553 ÉSZREVÉTLENÜL –ÉSZVILÁG

ÉSZREVÉTLENÜL, (észre-vétlenül) ösz. ih. 1) Az ész figyelmét kikerülve; a nélkül, hogy észre vennők. Észrevétlenül ellopódzni a mulatságból. Észrevétlenül becsúszni valahová. 2) A nélkül, hogy a tapasztalt, vizsgált, figyelemre vett tárgyra nézve különös eszménket, véleményünket, nyilatkoztatnók ki. Észrevétlenül visszaadni a szerző munkáját. Észrevétlenül helybenhagyni a jegyzőkönyvet.

ÉSZREVÉVÉS, (észre-vévés) ösz. fn. Ész működése, midőn a külső tárgyakat figyelembe veszi. ÉSZREVÉVŐ, (észre-vėvő) ösz. fn. Aki valamit észrevesz, kinek figyelme valamire kiterjed.

ÉSZSZERŰ, (ész-szerű) ösz. mn. Az ész törvé nyeivel megegyező, az ész sugalmát követő; olyas, mit a józan ész javall, helyben hagy; minek helyes oka van. Észszerű javítás. Észszerű vállalat. Máské

pen: okszerű.

ÉSZSZERÜEN, (ész-szerüen) ösz. ih. 1. ÉSZ

SZERÜLEG.

ÉSZSZÉRÜLEG, (ész-szėrüleg) ösz. ih. Az ész törvényeivel megegyezőleg; az ész sugalma, javallása, helybehagyása szerint; úgy, mint az ész tanácsolja. Észszerüileg intézkedni.

ÉSZTAN, (ész-tan) ösz. fu. 1) A bölcsészettan

fogása, derültsége, világossága. Az ész világánál szemlélni a dolgokat.

ÉT, (1), (származását 1. é elvont gyök és rokonságait észik k. ige alatt) fn. tt. ét-et. Egyszerü, credeti, régi szó étel v. evés helyett. Hogy tettetné étét. (Ut simularetur manducasse. Bécsi codex). Jelennen jobbára csak öszvetételekben használtatik : étvágy, étlap, étszoba, étterem.

Képzésre hasonló tét, vét, lét, it(al) hit, vit(el) szókhoz, lásd: TESZ, VÉSZ, LESZ, ISZIK, HISZ,

VISZ.

A törökben et am. hús.

ÉT, (2), a régieknél, hol é is jön elé éj helyett, ennek tárgyesete vagy általán t képzős alakja : ét által (Bécsi, és Nádor-codex) am. éjt v. éjen által. és menyét szókban. L. -ÁT képző. -ÉT, ritka használatá névképző, eléjön sötét

mint it-ó (régiesen é-tó is), pocséta (pocsító) és bokréta -ÉTA, ösz. névképző, úgy látszik, nem egyéb (bokorító) szókban.

ÉTADAG, (ét-adag) ösz. fn. 1. ÉTELADAG. ÉTÁLDOZAT, (ét-áldozat) ösz. fn. Az ó szövetségben így neveztetett a véretlen áldozat némely növénytermékekből, pl. lisztből, gabonából stb.

ÉTÁRUS, (ét-árus) ösz. fn. Vendéglő, laczikonyhás, ki kész ételeket árul. Piaczi étárusok.

ÉTASZTAL, (ét-asztal) ösz. fn. Asztal, melyről enni szoktak, különböztetésül az iró-, varró-, piperestb. asztaloktól. V. ö. ASZTAL.

ÉTBÉRLŐ, (ét-bérlő) ösz. fu. Személy, ki bizonyos időre, a járandó ételekért, élelmezésért, vendéglőben vagy más étárusnál előfizet.

elemi, elméleti része, mely a gondolkodás szabályait adja elé, vagyis arra tanít, mikép kell helyesen gondolkodnunk, és szerzett ismereteinket rendeznünk, alkalmaznunk. Tiszta, és alkalmazott észtan. (Logika pura, et adplicata). 2) Szélesebb ért. használták némelyek azon ismeretek öszvegét, melyeket a gondolkodó ész tiszta elvont fogalmakból alkot, melyek különösen az ismeret és lénytanban adatnak elé. 3) Könyv v. munka, mely ezen tanokat magában foglalja. ÉTÉK, (ét-ék v. é-tek) fn. tt. étket, tb. étkek. ÉSZTANI, (ész-tani) ösz. mn. Észtanhoz tarto- Személyragozva étkem, étked, étke, étkunk, étketék, : zó, azt illető, arra vonatkozó. Észtani szabályok. Ész-étkök. Általán, minden tápszer, mit az ember bevesz, tani észrevételek, hibák. Észtani igazság. megeszik, akár eredeti nyers és készitetlen, akár főtt, sült, pirított stb. állapotban véve. Húsétek, zsíros, vajas, olajos étek. Borsos, foghajmás, turós étek. Tök-e

ÉSZTANILAG, (ész-tanilag) ösz. ih. Észtan szabályai szerént. Ez észtanilag hibásan van mondva.

