Oldalképek
PDF
ePub
[blocks in formation]

gebe, gebed, gedél, geny, geréb, gereben, gerely, geszt, gyermek, gyeszel;

[blocks in formation]

2) a nek ragban mennyek-nek, ő nek-i, en nekem, isten-nek, tü-nek-tek, emberek-nek (alhangú rago

heged, hely, hentes, henye, here, herél, hergel, hever; | zásban nak: azok-nak, király-nak, atyádfiá-nak, ildojegy, jel, jer, jerke ;

keb, kebel, kecze, kecske, kedv, kefe, keh, kel, kell.. (em), kelep, kelepel, kemény, ken, kend, kender, kengyel, kepe, kepiczkel, kerek, kerecsen, keres, kese, kesely, keszeg, kevély, kever, keves, kezd, kedd, kettő;

leb, lebeg, lepke, lebenyő, ledér, legény, legel, leh, | lehel, lejt, lel, lemez, len, lencse, lendít, leng, lengyel, lep, les, level;

med, meder, medencze, meddő, medve, meleg, mer, merit, mered, mereszt, mereng, mese, met, metél, metsz, mevet, mez, mező;

ne, nesze, netek, ned, neder, nedv, negéd, nehéz, nem (genus), nemz, nesz, nevet, nyek, nyekeg, nyef, nyefeg, nyel, nyelv, nyes;

pedig, pelyp, penész, pepecsel;

rebeg, remeg, recze, recseg, reczeg, redő, rege, reked, rekeszt, reped, repeszt, resz, reszel, rev, reves; seb, segg, segít, sejt ige és fn. sekély, selejt, lyem, selyp, senyv, sete;

mosok-nak);

3) be és ben ragokban kezek-be, méhé-ben, Bethlehemé-ben, (alhangon ba, ban álmá-ban, Egiptom-ban, napi-ban, a város-ban);

:

4) vel ragban igé-vel, kenyér-rel, ellenségeddel (alhangúlag val: Zebedeus-sal, ő attyok-kal);

5) re ragban: hegy-re, tenger-re, semmi-re, meny-re, de gyakran eléjön puszta e is, tehát mint e vagyis inkább éles : keresztségé-rë, ő rë-já, föld-rë); 6) ez, e névmutatóban ;

7) et és tet igeképzőkben: eresz-tet-ik, lel-et-ik (alhangúlag at, tat: megcsalat-tat-ott, mond-at-ott, megvigasztal-tat-nak);

8) et képzös igenevekben napkel-et, üldöz-et, vét-et, gyölekez-et, itél-et, nemz-et (alhangúlag at: indól-at, gondol-at, fakad-at);

9) nek, ek többesi igeragban jövé-nek, elmenése-nek, elment-ek, vött-ek, jötte-nek, (alhangúlag nak, ak : omlotta-nak, mondá-nak, látt-ak vala);

szeg (ige), szel, szemet, szenny, szepe, szer (mint a szeret, szerelem gyöke);

tege, tegnap, tegetlen, tegez, tehén, teke, teker, telik, telep, telek, teng, tenyér, tenyész, tenger, tepszi, test, tetik, tetszik, tetü, teve;

vemh, vejész, vendég, verem, vese, ver, verdik, vesz (perit), vet, vezet, vezér;

zeke, zseb, zseréb stb.

10) end igeragban teljesejt-end-i, jöv-end-ö, megemlékez-end-el (alhangúlag and: mond-and, csapand, akar-and, imádkoz-and-otok, lát-and);

11) het igeképzőben: te-het, rejtez-het-ik, üdvözöl-het (alhangon hat szolgál-hat, told-hat); 12) el igekötőben el-közelejt, el-mentek, el

hadni (hagyni);

13) ed, eszt, en igeképzőben: er-ed, er-eszt, eng-ed-nek, rezz-ed, rezz-eszt, rett-en;

14) len képzőben stb. Mindezek után alaposan következtethetünk a nyilt a (= å) betűre is. V. ö. az A és É betüket.

d) Ide tartoznak az ékvesztők, mint: ég eget, ér eret, jég jeget, kéz kezet, mész meszet, téj tejet, hév hevet, lé levet, dér deret, dél delet, tél telet, név nevet, szél szelet, bél belet, fél felet stb., a kéttaguak közől: egér egerek, tehén tehenek, kevés kevesek, nehéz nehezek, szekér szekerek, födél födelek, szemét szemetek, tenyér tenyerek stb. Többire az e hangnak néha hosszú é vagy | ger-nel, félelm-nel-kül; rövid i-vel fölcserélését lásd ez utóbbi önhangzókról szóló első czikkekben.

