913 FORRAD-FORRAL FORRALÁS-FORRASZT 914 eltökéléssel forgat elméjében. Boszút, haragot, gyülölséget forralni. FORRALÁS, (for-r-al-ás) fn. tt. forralás-t, tb. Erős löködés, keveredés, kinyomulás miatt tajtékzik, habzik, bugyog, buzog. Forr benne a vér, méreg, epe. Forr a felbugyogó fenékvíz. Kis csupor, hamar felforr. (Km.). 3) Valamely folyadék, pl. must, ser vagy fo-ok. Cselekvés, mely által valamit forróvá teszünk, lyadékos test belső mozgalomnak indúl, melynek kö- vagy átv. valamit nagy eltökéléssel forgatunk elménkvetkeztében a test alkotó részei változáson mennek ben. Víz forralása; boszúforralás. keresztül. A must forrni kezd. Megforrottak az új borok. 4) Forrad. Ebcsont beforr. (Km.). 5) Átv. rendkivüli mozgalomban van, egymás ellen vagy egy bizonyos személy, osztály irányában fölzendül, fölkel. Forr az elégületlen nép. Forrnak benne az indulatok. Forr a sok ember. Öszvetételei: beforr, elforr, ki-nál. 2) Átv. ért. Egyszerre valamely indulatra fakad. forr, felforr, megforr, öszveforr, melyeket 1. illető Felforranni, haragra forranni, azaz lobbanni. helyeiken. FORRALT, (for-r-al-t) mn. tt. forralt-at. 1) Ami forró állapotba tétetett, forráson keresztül ment. Forrabt, felforralt téj. 2) Eltökélett szándékkal, elmével tervezett. Sokáig forralt boszúját végre kitöltötte. FORRAN, (for-r-ú-an) önh. 1) Egy forrást csi FORRÁS, (for-r-ás) fn. tt. forrás-t, tb. -ok. 1) Állapot, midön valamely folyadék meleg által rendkivüli mozgásba jő. 2) Kútfő, vagyis a víznek kifakadása, bugyogása bizonyos helyről. Fris, hideg, FORRAD, (forr-ad v. for-r-ad) önh. m. forradtam, -tál, -t v. -ott. 1) Forróvá lesz, forrásnak ered. 2) Forró állapotában valamihez ragad, valamivel egyesül. Az izzó vaslemez a tengelyhez, keréktalp- | meleg forrás. 3) Szeszes folyadék részeinek rendkihoz forrad. 3) Heged, vagyis bizonyos folyadék, nedv közbejöttével beragad. Forrad a gyógyuló seb. Beforrad a törött csont. Egybeforrad. Kiforrad. Öszveforrad. Odaforrad. FORRADALMI, (for-r-ad-al-m-i) mn. tt. forradalmi-t, tb. —ak. Forradalmat illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Forradalmi készületek, mozgások, kitörések. V. ö. FORRADALOM. FORRADALOM, (for-r-ad-al-om) fn. tt. forradalmat. Szélesb ért. népmozgalom a fennálló társadalmi viszonyok felbontására. Szorosb ért. egész nemzetnek vagy a nemzet nagy sokaságának fölkelése akár az igazságos, akár zsarnok fejedelem vagy felsöség ellen azon szándékkal, hogy új kormányrend szer és álladalmi szerkezetet hozzon be. Franczia forradalom, lengyel forradalom. FORRADÁS, (for-r-ad-ás) fn. tt. forradás-t, tb. ―ok. 1) Forróvá levés, forradásnak indulás. 2) Állapot, midőn valamely forró test máshoz ragad. A tüzes vasnak fához forradása. Egyik vaslemeznek a másikhoz forradása. 