1

A-A

A-A

2

zabola, zagyva, zaj, zaklat, zakota, zavar, zacskó! zsarát, zsarol, zsarnok.

Ezek közől némelyek és a következők többé A, kisd. alakban a, első bötü a magyar ábéczévagy kevésbbé elterjedt szokás szerint nyilt e-vel válben, honnan átv. ért. jelenti az ismeretek első elemi, takoznak, u. m. aha ehe, alafa elefe, ana ene, mama vagyis legalsóbb fokát, e közmondás szerint: Még eme, apad eped; bacza becze, barka berke, barkóaz öreg A-t sem ismeri. Hangmértéke időmozzanatra eza berkenye, bakog bekeg; csal csel, csala csele, csanézve a hosszu á-nak felét teszi, vagyis a mértékes lavandi cselevendi, csalafinta cselefente, család cseléd, versezetben egy hosszu á két rövid a-val ér föl, p. csamesog, csemcseg; csapzik csepzik, csarit cserje, csatár-ădă, tăkă-rás, mely viszony a hosszu és rövid tan csetten, csata csete, csak, csekély; czafra czefre; hagzók között általános. Kiejtése különféle tájszo- | dana dene, dagad deged, dali deli, dara dere dercze; kások szerint több árnyalatú, majd nyiltabb, majd fakad fekély; gaz gezemicze, galagonya gelegenye; kerekdedb, majd öblösre gömbölyödő ajakkal. Leg-gané geny, gagyog gegyeg; habog hebeg, habatol hetisztább az, mely mintegy közép arányt tart az éles ejtésű szláv, és az igen öblös száju pórias vagy hienez-német között, vagyis azon magyar vidékeken divatozó, melyek lakosi se a szláv se a német elemmel vegyítve vagy közvetlen érintkezésben nincsenek. Egyébiránt a tiszta hangoztatásu rövid a-nak is két nemét különböztetjük meg, t. i. egy nyiltabbat és egy zártabbat.

betel, habahurgya hebehurgya, hadar, heder, haj hej, hanyag henye, harsog herseg; kalácsol kehécsel, karika kerék, karingós keringős, kapaszkodik kepeszkedik vagy gebeszkedik, kalantyú kelentyű, kavar kever, lap lep, honnan lappan leppen, laponyag lepenyeg, lapottya lepény; makog mekeg; nap nep az ünnep szóban, nyal myel, nyafog nyefeg, nyakgat nyekget; pamacs pemet, patécs petécs, palol pelel; rakottya rekettye; sajdit sejdít, sarkantyú serkentő, sanyar senyv, sarjú sereng; szamócza szemőcze, szakócza szekercze, sza sze, mint no-sza ne-sze; talabor terepély, tapos teper, tapiczkol tepiczkel; vakota fekete, varsa verse, 2) hogy hangrendi párhuzamos társa nyilt e, nevezetesen a képző és viszonyító ragokban, u. m. a) e névképzőkben, aj ej: soh-aj, mor-aj, csör-ej, zör-ej; alom elem, (az elsőbb e): irg-alom, jut-alom, kér-elem, tür-elém ; ap ep: al-ap, gyar-ap, ker-rep, ül-ep; any eny: ar-any, hig-any, viz-eny, mir-eny; asz asz : horp-asz, dob-asz, rek-esz, pöff-esz; atag, eteg lankatag, herv-atag, leng-eteg, förg eteg; atal etel; hiv