A mai szokástól eltérve :

1) nel (ma nél nál) ragban: emberek-nel, ten

2) az első személynévmásban, mely állandóan en a mai én helyett (az eny-ém =en-ém, en-gemet, en-nen szókban levővel egyezőleg);

3) el másod személyi igeragban : jött-el, hitt-el, erölködj-el, egy-el;

Igen nevezetesek ezen rövid e tekintetében is a Bécsi és Tatrosi codexek, melyek minden eddig ösmeretes nyelvemlékektől eltérőleg igen fínom nyelvér- | zéssel a nyilt és zárt e hangokat egymástól, s ezektől 4) némely végönhangzóhoz kötött ragozásban ismét a hosszú éles é-t rendszerént szabatosan meg- is pl. fig-e-vel (nem fig-é-vel), így : pincz-e-je, szül-ekülönböztetik; a nyilt e balról jobbra fordúlt vonás-je, hely-e-re, tetej-e-re, de fordulnak elé gyakran mai sal (è), a zárt pusztán vonás nélkül, az éles ponttal megnyujtások is : pokol tüz-é-nek ; vagy rendes ékkel (e vagy é) jelöltetvén.

Nyilt e (a codexekben è) fordul elé nagy részben egészen a mai szokás szerént; egy két esetben pedig ettől eltérőleg is.

A mai szokás szerént:

1) némely tárgyesetben, különösen a többesében: fejedelmek-et, bünök-et, jövők-et, tütök-et, ezeket, ördögök-et, köszvényesek-et, kezek-et, (mely alhangúlag at: sokak-at, szolgák-at, azonban eléjön galamb-at, evangyéliom-at is, de káromlat-ot, tanóságot, csillag-ot miként ma); továbbá személyragok után: népem-et, istened-et, (ajándokod-at);

5) az ékvesztő nevekben köz-ep (= közép), szel (am. szél ventus), így föv-eny, egyeb, szen, fed-el, de több más szókban is : ösv-eny, kerd (= kérd), ertelm (értelm) stb.

[ocr errors][merged small]

5

E-E

E-E

6

2) eg képzőben ig helyett add-eg (addig), esteg (estig);

lotti beszédben: halál-nek, paradicsom-ben, világ-bele, i, hol o-val szokott váltakozni, s általán mind mély, (ma: világba); de ezek csak azt mutatják, hogy ezek- mind magas szókban eléfordúl, tehát közös, melynek ben a legősibb alak mind ez ideig megmaradt, s a az első kötet Előbeszédében alakot adtunk, de a nyelv első származási korában nem ragozás hanem mely jegy mostani betűrendszerünkben elfogadva nem esak összetétel divatozott; kétségtelen ezen állítás levén, az e hanggal kezdődő czikkek is csak itt a abból, hogy ezen szórészek a személyragokkal mai nyilt e-vel kezdődő szók közé sorozva jönnek elé, napig is eredeti alakjokban állanak fenn ú. m. nek-em megemlítvén, midőn az éles ë helyett áll. Az idézett (soha sem nak-om), vel-em (soha sem val-om), belé-m régi bibliafordításokban ily éles é találtatik ezekben. soha sem balá-m de még csak nem is bé-m, minthogy 1) az ek igeragban ik helyett, mint haragosz-ek abe s ennek ba módosúlata is csak bel v. bele szóból (haragoszik), eskesz-ek (esküszik); rövidült meg, így a régieknél például bel-telik van a későbbi be-telik helyett; így a mélyhangú nál személyragozva nál-am, tehát ez az eredeti alak, és számtalanszor eléfordúl az idézett biblia-fordításokban és egyebütt a kül szóval öszvetéve eredeti alakjában : nál kill, mely ma: nél-kül, és így ennek mai ragozása is a Göcseji nyelvjárásban, pl. kert-ná (= kertnál) ki-ná (= ki-nál) a legősibb eredetiségében áll fenn; mert megfordítva soha sem jön elé szék-va(1) és házné 1); miként ezeket Vass József, nem különben Torkos Sándor is helyesen jegyzik meg a „Göcseji nyelvjárásról értekeztökben. (Az utóbbi a Magyar Nyelvészet 1856-diki kötetében).

