593

FALU-FALUD

FALUHÁZ-FALVA

594

FALUHÁZ, (falu-ház) ösz. fn. A falu közönsé gének háza, köz épülete, melyben a bírák tanácskozni szoktak; köz szólás szerint: falu háza.

FALUHELY, (falu-hely) ösz. fn. Tér, melyen a falu fekszik, belső és külső telkeit öszvevéve; az egész falu határostul.

FALU, fn. tt. falu-t v. falvat, tb. -k v. falvak. | LUD, puszta Szala megyében; KISFALUD, lásd Személyragozva : falu-m, falu-d, falu-ja vagy falva maga helyén a K betű alatt. (ez utóbbi leginkább helynevekben), falu-nk stb. Régiesen folu. A Tatrosi codexben folnagy (villicus, majoros) annyi mint falunagy, tehát itt villa értelemben vétetik; de olvasható régibb iratainkban város jelentésben is. V. ö. FOLNAGY. 1) Több egymás mellett fekvő mezei házak és gazdasági épületek öszvege, melyeket jobbára földmivelök laknak, kik városi jogokkal, kiváltságokkal nem birnak. Kis falu, nagy falu. Jobbágy, falu nemes falu. Falura menni. Falun lakni. Estve van már a faluban, farkas lakik a bokorban. (Km.) Több a falu, mint a város. (Km.) Meghúzza magát, mint Guta (nevű haramia ?) a falu végén. (Km.) Minden faluban más törvény. Faluról falura.

FALUKATA, (falu-kata) ösz. fn. A székelyeknél am. házról házra járó, pletykákat, híreket hordó asszony, vagy katuska férfi.

FALUNAGY, (falu-nagy) ösz. fn. A falunak elöljárója; első személy a falu hivatalnoki között. Olyan szó, mint : várnagy, hadnagy. Egyébiránt ez értelme mai napság nem divatos. V. ö. FOLNAGY.

FALUNÉP, (falu-nép) ösz. fn. A falu lakosainak öszvege, közönsége; szokottabban: falu népe.

FALUNLAKÓ, (falun-lakó) ösz. fn. Személy, ki falun v. faluban lakik, ki ott telepedett meg, s ott keresi kenyerét.

FALUS, (fal-u-s) mn. tt. falus-t v. at, tb. -ak. Kinek faluja van. Falus úr, mint földes úr, kastélyos úr.

Kilencz puszta faluban nincs párja. (Km.). 2) Falun lakó vagy átv. ért. akármely más közönség. Falu bikája. Falu dobja. Falu háza. Falu kalodája. Falu szája, azaz, előcsahosa. Falu nadrágja, falu köpönyege. Falu rovására enni inni. 3) Tájszólás szerént, mint a né- FALUSI, (fal-u-s-i) mn. tt. falusi-t, tb. -ak. meteknél das Land am. ami nem város. Falura vo- 1) Falun lakó, falura való, onnan eredő, falura vonulni. Falun mulatni, azaz, a városon kivül, akár fa-natkozó. Falusi varga. Falusi bucsúsok. Falusi bíró, luban, akár pusztán, tanyán, szőlőben stb.

Öszvetétel által számos helynevet alkot, mint Nagyfalu, Kisfalu, Magyarfalu, Olaszfalu, Jászfalu, Feketefalu stb.; s birtokragozottan falva (mint Ábrahámfalva, Asszonyfalva) még számosabbat, melyek illető helyeiken mind eléfordúlnak.

Némelyek (pl. a Debr. gramm.) szerént am. falakból álló, falakkal biró hely; de hihetőbben val, régente bír értelemben divatos igétől ugyancsak régente divatozott valal, a latin,possessio' értelmében: ,mert valának sok valali" (Tatrosi codex); ebből lett palóczosan, székelyesen, göcseiesen ejtve: valau = valu= falu. (A szláv nyelvben is eléjön valal). Rokon vele a szanszkrit: pallí, (am. vár, város), a hellen nóis, persa pahlav, pahlu (város), latin villa, arab balad, mandsu falan stb.

:

FALUBELI, (falu-beli) ösz. mn. Faluban lakó, onnan származó, eredő, oda tartozó. Falubeli kocsmáros. Falubeli koldusok. Falubeli napszámosok.

mester, pap. Falusi cseléd. 2) Nem-fínom, müveletlen, nyers; együgyü v. egyszerü. Falusi erkölcsök, szokások. Falusi munka. Falusi gubó.

v.