A nyiltabb a-nak két ismertető jellege van, 1) hogy a zártnemü'o, u hangzókkal tájejtés szerint sem szokott váltakozni, p. e szók gyökeiben: ag, agg, ayár, agy, ayyar, aj, ajt, ajtó, ajak, ajándék, akad, akar, arasz, arany, aszik, aszal, asszony; babuk, babukkol, bagoly, baktat, bakó; csa, csavar, csacsog, csacska, csahol, csattan, csata, csattog, csatang; czaf, czafat, czafrang; dacz, daczol, daczos, dal, da lol, dana, daru, darvas; fa, facsar, fagy, fagyú, fak, fakad, fal, ige és név, fan, fazék; gabona, gacs, gacsaly, gadócz, galy, gajmó, galand, galád, garat, gazda; gyagya, gyak, gyan, gyanánt, gyanú, gyarat, gyarap; habsol, had, haj, hajadon, hajlik, hajt, halatal, rov-atal, jöv-etel, men-etel; atlan, etlen: ház-atnév, halas, halász, halad, hall, halom, has, hasad, hat ige és számnév, hatalom, hattyú, ha, haha, hahota, haza, hazug; jaj, jajgat, jargal; kacz, kaczag, kacza, kaczor, kaczér, kacsa, kajes, kajcsos, kajsz, kajsza, kajtár, kajtat, kalauz, kaláka, kalán, kalinkó, kalantyú, kalimpázik, kalisztál, kalóz, kamat, kanaf, kankalék, kapcs, kar (mennyiben lejttársa ker, mint karing, kering), kattog; laboda, lafog, lafancz, lajha, lak, lakat, langy, lanka, lankad, laska, lazsnak, lassú; macska, magas, majom, majzol, malacz, marad, mart, maszlag; nagy, nadály, nap, nyak, nyaf, nyafog, nyaviga, nyal, nyargal; pajkos, paizs, pajta, pajtás, pala, palaczk, pandal, paripa, parittya, parlag, part, pata, patél, patkó, patt, pattan, patvar, pazar; ra, rajt, rab, rak; saj, sajog, sajka, sallang, sajnál, sajt, sajin, salap, sanda, sanyar, sarab, sarabol, sarol, sarló, sas, satnya, sav, savany, savik, savó; szab, szabad, szag, szajkó, szak, szakócza, szap, szapoly, szapu, szapora, szar, szarka, szarú; tag, tagad, tajték, takony, tacskó, tan, tana, tanórok, tanya, tar, tarka, tart, taré, tarj, taval; vaczog, vad, vadon, vaczkor, vahákol, vaj, vak, vakandok, vakar, vakarcs, valag, vanyiga, var, vuracs, varangy, varr, varga, vargánya, varjú, vas, vaszora, vaskos; zab, AKAD. NAGY SZÓTÁR.

lan, vár-atlan, nép-etlen, kér-etlen; at et lát-at,
mond-at, szür-et, üt-et; talan telen: nyug-talan, un-
talan, hir-telen, szün-telen; ka ke: szálka, sós-ka,
csip-ke, tüs-ke; csa cse : szár-csa, tó-csa, vér-cse, ke-
nő-cse; dad ded: karcsu-dad, kicsi-ded, körös-ded,
stb; b) igeképzőkben: ad ed: ap-ad, loh-ad, ep-ed,
süpp-ed; aszt eszt: ap-aszt, loh-aszt, ep-eszt, süpp-
eszt; an en: csatt-an, patt-an, rett-en, döbb-en; ant
ent: csatt-ant, patt-ant, rett-ent, döbb-ent; at et: jár-
at, mul-at, nyir-et, öl et; tat tet: jár-tat, foly-tat, vi-
tet, ül-tet; hat het: jár-hat, foly-hat, vi-het, ül-het;
dal del szab-dal, fur-dal, szeg-del, tör-del;
akodik, ekédik: mar-akodik ver-ekedik; akozik
ekézik vár-akozik, gyül-ekézik; aszkodik eszkedik :
rug-aszkodik, er-eszkedik, stb; c) határzókban : an
en bátr-an, okos-an, szép-en, bölcs-en; lag leg: fu-
tó-lag, utó-lag, elő-leg, kellő-leg; ta te : hajdan-ta,
leány-ta, régen-te, füen-te; d) névviszonyító ragokban:
ba be: ház-ba, ól-ba, hely-be, öl-be; ban ben: ház-
ban, ól-ban, hely-ben, öl-ben; nak, nek: vas-nak, hús-
| nak, réz-nek, kő-nek; val vel : fá-val, hó-val, lé-vel,
kö-vel; abb ebb igaz-abb, okos-abb, mély-ebb,
bölcs-ebb; an en: hárm-an, nyolcz-an, het-en, öt-en:
at et falak-at, borok-at, erek-et, örök-et; ta te;

1

em; ad ed iránt-ad, miatt-ad, helyett-ed, fölött-ed ;

:

