Oldalképek
PDF
ePub

nevezte. E megkülönböztetés valóban megvette Máté szivét: Károlynak még az országgyülés előtt hűséget esküdött 1).

Ez alatt az országgyülés határnapja elkövetkezett. A legtöbb főnemesek személyesen, Csák azonban és Apor, kik hűségökben már ismét ingadozni kezdének, csak követeik által jelentek meg 2). A bíbornok, a hosszu zavargásokba már belefáradt nemzet békereményei közt, egy hosszu beszéddel nyitotta meg a gyülést; de kevésbe mult, hogy minden eddigi munkálkodásait el nem rontotta; mert midőn a szent széknek fenhatalmáról vigyázatlanabbul szavalna a nemesség hirtelen nagy zajt ütvén, egyenesen kimondotta, miképen abban soha sem fog megegyezni, hogy királyt a pápa adjon az országnak; s a pápának ebben legfölebb is csak azon befolyást engedheti, hogy a nemzettől szabadon választandó királyt megerősítse. A bíbornok megdöbbenve ezen erőéberségen (energia), nehogy az ügyet elrontsa, engedett a rendek akaratának, s Károlyt, ki már a mult évi gyülésben királylyá választatott, a pápa nevében megerősíi

[ocr errors]
[ocr errors]

1) Nem lesz érdektelen, ezen a Máté esküjéről szóló, különben is kevés figyelemre méltatott oklevélből egy némit ide iktatni: ,,Nos-u. m. Gentilis bibornok nostro in hoc sensui proprio innitentes, ac fide pura et simplici procedentes, ipsum elegimus Baronibus ceteris praeponendum, iuramento tamen et fide in nostris manibus more ordinem profitentium receptis primitus ab eodem (Mathaeo); postquam in persona nostri et Archiepiscoporum, Epporum stb. praefatum D. Carolum verum regem, suumque naturalem Dominum sibique teneri, tamquam suo legitimo Domino recognovit; addens et asserens, quod ipso rege vivente nullum alium pro rege reciperet dicti regni stb. azután az országnak mintegy fő gyámjává — quasi tutorem - nevezte. Cod. Dipl. VIII, 5, 52.

-

2) Ez első nyoma országgyüléseinken a meg nem jelent főrendek követeinek.

tette. E közvetítés az egyességet helyreállította, s a rendek Károlynak hűséget esküdtek 1).

De alig futamodott hire az országban, hogy Gentilis a gyülésen ismét felhozta a pápai jogokat, s ezeknél fogva akarta Károlyt az országnak királyul adni, Csák Máté tüstént körlevelet bocsáta szét, mellyben a, nem a nádortól hirdetett gyülés, annak határzatai, kivált pedig a pápának ja gyülésben elismert királymegerősítő joga ellen óvást tévén, a következő évre minden pápai befolyástól ment választó gyűlésre hívta meg a rendeket 2). Máté ezen körlevele számos pártolókra talált; maga Apor vajda is egy értelemben volt vele.

Épen a leghatalmasb, már Károly híveinek vélt urak váratlan mozgalmai, aggodalommal töltötték el Gentilist, s mindjárt Máté nyilatkozata után, még ugyanazon 1308diki év végén Budára gyüjté a püspököket, hogy velök a teendőkről tanácskozzék. A vélemények itt abban központosultak, hogy Károly uraságának biztositására legsürgetőbb, őt a sz. koronával minél elébb megkoronázni. Követek küldetének tehát Aporhoz a koronaért, de sikeretlenül: a vajda, miután reménye már nem lehetett vejét, az anyjáról, Katalin V. István király leányáról, az Árpádokkal szinte rokon szerb fejedelmet a trónra emelni, legalább jó áron akarta eladni annak igényeit. Gentilis ennek következtében 1309 elején Pesten ismét országgyülést tartott, mellyen a mult évi gyülés határzatai megerősíttetvén, kihirdettettek. Fő pontjai következők: 1. Mind azokra, kik Károlyt királynak ismerni vonakodnak, vagy öt sze

') Instrum. Election. Caroli I. Péterfy • Concil. S. Hung. 1, 150. Kovachich: Vest. Com. 160.

2) Pray Annal. 1, 384.

mélyében megsérteni 1) merészkednének, egyházi átok mondatott. 2. Csak az esztergami érsek koronázása határoztatott érvényesnek. 3. Ha Apor vajda a sz. koronát egy hónap lefolyta alatt vissza nem adná, az minden erejét veszítse s a király megkoronázására uj korona készíttessék. 4. Az elfoglalt királyi javak bitorlói, azoknak három hónap alatti visszaadására egyházi átokkal szorítassanak *).

Apor vajda azonban a koronát a határidőre vissza nem adta; miért Gentilis őt egyházi átokkal sujtotta ). A koronázás pedig 1309diki nyárelő 15kén hajtatott végre, az elébbi határozat értelmében, ujdon készült koronával *).

MÁSODIK CZIKK.

KÁROLY KORMÁNYA 1309-1342ig.