Észtanilag szerkeszteni a művet. Észtanilay hamis ál

litás, következtetés.

ÉSZTÖRVÉNY, (ész-törvény) ösz. fn. Törvény, mely az észen alapszik, melyet az ész hoz, természeti törvény, különböztetésül a hozott törvénytől. Lásd: ÉSZJOG.

ÉSZVALLÁS, (ész-vallás) ösz. fn. Természeti vallás, mely a legfelsőbb lény iránt tiszteletet, a lélek halhatlansága felől meggyőződést stb. egyedül az észből merített okoknál fogva parancsol, különböztetésül a hozott, tényleges, kinyilatkoztatott vallástól.

ÉSZVALÓ, (ész-való) ösz. fn. Való, vagy inkább lény, mely egyedül az észben létezik, vagy melynek létezhetése az ész törvényei, szabályaival nem ellenkezik. (Ens rationis).

ÉSZVILÁG, (ész-világ) ösz. fu. Elméleti világ, azaz olyan, milyet az ész egyedül elméletileg állít elé, elméletben, gondolatban létező világ. Ettől különbözik az ész világa, mely am. az ész belátása, fel

vagy turós étek? (Km.) Nehéz, könnyű étek. Feladni

az étkeket az asztalra. Az étek és étel szók közt alig tesz a közszokás különbséget; azonban úgy tapasz taljuk, hogy a köznép az étek szót akkor használja inkább, midőn ékesebben akar beszélni.

-ÉTÉK, ösz. igerag (= e-ték és é-eték), pl. kérétek = kére-etek és kéré-etek. L. —TĖK, —TOK rag, és V. ö. Személynévmás.

ÉTÉKFOGÁS, (éték-fogás) ösz. fn. Egyszerre vagy egy tálban, edényben feladott étek. Három, négy, öt étekfogás, azaz annyi tál étel.

ÉTÉKFOGÓ, (éték-fogó) ösz. fn. Szolgáló személy az úri asztaloknál, ki az ételeket hordja. Különösen a fejedelmi asztaloknál rangban levő tiszt, ki innepélyes ebédeknél hivatalkodik. Császári, királyi étekfogó. (Dapifer).

ÉTÉKHORDÓ, (éték-hordó) ösz. fn. 1. ÉTÉK

FOGÓ.

ÉTÉKLAJSTROM, (éték-lajstrom) 1. ÉTLAP.

ÉTÉKPIACZ, (éték-piacz) ösz. fn. Piacz, hol különféle ennivalót árulnak. Különösen, laczikonyha a nyilvános piaczon.

ÉTÉKUNDOR, (éték-undor) ösz. fn. 1) Utálat, csömör, melyet étek okoz; 2) a gyomornak kóros állapota, midőn az ételt épen nem kivánja, sőt undorodik tőle.

ÉTÉKVÁSÁR, (éték-vásár) 1. ÉTÉKPIACZ. ÉTEL, (é-t-el v. é-tel) fn. tt. étel-t, tb. -ek. 1) Tápszer, melyet az ember eszik; (amit pedig iszik, az ital). Kövér, sovány étel. Böjti, hús étel. Zsíros, tejes étel. Kása nem étel. (Km.) Étel, ital, álom, szükséges e három. (Km.). 2) Evés. Étel előtt, étel közben, étel után v. végén.

ÉTELÁRUS, (étel-árus) 1. ÉTÁRUS.
ÉTELBITANG, (étel-bitang) ösz. fn. Nagyevő,

ételpazarló, kenyérvesztegető.

ÉTELEN, (é-te-len v. ét-len) 1. ÉTLEN. ÉTELFOGÁS, (étel-fogás) 1. ÉTÉKFOGÁS. ÉTELHORDÓ, (étel-hordó) ösz. fn. és mn. 1) Személy, aki másoknak ételt hord, pl. az aratók, kaszások ételhordója. 2) Amiben ételt visznek. Ételhordó kosár, ételhordó véka, csöbör.

ÉTETŐVÍZ, (étető-víz) ösz. fn. 1) Víz, mely bizonyos rágó, emésztő szerrel vegyítve az érczet kieszi, s mintegy kivési. 2) Állat-, féregölő mérges viz.

