fejlődése következtében 1869-ben már 20,880-ra ment a munkások száma; azonban e szám kedvezőtlen viszonyok következtében 1870ben 3190-re szállt alá. A munkások átlag 6-7 frankot keresnek naponta.

A gépgyárakban dolgozó munkások évi jövedelme 11751750 frankra meg. A szabók 1835-ig napszámra dolgoztak 7 fr. 50 c.-ért. Ez évben azonban elfogadták a darabszámra való munkát sa munkaadók és munkások által egyetértőleg megállapitott complicált ár-szabvány a mérvadó. Az üvegesek ezelőtt igen roszul voltak fizetve, de most már javult némileg helyzetök. A szedők munkabére, habár 1866 óta javult, de nem oly arányban, mint más munkásoknál láttuk. A selyem fonók általában nyomorultan vannak fizetve: hetenként 15-22 frankkal. Ha az egész család dolgozik, mégis csak nyomorogva tengődhetik. Hasonló viszony észlelhető a gyapot-iparban, melyben a fonásnál a 18 éven alúli fiuk 8 fr. 32 c., 18 évén alúli leányok 7 fr. 60 c., a férfiak pedig 28 fr. 95 c., a nők 11 fr. 66 c.-et kapnak hetenként; a szővésnél a fiuk 12 fr. 70 c., a leányok 12 fr. 50 c., a férfiak 25 fr., a nők 20 fr. 10 c.-et kapnak.

A cselédség száma 1867-ben Angliában 192,000 férfi és 1.503,000 női cselédet tett. Ezeknek évi bére a lakáson stb. kivül következő: szobaleány 2—500 fr., szakácsné 300-1500 fr., kocsis 750-1250 fr., dajka 325-375 fr., komornok 1000-1250 fr., házmester vagy felügyelő 1750-—-3750 fr.

A közlekedésnél 200,000 ember volt alkalmazva: 160,000 hivatalnok (hetenk. átlag 26 fr. 25 c.) és 40,000 munkás (hetenk. átlag 37 fr. 50 c.).

A hordárok kapnak hetenként 21 fr. 87 c., a policemenek 22 fr. 50 c., jegyszedők 31 fr. 25 c., őrök 25 fr., napszámosok (naponként) 3 fr. 75 c., gépvezetők naponk. 6-9 fr., fűtők 3—4 fr. stb.

A földmivesek kapnak átlag hetenkint Angliában: a férfiak 18 fr. 12 c., a nők 6 fr. 25 c., a gyermekek 4 fr. 37 c.; Skócziában : a férfiak 17 fr. 50 c., a nők 8 fr. 12 c., gyermekek 5 fr. 62 c.; Irlandban a férfiak 12 fr. 50 c., a nők 6 fr. 25 c., a gyermekek 4 fr. 37 centime-et.

A londoni könyvnyomdákban kapnak hetenként a szedők 35-41 fr., az összeolvasók darabszámra 50-54 fr. gépészek 38-50 fr., hirlapi-szedők 62-100 frankot; az edinbourgiakban a szedők megszabott munkabére 32 fr. 50 c., a darab számra dolgozóké 25 fr., gépészeké (szabott bér) 32 fr. 50 c. hetenként.

A fa-vésők és játékszer-gyártók megszereznek hetenként: a férfiak 37 fr. 50 c., a nők 15 fr., a gyermekek 12 fr. 50 c., a leányok 7 fr. 50 centime-et.

A fali óra-gyártók megkeresnek hetenként átlag 36 fr. 25 c., a zsebóra-gyártók pedig 43 fr. 75 c.-et.

A sheffieldi kés-, tű-, olló- stb. gyárakban a munkások, kik gyakran bérükből még segédeket is fizetnek, hetenként kapnak átlag: az ollókészitők 25-31 fr., a polirozók 62-87 fr., finom kés készitők 37 fr., közönséges késcsinálok 31 fr.; a tűgyártók: férfiak 15—50 fr., nők 10—18 fr., a gyermekek 1—6 fr., a fegyvergyárakban: a férfiak 37 fr., a nők 10 fr., fiatalabb férfi munkások 12 frankot.

A leedsi, huddersfieldi, bratfordi, halifaxi és glasgowi gyapjugyárakban (58-60 órai munkaidőre) a férfiak kapnak hetenként átlag 31 fr. 25 c., fiatal segédek 12 fr. 50 c., a nők 11 fr. 25 c., a leányok 10 frankot. A sütők rendesen igen hosszú munkaidővel: férfiak 25 fr., nők és gyermekek 10 frankot kapnak hetenként, részben lakást is.

A bristoli czukorgyárakban a katlan-munkások 41 fr., a szürők 21 fr. 87 c., a raktárban dolgozók 23 fr. 12 c-et kapnak hetenkint; Glasgowban már kisebb a munkabér, sőt Londonban oly csekély, hogy átlag egy hétre csak 8 fr. 75 centime-et tesz. A serfőzdékben foglalkozó munkások heti bére általában a férfiaké 121⁄2 fr., a nők 10 fr., a fiatal férfimunkásoké 111⁄4 frankra tétetik átlag.

