most a rend, béke és szabadság védermére, mint hajdanában a keresztyénségnek volt védfala.

,,Hosszú, halálos álom után . . . íme új, eddig alig vagy sejtelemként csak későbbi időkben reménylett gyönyörű reggel tünt fel oly sokáig eltaposott hazánk fölött. - Bátrabbak, merészebbek, kikkel nagyobb, láthatatlan hatalmak látszanak szorosb kapcsolatban lenni, rövid napok alatt oly alapra fekteték hazánk jövendőjét, melyet tisztelet-becsület, de igazság is velem együtt mi hangyamunkások soha, vagy csak generatiók után lettünk volna képesek megalakítani, s mely alapon bizonyosan felvirúl s pedig hamarább, mint magunk is gondolnók, fajtánk, ha nem vagyunk saját magunk ellen hűtlenek és ha nem döfjük saját magunk a megsemmisítő gyilkot keblünkbe!

,,Azelőtt elleneinkkel volt dolgunk, most egyedül saját viszálkodásunk okozhat bajt... ámde kérdem, nincs-e kezünkben ennek elejét venni? Én azt mondom: igen, ez tökéletesen kezünkben van, minthogy ennek utána nem fog Magyarország többé Ausztriának gyarmata lenni, de mint önálló ország, mely saját tűzhelye körül forog, lesz integráló része a közbirodalomnak.

„Régi időkben ugyan, midőn rólunk - de talán nem egészen alaptalanul - azt mondák: Jugi impatiens, libertatis incapax, igaz, saját magunk halálosb csorbát ütöttünk vérünkön, mint legdühösb ellenségeink. Mindegyik első akart lenni ; parancsolni felette sok, engedelmeskedni igen kevés tudott, s elmésen mondá fajtánkról mélységes esze által hiressé vált lady Montagu:,,Ej te lelkes nép, a legdicsőbbre emelkedhető, csak az a baja, hogy vezért, elsőt, fejedelmet akárhányat volna képes, de hajlandó is kiállítani soraiból, ámde alvezért, második, harmadik stb. embert, alattvalót nem bir találni elég számban fiai közt.

„Már ha e régi hajlamunkat, hogy mindig csak elsők akarunk lenni, mely egyébiránt magában nem bűn, sőt erény, mert kútfeje elég nemes vetélkedésnek, nem birjuk fékezni, most, midőn szeplőtlen polgári erény s kimeríthetlen önmegtagadás a főkellék, akkor igaz, oly bizonyosan indulunk magát irányoztatni nem engedő vesztünk elibe, mint birkanyáj is okvetlen elvész égő akolban.

,,De ugyan kérdem, nincs-e bennünk elég hazafiság és elégséges ügyszeretet alárendelni és pedig édes örömest

magunkat a közjóért? - Én azt hiszem, hogy ezt tennünk kell, mert magam után itélek másokról, a nagy szám veszni akarjon inkább, mint szánakozásra méltó személyességek vagy saját érdek és hiuság miatt veszélybe bonyolítani a szeretett hazát!

Elleneink azt mondják: csak száj, egyedül agitatióban és demonstratióban vagyunk erősek; ám mutassuk meg, mennyire rágalmaznak ; tettekkel, józansággal és a kötelesség teljesítésével bizonyítsuk, hogy míg egész Európa bomladozik, és nem egy trón van dűlő félben : mi nemcsak nem vagyunk rendbontók, vagy épen a fejedelem iránt hűtlenek, hanem mi alkotjuk a trón legbiztosabb támaszát.

Mi magyarok a jelen európai közátalakulásnak nevezetes időszakában megbecsülhetetlen két előnynyel birunk nem egy népcsalád fölött. Legelsőbben is, hogy mi magyarok már birunk alkotmányos alappal, midőn más országoknak azt még keresniök kell, s aztán hogy mi már megszoktuk az alkotmányos formákban való mozgást, midőn másoknak ebben még okulniok kell, s hogy mi ekkép forradalmi veszélyek nélkül érhetünk czélt, míg alkotmánytalan népek más úton tán alig rázhatják magokról le az önkénynek borzasztó bilincseit.

,,S lám szorosan alkotmányos formákban mozogva, miután minden pártviszály megszünt, s a magyar őszintén szorítja a magyarnak kezét, rövid idő alatt mily óriási léptekkel haladtunk legtökéletesb kifejlésünk felé!

