tagja. Rokonnak látszik vele a német Hun-ger első ÉHORVOSLÁS, (éh-orvoslás) ösz. fn. Az éhkórban, éhlázban szenvedők gyógyitása. ÉHSÉG, (éh-ség) fn. tt. éhség-et. 1) Állapot, midőn valaki éhben szenved. V. ö. ÉH. Jó fűszerszám az éhség. (Km.) 2) Csapás, midőn egész vidékek, tartományok, országok a szükséges tápla hiányában szenvednek, s az emberek számosan elvesznek, vagy legalább elnyomorodnak miatta. Nevekedik vala pedig naponként az éhség az egész földön. (Káldi, Mózs. I. 41. 56.) Azonközben az éhség az egész földet igen gyötri vala. (Káld. Mózs. I. 43. 1.). —ÉI, több birtokra vonatkozó rag, öszvetéve az é birtokragból és i hangból, mely ismét vagy a többes k hangot képviseli, vagy a hosszú é (e-e = ez-je)ben levő egyik önhangzóval együtt, mint kettő zött hang, többséget jelent. V. ö. Előbeszéd 161. és 162. lapjait. EJ, fn. tt. éj-et v. -t, tb. -ek. Azon idő, mikor a nap a láthatárról lehajlik s azon alul van, s a földtekének azon félgömbén, melyen tartózkodunk, semmi testet meg nem világitanak sugarai. Ellentéte : nap, nappal. Éjnek sötétsége. Éjnek derekán, közepén. Éjre beszállani a fogadóba. Egyik éjtől a másikig. Ejről éjre. ,Sötét az éj, s én egyedül „Az éj sötétét tiszta nap Kisfaludy S. váltja fel." Kazinczy. Köz nyelvben a nép e szép rövid kifejezés helyett a hosszabb éjszaka v. éjtszaka szóval él rendesen, de az irói, és művelt beszédben eredeti jogát már visszanyeré. Hasonlít hozzá a török lejl és finn yö, yo, wei, wogul ji, osztyák ei. Mennyiben az éj mint sötétség a testeket mintegy elfödi, rokonítható a héj szóval, s úgy látszik, hasonló eszmeviszony van a latin nox és nubo, nubes, nubilus, s másfelül a héjat, takarót jelentő nux, nucleus között is. ÉJBOGÁR, (éj-bogár) ösz. fn. Bogárfaj, melynek szárnyai sötét éjben tűz gyanánt fénylenek, máskép: Sz. János bogara. ÉJBOLONDJA, (éj-bolondja) 1. ÉJBOLYGÓ. ÉJBOLYGÓ, (éj-bolygó) ösz. fn. Idegkóros személy, ki éjjel álmából fölkel, zárt szemekkel járkál, s különféle dolgokat végez, a nélkül, hogy mindezekről öntudata volna, de ha nevén szólitják, vagy nagyobb zaj van körülte, fölébred. Máskép: holdkóros, hóbolygó, höbölygő, alvajáró. ÉJDARAB, (éj-darab) ösz. fn. A festészek és rézmetszőknél jelent oly képet, mely úgy adatik elé, miként éjjel, pl. a holdvilágnál, szokott látszani. ÉJEDÉNY, (éj-edény) ösz. fn. Vizelésre, különösen éjnek idején használtatni szokott edény. ÉJEGYEN, (éj-egyen) ösz. fn. 1. ÉJNAPEGYEN. ÉJEL, (éj-el) önh. m. éjel-t. Valahol az éjt tölti, eltölti. Eltévedvén, a pusztaságon volt kénytelen éjelni. A pásztorok barmaik mellett éjelnek. Ellentéte napol. ÉJELÉDIK, (éj-el-éd-ik) k. 1. ÉJJELĖDIK. ÉJELÉZ, (éj-el-éz) önh. m. éjeléz-tem, —tél, ett. 1) Az éjet rendesen vagy többször valahol tölti. A baromőrök szabad ég alatt éjeleznek. 