Az 1902 XIV. törvényezikk végül a tagoknak még két külön csoportját léptette életbe. Nevezetesen mint harmadik csoportot azon tagokét, a kik haláluk esetére családjok javára külön segélyt biztosítani óhajtanak. Az e csoportbeli tagok évi tagsági díja, melyet a belépéstől kezdve a tag haláláig kell fizetni, evenként 2 korona 60 fillér, és minden tagnak joga van két tagsági könyvnek váltására is, mi által a segély kétszeresét biztosíthatja. A korhatár a betöltött 50-ik év. Azon csoportbeli tag részére, ki előzetes orvosi vizsgálat alapján vétetett föl a tagok közé, a segély már az első esedékes résznek megfizetése után folyósítandó, ellentétben azzal a taggal, a ki orvosi vizsgálat nélkül lépett be s kinek családja részére a segély csak akkor folyósítható, ha a tag a belépéstől számított legalább két éven át tagsági kötelezettségének megfelelt, illetve ha a tag halála csak két év elteltével következik be. Két éven belül az ilyen tag családja csupán a már befizetett díjaknak kamat nélküli visszautalására tarthat igényt. A biztosított segély mérve a tag belépési korától függ és 200 korona maximum és 60 korona minimum közt ennek megfelelően aránylagosan változik.

A törvény e csoport életbeléptetésével első sorban arra törekedett, hogy az egyes vidékeken nagyon elterjedt, de sok esetben megbízható igazgatásnak nem örvendő temetkezési egyletek bevonásával kitűzött czélt az országos pénztár biztos révében a tagok javára tényleg meg is valósítsa. E törekvés kellő kifejezésre jut a törvény 27. §-ában, a mely a föloszlott temetkezési stb. egyletek ügyvitelének átvételéről intézkedik.

A népünket jellemző conservatismus eddig útját állotta még, hogy a harmadik csoport hivatásának kellőképen meg is feleljen, és a gyakran a községi érdekkörök szövetkezésén alapult temetkezési egyletek továbbra is működnek, ellenére annak, hogy ez egyleteknél gyakran előforduló kezelési szabálytalanságok és az ezekkel kapcsolatos bukások nem látszhatnának is alkalmasaknak arra, hogy egy nagy országos intézménynyel szemben a temetkezési egyletek népszerűségét föntartsák. Valószínű azonban, hogy az országos pénztárnak túlzott központosítása itt is egyik oka a kisfokú népszerűségnek, mivel magában véve népünk sajátos conservatismusa még nem tehetné érthetővé az eddigi siker

telenségét, mely e csoportnál a tagok föltünően csekély voltában (összesen 145) oly határozott kifejezésre talál.

Némileg kedvezőbb az eredmény a pénztár negyedik csoportjánál, melynél 1904 végéig a tagok száma 1539-et tett ki. E csoport az önbiztosítás egy nemét lépteti életbe azzal, hogy a csoport tagjai részére lehetővé teszi, hogy egy bizonyos előre meghatározott kor elérésekor magoknak vagy hozzátartozóiknak egyszersmindenkorra egy fix segélyösszeget kössenek ki, mely segély aránylagos nagysága itt attól függ, vajon a tag a belépéstől számítva hány év alatt éri el a kitűzött életkort. E segélyösszeg legkisebb mérve a 65 korona és ezt eléri a tag, ha a belépéstől számítva a kitűzött életkort 10 év elteltével tölti be, legnagyobb mérve pedig 215 korona, ha a kitűzött életkorig a belépéstől még 24 év választ el. E két szélső határon belül a segélyösszeg mérve évről évre emelkedik. E csoportba nemre és korra való tekintet nélkül bárki fölvehető, szintúgy minden. belépő tagnak joga van a tagsági könyvek számának tetszés szerinti fokozásával a segélyösszeget is önmaga, illetve más számára többszörösen biztosítani. Igy például ha valaki 10 tagsági könyv váltása által magának oly formán biztosít segélyt, hogy a kitűzött életkort 24 év alatt éri el (például ha valaki 20 éves, úgy a 44-ik életév elérését), úgy a törvény 15. §-ában fölsorolt segély tízszeresére, azaz 215 X 10 = 2150 koronára tarthat számot. Minthogy pedig a negyedik csoportbeli tag rendes tagsági díja évi 5 korona 20 fillér, úgy a fönnebbi tízszeres segély biztositása végett a tag évenként e dijtétel tízszeresét, tehát 52 koronát tartozik fizetni. Ha a tag, ki a segélyt magának biztosította, a segély esedékességének kitűzött időpontja előtt meghal: a pénztár a befizetett tagsági díjakat, ezen felül pedig a befizetett díjak összegének 15%-át a tag jogutódainak visszafizeti, föltéve, hogy a tag halála három év eltelte után következik be, ellenkező esetben a pénztár csak a tényleg befizetett tagsági díjakat fizeti vissza. (17. §.) Ha viszont az olyan tag, ki a segélyt nem magának, hanem másnak biztosította, a segély esedékességének időpontja előtt hal meg, akkor a befizetést az elhalt tag helyett bárki (tehát esetleg az is, kinek javára a biztosítás eredetileg történt) továbbra is teljesítheti (18. §.). Ha végül az esedékesség időpontja előtt az hal meg, kinek