FALUSIAS, (fal-u-s-i-as) mn. tt. falusias-t, at, tb. -ak. Olyan, mint a falusi lakosoké szokott lenni. Falusias beszéd, magaviselet, öltözködés, mulatság.

FALUSIASAN, (fal-u-s-i-as-an) ih. Falusiak módjára, szokása szerént. Falusiasan viselni magát. Falusiasan hordani a hajat.

FALUSILAG, (fal-u-s-i-lag) ih. Falusi módra, úgy, mint a falusiak szoktak, falun divatos szokás

szerint.

FALUSTUL, (fal-u-s-tul) ih. Az egész faluval együtt, mindenestül. Oda vagyunk falustul.

FALUZ, (fal-u-z) önh. m. faluz-tam, tál, -ott. 1) Faluról falura jár. Faluznak a zsidó kalmárok, a rongyszedők, drótosok stb. Faluznak némely ingyenélők, koldusok, csavargók. 2) Ugyanazon falu há

FALUCSKA, (1), (fal-u-cs-ka) kics. fn. tt. fa- zait sorra járja, pl. kéregetés, koldulás, árulás, hirhordás stb. végett.

lucská-t. Kisded falu.

FALUZÁS, (fal-u-z-ás) fn. tt. faluzás-t, tb. FALUCSKA, (2), helység Beregh megyében; ok. Faluról falura járás, csavargás; a falu házaihelyr. Falucská-n, -ra, -ról. nak bekóborlása. V. ö. FALUZ.

FALUBIRÓ, (falu-biró) ösz. fn. A falunak fő tisztviselője, ki a falu lakosai fölött a törvényben és » Van susogó, faluzás, van vokshajtósdi vadászat.“ Tisztujitási feddövers. szokás által meghatározott igazgató, itélő és büntető hatalommal bír. A nép nyelvén, s közönségesen szól- FALUZÓ, (fal-u-z-ó) mn. tt. faluzó-t. Aki faluva : falu birája v. falusi biró; többes számban : fa- ról falura jár, vagy a falu házait sorba bekóborolja. lubirák v. falusi birák. V. ö. BIRÓ. Faluzó zsidó, üveges tót.

FALUD, (fal-u-d) fn. tt. falud-ot. Némely fa- FALVA, am. falu egyes harmad személyi ragluk neveiben él. Értelme am. faluhely. NAGYFA-gal, leginkább helynevekben, mint Bethlenfalva, Ba

AKAD. NAGY. SZÓTÁR II. KÖT.

595

FALZUZMÓ-FAN

FANATLAN-FANCZOG

596

rátfalva, Mihályfalva stb. melyet sokszor csak fa | sarjadzó gyönge pehely. Átv. ért. némely gyökér szóvá húznak öszve, mint : Asszonyfa, Dénesfa, Má- termények héjából kinövő, szőrhöz hasonló szálak. téfa, Pálfa, Péterfa stb. V. ö. FA és FALU. V. ö. FANOS.

FALZUZMÓ, (fal-zuzmó) ösz. fn. Falakon teFANATLAN, (fan-atlan) mn. tt. fanatlan-t, tb. nyésző növényfaj a zuzmók neméből. (Lichen parie-ok. Kinek fana nincsen, vagy még nem nő. Fanattinus). lan asszony, fanatlan kis leány. FAMAG, (fa-mag) ösz. fn. Mag, mely a fán, hüvelybe, tokba, gyümölcsbe rejtve terem, s mely által a fát szaporítani, tenyészteni lehet. Famagokat szedni, gyüjteni, ültetni.

FAMÉH, (fa-méh) ösz. fn. Vad méhek különös faja, mely a fák odvaiban fészkel.

FAMÉRÉS, (fa-mérés) ösz. fn. Erdőszök müködése, mely szerént a fák magasságát, s tömegök mennyiségét meghatározzák.

FANCS, (fan-cs) elvont törzse 1) fancsalog igé nek, 2), fancsika főnévnek. L. czeket.

FÁNCS, puszta Fehér megyében; helyr. Fáncs

on, -ra, -ról.

