Oldalképek
PDF
ePub
[blocks in formation]

EGYSZERŰSÍT, EGYSZERÜSIT, (egy-szér-űs-ít) áth. m. egyszerüsít-étt, htn. —ni, v. —eni. Valamit egyszerüvé tesz, rövidebben egyszerít. V. ö. EGYSZERŰ.

EGYSZERŰSÍTÉS, EGYSZERÜSITES, (egyszer-ü-s-it-és) fn. tt. egyszerűsítés-t, tb. -ek. Egyszerüvé tevés. Rövidebben: egyszerités.

EGYSZINÜ, EGYSZINÜ, (egy-szinű) ösz. mn. 1) Midőn egy testről van szó, am. egy szinnel festett, egy szint viselő. Egyszinü ruha, lobogó. Egyszinü szoba. 2) Ha többekről szólunk, am. ugyanazon, v. hasonló szinü. Egyszinü bútorok. Egy ezeredbeli katonák egyszinü hajtókát viselnek.

EGYSZINŰSÉG, (egy-szinűség) ösz. fn. Egy szinű állapot, vagy minőség.

EGYSZÍVVEL, (egy-szívvel) ösz. ih. Tökéletesen, egyetértőleg. Egy szívvel szájjal. Egy szívvel lélekkel.

EGYSZÓ, (egy-szó) ösz. fn. Jelesebb értelemben, hatályos, nyomatos, kereken, röviden kimondott szó, parancs, akarat. Egyszó, mint száz. (Km.) Egyszóval ezt nem engedem. Egyszó, s véged van azonnal. Egyszót sem szólt.

[blocks in formation]

EGYÜ, (egy-ü) tájdivatos ih. Egy üve, öszve. Együ adja. Együ beszél. Egyű szokik. Egyű tart. L. EGYÜVE.

EGYÜGYÜ, EGYÜGYÜ, (egy-ügyű vagy együgyü) ösz. mn. Igen kevés észszel és belátással biró; egyoldalú; gyáva. Ezt a legegyüggübb ész is általlátja. | Együgyű emberke. Bibliai ért. igaz, egyenes szivü, nem mesterkélt, nem tettetett, hanem őszinte. Nincs EGYSZÓTAGÚ, (egy-szó-tagú) ösz. mn. Ami hozzá hasonló a földön, együgyű ember, és igaz. (Káldi, egy szótagból áll. Egy szótagú ige, beszédrész. Egyéb- Job 1. 8.). Legyetek azért okosak, mint a kígyók, és iránt helyesebb egytagú, péld. egytagú szó, nem, egy-együgyüek mint a galambok. (Káldi, Máté 10. 16.). szótagú szó.

EGYSZÖRŰ, EGYSZÖRÜ, (egy-szőrü) ösz. mn. Tulajdonkép: hasonló szőrrel biró. Egyszörü csikók. Átv. ért. hasonló természetű, hajlamú, indulatú; kutyapajtás, egy húron pendülő. Egyszőrű czimborák. Magával egyszörű korhelyeket kedvel.

EGYSZÜLÖTT, (egy-szülött) ösz. mn. Egyetlen magzat, gyermek, kinek testvére nincs, nem is volt. Az egyszülött gyermeket igen féltik a szülők. Istennek egyszülött fia Jézus Krisztus. (Unigenitus).

EGYÜGYÜEN, (egy-ügyüen) ösz. ih. Együgyű módon; butácskán; gyáván. Bibliai ért. egyenes szívvel, öszintén, tettetett mesterkélés nélkül.

EGYÜGYÜLEG, 1. EGYÜGYŰEN.

EGYÜGYŰSÉG, (egy-ügyűség) ösz. fn. Észnek, belátásnak csekélysége, gyöngesége; gyávaság. Együgyűségében elárulta minden titkait. Együgyűsége miatt gyakorta megcsalják. Bibliai ért. egyenes szivüség, őszinteség, az erkölcsöknek tiszta természeti egyszerüsége. Mert a mi dicsőségünk ez, hogy a szívnek egyEGYTAGÚ, (egy-tagú) ösz. mn. 1) Mi egy tag-ügyűségében forgolódtunk e világon. (Káldi. Kor. II. ból áll, minek egyetlen tagja van. Egytagu birtok. 2) 1. 12.). Szolgák, engedjetek a testi uratoknak félelemNyelvtanilag egy szótagból álló. V. ö. EGYSZÓ- mel és rettegéssel szivetek együgyűségében. (Káldi. TAGÚ, és TAG. Eph. 6. 5.).