javára a tag a segélyt biztosította, úgy a tagsági díjak a 17. §-ban megjelölt módon visszafizettetnek.

Mint látható, e csoport nem kizárólag a munkásosztály, hanem a társadalom tehetősebb elemeinek érdekeit is szolgálja, a mennyiben a tagsági könyvek számának tetszés szerinti fokozásával a segélynek oly mérve biztosítható, mely különösen a vidéki honoratioroknál hivatva látszik a gyermekek kiházasítását, a fiúk katonai szolgálatát stb. a pénztár keretében ápolni. E csoportbeli tagok nagyobb része csakugyan a társadalom ez elemeiből került ki és ezért e csoport socialpolitikai jelentőségét aránylag a legkevesebbre is becsüljük.

III.

Ezek után vizsgáljuk, hogy fönnállása óta miként működött a pénztár, vajon lényegesen javított-e a munkások helyzetén, azaz vajon a pénztártól nyújtott segélyek összértéke fölér-e azokkal áldozatokkal, melyeket első sorban magok a tagok, de másodsorban a munkaadó gazdák, végül maga az állam is évi 150,000 korona hozzájárulással a pénz

tár érdekében hoznak?

A pénztárnak összes tagjai 1904. év végével kitettek:

I. csoportbeli rendes tag évi 10 K 40 f. díjjal = 18,181

23,288

42,053

Végül 259 gazdától biztosított

7,254 cseléd

rendes tagok összege a négy csoportban Ehhez 1 koronás rendkívüli tag, s mint ilyen,

baleset ellen biztosítva

és 4,576 géptulajdonostól munkás biztosítással dolgozó......

6,739 gép

A törvényhozásilag megállapított állami hozzájáruláson kívül, mely az 1902: XIV. törvényczikk 28. §-a szerint évi 150,000 koronának felel meg, a pénztár bevételei az 1904-ik évben kitettek fölvételi díjakban (tagonként 2-, illetve 4 korona) 14,977 koronát, tagdíjakban 200,189 koronát, rendkívüli (1 koronás) tagdíjakban 40,880 koronát, gépmunkásdíjakban 61,993 koronát. Visszamenő tagdíjakban (azaz oly

tagok után, kik belépésök alkalmából, élve a törvény kedvezményével, több évre egyszerre fizettek vissza, hogy ekként a segélyt magoknak előbb biztosítsák) 10,280 korona. Fillérek betudásával az összegek mindössze 411,934 koronát tettek ki. Bevétele volt ezenkívül a pénztárnak a cselédtartó gazdák évi 1 korona 20 fillér járulékából tényleg befolyt 252,833 korona, mely a gazdákra cselédjök után kivetett összegnek mintegy 55%-át teszi, míg ez összegnek 45%-a még deczember 31-én mint hátralék szerepelt.