ÉTFOLYÁS, (ét-folyás) ösz. fn. Hasfolyás v. hasmenés neme, midőn a bevett ételek csaknem egészen emésztetlen állapotban mennek el.

ÉTHÁZ, (ét-ház) ösz. fn. Vendéglőház, melyben pénzért enni inni adnak.

ÉTHELY, (ét-hely) ösz. fn. 1) Általán, hely, hol enni szoktak. 2) Különösen, vendéglőház, étterem, étszoba.

ÉTIDŐ, (ét-idő) ösz. fn. Idő, melyben enni szokás. Reggeli, déli, esti étidő.

vendéglőkben, melyen az illető időre kész- vagy kéÉTJEGYZÉK, (ét-jegyzék) ösz. fn. Jegyzék a

szíthető ételek nevei és ára föl van jegyezve. Másképen: étlap.

ÉTKES, (é-tek-es) mn. tt. étkes-t v. —et, tb. -ek. Jó izűn evő, bőven evő. Ez a gyerek igen étkes. „Délben asztalodra röppennék, Étkes vidám vendéged lennék.“

Kazinczy F.

ÉTKEZ, (é-t-ek-ez) áth. m. étkez tem, ―tél,

ÉTELKOSÁR, (étel-kosár) ösz. fn. Kosár, melyben a főzött, sütött ételeket valahová kihordják, vagy melyben más konyháról, pl. vendéglőből ételtett. Etet, étkekkel ellát. hordanak.

ÉTELKÖBÖL, (étel-köböl) ösz. fn. Gabonarész, melyet az aratók, nyomtatók, cséplők, étel fejében kapnak az illető gazdától, pl. száz mérőtől két mérőt, vagy száz köböltől két köblöt; közönségesen két arató, cséplő stb. részhez egy ilyen rész jár. Néhutt: kenyérrész, vagy ebédrész a neve.

ÉTELMARADÉK, (étel-maradék) ösz. fn. Ami tálalás után a konyhán, vagy jóllakás után az asztalon megmarad a feladott ételekből. Ételmaradékot adni a koldúsnak.

ÉTELŐDIK, (ét-el-őd-ik) belsz. m. ételőd-tem, -tél, —ött. Belsőképen, magában emésztődik valamiért. Székely szó. Mátyusföldén : évelődik. Mindkét alakban az átv. értelemben vett eszik igével egy

eredetű.

ÉTELPENÉSZ, (étel-penész) ösz. fn. Penész,

mely a sokáig állott, áporodott ételt megfogja.

ÉTET, (ét-et v. é-tet) áth. m. étet-tem, —tél, -ett. 1) Enni ad. Másképen: etet. 2) Mérget ad be valakinek, midőn meg igekötő járul hozzá. Megétetni valakit. 3) Szilárd, kemény testet bizonyos erős folyadékkal elkoptat, elvásat. Elétetni a vasat választó vízzel. Kiétetni pokolkővel a seb keményedését.

ÉTETÉS, (ét-et-és v. é-tet-és) fn. tt. étetés-t, tb. -ek. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit étetünk, megétetünk, kiétetünk. V. ö. ÉTET.

ÉTETŐ, (ét-et-ő v. é-tet-ő) fn. tt. étető-t. Mérges szer, mely az állatot megöli; különösen kisebb kártékony állatok, férgek ellen használt öldöklő pép, folyadék stb. Patkányétető, légyétető.

ÉTKEZÉS, (é-t-ek-ez-és) fn. tt. étkezés-t, tb. ek. Rendes evés valamely terített asztalnál. Vendéglői étkezés.

ÉTKEZIK, (é-t-ek-ez-ik) k. m. étkeztem, -tél, ett. Rendesen elkészült ebédet vagy vacsorát eszik. ÉTKÖNYV, (ét-könyv) ösz. fn. Könyv, különösen a vendéglőknél, melybe a konyháról kiadott ételek, illetőleg adagok számát följegyzik.

ÉTLAP, (ét-lap) ösz. fn. 1. ÉTJEGYZÉK. ÉTLEN, (1), (ét-len v. é-te-len) mn. tt. étlen-t, tb. —ek. Ét v. étel nélküli, aki nem evett, éhgyomorral levő. Étlen gyomor.

