5. A királyi jövedelmek nevelésére a királyi adó (collecta regalis), s a városokon és határszéleken vámadó szedetni rendeltetett. Királyi adóul a szabadosak (libertini) 8-, a letelepült idegenek (hospites) 7-, a királyi udvarnokok 4 fillérrel, a földmívelő várnép, mint már hihetőleg István alatt is, a földtermék felével adóztattak. Mentek valának pedig a fegyverviselő várjobbágyok, a papság és nemesség pórjobbágyai, kik csak uraiknak adóztak. A vásáradót (tributum fori) minden árus, akár saját termesztményeit, akár egyéb portékáit vitte vásárra, köteles volt fizetni, amazoktól sz. István törvénye szerint egyszeresen, emezektől ez ujabb rendelés erejénél fogva kétszeresen. A kivitt árukért a határszéleken azok értékének huszada (vigesima regalis) volt fizetendő.

6. A kereszténység terjesztését s egyházi fenyítéket illetőleg, rendeltetett, hogy az izmaelitáktól lakott helységekben keresztény templomok emeltessenek, az izmaeliták csak más nemzetiségü keresztény hölgyekkel nőszülhessenek, ki a mohamed vallás gyakorlatán rajtkapatik, szabadságát veszítse. A zsidóknak keresztény szolgákat tartani s máshol, mint püspöki városban, lakni megtiltatott. A házasságok törvényességére megkivántatott, hogy azok templomban, papi áldással köttessenek. Ezen kivül Bélának az ünnep- s vasárnapok megüléséről, az egyházi személyek fegyelméről, tizedről 1) stb. szóló törvényei megujíttattak, a papok nőtlensége ujabban és szigorúabban megparancsoltatott.

Igy rendelkezvén Kálmán az ország belügyeiről, 1102ben ismét a nyugtalankodó Horvátországba kelle hadat ve

1) Nevezetes e tárgyban a 66-dik t. czikk, melly még a papokat s apátokat is kötelezi, hogy a tizedet az egyháznak megfizessék, ha más határban földet miveltetnek.

zetnie, hol miután, néhány hatalmas családot saját érdekeibe vonván, békét szerzett, egy úttal Traut, Jadrát, Spalatrót s az adriai szigeteket is elfoglalta; azután pedig, e tartományok hűségét még inkább biztosítandó, a városok eddigi szabadékait megerősítette s magát Belográd- máskép Zara Vecchiában 1103-ban e tartományok királyává koronáztatta 1).

Míg Kálmán Horvátországban tartózkodék, meghalt Buzila neje, kitől egy leány s egy figyermeke, István, született, miért nem sokára hazatérte után Predslavával, Szviatopolk kievi nagyherczeg leányával második házasságra lépett; de kicsapongó erkölcse miatt, töle hamar elidegenedvén, őt a következő évben, miután az udvari törvényszéktől bűnösnek találtatott, haza küldötte. Ott szülte Predslava a szerencsétlen Boricsot, ki később az országot annyiszor nyugtalanítotia 2).

Az alatt Crescentnek 1103-ban spalatrói érsekké kinevezése s általa a pápának mondandó eskü miatt Kálmán s II. Pascal pápa közt heves vita támadt. A király nem akará engedni, hogy Crescent az érseki palást átvételénél a pápának azon, VII. Gergely szabta, esküvel kösse le magát, mi szerint az érsek a pápának s követének mindenben engedelmeskedni, emezt utjában költséggel ellátni, a pápa szándékait s terveit titokban tartani, a sz. széket világi erővel is védeni stb. kötelezteték 3). Mire Pascal Ágoston bibornokot küldé az országba, hogy a királyt tekintélyével engedékenységre kényszerítse. Lefolytáról e vitának nem tudósíttatunk, de miután Crescentnek a palást nem sokára megküldetett, hihető,

,

1) Lucius: De Reb. Dalmat. et Croat. Lib. III. Cap. 3. ap. Schwandtner SS. Rer. Ung. Maj. III, 183. Katona: H. C. 3, 137-179. 2) Thuróczy: II, Cap. 61.

3) L. ezen esküt Katona: H. C. 3, 117.

hogy Kálmán végtére is tanácsosnak tartá a követelésétől elállani nem akaró pápának engedni; lehet, hogy egy némiben az eskü is módosíttatott 1).

Némelly írók 2) szerint, ez időben tartotta Lőrincz esztergami érsek, Ágoston bíbornok jelenlétében, azt az egyházi zsinatot, mellynek, részben olly nemzetiség elleni, rendeletei szerint az egyházi személyeknek a latinon kivül minden más nyelv használata megtiltatott (Cap. 5), a papoknak minden egyházi ügyeiket pörvesztés alatt egyházi törvényszékek elé– be vinni parancsoltatik, a papok nőtlensége szigorúabban sürgettetik (a már házas papoknak azonban nejeiket megtar– tani megengedtetik). Némelly rendeletei azonban e gyülésnek igen üdvösek voltak, például az, mi szerint a püspökök szerzett javaiknak három negyedét egyházaik javára fordítani köteleztetnek stb 3).