3) Hegedés, behegedés. Sebek, törött csontok forradása, beforradása, öszveforradása. FORRADÁSOS, (for-r-ad-ás-os) mn. tt. forradásos-t v. —at, tb. -ak. Amin forradás látszik, létezik; hegedt, behegedt. Forradásos sebek, csontok. FORRADAT, (for-r-ad-at) fn. tt. forradat-ot. Általán, beforradt valami, különösen behegedt seb. FORRADÉK, (for-r-ad-ék) fn. tt. forradék-ot. Forrás által keletkezett valami, pl. forradék a törött tagon. FORRADOZ, (for-r-ad-oz) önh. m. forradoztam, -tál, -ott. Többször vagy folytonosan forrad. A Müncheni codexben megforradozott, am. a latin infremuit (megrendült). „Jézus azért, hogy látá ötet siratta, megforradozott szelletében." (Pestinél: megbúsula, Erdősinél nagy zendülést tön). FORRAL, (for-r-al) áth. m. forral-t. 1) Forróvá tesz, forrásba hoz. Vizet forral. Felforralni a tejet. 2) Átv. valamit erős mozgásba hoz, valamit nagy AKAD. NAGY SZÓTÁR. II. KŎT. vüli mozgalma, erjedése, mely által bizonyos változáson mennek keresztül. Mustok, borok forrása. 4) 4) Átv. eredet, valamely tárgy keletkezhetésének első alapja, anyagi és szellemi értelemben. A kereskedés egyik fő forrása a nemzeti gazdagságnak. A henyeség többféle bünöknek forrása. 5) Átv. társadalmi mozgás, mely bizonyos ingatagsággal, zavarodással jár, s melynek teljes kitörése forradalom. FORRÁSÉR, (forrás-ér) ösz. fn. A föld vagy sziklák kebelében elnyuló menet, vonal, mely a vizet a forrásfőhöz vezeti, vagy azon rejtek, melyből a forrás eredetét veszi. FORRÁSFOK, (forrás-fok) ösz. fn. A tűznél melegülő nedvnek hőségfoka. FORRÁSHOMOK, (forrás-homok) ösz. fu. 1. ÉRHOMOK. FORRASZ, (for-r-asz) fn. tt. forrasz-t, tb. ok. Ragasz, mely által némely müveket, pl. szaruból, üvegből stb. készülteket öszveforrasztanak. (Löthe). FORRASZCSÖ, (forrasz-cső) ösz. fn. Kicsiny, hegyes és egyik végén meggörbített csövecske, melylyel az érczmivesek, különösen az arany- és ezüstmivesek az olvasztó lámpába tett forraszanyagot hamarabb felolvadásra szítják. V. ö. FORRASZ. FORRASZHAMU, (forrasz-hamu) ösz. fn. Sós növényekből égetett hamu, mely leginkább üvegnemü testek forrasztására vagy olvasztására használtatik. FORRASZSERPENYÖ, (forrasz-serpenyő) ösz. fn. Az aranymivesek szenes serpenyője, melynek tüzénél forrasztani szoktak. FORRASZT, (for-r-asz-t) áth. m. forraszt-ott, htu. —ni v. —ani. 1) Két testet valamely erős ra 58 gasz vagy tűz segedelme által egygyé csatol, szorít, öszveköt. Vasat forrasztani. Öszveforrasztani a keréktalp sinvasait. 2) Hegeszt, behegeszt. Csontot forrasztani. A sebeket bizonyos ir által beforrasztani. FORRASZTARTÓ, (forrasz-tartó) ösz. fn. Az üvegeseknél, lyukas (homokkő-edény, melyben a forraszt tartják. FORRASZTÁS, (for-r-asz-t-ás) fn. tt. forrasztás-t, tb. —ok. 1) A testeknek bizonyos ragasz vagy tűz által egygyé szoritása. 2) Hegesztés, pl. sebnek, csontnak forrasztása. FORRASZTÓ, (for-r-asz-t-ó) mn. és fn. tt. forrasztó-t. Aki vagy ami forraszt. Forrasztó kovács; forrasztó fü, ír. V. ö. FORRASZT. fohászkodások, indulat. 