FANCSAL, (1), fn. tt. Fancsal-t, tb. —ok. Gyarmathy Sámuel szerént am. Venczel (Venceslaus). és Pozsony vármegyékben; továbbá Erdélyben UdFANCSAL, (2), helységek neve Abaúj, Heves varhely székben és Torda megyében; helyr. Fancsalon, —ra, —ról. Olyan, mint a fancsali feszület. (Km). FAMÉRTÉK, (fa-mérték) ösz. fn. Mindenféle FANCSALOG, (fan-cs-al-og) önh. m. fancsalogmérő eszköz vagy mód, melylyel az álló vagy levá- tam v. fancsalg-ottam, -tál v. fancsalg-ottál, fangott és öszverakott fának magasságát és mennyiségét csalg-ott, htn. -ni v. fancsalg-ani. Dunán túl am. meghatározzák. nyomorogva, soványan ide-oda jár-kel, mint afféle FAMETSZÉS, (fa-metszés) ösz. fn. Általán cse-beteges vagy lábadozó ember. Néhutt: vánzorog v. vánszorog. A székelyeknél am. tekereg, elé s hátra jár. Gyöke fan rokon von gyökkel és vonz, vánsz tör

lekvés, melynél fogva a fát valamely éles eszközzel be- vagy elvágják, hasítják. Különösen, mesterség, midőn valaki betüket vagy más jegyeket, alakokat vés fába, hogy azokat nyomtatás alá bocsássa. (Xylographia).

FAMETSZET, (fa-metszet) ösz. fn. Fametszés után készült nyomtatvány; vagy betük, jegyek, alakok, melyek fába vannak metszve.

FAMETSZŐ, (fa-metsző) ösz. fn. Mester, ki betüket, különféle jegyeket és alakokat fába metsz; különböztetésül az aczél-, réz-, kőmetszőtől.

FAMÉZ, (fa-méz) ösz. fn. 1) Fából kiszivárgó sürües nedv, mely megkeményedvén, famézgá-nak neveztetik. 2) Odvas fákban tanyázó méhek méze.

FAMÉZGA, (fa-mézga) ösz. fn. I. FAMÉZ 1). FAMÍVES, (fa-míves) ösz. fn. Mindenféle mesterember, ki fából dolgozik, készít valamit, pl. asztalos, kerékgyártó, esztergályos, ács, bodnár stb.

FAMOH, (fa-moh) ösz. fn. Fákon termő, tenyésző mohféle növény a lopvanőszők seregéből.

zsekkel.

FANCSAROG, (fan-cs-ar-og) 1. FANCSALOG. FANCSIKA, (1), (fan-cs-ik-a) fn. tárgyeset: fancsiká-t. Pápa vidékén am. darab rongyocska. V. ö. FANCZ.

FANCSIKA, (2), falvak Bihar (kettő) és Ugocsa megyében; KIS, NAGY-, puszták Bihar megyé ben; helyr. Fancsiká-n, —ra, —ról,

FANCSONT, (fan-csont) ösz. fn. Az ágyékcsontnak kinyomuló része, mely a szeméremtaghoz legközelebb fekszik. (Os pubis).

FANCSONTÍV, (fan-csont-ív) ösz. fn. Ívded görbület, melyet a fancsont képez. V. ö. FANCSONT. FANCSONTVÁLASZTÁS, (fan-csont-választás) ösz. fn. A fancsontnak, mely ív-alakkal bír, kétfelé válása. (Symphyseotomia).

FANCZ, fn. tt. fancz-ot. Túl a Dunán am. rongy, ruháról fityegő szakadék. Alkalmasint egy eredetű a német Fetzen szóval; olaszul pezza, fetta.

FÁNCZ, (fán-cz, rokonnak látszik vele a szansz

FAMOLY, (fa-moly) ösz. fn. A fákban, kivált ha vének, s régen kivágottak, tenyésző féreg, mely erős apró fogaival azok belsejét és kérgét emészti, más-krit vant [kötni, fonni], német Faden stb.) fn. tt. fánczkép szú. V. ö. MOLY.

FAMUNKA, (fa-munka) ösz. fn. 1. FAMÜ. FAMŰ, (fa-mü) ösz. fn. Minden, mi valamely mesterség által fából készíttetik. Ilyenek, az ácsmüvek, asztalosmüvek, esztergármüvek, bodnármüvek stb.