ÉTLEN, (2) (1. föntebb) ih. Éhen, étel nélkül, Étlen itlan. üres gyomorral. Étlen nehéz dolgozni. Étlen szomjan.

hiánya, éhes állapot. Étlenség miatt ellankadni. ÉTLENSÉG, (ét-len-ség) fn. tt. étlenség-ét. Étel

ÉTMENÉS, (ét-menés) ösz. fn. 1. ÉTFOLYÁS. ÉTÖ, (é-t-ő) mn. Székely tájszó, e helyett : étető (,méreg' értelemben). Étőt adott be neki (Kriza János). Hasonló képzésü : itó, az ökör-itó (— ököritató) helynévben.

ÉTSZEKRÉNY, (ét-szekrény) ösz. fn. Szekrény az éléskamrában vagy konyhában, hol az ételnek való eleséget vagy a maradék étkeket tartják.

ÉTSZOBA, (ét-szoba) ösz. fn. Szoba vagy terem, melyben rendesen enni szoktak. Vendéglői étszoba.

ÉTTÁRS, (ét-társ) ösz. fn. Személy, ki velünk egy asztalnál, egy tálból enni szokott.

ÉTTEREM, (ét-terem) ösz. fn. Terem a nagyobb úri házaknál, vendéglőkben stb. hol ebédelni, vacsorálni, szóval, étkezni szokás.

ÉTVÁGY, (ét-vágy) ösz. fn. A gyomor azon állapota, midőn az eledelt kivánja. Nagy étvágya van. Jó étvágyat kivánok.. Az eddig használt korcs etyepetye, sőt a szájíz szók is már ritkán használtatnak. ÉV, (1), fn. tt. evet, tb. evek. Személyragozva evem, eved, eve, evünk, evetek, evök, 1. EV, (2).

ÉV, (2), fn. tt. év-ét. Köz szokás szerént azonegy értelemben használtatik esztendő szóval. De némely esetekben kizárólag csak ezzel élünk, pl. másod évi, harmad évi, negyed évi, vagy másod éve, harmad éve, negyed éve mult. Ez ötöd éve történt, tehát, úgy látszik, akkor, midőn határozottan mult időről

szólunk.

ÉVELŐDIK, (é-v-el-ő-d-ik) belsz. Valamely kedvetlen dolog miatt töprenkedik, tépelődik, boszonkodik, vagy mint mondani szokás, eszi magát. Máskép : ételődik.

ÉVES, (év-es) mn. tt. éves-t, v. —et, tb. —ek. Esztendős, ami egy évtől, esztendőtől fogva létezik. Két éves, három éves gyermek, azaz két, három év előtt született. A fiatal barmokra nézve fű szó használtatik harmadƒü, negyedfű csikó, üsző.

ÉVEZRED, (év-ezred) ösz. fn. Ezer évre terjedő időszak, időfolyam. Csaknem évezredig lakja már a magyar mostani hazáját.

ÉVFOLYAM, ÉVFOLYAMAT, (év-folyam v. folyamat) ösz. fn. 1) Egy év egészen véve elejétől végig. Ezen évfolyamatban sok nevezetes dolog történt. 2) Átv. ért. mind azon egybetartozó tárgyak, dolEredetére nézve lehet vagy annyi mint tv, gok öszvege, melyek egy év alatt történtek vagy vét. i. egy ív, azaz egy kör az időből; Fabri The-geztettek, pl. egy év alatt mondott, vagy egy évre saurus-a szerént is annus tulajdonképen circulus | való egyházi beszédek gyüjteménye egy évfolyamaet orbem velut facit. Vagy pedig annyi mint av, azaz tot teszen. A Magyar Tud. Akademia munkálatinak avas, avult, a minthogy némely származékai is, pl. tizenhatodik évfolyamata. évedik, évik, újabb korban elévít, elévül, a második jelentésre mutatnak. Véleményünk szerént, minthogy csakugyan kettős értelme van (legalább a származé kokban), mindkét származtatás mintegy két szónak tekintvén azt helyesnek látszik. Egyébiránt szokták a latin aevum, s hellen aiaóv szókkal is rokonítni, azonban ezek jelentéseihez inkább csak a második értelemben látszik közeledni. Finnül vuosi.

ÉVA. Női kn. tárgyeset, Évát, többes Évák. A Biblia szerént az első asszony neve. Éva anyánk. Éva leányai. A héberben: khavváh (1), melynek jelentése élet, ezen szótól: kháváh = él.

ÉVAAKLA v. ÉVAKLA, puszta Bihar megyében helyr. Évaklá-n, -ra, -ról.

ÉVA-CSÁRDA, puszta Somogy megyében; helyr. Éva-Csárdá-n, —ra, —ról.

ÉVANGÉLIOM, 1. EVANGÉLIOM.

ÉVBÉR, (év-bér) ösz. fn. Bér, melyet a cselédeknek, szolgáknak évszámra szokás fizetni. Inasok, kocsisok, szolgalányok évbére.