Egyébiránt az általános nyelvben a képzők, ha nevekből alkotnak új szókat, legnagyobb részben ugyanazon önhangzót veszik föl, melyet az illető név többesszáma, pl. ház, (többese : ház-ak), ház-anként, ház-as, ház-al, ház-acska; bot (tb. bot-ok), bot-os, botol, bot-oz, bot-or, bot-ocs-ka; szem (tb. szem-ek), széménként, szėmės, széměl, szém-ér, szém-éz, szém-écs-ke; bör (tb. bör-ök), bör-ös, bör-öz, bör-öcs-ke. Ugyane szabályt követik az egyes számu első és második személyragok: ház-am ház-ad, bot-om bot-od, szemém szém-éd, bőr-öm bör-öd. Ennélfogva ha valamely vékonyhangu névnek többese nyilt ek, a fentebbi képzők, illetőleg ragok is nyilt e-vel hangzanak, mint fej (tb. fej-ek) fej-es, fej-el, fej-enként, fej-ez, fej-ecske, fej-em, fej-ed; fül (tb. fül-ek), fül-es, fül-el, fül-ez, fül-ecske, fül-em, fül-ed. Ezen osztályu szókban a harmadik személyrag is nyilt e, mint : fej-e, fül-e, nép-e, kedv-e stb.

:

3) nye képzőben nyi helyett an-nye (annyi), en-nye (ennyi);

d) ejt igeképzőben ít helyett tan-ejt (tanít), gonoszb-ejt (gonoszbít), fénges-ejt (fényesít); e) es kötszóban is helyett.

Némely régibb magyar könyvekben, különösen nyelvtanokban, példáúl Kalmár Györgynél, Verseghynél, szintén feltaláljuk ezen két pontos ë jegyet, de ez alatt mind a zárt, mind az éles e értetvén, e két önhangzó össze van zavarodva, valamint újabb időben az egy ponttal jelelte jegyben is. Minélfogva a mondottakat röviden egybefoglalva ezen különböző rövid e hangokat lényegesen ekként különböztethetjük meg egymástól:

1) nyilt e, a legnyiltabb vagyis legterpedtebb ajakakkal ejtve, példáúl ez, emez szókban;

2) zárt é az ajkaknak kissé összébbhuzásával, mintegy az ö hanghoz közeledve, sőt igen számos nyelvjárásokban egészen ezzel is cseréltetik fel, mint per (pör), csereg (csörög), fël (föl); ezekben: ember (tájdivatosan : embör), ezen (ezön), mindkét e meg van;

3) élese, az i-hez közeledve; legjobban eltaláljuk a kiejtést, ha valamely torlatos (több mássalhangzó kísérte) hosszú é hangot, az ajkak és száj nyilását megtartva röviden ejtünk ki, például: példák, méltó, mélység szókban, ekképen: példák, méltó, mělység; mely szókat, ha azok kimondására jobban figyelünk, rendszerént a közbeszédben sem ejtünk ki másképen. És immár ezen e az, mely mind al-, mind felhangú (mély és magas, vastag és vékony) szókban eléfordúl, tehát közös, söt tulajdonképen ismét kétféle :

Ezen önhangzó mind a gyökökben, mind a ragokban, mind a képzőkben igen gazdagon van képviselve, elannyira, hogy egész mondatokat lehet szerkeszteni oly szókból, melyekben egyedül ezen önhangzó vonúl végig, mit azonban az egyhanguság eltávoztatása végett kerülni kell, és a szók megválasztása által lehet is. Egyébiránt azok ellen, kik nyelvünk széphanguságát e tekintetben tagadják, meg kell jegyeznünk, hogy a mely szók vagy mondatok b) vékony v. magas v. felhangú éles ë, mely icsupa e betűkkel irvák vagy nyomtatvák is, nem mind | vel szokott fölcseréltetni, mint ësmét ismét, egyenes egyhanguak, miután a közönséges kiejtésben is leg-igyenes, régies es mai is, ely mai ily stb. szókban.

alább kétféle rövid, ú. m. nyilt és zárt (e és e) és egy hosszú (éles é) hangot lehet megkülönböztetni, mely utóbbinak kiejtése mind a két rövidtől is lényegesen és tisztán felfoghatólag különbözik.

Van még egy harmadik rövid e, mint föntebb is megérintettük, melyet élesnek nevezénk, s mely hol

a) vastag v. mély, v. alhangú éles é, például tehát (régiesen: tahát), hervad szókban, mely gyakran o-val is fölcseréltetik, mint sehol sohol, fazekas fazokas, régies tanëjt tanojt, ajëjt ajojt, (Jászay Pál is két ponttal jegyzi) és több számtalanokban ;

Ebben: esmér az első e mind zártan (ésmér), mind élesen (ësmér) hangoztathatik, s az elsőbb esetben ö-vel (ösmér), az utóbbiban i-vel (ismér) cseréltethetik föl.

