többet bízhatott 1). E várjobbágyokat István, kölönféle szabadságokkal ajándékozta meg, s mintegy alsóbb rendű nemesekké tette 2), s minden nemtelenebb szolgálattól fölmentvén, egyedül hadi szolgálatra kötelezte; díjokul pedig a várjószágokból nekik bérbirtokot (possessio) adott, melly apáról fiúra, de mindig hadi szolgálat föltétele alatt, szállana. E vitézlő rend századokra s tizedekre osztva, mind hadi, mind polgári viszonyaiban a várispán s ennek helyettese (comes curiae comitis parochiani) által kormányoztatott 3). Ugyanezek hatósága alatt volt a szolgai állapotban levő többi várnép is (castrenses, cives castri), melly a benszülöttekből alakult. Mi a várjobbágyok bérbirtokán felül a várjavakból felmaradt, ezek közt osztatott fel haszonvételre, miért ők a várak körül tett személyes szolgálaton felül földeik jövedelmének felével adózni köteleztettek *). Ezen adó

1) Erre mutat az is, hogy e várjobbágyok liberi s. regis néven is neveztettek.

2) Kézay Simon így ir rólok: „Jobbagyones castri sunt pauperes nobiles, qui ad regem venientes terram eis tribuit de castri terris, ut pheuda castri, et castrum guerre tempore custodirent." II. Endre 1222: 19-dik t. czikkében pedig ez áll:,,jobbagyones castrorum teneantur secundum libertatem a S. Rege Stephano institutam." Későbbi oklevelek pedig egyenesen várnemeseknek hívják őket: így egy 1265-ki oklevél Tamás vár jobbágyot,,nobilis de comitatu castri“ czímmel nevezi (Fejér : Cod. Dipl. Tom. X. Vol. 3, 265); egy 1279-dikiben ezen kitételt olvassuk: ,Militiam nobilium Jobbagyonum Castri et Praedialium regiorum de Comitatu Ryuche (Fejér: U. o. Tom. V. Vol. 2, 544). Lehet azonban, hogy ez csak későbbi változás.

3) Voltak ezeken kivül több tiszteik is, úgymint: várnagy, hadnagy, százados stb. L. Bél. Adparat. ad Hist. Hungariae. Regest. Varad. § 10. 24. 110. 146 stb. stb.

4) E korból nincs ugyan adatunk, melly ezt világosan meghatá

egy harmada a várispánnak jutott szolgálata díjául; ki azonban ha a királyt megkárosította, a kár megtéritésén felül, bírságul még két annyit köteles volt fizetni (Decr. II, C. 42).

A várakhoz tartozott népeken felül még különféle szolgálatra kötelezett nép lakott az országban elszórt terjedelmes királyi jószágokon. Illyenek voltak az udvarnokok, kik az országot gyakran körüljárt királynak, midőn megyéjökbe érkezett, személyesen szolgálni —, továbbá a tárnokok, lovászok, szőlőmívelők (vinitores) stb. kik annak asztalát a szükségesekkel ellátni köteleztettek. Mind ezek saját, de a várispántól hihetőleg függésben állott, ispánjaik (comes) 1) alatt voltak.

A királyéhoz hasonlóan rendezék lassankint udvaraikat (curia) és jószágaikat a fő, sőt köznemesek is; a jószá– gaikon lakó népet, melly fölött a várispánnak ez időben még semmi hatalma sem volt, részben hadi 2), részben udvari szolgálatra, vagy a föld haszonvételeért barom-s termesztményadóra kötelezvén. Mind ezen föltételes szolgálat alá vetett népen kivűl, még szabadok is laktak a me

rozná; sz. István törvényei csak átalánosan királyi jövedelemről szólanak. Későbbi oklevelek azonban, például, egy 1240-ki erről egészen meggyőzők. L. Fejér Cod. Dipl. Vol. IV. Tom. 194.

1) E szó igen gyakran fordul elő emlékeinkben, s kivétel nélkül mindig királyi tiszteket, kivált ollyanokat, kik a nyert bérbirtokért alattvalóikkal a királyi seregben hadi szolgálatra köteleztettek, néha azonban birákat is jelent.

2) Már sz. István II-dik törv. könyvének 21-dik czikke szerint is kelle minden fő nemesnek fegyverszolgákat tartani.

gyékben, kik részint az uraiktól lelkök üdvessége végett szabadon bocsátott benszülöttekből (duschenici), részint a külföldről bevándorlott vendégekből (hospites) 1) állottak; ezek vagyona s személye törvény által biztosíttatott, s a királynak fizetett adón (liberorum denarii) felül semmire sem köteleztettek. Ezek emelték lassankint, leginkább a nagyobb biztosságot nyujtott várak környékén a városokat.