5) Igen mozgékony, élénk. Forró ütközet, harcz. FORRÓ, (2), mváros Abaúj és puszta Nógrád megyében. L. FORÓ. Helyr. Forró-n, —ra, —ról. FORRÓLÁZ, (forró-láz) ösz. fn. Láz, melyet leginkább a vér szivóssága és gyuladásra hajlandósága szokott támasztani. (Febris acuta). FORRÓMELEG, (forró-meleg) ösz. fn. Szoros ért. oly mértéke, foka a melegnek, melytől bizonyos testek, pl. vizek forrni kezdenek. Szélesb ért. égető, rekkenő, sütő meleg, mely állatokat lankaszt, növényeket fonnyaszt, száraszt. lemben. FORRONG, (for-r-ong) gyak. önh. m. forrongtam, -tál, -ott. Szüntelen forró mozgásban van. FORRASZTÓCSŐ, (forrasztó-cső) ösz. fn. lásd: Használtatik különösen népmozgalmi, lázadási érteFORRASZCSÖ. FORRONGÁS, (for-r-on-g-ás) fn. tt. forrongás-t, ok. Szüntelen mozgás, forrás. Átv. népmozgamelynek megtüzesített gombjával a forraszt elolvasz-lom; elégületlenek egymás közti tervezései, kitöréstani szokták. V. ö. FORRASZ. sel fenyegető készületei. FORRASZTÓVAS, (forrasztó-vas) ösz. fn. Az érczmívesek és üvegesek buzogányalakú eszköze, tb. FORRATLAN, (for-r-at-lan) mn. tt. forratlan-t, tb. —ok. Ami nem forrott, meg nem forrt. Forratlan must, lé, kása. Határozóilag am. forratlanul, meg vagy föl nem forrottan. FORRÁZ, (for-r-ó-az) áth. m. forráz-tam, -tál, -ott. 1) Valamely ételneműt, különösen husfélét forró lével leöntve készít el. Csibét, bárányt, borjút forrázni. 2) Forró vízzel tisztít. A leölt baromfiakat, sertéseket megforrázni, hogy tollaikat, sertéiket könynyebben le lehessen tisztítani. A hordókat kiforrázni. 3) Forró vizet önt valakire v. valamire. Leforrázni a konyhán forgolódó ebeket. Ahol az ebet leforrázták, nehezen megy az többet oda. (Km.) Gyógyfüveket forrázni. 4) Átv. és tréfásan, igen leszól valakit, egészen elhallgattat; eltávozni kényszerít. A hetvenkedő szónokot ugyan leforrázták. FORRÁZÁS, (for-r-áz-ás) fn. tt. forrázás-t, tb. –ok. Cselekvés, midőn valamit forráznak, e szónak minden értelmében. V. ö. FORRÁZ. FORRÁZAT, (for-r-ó-az-at) fn. tt. forrázat-ot. A gyógyszerészeknél am. folyadék, melyet forró állapotban más szilárd testre töltenek, s mely ennek felolvadó részeit magába veszi. (Infusum). Csipkéskáposzta-, hashajtó forrázat. FORRDOGÁL, (for-r-d-og-ó-al) önh. és gyak. m. forrdogál-t. Nem igen erősen, de folytonosan forr. A sziklából forrdogál a víz. V. ö. FORR. FORRDOGÁLÁS, (for-r-d-og-ó-al-ás) fn. tt. fordogálás-t, tb. ok. Lassu, de folytonos forrás. FORRÓ, (1), (for-r-ó) mn. tt. forrót. 1) Ami tüz vagy bizonyos fokú melegség által forr. Forró víz, forró kása. V. ö. FORR. 2) Igen meleg. Forró ételt nem egészséges enni. Forró kávét inni. 3) Nagy melegséget, hőséget gerjesztő vagy melegséggel járó. Forró láz, nyavalya, betegség. 4) Átv. forró szerelem, szeretet, am. igen nagy, a szivnek belsejéből eredő, a szivet egészen elfoglaló. Forró csókok, ölelkezések, FORRÓÖV, (forró-öv) ösz. fn. Az egyenlítő és forkörök közötti részei a földgolyónak, melyeket a nap sugarai jobbadán függőlegesen érnek és igen fölmelegítenek. V. ö. EGYENLITŐ és FORKÖR. FORRÓSÁG, (for-r-ó-ság) fn. tt. forróság-ot. 1) A melegségnek igen nagy foka. A forróság miatt egészen ellenkadni. 