2) Éjjelenként virraszt. ÉJELLIK, (éj-el-lik v. éj-ell-ik) k. m. éjell-étt, htn. -ni v. —eni. Az idő éjre válik; a nap mindig mélyebb- és mélyebben jár a látkör alatt. ÉJENKÉNT, (éj-en-ként) ih. Éjeken keresztül, több éjjel, éjről éjre. Éjenként bezárni a ház kapuját. Ejenként kártyaasztalnál ülni. Az én ágyamban éjenként kerestem, kit szeret az én lelkem. (Káldi Salam. éneke 3. 1.). : ÉJENT, (éj-ent) ih. Megfelel e kérdésre mikor? am. éjjel, éjnek idején, midőn éj van. ÉJENTE, (éj-en-te) 1. ÉJENT. Némelyek hibásan öszvezavarják éjenként szóval, mint,naponta' és,naponként szókat is. ÉJENTI, (éj-en-t-i) mn. tt. éjenti-t, tb. -ek. Ami éjent, éji időben történik. Éjenti kalandozások. ÉJFAGY, (éj-fagy) ösz. fn. Fagy, mely éjjel támad, nappal pedig elmulik, mint őszszel és tavaszszal szokott lenni. ÉJFÉL, (éj-fél) ösz. fn. Az éji időnek kellő közepe, azon időpont, mely a nap nyugta és fölkelte közepett van; midőn a nap az ellenkező félgömbön legmélyebben jár, s a mi láthatárunktól legtávolabb esik. Ellentéte dél. Éjfél elött; éjfél után. Éjfélt 475 ÉJFÉLI-ÉJJEL ÉJJELÉDIK-ÉJLÁMPA 476 kiált az ör, vagy, kukorikol a kakas. Éjfélig virrasz- | alkotásu mint nappal. Éjjelig mulatni valahol. Az éjjelt ébren tölteni. Éjjelre beszállni valahová. Se éjjelem se nappalom. tani. Éjfélkor fölkelni. „Kemény tél van, nagy zivatar, Üvölt, ordít a felszél; Tép, és szakgat, kapkod, csapkod, S közel vagyon már éjfél.“ Kisfaludy S. ÉJFÉLI, (éj-féli) ösz. mn. Éjfélkor történő; éjfélre vonatkozó. Éjféli kakasszó. Éjféli örkiáltás. Éjféli mise. ÉJFÉLKOR, (éj-fél-kor) ösz. ih. Éjfél idején, midőn éjfél van. Éjfélkor is kukoríkolnak a kakasok. ÉJFÉLTÁJBAN, (éj-fél-tájban) ösz. ih. Éjfél körül; valamivel éjfél előtt, vagy éjfél után. ÉJGÖNCZ, (éj-göncz) ösz. fn. Az éggömb, vagy földteke tengelyének éjszak felé néző végpontja, éjsark. ÉJGÖNCZI, (éj-gönczi) ösz. mn. Éjgönczöt illető, arra vonatkozó; éjgönczön levő. Éjgönczi csillag. Éjgönczi tunemények. V. ö. ÉJGÖNCZ. ÉJGYERTYA, (éj-gyertya) ösz. fn. Éji világitásul, pl. betegeknek szolgáló vékony belű gyertya. ÉJGYERTYATARTÓ, (éj-gyertya-tartó) ösz. fn. Sajátságos alakú gyertyatartó, melyben éjgyertyát égetnek. V. ö. ÉJGYERTYA. ÉJHA, (éj-ha) isz. Meglepés, váratlan nagy hatás következtében kitörő indulatszó. Éjha ! ez ám valami! Éjha! ühü ! ÉJJELĖZ, (éj-vel-ez) önh. m. éjjeléz-tem, -tél, —ett. 1) Az éji időt valahol eltölti. Szabad ég alatt éjjelezni. 2) Munkában éjjel fárad. Némely irók, tudósok sokat éjjeleznek. : ÉJJELĖZÉS, (éj-vel-éz-és) fn. tt. éjjelézés-t, tb. —ěk. 1) Az éjjelnek, éji időnek valahol eltöltése. mivel éjen általi foglalkodás. Éjjelezéssel elrontani Szabad ég alatti éjjelezés. 