tíai fogásokkal, s azt hitte ez útakon mindent el lehet intézni. Hogy van politikai hatalom, mely elveken, de sőt erkölcsi rugókon sarkalik, azt nem hitte. Ennélfogva csalódott először abban, midőn a pápa álláspontját merő politikainak, tehát változandónak, módosíthatónak képzelé; másodszor, midőn arra számított, hogy katholikus jobbágyait kétszínű játéka által elvégre megnyerheti.

Mellőzöm mindazon méltatlan húzásokat, melyekkel Podiebrad játszmáját a pápa ellenében megnyerhetni reméllette, mert azok értekezésem keretét nem érintik; csak azon egész Európára kiható tervét érintem, melylyel Piust megbuktatni akarta, és melyben Magyarországnak is szerepet szánt. Koholta pedig e tervet Marini nevű grenoblei születésű franczia kalandor, Podiebrad belső tanácsosa; czélja volt elszigetelni a pápát s az összes európai fejedelmeket a cseh király érdek körébe vonni.

Marini eszméje volt: szövetséget létesíteni Cseh, Lengyel-, Magyar- és Francziaország, továbbá Burgund és Velencze, eshetőleg a német fejedelmek közt a keresztyénség vállvetett védelmére; értsd: a török ellen indítandó vállalat vezérségét a pápa kezéből kivenni, s a pápát mintegy félre tolni. E létesítendő szövetségnek másik czélja lett volna új közzsinatot híni egybe az egyház reformálása végett; értsd: azért, hogy e zsinat elődjei példájára a pápát letegye s a baseli Compactákat megerősítse. Harmadik világboldogító szüleménye Marini phantasiájának volt: nemzetközi parlamentet, békebíróságot alkotni, melynek elnöke Francziaország lenne és a mely a keresztyén fejedelmek és népek közötti viszályokat egyenlítené ki. Ha vajon a Podiebrad s a pápa közötti viszály a zsinat vagy e parlament által legyen megítélendő: az iránt szerző nem határozott, hisz ilyesmi megterem magától. Természetes, hogy a különböző udvaroknál azok sajátlagos viszonyához képest, hol az egyik, hol a másik terv volt előtérbe helyezendő, a mint azt a kalandor jónak látta: tért tevékenységére, mint látjuk, elég tágasat nyitott. Csaknem megfoghatatlan, hogy a cseh király évekig oda kölcsönözte nevét e nyegle játékhoz! Nem is képzelhető ez másként, hanem hogy Marini a legszemtelenebb hitegetésekkel vezette tévútra őt is.

Kiindulási pontúl a cseh király védszövetsége szolgált, melyet a lengyel királylyal Glogauban a török ellen kötött.

E szövetség, miután a török veszély sem az egyik, sem a másik szövetséges félre nem volt közeli, könnyen létre jött; bizonyos azonban, hogy Kázmér lengyel király e szövetségnek a pápa ellen intézett irányzatába magát bele sodortatni nem engedte. Innét Velenczébe vette útját Marini lovag, hol már nem védszövetségről beszélt, milyet a lengyel és cseh kötöttek, hanem egyenesen a közös ellenség ellen fordított, buzgón föl.. karolt nagyszabású támadó szövetkezetről értekezett, melynek czélja az ozmán hatalom teljes megtörése s a törökök kiírtása. A törökök hadi szerencséje által fenyegetett velenczei tanács igen helyeselte ez eszmét, és szerencsét kívánt a vázolt szövetség létre jöttéhez, melyhez ö is hozzá fog járulni. Azt azonban Marini magyarázata daczára sem tudta megérteni, miért nem jő számításba a pápa is, ki mint a keresztyénség feje, ez ügynek hozzájárúltával - csak előnyére lehet, s annak egyedül adhat nagyobb lendületet. Vagyis az ajánlatot Velenczében udvariasan visszautasították.

Marinit ez nem zavarta meg, hanem folytatta útját és betért a burgundi udvarhoz, mely valamennyi fejedelmi udvarok közt a legbarátságosabb viszonyban állott a római curiával. Fogadtatásra itt csakugyan a leghűvösebbre talált.

Ellenben a franczia király nagy készséget mutatott a török-ellenes szövetségre; az európai békeszerző parlament, melynek elnöksége neki volt szánva, szintén tetszett neki; azonban a közzsinat eszméjét határozottan visszautasítá.

