mányban már nincs nyoma. Ha napjainkban Batiffol, a francia tudós pap, a katholicismus eredetéről és kialakulásáról szóló szép művében protestáns kutatások eredményeit is teljes tárgyilagossággal dolgozza fel és úgy érzi, hogy «műve nem részesülhetett figyelmesebb és kedvezőbb méltatásban, mint amilyen Harnacké»,1 akkor azt kell mondanunk, hogy a tudományos közeledés terén észlelhető rendkívüli haladás jeles részben Harnack érdeme. Annak az egyháznak, amellyel a megértetést kereste, alig van elismerőbb megfigyelője Harnacknál. Az ősi egyház minden fontosabb életnyilvánulása ott találja a protestáns tudóst a távcsövénél, hogy egy számára lelkileg idegen világ vizsgálatába elmerülhessen. De mint a szenvedélyes csillagász, aki képzeletben és vágyakozásban szinte eggyé olvad a maga titokzatos és mégis oly jól ismert világával, Harnack is gyakorta mintha közelebb kerülne a katolicismushoz, semmint maga tudja és elismeri. Ez első sorban a multra vonatkozik. A katholicismus egészét felölelő nagy művei mellett egy-egy merész összefoglalásban Harnack ma tisztán katholikus eszmények és intézmények történetét is méltatta. Leghíresebb ilyen dolgozatát a szerzetességnek szentelte 2 s benne megkísérelte, hogy az intézménnyé vált askesis 3 hatalmas mozgató erőit felderítse és csodálatraméltó eredményeit számbavegye. De Harnack nem éri be a katholikus mult vizsgálatával, hanem éles megfigyelője a jelennek is, és minden protestáns józanság és bírálat ellenére lelkes bámulója is. A szerzetesség történetének csillagásza ott feledte szívének egy darabját Szent Ferenc rendjének ódon kolostoraiban. Mikor egy igen feltűnő dolgozatában arra a kérdésre keresi a választ : mit tanuljon s mit ne tanuljon meg a protestantismus a római 1 Pierre Batiffol, Le Catholicisme des origines à saint Léon, I. L'Église naissante et le catholicisme, Ve éd. 1922, XII. kk, 11. 2 Das Mönchtum, seine Ideale und seine Geschichte, először 1880, majd R. u. A. I., 81. Balogh József («Bencze János») magyar fordításában, Budapest, Athenæum, 1911. 3 Die Askese, eine Skizze. R.u. A. V., 141. egyháztól? 1 - felveti a megteremtendő «evangélikus szerzetességnek» eszméjét, egy szabadabb rendi papságét, amelyből van visszatérés a világi életbe. «Egy percig sem kétséges számomra, írja, hogy a jelenkor társadalmi és egyházi szükségeiben oly közösségek kellenek nekünk, amelyeket a mult s a jelenkor derék és tiszta szerzeteseinek szelleme tölt el. Szükségünk van olyan emberekre az evangélium szolgálatában, akik mindent elhagytak, hogy azoknak szolgáljanak, akiknek senki sem szolgál. Nem félek a katholikus szerzetesekkel való párhuzamtól . . .» 2 A katholikus hierarchia csúcsa és foglalata: a pápaság eredeteiben s a modern világgal való összefonódásában egyként érdekli, hiszen «a leghatalmasabb s egyben a legrégibb politikai képződés világunkban». Egyik legrövidebb és legjobb essay-jét a pápaság keletkezésének szenteli. A szemünk láttára sarjad ki két gyökérből ez az isteni intézmény: az egyik gyökér a pápaság nagy világpolitikai elmélete, amely az V. században bontakozott ki, a másik a nyugati birodalom, amely pusztulásában összes menthető értékeit átplántálja az Egyház talajára. A római birodalon örököse : a pápaság. De a modern pápaság problémáit is gyakrabban veszi egy háztörténeti elemzés alá Harnack s az alkalmat erre a Szentszéknek egy-egy fontosabb nyilatkozata adja meg. Így részletesen s nem egyszer éles hangon taglalja az 1894. év nagyfontosságú encyclikáját, amelyet XIII. Leó pápa «végrendeletének hívtak. Érdekfeszítő Harnack vezetése mellett szinte mondatról-mondatra követni ennek az okmánynak szövegét, amely a többi közt a keleti egyházakkal való egyesülést s a protestantismus kényes kérdéseit is érinti. Ugyanígy más encyclikák is megszólalásra késztetik Harnackot, p. o. az 1907. évi,5 amely a tudományos kutatás 1 Was wir von der römischen Kirche lernen und nicht lernen sollen? R. u. A. II., 249. 2 R. u. A. II., 257. 3 Die Entstehung des Papsttums, R. u. A. III., 213–223. 4 Das Testament Leos XIII., R. u. A. II., 267–293. 