pótlást adni, igen megörüle, Bélát tüstént udvarába hozatta, kormánytárssá emelte s még ugyanazon évben (1129) Uróz, szerb fejedelem, Ilona leányával összeházasította, ki öt, nem kevésbbé mint férjét, mindjárt a következő évben Gejza herczegfi szülésével megörvendezteté. 1)

Ez volt Istvánnak utolsó nyilvános rendelkezése; a mindinkább súlyosodó nyavalya, mellybe magát kicsapongásai által ejté, őt azontul folyton az ágyhoz köté. Midőn felgyó– gyulásához már semmi remény sem volt, az általa olly igen kegyelt kunoktól az előtt megsértett magyar urak mindeddig elfojtott bosszujoknak féket eresztvén, azok ellen föltámadtak. A király avval vigasztalá a panaszló kunokat, hogy, ha felgyógyuland, minden megölt kunért tiz magyart áldozand föl 2). De iszonyu igéretét nem teljesítheté, mert, e kedélyingerülés által nyavalyáját még inkább sulyosítván, meghalt 1131ben. Halála előtt, bűneinek bocsánatát nyerni ohajtó, a kor fonák eszméi s előitéletes szokása szerint szerzetes ruhát ölte föl. Jellemét története elevennek, haruziasnak, kicsapongásra s kegyetlenségre hajlandónak bibizonyítja.

1141.

2. §. II. Béla (vak). 1131–1141.

Bélában egy jó szívű, de gyönge fejedelem ült a királyi székre; vaksága miatt szilárd önállásra nem juthatván, azok, kik bizodalmát birák, igen nagy befolyással valának reá, ezek közt pedig kiváltképen a lelkes, de bosszuvágyó királyné, ki a kormányt majdnem egészen magához ragadta. Ilona még az István életében kitört lázadásokból tapasz

1) Thuróczy: II. Cap. 63.

2) Heinr. v. Muglen. C. 49. Kovachich: Sammlung noch Ungedr. Schriften. 74.

talván, milly veszélyes a trónnak s a király tekintélyének a hajdani törzsök- s nemzetségfejek utódainak mód felett nagy hatalma, mindjárt, midőn férjével kormányra lépett, eltökélte magát, azt lehetőleg meggyöngíteni; erre pedig nem láta czélszerűbb eszközt, mint ha azokon, kik a mult uralkodások alatt legnagyobb befolyást gyakorlottak, s a király vakságának is némikép okai voltak, vérboszut álland.

Elébb azonban szükségesnek látta a gondos asszony a trónt külfejedelmekkeli frigykötések által megerősíteni; mi végre Leopold osztrák- és Szobieszló cseh fejedelmeket, testvéreit nékik nőül adván, rokonság által is szorosabban érdekeihez köté. Igy biztosítva lévén, rábirta Bélát, hogy 1132ben Aradon országgyülést tartson 1). Megjelent itt Ilona is, s két fiával karjain a tanácsterembe lépvén, egy indulatlázító beszédben sürgeté a rendeket, hogy azokat, kik a király megvakíttatásában részt vettek, méltókép megbüntessék. A heves szózatnak kivánt hatása lön a rendek kedélyére: alighogy Ilona beszédét végezte, egy iszonyu zajgás tölté be a tanácsteremet, s a jelenlevők közöl mintegy hatvannyolczan, a király megvakításában részint vétkesek, részint magángyűlölség- s bosszuvágytól vétkeseknek vȧdlottak, a felingerült rendektől tüstint felkonczoltattak. Mások pedig elfogatván, családjaikkal együtt számüzettek s javaiktól megfosztattak, mellyek azután, hogy a tettet roszaló papok hallgatásra birassanak, az egyházaknak ajándékoztattak 2).

De e törvénytelen kegyetlenség Bélától sokakat elidegenített s nem csekély veszélyt hozott fejére. A száműzöttek nagy részben Boricshoz menekültek s öt a meggyilkol

1) Pray: Hist. Regn. Hung. 1, 131.

2) Thuróczy: II, C. 64. Chron. Bud. 184.

tak rokonaival együtt a királyi szék elfoglalására felszólították. A dicsvágyó Borics lengyel és orosz hadakkal nem sokára az országra ütött és szepességben várá a pártjára állott magyarok zászlóaljainak megérkeztét. Béla, megértvén a veszedelmet, hadait tüstint összevoná, velök a vetélytárs elébe sietendő. De midőn a vizsga királynénak némelly nagyok hűsége gyanusnak látszanék, mielőtt a sereg megindult, Béla, nejének tanácsára, a jelenvolt nagyokat összehíván, azon kérdést kiváná tölök elhatároztatni: valljon törvényes fia-e Borics Kálmánnak? S midőn némellyek Predslava bünéről s Borics törvényességéről kétes választ adnának, Borics párthíveinek tartatván, az adott jelre nyomban megölettek. Béla ezután seregével megindult s a Sajó mellett tábort ütött, szemközt Borics táborával. Egy különös merény azonban békés kimenetet adott a háború nak. Sámson, fönemes, egyike a Borics törvényes születésérőli kér– dés miatt elpártoltaknak, a Sajó folyamon átusztatván, egyenesen a király sátorához vágtat, s ott többek hallattára e durva szavakra fakad: ,,nyomorú eb, ne bitangold tovább a királyi méltóságot, hanem hódolj Boricsnak, törvényes uradnak s zárkózzál kolostorba." A királysértő nyomban elvette ugyan büne díját, mert midőn Borics táborába visszafutni szándékoznék, Bodnak utána iramló fegyvernökétől a folyamban megöletett; de ezen történet elég világosan tudatá Béla híveivel az ellenség elkeseredettségét; miért eltökéllék magokat, az ügyet, mennyire rajtok áll, békésen elintézni. Követeket küldének tehát a lengyel és orosz zászlóaljak vezéreihez, izenvén nekik, hogy ők magok legjobban tudnák, kinek kelljen rajtok uralkodni, s hogy méltatlanság a lengyel- és orosz nagyoktól, mi szerint a magyarokra olly királyt akarnak tolni, kit ök Kálmán törvényes fiának s királyoknak elismerni soha sem fognának. Az intésnek kivánt hatása volt : az oroszok és lengyelek, egyébiránt is látván, hogy jól felkészült ellenséggel volna dolgok, Boricsot elhagyák, s