1. §. Pártviszályok s háborgások.

A harmadszori koronázás sem adott még biztosságot Károlynak s békét az országnak. Az egyházi átok, melly a pártosokra mindjárt a koronázás után kihirdettetett, ezektöl föl sem vétetett, s csak nagyobb konokságot s összetartást szült közöttök; sok helyt magok a papok is Károly el

1) Itt fordul elé először történetünkben a „crimen laesae majestalis" kifejezés.

2) Egész terjedelmében 1. Péterfy Conc. Hung. 1, 154. Pray: Annal. 1, 385.

3) Cod. Diplom. VIII, 5, 64.

*) A szokottól eltérő koronázási esküt 1. Kovachich: Vest. Com.

lenségei, kihirdetni sem akarták a bibornok parancsát. Gentilis, hogy ezeket engedelmességre szorítsa, a zavarok közt megcsökkent királyi tekintélyt megerősítse, a felbomlott egyházi figyelmet helyreállítsa, 1309 végén Pozsonyba országos zsinatot gyüjtött. Az egyházi átok a pártosokra itt ismét kihirdettetett, pedig azon sulyosbítással, hogy a ki egy év alatt attól megszabadulni nem törekszik, mint eretnek, nyomozás alá vettessék. Az egyház felsőségének szilárditására rendeltetett, hogy egy pap se bátorkodjék ezentul világi kezekből venni javadalmat, különben hivatalától felfüggesztessék. Továbbá az igazhitűeknek a szerbországi patarenusokkali házassága, s a papoknak a hosszas zavargások alatt szinte szokássá válni kezdett nőszülése, szigorú törvé– nyek által, eltiltatott stb 1).

De sem ezen, sem a kevéssel ez után tartott udvardi zsinat rendeletei — hol egyebek közt, még a pártosok ellen hirdetendő keresztháborút is szóba hozta, de sikeretlenül, a bibornok nem voltak képesek a békét helyreállítani. Miért Gentilis és a püspökök, minden törekvésöket a sz. korona visszanyerésére fordították, az evveli koronázástól reménylvén az ügyek jobbra fordultát. 1310diki tavaszon végre sikerült Tamás érsek s Omode nádornak Apor vajdát reábírni, hogy Károlynak hűséget esküdjön, s a koronát bizonyos váltságdíjért visszaadja 2). Apor nyárhó első napján szavát beváltotta. Omode nádor pedig, mihelyt a korona átadatott, sz. István napra, Pestre, országgyülést hirdetett, honnan a rendek, miután Károlyt ujra s egyértelműleg királylyá kiáltották, Székes-Fehérvárra mentek által s a királyt negyedszer is megkoronázták. Mátén kivül jelen volt ez ünnepélyen minden hatalmasabb fönemes; s egyetértésök any

1) Péterfy Concil. Hung. 1, 137.

2) Katona: 8, 203. Kovachich: Suppl. ad Vest. Com. 1, 258.

nyira megnyugtatta a pápai követet Károly jövendője iránt hogy további maradását az országban fölöslegnek látta. Mielőtt azonban elutazott, Csák Mátét, érzékeny szemrehányások után a vett kitüntetésekérti hálátlansága miatt, egyházi átok alá vetette 1). De a hatalmas oligarcha, ki Komáromtól a Kárpátokig, majdnem minden megyében, korlátlan hatalommal uralkodott, megvetette az átkot, mellyet annak mindennapiságából származott megszokása, rettentőségétől már különben is megfosztott; s általa még csak nagyobb boszúra ingereltetvén, az esztergami érsek, a váczi és nyitrai püspökök, s a Tisza és Duna közt lakott királypártiak jószágait, egész Pestig, tűzzel vassal pusztította; azután pedig a Szepesség felé fordult, számos várakat elfoglalt, a nemességet felbujtotta, s a királytól többeket elidegenített. De e féktelenségekről nem egyedül őt vádolják emlékeink. Hasonló volt ebben hozzá Omode nádor is, bár a hűséget királya iránt meg nem tagadta. Ez is ellenségkint zaklatta a felső vidéket; s Gölniczbányát, Lublyót, Munkácsot, söt majdnem egész Zemplén és Abauj megyéket elfoglalta s felettök kényurként uralkodott, míg nem Kassánál, mellyet szinte hatalma alá hajtani szándékozott, életét vesztette. Halála után fiai, midőn a király Kassát megtámadásaik ellen védeni kezdette, nyilván Csák Máté pártjára állottak, s velé egyesülten majdnem az egész felső vidéken űzték kényuri hatalmokat 2).

A király, kit más részről a dalmátországi zavarok s a tengeri városok birtokára vágyó Velencze bujtogatása is elfoglalt, csak 1312ben vezethetett Máté s pártfelei ellen nagyobb hadi erőt. Mindenek előtt a Sáros és Abauj me

') Cod. Dipl. VIII, 5, 52.

2) Szirmay Notit. Com. Zemplén. 11. Ungrisch. Magaz. 4, 465. Pray Hierarchia 2, 169.

« ElőzőTovább »