Huszonöt év magyarország történelméből, 1823-tol-1848-ig, 2. kötet

Első borító
Kiadja Ráth Mór, 1868
 

Mit mondanak mások - Írjon ismertetőt

Nem találtunk ismertetőket a szokott helyeken.

Kiválasztott oldalak

Tartalomjegyzék

Más kiadások - Összes megtekintése

Népszerű szakaszok

254. oldal - Hírlap szerkesztője abban hibáz, — ugymond az első vádra nézve, — hogy a képzelet és gerjedelmek fegyverével dolgozik, s nem hideg számokkal ; vagyis, mint a közéletben, a bevett szójárás szerint mondani szokták: a...
250. oldal - Mivel pedig arisztokratiai alkotmányunk mellett, . . . míg ez jobban kifejlenék, azt egyedül a középrendü nemesség soraiban véltük föllelni, azon középrendü nemességben, melynek politikai cselekvősége a municipális élet körében forog, melyet mi e szerint a közvélemény képviselőinek tartunk, oly képviselőknek, kiknek szemei előtt a municipális rendszer a haladás érdekeivel testvéri kapcsolatban áll ; kik tehát a kettővel egyűtt, nem egymás ellenében élni tudnak,...
252. oldal - Horatius Cocleskedni erőnk fogytáig ; hanem oly önálló egész testületektől hordozott zászlók után indulhatunk, melyeket sem a nyugoti, sem a keleti szél állásukból ki nem forgat. S mi ezeknél még sokkal több, hazánk némely leghűbb, de egyszersmind legegészségesebb...
265. oldal - Kossuth gyakorlati rendszerében ki vannak felejtve a törvényes hatalom szükséges jogai a megyék irányában : ugy gróf Széchenyinél is felette homályos annak hivatása. A különbség az, hogy gr. Széchenyi rendszere csak a közvélemény vezetésére szorítkozik, sa közigazgatást alkotmányos helyzetében hagyja; Kossuth theoriája ellenben a főhatalom szerepét kivétel nélkül mindenben a benevolus spectator szerepére kárhoztatja : a közigazgatásba és törvényhozásba vág,...
265. oldal - ... homályos annak hivatása. A különbség az, hogy gr. Széchenyi rendszere csak a közvélemény vezetésére szorítkozik sa közigazgatást alkotmányos helyzetében hagyja; Kossuth theoriája ellenben a főhatalom szerepét kivétel nélkül mindenben a benevolus spectator szerepére kárhoztatja: a közigazgatásba és törvényhozásba vág, azt absorbeálja, és nem más mint valóságos foederalismus. Szinte a túlságig ki van fejtve ezen theoriában a megye eszméje, de homályban hagyva...
182. oldal - ... 8. §. Ezentúl minden vallásbeli különbség nélkül plébánosoknak, egyházi szónokoknak, káplánoknak és segédeknek olyanok alkalmaztassanak, kik a magyar nyelvet tudják. „9. .§. O Felsége kegyelmesen rendelkezni fog, hogy a magyar nyelvnek tudása a katonai véghelyeken is gyarapíttassék, sa magyar ezredeknek kormányai a magyar törvényhatóságokkal magyar nyelven levelezzenek.
182. oldal - Ő Felségének megegyező kegyelmes akaratjával a Magyarországban és ahhoz kapcsolt részekben kinyomtatott minden munkákból a magyar tudós társaságot egy példány illeti.
252. oldal - Hatalmasok, a királyi székhez közel állók lépnek, hazánk legjobbjaitól üdvözölve, a nemzetiség és alkotmány szent mezejére; és ekkép nem vagyunk ezentúl mi néhányan alacsony állásban közlegénykedők kénytelenek, nemzetiség...
153. oldal - ... mit a nemzet könnyelmüsége önkényt oda vet, vagy gyávasága elhanyagol, azt visszaszerezni ritkán lehet. Mi nem tehettünk oly lépést, mely által elveinket megtagadva, tettleg törvényesítettük volna mindazt, mit polgári szabadságunkra nézve oly igen veszélyesnek hittünk; már pedig a nemzet sérelmeinek panaszlása helyett kegyelemért esdekelni annyi lett volna, mint a történteket tettleg helyeselve, véteknek bélyegét nyomni a szenvedőkre, s nemzeti jussaink árán szerezni...
246. oldal - De mind e mellett is, ugymond tovább , míg fogva voltam, gyakran töprenkedém, mennyire hátramaradottnak tapasztalandom magamat a haladó világ mögött, ha majd kiszabadúlok. — Nem maradtam hátra. Fogságom magányában tanultam meg, meditatio által, mire az élet oktatott.

Bibliográfiai információk