FAMŰVES, (fa-műves) 1. FAMÍVES.

ot. 1) A kasza nyakát görbe kapocscsal erősítő, mintegy öszvefonó eszköz. 2) Rovás, bemetszett hézag, melybe valamit becsiptetnek, beeresztenek, pl. fáncz az ablakfán, hogy az ablakráma bele menjen; fáncz a zsindelyen, melybe más zsindelyt élénél fogva bele alkalmaznak, tehát több zsindelyt mintegy öszvefonnak, öszvefoglalnak.

FANCZILLA, (a latin : ancilla, olasz fancella, fanciulla stb. szókkal rokon) fn. tt. fanczillát. A székelyeknél am. kicsi rongyos, fanczos szolgáló, szegény leányka.

FAN, (rokon fon igeszóval, s jelentése mintegy fonal, a Hegyalján és vidékén csakugyan ejtik is fonnak, cseh nyelven: funyek); fn. tt. fan-t, tb. ok. Általán szőr, mely a szeméremtest körül nő, szeméremször. Különösen, némely vidékeken, egyedül a nők szemérme körül növő szőr neveztetik így. Némelytál, -ott. A vinczog szónak ikertársa. A székerégieknél pedig az ifjak és szüzek szeméremtestén lyeknél am. finyorán, finnyásan, kényesen szól.

FANCZOG, (fancz-og) önh. m. fanczog-tam,

FANÍV, (fan-ív) ösz. fn. Az alhasnak ívalakú része, melyet a fan takar. V. ö. FAN.

FÁNK, (fán-k, azaz fonék v. fonadék, fonott sütemény), fn. tt. fánkot. Tésztából leginkább fonottan vagy fonott alakban készült sütemény. 1) Szélesebb ért. többféle sütemények neveztetnek így, milyenek dorongos fánk, kürtős fánk, forgács fánk, toló fánk, tölcséres fánk, csillag fánk, lelkes fánk, ve

FANÖVÉNY, (fa-növény) ösz. fn. Növény, mely a fák neméhez tartozik, pl. a szilva-, cser-, tölgy-fanövények. FANSZÖR, (fan-szőr) ösz. fn. l. FAN.

FÁNT, (rokonnak látszik vele a magyar bánt és fenyít, franczia veng-er, latin vind-icare, német ahnd-en), régi szó, fn. tt. fántot.Valamely bántó tettnek hasonlóval viszonozása, fenyítése. Fánton fánt, azaz bántásért bántás. Fánton fánttal fizetni. (Talio, poena talionis).

FANTÁJ, (fan-táj) ösz. fn. Az alhasnak azon környéke, melyet fan szokott lepni, azaz a szeméremtest kerülete.

FANTAROG, (fan-t-ar-og) 1. FANCSALOG. FANTETÜ, (fan-tetü) ösz. fn. Különös tetüfaj, mely leginkább a fan közé veszi be magát, s a bőr alá buvik, máskép: lapos tetu.

FANTI, (fan-t-i) mn. tt. fanti-t, tb. —ak. Székely szó, am. fancsalgó, fantargó, bolygó eszű, féleszü.

FANZÁR, (fan-zár) fn. tt. fanzár-t, tb. -ok. Cserjeféle növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből; bokrétája nyakas, torkát a hímszálak szőrei bezárják, honnan a neve (Lycium). Fajai sugár, pongyola, görbegurba, lila fanzár.

FANY, elvont gyök, mely a fanyal, fanyalog, fanyalodik, fanyar, fanyarú stb. szókban fenmaradt. Ezeknek értelme után következtetve jelent valamely szorítót, öszvehúzót, kényszerítőt, tehát szinte rokon fon, von igékkel.

FANYAL, (fany-al) fn. tt. fanyal-t, tb. -ok.

