FAKALÁN, (fa-kalán) ösz. fn. 1. FAKANÁL. FAKALAPÁCS, (fa-kalapács) ösz. fn. Kalapács fából, milyet péld. a bodnárok használnak. V. ö. KALAPÁCS.

FAKAMARA, FAKAMRA, (fa-kamara v. kamra) ösz. fn. 1) Kamara, melyben tüzelni való fát tartani szoktak. 2) Fából épült kamara.

FAKANÁL, (fa-kanál) ösz. fn. Fából csinált kanál, evőkanál, főzőkanál. Föld csuporhoz fakanál. (Km.).

FAKANAF, (fa-kanaf) ösz. fn. 1. FAROST és

FAKARÓ, (fa-karó) ösz. fn. Általán mindenféle karó, mely fából van faragva, különösen, melyhez a csemetéket, fiatal fákat, szőlővesszőket kötik.

FAKASZT, (fak-asz-t) áth. m. fakaszt-ott, htn. -ni, v. —ani. Eszközli, hogy valami fakadjon, kifakadjon. V. ö. FAKAD. Mózses vizet fakasztott a kősziklából. Könyűt fakasztani valaki szemeiből. Könyükre, sirásra, nevetésre, kaczagásra, hahotára, szitkokra, káromlásokra fakasztani. A kikelet sugarai bimbókat fakasztanak a fákon. Elfakasztani a hólya got. Megfakasztani a kelést, persenést.

FAKASZTÁS, (fak-asz-t-ás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valami fakad, megfakad. V. ö. FAKASZT.

FAKASZTÓ, (fak-asz-t-ó) mn. tt. fakasztó-t. Ami eszközli, okozza, hogy valami fakadjon, meg-, ki-, föl-, elfakadjon. Könyfakasztó panasz. Daganatfakasztó ír.

FAKECSKE, (fa-kecske) ösz. fn. 1) Három egyenetlen lábu faszék vagy faállás a kovácsoknál, melyen a lovakat patkólják. 2) Kályhafütők eszköze, melyen a fűteni való fát be- vagy felhordják.

FAKÉP, (fa-kép) ösz. fn. Fából faragott kép, fabálvány, faszobor. Ott hagyták a faképnél. (Km.). FAKÉPIMÁDÁS, (fa-kép-imádás) ösz. fn. Fából faragott istenek, bálványok imádása.

FAKÉREG, (fa-kérég) ösz. fn. A fának külső héja, burka. Annyit használ, mint ebnek a fakéreg. (Km.). V. ö. KÉRÉG.

FAKERESKEDÉS, (fa-kereskedés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki fával üz. Épület-, szerszám-, tüzi fakereskedés. Gyümölcsfa-kereskedés.

FAKERESKEDŐ, (fa-kereskedő) ösz. fn. Személy, ki fával kereskedést üz. Épület-, szerszám-, tűzi fakereskedő, V. ö. KERESKEDŐ.

FAKES, (fa-kés) ösz. fn. Kés, melynek pilingája, azaz éle és foka fából van. A molnárok fakése,

melyet egykoron a hajánál fogva felakasztott tolvajnak adtak kezébe, hogy üstökét elriszálja vele.

FAKGAT, FAKGATÓDZIK stb. 1. FAGGAT, FAGGATÓDZIK.

FAKIMÉLÉS, (fa-kimélés) ösz. fn. A tüzi fának meggazdálkodása a tűzhelyen, fűtésnél stb. A takaréktüzelők fakimélésből hozattak be leginkább.

FAKILINCS, (fa-kilincs) ösz. fn. Kilincsféle zár az ajtón, kapun, mely fából van csinálva. V. ö.

KILINCS.

FAKÍN, (fa-kín) ösz. fn. Növénynem a kétlakiak seregéből és hathímesek rendéből, mely a fákon, különösen tölgyeken élődik. (Loranthus).