ÉVDÍJ, (év-díj) ösz. fn. Nemesebb szolgálatokért, hivatalviselésért, vagy jutalomképen évenként járó fizetés.

ÉVEDIK, (év-ed-ik) k. m. éved-tem, -tél, —étt. Igen elérik. Mondják a gyümölcsökről, melyek az érés idejét túl múlják, s megkásásodnak. Máskép

évik v. ívik.

ÉVEDT, (év-ed-t) mn. tt. évedt-et. Ami igen elérett, kásás. Évedt dinnye, körte.

ÉVEG, székely tájszó, 1. ÜVEG.

ÉVEL, (év-el) önh. m. ével-t. Évről évre tart, eltart. Ével sziveinkben emlékezete. (Perennat). ÉVELÉS, (év-el-és) fn. tt. évelés-t, tb. -ek. Évről évre tartás.

ÉVFORDULÁS, (év-fordulás) ösz. fn. Az időfolyamatnak egy év bevégeztével másra átmenése; egy évnek betelése, és másiknak kezdete.

ÉVFORDULAT, (év-fordulat) ösz. fn. Annyi mint évfordulás, elvont értelemben, vagyis tárgyilag nem alanyilag véve.

ÉVHASZON, (év-haszon) ösz. fn. Évi jövedelem; éven által behajtott tiszta nyereség.

ÉVI, (1), (év-i) mn. tt. évi-t, tb. -ek. 1) Esztendőbeli, esztendőből való. Harmad évi gabona. Első évi szerzemény. Másod évi joghallgató. 2) Évre való, évet illető. Évi járadék, két évi bér. 3) Évenként tör ténő. Évi szemle, évi hadgyakorlat,

ÉVI, (2), ÉVIKE, (Év-i, Év-i-ke) női kn. tt. Évit, Évikét, tb. Évik, Évikék. Éva névnek kicsinyezője. Máskép: Évicza, Vicza.

ÉVIK, (év-ik) k. 1. ÉVEDIK.
ÉVÍT, (év-ít) áth. 1. ELÉVÍT.

ÉVKÖNYV, (év-könyv) ösz. fn. 1) Valamely társulat munkálatait, történetét évenként eléadó gyüjtemény. A Magyar Tudományos Akademia évkönyvei. 2) Történetek gyüjteménye általában, mely a részletes eseményeket szoros időrendben jegyzi föl. Tacitus évkönyvei.

ÉVKÖNYVIRÓ, (év-könyv-iró) ösz. fn. Személy, ki évkönyvet v. évkönyveket ír. V. ö. ÉVKÖNYV. Régi kolostorok, városi községek, tudományos társulatok évkönyvírói.

ÉVLAPOK, (év-lapok) ösz. fn. többesben. Évenként kiadatni szokott értekezések, tudományos közlések stb. gyüjteménye. Kisfaludy-társaság évlapjai.

ÉVNAP, (év-nap) ösz. fn. Nap, melyen valaminek éve, esztendeje betelik, különösen innepélyes —ėk. | nap, mely évenként egyszer fordul elé, pl. születési, házassági évnap.

ÉVELŐ, (év-el-ő) mn. tt. évelő-t. Ami évről évre, több évig tart. (Perennis).

ÉVNEGYED, (év-negyed) ösz. fn. Az évnek negyed része, azaz, három hónap. Tágasabb ért. az

egyenetlenül négyfelé osztott évnek egy-egy része, pl. a házbérfizetésre nézve Jakabtól sz. Mihályig egy évnegyed, jóllehet csak két hónapra terjed; ellenben sz. Mihálytól Gyertyaszentelőig négy hónap tesz egy évnegyedet.

ÉVNEGYEDÉNKÉNT, (év-negyedénként) ösz. ih. Különkülön minden évnegyedben. Érnegyedenként fizetni a cselédeket, mesterembereket, házbért.

ÉVNEGYEDÉNKÉNTI, (év-negyedénkénti) ösz. mn. Évnegyedenként történő. Évnegyedenkénti fizetés. ÉVNEGYEDÉS, (év-negyedés) ösz. mn. 1) Egy évnegyed óta létező, három hónapos. Évnegyedes gyermek. 2) Évnegyedenként történő, megjelenő. Érnegyedes gyülés. Évnegyedes szemle, vizsgálat. Évnegyedes folyóirat.

ÉVNEGYEDI, (év-negyedi) ösz. mn. Évnegyedet illető, arra vonatkozó. Évnegyedi házbér.