Árnyas helyeken tenyésző cserjés növény, melyen vörös héju és lisztes husú bogyók, a medvék kedves eledele, teremnek. (Arbutus uva ursi).

lös fánk, mogyoró fánk stb. Vannak, kik a német
Pfannkuchen szóból származtatják, de ez erőltetett és
egészen mást is jelent. 2) Különösen fínom, legin-
kább farsangban kelendő tésztasütemény, gömbölyű
alakban, s töltelékkel vagy a nélkül; némely vidéke-
ken siska, másutt pampuska. 3) Mátyusföldön kizá-
rólag fánknak mondják azon süteményt, melyet má-FANYALOG.
sutt forgácsfánknak vagy csöröyének s herőczének is
hínak. Megvan az illír nyelvben is.

FÁNKTOLÓ, (fánk-toló) ösz. fn. Szakács- vagyis konyhaeszköz, melylyel az úgynevezett tolófánkot készitik, melynek belseje szögletes és rovátkos szokott lenni, honnan a tolófánk is ilyen alakot vesz föl.

FANOS, (fan-os) mn. tt. fanos-t v. -at, tb. -ak. 1) Kinek fana van; a mi fannal benőtt. Fanos leány, legény. V. ö. FAN. 2) Szőrös. Fanos ebnek gubás eb a társa. (Km.). 3) Mondják a növények gyökeiről, és némely földi terményekről, melyek rostosak, s mintegy hajat, szőrt eresztenek. Fanos répa.

FANOSODÁS, (fan-os-od-ás) fn. tt. fanosodás-t, tb. ok. Állapot, midőn valakinek fana nő. V. ö.

FANOSODIK.

FANOSODIK, (fan-os-od-ik) k. m. fanosod-tam, -tál, ott. Szeméremteste közül szőrösödik. Átv. ért. nemzésre alkalmassá, képessé kezd lenni.

FANÖVELDE, (fa-növelde) ösz. fn. lásd: FAIS

KOLA.

FANYALGÁS, (fany-al-g-ás) fn. tt. fanyalgás-t, tb. ok. Szorultságban, szükségben ide-oda hajlás, nyomorgás, kedvetlenség, mintegy vonalgás. V. ö.

FANYALGÓ, (fany-al-og-ó, mintegy: vonalgó) mn. tt. fanyalgó-t. Szorult, szük állapotban levő, s ennél fogva mindenre kényszerülő, nyomorgó, ide-oda járó-kelő. Utczán fanyalgó idegen koldus. Éhségben fanyalgó hadi foglyok.

FANYALGÓS, (fany-al-og-ó-os) mn. tt. fanyalgós-t v. at, tb. -ak. Nyavalygós, beteges.

FANYALODÁS, (fany-al-od-ás) fn. tt. fanyalodás-t, tb. ok. Szükségtől szorongatva magának elszánása valamire.

FANYALODIK, (fany-al-od-ik) k. m. fanyalodtam, -tál, —ott. Szükségtől, kénytelenségtől vonva vagy szorongatva valamire szánja magát. Ehségében ráfanyalodott a fekete kenyérre. Azokhoz fanyalodott, kiket hajdan megvetett volt.

FANYALOG, (fany-al-og, mintegy vonalog) önh. m. fanyalog-tam v. fanyalg-ottam, fanyalog-tál v. fanyalg-ottál, fanyalg-ott. 1) Szükségben, szorultságban tür, szenved a nélkül, hogy baját kijelentené; elnyomorog. Inkább éhen, rongyosan fanyalog, hogy

sem koldulna. 2) Magában nyög, sóhajtoz, magába | vonulva szenved.

FANYAR, (fany-ar) mn. tt. fanyar-t, tb. -ok. 1) Mondják nedvről, vagy nedvvel biró testről, mely éretlen savanyúságu, vad izű, fojtós, mely a szájat | öszvehúzza, vonja. Fanyar egres, fanyar bor, fanyar birsalma, fanyar som, kökény. Egyezik vele a túl a Dunán több vidéken divatos vonyár, és a régies venyerék, (sicera). 2) Átv. ért. kedvetlen, kemény; szük korlátok közé szorúlt; erős fegyelem alatt levő. Fanyar ember. Fanyar élet. Ezen értelemben hangra nézve is némi rokonságban van a sanyar szóval. L. SANYAR.

FANYARÁN, 1. FINYORÁN.

FANYARI, (fany-ar-i) mn. tt. fanyari-t, tb. -ak. Rosz kedvű.

