E, kisded alakban e, nyolczadik bötü a magyar ábéczében s az önhangzók sorában harmadik. Jelen elfogadott betürendszerünkben a vastag vagy mély hangu rövid a-nak párhuzamos társa, azonban valósággal azon a- (vagyis d-)nak, melyet ezen betü tárgyalásánál, nyiltnak nevezénk (a tompább vagy zárt a ellenében); azon nyilt e, mely ez, emez szókban hallatszik, s mely vékonyabb v. magasabb hangon szól, mint azon zártabb hangu ẻ, mely az ö-höz közeledik és számos szókban tájejtésileg ö-vel is cseréltetik fel, pl. per pör, csereg csörög, ping pong, peezek püczük. Mindkettő különbözik egy harmadik, úgy nevezhető éles -től, mely majd i-vel, majd o-val szokott váltakozni, mint egyenes, igyenes, esmét, ismét, a régies ely, ede, es, a mai ily, ide, is helyett, továbbá sehol sohol, fazekas fazokas, mely t. i. a vastaghangokkal is megfér egy szóban. Ellenben a föntebbi két (nyilt és zárt) e az általános nyelvben (minthogy némely nyelvjárások igen érdekes kivételt tesznek, miről alább) vastaghangu ragot vagy képzőt nem tur, s csak öszvetett szókban állhat együtt, pl. aranyperecz, ekebontó, fejdaganat. Az ikerszókban vagy ismétli magamagát, pl. elegybelegy, csecsebecse, cserebere, terefere, vagy vastaghanguakkal (t. i. mint az a rokona) nem más vékonyhanguakkal párosul, mint egyebugya, hebehurgya, hetlehotla, cselecsala, hejehuja, teretura. A zárt é-től nem csupán kiejtésben különbözik, de gyakran a szónak egészen más értelmet is ad, minélfogva e két hangot öszvezavarni, illetőleg egymás"al fölcserélni nem lehet. Így különböznek a gyök szókban : De kivált a ragokban tetszik ki a lényeges különbség, mit több példával akarunk felvilágosítani: Ti minket mi okból ver-ték ?“ A rablók engemet meg-ver-t-ek,“ „Ti sok keserü falatot nyel-tek,' A részegek sok bort nyel-t-ek," „Ti velünk mérkőzni sem mer-ték,“ „A gyerekek kukkanni sem mer-t-ek,“ „Hát ti oly merően mit néz-ték,“ „Az emberek mind téged néz-t-ek,“ Lehet, hogy ti mind a harczban vesz-ték,“ „Ehségben, döghalálban sokan el-vesz-t-ek,“ „Hát ti a vásárban mit vész-ték,“ „Én ezen vállalatban sokat veszt-ék," „Én fegyvertelen senkit meg nem ment-ek,“ Ti oly korán reggel hová m3n-ték,“ Hát a fiúk ugyan hová mén-t-ek?“ AKAD. NAGY SZÓTÁR. II. KÖT. A bemetszett talpu libák jegy-es-ek," 66 A magyar fülekre a rosz hangzásnak legsértőbb neme volna, s a szók értelmét egészen elhomályosítaná, vagy elváltoztatná, ha e két hangzót egymással felcserélve hallaná. A zárt e-n kezdődő szók ezen szótárban egészen külön betűsort képeznek, s magáról ezen önhangzóról a sorozat elején szintén külön czikk adatik elé. Itt pedig tüzetesen csak a nyilt és éles e hangokat tárgyaljuk. Különösen nyilt e-vel ejtetnek a) azon gyökök, melyeknek párlejtesen nyilt a (a) felel meg, esel(e) csal(a), csett(en) csatt(an) stb. 1. A, illetőleg nyilt a; b) azon ragok és képzök, melyekben a nyilt a hangon kivül más hangzó nem fordul elé, milyenek: nek nak, vel val, be ba, ben ban, et at, re ra, ed ad, eszt aszt, en an (igehatárzó) stb. Lásd szintén a nyilt a alatt, és itt alább a Tatrosi és Bécsi codexek irásmódját; c) azon szók, melyek gyöke vagy törzsé ben tisztább és legközönségesebb kiejtéssel nyiltabb e hallatszik, mint : edz, egész, egér, ejt, esik, esd, eke, el, eleve, elemezne, ellik, elme, emle, emel, eme, emse, enged, enyh, enyv, enyészik, epe, ered, erő, erszény, esk, ev, evet, ezer ; be, beh, bel, ben, besze, beteg; csek (csak), csekély, csen, csempész, cserj, csere, csereklye, cserep, csesz, csett, cseveg, csevicze (csavicza), csete; de, deget, denevér, dereglye, derellye, dermed; fedd, fegy, fegyver, fe, fej (fn.), fej (ige), fehér, fekszik, fen, fene, fenyeget, feslik, feszít, felel, feled; 1 2 |