Oh de nem ! hisz elsimulva
Nyugszik a hab csendesen,
Csak a kikelet fuvalma
Zúga át a fenyvesen.
Csak e hang volt oly riasztó,
De már újra csöndes a tó.
Újra hálót vethetünk
S újra énekelhetünk.

HALász.
Hogy Mihónak fenyös partján
Társaim keresve én,
Kikötöttem könnyű sajkám,
És szemem körülvetém,
Csodát láttam: az egekbül
Virág eső perg alá
S isteni szép dana zendül
S nem tudom, ki dalolá?
Ott csüng im, a fenyő-ágon
Egy szép, illatos ruha,
Még ilyet e nagy világon
Föl nem öltött nő soha.
Leakasztom, úgy szerzem meg,
Könnyű mint a hó-pehely,
Haza viszem a szülémnek
Kincs gyanánt, hadd tegye el.

TÜNDÉR.
Ez a köntös az enyém,
Adjad vissza, oh legény!

zadból való Fudóki czímű műben benn van a meséje. Jelen fordítás alapjául a nyolczvanas évek derekán megjelent hat kötetes No- és Joluli gyűjteményben megjelent szöveg szolgált. Szerzője ismeretlen, állítólag Szaburo Kitsugo és fia írták az 1394. és 1423. évek között, de később ismeretlen szerző ujra dolgozta. A Nó ilyen alakjában ma csak a Sintó-vallásnak templomi játékaiban él.

Nem mulaszthatom el, hogy itt is őszinte köszönetet ne mondjak Katzura Tasabu fiatal japán tanárnak, ki a fordításnál és Kozma Andornak, ki a magyar versek átsimításánál önzetlen segítséget nyujtottak. B. B.

HALász.
Hogy a tiéd, nem hiszem,
Úgy találtam, elviszem.

TÜNDÉR. De enyém e tündér holmi, Engem illet ez a kincs, Tőlünk ilyet elrabolni, Földieknek joga nincs. Ajándékul adnám inkább, De az égben ezt is tiltják, Kérlek hát, hogy menj s akaszd, A hol lelted, vissza azt.

Halász. Hogyan, hát te jó tündér vagy S égi öltözéked ez? Hisz úgy ennek becse oly nagy, Hogy oltárunk éke lesz. Égi kincse van Japánnak Három eddig, most pedig, Vissza bárhogy is kivánjad, Ez leszen a negyedik.

TÜNDÉR.
Jaj, e bűvös köntös nélkül
Nem szállhatok sehova,
Zárva így nekem a légür
És a tündérek hona.
Oda immár vissza térnem
Soha többé nem szabad.
A ruhámat, esdve kérem,
Szép ruhámat visszaadd!

Halász.
Bájos tündér visszaadnom,
Mindhiába, nem lehet,
Kérhetsz búsan siró hangon,
Nem veszed meg szivemet.

TÜNDÉR.
Nézek vágyva, de hiába,
Felhős égnek magasába,
A sugárba, illatárba
Utam oda el van zárva.

KAR.

Kik az égi bolton éltek,
Kedves vándor fellegek,
Tudjátok meg, hogy felétek,
Már e tündér nem lebeg.

TÜNDÉR.
Földi bánat megöl engem.

KAR.
Már ez nem jut fel oda,
Égi madár, bármit zengjen,
Ő nem hallja meg soha.

TÜNDÉR.
Égi szó már nem hat én rám.

KAR.

Vándor-daru vidd a hírt;
Lenn a földön egy tündérlány
Nem lel nagy bújára írt.

TÜNDÉR.
Égbül esyen, lettem árva.

KAR. Csüllők zsongó seregi. Mért csapkodtok a vizárra, Mért repültök erre ti? S te lehellő réti szellő. Virágkelyhet fuvaló, Gyöngéd szárnyad jobb ha bágyad, Itt ma lengned nem való.