ÉRKÉZET, (ér-kéz-et) fn. tt. érkezet-et. 1) Jövet, jövetel (elvont ért. véve). 2) Idő valamely dologra. Ha érkezeted lesz, jöj hozzám.

ÉRKÉZIK, (ér-kéz-ik) k. m. érkeztem, -tél, -ett. 1) Közeledik, jö, megjö, bizonyos pontra, helyre jut, eljut. Már érkeznek az elszállásozott katonák. Estve érkeztünk a faluba. Végre elérkeztünk czélunkra. Fölérkezni a hegytetőre. Aláérkezni a völgybe. Kiérkezni az erdőből. Visszaérkezni a háboruból sze

rencsésen. Érkeznek a hajók, a tábori társzekerek. 2) Valamire ideje van, s ekkor felható ragú neveket vonz. Alig érkezik evésre, annyi a dolga. Szegény ember nem érkezik sétálgatásra. Majd ha rá érkezem.

ÉRKÉZŐ, (ér-kéz-ő) mn. tt. érkező-t. Közeledő, jövő, megjövő. Kimenni az érkező vendégek elébe. Várva

várni a harczból érkező testvért.

ÉR-KÖRÖS, 1. KÖRÖS.

ÉRKÖTŐ, (ér-kötő) ösz. fn. Pólyanemű ruha, melylyel a sebészek érvágás után bekötik a felmetszett helyet.

ÉRLEL, (ér-lel v. ér-el-el) áth. m. érlel-t. 1) A régieknél am. valamit elér, illet, megillet, tapint.

Ezen értelemben jelenleg nem divatozik. 2) Eszközli, hogy valami érjék, megérjék. A nap heve érleli a gyümölcsöt. A tartós meleg nyár korábban megérleli a szőlőt. V. ö. ÉRIK.

ÉRLELÉS, (ér-l-el-és) fn. tt. érlelés-t, tb. —ėk. Valaminek érő, vagy érett állapotra segélése, juttatása. Az üvegházak, melegágyak elősegítik a növények, vetemények érlelését. V. ö. ÉRIK.

ÉRLELŐ, (ér-l-el-ő) mn. tt. érlelő-t. Ami valaminek érését előmozditja, segíti. Gyümölcsérlelő napsugarak. Eczetérlelő meleg. V. ö. ÉRIK, ÉRÉS.

ÉRLELŐÍR, (érlelő-ír) ösz. fn. Írféle kenőcs, gyógyszer, mely a sebet, daganatot, keményedést eloszlatja, meglágyítja.

ÉRLOB, (ér-lob) ösz. fn. A vérérnek gyuladása. V. ö. VÉRÉR és GYULADÁS.

ÉRLÜKKÖDÉS, (ér-lükködés) ösz. fn. A vérereknek rendetlen s erősebb lüktetése, verése.

ÉRMELLÉK, (ér-mellék) ösz. fn. Az Ér folyó mentében fekvő vidékek, különösen Bihar megyében. Érmelléki bor. Érmelléki bakator.

ÉRMETSZÉS, (ér-metszés) ösz. fn. Sebészi mütét, midőn az eret megvágják, hogy vért ereszszenek belőle; érvágás, érnyitás.

ÉR-MINDSZENT, falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Ér-Mindszent-en, -re, -ről.

ÉRNYOMASZ, (ér-nyomasz) ösz. fn. Sebészi eszköz, melylyel bizonyos mütételekben az eret öszveszorítják. (Tourniquet). Csatos, kettős csatos, csavaros, egyszerű peczkes, görge, hengeres, tábori érnyomasz.

ÉRÖMLEG, (ér-ömleg) ösz. fn. A vérerekből kiömlött vér.

ÉRÖMLENY, (ér-ömleny) 1. ÉRÖMLEG. ÉRÖMLÉS, (ér-ömlés) ösz. fn. A vérnek rendetlen állapota, midőn az érből kiömlik.