2) Éjjeli virrasztás, valaegészségét. Éjjel virrasztó, fenlevő, valamely foglalatosságban fåÉJJELEZŐ, (éj-vel-éz-ő) mn. tt. éjjelező-t. 1) radó. Éjjelező tudós. Éjjelező örök, sütők. 2) Éjjeli csavargó, kalandozó, ábrándozó. ÉJJELI, (éj-vel-i) mn. tt. éjjeli-t, tb. —ek. Éji ÉJHAL, (éj-hal) ösz. fn. Így neveztetnek azon időben történő, létező; éji időre vonatkozó, azt illehalak, melyek nappal nyugton vannak, s éjjel kere-mények az égen. Éjjeli álom. Éjjeli dözsölés. Éjjeli tő. Éjjeli zene, mulatság. Éjjeli munka. Éjjeli tunesik étköket. (Pisces nocturni). ÉJHÁLT, (éj-hált) ösz. mn. Székely szó. Ami éjen át tartójában maradott. Éjhált víz. Éjhált nyál. Kenje az éjhált nyálával s meggyavúl (meggyógyúl. Kriza János). ÉJHIMLŐ, (éj-himlő) ösz. fn. Pörsenéses kihányás, mely éjjel támad, vagy éjjelenként erősebben üt ki. (Epinyctis). ÉJHOLLÓ, (éj-holló) ösz. fn. Gémfaj, mely éjjel szokott repkedni, és eledelt keresni. (Ardea nycticorax). ÉJHOZÓ, éj-hozó) ösz. mn. Ami éjt eszközöl, éjt csinál. Éjhozó sötétség. Átv. ért. ami az éj közeledését jelenti; homályt, sötétséget terjesztő. Éjhozó komor fellegek. Éjhozó denevérek. ÉJHURUT, (éj-hurut) ösz. fn. Hurutféle bántalom, mely az illető beteget éjjel nyugtalanítja. ÉJI, (éj-i) mn. tt. éji-t, tb. -ek. Éjben történő, éjjel létező, működő; éjre vonatkozó. Eji utazás. Éji homály. Éji madarak. Éji kóborló, kalandor. ÉJING, (éj-ing) ösz. fn. Hálóing, melyet valaki lefekvéskor vesz magára, s reggel ismét levet. ÉJJEL, (1), (éj-vel) ih. Éj idején, mikor éj van. Éjjel alunni, nappal dolgozni. Éjjel nappal. ÉJJEL, (2), (éj-vel) fn. tt. éjjel-t, tb. —ék. Használják az éj szó helyett, tehát am. éji idő, oly edény. ÉJJELIBÚTOR, (éjjeli-bútor) ösz. fn. A széke lyeknél am. macska. ÉJJELJÁRÓ, (éjjel-járó) ösz. fn. Éji kalandor, éji csavargó, dőzsölő. ÉJJELLÁTÓ, (éjjel-látó) ösz. mn. és fn. Aki vagy ami éjjel is lát. ÉJKALAUZ, (éj-kalaúz) ösz. fn. A tengeri hajósok eszköze, mely megmutatja, mennyivel áll az éjszaki csillag magasabban vagy mélyebben, mint a göncz pontja, s a hely szélességét, és éjjeli órát meghatározza. ÉJKÓBOR, (éj-kóbor) ösz. fn. Éji csavargó, ka landozó. ÉJKÓBORLÁS, (éj-kóborlás) ösz. fn. Éji csavargás, kalandozás. ÉJKERENGÖR, (éj-kerengö-ör) ösz. fn. Ör, kerülő, ki éjen által körüljárja a várost, falut, tábort stb. ÉJKÖPENY, ÉJKÖPÖNYEG, (éj-köpeny v. köpönyeg) ösz. fn. Könnyű pongyola palást, milyent különösen a hölgyek estve és reggel kényelemből viselnek. ÉJLÁMPA, (éj-lámpa) ösz. fn. Lámpa, melyet éjen által a hálószobában, a beteg mellett stb. égetni szokás. 