BISTICCI VESPASIANO JANUS PANNONIUSRÓL ÉS GYÖRGY KALOCSAI ÉRSEKRŐL.')

Florencz aranykorában, midőn Medici Cosmus mint magánember lángesze által fejedelmi hatalommal intézte a köztársaság ügyeit, Bisticci Vespasiano a legismeretesebb polgárok közé tartozott a szép Arno városában, melynek szomszédságában 1421-ben született s hol 1498-ban meghalt. Papirárus volt, szerény boltjában azonban korának legnevezetesebb tudósai fordultak meg gyakran, mert Vespasiano telve volt magasabb aspiratiókkal, szorgalmasan utána járt a régi kéziratoknak, melyeket irnokai által lemásoltatott s nagyra vette, hogy üzletének polgári nyeresége mellett egy részről a tudósokkal, más részről azon nagy urakkal és fejedelmekkel jöhetett összeköttetésbe, kik a könyveket kedvelték. Nevelése hiányos volt, mint szegény földműves gyermeke nem járhatott azon magasabb tanintézetekbe, melyekben bátyja Jakab orvostudorrá nevelkedett; a család ez idősebb fiúba fektette reményét, de a kisebbik vergődött hirre s befolyásra, mert tudományszeretete s az élet iskolája kiművelte benne a természet adományait. Irók körében élvén, maga is íróvá lett, mind a mellett hogy, a mint maga megjegyzi, a könyvirás eltér mesterségétől, de barátja a híres Manetti Gianozzo e szavakkal bátorította: „Téged a természet tehetséggel áldott meg, ennél pedig több nem szükséges az irásra.“ Munkája olyan, a minőt tőle várhatunk; czime: Híres emberek élete, s ebben azon kortársainak történeteit beszéli el, kikkel érintkezett, úgy a mint tudta, fesztelenül, egyszerű nyelven, kedélyes naivsággal,

1) Vite dei Uomini illustri del Secolo XV scritte da Vespasiano da Bisticci, stampate la prima volta da Angelo Mai e nuovamente de Adolfo Bartoli. Firenze. Barbera Bianchi e Comp. 1859.

mintha csak baráti körben beszélne rólok. Természetesen nem felejti el soha megemlíteni, mily viszonyban állt velök, s miként szóltak hozzá vagy róla. Elmondja, hogy Cesarini Julian, a híres bibornok, ki később Ulászló királyunkkal Várna alatt elesett, őt mint gyereket megszólította s kérdezte, nem akarna-e pappá nevelkedni, mert ez esetben gondját viselné, de a kis Vespasiano megköszönte a jó akaratot s nem akart pappá lenni. Elmondja, hogy Tamás mester Sarzánából, kit Jenő pápa Francziaországba küldött követűl, kifogyott pénzéből, midőn Florenczbe érkezett, mert a bolognaiak be nem bocsátották püspökségébe, melyre a pápa kinevezte, a pápának magának pedig ez időben nem volt pénze. Tamás mester tehát megkérte Vespasianót, adná elő szorúlt állapotát Medici Cosmusnak, s Cosmus tüstént adott általános hitellevelet minden levelezőjéhez a Nuntius számára, de Tamás mester nem költött többet kétszáz arany forintnál s visszajövet ismét százat vett fel, midőn pedig kevés idővel ezután bibornokká lett, sőt pápává választatott, soha sem szünt meg hálával emlékezni Medici bőkezűségéről, s Vespasianót meghívta Rómába, megvendégelte s megbizta, hogy könyvtára számára irasson le kéziratokat; mert a florenczi papirárus abban találta legnagyobb dicsőségét s talán nyereségét is, hogy keletkező könyvtárakat nagy urak számára szereljen fel. Az urbinói herczegekét, a florenczi sz. Márk kolostoráét s a Laurentianát ő gazdagította másolatokkal, Branda, Mendoza s a portugali bibornokokat ő látta el könyvekkel Rómában, a Worcester herczeget Angolországban, Guzman Nunnezt Spanyolországban, s Vitéz esztergomi érseket, Janus Pannoniust és György kalocsai érseket hazánkban. Mind ezeknek és sok másnak megirta életét, összesen száznégynek; munkájában azonban csak azon adatok nagyobb becsűek, melyek hőseinek florenczi tartózkodására vonatkoznak, mert ezekről mint szemtanú ir; a mit egyéb viszontagságaikról emlit, azt csak hallomásból tudja, gyakran hibásan. Igy például Vitézről, kit ő különösen tisztelt, de személyesen nem ismert, olyanokat is ir, mik mutatják, hogy hiteles adatai nem voltak, ellenben élénk szinekkel adja elő Janus Pannonius és György kalocsai érseknek látogatásait Olaszországban, az utóbbit mindig csak püspöknek nevezi, mert azt sem tudta, hogy a kalocsai szék érseki. Mátyás király, a mint látszik, más boltban iratta Corvina könyveit, nem Vespasianónál, mert papirárusunk csak úgy ismeri, mint Vitéznek és Janus Pannoniusnak igaz