FANYARKÁS, (fany-ar-ka-as) mn. tt. fanyarkás-t v. —at, tb. —ak. Aminek kevéssé fanyar, fojtós íze van. Fanyarkás vörös bor. A nem egészen érett kökény fanyarkás.

FANYARODIK, (fany-ar-od-ik) k. m. fanyarodtam, -tál, -ott. 1) Fanyar izüvé lesz, fojtósodik, öszvehuzó savany uságot kap, csipősödik. Forrás után fanyarodik a vörösbor. 2) Fölcserélve használják fanyalodik helyett. V. ö. FANYALODIK.

FANYAROG, (fany-ar-og) önh. m. fanyarogtam v. fanyarg-ottam, —tál v. fanyarg-ottál, fanyargott; htn. ni v. fanyargani. Szükségben, nyomorban szenved, tengődik; fanyar életet él. V. ö. FANYAR | és SANYAROG.

FANYARSÁG, (fany-ar-ság) fn. tt. fanyarságot. Valamely italnak, gyümölcsnek vad savanyusága, vad ize, fojtóssága. Ezen bort fanyarsága miatt nem lehet inni. Birsalma, som, kökény fanyarsága. Átv. ért. roszkedvüség, a kedélynek csípősködő, s bántó modora.

FANYARÚ, (fany-ar-ú) mn. 1. FANYAR. V. ö. SANYARÚ.

FANYARÚ KUKOJCZA, 1. AFONYA. FANYARÚSÁG, FANYARUSÁG, 1. FANYARSÁG és v. ö. SANYARÚSÁG.

FANYELÜ, (fa-nyelű) ösz. mn. Minek fából van nyele. Fanyelű kés, bicsak, villa. V. ö. NYÉL.

FANYESÉS, (fa-nyesés) ösz. fn. A fa ágainak valamely éles eszköz által tőből vagy izeknél elmetszése.

FANYESŐ, (1), (fa-nyeső) ösz. mn. Amivel fát nyesnek. V. ö. NYES. Fanyeső kés, olló.

FANYESŐ, (2), (1. föntebb) ösz. fn. 1) Személy, ki fát vagy fákat nyes. 2) Eszköz, pl. olló, kés, mely lyel nyesnek. V. ö. NYES.

FANYIRÉS, (fa-nyirés) ösz. fn. Cselekvés, midőn a fa ágait, hogy egyarányosan álljanak, vagy | akadályul ne legyenek, kertészollóval elnyirik; különbözik tehát némileg a fenyeséstől, mely tulajdonkép az ízekben történik, a nyirés pedig csak az egyarányra van tekintettel.

FANYIRO, (fa-nyirő) ösz. fn. Kertészolló, melylyel a fák vagy bokrok ágait egyenes vonalra nyirják. FÁNYOL, (fány-ol am. von-ol) áth. m. fányolt. A puszta helyet kertté alakítása végett, vékony keritéssel körülvonja vagy fonja. Székely szó.

FANYOLGAT, (fany-ol-gat) áth. m. fanyolgattam, -tál, ―ott. Székely szó, am. fanyarán, finyorán v. finnyásan nyeleget.

FANYOMAT, (fa-nyomat) ösz. fn. Mindenféle nyomtatmány, mely fametszés után készül. V. ö. FAMETSZÉS.

FANYOMATÚ, FANYOMATU, (fa-nyomatú) ösz. mn. Amit fametszéssel nyomtak. Fanyomatú betük, könyv, képek.

FAOLAJ, (fa-olaj) ösz. fn. Olaj, melyet az olajfa gyümölcséből sajtólnak; különbségül a lenmag-, kendermag-, tökmag-, repcze- stb. olajtól. V. ö. OLAJFA. FAOLLÓ, (fa-olló) ösz. fn. 1. FANYIRÖ, fn. FAOSKOLA, (fa-oskola) ösz. fn. lásd: FAIS

KOLA.

FAPADLAT, (fa-padlat) ösz. fn. Fából, pl. gerendákból, deszkákból rakott padlat. Fapadlat a lóistállóban. V. ö. PADLAT.

FAPALACZK, (fa-palaczk) ösz. fn. Palaczk, mely fából van csinálva.

FAPÁLCZA, (fa-páleza) ösz. fn. Fából való pálcza. (Van vaspálcza is). Bocskorhoz fapálcza. (Km.). FAPEHELY, (fa-pehely) ösz. fn. Némely fanemek, nevezetesen füzek, nyárfák, jegenyék stb. virága, mely pehelyalakban szállingózik.