,,Meg van alapítva a magyar felelős kormány, a honnak milliói bevéve az alkotmány sánczaiba és oly kedvezésekben részesítve, mik lehetetlen, hogy az égi hatalmak rokonszenvét a magyar fajnak meg ne nyerjék mert emberségesen meg van érdemelve; és a mellett évenkint lesz országgyülés Budapesten, tágabb alapra van állítva a sajtószabadság és ekkép a szabad vitatkozás, ezen egyedüli biztos antidotuma minden subversiv hajlamnak.

„Kérdem, ki ne örülne ily kifejlődésnek és ki volna ily körülmények közt elég kaján elfelejteni azon kötelességet, melylyel minden ember, de kivált a magyar tartozik honának, kivált a magyar, mondom . . . . mert nekünk Magyarországon kivűl széles e világon nincs hazánk!

....

,,Számtalant ugyan fájdalmasan érint azon áldozatok nagysága, melyeket az országnak érdekében a haza oltárára vinni

volt kénytelen. Ámde bizza magát és sorsát a háladatos nemzet igazságszeretetére... de munkáljon egyuttal azon is, miszerint a nemzet gyarapodásnak is indulhasson: mert a szegénység közt sínlődő igérhet ugyan sokat is, de keveset sem adhat. De ki lehet oly gyermekes, ki csak pillanatig azt képzelheti, hogy gyarmati állásból nemzeti létre minden nagyobb áldozat nélkül kibontakozni lehessen.

,,Meg kell barátkoznunk veszteségeinkkel. Az ember nemcsak kenyérből él. A léleknek is megvannak örömei, mik közt azon öntudat, szabad és virulásnak induló nemzet tagja lenni, nem utolsó öröm, sőt tán minden becsületes férfiui kéjeknek legfőbbike!

,,Sokan azt mondják: koczkajátéknak köszönhetjük legutóbbi alkotmányos kifejlésünket. Ezt én nem vizsgálom. de arra figyelek: a nyert kincset vajon mikép lehet úgy rendezni, hogy ne csak mi magyarok, de szomszédaink se jöjjenek az igen nagy közöröm és szinte váratlan meglepetés következtében bármily zavarba.

,,Minthogy ennek elérésére a régi rendet elhagyván, valóban kigázolhatlan zavarba keveredünk, ha új rendbe hova hamarabb nem alakulunk . . . mindenek előtt szükséges, hogy mindenki legfőkép magára vigyázzon; mert ha mindenki vagy csak a nagyobb szám is maga esze szerint akarja a dolgokat rendezni, akkor oly bizonyos a zavar, mintha szánt-szándékosan bontatnék meg a rend!

„Mikor a gálya sziklák és zátonyok közt viharokkal küzd, akkor ha több egyén parancsol mint egy, vagy nehány kevés, okvetlen elsülyedés a végeredmény.

دوو

„Mi magyarok körülbelül e helyzetben vagyunk. Ne csaljuk e tekintetben magunkat. Századokig mozdulatlan pangásgásban sínlettünk; most egyszerre elkap minket egy kedvező szélvész, már-már mutatkozik előttünk a közszabadsági kikötő. . . Istenért, legyünk előrelátók és józanok, ne bizzuk el magunkat, tartsunk rendet, azaz tanuljunk engedelmeskedni, magunkat alávetni, - mert máskép, mikor már minden meg volna nyerve, legotrombábbul a parton szenvedünk hajótörést. ,,Mi csekély személyemet illeti, im ez lesz most eljá

rásom.

-

„Ö felsége törvényes fejedelmünk minden mi nem tőle veszi eredetét, most csak átkot hozhat hazánkra. Gr. Batthyány

Lajost azzal bizta meg: alkosson magyar ministeriumot. Gróf B. L. többek közt engem is kiszemelt és én tétova nélkül acceptáltam és tán nagyravágyásból? Bizony nem! Minthogy engem soha nem indított politikában egyéb mint ügyszeretet és fajtámhoz való hűség; hanem azért fogadom el a rám szánt terhet, mert régi imám az: Ó isten ne hagyjál veszni puha ágyban vagy meleg kályha mögött, de honunkat szolgálva,,hámban“.