2) Különösen a hévség azon neme, mely lázas nyavalyákban uralkodik. Elébb hideg rázta(öt), most pedig már forróságban van. FORRÓSZEGH, falu Bihar megyében; helyr. Forrószegh-en, -re, —ről. FORRÓZ, (for-r-ó-oz) 1. FORRÁZ. FORRPONT, (forr-pont) ösz. fn. 1) Hőség azon pontja vagy foka, melytől a víz forrni kezd. 2) Fok a hévmérőn, mely a hőségnek ezen mértékét mutatja, s ellentétetik a fagypontnak. FORRTY, FORRTYAN, stb. 1. FORTY, FORTYAN stb. FORTÉLY, (némelyek szerént for-tély v. fortény, azaz némi cseles forgással járó tély vagy tény, mint a ravasz emberek szoktak tenni; mások a német Vortheil-ból hiszik kölcsönzöttnek, de értelemben emez nem igen egyezik meg a magyarral, melyben előny szó felel meg neki) fn. tt. fortély-t, tb. ok. azáltal nem rosz értelemben), mely valamit nem egyeCselekvés, mely bizonyos fogással, csellel jár, (mindnes, szokott, észrevehető módon, hanem mintegy körülforgással, leleményes úton, mesterséggel visz véghez. Nem erővel, hanem fortélylyal győzni. Hol karddal nem lehet, fortélylyal neki. (Km.) Ennek a dolognak különös fortélya van. FORTÉLYOS, (fortély-os) mn. tt. fortélyos-t v. at, tb. -ak. Fortélylyal járó, működő, mesterséges, különös fogású; furfangos, ravasz. Fortélyos zár, lakat. Fortélyos ember. FORTÉLYOSKODÁS, (fortély-os-kod-ás) fn. tt. fortélyoskodás-t, tb. —ok. Alattomos, ravasz mesterkedés, furfangoskodás, ravaszkodás. FORTÉLYOSKODIK, (fortély-os-kod-ik) k. m. fortélyoskod-tam, tál, ott. Valamit fortélylyal visz véghez, mesterkedik, ravaszkodik. Fortélyoskodik, hogy másokat rászedjen. FORTÉLYOSSÁG, (fortély-os-ság) fn. tt. fortélyosság-ot. Mesterkélő, furfangos tulajdonság vagy állapot. Zárak fortélyossága. Tolvajok fortélyossága. FORRTON FORR, folyvást v. szüntelen forr. V. ö. FORR. FORTY, (for-ty) elvont és tulajdonképen hangutánzó törzsök, mely leginkább a haragból eredő, s fogak között kitörő kemény hangot fejezi ki. Rokon vele a horty orrhang, és korty torokhang. FORTYAN, (for-ty-an) önh. m. fortyan-t. Hirtelen haragra lobban, kitör. Felfortyan. V. ö. FORTY. FORTYANÁS, (for-ty-an-ás) fn. tt. fortyanás-t, tb. ok. Hirtelen haragra lobbanás, kitörés. FORTYOG, (for-ty-og) önh. m. fortyog-tam, -tál, -ott. Fogak közől kitörő forty hangot ad; rokon vele a hortyog. FOSZ, (am. felosz-lás) elvont gyök vagy törzsök, melyből foszlik, foszt és ezek származékai erednek. Jelent valami elszakadtat, elváltat; csupaszt, meztelent, vedlettet. Rokon vele a német Fasen, Faser, fasern; egyébiránt v. ö. FES, FESEL szókat, továbbá alább: foszt szót is. FOSZKŐ, (fosz-kő) ösz. fn. Kova-, mész-, agyagföldből és vasélegből álló ásványfaj, melynek szine szürkés, s melyet hosszú hajlékony rostokra, szálakra lehet tépni és holmi szövetekké, gyertyabélekké stb. alakítani. (Asbestum). FOSZLAD, (fosz-l-ad) önh. m. foszlad-t. Mondszövetről juk rostos, szálas részekből álló testről, stb. midőn rostokra szakadoz, szétmállik. FOSZLADÉK, (fosz-l-ad-ék) fn. tt. foszladék-ot. FOSZLÁK, (fosz-l-ó-ak) mn. 1. FOSZLÁNK. FORTYOGÁS, (for-ty-og-ás) fn. tt. fortyogás-t, v. —at, tb. -ak. Foszlós. Foszlákos kenyér, tb. —ok. Állapot, midőn valaki fortyog. FOS, fn. tt. fos-t, tb. —ok. Az embertől vagy más állatoktól igen hígan, folyó állapotban elmenő bélsár. Gyökre megegyezik az egy értelmü latin forium szóval, továbbá a finn paska, magyar pos-h-ad, pos-vány, pocs szókkal