FAPÉNZ, (fa-pénz) ösz. fn. 1) Fából csinált pénz. Bolondnak a fapénz is jó. (Km.). 2) Pénz, melyet némely közintézeteknél, pl. nyilvános iskolákban fűtés fejében fizetnek. Iskolai fapénz. Beszedni a fapénzt.

FAPIACZ, (fa-piacz) ösz. fn. Vásárhely, hol különféle használatra való fát árulnak. Szorosb. ért. eladó tüzi fák rakhelye.

FAPOHÁR, (fa-pohár) ösz. fn. Fából vájt, esztergározott pohár. Fapalaczkhoz fapohár.

FAPOLTURA, (fa-poltura) ösz. fn. Poltura fából. V. ö. POLTURA. Bolondnak fapoltura is jó, ha elveszti sem kár. (Km.).

FAPOR, (fa-por) ösz. fn. Fínom por, mely a szúette fából elhull. Szélesb ért. fűrészelés, vágás, faragás alatt apróra morzsolódó fahulladék. Furészpor.

FAPORTÉKA, (fa-portéka) ösz. fn. 1. FAÁRU.

FAR, (1), hangutánzó elvont gyök, melyből faradék, faracskál, farag és származékaik eredtek. Rokon a ver igével, továbbá a szanszkrit bharv (ver, tör), mar (vág, tör), arb (vág, ver), hellen gaooo, latin ferio, frango stb. szókkal. Egyezik vele a forgács gyöke for.

FAR, (2), fn. tt. far-t, tb. —ok. 1) Általán, az állatnak hátulsó fele, része, hol a hát vagy derék végződik, s a lábak kezdődnek. Ökör fara, tehén fara, ló fara. Gömbölyű far, csapott far. Farral menni az

FÁRADÁS, (fár-ad-ás) fn. tt. fáradás-t, tb. -ok. 1) Valamely ügyben, munkában, dologban el

erőnek gyöngülése, csökkenése, melyet pihenés által ismét vissza lehet nyerni. V. ö. FÁRAD.

2) Különösen, az embernek egész alfele. Nagy far, at. Nagy és sok, tartós fáradság. kis far, kövér, sovány far, kemény, lágy far. Farára vertek. Farba rugni átvitt ért. am. túl-, v. kiadni valakin, am. felhagyni vele. Megtapogatták a farát. Fa-járás, foglalkodás, forgolódás. 2) A testi vagy lelki rát riszálja. Abrincscsal keríti farát. Jól birja a farát. Tarát farát kifeszíti. (Faludi). Tarka barka ruha, illik a szajha farára. (Km.) Úgy jár a fara, mint az istennyila. (Km.) Szitál a fara, vagy farával. 3) Átv. ért. valamely épületnek vagy alkotmánynak, gépnek hátulja. Hajó farán áll a kormányos. A kocsit faránál fogva elemelni, vagy elvetni a kocsi farát. Szán fara. Istálló fara.

Egynek látszik par vagy mar gyökkel part v. mart szókban, melyek valami emelkedettet, kiállót jelentenek; p előtét nélkül pedig orom szóval; finnül perä; a hellénben ovoά am. fark.

FÁRADAT, (fár-ad-at) fn. tt. fáradat-ot. Fára

dás elvont értelemben.

FÁRADALTAN, (fár-ad-atlan) mn. tt. fáradatlan-t, tb. ok. Aki nem fárad, erejének megfe

szítésében alább nem hagy, aki szüntelen munkálko-
dik;
munkatürő. Fáradatlan gazda, iró. Határozóilag
am. fáradatlanul.

FÁRADATLANUL, (fár-ad-atlan-ul) ih. Az erőnek megfeszitésével föl nem hagyva; szüntelen munkálkodva; ki nem fáradva. V. ö. FÁRAD.

FÁR, elvont gyökszó, mely a fárad, fáraszt igékben, és származékaikban él. Értelme for-gás, FARADÉK, (far-ad-ék) fn. tt. faradék-ot. Ami for-golódás. Rokonok vele a szanszkrit par, pur (mo- faragás által elesik, elhull. Faradék-forgács, körömzog), a hellen zɛio∞, пso̟ά∞, поo̟ɛvo, a német fah-faradék, bőrfaradék. V. ö. FARAG. ren, führen, fern, angol far (messze), finn väsyn és több számtalanok.