Ezek szerént a legszabatosabb megkülönböztetéssel négyféle rövid e hang van nyelvünkben, de

[blocks in formation]

:

[ocr errors]
[blocks in formation]

E, (1), közelre mutató szócska, ellentéte a távolra mutató a, pl. Itt van e! Ott van a! Ide tedd e! Oda menja! Tulajdonképen ezek teszik gyökelemét a mutató névmásoknak, ú. m. az e ennek e-z, a régies e-ly (mai ily), e-de (mai ide), e-tt (mai itt) szóknak, továbbá e-m gyöknek (em-ez, em-itt, em-ide stb. szókban); az a pedig a megfelelő távolra mutató a-z, a-m-az, a-m-ott, a-m-oda stb. szókban. V. ö. A, (1). E, (2), közel tárgyat vagy személyt mutató névmás, mely ez helyett áll, valahányszor az utána kö

A hanglépcsőzeten ezen négyféle e imígy fokozható é legmélyebb (az ö-höz közeledve), erre következik a nyilt (terpedt) e, azután jön az ë (az i-hez közeledve), s az e-k között az alhangú természet szerént mélyebb, sőt a másik (alhangú) lépcsőzetbe tartozik. Innen az is látható, hogy a zárt é-nek középvetkező névszó mássalhangzóval kezdődik, pl. E könye nevezete nem szabatos; mely név onnan eredett, hogy eddigi betürendszerünkben, a hosszú é-t is ide számítva, csak háromféle e hang taníttatik : nyilt e, közép é, (mely az éles ë-vel őszvezavartatik) és hoszszú (éles) é.

vet én írtam. E két várost (Budát és Pestet) lánczhíd köti öszve. Azonban, midőn egyedül mutatóul szolgál, azaz utána nem név, hanem másnemű szó következik, vagy pedig az utána jövő névhez szorosan nem tartozik, egész alakjában is kitétetik, pl. Ez nem illik. Ez rút dolog. Ez volt ott nem én. V. ö. EZ.

Az éles és nyilt e hangnak még némely változásaiés fölcseréléseiről láthatni az É, É, I és Ö czikkekben. Az épen most megjelent,Vadrózsák'-ban vagyis ,Székely népköltési gyüjtemény'-ben (I. kötet. Kolozsvártt. 1863.) Kríza János igen becses adalékokat nyújt a magyar nyelvészethez is, melyeket nevezett szerkesztő becsben s érdekben legfőbb fokra emel az által, hogy a népies hangejtési árnyalatokat a menynyire irásjegyekkel lehető, szintén följegyzette. Ezekből a többféle rövid e-nek létezését, melyet imént kifejténk, e gyüjteményben is tökéletesen igazolva találjuk. Ugyanis a zárt é-t találjuk azon ezer és ezer szóban, melyeket a gyüjtemény rövid ö-vel ír, mint édös, kéncsöm, kéröm, veszedelmöm, széköj (székély), neköm, szépön, beszélhetök stb. szókban, melyet magyarországi számos nyelvjárásból, pl. a kecskemétiből, szegediből stb. is ösmerünk, s mely még jöne szóban is nem tökéletes zárt vagy gömbölyű, hanem „rövid, egy kissé terpesztett ö“, mint Kríza úr megjegyzi, az 526. lapon. A másik rövid e, a közönséges nyilt e, mely itt is pusztán más jegy nélkül áll. A harmadik azon pontos e, mely rendszerént, s még az ö-ző tájszólásban is nem szokott ö-vé változni, vagyis nem hajlik ezen önhangzó felé, hanem vagy i, vagy kivált mélyhangú szókban o-val váltakozik, pl. és = is, tééd és tijéd = tiéd, rẻám, rẻá v. rēja, réik (Háromszék), rẻok (Udvarszék), riám, riád, riá, riánk, riátok, riok (Csikszék), hézzám, hez-játok-é a kelyhet, kit én iandó vagyok." „Nemde két zád, hezza v. hézzája = hozzám, hozzád, hozzá; ellenben deák doják és diák stb. Láthatni, hogy ez az élesnek neveztük, és két ponttal jeleltük ë, mely mind al-, mind felhangú szókban eléfordúl. Az egy szó e gyüjteményben ezen é (= ë)-vel jeleltetik, épen mint jelen szótárban. Szintén meg van különböztetve, és igen nagy számmal, e gyüjteményben a nyilt à (= ȧ) is azon esetben, midőn a közvetlen következő hosszú (nyilt) á amarra is visszahatással van, pl. madár mảdár), hùzám (= hảzám), àpám (= apám), àrczád stb., mint mi is e szótárban eléadtuk, s Előbeszédünkben épen a mondott körülményt is, madár, barát, barátság példák felhozásával szintén megérintettük.

