Kortárs, 41. kötet,9-12. kiadás1997 |
Más kiadások - Összes megtekintése
Gyakori szavak és kifejezések
ahol akik alá alig állt amelyek amit apám Arany arról aztán azzal bár Béla bele Budapest című csupán ebben egészen egyetlen egymást egyre egyszer együtt elég élet ellen elő először emberek emberi éppen erre évek ezért ezzel fél felé férfi fontos föl György Gyula három hát hiszen hosszú hozzá idő igaz igazi Illyés inkább irodalmi irodalom írt Isten jól József jött kellett később költői kötet közben közé lány László legyen lehetett lírai magam magát másik második megint mégis metafizika miatt milyen mindenki mindent mintha módon mondta néhány neki Németh Németh László nyelv Orbán Ottó őket össze például persze rajta régi rossz saját Sándor semmi soha sốt szabad számára szemben Szent szép szerelem szerző Szindbád szinte szó talán tovább történelmi tudja tudom tudtam túl ugyan újabb újra utolsó vagyok valami vált vele vers versek világ viszont vissza zsidó