5 Die päpstliche Enzyklika von 1907, R. u. A. III., 251. szabadságával foglalkozik s az 1910. évi (ú. n. Borromeus-) encyclika, amely a protestantismus közeledési kísérleteit kemény szavakkal utasítja vissza. Harnack ezekben és hasonló cikkeiben küzdő protestánsként áll előttünk, de a küzdelem hevében is mértéket tart s a békülékenység szelleme vezeti ; úgy érzi ő, hogy Róma harcos szavával szemben a protestantismus fegyvere a szelídség, amely harmoniát teremt e földön «Vajha korunk minden forrongásából egy szilárd, de tág hitvallású evangélikus egyház alakulna ki; vajha jobban megtanulná, hogy az evangéliumot hirdesse a mi nemzedékünknek s hogy minden igazsággal szövetségre lépjen. S vajha aztán testvéri szövetséggé alakulhatna ki e szétdarabolt emberiség közt s e szövetség oly átfogó lenne, aminő az emberi élet s oly mély, aminő az emberi szükség...!»2 Íme Harnack egyfelől mindent az egység s a szervezet, másfelől az ellentétek jegyében lát. Az erőknek szüntelen küzdelme ez, a szüntelen kiegyenlítődés irányában: történeti és politikai szemléletének ez egyik alapeleme. Éles, boncoló pillantása elsuhan a világtörténet nyugvópontjai felett, hogy érdeklődéssel állapodjék meg mindenütt, hol az erők mérkőzése folyik s az alkotás a cél. Csak a mérkőző ellentétekben érez valódi conserváló erőt : «Mindig akkor a leghatalmasabb s a legmaradandóbb valamely történeti fejlődés, ha a complexio oppositorum-ig jutott, azaz : ha képes rá, hogy magában nagy ellentéteket hidaljon át.»3 Az ellentétek nemcsak a gondolkodót jellemzik, hanem az írót is. Harnack harcos stilusában erők viaskodnak, izmok feszülnek, formáért küzd a gondolat. Kemény, szigorú és minden termékenysége ellenére szinte szűkszavú író. A gondolatok logikai biztosságát és világosságát a forma áttetszősége egészíti ki. Harnack egyik főerőssége a dispositio: anyagát kitűnően tagolja és nagy műveit forma szerint <«<felépíti». De legkisebb dolgozata is élő szervezet olyan gép, amelyben minden csavarnak megvan a maga helye. A tudós könyv formája Harnack számára nemcsak írói gyakorlat, 1 Die Borromäus-Enzyklika, R. u. A. III., 279. 2 R. u. A. II., 264. 3 R. u. A. V., 137. jegyz. és 1. fent a 31. 1. 1. sz. jegyz.-ét. hanem elmélet is a «lapszéli jegyzetről» mint a tudományos mű alkotó eleméről kitűnő dolgozatot írt.1 Az a tudós, aki élete nagy thémáját az emberiség távoli multjában találta meg s ott is csak az emberi szív és az emberi elme leghalkabb mozzanásait figyelte meg vándorútjukban az institutiók felé ez a tudós, világfelfogásában, gondolati életében, sőt írói stilusában is -- practikus. «Örömteli szorgalma és pihenést nem ismerő serénysége, extensiv fogékonyságának és intensiv termékenységének, a legmerészebb conceptiónak s a legjózanabb kidolgozásnak csodaszerű egyesülése egyetemes tehetségének positiv voltából fakadtak. Ez volt átfogó munkásságának forrása.» Bármennyire ráillik, mégsem Harnack jellemzése ez maga Harnack írja e sorokat a porosz tudományos Akadémia történetének első pompás lapjain Leibnizről, mint «egyetemes gondolkodóról és szervezőről», aki «az eszmék és intézmények legnagyobb forrongásában herosként áll előttünk, mert --- Aristoteles és Origenes módjára megvolt a képessége, hogy megőrizze, ami értékeset a mult örökül hagyott, hozzákapcsolja a jelenkor vívmányait s e vívmányokat ne csak maga gyarapítsa hatalmasan, hanem mindenütt bevezesse a gyakorlatba s az élet principiumává emelje». A XVIII. és a XIX. század hajnalán egy-egy repræsentativ nagyság áll őrt a német szellemi élet fejlődése felett Leibniz és Humboldt. Századunk első évtizedeiben a sors ismét egy ,egyetemes gondolkodót és szervezőt' rendelt Leibniz örökébe: Harnackot. BALOGH JÓZSEF, 1 Über Anmerkungen in Büchern, R. u. A. III., 127. AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA A világháború tarka változásokat hozott létre Európa térképén. Mi, akiket teljesen a porba sújtott, el sem igen tudjuk képzelni, hogy valami jó is fakadt belőle. Ha azonban Európa északkeletére tekintünk, faji elhagyatottságunkra jótékony északi fényként sugárzik annak a két finn-ugor országnak életrekelése, amely a világháború nyomában nyerte el önálló államiságát. A finneknél magas skandináv culturájuk és évszázados autonóm jogfejlődésük mellett adva volt ennek minden lehető előfeltétele. A teljesen az orosz colossusba ékelődött, szolgasorban tartott és éppen ezért alacsonyabb műveltségű észtek talán még álmodni sem merték volna, hogy ily hamarosan önálló állami életre rendezkedhetnek be. Ezért Észtország alkotmányának nincs is előzménye. Tipikus charta-alkotmány, mint ahogy új építmény az egész állam. Az 1918 február 24-én Tallinnban kikiáltott Észt Szabadállamnak (Eesti Vabariik) nincs semmi közössége a megelőző Estland és Livland orosz tartományoknak rendi autonómiájával. Az ezen az átmeneti területen a XIII. század közepe óta lefolyt német, kánoni, svéd, lengyel és orosz jogfejlődésnek úgyszólván semmi köze sincs a észt köztársasági alkotmányhoz. Amikor a történeti magyar alkotmányról beszélünk, a vérszerződésnél szoktuk kezdeni. Amikor az észt alkotmányról van szó, a kiinduló pont 1918. Ennek rövid előzményeiről a következőket. Az orosz cári uralomnak 1917-i bukása után az időközi kormány széleskörű önkormányzatot igért a három balti tartománynak: Est-, Liv- és Kurlandnak. Ez a három orosz kormányzóság a Keleti-tenger partján nem esik pontosan egybe a háború után alakult három új demokratikus balti |