E, (3), indulatszó, mely boszuságot, haragot, visszataszítást fejez ki. E! ne bánts! E! lódúlj! Máskép: Eh.

E, (4), indulatszó megszólítás végett, éles ë-vel; eléjön a Tatrosi codexben: E mit hallok te felőled? (Quid hoc audio de te). E mit gondoltok tü szüvetekben? Rokon vele hé!

E, (5), éles ë, tájejtéssel é vagy i, kérdő vagy kétkedő szócska, mely rendesen az ige után áll, s ahhoz irásban kapcsoló jegygyel köttetik. Eljősz-e? Engem szólítottál-e, vagy mást? Nem tudom, menjek-e, maradjak-e. Megtetted-e, amit parancsoltom? Akarod-e magadat megjobbítani? Megfelel a latin ne? an? num? utrum? szóknak. Midőn az illető ige csak alattomban értetik, más szó után is állhat. Nem tudom, nagy-e, | kicsiny-e? Majd megtudod, széna-e vagy szalma. Nem birom elhatározni magamat, hová menjek lakni, Pestre-e, Budára-e? Egyébkor ma csupán ige után áll.

[ocr errors]

S meddig tart e szép remények élte?
Hajt-e virágot ennyi gazdag ág?
Fölérek-e a boldogság egébe,
Avvagy lehullok, látván fényhonát?!
Mi oly közel van, azt elérem-e,
Vagy elveszítvén, óh, túlélem-e?!
Hiador (Jámbor Pál).
Régiesen és tájdivatosan ma is hosszú é. „That-

verebek adatnak egy pénzen-é.“ „Esmerted a parancsolatokat-é." Tatrosi codex.

Megvan a hellen nyelvben is, de itt előre tétetik pl. 'n ɛyw; mondom-e? 'ý ovx dogs; nem látod-e? Rokon vele a magyar he is, mely tájdivatosan szintén kérdésekben fordul elé, de csak a második személyhez intézve, pl. voltál ott he? nem látod he? Föltaláltatik az arab nyelvben is, vagy elül: e (vagy a) e Zejdün ïndeke Zejd nálad-e; vagy pedig mi? minő? értelemben hol elül, hol utól: é rádsol (mi ember?), kitáb é (minő könyv? Wahrmund arab nyelvtana). A törökben végül mi: gidermi (megy-e), de a segédigeragokat megelőzi : gider-mi-im (megyek-e) betű szerént megy-e én?), gider-mi-szin (mégysz-e?), gider-mi-iz

E-EBB

EBBELI-EBÉDEL

10

(megyünk-e), gider-mi-sziz (mentek-e), de a harmadik | NÁJ. Általán a göcseji és szomszédos nyelvjárás sok személyben: giderler-mi (mennek-e).

gáltat, mint az E betü alatt is olvasható.
eredetiséget mutat és igen tanulságos példákat szol-

EBBE, am. cz-be; ebbe a házba ment.
-EBBÉ, (ebb-vé) 1. -ABBÁ, és v. ö. -VÁ,

EBBED, (ev-ed) 1. ELEBBED, FÖLEBBED. EBBELI, EBBÉLI, (ez-bel-i v. ez-bél-i) mn. tt. | ezen tárgyat illető. Ebbeli szándékomról már régen -ek. Ezenféle; ezen nemhez tartozó; akartalak tudósítani. Ebbeli dologban fáradozok én is. Bemutatom az ebbeli irományokat.