FÁKLYA, fn. tt. fáklyát. Vastag, ropogva égő gyertya, viaszból vagy szurokból, mely innepélyes menetek alkalmával, vagy sötétség ellen a szabad ég alatt használtatik. Fáklyákkal kisérni a halottat. Égő, viasz-, szurkos fáklya. Átv. ért. világossság, fény, derü. Az ész fáklyájánál vizsgálni valamit.

Idegen származásu szó; latinul fax, facula, svédül fakla, németül Fackel, vendül bakla, olaszul fiaccola stb.

FÁKLYAFENYÜ, (fáklya-fenyü) ösz. fn. Szurkos fenyü, mely vékony hasábokra vagdalva és meggyújtva fáklya gyanánt lobog.

FÁKLYAHORDOZÓ, (fáklya-hordozó) ösz. fn. Személy, ki innepélyes meneten vagy más alkalommal égő fáklyát visz.

FÁKLYAKAR, (fáklya-kar) ösz. fn. Fogóeszköz, melynél fogva az égő fáklyát tartják, hogy a csepegő szurok vagy viasz a kezet, ruhát be ne mocskolja.

FÁKLYÁS, (fák-lya-as) mn. tt. fáklyás-t v.

FAKEMÉNY, (fa-kemény) ösz. mn. Ami olyan kemény, mint a fa. Fakemény kenyér. Szokottabban: fakeménységü.

FAKEMÉNYSÉG, (fa-keménység) ösz. fn. Olyan keménység, mint a fáé.

sért. Fáklyás menet, temetés, zene.

FÁKLYATÁNCZ, (fáklya-táncz) ösz. fn. Menyekzői innepélyes táncz az udvaroknál, melylyel az új házaspárt hálóterembe kisérik az illető udvaronczok. FÁKLYAVIVŐ, (fáklya-vivő) lásd : FÁKLYA

HORDOZÓ.

FAKÓ, (1), (fak-ó) mn. tt. fakó-t. 1) Halovány sárga. Fakó ló. Fakó lovam, jó paripám, Kell-e szép sallangos szerszám? (Népd.). Többet költ fakóra, mint megérdemli fara. (Km.) Eb ura fakó. (Km.) Czo fel fakó! 2) Halovány, igen szőke, szinehagyott. Fakó képű ember. Fakó haju legény. Fakó szinu posztó. Fakó köpönyeg, kalap, csizma. 3) Ami nincs megvasalva. Fakó szekér, fakó kerék. Nemes ember, szűrdolmány, fakó kerék, kenderhám. (Km.). 4) Elsült, elszáradt, kiaszott. Fakó rétek, mezők. Fakó föld, ugar.

Eléjön egy régi oklevélben (1281-ből) fekó: ,,cujusdam equi feco coloris" (Jerney).

Mennyiben a fakó homályos szinüt, illetőleg színtelent, szinehagyottat jelent, a vak szóval rokonítható, s am. vakó, azaz vakszinű. V. ö. VAKISA, VAKOTÁS.

FAKÓ, (2), (1. föntebb) fn. tt. fakó-t. Fakó ló.
FAKÓ, (3), puszta Pozsony megyében; helyr.

Fakó-n, -ra, —ról.

FAKÓCZA, (fak-ó-cza) fn. tt. fakóczá-t. Fakó szekér, a mely nincs megvasalva.

FAKOHA, (fa-koha) ösz. fn. Átv. ért. haszontalan, hiábavalóság, semmitérő dolog, milyen a fából csinált koha volna, melyből tüzet ütni nem lehet. Fakohát sem ér. (Km.) Tisza mellett fakova.

FAKÓHANGYA, (fakó hangya) ösz. fn. Fakó szinü erdei hangya. V. ö. HANGYA.

FAKOMRA, (fa-komra) 1. FAKAMARA. FAKÓPEJ, (fakó-pej) ösz. mn. Homályos fakószinbe menő pej, zsemlyeszinű. Fakopej csikó.