stb. Tisztességes beszédben nem használják, hanem lágy szék, híg szék néven említik. FOSÁS, (fos-ás) fn. tt. fosás-t, tb. -ok. Lágy has, hasmenés; gúnyos népnyelven: német has. Ráérkezett a fosás. V. ö. FOS. FOSAT, (fos-at) 1. FOSTAT. FOSIK, (fos-ik) k. m. fos-tam, -tál, -ott. A bélsár igen híg vagy folyó állapotban megy el tőle. Visszaható névmással : elfosta magát. FOSODIK, (fos-od-ik) k. m. fosod-tam, -tál, -ott. Fostól vagy híg sártól bemocskolódik. Székely tájszó. FOSÓGÉM, (fosó-gém) ösz. fn. Gémfaj, mely nevét a fosástól kapta, máskép: hamvas gém. (Ardea cinerea). FOSOZ, (fos-oz) áth. m. fosoz-tam, -tál, -ott. Fossal vagy foshoz hasonló híg sárral becsunyít. FOSTAT, (fos-tat) áth. m. fostat-tam, -tál, -ott. Eszközli, hogy más fossék. Lágyító szerekkel fostatni a gyereket. V. ö. FOS. FOSTATÓ, (fos-tat-6) fn. tt. fostató-t. Hashajtó szer, mely lágy székelést okoz. Fostatót venni be. Fostatót adtak be neki. FOST, (fos-t) fn. tt. fost-ot. Nem egyéb, mint t utóhanggal toldott fos, melyből fostos, fostosodik származtak. FOSTOS, (fos-t-os) mn. 1. FOSOS. FOSZLÁN, (fosz-l-ó-an) fn. 1. FOSZLÁNY. FOSZLÁNCZOS, (fosz-l-ó-an-cz-os) mn. tt. foszlánczos-t v. at, tb. -ak. Kemenesalon am. szakadozott, rongyos, foszlányos, foszladozott. FOSZLÁNK, (fosz-l-ó-an-k) mn. tt. foszlánk-ot. Ami könnyen foszlik, szakad, rongyollik; aminek rostjai, szálai könnyen szétválnak, elmállanak. Fost lánk ócska ruha. Foszlánk szövetek. 2) A toll száráról letépett puha rostok, szálak. A toll foszlányát vánkosba tenni. FOSZLÁNYING, (foszlány-ing) ösz. fn. Ujjatlan vagy kurta ujju ing. FOSZLÁR, (fosz-l-ó-ar v. fosz-l-ár) fn. tt. foszlár-t, tb. —ok. Növénynem a négy főbbhímesek seregéből és beczősök rendéből; beczője két rekeszű, kopácsi tövön kipattanván kunkorodva foszlanak fel. (Cardamine). Fajai: gódircz, virágrugó, kisvirágu, borzas, kakuk, húsos foszlár. FOSZLÁS, (fosz-l-ás) fn. tt. foszlás-t, tb. —ok. Állapot, midőn valami foszlik. Babhüvely, kukoriczahéj foszlása. V. ö. FOSZLIK. FOSZLAT, (1), (fosz-l-at) áth. m. foszlat-tam, FOSTOSODIK, (fos-t-os-od-ik) k. m. fostosod--tál, —ott. Eszközli, hogy valami foszoljék, hogy tam, -tál, —ott. Fostossá lesz, gyakori fosásba esik. rostokra, szálakra szakadozzon. FOSZLAT, (2), (fosz-l-at) fn. tt. foszlat-ot. 1) Foszlás elvont értelemben. 2) L. FOSZLADÉK. 3) A Bécsi és Müncheni codexekben am. rablás, ragadozás (praedatio); ragadomány, zsákmány (praeda, spolium). FOSZLÉK, (fosz-l-é-k) fn. 1. FOSZLADÉK. FOSZLIK, (fosz-lik) k. m. foszl-ott, htn. foszlani. 1) Héjától, kérgétől, hüvelyétől elválik, vagy viszont. Foszlik az érett borsó, lencse, bükköny. 2) Szakad, rostokra, rongyokra oszlik. Foszlik az ócska, kopott szövet, ruha. 3) Bőre vagy tolla elhull, vedlik. Foszlik tavaszkor a kígyó bőre. Foszlanak nyár derekán a madarak. 