Ezzel szemben és nem tekintve az állam, illetve a földmívelésügyi ministeriumtól átvállalt igazgatási kiadásoktól (melyek a múlt évben 98,727 koronáig emelkedtek), a pénztár 1904. évben segélyezések czímén kiadott 271,252 koronát, mely összeg az egyes segélyezési ágak között a következőkép oszlott meg: a) orvosi és gyógykiadásokra 108,101 korona; b) időleges munkaképtelenség (napi 1 korona [segélyeire] 60 napi időtartamig) 89,915 korona ; c) halálozási (temetkezési) segély 44,880 korona; d) rokkantsági segély (mi, tekintve, hogy a pénztár fönnállása óta csak 4 év telt el, kizáróan csak még a baleset miatt előállott rokkantsági eseteket érdekli) 25,107 korona; e) rendkívüli segélyre mindössze csak 444 korona; végül f) tagdíj visszafizetésekre (az 1902: XIV. törvényczikk 3. és 4. §§-ai, illetve 17. és 18. §§-ai alapján, ha tudniillik a tag előbb válnék munkaképtelenné, illetve előbb halna meg, mintsem néki, illetve családjának segélyre joga lehetne): 2803 korona.

Magától értetődik, hogy a segélyezési összegek lényegesen emelkedni fognak, mihelyt a törvény életbeléptetésétől számítandó 10 év elteltével az I. és II. csoportbeli tagok általános rokkantsági igénye is föléled, és a midőn a ma majdnem kizárólag baleset elleni segélyezés és biztosítás mellett a pénztárnak aggsági és rokkantsági jellege is kellő kifejezésre találhat. De a pénztár már eddigi, tehát szükségképen még korlátolt működéséből is megállapítható a pénztárnak nagy socialpolitikai jelentősége, mely ép ezért mindenképen arra látszik hivatottnak, hogy a társadalom szélesebb köreiben is a pénztár intézményének üdvós propagandát csináljon, s hogy különösen az ország egyes vidékein még tapasztalható közönyt itt is a jobbak okvetlenül sikerre vezető érdeklődése váltsa föl. Egy pénztár, a mely már fönn

állásának első négy évében 742,061 korona tekintélyes Összeggel enyhítette a magyar munkásnép nyomorát, a mely különösen 13,393 esetben oldalánál állott a magyar munkásnak akkor, a midőn baleset miatt munkaképtelenné válu, a midőn tehát a kereset teljes hiánya nemcsak a beteg gyógyítását tette fölötte nehézzé, hanem sok esetben a család megélhetését is komolyan fenyegette, oldalánál állott pedig akként, hogy a gyógyköltségeken kívül a beteget (60 napig) napi 1 korona tápdíjban részeltette, s e czímen 4 év alatt nem kevesebbet, mint 526,795 koronát folyósított, socialis életünkben igen jelentős szerepre hivatott. Annál föltünőbb tehát a helylyel-közzel elenyésző csekély érdeklődés, melylyel a pénztár intézménye az ország egyes vidékein eddig találkozott, s mely csekély érdeklődésben kétségkívül a mai szervezet egyes, már jelzett hiányai mellett lényeges része van a társadalom vezető elemei közönyének is. Tanulságos e tekintetben a pénztár tagjainak megyénként való csoportosítása, mely a kedvezőtlen eredmények mellett is arról tesz bizonyságot, hogy ott, hol a társadalom, illetve a közigazgatás vezetői a kezdet nehézségeit komoly és czéltudatos törekvéseikkel leküzdeni iparkodtak, a törekvés nem maradt meddő, 8 az elért eredmény viszonylagosan legalább igen kedvező. A pénztár működése 1904. év végéig az ország 2671 községére terjedt ki, még pedig csakis a pénztár rendes tagjait véve tekintetbe. A mi a megyéket illeti, a tagok absolut a tagok absolut létszámát is tekintve, első helyen áll a kicsiny Csanád megye, melyben a pénztárnak a megye valamennyi községében (28) van tagja, még pedig I. csoportbeli tag 2188, II-ik csoportbeli 218, III-ik csoportbeli 6, IV-ik csoportbeli 73. A négy csoportban együtt 3196 rendes tag. Van e megyében ezenkívül 4104 rendkívüli tag (ennél több csupán Máramarosban, tudniillik 6042 rendkívüli tag), 544 biztosított cseléd (közöttük a mezőhegyesi ménesbirtok biztosítottjai) és 107 géptulajdonosnak 155 biztosított gépe. És ha tekintetbe veszszük, hogy a pénztárnak az egész országban mindössze csak 23,328 rendes tagja van, akkor e számadatok alapján megállapíthatjuk hogy ez időszerint a területileg kicsiny Csanádvármegyére az összes rendes tagok 13%-a esik. Sajátos, hogy a szomszédos és meglehetős hasonló viszonyok közt élő Békés megyében az