FAKÓS, (1), (fak-ó-s) mn. tt. fakós-t v. -at, tb. —ak. Kevessé fakó, a fakó színhez hasonló.

FAKÓS, (2), falu és puszta Szala megyében; helyr. Fakós-on, —ra, -ról.

FAKÓSÁRGA, (fakó-sárga) ösz. mn. Homályos sárga, mely a fakóhoz közel áll. Fakósárga paripa. FAKOSZ, (fa-kosz) ösz. fn. Fabetegség, mely kosz gyanánt a kérget lepi meg.

FAKÓSZÜRKE, (fakó-szürke) ösz. mn. Halovány sárgával vegyített szürke. V. ö. SZÜRKE.

FAKÓTIS, (fa-kótis) ösz. fn. Fából csinált kótis, vagyis ütő, törő eszköz, péld. a mozsárban, olajütő gépben. V. ö. KÓTIS.

FAKOVA, (fa-kova) 1. FAKOHA.

FAKÖ, (fa-kő) ösz. fn. Fa, mely a természet működése által, péld. czementvizben kő gyanánt megkeményül, megkövült fa.

FAKÖPÖNYEG, (fa-köpönyeg) ösz. fn. Tréfás neve azon házikónak, mely az őrhelyeken az őrkatonák számára van felállítva, hogy eső, hideg ellen belevonuljanak. Ettől különbözik az örház, melyben az őrségre kirendelt csapat tanyázik.

FAKÖTÉS, (fa-kötés) ösz. fn. Az ácsoknál és asztalosoknál bizonyos neme az öszvekötésnek, midőn a fának végét fecskefark formára kivágják, s egy másik fa végébe eresztik.

FAKÖTÖZŐ, (fa-kötöző) ösz. fn. Személy, ki favágáskor a rőzsét kévékbe köti. Különösen, a sóskutaknál oly napszámos, ki a sófőzéshez szükséges fát csomóba kötözve behordja.

FAKSZEG, (fak-szeg) ösz. fn. Ekét fölemelő, mintegy fok-szeg, fokozó szeg. Székely szó.

FAKTAT, (fak-tat) áth. m. faktat-tam, tál, -ott. Valamit szorongatás, fakgatás által kikutat, kikérdez.

FAKÚL, (fak-úl) önh. m. fakúlt. Fakóra változik, fakóvá lesz. V. ö. FAKÓ. Fakúl a rosz festékü posztó, kalap. Fakúlnak öszszel a mezők.

FAKUPACZ, (fa-kupacz) ösz. fn. Kazal- vagy baglyaformába öszverakott fa, rőzse.

FAKUPA, (fa-kupa) ösz. fn. Fából való kupa. V. ö. KUPA.

FAKÚSZ, (fa-kúsz) ösz. fn. A favágók neme alá tartozó erdei kis madár, mely a fák derekain nagy

könnyűséggel futkos fel és alá. (Certhia familiaris). FAL, (1), fn. tt. fal-at. Szilárd, tömör anyagból, különösen köböl, téglából, gerendákból stb. öszveillesztett, rakott épitmény, melynek magassága aránylag jóval nagyobb, mint szélessége, s valamely térnek keritésére, elzárására, elválasztására szolgál. Köfal, mórfal, téglafal, sárfal, sövényfal, fenékfal, utczafal, kerítésfal, olaszfal. Négy fal, négy szem közt sok történik. (Km.) Falra borsót hányni. (Km.) Falra mászni. (Km.) Falat rakni, vonni, vakolni, meszelni. Azért nem verem falba fejemet. (Km.) Nem hagyja magát faltól (km.), azaz nem huzódik fal mögé, mint a rosz tanuló vagy rosz harczos. Átv. ért. akadály, elválasztó eszköz. Lerontani a falakat, melyek gátolják honi iparunkat.

Származékai: falas, falaz stb.