EGYTÁVOLÚ, (egy-távolú) ösz. mn. Ugyanazon messzeségre levő. A bujdosó csillagok a naptól nem egytávolúak.

EGYTESTVÉR, (egy-testvér) ösz. fn. Ugyanazon apától nemzett, és anyától született. Mi egytestvérek vagyunk. Hunyady László és Mátyás egytestvérek voltak, vagy két egytestvér volt.

EGYTŐLEGYIG, 1. EGYÜLEGYIG. EGYTÖRZSÖKÜ, EGYTÖRZSÜ, (egy-törzsökű v. -törzsű) ösz. mn. 1) Minek egy törzsöke van. 2) Ugyanazon törzsökből nőtt, eredt. Egytörzsökü tölgy- | faszálak. Egytörzsökü családok. V. ö. TÖRZSÖK.

EGYUGYANAZON, (egy-ugyan-azon) ösz. nm. 1. EGYAZON v. UGYANAZON.

EGYÜL, (egy-ül) 1. EGYÜL EGYIG.

EGYÜL, EGYÜL, (egy-ül) önh. m. együl-t. Egygyé lesz, egy testté, egészszé, tömeggé alakúl. Szokottabban: egyesül.

EGYÜLD, (egy-ül-d) ih. Ugyanazon módon, azonegy alkalommal, ugyanakkor. Régies. Máskép igyold. Abaujban igyók. Mert együld a konkolylyal a búzát is kiszakgatnátok. (Pesti Gábor,) azaz, mert ugyanakkor megeshetnék, hogy stb. Ne járjatok ott gyermekek, mert együld (igyók) a verembe estek.

EGYÜLEGYIG, (együl-egyig) ösz. ih. Elsőtől utósóig, valamennyi egyenként véve. Együlegyig szemlére venni a kiállított katonákat. Máskép: egytőlegyig. EGYÜLÉSÜ, (egy-ülésü) ösz. mn. Minek egy

EGYUJJNYI, (egy-ujjnyi) ösz. mn. Minek térmértéke akkora, mint egy ujjnak, vagy inkább hü-ülése, ülőszéke van. Együlésü kis kocsi. V. ö. ÜLÉS. EGYÜLET, (egy-ül-et) fn. 1. EGYLET, EGYE

velyknek szélessége. Egyujjnyi széles, hosszú, magas. V. ö. HÜVELYK. Használtatik egy nélkül is.

SÜLET.

[blocks in formation]

EGYÜNNET, EGYÜNNÉT, (egy-ünnet vagy EGYÜTT 3). —ünnend, v. —ünnét); 1. EGYÜNNEN.

EGYÜTT, (egy-ütt) ih. 1) Egymás társaságában, egymás mellett, egy helyen, öszvekapcsolva. Együtt lakni, enni; együtt hálni. Együtt utazni, el

EGYÜTTMÚLT, (együtt-múlt) 1. MÚLT. EGYÜTTSZÜLT, (együtt-szült) ösz. mn. 1) Egy időben, egyszerre született. Együttszült ikrek. 2) Aki mással, vagy másokkal egyszerre, egy helyen

azni. 2) Részvevőleg, egyszerre. Együtt sírni, pa-szült, azaz gyerekezett. Együttszült szegény gyerek

naszkodni, nyögni, epedni. Együtt örülni, vigadni, mulatmi. Val vel ragu neveket is vonz a mondatban. Fiával együtt, azaz, fiastul. Apjával együtt imádkozik. Velem együtt tizen voltak. Együtt tartani. Együtt elni és halni. Együtt tették a tűzhöz, együtt emészszék. Km.) 3) Egy helyütt. Együtt másutt. Együtt is má

Butt is.

EGYÜTTELÉADÓ, (együtt-elé-adó) ösz. fn. A törvényszéki eljárásban, midőn ugyanazon perben fontosabb esetekben) még egy más eléadó rendeltetik; máskép eléadótárs.