A király, nem csak e zsinat rendeleteit megerősítette, hanem később 1106-ban a quastallai zsinatba küldött követei által a magyar királyoktól eddig gyakorlott beállitási vagy felruházmányi (investiturai) jogról is lemondott, a ki– nevezést azonban magának tartván fel “).

Ezen engedékenységre Kálmánt, ugy látszik, az Álmossal mindinkább növekedő feszültsége kényszeríté, melly mi

4) Kollár: Hist. Dipl. Jur. Patr. R. H. 57. 107. Martin. Polon. II. Pascal életében ezt írja Kálmánról: Renunciavit investituris Episcoporum et Praelatorum, quas usque ad illa tempora Reges Ungariae facere consveverunt. Collect. Concilior. 12, 1129. Katona: H. C. 3, 216.

att nem látá tanácsosnak a papságot, mellynek segedelmére szüksége volt, maga ellen ingerelni. Míg t. i. Kálmán 1105– ben a velenczeiektől felbujtott Jadrát s más tengeri városokat engedelmességre szorítani 1), azután pedig a világi s egyházi ügyeket rendezni iparkodék, Álmos némelly nyugtalan elmű udvaronczoktól fölingereltetvén, V. Henrik császárhoz ment, töle Kálmán ellen segedelmet kérendő; de innét ez uttal visszautasítva, üresen tért haza. Kálmán előtt nem volt ugyan titok a herczeg utazásának czélja, visszatértében öt mind a mellett is barátságosan s csak azon szelíd intéssel fogadta, hogy ne hagyná tartományát olly soká egyedül az ispánok önkényére 2). De Álmos, gyanakodása némelly rosz tanácsosától folyton ébren tartatván, 1107-ben ismét nyugtalan, Lengyelországba ment s onnét némi segedelmet hozván, Abaujvárt elfoglalta. Kálmán, ki seregével nyomban ott termett s a herczeg terveit meghiusítá, ismét kegyelmébe fogadta a bűnbánót. De a béke most sem vala tartós. Álmos nyugtalan vérétől üzetve, 1108-ban ismét Henrik császárhoz futott, s őt végre reábirta, hogy Szviatopolk cseh fejedelem társaságában az országra hadat vezessen. Midőn azonban Henrik Pozsonyt négy hétig hasztalan ostromolná, a rokonok ismét békét kötöttek. Álmos a király bosszujától tartva, vagy szégyentől üzetve, ezután Palaestinába vándorolt; Kálmán pedig a csehektől tett károkat megboszulandó, Morvának egy részét pusztította, mit azonban a cseh következő évben Nyitra vidékének pusztításával torlott vissza 3),

A sz. földről 1112-ben visszatért s a királytól szívesen fogadott Álmost annyi nyugtalanság, annyi dugába dölt terv

1) Thomas. Adiac. Hist. Salonit. ap. Schwandtner. - Farlat. Illyr. Sacr. 4, 313. Katona: H. C. 3, 195,

*) Thuróczy II, Cap. 60.

3) Katona: H. C. 3, 234.

sem tette jobbá s okosabbá. Kevés időre visszatérte után egy messze ágazó összeesküvést szőtt a király és fia ellen, melly azonban szerencsétlenségére ideje korán fölfedeztetett. A türelmét vesztett Kálmán, hogy a trónt fiának biztosítsa, Á1– most elfogatás a fölháborodott indulatnak egy szerencsétlen órájában Bélával, öt éves ártatlan fiával együtt, megvakittatás a dömösi kolostorba záratá.

Kálmán e kegyetlen tettét, melly talán egyetlen, de menthetetlen szennye történetének, nem sokáig élte tul. Kí– nos főfájás között, 1114 elején, meghalt az erőteljes, szilárd, de néha heves, sokfélekép ingerlett fejedelem, ki mívelt szelleme s országa iránti érdemei miatt méltán számláltatik legjelesb királyaink közé. Kálmánnal végződik a német befolyásnak ezen első korszaka. E befolyás eleinte igen jótékony volt a nemzetre, mellybe az, a vad pogányságot eloszlatván, a kereszténységet s evvel együtt az europai miveltség csiráit beoltotta. Később nemzetiség elleni irányban mutatkozik ugyan e befolyás, de hatás nélkül: nemzetünk a németek minden törekvése ellenére nem csak függetlenségét megmentette, hanem magát a hűbéri formáktól is megóvta, mellyek a nemzeti egységet veszélyeztethették volna.

II. FEJEZET.

A GÖRÖG BEFOLYÁS IDŐSZAKA 1114-1205.

1. §. II. István király. 1114–1131.

II. István 13 éves gyermek volt, midőn atyja halála után az ország rendeitől megkoronáztatott. A kormány változtával, mellyet István kiskorúsága alatt a becsületes, de gyönge Lőrincz érsek és János nádor, utóbb maga az el