4) Rostokra, szálakra, rétegekre szakadoz. Foszlanak némely ásványok. Hasonlat kedveért v. ö. FESLIK. FOSZLOTT, (fosz-l-ott) mn. tt. foszlott-at. Szétvált, hámlott, vediett; szakadozott, rongyollott. Foszlott kéreg; felfoszlott hüvely; foszlott ruha. Átv. erkölcsileg megromlott; feslett. Foszlott életü ember. FOSZLOTTSÁG, (fosz-l-ott-ság) fn. tt. foszlott ság-ot. Rostokra szakadozott, rongyollott, feslett állapota valamely testnek. Átv. ért. erkölcsi feslettség, romlottság. FOSZT, (fosz-t) áth. m. foszt-ott, htn. -ni v. -ani. Valamit héjától, kérgétől, hüvelyétől, ruhájától elválaszt, csupaszszá, meztelenné tesz. Kukoriczát fosztani. Tollat fosztani. Felfosztani valakin a ruhát. Lefosztani valakiről az üngöt. Átv. kirabol. Mezítelent nem lehet megfosztani. (Km.). Mindenből kifosztották. Rokonok vele a szanszkrit vaszt (bont, ront), latin vasto, német Wüste, holland woest stb. FOSZTÁNY, (fosz-t-ány) fn. 1. FOSZLÁNY. 1) Hüvelynek, kéregnek, héjnak, ruhának lehuzása, FOSZTATLAN, (fosz-t-atlan) mn. tt. fosztatlan-t, tb. ok. Aminek kérgét, héját, tokját, ruháját stb. le nem húzták. Fosztatlan toll, kukoricza. V. ö. FOSZT. Határozóilag am. fosztatlanul, meg- vagy le nem fosztott állapotban. FOSZTORGAT, (fosz-t-or-gat) gyak. áth."m. fosztorgat-tam, -tál, -ott. Valakinek ruházatát egymás után lehúzza; csupaszszá, meztelenné tesz. FOSZTOS, (fosz-t-os) mn. tt. fosztos-t v. -at, tb. -ak. Csupasz, meztelen, rongyos. Székelyesen am. lustos, kis csintalan leányka. FOSZTOTT, (fosz-t-ott) mn. tt. fosztott-at. Hüvelyétől, héjától, rostjaitól, tollaitól megtisztított; kivetkőztetett, meztelenné tett. Fosztott toll, kukoricza. Rablók által kifosztott utasok. FOSZTOZIK, (fosz-t-oz-ik) k. m. fosztoz-tam, -tál, -ott. Csupaszszá, meztelenné vetkőzik; ruháját letépi magáról. FÓT, (1), fn. tt. fót-ot. 1) Hanyag kiejtéssel am. folt. 2) Baranyában am. keréktalp. 3) Körded vagy meghajlott alakú test. FÓT, (2), 1. FÓTH. FÓTAL, (fót-al) ösz. fn. A mohok osztályához tartozó növénynem, melynek tokja a kanaf hegyén egy kis kerek folton ül. Mocsári fótal, mely erdei mocsárokban lakik. Fái fótal, a fákon élődik. (Sphagnum). FÓTH, falu Pest megyében; helyr. Fóth-on, -ra, -ról. FOTOS, falu Erdélyben Sepsi székben; helyr. Fotos-on, -ra, —ról. FÖ, (1), (fe-ő) fő- és mn. tt. fő-t. Személyragozva föm (a régieknél: fém is), föd (a régieknél : féd), feje, fönk, főtök, fejök; több birtok: föim, föid, fői stb. 1) A fej szóval egy eredetű s értelmű. Káposztafő, emberfő, okos fő. V. ö. FEJ. Jelent 2) valami előkelőt, ranggal, méltósággal másokon főlül levöt, ugyanazon osztály- vagy rangbeliek között elsőt, s ekkor rendesen az illető főnévvel öszvetétetik, mint : főangyal, főapát, főérsek, főispán, főbiró, főpap, fölovászmester, föpohárnok, főerdősz, fövadász, főiskola, főpénztár, fővám, föharminczad. Hasonló öszvetételeknél, azaz midőn a fő elül áll, nehogy a fej szóval öszvezavartassék, állandó szabályul szolgál, miszerént fej és fő egymástól szigorún megkülönböztettessék, így fejváltság és főváltság, fejállás és főállás, fejbetegség és főbetegség, fejdísz és fődísz, (méginkább főtelen és fejetlen) stb. különbözők. 