EGYÜTTÉLÉS, (együtt-élés) ösz. fn. Egy tár

saságban, szoros viszonyban élés. Á házasok, szerzetesek, intézeti növendékek együttélése.

EGYÜTTELŐADÓ, 1. EGYÜTTELÉADÓ. EGYÜTTÉREZ, (együtt-érez) ösz. áth. és önh. Másnak érzelmében részt vesz, osztozik, pl. a siróval sir, az örülővel örül.

EGYÜTTÉRZÉS, (együtt-érzés) ösz. fn. Az érző tehetségnek azon viszonyos működése, midőn rokon érzelmeket táplál másokkal. A hű barátok, házastársak együttérzése.

EGYÜTTES, (egy-ütt-es) mn. tt. együttes-t v. -et, tb.ek. 1) Együtt, egy tagban, egy kapcsolatban levő, öszvetartozó. Együttes birtok. Együttes hitelezők, adósok. 2) Összetes, öszszerű (concret). Együttes értelem. Együttes név.

EGYÜTTESKÜVŐ, (együtt-esküvő) ösz. fn. A régi magyar törvénykezésben, ki a peres fél hitelességét esküvel bizonyította (Conjurator).

EGYÜTTHÁLÁS, (együtt hálás) ösz. fn. Egy ágyban hálás. Szorosb ért. férfinak és nőnek közösülése.

EGYÜTTHANGZAT, (együtt-hangzat) ösz. fn. A zenében egymással megegyező több hang (Consonanz). Ellentéte : széthangzat (Dissonanz). Hangzat magában am. az idegen Accord. Öszhang am. Harmonie. Zürhang am. Disharmonie.

EGYÜTTLAKÁS, (együtt-lakás) ösz. fn. Egy házban, teremben, szobában, szorosabb viszonyban, társaságban lakás. V. ö. LAKÁS. A házasok együtt

lakásra kötelesek.

EGYÜTTLÉT, (együtt-lét) ösz. fn. Midőn két vagy több lény ugyanazon időben, vagy bizonyos tér határai között egyszerre létezik, együtt tartózkodik. A testnek és léleknek szoros együttléte. Az emberek jo

AKAD. NAGY SZÓTÁR. II. KÖT.

ágyasok.

[blocks in formation]

EGYÜTTVÉTEL, (együtt-vétel) ösz. fn. Vásárlás neme, midőn többen egy társaságban vesznek valamit.

EGYÜTTVEVŐ, (együtt-vevő) ösz. fn. Vásárló társ, ki másokkal egy társaságban vesz holmi árukat, portékákat.

EGYÜVE, EGYÜVÉ, (egy-üve, egy-üvé am. egy-hová) ih. Egy csomóba, rakásba, halomba; öszve. Együvé fúzni a dohányleveleket. Együvé töltögetni a szemetet. Együvé keverni a vizet és bort. Együvé röhögnek, mint a disznók. (Km.)

EGYVALAKI, (egy-valaki) ösz. nm. Egy bizonytalan, határozatlan személy, akárki egy a sok, vagy valamennyi közől. Ej, ha egyvalaki a csinyen kapott volna! Élünk vele akkor is, midőn bizonyos személyt értünk, de megnevezni nem akarjuk. Egyvalaki igen gyanakodik reád.

EGYVALAMI, (egy-valami) ösz. nm. Bizonytalan, határozatlan tárgyat jelent. Egyvalamit elfelejtettem, de magam sem tudom mit. Élünk vele bizonyos, határozott tárgy helyett is, midőn azt nem akarjuk kijelenteni. Egyvalami nagy szeget ütött fejébe.

EGYVÉGBEN, (egy-végben) 1. EGYVÉGTÉ

BEN 2).

EGYVÉGTÉBEN v. EGYVÉGTIBEN, (egyvégtében, hangmódosulattal am. egy-vágtában) ih. 1) Egymás után, egyik a másik nyomában. 2) Egy folytában, szakadatlanul. A határozói törzs végt vagy végett ragozása azon ritka esetek közé tartozik, midőn a határozó névragot veszen föl, mint hamarjában, mostanában, általában. Ezen végt határozói törzsből származott végtére szó is. L. ezt, és v. ö. EGYSZÉLTÉBEN.