ÉVNEGYEDPÉNZ, (év-negyed-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet bizonyos czim alatt, pl. a falusi, elemi tanodákban évnegyedenként kell fizetni; szokottabban kántorpénz, minthogy a fizetési időhatár a kántornapokhoz van szabva. V. ö. KÁNTOR.

ÉVPÉNZ, (év-pénz) ösz. fn. Viselt hivatalért vagy szolgálatért évről évre járó fizetés, jutalom, segédpénz; máskép: évbér, és évdíj.

ÉVREND, (év-rend) ösz. fn. Az évek folyásának bizonyos időponttól számított rende, sora. Keresztény évrend, mely Krisztus születésétől kezdődik. Mohammedanusok évrende, mely Mohammed futásától veszi kezdetét. (Aera). Másképen: évsor.

ÉVSOR, (év-sor) ösz. fn. 1. ÉVREND.

ÉVÜL, ÉVÜL, (év-ül) önh. m. évül-t. Idűl, vénil, korosodik. 2) Jogtanilag: bizonyos, a törvényben meghatározott időszak után valamely jog egyik félre nézve megszünik, másikra nézve pedig életbe lép. V. ö. ELÉVÜL. ÉVÜLÉS, (év-ül-és) fn. 1. ELÉVÜLÉS. ÉVÜLHETLEN, (év-ül-het-len) mn. tt. évülhetlen-t, tb. -ek. Ami nem évülhet. V. ö. ÉVÜL, ELÉVÜL.

ÉVÜLT, (év-ül-t) mn. 1. ELÉVÜLT.

ÉVÜNNEP, (év-ünnep) ösz. fn. Ünnep, mely emlékezetül évenként, vagy egy évben egyszer tartatik. Buda visszavételének évünnepe. Templom föl szentelésének évünnepe.

ÉVVÁLTOZÁS, (év-változás) ösz. fn. Midőn a régi év betöltével új év kezdődik. Minthogy az évek különféle időponttól számíttatnak, innen van: polgári, egyházi, katonai stb. évváltozás.

ÉVVERS, (év-vers) ösz. fn. Mesterséges vers, melyben a római számokat jelentő M. D. C. L. X. V. I. betük öszveszedve, azon évet fejezik ki, melyre a vers iratott. (Chronostichon), például az esztergomi sírbolt feliratában :

PrInCIpIs a RVDna sVCCessorVMqVe SoporI.

1824.

Ilyetén versek a magyarban is fordulnak elé.
ÉZ, tájdivatosan am. íz; 1. ezt.

-ÉZ, névképző vit-éz és igeképző int-éz szóban; ugyanaz a rövid hangú ez (s az) képzővel; és a föntebbi szókban is hihetőleg egybeolvadás által lett hosszúvá vita-ez és inte-ez-ből.

Eztán, tájdivatos ezután helyett.

ÉZSAIÁS, ÉZSIÁS, (eredetileg héber szó:

ÉVSZAK, (év-szak) ösz. fn. Az évnek azon része, időköze, mely alatt a föld a nap körüli pályájának egy-egy negyedét megfutja. Tavaszi, nyári, őszi, téli évszak. Tágasabb ért. évnek rövidebb vagy hosz-my am. segély vagy üdv istentől), férfi kn. tt. szabb része, mennyire abban különféle munkákat vé- Ézsaiás-t, tb. ok. Esaias, Isaias; neve a bibliai gezni, vagy mulatni szokás. Aratási, szüreti évszak. nagy jósok (proféták) egyikének. Fürdői, farsangi évszak. (Saison). V. ö. IDÉNY.

ÉVSZÁM, (év-szám) ösz. fn. Több éveknek bizonyos időponttól, kezdettől számitott mennyisége. Urunk születésének évszáma.

ÉVSZÁMADÁS, (év-szám-adás) ösz. fn. Számadás az évenkénti bevételekről és kiadásokról. V. ö. SZÁMADÁS.

ÉVSZÁMOLÁS, (év-számolás) ösz. fn. Történettanilag am. az éveknek bizonyos időponttól, vala- | mely nevezetes eseménytől kezdve följegyzése. Sínai, indiai, egyiptomi, görög, római, keresztény stb. évszámolás.

Az É-ben van 1818 czikk.

F (ef).

