A Magyar Korona könyve

Első borító
Egység Média, 2016. máj. 1. - 125 oldal

"A címben megfogalmazott Magyar Korona alatt nem csupán a Magyar Szent Koronát értem, hanem mindazt az államalakulatot, amelyik másfél ezer éve, a negyedik században a Kárpát-medencében létrejött. Ahhoz, hogy ez létrejöhessen évezredeken át számos nép ittléte és átvándorlása készítette elő a talajt. Jelen munkámban, bár kifejezetten az Anjou-kor előtti 1300 év kárpát-medencei történelmére helyeztem a hangsúlyt, az első fejezetekben ennél régebbi korokra nyúló visszatekintést is tettem. A Magyar Korona fémjelezte államalakulat történetét egy Európára vonatkozó magyar külpolitikai kontextusban is megvizsgáltam (370-1241 között) tárgyalva, sokszor újraértelmezve megannyi történelmi korszakot és eseményt is, majd a tatárjárás utáni időszakban már kifejezetten csak a Magyar Szent Korona néven ismert ötvöstárgy és a köré kialakult kultusz vizsgálatával foglalkoztam, amely a hiedelem szerint ma az Országház Kupolacsarnokában van.


A történelmi vizsgálatokkal azt az évezredes hömpölygést, ritmust is láttatni szeretném, amelynek csak egy epizódja a 895-ben végbement „honfoglalás”. Meglátásom szerint a kárpát-medencei népek sok évezredes történetét ritmusában és átfogó logikájában kell szemlélni, nem pedig véletlenszerű népáradatok céltalan vándor-lásaiként.


(...) Jelen munkámban nemcsak egy átfogó, magyar történelmi áttekintést kívántam adni, hanem bemutatni mindazokat a logikai anomáliákat, amelyeket a Magyar Szent Korona kapcsán a kutatásaim során felfedeztem." Kozsdi Tamás

 

Mit mondanak mások - Írjon ismertetőt

Nem találtunk ismertetőket a szokott helyeken.

Kiválasztott oldalak

Tartalomjegyzék

17. rész -
18. rész -
19. rész -
20. rész -
21. rész -
22. rész -
23. rész -
24. rész -

9. rész -
10. rész -
11. rész -
12. rész -
13. rész -
14. rész -
15. rész -
16. rész -
25. rész -
26. rész -
27. rész -
28. rész -
29. rész -
30. rész -
31. rész -

Gyakori szavak és kifejezések

Bibliográfiai információk