Nem sokára megjelent az ország határain egy másik, 40,000 fejnyi csapat, magától a hires Amiensi Péter zarándoktól vezetve. Kálmán ennek is megengedte az átmenetet s a szükségesek bevásárlását, mi végre élelmi szereket is vitetett azon tájakra, hol a sereg átmenendő vala. E had is türhető rendben haladt egész Zimonyig; de midőn ennek falain ama tizenhat zarándoktól elvett fegyvereket a lakosoktól mintegy diadaljelil s a kereszteseknek intésül fölállítva megszemlélné, dühösségre lobbanván, a várost ostrom által bevette s feldúlta. Csak azon hír, hogy a király nagy haddal siet megbüntetésükre, vetett véget szent czéljokhoz nem illő kicsapongásaiknak.

De mintha az egész nyugat vándorlásnak indúlni akart volna, hosszavége nem volt a zarándokcsapatoknak. Alig haladt át hadával Péter, nem sokára ismét két csapat, egyik 12,000nyi Volkmár, másik 15,000nyi Gottschalk pap vezérlete alatt jelent meg az ország határain. A türelmes király még ezeknek is szabadságot adott országán átköltözni. De midőn Volkmár serege, vezérétől fegyelemben nem tartatnék s a népet zsarolni kezdené, ettől Nyitra táján majdnem egészen felkonczoltatott. Hasonló volt sorsa Gottschalk hadának is; mert midőn Óvárt, hol barátságosan fogadtatott, mindennemű kicsapongásokat üzne, s az ezeket meggátolni akart lakosokat kegyetlenül meggyilkolná, a hirtelen ott termett Kálmán, olly fényes diadalt vön rajta, hogy 3000en alig menekülhettek honukba.

Alig szabadult meg e csapatoktól az ország, midőn ismét egy, minden eddiginél nagyobb, mintegy 200 000re menő had mellyben számos asszonyok s apáczák is voltak ← jelenté magát gróf Emico vezérlete alatt az ország határain. Erőszakos tetteinek, mellyeket Németországban, kivált a zsidók ellen, elkövetett, hirére, Kálmán, ki Mosonyt és Óvárt

előre megerősítette, átmenetet neki nem engedett. A dühösségre fakadt keresztesek Óvárt, s azt bevévén, Mosonyt ostrom alá veték. Ez utóbbik várost maga a király vitézül védte ugyan, de a roppant kereszthad az aránylag kicsiny őrségnek minden erőködéseit meghiusítá, s már már beveendő vala a két helyen igen megromlott vár, midőn az őrség, kirá– lyától még egy megtámadásra tüzeltetvén, olly erővel rohanta meg a már győzelméről biztos ellent, hogy ez egy megfoghatlan ijedtségtől meglepetve, zavart futásnak eredt s részben az utána nyomuló őrség bosszu-fegyverétől, részben a Lajta folyamban s a várost környező mocsárokban majdnem egészen megsemmisíttetett.

E gyülevész csoportok után még ugyanazon évben érkezett az ország határihoz Bouilloni Godefrid, lotharingi herczeg, száz ezernyi jól fegyelmezett hadával. A vezér meg– értvén, hogy az előbbi csapatok kicsapongásaik miatt verettek meg, okúlva elődei sorsán, mielőtt az országba lépne, egy fényes követség által szabad átmenetet kért a királytól, igérve viszont, hogy hadát kellő rendben tartandja; minek biztosítására midőn egy, Sopronyban Kálmánnal tartott személyes összejövetel után, Balduin testvérét nejével együtt kezesül átadta, Kálmán nem csak szabad átmenetet engedett, hanem a vezéreket barátságosan megvendégelvén, a seregnek pedig mindenüve, hol átmenendő vala, kiszabott áron elég eleséget hordatván, azt egész Zimonyig elkísérte 1).

A keresztes hadak átvonulása s a következő évben (1097) Busilával, Roger siciliai fejedelem, leányával tartott házassági ünnepélye után Kálmán a hizelgő udvaronczoktól felbujtott Álmos herczeggel nem sokára viszálykodásba bonyolódott. Már szemközt állának Tisza-Várkonynál a rokonok ha

1) L. az illető kútfőket Katona: H. C. 3, 19-53.

dai, midőn a törzsökfejek s megyei zászlóaljak vezérei, polgári vért ontani nem akarván, a közbevetésökre beállott rövid fegyvernyugvás ideje alatt kölcsönös egyezés utján azt határozták, hogy egymás ellen harczolni nem fognak; hanem, ha kedvök tartja, keljenek a fejedelmi rokonok magok párviadalra. E dacz által meglepett Kálmán békét kötött Álmossal; de föltette magában, hogy a törzsök fejek s várispánok hatalmát, mihelyt s körülmények engedik, lehetőleg összeszorítandja.