5

[blocks in formation]

EGYVELÉDIK, (egy-vel-éd-ik) k. m. egyveledtem, tél, étt. Keveredik, vegyül, egyesül, több másokkal egy testté, tömeggé lesz. A víz a borral egyveledik. Emberek közé egyveledni.

EGYVELÉG, (egy-vel-ég) 1) ih. am. vegyest, keverve. Egyveleg öszveenni mindenfélét. 2) fn. tt. egyveleg-ét. Keverék, vegyíték, különféle részekből nagyjában öszveállított valami. Mulattató egyveleg. Tudományos egyveleg.

EGYVELĖGĖS, (egy-vel-ég-ės) mn. tt. egyvelégés-t v. et, tb. -ek. Kevert, vegyes, különnemü részekből alkotott.

[blocks in formation]

EGYELÉSZIK.

EGYVELEZ, (egy-vel-ez) áth. 1. EGYVELÍT. EGYVELÍT, EGYVELIT, (egy-vel-ít) áth. m. egyvelít-ett, htn. -ni v. —eni. Kever, vegyít, különnemü részeket egy egészszé állít öszve. Bort vízzel egyvelíteni. Különféle földnemeket egyvelíteni.

EGYVELÍTÉS, EGYVELITÉS, (egy-vel-ít-és) fn. tt. egyvelítés-t, tb. —ék. Cselekvés, midőn valamit egyvelítünk. V. ö. EGYVELÍT.

EH, (1), isz. mely boszankodást, haragot fejez ki. Eh! ne bántsatok. Eh! ne boszonts.

[blocks in formation]

EHEJT, (e-helyt v. ehe-itt) ih. Ezen helyen, itten, ezennel. Székely tájszó. Távolra mutatólag: ahajt am. a helyt, azon helyt, ama helyen vagy aha-ott. EHEN, (1), ih. 1. ÉHEN.

EHEN, (2), (e-hon v. e-hol) 1. EHEN NI.

EHEN NI, (e-hen ni v. e-hon ni v. e-hol) ösz. isz. mely által meglepetésünket jelentjük, s valamire rámutatunk. Ehen ni! megint itt van. Máskép: ehol ni, ihol ni.

EHES, tájdivatos; 1. ÉHES.

EHET; EHETIK, 1. ÈHET; EHETIK.
EHEZIK, régies; 1. ÉHEZIK.
EHNYEJT, régies; 1. ENYHÍT.
EHOL v. EHON, 1. EHEN NI.
EHÖL, régies; 1. EHÜL és ÉHEZIK.
EHSÉG, régies; 1. EHSÉG.

EHÜL, (eh-ül) önh. m. ehül-t. Megehül. „Tudom, hogy mindnyájan már megehültetek." Lakadal

mi vers.

EI, ei-m, ei-d, ei-nk, ei-tek, ei-k, a személyeknek több birtokát jelentő rag, mint kert-ei-m, kertei-d, kertei stb. L. Személynévmás.

EJ, (1), isz, mely visszatetszést, roszalást, feddést fejez ki. Ej ej! mi dolog ez ismét? Ej, ti csintalanok! Néha nagyító, dicsérő, magasztaló értelmű. Ej, de derék ember az a te bátyád. Néha ohajtást, vágyat jelent. Ej, beh jó volna! Ej, ha gazdag volnék! EJ, (2), az újabb időben keletkezett delej öszvetett szónak utóbbi alkatrésze, éj-ből rövidülve, (dél-éj).

-EJ, főnévképző, mély hangon -aj; 1. ezt.
EJHA, (ej-ha) ösz. isz. 1) Meglepetési, csudál-

EH, (2), kiavult fn. (a lihegéstől), melyet a régiek alhangulag ragoztak, mint : embernek eha, eha-kozási, bámulási. Ejha! ez ám a város! Ejha! beh fájós; Értelmére nézve am. máj; másképen: joh; tat. Ejha! te ugyan megadtad neki. 3) Széles kedvüek derék templom. 2) Gúnynyal vegyes meglepésre mu

1. ezt.

[merged small][ocr errors][merged small]

felkiáltása. Ejha, ühü, a miskolczi leányok! Népdal.