A-A

hatszor-ta, hétszer-te, ötször-te; van ven: hat-van, | szatyus szotyka, szatyor szotyor, szalma szolma; tahonyolcz-van, öt-ven, het-ven; e) személyragozott név-nya tohonya, ta to, tal tol, taliga toliga, tasz tosz, taviszonyítókban: am em: nál-am, ról-am, vel-em, szít toszít, taszigál toszigál tuszkál, tak takar, tok tőlem; ad ed: nál-ad, ról-ad, vel-ed, től-ed; a e: tokmány, tap top, tapos toppan, taporján toporján, nál-a, ról-a, vel-e, től-e; f) személyragozott névutók- | tarló torló; vatorász votorász, vala vola, nevala nevoban: am em : iránt-am, miatt-am, helyett-em, fölött-la, varty vorty; zamáncz zománcz, stb. A képzőkben és viszonyító ragokban oly a e iránt-a, miatt-a, helyett-e, fölött-e, stb; g) bi- szók után, melyek hangzója hosszu á, mely esetben a zonyos idő és személyi igemódosítókban: asz esztájejtés az általánosb a helyett o-val él, p. nád-ak tart-asz, hord-asz, teng-esz, dönt-esz; nak nek: jár- | nád-ok, nád-at nád-ot, nád-am, nád-om nád-as nád-os, nak, áll-nak, kel-nek, ül-nek; am em járt-am, nád-az nád-oz, nád-al nád-ol, nád-acska nád-ocska; állt-am, kelt-em, ült-em; ak ek járt-ak, állt-ak, kelt-ek, ült-ek; anak enek járt-anak, állt-anak, kelt-enek, ült-enek; jak jek : jár-jak, áll-jak, kel-jek, üljek; ja je: jár-ja, áll-ja, kel-je, ül-je, stb.

vár-tam vár-tom, talál-jam talál-jom, áll-nak áll-nok, vigyáz-tak vigyáz-tok. Hangrendileg vékonyhangon megfelel neki a zárt é, p. tár-ak tér-ék, vár-am vérém, tár-as tér-es, s mennyiben tájejtéssel o, párhuzamos társa leszen ö: tár-ok tér-ök, vár-om vér-öm, tár-os tér-ös. Ilyenekben a ragok a hangzója gömbölyübb, mint egyebekben, p. ezekben fal, fal-ak, fal-at, fal-am, fal-as, fal-az, fal-acska, melyet a tájejtés nem szokott o-ra változtatni.

Midőn az a gyökhangú szó ikeríttetik, ikertársa i vagy e hangzót veszen föl, s kicsinyítő jelentésü, p. billeg ballag, csihel csahol, tipeg tapog, dirib darab, filit falat, giz gaz, kipked kapkod, lifeg lafog, nyifeg nyafog, dene dana, dere dara, hetel hatol, keczet kaczat, kever kavar, csele csala stb. A 1), távolra mutató szócska, mely bizonyos

ad, p. ott van a! oda menj a! olyan a! úgy a! ellentéte a közelremutató e: itt van e! ide jőj e! ilyen e! így e! Előtéve m toldalékot vesz föl, s az illető mutatóval egyesül amott am-ott), amoda,