A fel szóval azonos, egyébiránt rokonnak tekinthető vele a szanszkrit val vagy vall (fed, tart, támaszt), latin vallus. Lehet vál is, mintegy választó.

:

FAL, (2), hangutánzás által eredt gyök, t. i. ezen cselekvés az ƒ ajakbetü által, az ajkak szivó mozgásával van egybeköttetve, s ezen f, rokon v-vé változva feltaláltatik a latin voro, szanszkrit vark (nyel, Az eledelt szájtátva nagy mohón veszi be. Nagyokat mar), német fressen stb. szókban is. Áth. mult: fal-t. falni. Befalni. Felfalni. Aki sok mézet nyal, keserűt is fal. (Km.) Nyalja falja. Fald belebb a sipot. (Km.) Befalatták vele a szót. Addig nyalta falta, mig elcsábitotta. Aljas beszédben am. eszik. Faljunk hamar, azután dologra! Nem jó társ az, aki mindent felfal. (Km.).

Származékai : falám, falás, falat, faldokol, faldos, faló stb.

FALÁB, (fa-láb) ösz. fn. 1) Romlott, öszvehuzott vagy elvágott lábhoz kötött fakészület, melyen láb gyanánt járni lehet. 2) Hosszu póznák, melyek bizonyos magasságban lábtartókkal, és hón alá valókkal vannak ellátva, s melyck segedelmével járni, vizeket átgázolni, vagy egyedül mások mulattatására holmi mutatványokat eléadni lehet.

FALÁBAS, (fa-lábas) ösz. mn. Hosszu falábakon járó.

FALÁBU, (fa-lábu) ösz. mn. Kinek fából csinált pótléklábai vannak. Falábu koldus.

RÉNY.

FALÁM, (fal-ám) fn. tt. falám-ot. A bogarak és robarok csőalakú hegyes szerve, mely által az eledelt magukba szívják, falják.

FALÁMOL, (fal-ám-ol) áth. m. falámol-t. Falámjával az eledelt magába szívja. V. ö. FALÁM.

FALANG, (fa-lang) ösz. fn. Fa nedvéből készített langféle szesz. (Alcohol ligni).

FALÁNGAT, áth. m. falángat-tam, -tál, -ott. Székely földön divatos szó, am. pirongat, megszid, dorgál. Alkalmasint azonos a latin flagello-val.

FALÁNGÉROZ, önh. m. falángéroz-tam, -tál, -ott. A székelyeknél am. czékáz, csavarog. Elfalángérozta az időt. Nem egyéb, mint a francziából németesedett flankiren.

FALANGYA, (hellén eredetű), fn. tt. falangyát. Hosszu csápokkal ellátott pókfaj, tojásdad testtel és két szemmel. (Phalangium).

FALÁNK, (fal-ánk) mn. tt. falánk-ot. Mohon faló, nagyevő, torkos, pákosztos. Falánk ebek. Képzésre hasonló nyalánk, nyulánk, félénk szókhoz. V. ö. -ÁNK és -ÉKONY képzők.

FALÁNKSÁG, (fal-ánk-ság) fn. tt. falánkságot. Mohón evés, torkosság, pákosztosság.

FALÁNKUL, (fal-án-k-ul) ih. Mohón falva, nagyevők módjára, torkosan. Falánkul enni.

FALAPÁT, (fa-lapát) ösz. fn. Fából csinált, faragott lapát.

FALÁRD, (fal-ár-d) mn. tt. falárd-ot. Érteményre nézve azonos falánk szóval, s képzésre olyan, mint csal-ból csalárd.

SÁG.

FALÁRDSÁG, (fal-ár-d-ság) fn. 1. FALÁNK

FALAPICZKA, (fa-lapiczka) lásd: FALA

POCZKA.

FALAPOCZKA, (fa-lapoczka) ösz. fn. Lapoczka, azaz kis lapáthoz hasonló eszköz fából.