ságtalan ellenségét és soha nem említi se bőkezüségét, se tudományszeretetét. Fájhatott neki, hogy a király mellőzte, mert azt hitte magáról, hogy könyvtárak felállitására különösen alkalmas. Hiszen Miklós pápa, midőn még Sarzánai Tamás mesternek hívták, maga irta meg, mily könyvek legyenek szükségesek egy jól elrendezett könyvtárba, s Medici Cosmus ezen leltár szerint rendelte meg Vespasiánónál a Laurentiana felszerelését; minthogy pénzben nem volt fogyatkozás, papirárusunk negyvenöt irnokot fogadott s huszonkét hónap alatt kétszáz kötetet másoltatott le. El is sorolja ezeket, s minthogy valószinű, hogy Janus Pannonius, Vitéz és György érsek számára körűlbelől ugyan ezeket iratta, nem lesz talán érdektelen ezen lajstrom, mely megmutatja nekünk, hogy milyen lehetett egy könyvtár a XV-dik század közepén.

Ott van először is a szentirás a Concordantiákkal s Commentárokkal. Ezek közt különösen Origenes, a szent Jeromos forditása szerint, és sz. Ignácz vértanu munkái, sz. Vazuléi, Nazianzi sz. Gergelyéi és Niceai Gergelyéi, aranyszáju sz. Jánoséi, alexandriai sz. Athanázéi, sz. Efrem barátéi és Klimakus Jánoséi, min sörög szent tudorok munkái, leforditva deákra. Aztán Lactantius, Hilarius, sz. Ciprian és Tertullian müvei. Következik a négy tudor a latin egyházból, szt. Jeromos, sz. Gergely (itt hibából szt. Ambrus és sz. Ágoston ki vannak hagyva) sz. Bernát apát, Santo Vittore Hugo, szent Anzelmus, szent Izidor, Beda, Rabanus. Ezután jőnek az ujabb tudorok Aquinai sz. Tamás, Albertus Magnus, sz. Bonaventura és Antoninus florenczi érsek sommája; a börtönök ez első reformatora, akkor, midőn Bisticci irt, még nem volt canonizálva.

A bölcsészekhez érvén, említi Aristoteles minden munkáit, sz. Tamás és Albertus Magnus Commentárjaival. Továbbá a Decretumot, Decretaliakat, Sextust, a Clementinákat, Innocentiust, Andrea Jánost Sextusról, egy névtelen levelet a Decretumról, és más műveket. A történelemből igy folytatja irónk: ,,Ott van Livius, Cesar, Svetonius, Plutarchus, Quintus Curtius, Sallustius, Valerius Maximus, Emilius Probus, Zembino ur egy historiája, mely a teremtéssel kezdődik s Coelestin pápáig ér, nevezetes egy munka. Pamfiliai Eusebius egyházi történelme és De Temporibus, Vincenzo Historiáléja. Cicero minden munkái három kötetben, Senecaéi egy kötetben, Quintilianus, Nonus Marcellus, Festus, Vallának elegantiái, Papius, Ugoccione, a Catholicon. A költők Virgil, Horácz, Ovid, Lucan,

Statius, Seneca tragédiái, Plautus. A nyelvészek közül Priscianus és minden egyéb könyvek, melyek egy könyvtárba mulhatatlanúl és hiány nélkül szükségesek. Némelyiknek egy példánya sem volt meg Florenczben, Milanóba küldtünk tehát értök, Bolognába s más helyekre, hogy megkaphassuk. Igy lett befejezve a könyvtár, Cosmus megnézte igy felszerelve, leltározva, rendbe hozva, s nagyon tetszett neki, s mind ez a legnagyobb gyorsasággal készült el.“

Bisticci munkája igen soká kéziratban maradt, a tudósok ismerték és használták, de a nevezetes emberek életéből kilenczvenhét kiadatlan maradt 1839-ig, mikor Angelo Mai, a nagyhirű bibornok s vatikáni könyvtárőr, ki oly sok görög, latin s olasz iró kiadatlan müveit adta ki, a Spicilegium Romanum első kötetében közzé tette. E kiadás csak nagyobb s nevezetesebb könyvtárakban található. Ujabb időben tehát, 1859ben, Bartoli Adolf ujra kiadta Barbiránál Florenczben tizenketted rétben, olcsóbb áron. Ugy látszik azonban, hogy a XVdik századbeli három nevezetes honfi egykoru életrajza tudósaink figyelmét eddig kikerülte, ugyanazért közlöm ez alkalommal Janus Pannonius és György kalocsai érsek életének forditását, mint érdekes adatot Mátyás korának jellemzésére, s azon befolyásnak, melyet az Olaszországban ébredező humanismus hazánk nehány tudósára gyakorolt.