EJHAJH, EJHUJ, (ej-hajh, ej-huj) ösz. isz. Széles kedvü kifakadás. Ejhajh! ez a világ. Ejhajh! nincsen eddig semmi baj.

EJNYE, (ej-nye) isz. 1) Sajnálkozó. Ejnye, beh kár! Ejnye, beh sajnálom! Ejnye, ejnye! hogy én azt nem tudtam. 2) Nagyító, csudálkozó, meglepő. Ejnye, mily derék! 3) Feddő, roszaló. Ejnye, te csunya gyerek. Ejnye, már mi ez megint?

EJT, (ej-t) áth. m. ejt-ett, htn. —ni v. —eni. par. -8. 1) Akarva vagy akaratlanul esni enged, vagyis okozza, hogy le-, el-, ki-, beessék. A vízmeritő

EHA, (eh-a) tárgyeset: ehát. A régieknél am. máj. L. EH. (2). Néhutt a köznép ma is mondja rokon értelemben gyéha v. gyuha, régiesen jonha. EHAFÁJÓ, (eha-fájó) ösz. mn. Eha- azaz máj- leány kútba ejtette a korsót. Sárba, vízbe, földre ejteni betegségben szenvedő, májafájó.

EHE, (eh-e) isz. melylyel élünk 1) midőn valakit valamely csinyen rajta kapunk. Ehe! kezemben vagy. 2) Gúnyból, csúfolódásból. Ehe! szép madár. 3) Köznépies nyelven igenlést jelent, pl. Ettél már? (Felelet :) Ehe! máskép: uhu. Rokon vele igen.

EHED, erdélyi falu Maros-székben; helyr. Ehedén, —re, —ről. (Lenk szókönyvében az utóbbi e is rövid).

valamit. Kézből kiejteni, leejteni a könyvet. Hón alól elejteni az irományokat. Különösen ömlő könyükről szólva am. hullat. Könyüket ejteni. 3) Néminemű rosz, kedvezőtlen állapotba hoz, kerít. Kétségbe, veszedelembe, törbe, kelepczébe ejteni. Hajadon nöt teherbe ejteni. Aggodalomba, bajba, búba, szomorúságba, bünbe ejteni valakit. Nehéz az agg rókát tőrbe ejteni. Km. 4) Valamit csinál, tesz, elkövet. Sebet ejteni. Könnyü sebet ejteni, de nehéz meggyógyítani. Km. Valaminek

[blocks in formation]

merét, módját ejteni. 5) Száján kibocsát, mond valamit. Káromkodó, trágár, mocskos szavakat ejteni. A szót, beszédet tisztán, értelmesen, hibásan, palóczosan

ej'eni.

redejt.

[blocks in formation]

igének minden értelmében. Kétségbe ejthet. Törbe, kelepczébe ejthet. V. ö. EJT.

EJTHETETLEN, (ej-t-het-etlen) mn. tt. ejthetetlen-t, tb. —ék. Amit ejteni, elejteni, leejteni, kiejÖszvetételekben beleejt, elejt, kiejt, megejt, teni, megejteni nem lehet; szilárdan, mozdulatlanul álló. Ejthetetlen erkölcsü. Kiejthetetlen nehéz szók. EJTÖ, (ej-t-ő) mn. tt. ejtő-t. A mi ejt. Kétség

Gyöke ej azonos es-ik (cadit) igének es gyöké vel, t. i. az s átváltozván j-re, mint ezekben: vás-ik, váj, fes-lik, fej-t, ros-t, roj-t. Mik szerint ejt am. es-t, vagy es-et, a t oly cselekvési képző levén benne, mint a rej-t, sej-t, fej-t, kel-t, töl-t s több más igékben.

-EJT, igeképző éles e-vel, mely a régieknél mind magas, mind mély szókban igen gyakran eléfordul a mai ít helyett, pl. a Tatrosi codexben : tanejt (tanit), hábor-ejt (háborít), hagy-ejt (hugyít, hajit), szabad-ejt (szabadít), szor-ejt (szorít), tiszt-ejt (tisztít), fényes-ejt (fényesít), üdvöz-ejt (üdvözít); ma is fennáll fel-ejt szóban (nyilt e-vel). L. IT képző.