A liverpooli dohánygyárban kapnak a férfi munkások hetenként 37-50 fr., a nők 17-18 fr., leány-segédek 7-12 fr., kis leányok 2-7 frankot; az edinburgiban már alacsonyabb a munkábér: a férfiak 31 fr., a nők 15—17 fr., a fiuk 3—12 fr. és a leányok 5—10 fr., úgy hogy átlag e két helyen a férfiak egy hétre 31 fr. 50 c., a nők 15 fr., a leányok 7 fr. 50 c. és a fiuk 10 fr.-ot kapnak. A munka darab számra megy.

A London melletti nagy papir gyárban kapnak átlag hetenkint a férfimunkások 31 fr. 87 c., a fiuk 15 fr. 93 c., a nők 10 fr., a leányok 4 fr. 86 c.-et; a festett papirmunkáknál még ennél is alantabb áll a bér. A szappan és gyertya munkások kapnak átlag hetenkint: a férfiak 31 fr., a nők 10 fr., a fiuk 8 fr., a leányok 7 frankot; a fazék- és porczelán gyárakban dolgozó férfiak 37 fr., a nők és fiuk 12 fr., a leányok 6 frankot.

-

Magasabb munkabérekkel csak a következő foglalkozási ágakban találkozunk: az üveg gyárakban kapnak hetenként az 1. oszt.

munkások 60-61 fr., a 2. oszt.-ak 52-55 fr., a 3. oszt.-ak 7-50 fr., a 4. oszt.-ak 27-42 fr. az 5. oszt. 12-38 frankot; továbbá az arany és ezüst ékszerészeknél, Birminghamban, hol a heti munkabér átlag 37-62 fr. a minimum 31 fr.; az emaillirozók heti munkabére 75-100 frankra is megy.

És már most szembesitsük a munkabért az élet fentartására szükséges eszközökkel.

A Párisi gróf szerint az angol iparos munkás átlag 12501750 frankot szerez meg évenkint, a mi napjára 3 fr. 32 c. 4 fr. 60 c.-et tesz, mig az amerikai iparos 11-18 francot szerez meg naponként s az élelem Amerikában csak 5-del drágább, mint Angliában, hol az élelem az egész continensen a legtöbbe kerül. E körülmény aztán igen könnyen megmagyarázza azt, hogy 1871-ben 252,435 ember vándorolt ki Angliából s e számból egyedül az Egyesült-Államokba 198,000 jutott.

Nadaud, ki a munkások között élt Londonban, hol az élet s főleg a házbér legdrágább, azt állitja, hogy egy magánember, ha takarékoson él e városban 867 fr. 75 centimera redukálhatja évi kiadásait. Nadaud számitása szerint egy család, mely a szülőkből és 4 kisebbkoru gyermekől áll, évenként 2144 frankot keres meg és 2048 fr. 80 c.-et ad ki.

Levi szerint az angol munkás-családok átlag 5 tagból állanak és egy évben 475 frankot szereznek fejenként, vagyis 2125 frankot családonként. Mint látszik, ez összeg közel jár a Nadaud által kiszámítotthoz. A munkabér egy tekintélyes része a házbérre, fűtésre és világításra adatik ki. Az utóbbi években a kőszén árának emelkedése jelentékeny tételt vett igénybe a munkások jövedelméből. A házbér igen egyenlőtlen az ország különböző vidékein, de Londonban nagyon magas. A munkás családok nagy többsége 175 frankon alúl fizet házbért évenként, de a mily lakást ily áron kaphatni, nagyon távol van attól, hogy az egészség és jóllét feltételeit nyujtsa azoknak, kik abban laknak.

A ruházatra szükséges és alkalmas kelmék olcsók levén, az élelmi czikkek legfontosabbak a munkás háztartásában. A mezei munkás Angliában 3 fr. 74 c., Walesben 4 fr. 32 c., Skócziában 4 fr. 8 c. és Irland ban 3 fr. 52 c.-et ad ki hetenkint élelemre. Az angol munkások legfőbb élelmi czikke a kenyér, hús vagy szalonna, kivált azoké, kiknek munkája nagy physikai erőkifejtést igényel. Angliában 99%, Walesben 84%, Skócziában 72% és Irlandban 59%-ka a lakosságnak él rendesen hússal.