-E, (1), az egyes harmadik személynévmás (ő) képét viselő rag 1) birtokot jelentő nevekben, mint mu-e, köntös-e, a Tatrosi és Bécsi bibliafordításokban, de tajdivatosan ma is eredetéhez hübben szüv-ö, kön--VÉ képző. -6; 2) névviszonyítók- és névutókban: től-e, felöl-e, belül-e, környül-e, a régi bibliai fordításokban és tajdivatosan ismét töl-ö, felöl-ö, belöl-ö, környöl-ö ; | ebbeli-t, tb. 3. a határozott alakú (vagyis tárgymutató, v. tárgyilagos) igeragozásban mint vert-e, ölt-e, verj-e, ölj-e. V. ö. —A, (3), és 1. bővebben: SZEMÉLYNÉVMÁS. -E, (2), igeragozásban egyik múlt időragja, pl. eer-e, üt-e, melyből tárgyilagos ragozásban a tárgymutató és személyrag is egyesülvén vele, hosszú é válik vere-i-e v. vere-j-ever-é, üte-i-e v. üte-j-e ūt-é; a régi halotti beszédben i v j helyett v áll: vete-v-e, teremt-e-v-e. Többire v. ö. —A (4).

—E, (3), az ő részesülői ragnak módosúlata ilyenekben szül-e, tel-e, czineg-e (czineg-ö), fecske = fecsege = fecseg-ö), fürg-e (fürg-ö). V. ö. -A (5).

ebben állapodtunk meg; ebben maradjunk.
EBBEN, am. ez-ben; ebben a házban lakom;
EBBÍT, EBBÍTÉS 1. ABBÍT, -AB-

BÍTÁS.
EBBŐL, (ez-ből); kiható ből raggal viszonyított
mutató névmás. Ebből el nem igazodunk.
-EBBÜL, 1. —ABBÚL.

dé-n, --re, -ről.
EBDE, puszta Somogy megyében; helyr. Eb-

EBECZK, falu Nógrád megyében; helyr. Ebeczk

-re, —ről.
EBED, falu Esztergom megyében; helyr. Ebed-

-E, (4), puszta toldalék vagy utóhangzás, üres én, -re, -ről. kihangzás, némely nyelvjárásban a szók végén, pl. pik-e, kez-e, méh-e (Vass József pályamunkája a Duen, nántúli nyelvjárásról a Magyar Nyelvészet V. kötetében, és Torkos Sándornál az I. kötetben), meg-e (a régi halotti beszédben mig-e), úgy hogy amazok újabb ragozással: méhé-je, kezé-je stb. V. ö. —A (6).

EB, ezt és általán minden származékait és öszvetételeit, mint Ebesont, Ebfaj, stb. 1. È betű alatt. -EB, névképző, ter-eb(ély), régies der-eb szók- | ban; az ő vagy ű kisarjadzása : ter-ö v. ter-ü — terev = ter-eb. Mély hangon -ab; lásd ezt és a B betűt. -EBB, vastag v. mély hangon -abb; lásd ezt és B (2). Érdekes a göcseji hasonlító ragozás: | sokkellebb, messzellebb, mik nem egyebek mint sok, messze szók elsőben vel ragot vesznek fel: sokkel

ebéd-et. 1) Közönséges értelemben, déli evés, déli jólEBÉD, (am. ev-éd vagyis inkább e-v-éd) fn. tt. lakás, egyszersmind azon ételek öszvege, melyeket rövid ebéd. Eb ebéd (melyhez bor nincsen), katonásdélben megeszünk. Nagy ebéd, kis ebéd; hosszu ebéd, ebéd. Barátságos ebéd. Úri ebéd. Ebédet enni. Ebédre híni, várni, menni. Ebédet vinni. Isten áldja meg a kendtek ebédét, az emberét is. (Így köszönti a köznép ebéd az, melynek vacsorája nincsen. (Km). Ebéd elött, az ebédlőket). Hol az ebéd, ott a vacsora. (Km). Rosz ebéd alatt, ebéd után, ebéd fölött. Szántó ebéd, mely jóval délelőtt történik, midőn t. i. a szántók etetni kifognak. 2) Ormánságban (Baranya megyében) és a székelyeknél reggeli evés. 3) Mátyusföldön, harmadebéd am. ozsonna, azaz délesti evés. Ezen elnevezésböl kitetszik, hogy az ebéd szó általán evést jelentett, mert a harmadebéd nem más, mint harmadszori vagy harmadik evés. Ennek nyomán indultak azon irók is, kik a reggelit regebédnek a vacsorát estebédnek ne396.1.). Ezen szóban az igazi gyök : e; v. ö. ÉSZIK; vezék el. A székely földön divatos a délebéd (Vadrózsák

