703 V. V. 704 = ajakhangok (b, ƒ, m, p, v) osztályába tartozik. | gomba = gomva, görbegörve, kacsiba kacsiva, f, Mint fuvóhang, az f-nek lágyított módosúlata, vala- bamba bamva, hajma hajva, szakma = szakva, mint a ba p-nek. Kiejtésben folytonos tartásu, s az szakmány szakvány, csámpa = csámva, báma f-vel együtt nem érülköző, vagyis az ajkakat öszve báva. Megtartották a v hangot: csáva, csóva, nem zárja, s ebben különböznek tőle a b, p, m, me- mogorva, durva, golyva, ponyva, pányva, elve, lyek kiejtésekor az ajkak egymást szorosabban öszve stb. érintve becsukódnak. A szók legvégén a) átalakult igeneves ó ö, pl. E hang változékony alakoskodása által nagy ölő ölv, ötő ötv ötvös, merő merev, nyelő nyelv, védő szerepet játszik nyelvünkben. védv, mérő mérv, sérő sérv, hi-ö (hi-vő) hív, oló olr, serv, örü örv, nedü nedv, üdü üdv, adu adv, fenyü fenyv, enyü enyv, terü terv, elő elv, redő redv, kedü kedv, daru darv, szaru szarv, hiu hiv (vacuus, vanus), könyű könyv, tetü tetv, senyü senyv. Hasonlóan a v, illetőleg u ű változatai rejlenek ezen rövid szók ajak hangjaiban: eb =eő eü ev (=evő), síp, sió siv, honnan: sipit sivit. Alapfogalomban egyeznek ezek is: öv és öb, av és áp. pl. av-asodik és áporodik. Némely szókban, kivált a régieknél, némi hamó homó (azaz omó) hamv home, különben hamu gyönge fuvalatként előtétetik, mint a régi Halottihomu; b) az olyanságot jelentő ó ő vagy u ü (v. ú, beszédben vimadjomuk imádjamuk = imádjunk) képzőnek változata. Keserű régiesen: keserő keazaz imádkozzunk, vöt (öt) öt stb.; továbbá a mai beszédben is kétképen divatosak: ihog vihog, ahákol vahákol (a csecsemő), iháczol viháczol, innyog vinnyog, inczároz vinczároz, áj váj, ás vás vés, ajh vajh! egyít vegyít, illog villog, illan villan stb. Ugyancsak a szók elején váltakozik a) b-vel: valaska balaska, vajludik v. vajudik bajlódik, velő bel, Veszprém régen: Beszprém, Valent Bálint ; b) f-vel: viczkándozik ficzkándozik, virgoncz fürgöncz, vinczároz | finezároz, vaszok v. vaczok fészek, ivadék (progenies) Szintén azt tartják némelyek, hogy a v az u ü ifjú, von fon; c) p-vel: vorezog porezog,vör (ver, vir) képző módosulata több egytagu, s összehúzott szókpör (për pir) pl. vörös v. veres piros, pörzsöl përgël ban, ami leginkább a szóképzés- és némely ragovillog pillog, villan pillan (mint a német blitzen és zásnál tűnik elé, mint ó a-u, av (honnan : blicken); d) m-vel: Visegrád Misegrád, vézna mázna, | av-as, av-ul), hó = ha-u, hav (honnan: hav-at, havvakog makog. A szók közepén szintén fölcserél- | as), só = sa-u, sav, szó = sza-u szav, tó = ta-u tetik más ajakhangokkal: tévelyeg tébolyog, leveg tav, ló lo-u lov, jó = jou jov v. jav, cső = lebeg lefeg, levegő lebegő, zsivaj zsibaj, magvaváló | csö-ü csöv, bő = bö-ü, bỏv v. bé bé-ű bév; hö = magbaváló, kotyvál kotyfol, szivogat szipogat, sivít he-ü hev v. hév, tö = tö-ü töv, kö = ke-ö ke-ü kem sipit, nyivog nyifog, kövecs göbecs; kivált a paló- (a kemény gyöke) köv; tü = tü-ü tüe, tüvis, hü = czos szóejtésben, mint: üveg