FALAS, (fal-as) mn. tt. falas-t v. at, tb.ak. Aminek fala van. Köfalas kert.

FALÁS, (fal-ás) fn. tt. falás-t, tb. ok. Cselekvés, midőn valamit falunk, falva eszünk. Nyelés, falás. V. ö. FAL.

FALAT, (fal-at) fn. tt. falat-ot. Egy darab vagy harapás az étekből, melyet egyszerre szájba veszünk, s lenyeljük. Nagy száj nagy falatokkal telik. (Km.) Sok keserű falatot nyelni. Kemény falat. Kis falat. Falat kenyér. Egy falat kenyérre nem virrad. Olyan ember, mint a falat kenyér. (Km.) Veszedelmes falat

Finnül pala. V. ö. FAL, (2).

FALATKA, (fal-at-ka) fn. tt. falatkát. Kis falat, mely egy harapásnak kevés. Néha am. kis adag, kis darab, melylyel jól lakni nem lehet. Falatka kenyeret kapni reggeliül. Átv. és köz nyelven am. részecske, darabka. Falatka gyertya, egy falatka viasz. FALATOL, (fal-at-ol) áth. és önh. m. falatolt. 1) Falatokra metsz, vág, oszt. 2) Am. falatoz, azaz

falatonként eszik.

FALATOLÁS, (fal-at-ol-ás) fn. tt. falatolás-t, tb. ok. Az éteknek falatokra vágása, harapása, falatonként nyelése; evés, étkezés.

FALATONKÉNT, (fal-at-on-ként) ih. Falat számra, falatról falatra, minden falatot külön véve. FALATOZ, (fal-at-oz) áth. 1. FALATOZIK. FALATOZÁS, (fal-at-oz-ás) fn. tt. falatozás-t, ok. Evésnek azon neme, midőn hamarjában, sietve, nagyobb falatokat nyelve költjük el az étkeket, midőn nem rendes terítékű asztalnál eszünk. Reggeli falatozás. Vadászat előtti vagy alatti falatozás.

tb.

FALATOZIK, (fal-at-oz-ik) k. m. falatoz-tam, -tál, ―ott. Futtában, sietve, nagyobb falatokat nyelve eszik. Falatoznak reggel és ozsonnakor a munkások. Falatoznak kiindulás előtt a vadászok. Falatozzunk hamar, azután menjünk.

FALAZ, (fal-az) áth. m. falaz-tam, —tál, —ott, par. -z. Fallal kerít. Kertet, udvart falazni. Befalazni, azaz fal közé rakni, zárni. Elevenen befalazni valakit. Átv. ért. kereket falazni am. új talpat csinálni reá.

FALAZÁS, (fal-az-ás) fn. tt. falazás-t, tb. -ok. Valamely térnek, helynek fallal bekerítése. Befalazás am. falak közé rakás, zárás. V. ö. FALAZ.

FALAZAT, (fal-az-at) fn. tt. falazat-ot. A felépült falak öszvege, egész tömege; az épületnek azon része, melyet a falak tesznek. A kert falazatát újra bevakoltatni. A ház falazata már kész, csak tető kell rá. Vár falazatára kiszegezett ágyúk.

FALBÉLLÉS, (fal-béllés) ösz. fn. A szobák, teremek falainak szövetekkel bevonása, fölékesítése. A bányákban am. duczok, gerendák, melyek által a bányamenetek boltjait a bedőlés ellen biztositják.

FALCSAPÓ, (fal-csapó) ösz. fn. Kömívesek kanálforma eszköze, melylyel a vakolómeszet a falra csapkodják, máskép: vakolókanál.

FALCSAVAR, (fal-csavar) ösz. fn. Csavar, melyet a falba illesztenek, hogy külső horgára v. kajmójára valamit akasztani lehessen.

FALCSONT, (fal-csont) 1. HALÁNTÉKCSONT.

FALIZZADÁS, (fal-izzadás) ösz. fn. A fal anysgában levő nedvnek, víznek kiszivárgása.

