A pesti nemzeti kaszinót Széchenyi alapította meg és e kezdeményezést az ország minden vidékén követték; ma már több mint fél ezerre megy hazánkban a kaszinók és olvasókörök száma; ezeknek fogom megküldeni a külön lenyomatot egy aláírási ívvel, felkérve mindazon társas-körök tagjait, hogy mindenki adjon nem sokat, csak annyit, mennyit könnyen nélkülözhet és adhat e czélra. A gazdag pesti nemzeti kaszinó pár ezer forintja, melyet e czélra bizonyára szentelend, ép oly becses, mint a szerény kaszino néhány forintja. Gróf Széchenyi életét milliókért áldozta és igy emléke megérdemli, hogy ezereknek egyesült adománya szerezze 'meg a XIX. század leghazafiasabb magyarjának hátrahagyott kéziratait. Ma az 1875-ik évet írjuk. Tehát épen egy fél százada, hogy bekövetkezett azon örökké emlékezetes esemény, midőn a még kevéssé ismert gróf Széchenyi István, az ifjú huszárkapitány, a pozsonyi országgyülésen tette a magyar tudományos akadémia alapítására nagylelkű ajándékát és megindította azon nagy mozgalmat, melynek folytán hazánk regenerátiója kezdetét vette. E nevezetes korszak félszázados ünnepélyét nem ülheti meg méltóbban a magyar nemzet, mint ha nagy és kicsiny, szegény és gazdag, tehát mindnyájan egyaránt, a kik Széchenyi által megindított haladás áldásos következményeit élvezzük, adakozásunk által jelét adjuk az iránta való kegyelet és hála érzetének és ezzel nem sokára leleplezendő márványszobra mellé maradandó becsú szellemi emléket is emelünk, megemlékezve Arany szavaira: ,,Emléket, oh hazám, mit adsz e sírra? Széchenyi hírét, a lángész csodáit, GRÓF LÓNYAY MENYHÉRT. ,,Hogyan? mi? vérét? hát e mit gagyog?" Jó! ki vele! e medve én vagyok. Egy kis kötény fodrába fogva, De hogy' volt, mi volt a dologba': Mert hah! itt állok a sarokba', A nyávogást, a hápogást; S megfordulok, S felmordulok, És futok, neki iramodva; Ránéz.,,Be furcsa szörnyeteg! Milyen bozontos, És milyen furcsán hentereg!" Szegény, magát paradicsomban érzi Kerek térdéhez közelít. El is eltűri jó kedvében, S azzal boldoggá tesz megint. Comme un joli Seigneur !" Igy tölti kedvét, játszva véle S szegény bolond, hogy' ne remélne? Rögtön rövidre fogja ismét! De van egy kis üvegcse balzsama, Hah! néha nyitva hagyja ajtaját, S rám sandít gúnynyal, nem szököm-e meg? |