übeg, zavar zabar; hü-ü hüv (frigidus) változattal: hiv, honnan: hüvös ezek is: oly-bá, eli-be (v. elé-be), közi-be, föli-be, és hives, dí = di-u div, í — i-u, iv (arcus), mů hegyi be, ezek helyet vannak: oly-vá, elé-ve, (régi- mü-ü müv, vagy mí miv, nyü nyü-ü nyüv, sü = esen. pl. Thaly Kálmán gyüjteményében: Vitézi sü-ü süv, bű — bü-ü büv, szü = szü-ü szüv v. sziv, Énekek. I. K. 65. lapon: előve), közé-ve, fölé-ve, he- szú szu-u szuv, lẻ leü, lev. lyé-ve, (mint ho-va v. ho-vá, to-va, el-ve; 1. — VA, A föntebbiekhez hasonlók ezen igék: ó 0-0 —VE). Különösen azon ba be, fa fe, ma me, pa pe | ov, ró = ro-ó rov, szí = szi-ó sziv, hí = hi-ỏ hiv, képzőjü szókban, melyek igenevekből módosultak, | sí = si-ó siv, rí = ri-ó riv, nyí = nyi-ỏ nyiv v. mint: tör-ből törve törpe, csal-ból: csalva csalfa, | nyif, ví = vi-ỏ viv, lö = lö-ő löv, nö = nö-ő v. dúz-ból: duzva duzma, szusz-ból szuszma, tuty-ból ne-ő, növ v. nev (nevel, nevekedik), sző = szö-ö tutyma, fity-ból fityma, töm-ből tömve tömpe. Ide | szöv, fö = fö-ö föv, bú = bu-ó buv v. buj, füú = tartoznak azon vány vény képzőjü nevek, melyekben | fu-ó fuv v. fuj v. fúj. Azonban mindezekben más 2 v m-vel váltakozik, pl. alkotvány alkotmány, vélemény szerént a v oly közbeszúrat, mint a j az keresvény keresmény, látvány látmány, kérvény kére-ürnek (két önhangzó torlódásának) elkerülése végett, mény; ámbár néha az ujabb irói szokás különb- | pl. fá-j-a, munká-j-a, erde-j-e, vessze-j-e stb. stb. Muséget tesz; miről bővebben 1. -MÁNY -MÉNY, tatják ezt a Müncheni codexben eléjövő: utó-v-ak, és —VÁNY —VÉNY képzőket. Továbbá, melyek elöv-ek, együ-gyü-v-ek, hitü-v-ek; a többek közt a eredetileg ó v. ö képzővel alakúltak, s ezt ú ü, az-göcseji nyelvjárásban fü-j-ek áll,fü-v-ek' helyett; után v, végre valamely ajakhangra változtatták, mint: gom gomó gomú gomv gomb, kam kamó kamu kamv kamp, zúr zuró zuru zurv zurb, csom csomó csomu csomv csomb, rom romó romu romv. romb, csöm csömb, göm gömb, lom lomb, ter terü terv terp, ször szörp, hör hörp; dölő dőlv dölf, csörő csörv csörf csörfös, lam lamy lamp lampos; hor horó horv horp horpad stb. Alkalmasint hasonló módon alakiltak részint önálló, részint közvetett törzsekből: = sőt a v egészen ki is marad, pl. kü-ecs = köv-ecs, lu am, lu-ak lo-v-am, lo-v-ak, to-a = tov-a, szü-em szü-v-em stb. Egyébiránt a hés j hangokkal kiejtésre nézve a v-nek azon rokonsága van, hogy nem érülköző, különösen lágyságban a j-hez közel áll; se hangtani okoknál fogva részint általán, részint tájdivatosan a mondott önhangzókkal is szeret váltakozni, mint: kova koha, sovár sohár, bival bihal, hóvér (a székelyeknél am.) hóhér, vigályos 705 V-VA. VA-VÁ. 706 higályok, posvad poshad, kömíves kömihes, sávoly | hogy élvénk dicsérjük te nevedet." (Heszter. XIII.). sáholy, báv báj, sav saj (,sajtalan' szóban), szio sziu Bünhödtünk eltávozvánk te tőled." (Daniel. III.). sziv szij, hiu hiv hij, div dij, iv íj, bur buj, fur fuj. A Esmég megfordulvátok tízszer inkább megkeresitek göcseji hangejtésben ójok = óvok, füjelő (legelő) őtet" (Baruch VI.). Mert en atyámfiai ma keves = fűvelő, fűjek = fűvek, rėjok — révok azaz rí- sérelmet szenvedvéjek (modico nunc dolore sustenvok. (Vass József. Dunántuli Neylvjárás. Magyar tato. Machabeus. A vulgataban VII. fejezet.) ToNyelvészet V. kötet). A vá vé rag is néha a régiek-vábbá fölveve némely névragokat is. „Az én postil nél já jé pl. fiájá = fiává. (1. —VÁ, —VÉ.) : " lámat, úgy mint semmit, és minden tévelygésekkel rakvát neveti“ (Telegdi. Révay Grammaticájában II. 798. lap.). „Hívsággal rakvának érzené minden javát e földnek" (Ugyanott). „Az utczák rakvák valának sokaságos csodáló néppel. (Lépesi. U. o. 799. 1.) Az úrnak irgalmasságával rakvák a vizek." (U. o.). Ez utóbbi alakban,vannak szóból összevonva pl. irvák — irva vannak, szabvák = szabva vannak, intézrék = intézve vannak, divatosak a mai irodalomban is. Ami e képzőrag rokonságát illeti, az összehasonlitható a török üb v. üp v. ip hasonló képzővel, mely még en ragot is vehet magához, (épen úgy mint a magyar va ve-ből ván, vén lesz) pl. szevip v. szeviben (szeretve, szeretvén, geliebt haben. Kasem A régi Halotti beszédben is terömteve, veteve igealakok szintén más régieknél: teremteje, veteje, ma összevonva teremté, veté. Ugyanezen Halotti beszédben: üldetvitöl e helyett áll: üldetjétől. A göeseji hangejtésben is puhájá (= puhává) gyúrta, lójá (lóvá) tette, kurtájá (= kurtává) szabta. (Vass József. Dunántuli Nyelvjárás, mint föntebb. L.-VÁ. —VÉ.) Néha szintén régiesen fölcseréltetik l-vel a) a szók elején vék lék, vépik lépik, váz láz, vápa lápa; b) a szók közepén ma is tájdivatosan tola te! am. tova te (borjuüző szó.) Tájejtés szerint néha l-re változik ezekben is: hilok hírok, szilok szívok, rílok rivok, nölök növök. Ellenben irodalmilag is divatozik az ó v. óv igétől származott óltalom v. óta lom. Kétségtelen közbeszúratként, mint összeeső ön- Beg.) A mándsu nyelvben: fi pl. ili-me (álla-ni) hangzókat elválasztó hang áll több igeragozásában: | szóból: ili-fi (áll-va v. álló), gónime-től góni-fi (gone-v-ém, i-v-ám, te-v-ék, lev-ék, ve-v-ék, vi-v-ék, dol-va v. gondoló), mute-me-től, mute-fi (hatva v. hi-v-ék, e-v-ö, i v-ó, te-v-ő, le-v-ő, ve-v-ő, vi-v-ő, hi-ható) stb. A szürjén nyelvben: öma, ema v. öm, em v-ó; e-v-én, i-v-án, te-v-én, le-v-én, ve v-én, ví-v-én, | pl. mun-nï (men-ni) szótól: mun-öma men-ve stb. hi-v-én és némely származékaikban, mint: te-v-eg-et, 2) Némely ígehatározók képzője, mint ho-va, to-va, i-v-og-at, te-v-és, i-v-ás stb. Ellenben a jövő időben ōsz-ve, ki-ve v. kü-ve (régiesen am. ki), el-ve (régiesen kimarad é-endik, i andik, te-end, vẻ-end, le-end, am. túl.,Föli-be' is am. fölé ve; 1. V betű alatt. vi-end, hi-end; valamint több más szóban is pl. Az ormánysági tájbeszédben mint állapotjegyzői ri-vad ri-ad, ri-vaszt ri-aszt, di-vó dió, si-vó sió, ho- ragban a v hasonúl is az előtte álló mássalhangzóv-á, tájdivatosan: ho-á, to-v-a tájdivatosan to-a. val pl. adda = adva, tudda = tudva, fonnyadda : A v hasonulásáról 1. a -VÁ - VÉ, és-VAL -VEL névmódositó ragokat; söt - VA, VE ragot is. V. rövidítve am. vagy (kötszó). VMELY am. valamely. V. ö. am. vesd össze. VA, elvont gyöke vág, váj, vál, válik, vás önálló szóknak, és származékaiknak, melyek szétnyilásra, elszakadásra vonatkoznak. fonnyadva, megelégedde megelégedve; (l hozzá függedésével: addal, tuddal stb.); mi leginkább a d végzetü töszóknál van szokásban. (Vass József. Magyar Nyelvészet. V. kötet.). A régieknél is eléjön. az toldalékhang pl. a Régi Magyar Passióban : mul-val. L. —VAL, —VEL, (2.) -VÁ, vékonyhangon VÉ, névmódositó rag p. só-vá, kő-vé. Ha az illető viszonyszó rövid a, e önhangzóval végződik, ez rendesen megnyújtatik, mint: fá-vá henyé-vé; az u, i, i röviden marad: hamu-vá, sürü-vé, mi-vé, semmi-vé. Mássalhangzó után az általános népnyelvben a v ehhez hasonúl, pl. dob-bá (dob-vá), tör-ré (tör-vé), lom-má (lom-vá). De némely tájejtésben változatlan marad. Két alakú ezekben: az-zá v. csak ritkán : av-vá, ez-zé v. szintén ritkán ev-vé. Értelemre nézve: Változási, átalakulási viszonyt fejez ki, még pedig a) Midőn valami előbbi minő -VA, magas hangon -VE, 1) igékből melléknévi állapotjegyzőt, némelyek elnevezése szerént félmult részesülőt képző rag, mint: ad-va, áll-va, hal-va, ir-va, szab va, zár va; él ve, szel-ve, tör-ve, ül-ve, sírva, (sírva vigad a magyar; km.). Némely tájbeszédben: val, vel, pl. fizetvel. - Talán a va-n ige gyökeleme va. A régieknél mint igerag a személységét, mivoltát mintegy letevén egy másnem üt veragokat is fölvevé pl. a Bécsi codexben: „A mely föld tégedet meghalvád fogadand, azon haljak meg. (Ruth. I.) És ő atyja és anyja meghalvajok, Mardocheus ő magának lyányaól vevé ötet." (Heszter. II.). Ennen magam meghagyatván ( elhagyatván) látám e nagy látatot." (Daniel X.). Fordóhad (fordijad v. fordítsad) mü siralmonkat örömre, AKAD, NAGY SZÓTÁR VI, KÖT, szen föl, pl. a vizet borrá változtatni. A sivatag vadont kies vidékké (vidék-vé) alakítani. A fa kővé vált. Az ige testté (test-vé) lön. (János evangyéliomában). b) Szélesb ért. midőn valaki bizonyos ok vagy járu lék által új állapotot ölt, mely az előbbin változást okoz pl. a bor évről évre jobbá lesz. A csemete vastag fává növekszik. Por voltál és ismét porrá leszesz, 45 707 VÁ-VAÁL. VACS-VACSORÁLIK. 708 Porrá égett a falu. Kereskedés által gazdaggá lett. c) | VACS, (1), hangutánzó gyök vacskol, vacskoJelenti uj életnem, hivatal, rang, méltóság fölvéte-tol és vacsoy szókban. p. lét, s ez által az illető egyénnek mintegy átválto- ,,Tagot is embernek párjával az isten, —-on, VACS, (2), puszta Pest m. helyr. Vacs-ra, -ról. VACSÁRCSI, erdélyi falu Csik székben; helyr. Vacsárcsi ba, ban, —ból. VACSI, puszta Máramaros m.; helyr. Vacsi-ba, —ban, —ból. VACSKOL, (vacs-ok-ol) áth. m. vacskolt. L. VACSKOLÓDIK 1. VACZKOLÓDIK. VACSKOTOL, (vacs-ok-ot-ol) gyak. áth. m. vacskotol-t. Székely tájszólás szerint, zúzás, nyomkodás által a gyümölcsöt öszverontja. Máskép: vacskol. Gyökük: vacs, mely mint hangutánzó rokon a mocs, pocs, pacs, fecs