Mi az élelmi czikkeket illeti, igaz, hogy 1840-55-ig, tehát 15 év alatt a kenyér ára 14%, a liszté 27%-kal szállt alá, de az utóbbi időben ujra emelkedett. A hus ára pedig a jelzett időszakba 6o, a vaj 1712%, a sajt 53% és a sör 73%-kal emelkedett; ellenben a czukor és théa 43% -47%-kal szállt alá a kereskedelmi szabadság elveinek győzelmével s jótekonyan hatott a munkásokra is. De ott van a hus és sör drágasága, melyek pedig legfőbb táplálékát képezik a munkásnak. A sör pedig igen nevezetes szerepet játszik a munkás költségvetésében. Sokat lehet irni vagy mondani a szeszes italok élvezése ellen erkölcsi szempontból, de nem lehet tekinteten kivül hagyni azt, hogy a nehéz munkával foglalkozó munkásokra nézve a szeszes ital mintegy természeti szükség. A baj csak az, hogy mértéken túl veszik igénybe. 1866-ban Anglia 2,225 millió értékü szeszes italt fogyasztott el s ez összegnek több mint fele, azaz 1,450 millió a munkásosztály zsebéből került ki. Ez könnyen érthető, ha elgondoljuk, hogy a munkás, ki hetenként 13-37 frankot szerez, ugyanezen idő alatt csak italra 6 fr.-ot ad ki, a mi magában véve nem nagy Összeg ugyan, de nagy a munkás béréhez viszonyitva. 1865-ben Anglia 600 millió frankot vett be az indirect adókból; csak a szeszes italokból és sörből 350 millió folyt be. Az egész összegből pedig a munkásosztályra (fejenkint 27 fr. 50 c.-et számitva) 353 millió esett. Az átlag minden munkás által fizetett 27 fr. 50 c.-ből egyedül az italra 16 fr. 25 c. esik, ha ehez a dohányra kiadott 2 fr. 30 c.-et hozzá veszszük, 18 fr. 55 c.-et tesz csak e két czikk. Mind ez adatok, azt hiszszük, megközelitő fogalmat adhatnak mert tökéletesen exact kiszámitást kivánni sem lehet a munkabér állásáról, valamint ennek az élet fentartására forditott kiadásokhoz való viszonyáról. ·

II.

A munkások kezdeményezéséből eredt és saját sorsuk erkölcsi és anyagi javitására czélzó testületek közül először is a munkás szövetségeket veszszük közelebbről szemügyre. Ezek czéljáról és törekvéséről bevezető sorainkban megemlékeztünk volt. Itt hozzá adhatjuk még, hogy a különböző munkakörökből és ágakból pl. nyomdászok, tímárok, bányászok, szabók, kömivesek, takácsok, kovácsok stb. a munkások külön-külön munkásszövetséggé alakulnak belépti dijak és hetenkénti aláirások alapján, melyek egy évben általában két heti munkabért tesznek ki. Igazgatásokat egy tanács, egy titkár, egy jegyző és a közgyülés viszi, mely a szabályokat is megállapitja. A

nagy uniok valóságos foederatiok, melyek városok és grófságok szerint ágakra vagy páholyokra oszlanak. A igazgató tanácsot ezeknél a páholyok delegatusai képezik s a páholyok az uniok szerint majd teljesen függetlenül rendelkeznek pénztáraik fölött, majd pedig minden év végével a fölösleget a szövetségi pénztárba teszik. A munkás-uniok legnagyobb része kölcsönös biztositó-intézetek és egyszersmind s tagjaikat baleset, betegség, a munkaszerek elvesztése esetében pénzzel segélyezik, halál esetében pedig eltemetik. Ezek az u. n. vegyes munkás szövetségek, megkülönböztetésűl azoktól, melyek egyedüli czélja a tagokat munkaszünetelés esetében segélyezni és szervezett strikeok által a munkabér felemelésére hatni. Tán mondanunk is fölösleges, hogy a tagsági dijak és heti aláirások be nem fizetése a tagok közül való kitörlést és a tagsággal járó előnyök elvesztését vonja maga után. Megjegyezhetjük azt is, hogy a kitörlések nagyon számosak.

Nagybrittaniában 2000 kisebb-nagyobb munkás szövetség van, melyek az összes angol munkásoknak némelyek szerint 1/10, mások szerint / részét foglalják magokban.

A munkás szövetségek által meginditott és fentartott strike-ok csak 1824 után -- a már jelzett okból — voltak lehetségesek nagyobb mérvben. Azelőtt is fordultak ugyan elő ily mozgalmak, még pedig sokkal kevesebb, csaknem forradalmi jellemmel; igy pl. 1810, 12, 15, 18, 20, 22-ben stb. Az 1824 után felmerült gyakori strike-ok azonban nem mind a munkás szövetségek támogatása mellett mentek végbe. Mindkét nemű erőszakos munkamegszüntetések gyakran sok nyomort hoztak a munkásokra, néha sikerültek, néha nem. Igy 1833ban Lancashireban az épitő munkások egy nagy strike-ot szerveznek, a munkaadók erre lock-outtal felelnek, a munkások pedig egy fél évi munkaszünetelés alatt 450,000 frankot elköltenek és kénytelenek az előbbi feltételek mellett visszatérni a munkához. Ellenben 1872. jul. 1-jén a londoni kőmivesek, ácsok és más munkások szövetkezve s szövetségek által támogatva meginditják a munkaszünetelést azért, hogy a napi munkaidő 10 óráról 9-re szállíttassék, s hogy az órai munkabér 83 centimeról 93-ra emeltessék. Győztek ugyan, de csak részben: a napi munkaidő télen 9 órára, nyáron 91⁄2 órára állapittatott meg, az órai munkabér pedig 3 c.-mel emeltetett. Legtöbb munkaszüneteléssel találkozunk a vas- és kőszénbánya munkások körében. Az utóbbiak pl. szám szerint 30,000-en