EJTÉGET, (ej-t-e-get) áth. m. ejteget-tem, -tél, -ett. 1) Gyakran hullat, elhullat, sokszor el-, le-, kiejt. 2) Nyelvtanilag, a neveket esetek szerént változtatja (declinál), mi a magyar nyelvben főképen ragozás által történik.

EJTÉGETÉS, (ej-t-e-get-és) fn. tt. ejtėgetés-t, tb.ek. 1) Valaminek gyakori elhullatása. 2) Nyelvtanilag, a névnek esetek általi változtatása, (declinatio; a magyar nyelvben a fő működés szerént neveztetvén el, máskép: névragozás.

EJTÉGETÉSI, (ej-t-e-get-és-i) mn. tt. ejtegetéit, tb.ek. Ejtegetésre vonatkozó. Ejtegetési rendwer. Ejtegetési szabályok.

be ejtő.

EJTÖDIK, (ej-t-öd-ik) belsz. m. ejtőd-tem, —tél, -ött. L. EJTÖDZIK.

EJTŐDZIK, (ej-t-ődz-ik v. ej-t-őd-öz-ik) k. m. ejtődz-tem v. —öttem, -tél v. —öttél, —ött; htn. -ni v. -eni. Esik, alábbszáll, apad, fogy, sováyodik. Komám uram, egy kissé ejtődzött, mióta nem

láttam. Tiszamelléki szó.

EK, elvont gyök 1) eke névszóban, 2) hangutánzó ekeg igében.

ek szókban, L. AK, (1).
-EK, (1), névrag, pl. tel-ek, rejt-ek, vét-ek, tör-

--EK, (2), igerag 1) az egyes első személynél a kapcsoló módban verj-ek, menj-ek; 2) a többes harmadik személynél a múlt időben: vert-ek. Lásd : -AK, (2).

-EK, (3), többes szám ragja; 1. —AK, (3). -EK, (4), éles e-vel, régiesen ik helyett, pl. haragosz-ek (haragoszik) esz-ek (eszik), isz-ek (iszik), imádkoz-ek (imádkozik), alosz-ek (aloszik) stb. a Tátrosi codexben.

—EK (5), v. ÈK, 1. É betü alatt.

EKCZE, (ek-cze) fn. Kicsi, apró ékecske. Magában nem használják, hanem moncza (v. boncza am. bonczolék) szóval együtt. L. EKCZEMONCZA.

EJTEL, (ejt-el) fn. tt. ejtel-t, tb. —ék. A székelyeknél hígmérték neme, mely majd egy kupát, EKCZEMONCZA, (ekcze-moncza) ösz. fn. Dumajd egy pintet, majd egy itezét jelent. E határozat-nántúli tájnyelven am. öszvevisszahányt holmi, czelan értelménél fogva valószinű, hogy eredetileg ital. leczula, genyegúnya. Eyy ejtel bor, egy ital bor, mennyit valaki egyszerre megiszik, t. i. ki nagyobb, ki kisebb mértékben.

EKE, (ek-e am. ék-e v. ék-ű azaz ék minőségű, ék alakú) fn. tt. ekét, tb. ekék. Mezőgazdasági eszköz, melylyel a földet szántják. A közönséges magyar eké

EJTEMÉNY, (ej-t-e-mény) fn. tt. ejtemény-t, tb. -ek. Mondat, különösen erkölcsi tanulságot, példá-nek fő alkotó részei: eketalp, ekevas, ekerúd, ekefej, zatot tartalmazó mondat, közmondat.

EJTÉS, (ej-t-és) fu. tt. ejtés-t, tb. ek. 1) Cselekvés, melynél fogva valamit be-, le-, el-, mcg-, kiejtünk. Törbe ejtés. Kétségbe ejtés. Le-, el-, meg-, kiejtés. 2) Nyelvtanilag a szónak vagy betünek hangoz tatása, kimondása. Hangejtés, szóejtés, beszédejtés. 3) Szinte nyelvtanilag, a név ejtegetésében vagy ragozásában egyes eset, pl. tárgyejtés, alanyejtés, tárgyeset, alanyeset' helyett. V. ö. EJT.