Én szeretett nádorunknak, mint a felség képviselőjének, és a magyar ministeriumnak, melyet én nem tekinthetek egyébnek mint a nemzet és a fejedelem bizodalmi emanatiójának - netaláni észrevételeimet férfiasan előadván, fogok engedelmeskedni. Egyébként a Justum ac tenacem propositi virum-ként, habár felbomlik is az egész világ és engem féregként elzúz, míg gondolkozni képes leszek, megtartandom lelki szabadságomat; valamint a nemzet is kénye, esze, belátása szerint jövő országgyülése alkalmával vagy tovább is megajándékozza a mostani ministeriumot bizalmával, vagy alkalmasbbal pótolandja azt; ámde addig is reménylem, a mostanit őszintén és teljes erélylyel fogja pártolni, mert ha a nagy szám azt elő nem segíti, vagy épen akadályokat gördít útjába, akkor azt zsibbasztva saját, magát is okvetlenül megrontja.

‚Én bálványozom a szabadságot és nem mint sok más, hogy csak egyedül saját magam számára követeljem, de annak embertársaim is egyenlő részesei legyenek.

,,A szabadságot azonban sok kivált olyas, ki ahhoz még nem szokott, abban keresi, hogy mindenki, vagy legalább saját maga, mindazt tehesse, a mi neki tetszik, mire épen kedve támad.

„Én épen megfordítva azon okból, mert a szabadságot rám nézve úgy meg akarom óvni, mint másokra is kiterjeszteni, a rendnek és ekkép ránk nézve az alkotmányos formáknak vagyok elhatározott barátja és pártolója. Rend azonban csak úgy keletkezhetik, ha most a felelős ministerium szavára hallgat a honban mindenki, s annak útját nemcsak senki nem állja, de épen úgy óvakodik minden hívatlan beleavatkozástól, mint bármily csekélységben is fölibe emelkedéstől!

,,Új rendnek kell keletkezni, sok érdekek meg vannak sértve. Mindezt rendezni kell. Úgy de ehhez idő mindenek és fölött egybehangzó concentricus működés szükséges.

„Kiki tehát állja saját helyét becsületesen és önmegtagadással; ne adjon minden kritikának hitelt; de inkább gondolja magát bele azon roppant nehézségekbe, melyeket legyőzni kell... Én minden jót reménylek és csak azon egyet sajnálom, hogy engem is ministerré kértek fel ... mert e szerint sok azt fogja mondani: Cicero pro domo; könnyű nekem beszélni; és én inkább példával szerettem volna szolgálni; azonban ennek is alkalmasint szaporán megjön ideje; közlegényként sorban állni és kitüntetés nélkül gyakorlani polgári erényt néha szint oly magasztos állás és szint oly szent kötelesség, mint a dolgok élén állani!“

-

Széchenyinek e jegyzeteiben kifejezett reménye rövid idejű volt. Az országban általános és majdnem osztatlan volt az öröm, miután mindenki érezte, hogy az 1848-iki törvények által az ország egyszerre elérte azon alkotmányos önállást, mely ugyan régi törvényeiből és ősi alkotmányából folyt, mit azonban ily rövid idő alatt még a legvérmesebbek és legmerészebbek is ezelőtt pár hónappal alig remélhettek. A nemzet nagy többsége az önálló alkotmányos élet hosszú, békés korszakát vélte bekövetkezettnek.

Széchenyi azonban csakhamar belátta, hogy a legéletbevágóbb kérdések megoldatlanul maradtak, mert figyelem nélkül hagyatott a monarchia két állama között a közös érdekek biztosítása és előmozdítása és így a békés együttlét tartós fenmaradása. És midőn e mulasztásnak első jelei mutatkoztak mint fenmaradt jegyzeteiből látszik, nemcsak érezte, de rémülettel előre látta és jósolta azon szerencsétlen küzdelmeket, melyeknek a nemzet öntudatlanul elébe ment.

Széchenyi nézete szerint a nemzet jövője és boldogulása attól függött, hogy fog-e a kormány és az országgyülés minden cselekedeténél a lehető következmények józan megfontolása által vezéreltetni és különösen lesz-e elég előrelátó bölcsesége a kezdetben kedvezőleg alakult helyzetet kellőleg felhasználni az által, hogy a dynastia és a közös monarchia leghatalmasabb támaszává legyen.

Széchenyi felfogása szerint Magyarország az 1848-ki nevezetes pozsonyi országgyülés berekesztése után, közel állott azon szerencséhez, hogy létesítse azt, mit egykor Eugén her