ÉRPÓLYA, (ér-pólya) ösz. fn. 1. ÉRKÖTŐ. ÉRRÉSZKETÉS, (ér-részketés) ösz. fn. A vérjárásnak rendetlen állapota, midőn az erekben reszketve foly, vagyis az ereket reszketteti.

ÉRSAJTÓ, (ér-sajtó) ösz. fn. 1. ÉRNYOMASZ. ÉRSEK, (az archiepiscopus hellen-latin szóból öszvehuzott franczia archeveque-hez áll legközelebb, a törökbe is átment: irsek) fn. tt. érsek-et. Eredeti ért. am. föpüspök, régiebb egyházi nyelven metropolita, azaz, valamely országnak vagy tartománynak fővárosában vagy valamely nevezetesebb városában lakó püspök, ki feje ugyanazon ország- vagy tartományban lakó más püspököknek. Ilyen Magyarországban, az esztergami érsek, ki egyszersmind primás (elsőd, áldornagy), továbbá a kalocsai és egri érsekek, Horvát országban a zágrábi, úgy Erdélyben az egyesült görög szertartásu fogarasi-érsekek. Ez sem volt a Pál érsek (Széchenyi) udvarában. Km. ÉRSÉKI, (érsék-i) mn. tt. érseki-t, tb. —ek. Érseket illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Érseki méltóság, palást, czím, jogok. Érseki uradalom. Érseki

város. Érseki nemesek.

ÉRSÉKILEG, (érsék-i-leg) ih. Érseki módon, érsek módjára.

ÉRSEKLÉL, falu Komárom megyében; helyr. Érseklél-én, —re, —ről.

ÉRSÉKSÉG, (érsék-ség) fn. tt. érsekség-ét. 1) Érseki méltóság, hivatal. Érsekségre jutni. Érsekségbe beigtatni valakit. 2) Azon tartomány, melynek püspökei bizonyos tekintetben az érsek alá vannak rendelve. 3) Szorosb ért. érseki megye. Esztergomi érsekség. 4) Érseki palota.

ÉRSÉKSÉGI, (érsékség-i) mn. tt. érsekségi-t, tb. -ek. Érsekséget illető, arra vonatkozó, ahhoz

tartozó.

ÉRSEKUJVÁR, (Érsek-uj-vár) ösz. fn. tt. —t, helyviszonyragokkal: -ra, —on v. —ott, —ról ; használtatik tájdivatosan ba, ban, ból ragokkal is. Alsó Nyitravármegye mezővárosa, melynek föurasága az esztergomi érsek.

ÉRSEKUJVÁRI, (érsek-uj-vári) ösz. mn. Érsekujvárba való, arra vonatkozó. Érsekujvári születés. Érsekujvári vasuti állomás.

ÉR-SELIND, 1. SELIND.
ÉR-SEMLYÉN, 1. SEMLYÉN.

ÉRSÉRV, (ér-sérv) ösz. fn. 1. ÉRSZAKADÁS. ÉRSZAKADÁS, (ér-szakadás) ösz. fn. Sérülés a mag- vagy ondóedényekben, mely a vér öszvetolulásából szokott támadni.

ÉR-SZENT-KIRÁLY, falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Ér-Szent-Király-on, -ra, -ról. ÉR-SZODORÓ, 1. SZODORÓ.

ÉRSZORÍTÓ, (ér-szorító) ösz. fn. 1. ÉRNYO

MASZ.

ÉRSZÖKÉS, (ér-szökés) ösz. fn. A vérnek mozgása a vérérben, mely visszahatólag történik. (Pul

sus). Rendes, rendetlen, sebes, lassú, egyirányos, aka dozó érszökés. Megtapintani az érszökést. Az érszökés ből megismerni a betegség állapotát.

gett, hogy pénzt kapjon. Borért küldik a végett, hogy bort hozzon.