FALKA, fn. tt. falkát. 1) Egy seregbe, csoportba, csapatba gyülekezett vagy terelt állatok. Falka ökröt hajtani a vásárra. Egy falka juhot elhajtani. A csordából elloptak egy falka disznót. Falkával jár a marha a tilosban. Egy falka ludat terelni a heti vásárra. A csorda, nyáj, gulya, ménes szóktól annyiban különbözik, hogy ezek rendesen együtt létező, tenyésző sereget képeznek, a falka pedig vagy az egészből kiszakasztot rész, csapat, vagy mindenfelől öszvehajtott egyveleg. Palóczos kiejtéssel, de más tájakon is: fóka. 2) Átv. ért. csoport, több külön részekböl álló egész. Így használják ezekben: falka föld, (Vrancsics, Nádor-codex), azután jó falka idővel (Telegdi). 3) A füvészeknél am. a hímszálak öszvecsoportozása, egybenövése. (Adelphia).

veleitől.

Szerelem, szerelem, átkozott szerelem,

Mért nem termettél meg minden falevelen.“

Népd. FALEVELES, (fa-leveles) ösz. mn. Falevéllel v. levelekkel ékesített, behintett, födött. Faleveles kalap, süveg. Faleveles utak, árkok. Faleveles koszorú.

FALFECSKE, (fal-fecske) ösz. fn. Fecskefaj, mely a falak, bástyák repedékeiben fészkel és lakik. FALFENÉK, (fal-fenék) ösz. fn. Alap, melyre a falat rakják.

FALFESTÖ, (fal-festő) ösz. fn. Festő, különösen ki az ujonnan vakolt, s még nedves falakon festéseket tesz; fresco-festő.

FALFÜ, (fal-fü) ösz. fn. Általán fű, mely a falakon teremni szokott. Különösen: ágonvirágzó (parietaria judaica), kretai (p. cretica), orvosi stb. falfű.

FALGA, (fal-ga) fn. tt. falgá-t. A várépitésben am. vastag falakban öszvehalmozott s megtömött föld, mely bástya gyanánt szolgál.

FALGYÁMOSZLOP, (fal-gyám-oszlop) ösz. fn. Falba eresztett, s fenéktől tetőig nyuló oszlop, mely a fal erősitésére szolgál.

FALGYERTYATARTÓ, (fal-gyertyatartó) ösz. fn. Gyertyatartó, mely a szoba vagy terem, szinház, templom stb. falába van becsinálva. Hosszasága miatt jobb ily alakban: fali gyertyatartó.

FALHA, (fal-ha) fn. tt. falhát. Pohos, sokat evő, faló csigafaj.

FALHASADÉK, (fal-hasadék) ösz. fn. Nyilás, repedés a falon. V. ö. HASADÉK.

FALHULLADÉK, (fal-hulladék) ösz. fn. A romló- vagy dülő félben levő falról letöredező darabok.

A törökben a rokon hangú bölük szintén am. hadi sorakozást is jelent. sereg, csapat, bizonyos rész. A görög qalay bizo

FALKALENDÁRIOM, (fal-kalendáriom) ösz. fn. Egy lapra nyomtatott kis kalendáriom vagyis naptár, melyet kényelem végett falra szoktak akasztani.

FALKAMPÓ, (fal-kampó) ösz. fn. Kampós szeg, melyet a falba ütnek, hogy holmit, pl. tisztítandó ruhát lehessen rá akasztani.

FALKÁNKÉNT, (falka-an-ként) Falka számra, csapatosan, csoportonként. Falkánként járnak a

szarvasok az erdőben.

körül szokott szállongni.

meg,

FALKUS, falu Zemplén megyében; helyr. Falkus on, ra, -ról.

FALKÚSZ, (fal-kúsz) ösz. fn. A harkályok egyik apróbb faja, hosszu fekete csőrrel, rövid fekete lábakkal, kurta farkkal, s fehéres nyakkal és begygyel, mely a falakon nagy könnyűséggel kúsz. (Certhia muraria).