3) Valami kitünőt, jelest, fontosat, mint : fő hivatal, fő dolog, fő köteFOSZTOGAT, (fosz-t-og-at) áth. és gyak. m.lesség, fő gond, fő tulajdonság, hiba. 4) Főnévi értefosztogat-tam, tál, -ott. Folytonosan foszt. Tollat lemben vétetik akkor is, midőn valamely forrásnak, fosztogat; utasokat fosztogat. Valaki ruháját felfosz-pataknak, folyónak eredetét, kezdetét jelenti, mint : togatni, (tájszólás), azaz felhajtani. V. ö. FOSZT. Tapolczafö, Pinkafő, Sárfö, Kútfő stb. Innen e közFOSZTOGATÓ, (fosz-t-og-at-ó) fn. tt. foszto-mondat: Fötöl árad a víz. Hasonlók: hídfő, págató-t. Személy, ki rendesen vagy kenyérkeresetből szokott valamit fosztani vagy másokat kifosztani, ez utóbbi értelemben, másképen: rabló. FOSZTÓ, (fosz-t-ó) fn. tt. fosztó-t. 1) Személy, ki valaminek héját, kérgét, hüvelyét stb. lehúzza. Tollfosztó, kukoriczafosztó. 2) Rabló, ki másokat min denökből kivetkőztet. FOSZTOR, (fosz-t-or) mn. tt. fosztor-t, tb. -ok. Csupasz, meztelen, kiről minden ruha le van fosztva, tépve; koppasztott. Fosztor czigánygyerek. Fosztor baromfiak. lyafö. A sínai nyelvben fu Schott szerént am. praefectus urbi primi ordinis. A török bir, latin prae, pri, német vor szókban és több számtalanokban a gyökelemi ajakhangok b, p, v szintén egyeznek a magyar fő szóval, sőt az egész bir, prae, vor szók is fej szóval hangokban és fogalomban öszveütni látszanak. FÖ, (2), (hangutánzó, s némileg öszveüt a fú igével, valamint hö szóval is; egyébiránt rokonok vele a szanszkrit bhá, bhasz [ég, fénylik], a hellen qawo [fénylek), qos, a latin foveo, (eredetileg : melegítek), sínai fen [cremare], pei [coquere] önh. gyökige, jelenidő: fövök, fősz, fő, fövünk, főtök, főnek; első m. fövék; másod m. fött; jövő: fövend. Forró vízben vagy más folyadékban nyers állapotából kivetkőzik, s a kivánt czélra alkalmassá lesz. Fő a hús, káposzta. Úgy jó a kása, ha zsírban, téjben fő. Öszvetételei: elfő, am. kelletinél jobban megpuhúl, elázik; kifő, am. a nagy forrás miatt kifoly, kidagad; megfő, am. kellőleg megpuhúl, használhatóvá lesz. Megfött a hús. Átv. valamely terv, inditvány forog a gondolatban, fejben; vagy nagy töprengés, aggság fogja el az elmét. Nem az ő fejéből főtt az ki. (Km.) Már ismét fő valami a fejében. Csak úgy sül fő, azt sem tudja, mit tegyen. FÖÁCS, (fő-ács) ösz. fu. Molnár Albertnél, am. fő építőmester. (Architectus). FÖADMIRÁL, (fő-admirál) ösz. fn. Tengeri hajóhad fövezére, főtengernagy. FÖADMIRÁLSÁG, (fő-admirálság) ösz. fn. A tengeri hajóhadak fővezérsége. FŐADÓSZEDŐ, (fő-adó-szedő) ösz. fn. Megyei tisztviselő, ki vagy az egész megyéből begyülekezett adót, azaz hadi és házi pénztárt kezeli; vagy különösen csak a hadi v. csak a házi pénztárra ügyel, különböztetésül az aladószedőktől, kik egyes járásokból szedik be az illető adókat. FÖÁG, (fö-ág) ösz. fn. Valaminek leglényegesebb és legnagyobb ága, pl. folyamnak, fának. FÖANGYAL, (fö-angyal) ösz. fn. Keresztényi ért. azon angyalok, kiknek legfontosabb szolgálatairól emlékezik a szentirás, az isten fökövetei, küldöttei, mint Mihál, Gábor, Ráfael angyalok. (Archangelus). FÖAPÁCZA, (fő-apácza) ösz. fn. 1. FEJEDE LEMASSZONY. FŐAPÁT, (fő-apát) ösz. fn. A Sz. Mártonról czimzett pannonhegyi Szent Benedek szerzetebeli főmonostor apátja, ki saját főapáti megyéjében a lelkiekre nézve püspöki hatósággal bír, s közvetlenül a római pápának van alávetve; van szent széke, helyettese és fiókapátokat, legfelsőbb helybenhagyás mellett, kinevezni joga. Mint világi méltóságnak országgyűlésen a főrendek táblájánál a püspökök után van széke. FÖAPÁTSÁG, (fö-apátság) ösz. fu. 1) Főapáti méltóság. 