gyökökkel. VACSKOTOLÁS, (vacs-ok-ot-ol-ás) fn. tt. vacskotolás-t, tb. ok, harm. szr. a. Cselekvés midőn valaki vacskotol v. vacskol. VACSOG, (vacs-og) gyak. önh. m. vacsog, tam, tál, ott. Mondják gyermekről, midőn sirva nya fog. Gyöke hangutánzó. VACSOGÁS, (vacs-og-ás) fn. tt. vacsogás-t; tb. -ok, harm. szr. —a. A gyermeknek síró nyafogása. VACSORACSILLAG, (vacsora-csillag) 1. EST CSILLAG. VACSORA, fn. tt. vacsorá-t. A szláv vecsera, Miklosichnál: vecserja szóból módosult; magyarosan: estebéd estveli ebéd v. evés) mint a déli evés: délebéd, az ozsonna: harmadebéd, a reggeli: homét, éjomét. V. ö. EBÉD. Szegény ebéd, melynek vacsorája nincsen. (Km.). A mely szolga elfeSzintén a régieknél számtalanszor v nélkül lejt ebédet enni, megérdemli a jó vacsorát. (Km.). Vacsak az önhangzót (á v. é) találjuk, pl. a régi IIa-csorára is kevés (a gyönge ellenség a hatalmasbnak. lotti beszédben :,,És adotta vala neki paradicsomot Km.) Vacsorát nem is lát, v. csillagot néz vacsorára házoá“ (házaá, azaz házává, házaúl). Sz. Krisztina (km.) azaz vacsorálás nincsen módjában, olyan szeéletében:,,Méltóá töttél engemet" (29. I.) „Az ok-gény. Vékony vacsora, szegényes vacsora. Szentvatalan állatokhoz egyenlőé tötted magadat (32. 1.). csora 1. ÚRVACSORÁ. A Bécsi codexben:,,És semmié egyébbé nem lesznek, hanem csak azzá, mié akarják lenni a papok." (Baruch 2). Ezekben egyébbé, azzá, már úgy látszik a vé vá rejlik, hanemha így elemezzük: egyebb-é, | az-á). Néha pedig v helyett j áll.,,Kit őmagának lányájá választott vala." (Heszter. II.).,,Teszitek őtet kétszer inkább pokolnak fiájá.“ (Müncheni cod. Máté XXIII.). L. V betü. Egy levélben 1557-ből olvassuk:,,Enihán (egynehány) drabonthokath bocsáttam vala, hogy - az borokat el ne haduájak az hegyekrül másvé (e helyett: máshová v. máshelyüvé) vinni. (Szalay Ág. 400 magy. 1. 262. 1.). A régieknél gyakran eléjönnek ra re v. ba be helyragok helyett, pl. a Carthausi Névtelennél: Fejérvárrá (90.1.), Csanáddá (89.1.), Veszprimmé (13.1.), Pécscsé (90.1.). Győrré (ez ma is divatos) stb. VAÁD, 1. VÁD, (2). -ból. VACSORA-IDŐ, (vacsora-idő) ösz. fn. Estveli, napnyugot utáni idő, midőn vacsorát szokás enni. VACSORÁL, (vacsora-al) önh. m. vacsorál tam, túl, -t. Vacsorát eszik, estebédel. Vouz tárgyesetes viszonynevet is. Mit vacsoráltál? Sültet, és tésztást. Megvacsorálni, az estebédet elvégezni. Úgy jó vacsorálni, hogy megtudja más is. (Km.). A régieknél pl. a Debreczeni Legendáskönyvben: vacsorálik. Hogy vacsorálik vala, egy haltetem által álla a torkán." (89. 1.). A Münch. codexben is ikes igeként ragoztatik: Készéh (készíj azaz készits) helyra-igeként hogy vacsoráljam." (Lukács. XVII.); tehát itt is vacsorálik, valamint, ebédel' helyett,ebéllik'. VAÁL, mváros Fehér m. helyr. Vaál-ba —ban, VACSORÁLÁS (vacsora-al-ás) fn. tt. vacsorá lás-t tb. – ok, harm. szr. -a. Estebédelés. VACSORÁLIK (vacsora-al-ik) k. L. VA CSORÁL. VACSORAVESZTŐ, (vacsora-vesztő) ösz. fn. Estveli kis pillefaj, mely gyertyagyujtatkor szokott jelenkezni. (Sphynx). Átv. gúnyos