FALLÁMPA, (fal-lámpa) ösz. fn. Falra akasz tott, falon függő lámpa.

FALLIK, (far-lik v. far-ol-ik) Farol-ból elferdí

mászkál.

FALMÁZ, (fal-máz) ösz. fn. Vizzel föleresztett sárga, vörös vagy fehér agyagföld, melylyel némely vidékeken a házak falait vagy kerítésfalakat befestik, kiékesítik.

FALMÉH, (fal-méh) ösz. fn. Vad, nem rajokban élő méhek faja, mely régi falak réseiben sárból és homokból rak sejtfészket magának.

FALMOL, (fal-m-ol) áth. 1. FALÁMOL.

FALMÜ, (fal-mű) ösz. fn. Mindenféle épitési mű, mely kövekből, téglákból, vályogból stb. van öszveállítva, s mészszel, agyaggal, vakolattal megerősítve. Várnak, erősségnek falműve.

FALPÁRTA, (fal-párta) ösz. fn. 1. FALKO

SZORÚ.

FALPORLÁS, (fal-porlás) ösz. fn. A falnak azon hibás állapota, midőn alkotó részei szilárdságukat vesztik, töredeznek, s az idő viszontagságai által elromlanak.

FALREPEDÉK, (fal-repedék) 1. FALHASA

DÉK. FALFÜ.

FALRONTÓFŰ, (fal-rontó-fű) ösz. fn. lásd:

FALSÉPRÜ, (fal-sèprü) ösz. fn. Hosszu nyelü seprü, melylyel a falakat tisztogatják, leporozzák.

FALSIKÁRLÓ, (fal-sikárló) ösz. fn. Kömívesek eszköze, azaz, fogóval ellátott sima deszkácska, melylyel a felhányt vakolatot egyenesre elsimítják.

FALSÓ, (fal-só) ösz. fn. Középső, mely a régi falakon és mészköveken kiveri magát. (Nitrum calcareum).

FALSRÓF, (fal-sróf) 1. FALCSAVAR.
FALSZEKRÉNY, (fal-szekrény) ösz. fn. Szek-

FALNYILADÉK, FALNYILÁS, (fal-nyiladék v. -nyilás) ösz. fn. Rés, hasadék, repedék a falban. FALÓ, (1), (fa-ló) ösz. fn. Fából faragott, esztergált ló, milyet pl. a gyermekek játékszeréül csinálnak. Trójai faló. Átv. ért. vesszőparipa.

FALÓ, (2), (fal-ó) mn. tt. falót. Mohón evő, nyaló. Átv. ért. aki mást gyülöletből mintegy elnyelni akar. Francziafaló németek.

FALÓK, (fal-ók) fn. tt. falókot. 1) Nagyehető, falánk ember. 2) Éjszaki medvefaj, mely hússal táplálkozik. (Ursus gulo).

FALOPÁS, (fa-lopás) ösz. fn. Általán, törvénytelen cselekvés, midőn valaki más fáját eltulajdonítja. Különösen, az erdőben még lábán álló, vagy már ledöntött és elhasogatott fáknak elorzása. Falopáson

érni, kapni valakit.

FALOPÓ, (fa-lopó) ösz. fn. Tolvaj, ki fát lop, különösen ki az erdőt orozva pusztítja.

FALÓRA, (fal-óra) ösz. fn. Falon függő óra, különböztetésül a zsebóra, toronyóra s egyéb óráktól. FALORMÓ, FALOROM, (fal-ormó v. -orom) ösz. fn. Falnak teteje, tetőzete. V. ö. OROM.

FALOSZLOP, (fal-oszlop) ösz. fn. Oszlop, mely vagy egészen a falba, vagy hozzá van épitve, ragasztva; különböztetésül a különálló oszloptól.