4. Az igazság kiszolgáltatása végett, mint már említők, a király a megyéket gyakran meglátogatá, s a nádor és egyházi s világi nagyokból gyüjtött tanácsban törvényszéket tartott, mellyen mind a nemesek, mind a nemetlen szabadok pörei, s a várjobbágyoknak ispánjok elleni panaszai elővétettek; e fő törvényszék elébe vitték fölebb a megyei birák itéletével meg nem elégedett nemesek is ügyeiket. Az egyház iránti tiszteletből István, több, különben világi törvényszék alá tartozó ügyeket, a püspökök és káptalanjaik itélete alá vetett: például a végintézeti s házassághozományi pörös eseteket. A törvénykezési módról igen keveset foglal magában István törvénykönyvének töredéke, hihető azonban, hogy: mikről a későbbi királyok törvénykönyvei, kivált sz. Lászlóéi, rendelkeznek, nagy részben már István alatt tétettek gyakorlatba. Ezek szerint a két megyebiró a törvényszékre jövő királynak elébe ment, s a pörös ügyeket neki eléadá. A törvénykezés aztán a felek között élőszóval folyt; az igazság kinyomozására leginkább tanuvallatások és eskü használtattak; tanuságot szabad ellen, csak szabad-, pap ellen pedig csak egyházi személy tehe

1) Már Gejza vezér alatt is számosan vándoroltak be; István pedig, s neje Gizela, több gyarmatot telepíte le; például Szatmár-Németi s Pest is tőlök veszi eredetét.

tett. Hihető, hogy nyomos s még is kétséges esetekben az istenitéletek tüzes vas és forró vízpróba már István alatt is szokásban voltak. A megye-biró itéleteért egy évig jót állani tartozott, s a vesztett fél ügyét ez alatt a királyhoz felebbviheté. Ezen fölebbviteli joggal a várjobbágy is élhetett ispánja ellenében; de ha a fölebbvitelnél is vesztett, tíz arany bírságot kellett fizetnie gyanusított ispánjának.

A büntető törvényt a középkor szellemében a viszonzás (talio) és sarcz, vagy bírság, és vérpénz (mulcta) eszméire alapította István. Ezek szerint a honárulók, a király és főrendek közt rágalmaikkal meghasonlást okozók, továbbá harmad ízben lopáson kapott orvok halállal, a felségsértők jószágvesztéssel s számkivetéssel, a más tagjait megcsonkítók hasonló tagcsonkítással, a gyilkosok azonban, legtöbb esetben, csak vérpénzzel bűnhesztettek: a gyilkos férj megölt feleségeért, ha ispán volt 50, ha nemes 10, ha várjobbágy 5 tinót, más gyilkolásért a szabad 110 aranyat tartozott vérpénzül fizetni a megölt rokonainak; csak ki mást karddal ölt meg, esett a kard alá. A gyujtogatás, közbéke megzavarása, hamis eskü, nörablás, s több e féle bűnök is, bírsággal s egyházi büntetéssel, böjtöléssel, fenyíltettek. A menedékjog (ius asyli), a honárulókat kivéve, minden bűnre kiterjesztetett. Menedékjoggal birtak a templomokon s más szentelt helyeken kivül a király és várispánok udvarai.

5. Egyike István legnevezetesb intézkedéseinek a honvédelem szabályozása. Neki, hogy a nemzeti nagy átalakí– tás netalán kitörő forradalmai ellen királyi székét s az olly atyai gonddal ápolt uj intézményeket biztosítsa, egy hatalmas, kivált a vallás tekintetében, érdekeivel szorosan ösz

szehangzó s parancsától korlátlanul függő hadra mulhatlan szüksége volt. Ennél fogva ő a régi honvédelmi rendszert is ujonnan szabályozta. Két egymástól lényegesen különböző sereget állított fel a haza bel-s külbékéjének biztositására: egy nemzetit, s egy királyit, miket emlékeink, kivált az oklevelek egymástól eleitől fogva megkülönböztetnek. A királyi sereg fő alkató részéről, a várjobbágyokról, már fönebb volt szó. Ezeken kivül azonban még más elemeket is fölvett a királyi seregbe. A kereszténység terjedése óta számos szerencse-lovagok jövének részint egyedül, részint zászlóaljakkal az országba, István ezeknek, s több magyar származásuaknak is a terjedelmes királyi uradalmakból gazdag bérbirtokokat vágott ki, mellyeket azok örökösen ugyan, de olly feltétel alatt birnának, hogy a királyt hadmeneteiben egy egy fegyveres csapattal kisérjék 1), s e hadi szolgálatjokat tekintve, mind magok, mind népeik, egyedül a király korlátlan akaratától függjenek. Ezen kivül, még számos ollyan kisebb s nagyobb bérbirtokokat is osztott ki István a szabadok s a kereszténység behozatalával felszabadítottak közt, mellyekhez nem várőrizet, hanem csak a királyi seregbeni táborozás kötelessége volt kapcsolva 2). Végre úgy látszik, még zsoldosokat is tartott István, jobbára a szabadságba helyezett keresztényekből, kikben a pogányság eltörlése miatti forrongásban leginkább bízhatott. Nem tudhatni azonban, hogy illy zsoldos hadnak szükség ese

') És ezek voltak azon Comes-ek, kik olly gyakran előjönek emlékeinkben.

2) Nagy részben ez osztályuak voltak azon fegyverszolgák is, kiket az ujdon alapított monostorok védelmére rendelt. L. Koller: Hist. Eppat. Quinqueccles. 1, 74. Ezekből származtak később, legalább egy részben, az úgy nevezett praedia