rály halála után nem csak a fekete sereg szétoszlott, hanem az alkotmányos honvédelemnek általa megállapított rende is megváltozott. Az Anjouk óta szokássá vált, hogy azok, kik zászlóaljakat magok vezettek a haza védelmére, mind telekkatonáikra, mind az ezek tartására szedett hadi adóra nézve fölmentve voltak a megye hatósága alól. Ezen kiváltságot azonban, melly rablásokra tágas utat nyitott, az eláradt törvénytelenségben ollyanok is kezdették bitorlani, kiknek zászlóaljak felállitására képes jószágaik, mellyben t. i. egye→ dül táborozásra kötelezett szabadok is laktak volna, nem voltak. E visszaélést eltörűlték ugyan az e korszak alatt alkotott törvények, mellyekben a zászlóaljaikat kivezethetők névszerint elszámláltatnak, s azok, mellyek rendelték, hogy mind azon, bár elébb a zászlósokkal táborozni szokott urak is az illető vármegyékhez küldjék telekkatonáikat s a tartásukra rendelt adót, kik saját jövedelmeikből legalább ötven huszárt el nem tarthatnának. De a banderiumok rendszerében már különben is számos változások tétettek. Miután a szük jövedelmű kincstár elég zsoldost a határszéli várak védelmére nem tarthatott, az elébbi tiszti banderiumok nagy része határőrséggé változott s csak négy tiszti zászlóalj maradt fen: az erdélyi vajdáé, a székely ispáné, a horvát báné és a temesi ispáné. De a kincstárnak példátlan rosz kezelé→ se következtében lassanként a mindinkább megcsökkent királyi zsoldosok is elégtelenek lönek a naponta növekedő veszély elfordítására; miért Lajos alatt a főpapok zászlóaljaik azon részének, mellyet tizedjövedelmeikből állítottak, felét állandóan a határszéleken tartani, sőt veszély idején annak másik felét is oda küldeni köteleztettek.

Azt ugyan nem lehet állítani, hogy czélszerű törvények a honvédelmet illetőleg e korszak alatt nem alkottattak, mert nincs e korból törvénykönyv, melly e tárgyról nem rendelkeznék. De mind ezen rendeletek csak irott áldások marad

tak; a törvényhozás, bár mennyire iparkodott is, a törvények tiszteletét, a hazának áldozatra kész szerelmét, a polgári kötelességérzetet nem volt többé képes visszavarázslani a közügy iránt apathiaval telt, pártviszályok s önzéstől mételyezett kedélyekbe. Mióta a király személyes honvédelmi kötelességét nem teljesítette, a hanyagság ragálya az egyházi s világi urakra is egyiránt átszállott. És a személyes szolgálatnak a honvédelemben hajdan sokáig ismeretlen, majd szigorúan tiltott helyettesítés általi mellőzése vagy pénzen megváltása széltében divatossá lön, kivált mióta illy féle kiváltságokat maga Ulászló is kezdett osztogatni 1).

E kárhozatos hanyagság a honvédelem kötelességének teljesítésében, s a veszély, mellyet minden év mind közelebb hozott, végre a honvédelem elveinek lényeges változását vonta maga után. Eddig a honvédelem kötelessége egyedül személy- és birtokjogon alapult, s kikre az kiterjesztetett, azok javakban, kiváltságokban s polgári jogokban, bár nem egyenlően, de kivétel nélkül mindnyájan osztozának. A parasztság eddig - ámbár az ősi alkotmány elveitől már ebben is eltérés történt egyedül mint az urak jószágainak járuléka, saját kötelesség czím nélkül táborozott, nem pedig mint alkotmányos osztálya a népnek, tagja a nemzetnek, mi valóban nem is volt. Most azonban, midőn karját a török a vészes csapásra már fölemelte: a parasztság is, mint a nemzeti test tagja, maga nevében, vétetett föl az 1526ki 10dik t. cz. által a honvédelem rendszerébe. És ez ellen nem lehetne kifogást tenni, ha egy részről a honvédelemre alkotmányilag kötelezettek e tisztöket kitelhetőleg teljesítik s más részről a parasztság, mellyre az uj teher tétetett, az or

1) Illy kiváltságot adott, például 1499ben a Kompolth családnak. Az eredeti oklevél megvan a Borsod megyei levéltárban Fasc. 1. N. 20.

szágpolgári javak és jogokban is részesíttetik. De épen ez a kor volt az, mellyben a parasztság, néhányak bűne miatt, még elébbi, elég csekély szabadságától is megfosztatott s - tömegben szolgaságba vettelett; ez a kor volt az, mellyben azok, kiket a hontól vett javaik s jogaikért a honvédelem. illetett, a közügyet magányérdekeiknek feláldozták: a gazdagabbak a hon védelmére helyetteseket küldöttek, a szegényebbek, mintha torba mentek volna, kocsikra rakodva jelentek meg a táborban, s legelső, legnyomosabb kötelességöket a rabszolgaságig alázott parasztságra tolták, mellynek szivét birtok, jog és szabadság, a hozzájok mostoha hon iránt szerelemre nem gyujthatta, kiknek inségtől lankadt karjaikat erkölcsi erő hatalma nem edzheté, kiknek a magokéhoz hasonló nyomorra növő gyermekeiken kivül alig volt mit védniök. És csodálhatni-e, hogy a nem rég olly dicső, még egy nyugoti császárnak is törvényt szabott országot egy míveletlen népcsorda a sirig s gyalázatos szolgaságig alacsonyíthatta? És nem szánandó-e a nemzet, mellynek azon leverő érzettel kelle járom alá hajólnia, hogy (miként utóbb számos törvényczikkeiben maga is megvallotta) méltán bűnhödik, mert veszedelmét önmaga készítette.