Ezen rag, véleményünk szerint, az ér igének

ÉRSZÜKÜLET, (ér-szükület) ösz. fn. Az ér- származéka, s tulajdonkép oly nemű határozó, mint:

edények megszorulása, öszvehuzódása.

lehullva a multban. „Hallák őt beszélette“ (loquentem) = beszélve a multban. Láttunk tégedet éhezetted" (esurientem) éhezve a multban. Ragozatlanul hullatt, beszélett, éhezett v. hullt, beszélt, éhezt, honnan : hulltában, beszéltében, éheztében. Ma is mondjuk haza menet (= menett) vagy mentemben meglátogattam. E hasonléknál fogva az ér ige, midőn

kivált (kiválik) mindjárt (jár), nézt (néz). Ezek és ilyenek a múltidő részesülőjével illetőleg az igenévvel ÉRT, (1), (ér-t) áth. m. értett. htn. -ni azonosak, s fölveszik a személyragot, pl. jött ment (ritkán), v. —eni, par. -s. 1) Valamit észszel felfog, ember, jöttöm mentem előtt, jöttömkor, mentemkor ; réfölér, tudja, mit jelent. Érteni az eléadott leczkét. Er-giesen att ett képzővel, pl. a müncheni codexben : teni a tanító beszédét. Érteni az idegen nyelveket. EnÉs látá satanást mennyből lehullatta" (cadentem) nem értelek tégedet. Értem, amit mondanak, de nem tudok rá felelni. 2) Hallással felfog. Értetted, amit mondottam? Értettem uram. A nagy zaj miatt nem értem, mit beszélnek. 3) Gondol, vél. Én nem úgy értettem, mint te gondolod. Te egészen másra értetted a dolgot. Egyet érteni valakivel. Szép dolog, mikor a száj és szív egyet értenek. (Km.) Értik egymást. 4) Közelitő ragu névvel am. valamihez tud, valamiben jártas, tapasztalt, gyakorlott, ügyes. Erteni a házi gazdasághoz. Ért hozzá, mint tyúk az ábéczéhez, vagy hajdú a harangöntéshez. (Km). Ejh, mit értesz te ahhoz. 5) Felható ragu névvel am. felfogja, mire vonatkozik a dolog. Magára érteni a mondottakat. R á-rá, értsd rá v. fogd rá. (Km.) 6) A nyelvekre vonatkozólag am. tud. Ért magyarul, németül, francziául. Öszvetételei: Elérteni a példázgatást. Megérteni a homályos beszédet. Egyik tudatlan hamarabb megérti a másikat. (Km.). Odaérteni. Ezt is odaértettem a többi közé.

ÉRT, (2), (ér-t) 1. ÉRETT.

= valet, pretium habet mult részesülőben ér-t v. érett am. ér-ve (aliquid valendo, pretium habendo), és így ha péld. azt mondjuk : aranyért ezüstöt kapott, am. aranyérő, aranyértékü ezüstöt, ételért pénzt adott am. pénzt, melyet az étel ér. Ezen alapeszméből értelmezhetők az ért ragnak azon jelentései, melyek árra, értékre, érdemre, becsre, illetőleg adásvevésre, cserére, váltságra vonatkoznak.

De az ér ige ezt is jelenti: pervenit, pertingit, pl. haza ér, városba ér, czélhoz ér. Innen értelmezhető másik jelentésében az eredtető okot, végokot, végczélt jelentő ért, mely ennyit tesz bizonyos dolog felé eredve, oda jutva, azt érintve; mint a 2-dik pont alatti példákból és hasonlókból kitünik. ÉR-TARCSA, 1. TARCSA.