EJTËTT, (ej-t-étt) mn. tt. ejtett-et. 1) Amit el-, le, kiejtettünk. Elejtett, leejtett, kiejtett. Kútba ejtett korsó. 2) Valamely rosz állapotba helyzett. Teherbe ejtett személy, kétségbe ejtett ember, törbe ejtett róka. 3, Mondott. Tisztán ejtett szó. Hibásan ejtett ide

gen szók.

EJTHET, (ej-t-het) tehető ige, m. ejthet-tem, -tél, -ett, par. ejthess. Általán am. teheti, eszközélheti, okozhatja, hogy valami le-, el-, kiessék, ez

ekeszarv, kormány(deszka), csoroszlya, gerendely, ekeló, szántóvas. Mellékes segédrészei: cságató, ösztöke, kabala. Némely részeit különböző vidékeken különfélekép nevezik, pl. ekekabala, kalabina, cságató, ekenád, körpölü, kázla, kokotka, tézsla stb. Ekét vetni a földnek, ekét fordítani, ekét tartani. Szeretnék szántani, hat ökröt hajtani, ha a babám jönne az ekét tartani. (Népd.) Ekével a gyepet töretni. Könynyü hat ökör után tolni az ekét. (Km.) Ö is szeret szántani a szegény ember ekéjén. (Km.).

Rokon vele a hellen axý (ék, hegye valaminek), német Egge, Ekke (borona), latin occa (eke, borona). EKEAKADÁLY, (eke-akadály) ösz. fn. lásd: EKEGÁT.

EKEALJA v. EKEALYJA, (eke-alja v. alyja) ösz. fn. Akkora föld, mennyit egy eke egy nap meg bír szántani. Egy eke alja, körülbelül egy hold. Régi kifejezés, mely eléjön Verbőczy magyar fordításaiban,

[blocks in formation]

s olyanforma mint egy vagy két kapás (szőlő), egy vagy két kaszás (rét) stb.

EKEBALTA, (eke-balta) ösz. fn. Kis balta, melyet a szántók magokkal hordanak, hogy szükség esetében legott használhassák.

EKEBAROM, (eke-barom) ösz. fn. Barom, melyet eke elé fognak, melyen szántanak, különösen ökör.

EKEBÉR, (eke-bér) ösz. fn. Gömörben am. ágy bér, melyet a hívek papjaiknak fizetnek. Tulajdon ért. annyi mint szántásért fizetett bér.

EKEBONTÓ, (eke-bontó) ösz. mn. Igy nevezték el a magyarok Zsigmond királynak második feleségét Borbálát, ki a paraszt legényeket csábítgatta s az ekétől elvonta. Ekebontó Borbála.

EKECS, (1), (ek-ecs). Kiavult fn. Am. Apró kis ék.

EKECS, (2), falu Komárom megyében; helyr. Ekecs-én, -re, —ről.

[blocks in formation]

EKEGÁT, (eke-gát) ösz. fn. Így nevezik néhutt a pörje nevü gazt, minthogy az ekét föntartóztatja, akadályozza. Szélesb ért. minden növénygyökerek, a szántóvas utjában.

EKEGERENDELY, (eke-gerendely) ösz. fn. Azon hosszu görbe fa, mely az eke fejéből kimegy s egyszersmind az ekét a talyigával kapcsolatba hozza. EKEGÉS, (ek-eg-és) fn. tt. ekegés-t, tb. -ék. Mekegés. V. ö. EKEG.

EKEKABALA, (eke-kabala) ösz. fn. 1. EKELÓ. EKEKERÉK, (eke-kerék) ösz. fn. Az eketaligának kereke.

EKEKÖLDÖK, (eke-köldök) ösz. fn. Eke talpát a gerendelylyel öszvetartó fa.

EKEL, falu Komárom megyében; helyr. Ekelén, —re, -ről.

-EKEL, ösz. igeképző, pl. esd-ekel, e helyett esd-eg-el, tehát tulajdonképen az első e is zárt é.

EKELÓ, (eke-ló) ösz. fn. A formáju csusztató melyre az ekét megforditva rá helyezik, s ki- és haza vontatják.