F, kisded alakban f, tizenegyedik bötü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában hatodik. Mint folytonos, (folytonosan ejthető) mássalhangzó a vele járó e önhangzót elül veszi föl (ef v. eff) ezért a félhangzókhoz is soroltatik. Különben fuvással járó kiejtése után fuvó hangnak is nevezzük, s hangszervi általános minőségénél fogva az ajakhangok osztályában van helye, s némely szókban rokon társaival, ú. m. b, p, v, m hangokkal föl szokott cseréltetni, mint: fodor bodor, filling billing, fige bige, fergetyü pergeÉVTIZED, (év-tized) ösz. fn. Tíz évre v. esztyű, fanyar vonyár, fekete vakota, fészek vaczok, fi tendőre terjedő időszak. Egy évtized alatt sok történ- | forditva iv (ív-ik gyöke), ficz vicz, ficzkand viczkand, hetik. A tizenkilenczedik század első, második, harma- figyel vigyáz, finczároz vinczároz, fon von, fürgencz dik évtizede. virgonez, far mar-t par-t, fitat mutat stb. Áll ez más

ÉVSZÁZAD, (év-szászad) ösz. fn. Száz esztendőből álló, száz évre terjedő időszak. Urunk születése utáni tizenkilenczedik évszázad.

ÉVÜ, (év-ű) mn. tt. évű-t, tb. —ek. Éves, esz- nyelvekben is, pl. a hellenlatin philomela szó után tendős. Két, három, négy évü. Sok évü munka. magyarosodott fülemile szóban meglehetős épen meg

561

F-FA

FAABRONCS-FAABRONCSOS

562

megmaradott, már a török bülbül-ben az ƒ is az m is b-vé változott. Mint fuvó hang, a szivási sz-vel vagy s-vel és a lehelési h-val is rokonítható, pl. fűzfa Baranyában szüzfu, foh-ász soh-aj, funyar sanyar, fü | gától hullatja gyümölcsét. (Km.) Szálfa v. egy fa nem rög sürög; fedd szid; fő hő. Egyébiránt a magyar mindig szabatosan ejti ki, s különösen a legrokonabb, de nála szelidebb v vel sem szokta fölcserélni, mi általában minden szelid és kemény rokon hangokról áll. Különböztetésül az ajkakat bezáró b p szervrokonoktól, mint imént érintők, furó betünek, illetőleg hangnak is mondatik. Némely hangutánzókban zárbötü gyanánt hallatszik, mint : pif, paf, puf, nyif, nyaf, röf. A dölf, csörf, csalf(a) kajf, csúf szókban alkalmasint a részesülő ó ő változott f betüvé, dölő dölf, csörő csörf, csaló csalf stb. Mint szóképző az imént elsoroltakon és kanaf szón kivül, a magyar nyelv egyetemében alig fordul elé, ellenben f-vel kezdődő gyökszóink száma mintegy 80-ra rúg. A szanszkrit s finn nyelvekben teljesen hiányzik. A hé berben s görögben ph pótolja.

(Km). Magas v. vén fa alatt jobb nyugonni. (Km.) Terméketlen fára senki követ nem hajít. (Km.) Maga | alatt vágja a fát. (Km.) Ne rázd azt a fát, mely ma

Az ƒ hang jelentésében alaphangtest a fuvás, innen észleljük általán, hogy benne a fuvás, lehelés fogalma más nyelvekkel is közös; ilyen a magyarban maga az egyszerű fú ige, (hellenül quodo, lat. flo, flare, szlávul fúkám, mely némely más árjacsaládban v-vé változik, pl. a szanszkritban vá, a németben wehen). | Különösen 1) A melegséget, beltömörödést jelentő szókban kifelé fúvó : fő v. föl, föz, füt, fül, fojt, fúl; a hideget s más kellemetlen érzést vagy bizonyos visszatartózkodást jelentőkben a lélekzést behúzó: fagy, fáj, fázik, fél (ige). 2) Távolra hatást vagy élénk mozgást (fuvási, lehelési fokozódást) fejez ki ezek- | ben fut, ficzánkol, ficzkand, fityeg, foly, forr, forog. 3) Emelkedést (a fölfelé törekvésben szintén fuvási fokozódást) vagy magassági távolságot ezekben: far, fe, fej, fel, fenn, föd, fal, fa, fü. 4) Az ajkak mozgására vonatkozik ebben: fal (igeszó).

