Oldalképek
PDF
ePub

Az e hadvonulásnak egyes napi meneteiről szóló s a hadosztályoknak kiadott részletes dispositiók másolatát Görgey előre megküldte Dembinszkinek.

Görgeynek e figyelmes magatartása úgy látszik oly váratlan kellemes meglepetés volt Dembinszkinek, hogy ez még emlékíratozni is érdemesnek tartja ez eseményről, a mint következik:

„Február 17-én választ kaptam Görgeytől“ (azon parancsra t. i., hogy vonuljon le Kassáról Miskolczra). Ez részletes menetrendet tartalmazott minden egyes hadosztály számára, minthogy ezeknek, különböző helyeken lévén szétszórva, külön irányt kellett venniök. Az állomások napról-napra lelkiismeretes pontossággal voltak meghatározva, úgy hogy meg kellett győződnöm, hogy Görgey hadtesténél a szolgálat felette szabályozotts a főhadiszálláson gyakorlott törzskari tisztek lehettek“.

Így - a Görgey-féle hadosztályok részletes menetrendével kezénél — módjában volt Dembinszkinek (a napi mene. teket kellően megváltoztató külön-külön parancsokat közvetlenül az egyes hadosztályokhoz juttatván) már február 21-én a Schulcz-hadosztálylyal a Pöltenberg és Aulich-hadosztályokat, összesen 12,000 embert 48 ágyúval, Sajó-Szt.-Péternél egyesíteni a már-már e ponthoz ért, de vagy egy harmadával gyöngébb, Schlik ellenében; ennek támadását erős védelini állásban bevárandó.

Schlik azonban, épen mikor már támadni indúlt, véletlenül megtudván, mily tetemes haderő várja támadását, Dembinszki szemeláttára sarkon fordúl és most már másodszor kimenekszik egy — ha Dembinszki támad — többé ki nem kerülhető, s hadtestére végzetessé válandott veszélyből.

De hát miért is nem támadott Dembinszki, mikor látta, hogy Schlik útját folytatni nem meri, hanem hátrálni készül, ez által haderejének gyönge voltát elárúlván?

Sűrű levelezés folyt elejétől fogva Dembinszki és a magyar kormány közt. Kossuth minden levelében kérve kéri Dembinszkit, szerezzen a magyar fegyvernek valami — ha nem is döntő

győzelmet, verje meg valahol az ellenséget, hacsak az erkölcsi eredmény kedvéért is. Hasonlóképen a hadügyminiszter minduntalan a támadó harcznak mielőbbi megkezdését ajánlja hivatalos rendeleteiben. Sőt maga Dembinszki

mily élesen bírálta meg Polgáron – a mint láttuk – a magyaroknak addig csak védelmi csatározásait, rájuk fogván, hogy ők az ő felléptéig mindig az osztrákok által dictáltatták magoknak a törvényt!

Saját meggyőződése tehát és az ország-világ előtt elvállalt kötelesség érzete kell hogy közreműködtek légyen Dembinszkiben arra, hogy azon hibát, melyet Schlik elleni első (szerencsi) dispositióival elég bűnösen, tisztán személyes tekintetekből – elkövetett volt, ne ismételje többé, hanem mentül elébb jóvá tenni iparkodjék, mohón megragadván az erre kínálkozó legelső alkalmat.

S mily rendkívül kedvező alkalom kinálkozott erre véletlenül – az imént leirt sajó-szent-péteri situatióban!

Megragadta-e Dembinszki, ismeretes elhatározásához híven, mely szerint minden áron át akart menni a támadó harczba ?

Dehogy ragadta meg! Másfél – harmadfél napig ott várta védelmi állásban a nagy ijedten menekülő Schlik támadását, a mellett csaknem agyonéheztetvén seregeit!

És -- csodálatos dolog! – e megbocsáthatatlan magaviseletét ő maga mint a legfinomabban combinált hadviselésnek valami non plus ultráját úgy commentálja!(100—101. lap.)