Az ország politicai állapotának sülyedése szükségkép maga után ragadá az egyházat is; mert olly szoros kapcsolatban állott ez a politicai állománynyal, hogy azon zavargásoknak, azon általános fék és törvénytelenségnek, melly ennek életforrását emésztette, lehetetlen volt az egyház, söt maga a vallás állapotára is, károsan nem hatnia. Mind azon megtámadásoknak, mellyeket az oligarchia a királyság ellen intézett, egy része szükségkép az egyházra esett. Ennek képviselői, a főpapok, saját érdeköknél fogva is minden módon gyámolítani igyekeztek a megtámadott királyságot, mellynek kegyuri hatalma alatt állának s mellyben viszont egyedül lelhettek támaszt a nemesség megtámadásai ellen. Midön

tehát a féktelen nagyok a királyságot szeszélyök Játékává alacsonyították, szükségkép sülyednie kellett az avval frigyes egyháznak is. Ámbár pedig némelly, egyszersmind polgári tisztséget is viselt főpap, például Bakacs Tamás, kitűnő egyedisége által tudott is magának tekintélyt kivívni, ezek az egyházat még sem menthették meg tekintélye álta– lános sülyedésétől, mellyről nem csak számos tény, hanem magoknak az egyháziaknak keserű panaszai is tanúskodnak. Álljanak itt minden egyéb helyett Várday Péter, kalocsai érsek, szavai: „Az egyházunk elleni üldözés igen hosszu ideig tart már. Fájlaljuk az isten egyházainak zaklatásait, fájlaljuk, hogy a püspöki méltóság ez időben annyira elhitványult (viluisse) s ezen sorsra jutott. Hányszor nevetteténk, gúnyoltatánk ki, midőn jó intést adánk, jól tudjuk - - - midőn minap a felbőszült nép zajlongásaiból kimenekedvén, Budáról elmentünk, milly kárörömmel gúnyoltattunk; pedig mi senkinek kincseit s méltóságát nem kivántuk s bár mások se kivánták volna a mi s egyházunk javait s méltóságát, ennyi villongások az egyházi férfiak közt soha sem támadtak volna, mellyek miatt már minden honfitól, sőt a néptől is megvettetünk" stb 1). A rákosi és hatvani gyülé– sek kitöréseit pedig a papság ellen nem szükség ismételnünk.

Az egyház ezen sülyedése s az ország zavargó állapota volt részben oka, hogy a reformatio nálunk olly gyorsan terjedett. Legelébb is a szepesi és erdélyi szászok közé szivárgott ez át, kik Németországgal nem csak kereskedelmi kapcsolatban állottak, hanem sokan közölök gyermekeiket is a német egyetemekben neveltették, s többnyire papjaikat is onnan hozták. E volt oka, hogy Luther irományai

1) Maga II. Gyula pápa is keserűen panaszkodik egy, a királyhoz intézett levelében az egyháziak zaklatása miatt. Epist. Proc. 1,49.

s tanai 1520ban már ismeretesek voltak a szászok között. És egy pár év alatt terjedtek már az uj tanok a nélkül, hogy a politicai viszálkodásba merült főpapoktól észrevétettek volna; minek részben az is volt oka, hogy e tanok első hirdetői az egyháztól nyilván még nem váltak el, s annak szertartásait egy ideig szokott módon végezték. De nem egyedül a szászok közt, hanem magában az udvarban is korán elhintettek az uj tanok. György markgróf s Thurzó Elek kincstárnok 1520ban azokat már nem csak ismerték, hanem pártolták is buzgóan. Az első indítványára történt, hogy Mária királnyné Henkel Jánost, a reformatio titkos hivét, választotta házi papjául. Az ő közbejárására nyertek Grineus Simon és Winsheim Vitus is tanitói széket a budai főiskolában, hol azután az uj tanokat egy ideig terjesztették. Az urak közöl mások még csak hirből ismerték ezeket; 1522-ben azonban, midőn a király egész udvarával Csehországban tartózkodott, hol a reformatio, mióta Luther a Picarditák tanait helybenhagyta, igen gyorsan terjedt, Lajos kiséretéből is többen megbarátkoztak az uj eszmékkel, mi Szálkán figyelmét is annyira magára vonta, hogy tanácsára a király még Csehországból kemény büntetést szabott az uj tanok követőire 1).

Ez alatt azonban, daczára e tilalomnak, már nyilvánosan is fölléptek a reformatio apostolai; s ezek közt kivált Sleziai Ambrus és Vich Konrád Erdélyben Pemflinger Mark szász ispán pártfogása alatt nyilván hirdették Luther tanait 2), minek olly sikere volt, hogy a király, Csehországból visszatérte után, a főpapok ösztönzésére kénytelennek látta magát, egy, Szeben városához küldött parancsában Luther iromá

') Istvánfy: Lib. 7, 64.

2) Lampe: Hist. Reform. Lih. 1, 54.