477 ÉJLEPKE-ÉJSZAK ÉJSZAKA ÉJSZAKKELETI 478 ÉJLEPKE, (éj-lepke) ösz. fn. Nagyobbféle lep- | Átv. ért. jelenti a földnek azon részét, tartományait, kefaj, mely éjjelenként röpköd; boszorkánypille. melyek az éjsark felé esnek, különösen Európában (Phalaena). Oroszországot, Svécziát, Norvégiát stb. ÉJMADÁR, (éj-madár) ösz. fn. Így neveztetnek általán azon madárfajok, melyek éjjel röpködnek, ragadoznak, nappal pedig veszteglenek, ilyenek a baglyok, denevérek stb. Átv. ért. éjjeli csavargó, dombérozó, kalandor. ÉJMELLÉNY, (éj-mellény) ösz. fn. Mellény, melyet éjszakára lefekvéskor veszünk magunkra. ÉJMUNKA, (éj-munka) ösz. fn. Akármiféle kézi vagy szellemi munka, melyet valaki éj idején végez, éji munka. ÉJMUZSIKA, (éj-muzsika) ösz. fn. Muzsika, melyet valakinek kedveskedésből vagy tiszteletből éjjel tesznek. Szebb és szokottabb neve: éji zene. ÉJNAPEGYEN, (éj-nap-egyen) ösz. fn. Az évnek azon ideje, midőn az éj és nap egyforma hosszaságuak, mi földövünkön esztendőben kétszer, u. m. tavasz és ősz kezdetén történik, s akkor a nap az egyenlítő fölött áll. Az első tavaszi, a másik őszi éj napegyennek neveztetik. (Aequinoctium). ÉJNAPEGYENLŐSÉG, ÉJNAPEGYEZÉS, 1. ÉJNAPEGYEN. ÉJOM, (éj-om) 1. ÉHOM. ÉJOMÉT, (éjom-ét) ösz. fn. A Tisza s különösen Szatmár vidékén am. reggeli evés, fölöstököm, amit t. i. éjomra v. éhomra eszünk. ÉJÓRA, (éj-óra) ösz. fn. 1) Óramű, mely az éji időpontokat a hold és csillagok sugarai által mutatja, mint a napi időpontokat a napóra. 2) Éji időmérték, éjjeli óra. ÉJÖR, (éj-őr) ösz. fn. Személy, ki bátorság vé gett éjjel virraszt, és felvigyáz. Városi, falusi éjörök. Németesen bakter. : ÉJSZAKA, (éj-szaka) ösz. fn. Azon időköz, melyet rövidebben éjnek hívunk. V. ö. ÉJ. Téli, nyári, hosszú, rövid, sötét, holdvilágos, csillagos éjszaka. Jó éjszakát! sok éjszakázásba került. ÉJSZAKCSILLAG, (éj-szak-csillag) ösz. fn. ÉJPILLE, (éj-pille) ösz. fn. 1. ÉJLEPKE. Azon csillag, mely az éjsarkhoz, éjgönczhöz legközeÉJRETESZ, (éj-retesz) ösz. fn. Retesz az ajtó- lebb áll. Ami földtekénkre nézve éjszakcsillagnak kon vagy ajtózárakon, melyet belülről éjjelre előto-mondatik a kis medve v. kis gönczöl farkában látlunk, hogy kivülről senki be ne jöhessen. szó csillag, mely t. i. a föld éjszaki sarkához legközelebb állani látszik. (Stella polaris). ÉJRUHA, (éj-ruha) ösz. fn. Általán mindenféle ruha, mėlyben vagy éjjel hálunk, vagy kényelemből estve lefekvés előtt, s reggel fölkelés után járunk kelünk, ilyenek: a hálósüveg, hálóköntös, hálóing stb. ÉJSARK, (éj-sark) 1. ÉJGÖNCZ. ÉJSÖTÉT, (éj-sötét) ösz. mn. Olyan sötét, mint az éj szokott lenni. Éjsötét pincze, kamara, folyosó. ÉJSÜVEG, (éj-süveg) ösz. fn. Hálósüveg, hálósipka, melyet éjjel, vagy lefekvés előtt, s fölkelés után kényelemből viselnek. ÉJSZAK, (éj-szak) ösz. fn. Az égnek azon tájéka, mely a délnek, délszaknak, vagyis azon égtájnak, hol reánk nézve a nap legmagasabban szokott állni, ellentétetik. Éjszakkal a dél, kelettel a nyugot áll szemközt. Éjszak felé lakó népek. Éjszakról fuvó hideg