A zártabb a közép helyet foglal el a nyilt a és o között, melynek ismertető jellege, hogy nyilt evel aligha, vagy igen gyéren, ellenben o-val, sőt ennek révén néha a távolabb eső u-val váltakozik, milyen részint a régi nyelvemlékek, részint az élő nyelvdivat tanusága szerint, több gyökszóban előfordul, u. m. a névhatározó és mutató a, az, mely a távolra mutató oda, ott, olyan, onnan, szókkal rokon, s a régi hal. beszédben oz, továbbá ezek: aba oba, ad od, (a hal. besz. odutta = adotta) adu odu udu vagy adv odv udv, alik alszik, alut olt, alaj olaj, alma olma, arat ort, al ol, alsó olcsó, arló orló olló, arcz orcz, avik ovik, avas ovas, avúl ovúl ; bab bob boborcsó, bagár | távolságra vonatkozó szóknak mintegy nyomatékot bogár bugár, baglya boglya buglya, bagrács bogrács, bahó bohó, baj boj honnan bajnok és bojnyék (mint a latin latro eredetileg zsoldos vitéz, utóbb rabló, zsivány), bakancs bokancs, balga bolond, bankó bunkó, baraczk boroczk, barona borona, barázda borázda; | amolyan, amúgy, amonnan, valamint a közelre mutacsalán csolán, csarnok csornok, czandra czondra; tó e is: emitt, emide, emilyen, emígy, eminnen. A hol dabrocz dobrocz, dancs doncs; falu folu, falka folka, | előtt csupaszon marad a hol a és így e hol e! fanyar fonyar vagy vonyár, far for, fartat fortat, fa- Utótéttel n toldatot kap: ott-an, oly-an, úgy-an, onnrag forgács, farkas forkos, fancsika foncsika, fancz foncz, an; elülhátul toldva: amottan, amonnan, amolyan, fanyalog fonyolog ; gyap gyapju, gyop gyopár ; hav hov, | amúgyan; ellentétek: emitten, eminnen, emilyen, emhavas hovas, hajnal holval, hal hol, halt holt, hambár | igyen. Ezen zárt a rokon azon o-hoz, mely az ott, hombár, hamu homu, hancsék honcsok, harag horog, oda, onnan, oly, úgy (ógy) távolítókban rejlik, s el(hal. besz. horoguvék Isten); javas jovas, javít jovit; lentéte e azon i-hez, mely az itt, ide, innen, ily, így, kakas kokas, kamasz kumasz, kan kon honnan kanász ihol mutatók alaphangját teszi, honnan a régi nyelvés kondás, kany kony kuny, kanyúl konyúl kunyorog, ben: ett, ede, ennen, ely, ehol. kapacz kopasz, katyfol kotyfol, kacs kocsány, kaczagány koczogány, kaczor koczor, kapó kopó, kapar kopor kupor, kaponya koponya, kas kosár; labda lobda, lam lom, lampos lompos, latyak lotyok; mast most, madár modár, mag mog, magyal mogyal, magyaró mogyoró, magyar mogyar, magam mogam, makog, mokog, marj morj, mar, marczona, mor mordiás, maszat moszat, matóla motóla, matring motring, makacs mokány; na no; paszkoncza poszáta, pakrócz pokrócz, pank ponk, pagyász pogyász, palaska poloska, pampuska pomposka, parancs poroncs, parázs porázs porgol, pacskol pocskol, patyol bogyol; ragasz rogosz, randa ronda, paranda poronda, ragya rogya, ragyiva | más véghangzók is fölveszik azt, de a mit Farkas rogyiva, ravasz rovasz, ravatal rovatal, rakoncza rokoncza; sajtó sotó sutú, sank sonkoly, sarok sorok;

A 2), névelő, önhangzóval kezdődő szók előtt toldva az, p. a király, az úr; terjedt régi nyelvszokásból, de mai tájejtés szerint is mássalhangzó előtt is gyakran marad az, p. az királyt megkoronázzák ; éljen az magyar, az haza! az cseh király, az menyekezőnek használatosságát, az tatároknak (Margita legenda); de már a bécsi codexben is elmarad az : a birák, a földön, a némberi, a te néped, a mely föld, stb. Másokban pedig gyakran h szellet váltja fel azt : ah zsidó népekről, ah Farahó király, ah napnyugat felé stb. (verses krónika 1538-ból Farkas Andrástól, és szinte a debreczeni legendás könyvben, noha itt

Andrásnál csak z helyett találunk). Eredetre és alapfogalomra nézve a fentebbi mutatóval egy, mennyi

5

A-A

A-A

6

itt is inkább i vagy átváltozva j, mint a jelen időben, mert látá, régiesen : láta-i-a vagy láta-j-a, mondá = monda-i-a vagy monda-j-a, hallá halla-i-a halla-j-a (= halla-v-a, a régi halotti beszédben). Így óhajtó módban is látná — látna-i-a = látna-j-a, mondaná mondana-i-a mondana-j-a. V. ö. — A (3).