ért. tányérnyaló, hivatlan vendég, ki másnál szeret ingyen vacsorálni. -ról. VÁCZ, mváros Pest m.; helyr. Vácz-ra, -on, VÁCZA, ALSÓ-, FELSŐ— faluk Zaránd m.; helyr. Váczá-n, —ra, —ról. VÁCZ-HARTYÁN, falu Pestmegy.; helyr. -Hartyán-ba, -ban, -ból. VACZOK, (vacz-ok ?) fn. tt. vaczk-ot, harm. szr. a. 1) Némely négylábu állatok fészke, p. | kutya, macska. egér, nyúl vaczka. Rosz kutya az, amely a maga vaczkát megugatja (km.), máskép: rosz madár az, mely a maga fészkébe fosik. 2) Szélesb ért. alom, ágy, fekvőhely. Bujj ki a vaczkodból, kelj fel az ágyból. Vidd el a vaczkodat. A növénytanban a kocsány vagy kocsányka megvastagodott vagy épen kiszélesedett teteje, melyen aztán a virág részei fejlenek ki, (Receptaculum. Gönczy P.). A székelyeknél: vaszok, mely Kriza J. szerént jelenti az állatok tanyáját, fekvő, buvó helyét, kutyák hálóhelyét, (vaszkot vájt v. ásott magának a szalma [boglya] tövibe); továbbá a puskavessző heVACZKOLÓDIK, (vacz-ok-ol-ó-od-ik) belsz. lyét, a hidlásgerenda odrát (fáncz), mibe a hídlásfák m. vaczkolód-tam, ―tál, —ott. Vaczkában moz- végei belefeküsznek; szekérben lajtorja-áll fekvése golódik, nyugtalanul izegmozog, igazgatja magát; | helyét a párnafán; valamely szerelmes vagy gonoszfészkelődik. Átv. elvaczkolódik, elkotródik, oda- tevő tartózkodási vagy mulató helyét, szállását; inhagyja a vaczkát, fészkét. Más kiejtéssel: vaszkaló- nen: vasskába siet, belétalál (illik) a vaszkába; jól dik, vacskolódik. V. ö. VACZOK. találja vaszkán magát; a nyúlat vaszkán lőni. VACZK, 1. VACZOK. VACZKOLÓDÁS, (vacz-ok-ol-ó-od-ás) fn. tt. vaczkolódás-t, tb. —ok. harm. sz. r. —a. Vaczkában mozgolódás; fészkelődés. VACZKOR, fn. tt. vaczkor-t, tb. ok, harm. Egyezik vele a vékonyhangu fészek, mind alapszr. -a. Dugonics irásmódja szerént: vadzkor. A fogalomban, mind ragozási módban: vaczkot fészket, vad körtefának fanyar izü gyümölcse. Molnár A. és vaczkos fészkes, vaczkolódik fészkelődik stb. Talán Szabó Dávidnál s a Tájszótár szerént a székelyek- am. fiadzó azaz fiadzóhely. Budenz J. szerént a nél a,vaczkor am. vadkörte. A vadalma pedig más-mordvinben vasta am. hely, alvóhely. V. ö. FÉSZEK. képen : vadóka. V. ö. VADÓKA. Válogató medvé- VÁCZ-SZENTLÁSZLÓ, 1. SZENTLÁSZLÓ nek a vaczkor is jól esik. (Km.). Lepotyog az ember alatt. mint a vaczkor. (Km.) VAD, fn. és mn. tt. vad-at, harm. szṛ. -a, v. Gyöke, úgy látszik: rad, melyből némi gú--ja. 1) Legszorosb ért. Molnár A. latinozata szenyos kicsinző képeztetéssel fejlődött ki vadkó, sr toldalékhanggal: vadkor, vadzkor (mint Dugonicsnál), végre vaczkor. Vagy talán az utóbbi (-kor) szótagban a‚körteʻ szó rejlik. Egyébiránt -kó képzővel gúnyosan a sörnek alja: ficzkó, a megromlott bor: czankó, v. vinkó, a nyeletlen rosz vas bicsak raskó. A‚vad' szóból származtak a vadalmát jelentő vadóka, és a vadzab neve: vadócz. rint megfelel neki a bestia, fera, dúvad, ragadozó vad, fenevad, azaz, magán járni szerető, vérengző, ragadozó állat, milyenek az orozlán, párducz, tigris, farkas stb. „A gonosz vad ötte meg őtet, a fene vad ötte meg Józsefet." (Káldi, Móz. 1. K.). 