szél. ÉJSZAKFÉNY, (éj-szak-fény) ösz. fn. Tüzes, égi tünemény, mely rendesen mindjárt napnyugot után az éjszaki hidegebb vidékeken látható, s hirtelen vörös színben tün fel, s belőle világos fénysugarak lövelnek elé, néha alább délfelé is elterjed. (Aurora borealis). ÉJSZAKFÖLDI, (éj-szak-földi) ösz. mn. és fn. | ÉJSZAKKELET, (éj-szak-kelet) ösz. fn. Az égnek azon tájéka, mely éjszak és kelet között van. Szorosb ért. azon pont az égen, mely éjszakról kelet felé véve 45 foknyi távolságra esik. ÉJSZAKKELETI, (éj-szak-keleti) ösz. mn. Éjszakkeletről jövő, onnan való, azt illető, arra vonatkozó. Éjszakkeleti szél. V. ö. ÉJSZAKKELET. 479 ÉJSZAKMUTATÓ-ÉJVILÁG ÉJVIRÁG-ÉK 480 ÉJVIRÁG, (éj-virág) ösz. fn. Általán azon nö ÉJSZAKMUTATÓ, (éj-szak-mutató) ösz. fn. Igen szükséges eszköz a tengerészeknél, mérnökök-vénynemek, melyek virágszirmai éjjel szoktak kinyilnél stb. Áll egy delejzett (magnesezett) tüből, mely ni. Különösen, keletindiai növény, melynek virága szelenczébe van harántékosan állítva, s abban szün- estve nyílik, s éjhosszant szép fehér szinben ragyog. telen rezegve egyik csúcsával mindig éjszak felé for- (Nyctanthos. L.) dúl, s arra szolgál, hogy a világ tájékait pontosan mutassa. (Acus magnetica). V. ö. DELEJTÜ. ÉJSZAKNAK, (éj-szaknak) ih. Éjszak felé tartott irányban. Éjszaknak menni. Éjszaknak irányozni a hajót. ÉJSZAKNYUGOT, (éj-szak-nyugot) ösz. fn. Az égnek azon tájéka, mely éjszak és nyugat között fekszik, vagy határozottabban szólva, azon pont, mely éjszaktól nyugat felé 45 foknyi messzeségre van. ÉJSZAKNYUGOTI, (éj-szak-nyugoti) ösz. mn. Éjszaknyugotról jövő, azt illető, arra vonatkozó. Éj szaknyugoti szél. V. ö. ÉJSZAKNYUGOT. ÉJSZAKRA, (éj-szakra) ösz. ih. Éjszak felé, éjszaki táj felé. Éjszakra hajózni. V. ö. ÉJSZAK. ÉJVISZKETEG, (éj-viszketeg) ösz. fu. 1. ÉJ HIMLŐ. ÉJZÁR, (éj-zár) ösz. fn. 1. ÉJRETESZ. ÉJZENE, (éj-zene) ösz. fn. Zene, melylyel egy vagy más tekintetből, pl. neve napján valakinek késő estve vagy éj idején lakása előtt, vagy közelében barátai vagy tisztelői kedveskedni szoktak. ÉK, (1), fn. tt. ék-et. 1) Hosszukás és keskeny, lapos test, mely egyik vége felé mindig vékonyabb és vékonyabb lesz, s hézagok szilárd betöltésére, mint boltozatok épitésére, különösen annak elkészülte után bezárására, illetőleg végső megerősitésére szolgál, szintén kemény testek hasogatására stb. is igen alkalmas. Így a balták, fejszék alakja is, valósággal ékÉJSZAKRÓL, (éj-szakról) ösz. ih. Éjszak felől, szerű. Fa ék, kő ék, vas ék. Éket hegyezni, éket verni. éjszaki tájról. Éjszakról fúj a szél. Éjszakról tóduló Ékkel erősíteni a boltokat. Ékkel hasogatni a fákat. vándor népek. Némelyek szerént a másik ék szótól megkülönbözteÉJSZAKVIDÉKI, (éj-szak-vidéki) ösz. mn. Éj-tés végett : ík. De ez nem kapott lábra. 