-ÉRT, (ér-t v. ér-ett) névrag, mely vastag és vékonyhangu szókhoz változatlanul járul hal-ért, bor-ért, fegyver-ért, tör-ért. Személyragozva ért-em, ―ed, —e, v. érétt-em, —ed, -e stb. Midőn rövid hangzón végződő névhez járul, a név véghangzója tetszés szerint megnyujtatik, vagy röviden hagyathatik, pl. véreért v. véréért, barátságaért v. barátságáért, kamaraért v. kamaráért, amidőn természet szerint a jobb hangzásuakat vagyis változatosbakat kell használni, így véreért, barátságaért, kamaráért jobbak, mint társaik. Istennek országaért. Tatrosi cod. A köznép nyelvében a t többnyire elmarad: aranyér(t), ezüstér(t), ruháér(t), miér(t), azér(t). 1) Járul bizonyos értéket, árt, becset tartalmazó nevekhez, midőn azok csere, megváltás, érdem, díj, jutalom, illetőleg büntetésképen valami hasonló értéküvel viszonoztatnak. E lovat száz forintért adom. Ajándékért ajándékot kapni. Borjuért csikót adtak neki. E kötet bankjegyért ezüstöt kérek. A vett jószágért fizetett ezer forintot. Bérért szolgál. Szemet szemért, fogat fogért. Bűneiért szenved, lakol. Jó tetteért jutalmat, dicséretet nyer. Különösebben vonzatik oly igéktől és nevektől, ÉRTÉKES, (ér-t-ék-ės) mn. tt. értékés-t, v. -et, melyek helyettes viszonzásra vagy cselekvésre vonat- tb. -ek. A maga nemében becses, drága, sokat érő. koznak. Fiáért fizet, barátjaért kezeskedik, jót áll. Ö ÉRTÉKESÍT, ÉRTÉKĖSIT, (ér-t-ék-és-ít) áth. felel érte. Mindenért ő lesz felelős. Beteg társaért is m. értékesít-étt, htn. —ni v. —eni. 1) Értékessé tesz. dolgozik. 2) Jelent eredtető vagy végokot, vagyis azon A parragföldet mivelés által értékesíteni. 2) Becset ad tárgy nevéhez járul, mely miatt vagy végett valami valaminek. Aláirással értékesíteni a szerződésben ajántörténik. Az ebet is megbecsülik az uráért (miatt). Ke- lott mennyiséget, a váltót. 3) Valamit a kereskedői gyelemért esedezik végett. Pénzért lótfut = a vé-könyvbe érték gyanánt bejegyez. Másképen : értékez.

ÉRTÉK, (ér-t-ék, mint mér-ből, mér-t-ék) fn. tt. érték-ét. 1) Általán, valamely tárgynak, árunak becse, becsmása; amit valamely tárgy vagy áru ér. Nagy érték, kis érték. Semmi értékkel nem bir. Megbecsülni a háznak, jószágnak értékét. Értéken alul, vagy fölül, vagy érték szerént venni valamit. Különösen. 2) A pénznek becse, bizonyos láb szerént mérve. Bécsi | érték. Conventiós érték. 2) Vagyon, jószág, birtok, mennyire semmi teher nem fekszik rajta. Értéke százezer forintot meghalad. Egész értéke néhány szilvafából és egy rongyos házból áll. Sok érdemes legény, mert értéke szegény, fogja az eke szarvát. (Km.) 3) A kereskedői, és hasonló könyvekben azon oldal, hová a követelések jegyeztetnek föl. Értékül írni valamit.

ÉRTÉKBÉLYEG, (érték-bélyeg) ösz. fn. Bélyeg az árukon, mely azok értékét jelenti.

ÉRTÉKDÚS, (érték-dús) ösz. mn. Minek nagy értéke, becse van; a maga nemében drága.

ÉRTÉKESSÉG, (ér-t-ék-és-ség) fn. tt. értékésség-ét. Értékes állapota vagy tulajdonsága valaminek. ÉRTÉKETLEN, (ér-t-ék-etlen) mn. tt. értéket. len-t, tb. —ék. Érték nélküli, minek becse nincs, mi semmit sem ér. Értéketlen bankjegyek. Értéketlen hamis pénz. Értéketlen parrag-, mocsárföldek. V. ö. ÉRTÉK. Határozóilag am. értéketlenül, érték nélkül.

ÉRTÉKÉZ, (ér-t-ék-éz) áth. mult: értékéz-tem, -tél, -ett; htn. -ni. L. ÉRTÉKESÍT.