sok-vel 1. E betű), messzi-vel=messzel és azután veszik fel a hasonlító ragot; máskor pedig a v-t j-vé változtatván, továbbá az l-et elhagyván, végre pedig a j-ét ismét ty vagy ny-re változtatván (miként mind ezt bőven eléadja Vass József a Magyar Nyelvészet V. kötetében 108, 109. lapokon), lesz például rén először vel raggal vén-vel, az 7 elmaradván s av j-re : vén-je, j ismét ny-re változván: vén-nye, ennek tehát hasonlító foka vén-nyebb; így lesz ép-ből: ép-rokonok az ebéd szóval a hellen drós, latin edulityebb, bolond-ból bolondgyabb, nyomorúlt-ból nyomorúltyabb. A Torkos Sándor felemlítette náj naobb legnagyobb), néj szebb (legszebb) alakok sem gyebek mint nagygyal nagyobb, nagygyal szebb. Nagygyal' kifejezés a hasonlító fok mellett gyakran eléjön a régiségben, pl. a Tatrosi codexben: nagysyal inkább = sokkal inkább, leginkább. Lesz tehát | decz-én, re, —ről. agygyal (nagyval vagy nagyvel) szóból épen a eseji nyelvjárás szerént nagyve = nagy-je= szébbhúzva náj, mely magas szók pl. szebb előtt najje jé változik, mint nál-kül is lett nélkül. V. ö.

objed, obiad, obéd, obid; a külső alakra hasonló szláv um és epulae, szanszkrit adanan, a szláv nyelvekben: objed, obéd, obid, eredetét illetőleg, ez öszvetett szó az ob és jed elemekből, (jeszt szlávul am. enni). Bővebb öszvehasonlítás végett v. ö. ÉSZIK.

EBEDECZ, falu Bars megyében; helyr. Ebe

EBÉDÉL, (e-v-éd-él) önh. és áth. m. ebédél-t. ebédet eszik. Különösen 1) Dél tájban eszik, jóllakik. v. ritkán ebédlett, htn. -ni v. ebédleni. Általán, 2) Ormánságban, és a székelyeknél:,reggeli' helyett.

11

[ocr errors]

EDÉDÉLÉS-EBÉDTÁRS

EBÉDÉLÉS, (e-v-éd-él-és) fn. tt. ebédelés-t, tb. -ek. 1) Köz értelemben, déli evés, jóllakás. 2 Némely tájszólás szerént: reggelizés. V. ö. EBÉD.

EBÉDETLEN, (e-v-éd-etlen) mn. tt. ebédetlen-t, tb. —ek. Ebéd nélkül való, aki nem ebédelt. Mint ih. am. ebéd nélkül, ebédetlenül.

EBÉDFIA, (ebéd-fia) ösz. fn. tt. ebédfiát, többesben nem használtatik. Így nevezik Göcsejben a délelőtti, mintegy tizenegy óra tájban való evést; mert a göcseji ember ötször eszik napjában, ú. m. reggel; tizenegy óra tájban, s ez az ebédfia; délben; délutáni négy óra körül; és estve.

EBÉDHORDÓ, (1), (ebéd-hordó) ösz. fn. Aki az ebédre főzött ételeket az evők után viszi, péld. ki az aratók-, szántók-, kaszásoknak enni hord.

EBÉDHORDÓ, (2), (1. fönebb) ösz. mn. Miben v. min ebédet visznek, hordanak. Ebédhordó kosár, taliga, szekér, szamár.

EBÉDKE, (e-v-éd-ke) fn. tt. ebédkét, tb. ebédkék. Rövid, kevés ételből álló, hirtelen készített takarékos ebéd.

EBÉDKOR, (ebéd-kor) időhatárzó. Azon időben, idő alatt, midőn ebédet esznek. Ebédkor látogatni valakit.

EBÉDKÖLTSÉG, (ebéd-költség) ösz. fn. Amibe az ebéd kerül, ebédre fordított kiadás. Más helyett megfizetni az ebédköltséget.

EBÉDLÁTÓ, (ebéd-látó) ösz. mn. Így nevezik Így nevezik több vidéken a határnak valamely magasabb részét, dombját, honnan a faluból jövő ebédhordókat meg lehet látni. Ebédlátó hegy (Fehér megyében, Czecze mellett).

[ocr errors]
[blocks in formation]

EBERGÉNY, falu Szala megyében; helyr. Ebergény-be, -ben, -ből.

EBERGÖCZ, falu Sopron megyében; helyr. Ebergőcz-ön, —re, —ről.

EBESFALVA, város Erdélyben Küküllő megyében; helyr. Ebesfalvá-n, —ra, —ról.

EBICZKEL, 1. EVICZKEL.