2) Irásban szaki tartományból, vidékről való, ott lakozó. Éjszakvidéki népek. : utazni. Egész éjtszaka tánczolni. Egyébiránt használják főnevül is: éjtszakát, éjtszakák stb. lásd: EJ. a leírt ékhez hasonló hosszukás vonás, mely által némely hangzókat jegyzünk meg, különösen a magyarban a hosszúkat, pl. á, é, í, ó, ú, ő, ü. Rokonok vele a latin acuo, acus, aculeus, a hellen ἀχέω, ἀκάχω, αίχμη, ακωκή (hegy, Spitz), a nemet Achel, Ecke, Hacke stb. ÉJTENÉJJEL, ÉJTENÉJTSZAKA, (éjten-éjjel | v. —éjtszaka) ösz. ih. Éjnek közepén, legkésőbb éjjel. ÉJTNAP, (éjt-nap) ösz. ih. Éjjel nappal, azaz mindig, szakadatlan időfolyamban. Röviditése éjt-naÉK, (2), fn. tt. ék-et. 1) Tulajdonsága valamely pot vagy éjt-napon öszvetételnek. V. ö. ÉJTSZAKA. ÉJTSZAKA, (éjt-szaka) ösz. ih. Éjjel, éj folynézve, különösen a szemeknek tetszőleg ki van csinotestnek, melynél fogva az vagy alakra, vagy anyagra tában, mig az éj tart. Olyan mint nyaratszaka, tele-sítva, czifrázva, drágán kimesterkélve. Ék a ruhán, szaka stb. Éjtszaka elszöktek a foglyok. Éjszaka fegyveren, bútorzaton. Ékkel ellátott tükörráma. 2) Drágaság, drágaszer, mely jelesképen a testnek és öltözetnek díszesítésére szolgál, milyenek a drága A közbe esőt vagy határozói rag, mint n-vel szónoki és költői eléadásnak, nyelvnek válogatott gyürük, gyöngyök, karpereczek stb. 3) Átv. ért. a együtt éj-ent szóban is, vagy pedig az idő szó öszve- szókból, kifejezésekből álló tulajdonsága. Közbeszédhuzása; az első esetben teljesen kiegészitve volna : ben a nép ék helyett rendesen ékesség szót használ. éjent szaka, a másikban éj-idő-szaka. Mindkettő helyes. Rokon vele a magyar ég (ige); így a franczia értelmű; de a‚szak“ szónak ragozott minősége (sza- briller, (brillant) és brûler is egy eredetűeknek látka) azt látszik mutatni, hogy inkább az utóbbi ösz-szanak, (talán zú szótól). Lehet ék fordítva a kecs, vetétel áll. Egyébiránt,szaka alanyeset szintén vétet kéj gyöke: ké is. hetnék határozónak, mint kor (éjfélkor, tavaszkor) nap (minap, tegnap, holnap) szók is. SZAKA. ÉJVAKSÁG, (éj-vakság) ösz. fn. A szemkórnak egyik neme, midőn a szembetegnek úgy tetszik, mintha valamely mocsok, hályogforma akadály lebegne előtte, estve pedig és éjjel, midőn mások még valamit látnak, ő épen nem lát. Népnyelven: farkas sötétség. ÉJVARJÚ, (éj-varjú) 1. ÉJHOLLÓ. -ÉK, (1), névképző, mely mind vastag mind vékonyhangu törzsekhez ugyanazon önhangzóval járul. 