EKECSEL, (ek-ecs-él, eredetileg ékecskéket csinál) önh. és áth. m. ekecsel-t. Játszadozik vagy pisz-fa, mog valamivel, pepecsel valamit. Őrségi szó Vas megyében. Tájejtéssel: ekecsül, ekecsül.

EKECSELÖDIK, (ek-ecs-el-öd-ik) k. m. ekecselődtem, --tél, ött. Pepecsel valamit, piszmog valamivel.

EKEMEZŐ, KIS-, NAGY—, erdélyi falvak Szeben-székben; helyr. Ekemező-n, -re, -ről.

EKEMUNKA, (eke-munka) ösz. fn. Általán munka, melyet valaki ekével tesz; szántás. Különöbérben vagy hajdan robotban végzett ilynemü szolgálat.

EKECSINÁLÓ, (eke-csináló) ösz. fn. Mester-sen, ember, vagy gépész, ki ekéket készít.

EKECSONT, (eke-csont) ösz. fn. Boncztanban jelenti az orrüreg közepén levő csontot, mely az orrot két felé választja.

DÁS.

EKENÁD, (eke-nád) ösz. fn. Vas, mely az eke fejét az eke szárával v. gerendelyével öszvefoglalja, hogy erősen álljon.

EKERÚD, (ekc-rúd) ösz. fn. Rúd, mely által az —EKĖDÉS, (ek-ėd-és) ösz. ige névk. 1. —AKO-ekét a talyigával öszvekötik; vagy pedig mely az

—EKĖDIK, (ek-éd-ik) ösz. igeképző; mély han-eketalyigából előre megyen s a végire jármot vagy

gonakodik; 1. ezt.

nyaklót tesznek.

EKÉS, (ek-e-es) mn. tt. ekés-t, v. -et, tb. -ek. Ekével ellátott, ekével biró, dolgozó. Ekés robotosok.

EKEFEJ, (eke-fej) ösz. fn. Az ekének tömör talapja, melyből a gerendely fölnyúlik. EKESZARV, (eke-szarv) ösz. fn. Az ekének EKEFORDITÁS, (eke-forditás) ösz. fn. 1) Cse-két águ fogatója. Fogd meg az eke szarvát. Sok érdelekvés, midőn a szántó az ekét talpával fölveti, hogy mes legény, mert értéke szegény, fogja az eke szarvát. a hozzáragadt földet ösztökével letisztitsa. 2) Midőn (Beniczki). a szántó a föld egyik oldalát végig barázdolván a másik oldalra megyen át.

EKEFORDULÓ, (eke-forduló) ösz. fn. Azon hely, vagy dülő, hol a szántó a föld egyik oldaláról a másikra tér által. Egy ekeforduló am. egy kerülő. EKEFŐ, (eke-fő) ösz. fn. 1. EKEFEJ. EKEFÖLHÉRCZ, (eke-fölhércz) ösz. fn. Fölhércz az eketaligán, melyhez a szántólovak hámkötelei akasztvák. V. ö. FÖLHÉRCZ.

EKEFÖLHÉRCZTARTÓ, (eke-fölhércz-tartó) ösz. fn. Az eketalyiga rudacskáján levő rés, melybe a fölhérczet szeggel becsiptetik.

[blocks in formation]

EKESZÁM, (eke-szám) ösz. fn. Mezei, urbéri szolgálat, melyet valaki ekével, azaz szántással végez, vagy végezni szokott. Ekeszámba menni, ekeszámban dolgozni. Olyan szó, mint napszám.

EKESZOLGÁLAT, (eke-szolgálat) ösz. fn. 1.

EKESZÁM.

EKETALIGA v. EKETALYIGA, (eke-taliga) ösz. fn. Talyiga, melyhez az ekerudat csatolják. EKETALP,(eke-talp) ösz. fn. A régi szabásu ekefejnek alsó fele, mely fölé a szántóvasat szegezik.

EKEVÁNKOS v. -VÁNKUS, (eke-vánkos v. ―vánkus) ösz. fn. Gerendely alatti fa az eketaliga tengelyén.

EKEVAS, (eke-vas) ösz. fn. Szántóvas, mely az ekegerendelyből lenyúló csoroszla után az ekefejhez van ragasztva, s hegyes orrával a földet felhasítja, a kormánydeszka pedig jobbra lefekteti.

« ElőzőTovább »