Innét Marini, ki magát hamis megbízó levelekkel cseh, lengyel, bajor és franczia követnek mutatta be, visszatért Velenczébe, és,,sok szép szóval" előadá, mily nagy tűzzel lángolnak megbízói a török ellen. A velenczések nem látták hasznosnak a cseh király ajánlatát visszautasítani, annál kevésbbé, mert épakkor a velenczei-magyar-pápai líga is szövődött ugyancsak a török ellen; hanem tanácsolák a sok urat vallott követnek, hogy főleg a magyar királyt igyekezzék érdekébe vonni. Később azonban, miután a liga a magyarok, velenczeiek és a pápa közt létre jöve, s ehhez a burgundi herczeg is csatlakozott, a velenczei tanács elégségesnek találta erről pusztán jelentést tenni a cseh királynak, a nélkül, hogy az ő támogatását kérte vagy kereste volna.*)

*) Az idézett Magyar dipl. Emlékek I. kötet 111., 124., és 125. és 126. számai.

Mindamellett Marinit 1464. év kora tavaszán a magyar királyi udvarnál találjuk, hol Velencze megbizottjaként azért sem adhatta ki magát, mert Velenczének ekkor külön követje volt Budán; ennél fogva a kalandor a franczia megbízatást fordította kifelé.

A válasz, melyet Mátyás királytól kapott, s melyet a magyar történelem kellő helyére eddig beigtatnunk nem sikerült, *) előttünk fekszik: Európa keresztyén népei szövetkezését a hitetlenek ellen, azonképen az európai fejedelmek parlamentjét az egyetértés föntartására és a közjó előmozdítására szép és kívánatos dolognak tartja a magyar király. Csódálkozik nagyon, hogy minderről ekkorig semmit sem hallott. Előbb a barátságos hatalmakat, Velenczét, főleg a pápát és a német császárt kívánja értesíteni. Hogy a török ellen háborút indítsanak, e végből tanácskozmányokra már nincs szükség, minthogy erre a pápa, a burgundi herczeg és Velencze amúgy is föl vannak készülve. Hogy a franczia király a zsinat tartását visszautasítja, az csak helyeselhető, mert zsinatot egybe híni s az egyházat reformálni a római pápa dolga. Vajon mi hasznosat tudna most a zsinat szülni? mindeddig csak szakadást és viszályt nemzett.**) — Látni ebből, hogy jóllehet Marini gondosan takargatta a cseh király valódi czélzatait, Mátyás királytól mégis elutasító választ nyert. Hogy mindazonáltal a franczia követ mögött kitetszett a cseh róka farka, kiderül Marini egyik későbbi nyilatkozatából, mely szerint némely magyar főpapok öt excommunicatioval fenyegették.

II. Pius pápa tudott a cseh király e fondorlatairól, de azokat arra sem tartotta érdemeseknek, hogy ellenök működjék. Ellenkezően; minden módot kipróbált, a cseh ügyek elmérgesedését meggátlani. Senki sem vetheti jóakarat hiányát a pápa szemére, ki teljes mérséklettel és ritka nagylelkűséggel járt el, míg Podiebrad ezután is csalafintái által csak időt akart nyerni, míg népét politikailag annyira egyesíti, hogy aztán minden támadással daczolhasson.

*) V. ö. Szalay MO. Története III. köt. 211. lap. Horváth M., MO. Története II. köt. 453. 1. (2. kiadás.)