1) Némely önálló nevekből képez főneveket, mint ágy-ék, lágy-ék, zsomb-ék (domb-ék) táj-ék, |árny-ék, szárny-ék, mell-ék, nehez-ék. 2) Elvont gyökökből: der-ék, fen-ék, vid-ék, ker-ék, faz-ék. 3) Ad ed képzőjü önható igékből: akad-ék, marad-ék, fakad-ék, szakad-ék, nyilad-ék, hullad-ék, hasad-ék, szüred-ék, reped-ék, persed-ék, dőled-ék, töred-ék stb. 4) Másnemű, részint önálló, részint elvont igékből : habar-ék, kavar-ék, vakar-ék, takar-ék, fogyat-ék, borít-ék, toporz-ék, mosad-ék, ivad-ék, kever-ék, ve ÉJVILÁG, (éj-világ) ösz. fn. Világitó, melyet éjen által égetünk, milyenek, az éjgyertya, éjlámpa; | zet-ék, ellenz-ék, terít-ék, fenyít-ék, ereszt-ék, rekesztmécs. Éjvilágnál virrasztani a betegek mellett. ék, verít-ék, fest-ék, ért-ék, mért-ék, mened-ék, zsi 481 -ÉK-ÉK -ÉK-ÉKÉNY 482 rad-ék, ajánd-ék, szánd-ék, szurd-ék, szerd-ék, mor- nem foglaltatnék, pedig az általános gyakorlat szezsal-ék, toldal-ék, hántal-ék, söpred-ék, tördel-ék, rént ő is benne foglaltatik. Ellenben enyém-ek, miénkesől-ék, mosl-ék stb. Hanem némely megelőző tek alakokban, melyek az elemzés szerént azt jelentik vagy d és l inkább a törzshöz tartozik, ha szinte ez ön- enyém-ök, mienk-ök. (V. ö. ENYÉM), az én és mi állólag nem is mindig van szokásban, pl. töred-ék, valósággal nincs is benne foglalva, se elemzésileg, szán-d-ék, nyoma-t-ék, ver-ít-ék, mos-ad-ék, zsír-ad-ék, se gyakorlatilag. söpr ed-ék stb. V. ö. —DÉK. 5) Némely vastaghangu származékokban az é átváltozik o-ra, mint mar-ék mar-ok, szánd-ék szánd-ok, szurd-ék szurd-ok, ajándék ajánd-ok, faz-ék faz-ok, hajl-ék hajl-ok. 6) Eléjön ―alék, —elék öszvetett képzőben is, mint tart-alék, ad-alék, tölt-elék, főzelék. Mi elemzését illeti, az önálló igékből képzett ilyetén szók jelentéséből kitünik, hogy az ék eredetileg öszvetett képző a módosult részesülői képző é (= ó, ő) és k elemekből, s értelme oly valami, oly dolog, oly tárgy, oly szer, mely az illető ige működése által ered, létesül, pl. akad-ék — akadó vagy akadást okozó valami; marad-ék maradó vagy maradt valami; hulladék hulladó vagy elhulladt, reped-ék = repedő vagy repedt, ellenz-ék = ellenző valami. Mennyiben a ki névmás régiesen nem csak személyről, hanem dologról is mondatott, valószinű, hogy ezen képzőben a k am. ki = mi, pl. ivadék ivad-ó-ki = ivad-ó-mi, döledék — dőled-ő-ki — dőled-ö-mi, boríték borít-ó-ki borít-ó-mi. Hasonlóan elemezhetők : kerék = ker v. kör alakú mi; zsombék zsomb, azaz dombhoz hasonló mi; nehezék nehéz mi. Az altaji nyelvek némelyikében gyakran eléjön ezen szó, rag vagy csak toldalék alak- | ban, pl. a törökben kardas-in-ki = testvéré-ki vagy -mi, benim-ki = enyém-ki v. —mi. Eléjön ezen k (uk, ük, ïk, ik) rag, és (ak, ek, ku, kï stb.) képző a törökben több más esetben is, pl. bil-d-ug-üm = tudt-om (mintegy tud-at-ék-om), je-m-ek ét-ek, otur-ak szék (otur-mak am. leülni), uju-ku, alvás (szundék) stb. V. ö. —ÉKÉNY. -ÉK, (4), tájdivatos igerag ük helyett. Torkos Sándor tanúsága szerént a göcseji nyelvjárásban szokott alakok: teszszék (= teszszük), tegyék tegyük), kirgyék (= kérjük). ÉKÁGYÚ, (ék-ágyú) ösz. fn. Ágyú