De a néplélek nem szünik meg azzal, ha belőle kihajt is a nemzeti tudat virága. Rendkívüli átalakuláson megy át az új életviszonyok közt, új néprajzi környezetben, a közte élő, beléje olvadó meghódított népek szellemének közrehatásával, a pogány emlékek dissociálódásával, a keresztyénség felvételével. De nemzeti tudatának folytonosságát megtartja és hatalmas beolvasztó erőt fejt ki, melylyel pl. a csatlakozott kabarokat, bejött kunokat, besenyőket rövid idő alatt színmagyarokká változtatja. És él tovább a költészet is, szintén átalakulva, de nemzeti vonását lényegben megtartva. Hivatásos énekmondóink a XII., XIII. században gazdag epikai költészetet fejtenek ki, melynek törmelékeit latin krónikáink őrizték meg. És élt tovább a népköltés, melyet épen oly hatalmas szláv hatás ért, mint nyelvünket, s minden hatás ellenére épen úgy meg tudta őrizni eredetiségét, a hatást saját egyéniségének tovább fejlesztésére fordítva, mint bámulatos életerőről tanúskodó szép nemzeti nyelvünk.

Ilyen életerő volt népköltésünkben is, melyet a hivatalos irodalom elhanyagolt, észre sem vett, lenézett, s a mely mégis teljesítette a maga nagy nemzeti hivatását, mikor századokon át ébren tartotta a nemzet alsóbb rétegeiben a néplélek folytonosságát, alapjáúl annak a nemzeti léleknek, mely a XIX. század folyamán magára ismert s oly - fenséges életnyilvánulással kért újra helyet a nemzetek sorában. Akkor ez az osi, eleterős népszellem termette meg a magyar léleknek olyan höseit, a kik a világirodalom számára is eredeti magyar lelket revelálnak: Petőfit és Aranyt, Jókait és Mikszáthot.

NÉGYESY László.

KOSSUTH LAJOSNAK EGY ELTILTOTT VEZÉR

CZIKKE 1846-BÓL.

Kossuth Lajos, mint a Pesti Hirlap-nak (1841-1844 június végéig) szerkesztője, a magyar hirlapírásnak igazi megteremtője lett. Lapját állandóan vezérczikkel kezdette, a melyekben a kor politikai, ipari, nemzetgazdasági kérdéseit tárgyalva, mindig a magyar nemzet jogaiért harczolt. Kossuth értett a tollforgatáshoz, mint korában senki más. Vezérczikkei oly hévvel, oly meggyőző igazsággal voltak írva, hogy a Pesti Hirlap csakhamar országszerte elterjedt lőn. A magyarság nagy része, köztük Deák Ferencz, Wesselényi Miklós, Eötvös József, meg voltak elégedve a hírlap irányával, egy kisebb rész azonban, különösen Széchenyi István, kárhoztatta a vezérczikkek izgató modorát. Széchenyi egyenesen veszedelmesnek tartotta Kossuth birlapírói működését, azért egy önálló művével, a Kelet népével lépett fel ellene. De nem érte el czélját, ellenkezőleg Kossuth hatása nöttön-nőtt. A kormány, mely Kossuthnak azért adott a szerkesztéshez engedélyt, hogy a censura útján fékentarthassa és megfigyelhesse, szintén nem nézte jó szemmel Kossuth működését, sőt az volt törekvése, hogy őt a laptól eltávolítsa. Ennyire azonban nem került a dolog. Landerer, a lap kiadója, a szerkesztői dijra nézve 1844 elején nem tudott megállapodni Kossuthtal. Nem akart a Kossuth érdeméből elterjedt lap nagy hasznából Kossuthnak oly részt adni, a minőt ez kivánt, azért a centralista Szalay Lászlót szólította fel és nyerte is meg szerkesztőnek. Landerer így a hasznot is biztosította magának, azonkívül Kossuth eltávolításával a kormánynak is kedveskedni akart. Kossuth viszont 1844 közepén önként szívesen megvált a

laptól, mert azt remélte, hogy a kormánytól a maga számára kiadói jogot szerezhet. Ez ügyben még Bécsben is járt Metternichnél, s habár József nádor két átiratában is ajánlotta a kanczelláriának, jogot egy új lapra nem kapott. Örültek, hogy oly könnyen megszabadultak tőle.

Kossuth hirlapírói működése azonban ezzel nem maradt abba. Nemsokára újra alkalmat talált arra, hogy hirlapírói működését bár az előbbinél szerényebb viszonyok között, de nem kisebb művészettel - tovább folytathassa.

Az iparegylet az ő kezdeményére engedélyért folyamodott és engedélyt nyert is egy encyclopädiai közlönynek kibocsátására. E közlöny 1845 április havától kezdve jelent meg Hetilap czímen s Kossuth e folyóirat hasábjain folytatta működését. A Hetilap-nak - kezdetben Vállas Antal, 1846tól Warga István szerkesztésében csak a közgazdaságra, iparra és kereskedelemre vonatkozó czikkeket volt szabad közölnie s a politikától tartózkodnia kellett, azért Kossuth is csak ily kérdéseket tárgyalt ide irt vezérczikkeiben, de oly politico philosophiai szempontból, hogy ily magvas czikkek egyik akkori politikai hirlapban sem jelentek meg.