I.

A PÉCSI PÜSPÖK. DALMATA.

I. János úr, pécsi püspök, az esztergomi érsek unokaöcsese volt, születésére dalmata.') Minthogy nem volt gazdag, az érsek saját költségén küldte őt Ferrárába, hogy Guarino alatt tanuljon. Nagyon kedves külsejű és kitünő erkölcsű fiatal ember volt és azért sok más kitünő tulajdonaiért a legnagyobb köztiszteletben részesült; mindenki bámulta, mert gyűlölt minden bűnt s minden erény meg volt benne, s nemcsak soha hozzá hasonló idegen nem jött Olaszországba, hanem olasz sem találtatott korában kitünőbb, mint ő. A mennyiben értesülni lehet erkölcseiről, hire volt, hogy szűz. Kitünően tudta idejét felosztani a latin és görög irodalom közt, hogy soha egy órát sem

1) Tudva lévő, hogy ez adat hamis; Janus Pannonius magyar születésű volt.

veszített el. Csodálatraméltó módon eszes volt és jeles prózában s versben, de különösen verselésben kiválóan ügyes.

Hire nemcsak ez intézet körében maradt, hanem egész Olaszországban csakis e fiatal emberről szóltak. Az ilyen hegyentúli idegenek többnyire nem igen szoktak kitünőek lenni, ez azonban nemcsak az idegeneken tett túl, de még olasz sem közelíté meg. Természete egészen szellemi volt, s teljesen idegen minden anyagitól. Őt látni a legnagyobb élvezetnek látszott, annyira kedves volt, mindenki iránt mind erkölcseire, mind modorára nézve. Hire naponként növekedett.

II. Miután Ferrárában több évet töltött, a görögnek és latinnak teljesen ura lett, alapos ismereteket szerzett a bölcsészet körében, és görög és latin irodalommal foglalkozott, az esztergomi érsek sürgette visszatértét Magyarországba, hogy érdeme szerint jutalmazhassa. Minthogy czélját elérte volt, beleegyezett, hogy Magyarországba visszatér; de haza indulása előtt meg akarta Florenczet látogatni, a hol ugyan azelőtt még soha sem volt, hiréből azonban már ismerte, s főleg azért kivánt ide jönni, hogy a sok érdemes embert meglátogassa, a kik akkorában azon városban laktak. Florenczbe érvén, lovakkal és kisérőkkel, én voltam az első ember, kivel szólani akart, hogy öszszehozzam őt több tudóssal, kikkel beszélni kivánt. Hozzám érvén, viola szinű mente volt rajta, a legtiszteségesebb — mihelyt megláttam: „Isten hozta,“ mondtam, „ön bizonyára magyar ?“ mert a leirás szerint reá véltem ismerni. Alig mondtam volt ezt, nyakamba borult, összecsókolt, s a legfinomabb modorral, melyet valaha láttam, azt mondta, hogy eltaláltam. Ez után azt mondta, hogy több okból kivánt Florenczbe jönni Magyarországba indulása előtt, s főleg, hogy messer Giovanni Argyropolit, Cosimo de Medicit, messer Poggiot, Donato Acciaiolit s Florencz minden tudósát láthassa. Mindenek előtt Cosimo de Medicit kivánta meglátogatni, s minthogy ez nem volt Florenczben, hanem Careggiben, oda mentem vele, s mihelyt kiértünk, Cosimohoz mentem s azt mondtam, hogy e fiatal magyar, kit hiréből már ismert, beszélni szeretne vele. Tüstént behivatta, széket adatott neki, s leültette. Azután mindenkit kiküldött a szobából. Hosszu ideig voltak együtt, azután elbúcsuzott Cosimotól, s mikor kijött, bementem a szobába. Cosimo mondta, hogy örül, hogy beszélt vele, mert oly művelt és okos fiatal embernek találta, milyennel idegenek közül életében nem találkozott; és sok figyelemre méltó tulajdont látott benne, s