**) Epistolae Matthiae Corvini Regis (Kassa, 1747). II. rész, 52. szám.

A per megindult ellene. II. Pius ugyan nem érte meg annak végét, de, igenis, Mátyás király, ki 1465. október 2-ik napján drávaparti táborából ezeket írta II. Pál, római pápának:,,parancsolja nekem levelében szentséged, hogy György, Csehország állítólagos királya elleni apostoli pernek kedvezzek és segítségül legyek, azt végre hajtsam és megtartassam. Nekem, ki magam országostól a római szentegyháznak és szentségednek teljesen fölajánlám, semmit az Isten vagy Isten földi helytartója oly terheset vagy veszedelmeset nem parancsolhat, a mit magamra vállalni szent és üdvös dolognak ne tartanék, a mihez bátran hozzá ne fognék, főleg ha az a katholikus hit megerősödésére, és az istentelen álnokság megbuktatására czéloz. Régi, az idők viszonyaiból származott szövetségek, melyek alól, tudom, az apostoli szék tekintélye föloldhat, meg nem ingatnak; nem íjeszt meg senki hatalma sem. A cseheknél sokkal félelmesebb ellenségekkel mérkőztem már meg szentségednek és elődjeinek intésére. Akár tehát a csehek, akár a törökök ellen, íme Mátyás és Magyarország, a mennyire az én és országom erői terjednek: az apostoli széknek és szentségednek mindenek fölött hívei vagyunk, és mindörökké hívei maradunk."*) . . . . . 1469. május 3-án a cseh, morva, sziléz és lausitzi rendek Mátyást királyuknak kikiáltották. De térjünk vissza a mantuai congressushoz.

IV.

A mantuai congressus határozatainak egyike sem hajtatott végre. A Bessarion küldetése oly balúl végződött, hogy mint a hagyomány tartja az elkeseredett agg föpap bal kezével áldotta meg a nürnbergi gyülekezetet, melynek eredményéről II. Pius élczesen megjegyzé: kevesen érkezvén a gyűlésre, nem sokan (sokat) hallgattak a szakállas bíbornokra.

Semmivel sem volt több haszna a császári udvarban tartott gyűlésnek, valamint azon levélnek, melylyel a pápa a szultán megtérítését czélba vette.**)

A pápa mégis minden igyekezetét abban összpontosí

*) Ugyanott, I. rész, 21. szám.

**) Aeneas Silvius összes művei idézett kiadása 872. és köv. 11.

totta, hogy Fridrik császárt a törökök elleni vállalatnak megnyerje, és hogy mi e vállalkozásnak szerinte főleg útjában állt, - az egyenetlenséget a német császár és a magyar király közt megszüntesse, s Európában a belbékét helyre állítsa. Viszont Fridrik, kinek jóllehet soha sem volt komoly szándéka a törökök ellen táborozni, fölhasználni sietett e helyzetet, és követei által Carvajal bíbornoknak és pápai követnek visszahívatását sürgette a pápánál.

Pius ugyan nem hítta vissza követét, de maradását oly hangon mentegeté, milyet csak Carvajal háta mögött engedhetett magának, s ott is méltatlanúl.,,Mi többször írtunk neki (Carvajalnak), így vigasztalja a császárt, és roszszalottuk eljárását; hanem te ismered ez embert: nem könynyű öt véleményétől eltéríteni, és tanácsosb magára hagyni, mint ingerelni. A csomó könnyebben megoldódik magától, mint ha szétvágjuk. A követnek nagy tekintélye van Magyarországon és sok barátja a bíbornokok közt, jó neve elterjedt egész Italián. Ha visszahínók, botrány keletkezhetnék belőle.. Találkozhatnának, kik azt mondogatnák, hogy mi a török ügyet nem veszszük komolyan, nincs kellő érzékünk iránta pártodat fogjuk." Többire ígéri a császárnak, hogy gondja leszen méltóságára.*)

Könnyen fölfogható Carvajal kényelmetlen helyzete. A mi öt még lekötve tartá Magyarországon, az egyes-egyedül a magyar nemzetnek és királyának szorongatott viszonyai, a bizalom, melylyel hazánkfiai őt megtisztelék és hívatásából eredő kötelességérzet valának. II. Pius, meglehet, szívesen veendette, ha Carvajal maga kéri fölmentetését, midőn ez hímzetlenül panaszt emelt a császárnak ellene irányúlt fondorlatai miatt. Másrészt azonban meg volt győződve arról, hogy követe elejtésével a hitvédelemnek oly buzgón fölkarolt ügyét veszélyezteti, azért naponkint dícséretekkel halmozá el a szent működést, melylyel a nehézségekkel szembe száll, mint ezt követének hízelegve írja.

Mindamellett az összeütközés kikerülhetetlen volt, valaminthogy mértani igazság, miszerint két vonal, ha nem halad párhuzamosan, végre metszi egymást. A pápa ugyan kímélet

*) A császárhoz intézett e levél 1460. febr. 6-ki kelettel,,Manu propia et raptim" epist. 9. edit. Mediolan.