=

erdő. (Km.) Fára mászni, fán fészkelni. Ne menj (v. mászsz) fára, nem esel le. (Km.) Fát gyümölcséről ismerik. (Km.) Fa nem esik le egy vágással. (Km.) Midön a fák külön fajait nevezzük, ezekhez is rendesen hozzáteszszük a fa szót, pl. cserfa, bükkfa, tölgyfa, fenyüfa, tiszafa, körtefa, almafa, szilvafa, s ott ahol az értelemnek nem árt, el is hagyatik, pl. cser, bükk, tölgy, fenyü; de tiszafa, almafa szóknál nem, mert Tisza, alma mást is jelentenek. 2) Az élőfák, vagy cserjék törzsöke vagy ágai kivágott s bármely módon a földtől elválasztott állapotban. Kemény, puha, nehéz, könnyű, szivós, pudvás fa. Épületfa, tüzi fa, szerszámfa. Nyalábfa, hasábfa, ölfa, dorongfa. Vágott fa. Rosz fát tett a tüzre. (Km.) Fát fürészelni, hasogatni, vágni. 3) Számtalan eszköznek, és szerszámnak neve, mely fából készült. Általfa, árboczfa, ászokfa. Bitófa. Gántárfa. Határfa. Hámfa. Kaptafa. Kapufa. Bucsút vett a kapufától. (Km.) Ollófa. Sátorfa. Hordd el a sátorfádat. (Km.) Hajtófa. Egy hajtófát sem ér. (Km.) Piszkafu. Házasodik a lapát, elvette a piszkafát. (Népd.) Átv. ért. uborkafu. Föllépett az uborkafára. (Km.). 4) Használják melléknév gyanánt, s am. fából álló, való, készült, vagy fára vonatkozó, azt illető, s a vele együtt álló névvel rendszerént öszveíratik, pl. faágy, faféreg, fagomba, fafuró, fagyöngy, fahaj, faház, fakalán, fakép. Ott hagyott a faképnél. (Km.) Fakéreg. Annyit használ, mint ebnek a fakéreg. (Km.) Fakutya. Mindig nevet, mint a fakutya. (Km.) Faiskola. Fapoltura, fapénz. Bolondnak a fapoltura v. fapénz is jó. (Km.) Faszekér. Eb a faszekere, ugyan helyén az esze. (Km.) Fatarisznya. Zörög, mint a fatarisznya. (Km.). 5) Sok magyar helységek neveiben am. falu vagy falva, pl. Asszonyfa, Balásfa, Pódafa, Péterfa, Sárosfa, azaz Asszonyfalva, Balásfalva stb. Ilyen nevű helyek legszámosabbak a szóröviditést különösen kedvelő dunántuli magyaroknál.

Figyelmet érdemlő nyelvünkben, hogy mig a b és p hanggal kezdődő szavaink között számosan vannak, melyek valami puffadtat, dudorút, gömbölyűt, köröset jelentenek, az ƒ és v kezdetüek között (az r Származékai : fáész, fai v. fái, fás, fátalan stb. alaphanguakon kivül) alig van egy-kettő, ezek is csak Rokonok vele takele nyelven Áfrikában : fa, váltakozásképen mint: fütykös = bütykös, fodor továbbá a parszi és pehlvi van, zend vana, szanszkrit bodor. E tünemény szószervileg onnan magyarázható, vana (erdő), persa bun, sínai mu (arbor; lignum), finn hogy a b és p az ajkak érintkezése által képződik, ellenben a v és ƒ mint nem érintkezők az ajkak köpun, német Baum, goth bagm, angol beam. A perzsa bam, s héber pedig magast jelentenek, épen zött mintegy átsikamlanak s elfuvódnak, minélfogva a térben inkább távolságra vonatkozó szók vezérhangjai. úgy mint az egyszerü magyar fe, mely alapfogalomFA, fn. tt. fát, tb. fák. 1) Növény, mely tömör, ban a növények legmagasabb nemét jelentő fa-val egy értelmű. s több évekig folyvást vastagodó derékkal törzsökén fölül a légbe emelkedik, s bizonyos magasságnyira ágakat, lombokat, és leveleket hajt. Máskép élőfa. Fiatal, vén, sudár, vastag, termékeny, terméketlen, ép, beteges, vad, oltott, erdei, kerti, gyümölcsös fa. Nehéz agg fából gúzst tekerni. (Km.) Addig hajtsd a fát, mig fiatal. (Km.) A mely fából horog akar lenni, ide- FAABRONCSOS, (fa-abroncsos) ösz. mn. Fajén meggörbül. (Km.) Nagy fát mozyatsz. Nagy fába abroncscsal ellátott, kerített, erősített. Faabroncsos vágtad a fejszét. A száraz fa mellett a nyers is megég. | hordóedény. V. ö. ABRONCS. AKAD NAGY SZÓTÁR II. KÖT.

:

FAABRONCS, (fa-abroncs) ösz. fn. Fából, különösen, faágból, pl. mogyoróból készitett abroncs. V. ö. ABRONCS. Tájejtéssel, nevezetesen Eger vidékén, egyszerűen fa, pl. Két hordóm van vasban a többi fában = faabroncsban.

36