FARACSKÁL, (far-acs-ka-al) áth. m. faracskál-t. Csak úgy játékból, mulatságból, könnyeden farag valamit, máskép: faragcsál, faricskál. Kicsinezve gyakorító értelemmel bír.

FARÁD, falu Sopron megyében; helyr. Farádon, ra, -ról.

FÁRADÉKONY, (fár-ad-é-kony) mn. tt. fáradékony-t v. -at, tb. —ak. Könnyen fáradó, fáradásra hajlandó. Fáradékony vén ló.

FÁRADHATATLAN, FÁRADHATLAN, (fárad-hat[-at]-lan) mn. tt. fáradhatatlan-t, tb. elfáradni nem tud; folyvást legnagyobb szorgalommal s pihenés nélkül dolgozó. Fáradhatlan nyelv

buvár.

FÁRADHATATLANSÁG, FÁRADHATATLANUL, 1. FÁRADHATLANSÁG, FÁRADHAT

LANUL.

FÁRADHATLANSÁG, (fár-ad-hat-lan-ság) fn. tt. fáradhatlanság-ot. Tulajdonság, munkabirás, melynél fogva valaki fáradhatlan.

FÁRADHATLANUL, (fár-ad-hat-lan-ul) ih. Soha el nem fáradva, a legnagyobb és állandó szorgalommal. -t

tb. ok. Valamely dologban, ügyben folytonos vagy FÁRADOZÁS, (fár-ad-oz-ás) fn. tt. fáradozás-t, ok. Valamely dologban, ügyben folytonos vagy gyakori munkálkodás, forgolódás, utána járás-kelés. Az ügyvéd fáradozását megjutalmazni.

FÁRAD, (får-ad) önh. m. fárad-tam, —tál, —t FÁRADOZ, (fár-ad-oz) önh. m. fáradoz-tam, v. fárad-ott. 1) Valamely dologban, munkában nagy -z. Folytonosan vagy gyakran erővel, szinte lankadásig foglalkodik, forgolódik.tál, -ott, par. -2. fárad. Fáradozni valamiben, pl. vállalatban, tervnek Más ügyében fáradni. Kenyérkeresésben fáradni. Miben fáradsz ismét ? Ö sokban fárad. Rest kétszer fárad. kivitelében, munkában. Más ügyében fáradozni. V. ö. FÁRAD. (Km.). „A munkás jó hazafi, mint a buzgó keresztény, szüntelenül fárad, izzad és harczol; hogy kipihenje magát az örökkévalóságra vár." (Lonovics érsek). 2) tb. Testi vagy lelki ereje a megfeszülés miatt gyöngül, alább hagy, lankad. Ki nem szokta a dolgot, hamar fárad. Bele fáradni a kaszálásba, gyűjtésbe, szántásba. Belefáradni a tanulásba, gondolkodásba. Elfáradni a hosszu úton. Kifáradni. Megfáradni. 3) A köznép, midőn udvariasan vissza akarja utasítani a kinálást, így szól : Ne fáradjon. Ugyan minek fárad? vagy: Ne fáraszsza magát. 4) Heves vármegyében annyi is mint soványodik.

FÁRADALMAS, (fár-ad-al-m-as) mn. tt. fáradalmas-t v. at, tb. —ak. Sok és nagy fáradsággal járó. Fáradalmas munka, utazás.

FÁRADSÁG, (fár-ad-ság) fn. tt. fáradság-ot. 1) A megfeszitett testi vagy lelki erőnek ellankadása, mely pihenés által ismét el szokott múlni. Egy jó álom minden fáradságot helyrehoz. (Km.) Fáradságot szenvedni. 2) Átv. ért. munka, dolog. Sok fáradságomba került. Ne kímélje fáradságát.

FÁRADSÁGOS, (fár-ad-ság-os) mn. tt. fáradságos-t v. -at, tb. -ak. Fáradsággal járó, fáradságba kerülő. Fáradságos foglalkodás, munka, utazás. V. ö. FÁRADSÁG.