ÉRTEKEZÉS, (ér-t-e-kéz-és) fn. tt. értekezés-t, tb. —ek. 1) Tárgyalás valamely tudományos dolog ról. Nyelvtudományi, történeti, vegytani, szépmütani értekezés. 2) Viszonyos fejtegetéssel, szóváltással járó meghányása, vitatása valaminek a végett, hogy az illetők bizonyos eredményben megállapodjanak. A gyűlés előtt értekezést tartani. (Conferentia). 3) Szélesb ért. beszélgetés, szóváltás valamely ügyben.

ÉRTÉKTELENÍT-ÉRTELMETLENÜL 538

-

ÉRTÉKTELENÍT, ÉRTÉKTELENIT, (ér-t-éktelen-ít) áth. m. értéktelenít-ett, htn. ni v. eni. Értéktelenné tesz; valaminek becsét elveszi, megsemmisíti. Értékteleníteni bizonyos évek után a bankjegyeket.

ÉRTÉKTELENÜL, (ér-t-ék-telen-ül) ih. Érték nélkül; értékét vesztve.

ÉRTÉKTELENÜL, ÉRTÉKTELENÜL, (ért-ék-telen-ül) önh. mult -t. Értéktelenné lesz, értékét, becsét veszti; értéke, becse megsemmisül.

ÉRTÉKVÁLTÓ, (érték-váltó) ösz. fn. Amely egy másik váltó értéke helyett viszonosan adatik. Máskép: viszonváltó. Váltójogi műszó. (Gegenwechsel). Különbözik a viszváltótól (Rückwechsel).

ÉRTELEM, (ér-t-el-em) fn. tt. értelmet, tb. értelmek. 1) Észtanilag s általán véve azon tehetség, melynél fogva fogalmat képezünk, itélünk, és következtetünk. (Intellectus). 2) Különösen tehetség, mely ÉRTEKÉZET, (ér-t-e-kéz-et) fn. tt. értekezet-ét. által a tárgyakat megismerjük. (Facultas cognoscenÉrtekezés elvont értelemben, értekezés eredménye. di). 3) Az észmüveltségnek bizonyos foka, mely több ÉRTEKEZIK, (ér-t-e-kéz-ik) k. m. értekeztem, és alaposabb ismeretekre mutat. (Intelligentia). 4) -tél, -ett. 1) Gondolatait, ismereteit, véleményét Beszédnek, példának, jegynek stb. jelentése. Ezen valamely tudományos tárgyról, vagy más ügyről elé- mondatnak két értelme vagyon. Némely jelképek érteladja, másokkal közli. Értekezni a legujabb vegytani | mét nehéz kitalálni. Hieroglyphek értelme. Világos, hotalálmányokról. Értekezni a jövő gyülésen eléfordu- mályos, kétes értelemmel biró példabeszéd. Szorosabb, landó indítványról. 2) Valakivel bizonyos tárgyról tágasabb értelem. A többi jelentéstől megkülönbözteszóváltásba ereszkedik. Értekezni a gazdatisztekkel az tés végett máskép: értemény. 5) Vélemény, gondoúj gazdasági rendszerről. Épités előtt értekezni az illat. Ti mindnyájan egy értelemben vagytok. Mi más lető mesteremberekkel. Régente, pl. a Nádor-codexben értelemmel vagyunk ezen tárgy iránt. Sok fő, sok érteam. értesül: Róla megérteközvén. lem. (Km).

ÉRTEKEZLET, (ér-t-e-kéz-let) fn. tt. értekez ÉRTELMES, (ér-t-el-m-es) mn. tt. értelmes-t, v. let-ét. A hivatalos szótárban ain. conferentia, vagyiset, tb. -ek. 1) Könnyü felfogásu, itélő, és követtanácskozás, értekezés az ország belső és külső ügyeit keztető tehetséggel biró. Értelmes ember. 2) A tárgyilletőleg. Másnemű kölcsönös tanácskozásról is mond- hoz, dologhoz tudó, értő. 3) Világos, könnyen felhatjuk. Így nevezik magát a tanácskozó vagy érte- fogható. Értelmes előadás, beszéd. kező gyülekezetet is, azaz annak tagjait öszvesen véve.