haza mentek, mire a herczeg is visszavonulni kénytelenít→ teték 1).

Azonban a helyreállott békét nem sokára megzavará Béla frigyesének, Szobieszló cseh fejedelemnek túlbuzgalma. Mert midőn ez, nem sokára a sajói jelenés után, Lengyelországra törvén, azt pusztitással háborgatná, a Boricstól is folyton ingerlett lengyel fejedelem 1133ban Béla frigyesének tettét megtorlandó, Boricsot hadával az országba hozá, elhatározottan nem elébb hátrálni, mintsem vejét a magyar trónra emelte. Azonban a Leopold osztrák herczegtől is segéd hadat nyert Béla készen várta ellenét; s öt mindjárt az első csatában megvervén, nagy veszteséggel visszafutni kényszeríté 2). Hogy pedig országa nyugalmát a nyugtalan Borics ellen még inkább biztosítsa, a közvéleményt is maga részére nyerni iparkodott. Mi végre Lothár német császárt kérte meg, lenne közte s ellenei között békebiró. A császárnak 1134ben sikerült a feleket kiengesztelni s a békét megerősíteni, mi által Borics minden reményétől megfosztatott a magyar királyi széket valaha elfoglalhatni 3).

E vetélytárstól, ki nem sokára Halicsot is elveszté s egy ideig a német császár udvarában tartózkodék, megszabadulván Béla, azontul békében kormányozott. Nehogy halála után fiai közt viszálykodás támadjon, az örökösödést eleve meghatározá, Gejzának Magyar-, Horvát- s Dalmátországot, Lászlónak a feleségével szerzett Rámát, vagy Bosnyaországot, Istvánnak pedig a Szerémséget rendelvén osztályrészül. Thuróczy szerint Béla 1139ben nejét elvesztette, s búját elűzendő bővebb boritalhoz szokott, minek következtében udvari főtisztjei igen nagy hatalomra jutottak, mellyel aztán nem ritkán visszaéltek; egyebek közt a ki

') Thuróczy: II, C. 64. Otto Frising. Lib. VII. C. 21. 2) U. o. 3) Continuat. Cosmae. Prag. ad ann. 1134.

rálytól, magoknak számos katonai rendeltetésű javakat ajándékoztattak, mi által a várjószágok s ezekkel együtt a királyi had tetemes csorbulást szenvedett 1). Azonban az idősb Kézay és Muglen erről semmit sem említenek; sőt az utóbbik nem kevés dicsérettel halmozza őt 2). Az bizonyos, hogy Béla igen jámbor fejedelem volt s Bonfin szerint gyakran szokta volt mondani, miképen „a szerencsétlenség nagyobb jótéteménye Istennek a szerencsénél; mert mig ez könnyelművé s felfuvalkodottá, amaz bölcscsé és szilárddá teszen; s ki soha nem szenvedett, nem ismeri a jónak legfőbb éldeletét" 3). Béla virágzó korában, kormányának tizedik évében halt meg 1141ben, nyugalmában gyarapodva hagyván hátra az országot. Kormányának legnevezetesb eredménye az, hogy alatta az említett két vérengző jelenés és nejének szigorusága által a régi törzsök és nemzetségfejek utódainak az élőtt félelmes hatalma megtöretett, a királyé pedig ennek sülyedtével emelkedett,

3. §. II. Gejza. 1141–1161.

Bélának legidősb fia, Gejza, mintegy 10 éves volt, midőn atyja halála után harmad napra megkoronáztatott. Kiskorusága idejére a rendek Belus nádort, a király nagybátyját, és Urozt, ennek testvérét, s az esztergami érseket tették kormányzókká. Ezeknek első intézkedése nagy fontosságu volt az ország míveltségi s ipari állapotára. Ez időben történt t. i. hogy a Rajna torkolata s Graveling közt lakó, flandroknak nevezett, német ajkú nép hazáját, mellyet részben a tengertöl vas szorgalommal kicsikart, s az ellen

') Thuróczy: II, C. 64.

2) Chron. C. 50. ap. Kovachich. Egyebek közt mondja: „Derselb Kunig waz (war) gar milde und süsse.“

*) Decad, II. Lib. VI,