2) Szélesb ért. oly állatok neve, melyek ha magok között társasan élnek is, de az embereket kerülik, nem szelidek, nem háziak. Vad ló, vad szamár, vad macska, VACZKORFA, (vaczkor-fa) ösz, fn. 1. VAD- vad disznó, vad kecske, vad juh, vad lúd, vad récze, KÖRTEFA. VACZKOS, 1. VASKOS. VACZKOSSÁG, 1. VASKOSSÁG. VACZOG, (vacz-og) gyak. önh. m. vaczogtam, -tál, 1) Megfázáskor fogai öszvekoczognak. A hidegláz úgy megrázta, hogy a fogai is vaczogtak. 2) A székelyeknél mondják tyúkokról, ha róka vagy görény zaklatja; továbbá a gyermekről, mikor valaki csiklandva kaczagtatja. V. ö. VACZOGTAT. Gyöke vacz természeti hangutánzó, s rokon kocz gyökkel az első, és kaca gyökkel az utóbbi jelentésben. vad tyúk. A föntebbieket összetett főnévként is írják, mint alább. Fövad v. nagyvad a szarvas kizárólagos megkülönböztetése minden más vadtól. Rötvad a szarvas, dámvad, öz és zerge. Fekete vad vaddisznó. Az élvezhetők neve: jó vad. 3) Növényeket illetőleg, ami természeti állapotban, emberi mivelés nélkül nő, tenyészik; ellentétei: szelid, olytott, nemesített, házi, kerti. Vad alma, körte, szőlő, borsó, kender, len, saláta. Vad rózsa, szegfű. Vad gyümölcs. A szelid gyümölcs is vad, mig meg nem érik, (km.). azaz, olyan izű, mintha vad volna. 4) Emberekre alkalmazva, akik még bizonyos szerkezetű polgári társaságba nem állottak, s nyers természeti állapotban élnek, földmiveléssel, mesterségekkel nem foglalkoznak stb. Szélesb ért. kik a műveltségben még kevés haladást tettek, durva, nyers erkölcsüek, milyenek a művelt népek között is találkoznak, különösen, kik az emberi társaságot kerülik. Ezen fiú még nagyon vad. Vad indulat, vad düh, vad szokások, erkölcsök. Képes kifejezéssel: vadakat mondani, be szélni, amik a műveltség, okos ész szabályai ellen vannak. Ne beszélj oly vadakat. Vadra való am. teljes erejében levő, ki a vadakkal is megküzdeni képes. Nem nagy vadra való. (Km.). Mondjuk helyekről is, mennyiben vagy miveletlenek, vagy vad embercktől lakvák. Vad tájék, vad erdő, vad ország. Midőn a vad főnév, vagy tulajdon értelemben vett melléknév, a vele viszonyló névvel közösb szokás szerint öszvetett szót alkot, p. vadbör, vadnyom, vadhús, vadállat, vadkan. Ellenben átv. értelemben inkább elválasztva irjuk, p. vad indulat, vad harag, vad beszéd, vad íze valaminek. Egyezik vele a persa bad (malus, malignus; malum), honnan: badrám (immanis, ferus de bestiis feris, ferox indomitus de equo, mulo), bad zahrá (malignus; timidus, magyarul: vadas) stb. V. ö. VADON; VADÁSZ (1) és (2). VÁD, (1), fn. tt. vád-at, harm. szr. —ja. Általán, panaszos nyilatkozat, valamely személy ellen, ki bizonyos rosz tettet valóban, avagy állítólag elkövetett. Sok vád történt ellene. Vádat emelni valakire. Különösen, magán vagy hivatalos panasz, melyet valaki az illető biróság előtt tesz, oly ember ellen, ki bizonyos sérelmet, bántalmat, bünt, vétket, törvénytelen tettet, vagy olyannak látszót vitt vézhez. Törvényszék v. biróság előtti