2) Főapáti, vagyis a főmonostorhoz tartozó jószágok öszvege. 3) Főapáti egyházmegye. FÖAPÁTUR, (fő-apát-ur) 1. FŐAPÁT. FÖAPRÓD, (fő-apród) ösz. fn. A fejedelmek udvari szolgálatában levő apródok főnöke. V. ö. APRÓD. FŐASZTALNOK, (fő-asztalnok) ösz. fn. Az ud vari vagy fejedelmi asztalnokok között első rangú tiszt. V. ö. ASZTALNOK. Cs. k. főasztalnok. FÖASSZONYSÁG, (fő-asszonyság) ösz. fn. Előkelő, förangu hölgy, urnő. FŐBÁNYAGRÓF, (fő-bánya-gróf) ösz. fn. A bányákra felügyelő tisztek között legfelsőbb rangú méltóság. V. ö. BÁNYAGRÓF. FŐBÁNYAHIVATAL, (fő-bánya-hivatal) ösz. fn. A bányák legfelsőbb igazgató hivatala, melynek rendes elnöke a főbányagróf, s tagjai a bányatanácsosok, ülnökök stb. A magyarországi főbányahivatal Selmeczen van. FÖBB, (fő-bb) fő melléknév másod foka, tt. főbb-et. Előkelőbb; kitünőbb. FÖBBSÉG, (fő-bb-ség) fn. tt. főbbség-ét. Előkelőbbség; kitünőbbség. Eléjön Pázmánnál főség v. fensőség (suprematia, primatus) helyett. FŐBENJÁRÓ, (főben-járó) ösz. mn. Szoros ért. am. életvesztéssel, halállal fenyegető. Főbenjáró bűn, vétek. Föbenjáró perbe idézni valakit. Szélesebb ért. 1) Büntető, nagyobb testi vagy vagyonbeli birságot igényelő. 2) Fontos, igen nagy figyelemre méltó. Ez föbenjáró dolog. FŐBETŰ, (fő-betű) ösz. fn. Betű, melyen bizonyos szó vagy verssor vagy pont utáni mondat kezdödik; különösen azon betü, melyen új fejezet vagy rész vagy czikk kezdődik, máskép: kezdő v. kezdetbetü. FÖBIRÓ, (fő-biró) ösz. fn. 1) 1. SZOLGABIRÓ. 2) Királyi vagy szabadalmas városnak első birája, városbiró. V. ö. BIRÓ. Föbiró prédikáljon temetéseden, (km.) am. akaszszanak fel. FÖBIRÓI, (fő-birói) ösz. mn. Főbirót illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Főbirói hivatal. Fő| birói eljárás, rendelet. FÖBIRÓSÁG, (fő-biróság) ösz. fn. 1) Főbirói hivatal, rang, szék. 2) A megyének azon része vagyis járása, mely külön föbiró igazgatása alatt van. V. ö. SZOLGABIRÓ. FÖBÜN, (fő-bün) ösz. fn. A keresztény, külőnösen katholika egyház erkölcstana szerént oly bűn, mely több másoknak mintegy forrása és kútfeje. Hét főbün, ú. m. kevélység, fösvénység, bujaság, harag, irigység, torkosság, jóban való restség. Szélesb ért. valamely személy bűnei között a legnagyobbik, de ekkor inkább elválasztva irandó, pl. ezen ifjunak fő büne a kártyázás. FÖBÜNÖS, (fő-bünös) ösz. fn. A büntársak között az, kinek az elkövetett bünben legtöbb része volt. FÖCS, FÖCSÖG, FÖCSCSEN stb. 1. FÈCS, FECSEG, FECSCSEN stb. FÖCSÉGE, (föcs-ég-e) fn. tt. föcsegé-t. Tengeri hernyók neme, melyek kösziklákhoz s vizi növényekFÖÁRBOCZ, (fő-árbocz) ösz. fn. A nagy ten-hez tapadnak, s illetésre vizet föcskendenek magukgeri hajókon levő árboczok között a legnagyobbik. | ból. (Ascidia). |
