Kortárs, 33. kötet,1-6. kiadás1989 |
Részletek a könyvből
72 oldal felel meg a(z) jól kifejezésnek ebben a könyvben
1 - 3 találat összesen 72 találatból.
Tartalomjegyzék
Summa Creativa vers | 3 |
Szöul az olimpia elõtt versciklus | 68 |
Lelkek párbeszéde Egy Kós Károlylevélről | 85 |
10 további fejezet nem látható
Más kiadások - Összes megtekintése
Gyakori szavak és kifejezések
ahol akár akik alá amelyek amíg amit Anti asszony Attisz aztán bár belőle belső benne Céhsbóth című csupán Dragomán ebben egyetlen egyre egyszer Eigel elég élet ellen elő először épp éppen esztétika európai felé Feri fiatal föl Gergely Ágnes hát Határ Győző hisz hiszen idő igazi illetve inkább író irodalmi irodalom írói Írószövetség jól József Attila kellett Kertész Imre később Kitti Kolos Konrád György Kós Károly költő közt kritikai lány láttam Laura lengyel lenne lírai magam magát mandátum Márton másik megint mégis miközben milyen mindent mintha mondta néhány óta őket öreg például persze Poszler rám regény régi Regina Rigoletto róla román romániai saját Sándor semmi Sienkiewicz Sík Sándor sốt sőt Spatz szellemi szép szinte szó Takács Jenő talán tán történelmi tudja tudom tudtam túl ugye újra vagyok valami Várady Szabolcs város vers versek világ viszont vissza Wahorn András