ÉRTEKEZLETI, (ér-t-e-kéz-let-i) mn. tt. értekezleti-t, tb. —ek. Értekezletet illető, arra vonatkozó. Értekezleti fökormánytanácsos. V. ö. ÉRTEKEZLET. ÉRTEKEZŐDÉS, (ér-t-ek-éz-őd-és) fn. tt. értekeződés-t, tb. -ek. 1) Kérdezősködés, tudakozódás a végett, hogy valami iránt tisztába jőjünk. 2) Kölcsönös egyetértés vagy megegyezés végetti szóváltás,

tanácskozás.

ÉRTELMESEN, (ér-t-el-m-es-en) ih. Könnyen felfoghatólag. Értelmesen ír, beszél.

ÉRTELMESSÉG, (ér-t-el-m-es-ség) fn. tt. értelmesség-ét. 1) Tulajdonság, melynél fogva valaki a dologhoz tud, ért. 2) Világosság a tárgyak felfogásában, előadásában. Beszéd értelmessége. Különbözik : értelmiség.

ÉRTELMETLEN, (ér-t-el-m-etlen) mn. tt. értelmetlen-t, tb.-ék. 1) Értelmi tehetség nélkül szűkölködő, kinek felfogó, itélő, és következtető tehetÉRTEKEZŐDIK, (ér-t-e-kéz-őd-ik) k. m. érteké-sége nincsen. 2) Akit v. init érteni nem lehet; minek ződ-tem, —tél, —ött. 1) Kérdezősködik, tudakozódik jelentése nincs. Értelmetlen zavaros beszéd. Értelmetvalami iránt, hogy mibenlétéről tisztába jöjön. 2) Vi- len jegyek, példák. Határozóilag am. értelmetlenül, szonyos egyet értés vagy megegyezés végett valaki- értelem nélkül. vel szót vált, tanácskozik.

ÉRTEKÉZŐSKÖDIK, (ér-t-e-kéz-ö-ös-köd-ik) 1. ÉRTEKEZŐDIK.

ÉRTÉKSZABÁS, (érték-szabás) ösz. fn. A becsülésnek azon neme, mely valamely tárgynak, pénznek, árúnak értékét meghatározza.

ÉRTÉKTELEN, (ér-t-ék-telen) mn. tárgyeset: -t, többes-ek. Minek értéke nincs, különösen becs nélküli. Értéktelen pénz. L. ÉRTÉKETLEN.

ÉRTELMETLENSÉG, (ér-t-el-m-etlen-ség) fn. tt. értelmetlenség-ét. 1) Értelemnek, mint elmetehetségnek hiánya. V. ö. ÉRTELEM. 2) Valamely dolog jelentésének homályos volta.

ÉRTELMETLENÜL, (ér-t-el-m-etlen-ül) ih. 1) Értelmi tehetség nélkül; a dologhoz nem értőleg. Értelmetlenül beleszólani a tanácskozásba. 2) Oly homályosan és zavarosan, minél fogva a dolog jelentését kivenni nem lehet; bizonyos jelentés nélkül.

539

ÉRTELMEZ-ÉRTÉS

ÉRTESÍT—ÉRTHETETLENSÉG

540

hallo

ÉRTELMEZ, (ér-t-el-m-ez) áth. m. értelmez-tem, | gyek értése nagy munkába kerül. 2) Tudomás, ―tél, —étt. Valaminek értelmét, jelentését fejtegeti, más. Értésedre adom. Értésemre esett. Ha értésedre magyarázza (explicat). Értelmezni az egyes szók kü-jönne, tudasd velem is. lönféle természetét, tulajdonságait, jelentését. Különösen valamely jeles irót, szerzőt, törvénykönyvet stb. világositó jegyzetekkel ellát (commentatur). Cicerót, Horáczot, a váltójogot értelmezni.

ÉRTELMEZÉS, (ér-t-el-m-ez-és) fn. tt. értelmezés-t, tb. —ék. Cselekvés, midőn valamit értelmezünk. V. ö. ÉRTELMEZ. Szók, mondatok, jeles irók értelmezése.