E czikkek Széchenyinek figyelmét azonnal magukra vonták, épugy mint öt évvel azelőtt a Pesti Hirlap vezérczikkei. S mint Széchenyinek feltünt izgató modoruk, ép úgy felismerte ezt a censura is. A censurának mindig akadt törleni, javítani valója czikkeiben s gyakran megtörtént az is, hogy egy-egy szenvedélylyel vitatkozó vagy erősen a politikába vágó vezérczikkét egész terjedelmében törölte, úgy hogy a Hetilap vezérczikk nélkül jelent meg. Ez természetesen nem történt meg feltünés nélkül. Széchenyi megszerezte két ily eltiltott vezérczikknek kefelenyomatát s ezek reánk is maradtak a Széchenyi-múzeumban «Censura Esetek» felirásával. Az egyik vezérczikknek Késő czímen 1846 márczius 24-én kellett volna megjelennie. (Közöltetett a Budapesti Hirlapnak 1905. évi 56. számában.) Kossuth ezen vezérczikkének egyes részeit később felhasználta, még pedig a május 26 iki számban megjelent Ne ámitsunk czímű és a június 25-iki számban megjelent Akarat, siker czímű vezérczikkeiben.

A kefelenyomatban hátramaradt másik vezérczikknek Urbéri viszonyok a czíme s a jobbágyság helyzetét, jobban mondva az úrbéri váltságot tárgyalja.

A vezérczikk egész terjedelmében a következőképen hangzik:

Vezérczikk. (Urbéri viszonyok.)

Országgazdászati kérdéseink legfontosbikát a földes úr s jobbágy közti viszonyok képezik.

Ha tanszékről szóllanánk vagy országgazdászati philosophiát irnánk rendszeresen megmutogatnók, mennyire kártékony a robot s dézma rendszer, mennyire ellenkezik az okszerű agrariai törvényhozás alapfogalmaival.

Ha pamphlettet írnánk, melynek ecsetét izzó tűz folyadékba kell mártani, szívháborító rajzát adnók mindazon gyülöletességnek, melynek az úrbéri állapot kiapadhatatlan forrása; számba vennők azon irtózatos vesztességet, melylyet a robot és dézma, a restségnek, naplopásnak, ipartalanságnak, csalárdságnak mindennapi pokoliskolája okoz a statusnak, okoz a földes urnak, okoz magának a népnek is; felmutatnók azon keserűséget, mellyet mindkét részről táplál, szakadatlanul, elmondanók, minő érzelem az, melly e szerencsétlen viszonyból kifejlett s firól-fira száll öregbedetten, letekintetnénk olvasóinkkal a tátongó szakadásba, melylyet ez állapot egy hon különböző osztályai közé mélyített; nemzetünk testének üterére vezetnők ujjait, hogy érezze az erőtlenséget, mellybe sorvasztott; és fellebbentenők a rémjövendő szőnyegét, mellybe sodorhatand e vészterhes viszony, ha talán egykor bün vagy körülmény szikrát repítene gyulékony aknáiba; és... hagyjuk ezt, szoruljunk e lapnak szükre vont hideg korlátjaiba, maradjunk a hirlapírás szabott mezején; ne felejtsük, hogy journalista a jelen perczének embere, kinek nem szabad ignorálni a tények helyzetét, s nem azt tanitani, mit mindenki tud, mindenki érez, s hogy háládatlan elmaradozás volna időszaki sajtó tünékeny lapjaira mázolni annak miniatur képét, a minek eredetijét óriási nagyságban mutatja fel az élet mindenkor mindnyájunk előtt.

Én hát ténynek veszem, hogy az úrbéri viszonyokbóli

kibontakozás, olly köznemzeti nagy, első szükség, mellyet minden ember illyennek érez, illyennek ismer, illyennek tud; mellyet hát mutogatni nem kell, mert azt kétségbe senki sem veszi ; ténynek, melly szintugy nem szorult bizonyításra, mint az nem, hogy a bün a kárhozatnak szülője. De midőn ezt ténynek veszem, nem tagadhatom azon keserves meggyőződésemet, miszerint félek, hogy ámbár e tekintetben köz a vélemény, még sincs a nemzet sorsát intéző activelemek többségében elég erő s férfias akarat olly gyökeres segédszerhez nyulni, melly a bajnak gyorsan örökre véget vessen, hanem palliativ gyógyszerek alkalmazásával fogjuk önmagunkat mystificálni most is, mint mystificáltuk többnyire mindig, s nem lesz elég erőnk megfontolni, hogy lehet ugyan a bajoknak olly stadiuma, midőn a palliativ szerek alkalmazása ha nem segít is, (mert soha sem segit) legalább nem ront, mert a gyökeres orvoslásra még van idő; de van olly stadium is, vannak oly conjuncturák, midőn a beteg állapotot takargatni, nyujtogatni, s a kellemetlen bár, de gyökeres gyógyítást halasztgatni annyi, mint bizonyos halál.

Én azt hiszem, hogy urbéri viszonyok tekintetében ezen stadiumon vagyunk. Azon stadiumon vagyunk, midőn e veszélyt csak az nem látja, ki szándékosan szemet huny, s ki nem fél magát azzal vigasztalni, s a nemzetet azzal nyugasztalni, hogy ha elszenderedünk, nem fog létezni a veszély, minthogy aludván, azt a míg alszunk, nem látjuk. Szerencsétlenek mi, ha ez nálunk még bizonyítást kivánna. Mert ha erről a nemzet mellynek szemei előtt áll az egész állapot teljes ismeretségben, mellynek szemei előtt tünnek fel a historia tanulságai, szemei előtt alakulnak Europa conjuncturái ha erről a nemzet illy jelek közepett ösztönszerűleg meggyőződve nincs; ha nem tudja olvasni a nem írott sorok mázsás okait, ugy neki a tárgyról az időszaki sajtó hiában szólana, ugy alig tehetnénk egyebet, mint jós fájdalommal megsiratni előre a jövendőt. De ha a mint hinni szeretem édes hazánkat s annak első szülött gyermekét, a földbirtokos nemességet, az urbéri viszonyok erkölcsi és anyagi bajaiból kibontakozva