TARTALOM. CCCCVI. SZÁM. VALAORITIS ÚJ-GÖRÖG KÖLTŐ. Darkó Jenőtől 100 121 TASSO SÍRJÁNÁL. Ersilia Caetani-Lovatelli után, olaszból, - R. P. 114 SZEMLE: Arany János nagykőrösi szobra előtt. Beőthy Zsolttól. ÉRTESÍTŐ: Az elektromosság és gyakorlati alkalmazása. (Zemplén Győző könyve.) - Mikola Sándortól. Zempléni Árpád turáni dalai. Bán Aladártól. Három verses könyv. (Balla Ignácz: A hét hid városa. Szabolcsi Lajos: Vasárnapok. Poór Leo: Forgácsokat küldök.) r. r.-től. Frankl. (Eugen Wolbe: Ludwig August Frankl.) Gálos Rezsőtől. Lovatelli sétái a régi Rómá- r. p.-től. Az ismeret határai. (Max Verworn: Die Frage CCCCVII. SZÁM. SAINT-SIMON ÉS ISKOLÁJA. AZ ORVOS A BIRÓ ELŐTT. Schächter Miksától MARGARET OGILVY. (V.) - J. M. Barrie után, angolból, BÉRCZEK, ERDŐK. Költemény. Lévay Józseftől 136 161 162 191 207 232 267 - - - SZEMLE: Emlékezés Brassai Sámuelre. Concha Győzőtől Lap 293 307 CCCCVIII. SZÁM. -- GRÓF ANDRÁSSY GYULA. Wlassics Gyulától Hegedűs Istvántól... SZEMLE: Magyar cultura. Kálmántól. Tolsztoj. 321 360 370 408 gy-tól 422 Jánoska kopor- Beőthy Zsolttól. · Erkel Ferencz. d'Isoz 439 ÉRTESÍTŐ: : Arany János irodalomtörténete. (Közzéteszi és bevezetéssel ellátta Pap Károly.) Kálnoki Bedő Béla két kötete. (Idegen világból. Az arany pók és egyéb történetek.) d.-tól. Politikai válságunk irányai. d.-tól. (Irta Torma Miklós.) 466 A TÖRTÉNELMI TÁJKÉP. A történelmi tájkép fogalma a XVII. században alakult ki; legtisztább typusát a Nicolas Poussin művei szolgáltatták. A XVII. század volt általán a tájképnek mint önálló műfajnak kifejlődési kora. A XV. századig a festőművészet még csak gyermeki módon kisérletezett az emberi alakoknak a természeti környezetbe való beallításával. A XV. század elején a Van Eyck testvérek Genfben már hangulatosnak mondható tájhátteret tudtak adni oltárképöknek; ugyanakkor más flamand művészek codexminiaturáikon már megpróbálták a természeti sceneriának helyek és évszak szerint változó jelenségeit valószerűen tüntetni föl. És e század végén Lionardo da Vinci s Albrecht Dürer majdnem egyidejűleg önálló rajz- s festészeti tanulmányokat szentelnek a valóságban látott tájrészleteknek. Azt a szeretetteljes behatolást a szemlélt tárgyak részleteibe, mely a Quattrocento olasz festőit jellemezte s a vallásos-, mythosi- vagy arczképek háttereiben határozottan helyi jellegű, vonzó, sőt néha hangulatos tájképeket is hozott létre, a Cinquecento nagy stylje váltotta föl, mely mindenben csak a lényeget törekedven kiemelni, a természeti környezet részleteit is elhanyagolta, annál inkább, mert hova tovább csak az embert, főleg a mezítelen emberi testet tekintette a művészi ábrázolás egyedül méltó tárgyának. Azonban a XV. század óta élt már a festőművészetben az a tudat, hogy a képen ábrázolt alakok és csoportok s a háttérül szolgáló természeti sceneria között szoros kölcsönhatás létezik, hogy az utóbbi mintegy lezárása lévén a compositiónak, lényegesen kihat a kép egészére, hogy ennél Budapesti Szemle. CXLIV. kötet. 1910. 1 |