az

A mi magát az a időragot illeti : Révai véle

ben a névelő mintegy rámutatva határozza meg az | ben, láták = láta-a-ak = láta-a-ök, mondák = illető nevet. A mutató névmás az abban különbözik monda-a-ak = monda-a-ők; hanem a tárgymutató tőle, hogy a névelő csupán határozó, emez pedig bizonyos meghatározott személyt vagy dolgot képvisel, p. más jelentése van e mondatban : az ember ha landó, és ebben : az ember (= az ott ember), nem pedig majom; hasonlóan más: a ló szép állat; és az ló, nem szamár. Bővebben 1. Névelő, és Az mutató névmás. —A (3), az egyes harmadik személynévmás (ő) A párhuzamos magas hanguakban: vere-e vagy módosított alakja, és pedig 1) a birtokragozásban, vere-i-e = veré, üte-e vagy üte-i-e = üté, verne-e mélyhangú nevek után, mint : bor-a, lov-a, haj-a, vagy verne-i-e = verné, ütne-e vagy ütne-i-e = ützug-a; hosszú á után zártabb hangú : ház-a (0), láb-né, a többesben: vere-i-ők = verék, üte-i-ök = a (0), nyál-a (o). Vékonyhangú párhuzamos társa üték, verne-i-ök vernék, ütne-i-ők = ütnék, úgy nyilt e, vagy tájejtéssel, zárt e: méz-e, lép-e, csöv-e, hogy régente valóban is megvolt: verné-j-e, ütné-j-e, tej-e, nyüg-e. Ezekben az a e szorosan véve személyre | veré-j-ek, üté-j-ek, verné-j-ek, ütné-j-ek. vonatkozik, s a tárgymutató rag kimarad, de előtünik a ja je-féle ragozásban, mely elemezve i-aménye szerint ezen időképző eredetije: va, melyből i-e: p. kar-j-a, dob-j-a, epé-j-e, kecseg-j-e. 2) a határozott alakú (vagyis tárgyilagos) igeragozásban, majd tárgymutató nélkül, mint : várt-a, tolt-a, majd nyilván tárgymutatóval: vár-j-a, tol-j-a, várand-j-a, toland-j-a. Midőn a tőigének idő- vagy mód-képzője szinte a végzetű, ezzel egyesülve hosszú á-t alkot: vár-á = vár-a-a, tol-á = tol-a-a, vár-ná = vár-na-a, tol-ná tol-na-a. Régiesen: várá-ja, tolá-ja, várná-ja, tolná-ja, s tulajdonképen ez az eredeti alak, mert a vára és várna igekötőkben a az idő- és na a módképző, ezekhez a határozott formában járúl, elő-hogy ezen a rokon a távolra mutató a hanggal (1. A ször a tárgymutató i vagy j: vára-j, várna-j, azután 1.), s tovább fejlődve a távol levő időnek, vagyis a a személyrag a vára-j-a, vár-a-j-a, várna-j-a, s meg- múlt kornak fogalmát magában rejtő ó, vagy av szónyújtva : várá-j-a, várná-j-a. Hasonló párhuzamos eljá- val, melyből avúl, avik is stb. származtak. Alapforással a magashangúakban: veré vere-j-e veré-j-e, galomban, valamint hangban, egyezik ezzel az előlever-né verne-j-e verné-j-e. Hogy az i vagy ja hes ha, mely először jelent általán időt, p. né-ha, vatárgyat mutatja, vagyis mint tárgymutató világosan a la-ha, so-ha, minden-ha, másodszor különösen múlt, személyragtól külön előtűnik, kétségtelen ezen ala- régi időt, ezekben: hajdan, elemezve ha-idön, azaz kokban: ver-j-ük, ver-i-tek, ver-i-ök, vár-j-uk, vár-j-á- régi időben, és hái-bái, mely túl a Dunán régit, ócstok (vár-ja-atok), vár-j-ák (= vár-ja-ak), minde- kát, elavultat jelent; p. háibái (régi) irományok. E nütt a jelentő módban. Ezen i vagy j, mint tárgymu- szerint e múltképző legeredetibb s egyszerűbb alakja tató némely személyben és időben eltűnik ugyan, de a, mely általában távolba mutat, tehát távolt jelent s nem tűnik-e az el ezekben is: mondan(i)om, monda- a magashangú igék után a hangrendhez alkalmazkodva n(i)od, mondan(i)unk, mondan(i)otok? és ki tagadhat-e-re változott. Megemlítendő még, hogy a szanszkritja, hogy épen úgy bennök rejlik az azokban is, mint világosan kiejtjük és írjuk ezekben mondania, mondaniok? L. bővebben: SZEMÉLYNÉVMAS.

:

van, val, vagy létige törzse is fejlődött ki, s a v elhagytával lett volna puszta a, magashangon e, miszerint lát-a = lát-va = lát-vala. Azonban itt azon nehézség áll elő egy részről, hogy va gyök magában semmiképen nem jelent múlt időt, más részről épen a vala szóban levő a rag az, a miről itt szó van; mindig fenmarad tehát azon kérdés : hát a vala szóban, vagyis ennek a ragában, hol vette magát a múlt idő fogalma? Mennyiben t. i. e rag múlt időt képez, mely bizonyos távolban áll tőlünk: valószinűnek tartjuk,