E végre, mihelyt az 1099beni orosz táborozásából viszszatért, ― hova Szviatopolk nagy herczeg frigyesekint Volodár, Dávid és Vasilko fejedelmek ellen ment volt, de nagy veszteséggel és saját élete veszedelmével visszaveretett, elhatározá az ország ügyeinek rendezésére a főrendekkel gyűlést tartani. S miután, hogy népe szükségeit s az igazgatás hiányait bővebben kitanúlja, az országot körülutazta volna, 1100dik vagy a következő évben, Tarczalra az egyházi s világi nagyokat összegyűjté. Tökéletes tudósitást nem birunk ugyan ezen országgyülés határzatairól 1), azon töredékek azonban, mik hazai törvénykönyvünkben olvashatók, kiváltképen a királyi tekintet s hatalom megerőstiését tárgyazzák, s e végre a királyi jövedelmeket, katonai szolgálatot, a király s herczeg jobbágyai közti viszonyokat és az igazságszolgáltatást szabályozzák. Alkotmányunk kifejlési történeté– nek s a kor szellemének ismeretére szükség ezekből a főbb pontokat következőkben kiemelnünk :

1) Annál sajnálatosb, hogy ezeket eredetiben vagy jó másolatban nem birjuk, mivel e törvények eredetileg magyarul alkottattak. Latinra bizonyos Alberic tette át azokat pár év múlva; de miután ỏ magyarul, saját vallomása szeriat, (1. Corp. Jur. Decr. Colom.) nem jól tudott, igen hiányosan s tökéletlenül. L. Kovachich Vestig. Comit. p. 63. kövv.

1. Azon nemesi jószágokban, mellyek még az alkotmány megalapításakor sz. Istvántól kiosztattak, a tökéletes birtokjog, minél fogva magszakadás esetében is átörökíthetők vagy eladathatók voltak, ujonnan megerősíttetett. Az utóbbi királyok adományairól azonban rendeltetett, hogy azok csak ágbirtokok legyenek, s ha az adományos figyermekei és fitestvéreinek egyenes vonalbani utódai kihalnak, ismét a király kezére jussanak (cap. 20. 21.) A királyi várjószágok pedig, mennyire a sz. István utáni királyoktól elidegeníttet→ tek, visszafoglaltassanak s azoknak uj birtokosaiktól elűzött lakói visszatéríttessenek (Cap, 15, 19.).

2. Továbbá a várispánok hatóságát s tiszti körét, mibe egynémi rendetlenségek csusztak, s mi eddig még nem is volt eléggé kifejtve, a körülmények szüksége szerint meghatározta. Azon elv azonban, mi szerint mind a vár-, mind más ispánoknak csak a királyi és várjószágokban lakó föltételes vagy föltételetlen szolgálatban lévő népek fölött terjedt ki hatósága, ezen törvényekben sértetlenül fentartatik. E törvények szerint kötelessége volt a várispánnak a vármegyé– jebeli népek adóját századosai által beszedetni s sz. Mihálynap táján Esztergomba küldeni. Az ő harmada is, mellyben aztán az alatta lévő tiszti karral osztozott, itt adatott ki. (Cap. 79), Ha a határszéli vármegyékben az ellenség betöréséről kezde hír szárnyalni, az ispán tüstént két lovas által tartozott a királyt erről tudósítani. A határszéliek ezen kivül még harminczadosaik által a kereskedésre s vámra is kötelesek voltak felügyelni (Cap. 36. 82.). Megtiltatott ellenben az ispánoknak az egyházi ügyekbe avatkozás, (Cap. 65.)

3. A mind bonyolultabbá lett népi élet az igazság kiszolgáltatásában is ujabb intézkedéseket kivánt. Miután a pörösködő felek ügyeiket, a megyei birák itéletével meg nem elégedvén, a király itélete elébe gyakran fölebb vinni kiván

ták, mi a távolság miatt sok nehézségekkel volt összekapcsolva; sőt némelly magosabb rangú királyi tisztek kicsinylenék is a megyei birót, hogy magokat itélete alá vessék: Kálmán tehát minden egyházi megyében uj törvényszéket alkotott, mellyben birákul a püspököt, vár- s más ispánokat és királyi főbb tisztviselőket rendelte (Cap. 2). Ezen, évenkint kétszer, Fülöp s Jakab apostolok ünnepén és sz. Mihály hetében tartatni rendelt törvényszék alá vetette pedig az egyháziak s világiak, az ispánok és főbb királyi tisztek egymás közti pöreiket. sőt még a megyei biró ellen is itt lehete panaszt tenni (Cap. 6-10, 13, 23, 24). A nemesség azonban még mindig a megyei birák, nádor és a király törvényszéke alá tartozott. Midőn a király a megyékben itéletet tartott, a két megyei biró tüstént hozzá csatlakozni köteleztetett, mind hogy ott a pöröket megitéljék, mind magok, ha bevádoltatnának, a nádortól megitéltessenek. A biró esküttje (Pristaldus) által hajtatá végre itéletét, melly ha igazságtalan volt, a miatt a püspöki törvényszék vagy a nádor elött bevádoltatván, mind a ketten bünhesztettek; a kár különösen, mellyet a biró itéletét végrehajtó eskütt a pörös fél valamellyikének tett, a biró vagyonából pótoltatott (Cap. 10. 23. 28. 31. 37),

4. A büntető törvény tekintetében: az istenitéleteket az az azokkali visszaélések meggátlása végett Kálmán csak a püspökségi s nagy prépostsági székekre szorította. Előitéletes, kegyetlen korát messze túlhaladó mivelt szellemére mutatnak azon törvényei, mellyek szerint a boszorkányokat, mik nincsenek, itélet alá vonni megtiltotta; a tagcsonkításokat pedig, mikkel addig a lopások bűnhesztetni szoktak, legtöbb esetekben más testi büntetéssel vagy birsággal fölcserélte; söt még a gyilkolást is csak egyházi fenyítés és birság alá vetette.