neme, melyet hátulról töltenek, s keskeny alakja miatt szoros vármüvekben kényelmesen használhatnak. ÉKALAKÚ, (ék-alakú) ösz. mn. Minek ék formája van, mi úgy van készítve, mint az ék, 1. ezt. Ékalakú bástyaszög. Ékalakú földesúcs. Másképen: ékded. ÉKÁRU, (ék-áru) ösz. fn. Drágakövek, gyöngyök, melyek különösen öltözet és test díszesitésére használtatnak. ÉKÁRUS, (ék-árus) ösz. fn. Ékárukat készítő, ékárukkal kereskedő. ÉKASZTAL, (ék-asztal) ösz. fn. Öltözködők asztala, a ruha és test díszesítéséhez, felcziczomázásához kellő szerekkel ellátva. ÉKCSONT, (ék-csont) ösz. fn. Így neveztetnek a boncztanban azon csontok, melyek alakra nézve ékhez hasonlók. Különösen a koponya alsó részének egyik csontja. (Os sphenoideum). ÉKEL, (ék-el) áth. m. ékel-t. Ékkel hézagot csinál, valahová éket ver be. Követ ékelni a bolthajtásba. Megékelni a tágan álló fejszenyelet. Ékelni, beékelni a töltött ágyúkat, mozsarakat. V. ö. ÉK 1) és BEÉKEL. -ÉKEL, (ék-él) ösz. képző pl. pöf-ékel, jajvesz-ékel szókban; a gyakorlatos gál, gél, vagy agol, égél képzőkkel ugyanaz. ÉKELÉS, (ék-el-és) fn. tt. ékelés-t, tb. —ék. Cselekvés, midőn valamit ékelünk. V. ö. ÉKEL. —ÉK, (2), öszvehúzott rag rendszerént két rövid e-ből, de másokból pl. a+i, a+ė, e+i+e-böl -ÉKÉNY, —ÉKONY, (ék-ony) ösz. képző, mely is, a végső mellett k állván; pl. kefék = kefe-ek, le- igékből oly mellékneveket alkot, mely ekaz igében lék lele-ék (inveniebam) és lele-ek (invenerunt), kifejlett cselekvényre hajlamot vagy hajlandóságot, látszék — látsza-ik, láték = láta-ék, kérnék = kér- | szokásos könnyűséget fejeznek ki, (mind jó, mind ne-j-ek. rosz értelemben), pl. feled-ékeny, a kinek a feledségre —ÉK, (3), több személyt jelentő rag személy-hajlama van, ki valamit könnyen feled; termékeny, a nevek és némely személynévmások mellett, t. i. je- mi bötermési alkatrészekkel bír; töredékeny vagy lenti mindazokat együtt véve, kik a megnevezett újabb módositással törékeny, ami könnyen törik; személylyel vérségi, vagy családi, vagy más társa-hajlékony' ami könnyen hajlik; aluszékony, alvásra dalmi viszonyban állanak, magát az illető személyt is bele értve, pl. Kazinczy-ék, biró-ék, Péter-ék, barátom-ék, bátyám-ék, uram-ék. (Eszterházy Miklós leveleiben gyakran eléjön), am. Kazinczy, biró, Péter, | barátom, uram családja vagy háznépe vagy ügyfelei, magával Kazinczyval, a biróval, Péterrel stb. -vel együtt. Ez vagy öszve van téve a birtokos é-ből és többesi k-ból, vagy ami hihetőbb ezen ék maga az ők szó, tehát: Kazinczy-ök, biró-ök, Péter-ök. Leginkább megerősíti ezen véleményt azon körülmény, hogy Péter-é-k alakban (mint öszvetételben) Péter maga benne AKAD. NAGY SZÓTÁR. II. KÖT. hajlandó, sokat alvó s képes kifejezéssel: tunya, las- atag, —eteg képző, eg csakugyan hangban 31 |