ban az a, a görögben pedig e augmentum épen az imperfectumnak is jellemzője, mint a magyar félmúltban; a persában pedig a múlt időhöz minden szám-A (4), időrag, mely mélyhangú igékből úgy ban és személyben i járúlván, azt tartós és viszonyos nevezett félmúltat képez: száll-a, jár-a, gondol-a, mu- múlttá teszi, mi általános és igaz jellemes jelentése a tat-a, mely egyszersmind a harmadik személyt is rej- legtöbb úgynevezett imperfectumoknak a nyelvekben. ti magában, mely a többesben an (=ön) alakban té- -A (5), az ő ó rag, mint részesülői képző módotetik ki járának jára-an-ak (jára-önök), szál- sított, illetőleg rövidített alakja, mely képez részint lának = szálla-an-ak (szálla-önök), épen úgy, mint fő-, részint mellékneveket 1) élő igékből: csusz-ó a többi időkben járnak jár-önök, jártanak = csusz-a, csoroszló csoroszl-a, húz-ó von-ó, húz-a von-a, járt-önök, járjanak = járj-önök, járnának járna- mond-ó mond-a, csal-ó csal-a; magas hangon e: szül-ő önök. A magashanguakban párhuzamos társa e: kel-e, szül-e, teremt-ő teremt-e, üdvözit-ö üdvözite; különösen tör-e, ül-e, honnan, kelének kele-önök, törének gyakorlatos igékből, melyekben a g, k-ra változik, egy töre-önök, ülének üle-önök. Ugyanez a határozott igeragozásban köz nézet szerint a tárgymutató a alakban tétetvén utána, ezzel öszveolvadva hosszú á-t alkot: láta a látá, monda-a mondá, és így a többes

= =

úttal gyakran kihagyatván az előző önhangzó, mint : fürg-ö fürg-e, sürg-ő sürg-e, leng-ö leng-e, csireg-ő csirk-e, czineg-ö czineg-e, vagy czink-e, csacsog-ó csacsk-a, locsog-ó locsk-a, bugyog-ó bugyog-a vagy

bugyka; e nyomon elemezhetők több állatok ka ke jelentése meg nem határozható, mennyiben csak régi végzetű nevei, mint róka, csóka, pulyka, szarka, oklevelek nyomán lehetne meghatározni, ha azon szalonka, macska, sőt más neműek is, p. szürögő helynevek a régit, ót (av-at), apát, vagy pedig a szürke, csipegő csipke, röpögő röpke, szotyogó szoty-hab-ot jelentő ab-tól, vagy végre egészen ismeretlen s ka stb. 2) elavult vagy szokatlan igekötőkből: sunda-kiavúlt ily hangu gyöktől kapták-e neveiket. bunda (nem török szó) = súnyóbujó, ronda = rontó (szenvedőleg), kajla = kajló, vizsla = vizsoló, hinta hintó, hetlekotla = hetlőkotló, bodza v. bogyza bodozó vagy bogyozó, eme emő, zsenge = zsengő, nyurga nyurogó, karikakarigó, karogó, guriga gurogó. 3) hangutánzó igegyökökböl dud(og) dud-a, zen(eg) zen-e, bon(og) bon-a, toty (og) toty-a, nyif(og) nyif-a, szip(og) szip-a, gyagy(og) gyagy-a, dad(og) dad-a; hasonlóak: lib-a ku-zással lett az elavúlt aba, kemény ajakhanggal ap, ty-a, csib-e, pip-e, zsizs-e stb.

Több helynevekben az i milységnévi képzőrag előtt az ó-nak átváltozása, változéka: Ardó, Arda-i, Csurgó Csurga-i, Brassó Brassa-i, Makó Maka-i, Szikszó Sziksza-i, valamint a magashangúakban pár-avas ovas, avar, stb. származtak. Mennyiben a régi huzamos társa e az ő változéka: Szendrő Szendre-i, Jenő Jene-i, Döbrö Döbre-i. E hangrendet követi más nevekben is a birtokragok elött: hordó horda-ja, horda-im, horda-id, horda-i, ajtó ajta-ja, ajta-im, ajtaid, ajta-i; velő vele-je, vele-im, vele-id, vele-i; szőlő szőle-je, szőle-im, szöle-id, szőle-i.

egyszerűbb és helyesebb azt mondanunk (hisz ha a magyarról nem akarunk tudni, ott van, mint imént mn. tt. abajdoczos-t vagy at, tb. -ak. Abajdocz látók, a törökben is): aba-baft (azaz aba-szövet) fajokból álló, kevert, vegyített, vagy olyat termö. abbaft = ábaft. Általán a persában számtalan scy- Abajdoczos gabona. Abajdoczos szántóföld, vetések. V. ö. tha, illetőleg turáni vagy túri („Túr, nomen regni ABAJDOCZ. Turán" — Vullers) és médiai (ékiratilag : mádi) elem foglaltatik.