vád. Tisztügyészi vád. Szóbeli azaz szóval elmondott v. eléadott vád; irásban benyujtott v. irásbeli vád. Meghallgatni, visszautasítani a vádat. A vádat visszavonni. Molnár Albertnél személyt jelent, s am. vádló (accusator, Kläger). A persában bád am. verbum, dictum; lamentatio. (Vullers. L.végül). A szanszkritban is vad am. a latin dicere, loqui s Bopp F. ezzel rokonítja a szláv vad-i-ti (reprehendere) szót. Miklosich szerént vada (calumnia) régi szláv szó. Talán nem hibázunk ha a magas hangu magyar fedd szót is, mint amely mind hangokban, mind fogalomban rokon a vád szóval, itt szintén megemlítjük. A Gyarmathi felhozta latin vadimonium erőtetettnek látszik; mert, noha Bopp Ferencz is így nyilatkozik: „Fortasse lat. vas, vad-is a dicendo dictum; sicut nos dicimus gut sagen;" azonban a magyar vád fogalma ha általán a mondással, s különösen feddéssel rokonítható is, de a latin vas fogalma (Faber Thesaurusa szerént: qui pro alio spondet in judicio; vas etiam dicitur sponsor in re capitali, seu in maleficio) a magyar vád illetőleg vádló fogalmával ellentétben áll. A vadimonium szó is Faber Thesaurusában igy értelmeztetik: sponsio ad certum diem comparendi in judicio" stb. n VÁD, (2) puszták Máramaros és Nógrád m. VÁD, (3) fn. tt. vád-at, harm. szr. -ja. A székelyeknél ágakból összekötött gát, melylyel halászat végett a folyót elrekesztik. A szanszkritban badh v. bandh gyök am. a latin ligare, innen bandhá nexus, vinculum; és a persában band am. vinculum, ligamentum, különösebben: claustrum aquae, agger (Vullers a 9-ik pontban) épen az ami a székely vád. V. ö. VÁDVONÁS; VÉSZ, VEJÉSZ. VADAD, erdélyi falu Maros székben; helyr. Vadad-ra, -on, — ról. VADAFALVA, falu Közép-Szolnok m.; helyr. falvá-ra, -n, -ról. DIK. VÁDLAKOZIK (vád-al-koz-ik) 1. VÁDASKO. VADÁLLADÉK, (vad-álladék) 1. VADÁLLO MÁNY. alatt létezés, midőn valaki tiszti vagy magán vád- ért. véve, 1. VAD alatt. Valamely vadastér állandó vadainak létszáma. fának gyümölcse. Mosolyog mint a vadalma. (Km.). VADALMÁS, (1), (vad-almás) ösz. fn. Hely, ahol vadalmafa tenyészik. A marosi székely székben egy hegynek tulajdon neve. VADALMÁS, (2) puszta Nógrád m.; helyr. - Almás-on, —ra, —ról. VADAMOS, v. VADAMAS; falu Szala m. helyr. Vadamos-ra, —on, —ról. VADAN, (vad-an) ih. 1) Vad állapotban, minemüségben. Vadun tenyésző növények; módosított ejtéssel: vadon. 2) L. VADUL, ih. VADÁPOLÓ, ösz. fn. Vadászmester, ki valamely vadaskertre folügyel, s vadakat tenyészt, nevel benne. VADAS (1), (vad-as) mn. tt. vadas-t, v. —at, tb. ak. 1) Vadakkal bővelkedő, ahol vadak tenyésznek, tartózkodnak. Vadas erdő, vidék. 2) Ahol vadak húsát árulják. Vadasbolt. Vadaspiacz. 3) Kemenesalján am. félénk, ijedős, bátortalan; székelyesen: vadocz. VADAS, (2), (vad-as) fn. tt. vadas-t, tb. ok. Vadas hely, vadas vidék, kert, erdő. VADAS, (3), puszták Pest és Szatmár m. helyr. Vadas-ra, —on, -ról. VÁDAS, V. VÁDOS (vád-as) mn. tt. vádas-t, -at, tb. —ak. A mi vádat foglal magában, vádat tárgyaló. Vádas levél, nyilatkozat. Mint főnév V. |