Schlik tábornok - úgy mond — alig egy orányi távolságra volt, midőn hírét vette, hogy e pont meg van szállva. Ö megállott és nem tett egy lépést sem tovább, annyival is inkább, mivel nem sokára megérkezett az Aulich-hadosztály is, és most már nekem 48 ágyúm volt a homlokzatomon. A császári csapatok egész nap fegyverben állottak, a mint ezt nekem kiküldött őrjárataim jelentették. Schlik valószínüleg várta a támadást“ (dehogy várta). *) „Én Windischgraetz tábornagy hibáját kizsákmányolni akartam és a Schlik-hadtestet oly helyzetbe hozni igyekeztem, hogy a tábornagy azon tervét, miszerint Szolnokon át Debreczenbe vonuljon, feladni és a veszélyeztetett hadtest segítségére jönni kényszerüljön. Már első menetem alkalmával Putnokon át minden átjáratot, melyek a Sajó-völgyén át a Tiszára vezetnek, felvétettem és recognosciroztattam. Most már feladatom az volt, hogy Schlik tábornok

*) Lásd Kocžiczka : Winter-Campagne, 215, 1.

6666

nak ez átjáratok mindenikénél megfelelő számú csapatokat állítsak szembe.

„Parancsot küldöttem tehát Klapka ezredesnek, hogy szállja meg Mezőkövesdet és így mindinkább előre toltam őt Eger felé, ellensúlyozva Schlik tábornok mozdulatait. Intézkedéseim pontos keresztülvitelével“ (t. i. a Görgey-hadtestbeli hadosztályok részéről) ,annyira meg voltam elégedve, hogy megragadtam az alkalmat, hogy Görgey tábornoknak elismerésemet fejezzem ki, neki tulajdonítva tehát a Schlik-hadtest feltartóztatását, többi közt azt írtam Kossuthhoz intézett egyik levelemben: „Egy fontos hadművelet szerencsés eredményét a Görgey tábornok által nekem megküldött szabatos és helyes menetkimutatásnak köszönhetem. Miután én szükségesnek tartom, hogy alárendelt tábornokaim megtudják, miszerint én, ha velök meg vagyok elégedve, nem mulasztom el sürgetni a kormány elismerését, kérem önt, nevezze ki Görgey tábornokot altábornagynak.

A mint ez idézetből látjuk, pusztán annak, hogy Schlik előtt Sajó-Szent-Péternél az útat elállni sikerült, annyira megörvendett Dembinszki, hogy Görgeyt altábornagynak kineveztetni kéri. Fényesen megjutalmaztatni kívánja Görgeyt csupán azért, mert hadtestét olyan rendben és fegyelemben tartotta, a melynek fennállása egyedől lehetővé tette a SajóSzent-Péternél váratlanul szükségessé vált rögtöni összpontosítást.

Egyetértünk Dembinszkivel abban, hogy hadképességének legfényesebb jelét akkor adja valamely hadsereg, mikor – különféle útakon egymástól napi menetekre különvált osztályonként haladván – menetközben egy váratlan oldaltámadás ellen jókor és harczképes állapotban összegyülni képes.

Másfelől meg Dembinszki azon intézkedéseinek czélszerű voltát is el kell ismernünk, a melyekkel oly tetemes haderőt a kellő ponton rögtön összpontosítania sikerült. E tekintetben látni való, Dembinszki esze itt mennyivel inkább volt helyén, mint Putnokon, az előtt nyolcz nappal, a Pillerhez írt ismeretes három levél elküldetése alkalmával !

Hanem hogy miért kellett a Sajó-Szent-Péternél lóhalálában összegyűlt tizenkétezernyi haderőnek negyvennyolcz ágyúval másfél — harmadfél napig éhezve ott vesztegelnie; s mikép képzelte Dembinszki – támadás, üldözés nélkül –

csupán merő tétlenség által olyan helyzetbe hozhatónak Schlik hadtestét, a melyben ez Windischgraetz segítségére szorúljon: azt megérteni nem bírjuk; valamint azt sem: itt ismét mi alapon állíthatja Dembinszki, hogy Debreczennek, még pedig Szolnokon át, tervezte volt akkor fő támadását Windischgraetz herczeg. Avagy akkor (febr. 21-én) talán még nem volt elegendőképen az iránt tájékozva Dembinszki, hogy miben állott a legközelebbi legfontosabb hadászati feladat a magyarok -, miben az osztrákok részéről ?

Dehogy nem!

Hiszen az emlékiratok tanúsága szerint maga Kossuth magyarázta meg Dembinszkinek (44., 45. lap), mily nagy fontossággal bírt Komárom vára a magyarok előtt, hogy őrsége merő ujonczokból állott s hogy e várat sokkal nagyobb Osztrák erő zárolta körül.

Mindebből vajmi könnyű volt Dembinszkinek belátnia, hogy a magyarok részéről megkezdendő minden támadó hadoperatiónak lefőbb czélja egyelőre csakis Komárom felszabadítása lehetett és következésképen Windischgraetz legfontosabb feladatainak egyike Komárom felszabadításának meggátlása.

Dembinszki továbbá nagyon is jól tudta, mert már ismételten figyelmeztették volt reá Kossuth is, Mészáros is (81. és 98. lap), hogy a tavasz beálltával a Tisza kiárad s akkor e vidéken hadakkal operálni nem igen lehet biztosan.

Hogyan tehetett fel tehát Dembinszki (február 21-én, Sajó-Szent-Péternél vesztegelvén) Windischgraetz herczegről olyasmit, hogy ő Szolnoknak tervezi fő támadását; – s hogy e szerint Görgey és Klapka előtt a Komáromba való útat csak elégtelen erővel zárván el, főerejét a jég kérgétől megszabadúlt Tisza-folyam árterének feneketlen mocsaraiba temetni kész legyen?

Bezzeg esze ágában sem volt akkor Dembinszkinek ilyesmit tenni fel Windischgraetz herczegről! Bizonyít e mellett a Dembinszki részéről csak két nappal későbben (már február 23-án) a hadtestével Török-Szent-Miklóson és Madarason (a Tisza bal partján) álló Répásyhoz írt levelének következő helye:

„Ön maga szorosan 19-ki rendeletem szerint intézkedik; egész gyalogságát azonban ne vegye magához; minthogy az

ellenség figyelmünket innen (Eger tájáról) egy Szolnok felőli színlett mozdulattal elvonni próbálhatná. *)

XIII.

Az imént közöltük kifogástalan bizonyíték alapján bátran állíthatjuk, hogy Dembinszki csak későbben, Párisban, évek múlva – talán kétségbeejtve azon kemény bírálatok által, mikben Görgey és Klapka részesítették hadvezérletét szánta magát reá, hogy mindenképen és minden áron, akár soha nem létezett körülmények alapján utólagosan kigondolt tervekkel is, megmenteni próbálgassa hadvezéri régi jó hírét; árúba bocsátván e czél eléréséért méltányosságot, igazságot, józan észt, becsületességet, mindent, mindent, még az olvasó iránti tiszteletet is.

Mert valóban csakis tudatlan és gondolkodni rest olvasó előtt találhat hitelre mind az, mit Dembinszki az ő sajó-szentpéteri megbocsáthatatlan magatartásának igazolása végett derűre-borúra eléhoz.

Nézzük meg csak közelebbről:

Dembinszkinek a sajó-szent-péteri esetet illető fentebb idézett indokolása szerint:

Mi a hadászati suppositio?

Az, hogy míg Windischgraetz az osztrák főerővel Pestről Szolnoknak indúl Debreczen mint czélpont felé: addig Schlik a keze alatt levő mellékerővel a magyar főerőt (Görgey és Klapka seregeit) Szolnoktól minél távolabbra, a Tisza felső vidékén önállóan lekötni van rendelve.

Se suppositioval szemben mi volt Dembinszki szerint a hadászati feladat?

Az, hogy Dembinszki saját hadoperatiói által oly veszélyes helyzetbe ejtse a Schlik vezérlete alatt működő osztrák mellék haderőt, a mely veszélyes helyzetből emezt kimen

*) Ezen, utólagosan az osztrákok birtokába került levél egész terjedelmében olvasható: Winter-Feldzug, 276—279. lap. A fentidézett hely eredeti német szövege a következő: „Sie selbst handeln ganz nach meiner Anordnung vom 19., ziehen aber nicht alle Infanterie an sich, da der Feind von Szolnok wohl eine Scheinbewegung machen könnte.

« ElőzőTovább »