ECS, elavult gyök, melyből ecsel, ecselő, ecset, ecsetel stb. származtak. Tisza vidékén még divatozik, ecselő értelemben. Mint hegyes, szurós szálakból álló eszköz rokon ék szóval. Innen Göcsejben ekecsel am. ecsetel. Alsó Vágmelléken öcs, öcsel, öcset. Lugossy József szerént a gyök ösz volna, Szabó Dávidnál

öszik összehuzódik.

köv-ecs, big-ecs, szegecs; ke másik kicsinyítővel ösz-ECS, zárt hangon ECS, kics. névképző, pl. vetéve -ecske: meny-ecske, kez-ecske, szék-ecske, bel-ecske; mellékneveknél is szép-ecske; s számneveknél : kett-ecske, négy-ecske.

Eléfordúl a török nyelvben is főneveknél dsik, csik s mellékneveknél rendszerént dse, cse alakban, pl. ana-dsik anyácska, el-dsik kezecske, még az ez (am. kevés) toldással is el-dsikez, kezecske, at-csigaz lovacska, úgy hogy Meninszky és Kollár szerént a kés g csak alig hallatszik, mintha volna el-ds-ez, at-cs-az. Melléknevek ak-cse fehérecske, udzsuz-cse, olcsócska,

EBÉDLÉS, (e-v-éd-el-és) 1. EBÉDĖLÉS. EBÉDLESŐ, (ebéd-leső) ösz. fn. Tányérnyaló, ki hivatlanul másnak ebédlő asztalához tolakodik. EBÉDLÖ, (1), (e-v-éd-el-ő) fn. tt. ebédlő-t. Kü-güzel-dse szépecske;de eléjön hosszabb alakban is: alcslönös terem, vagy szoba, a vendéglőkben, vagy ma- a-dsak (a törs alt) alacsonka, kücsü-dsek, kicsinke, gánházaknál, melyben ebédelni (vacsorálni is) szok-az-dsik v. az-a-dsik kevesecske. Érdekes az-csok tak; étterem. (szószerént: kevés-sok) valamicske; semmi. V. ö. ACS, és KA, KE kicsinyítőket.

EBÉDLŐ, (2), (1. fönebb) mn. Ebédet evő. Ebédlő vendégek, urak, cselédek.

EBÉDÖTT, (e-v-éd-ött) időhatárzó. Eléfordul Margit életében, s am. ebédkor, ebéd alatt.

:

ECSED, mváros Szathmár, és faluk Heves és Nógrád megyékben; helyr. Ecsed-én, -re, -ről. ECSEG, falu Nógrád megyében, puszta Hevesben; helyr. Ecseg-én, re, -ről.

ECSEL, (ecs-el) áth. m. ecsel-t. 1) Gerebenez, azaz

Különösen, kefeforma eszközzel hajat fésűl, simít.
Minden reggel megecselni a gyermekeket. 3) Nővel

EBÉDRÉSZ, (ebéd-rész) ösz. fn. Így nevezik az aratók, nyomtatók, és cséplők azon rész-gabonát, melyet ebéd, vagyis élelmezés fejében kapnak az il-kendert, lent, gyapjút gerebenen tisztít, hihöl. 2) lető gazdától, mely rendesen minden huszonöt mérőtől egy mérő szokott lenni. Máskép, különösen Dunán túl: kenyérrész. Ettől meg kell különböztetni a nyom-közösül. tató, cséplő vagy arató részt, melynek ismét saját kulesa vagyon. Kimérni, külön garmadába töltögetni az ebédrészt.

EBÉDSZOBA, (ebéd-szoba) ösz. fn. 1. EBÉDLÖ,

ÉTTEREM.

ECSELÉS, (ecs-el-és) fn. tt. ecselés-t, tb. —ék. Gerebenezés, hihölés, kefélés.

ECSELETLEN, (ecs-el-et-len) mn. tt. ecseletlen-t, tb. -ek. Aki vagy mi nincs megecselve. V. ö. ECSEL. Ecseletlen, boglyas hajú gyermek. Ecseletlen EBÉDTÁRS, (ebéd-társ) ösz. fn. Ki együtt szo-kender, gyapju. Mint ih. am. ecseletlenül. kott velünk enni, ebédelni; asztali társ. Vendéglői ebédtársak.

ECSELÖ, (1), (ecs-el-ő) fn. tt. ecselő-t. 1) Saját alakú kefe, melylyel a hajat simítják. 2) Hosszukás,

« ElőzőTovább »