ÉRTELMEZŐ, (ér-t-el-m-ez-ő) mn. tt. értelme ző-t. Valaminek értelmét, jelentését, tulajdonságait fejtegető, magyarázó. Értelmező szótár. Világosan, tudományosan értelmező tanár.

ÉRTELMI, (ér-t-el-m-i) mn. tt. értelmi-t, tb. -ek. Értelemre vonatkozó, értelemtől eredő. Értelmi fogalom. Értelmi erő, gyöngeség. Értelmi működés.

ÉRTESÍT, ÉRTESIT, (ér-t-es-ít) áth. m. értesit-ett, htn. -ni v. —eni, par. -s. Leható ragu neveket vonz, s am. valamiről felvilágosítást ad; útmutatással szolgál, (informat). Értesíteni az illető felet a per mibenlétéről. Értesíteni az elöljáróságot a helyben csavargó tolvajokról. Távollétedről, kérlek, értesíts ben

nünket.

ÉRTESÍTÉS, ÉRTESITÉS, (ér-t-es-it-és) fn. tt. értesítés-t, tb. -ek. Értésre adás, jelentés, tudósítás. Különösen nyomtatott hirdetmény, mely a közönséggel valamit tudat, (informatio). Maga azon személy vagy irat, mely ily értesitést ad : értesítő.

ÉRTESÍTŐ, ÉRTESITŐ, (1), (ér-t-es-it-ő) mn. tt. értesítő-t. Tudósító, hirdető, jelentő, értésre adó. Értesítő válasz, levél, hirdetmény.

ÉRTELMISÉG, (ér-t-el-m-i-ség) fn. tt. értelmiség-ét. Öszves értelem ; értelmi erő; értelmes férfiak öszvege. Magyarhonban az értelmiség nem csekélyebb mint sok más híresebb országokban. Pest megye értel-sitásokat, jelentéseket közül. misége N-t ohajtja alispánnak.

ÉRTESITÖ, (2), (1. föntebb) fn. tt. értesitö-t. Nyilvános lap, mely különféle hirdetményeket, tudó

ÉRTÉLY, (ér-t-ély) fn. tt. értély-t, tb. -ék. Valamely fogalomnak szabatos meghatározása, melynél fogva azt minden mástól meg lehet különböztetni. (Definitio in abstracto). Újabb alkotásu szó.

ÉRTÉLYÉZ, (ér-t-ély-éz) áth. m. értélyéz-tem, -tél, -ett. Valamely fogalmat oly szabatosan meghatároz, hogy azt minden egyébtől meg lehessen különböztetni. (Definire).

ÉRTETLEN, (ér-t-etlen) mn. tt. értetlen-t, tb. -ěk. 1) Tudatlan, ki a dologhoz nem ért, nem tud. Értetlen ember. 2) Amit nem lehet érteni, homályos értelmű, jelentésü. Értetlen beszéd, irásmód.

ÉRTETLENKĖDIK, (ér-t-etlen-kėd-ik) k. m. értetlenkėd-tem, -tél, —étt. Értetlen, azaz tudatlan módon viseli magát; oktalanul, értelem nélkül, homályosan, zavarosan beszél, ir. (Élt ez igével Telegdi, Felelet 68. 1.).

ÉRTETLENSÉG, (ér-t-etlen-ség) fn. tt. értet

ÉRTÉLYEZÉS, (ér-t-ély-éz-és) fn. tt. értélyézés-t, tb. —ėk. Valamely fogalomnak szabatos meg-lenség-ét. 1) A dologhoz nem tudás, nem értés; tuhatározása. (Definitio in concreto). datlanság. 2) Homályosság valamiben.

ÉRTEMÉNY, (ér-t-e-mény) fn. tt. értemény-t, tb. -ek. 1) Régiebb ért. dolog, mesterség, melyhez valaki ért. Olyan szó, mint tudomány. 2) Újabb ért. valaminek jelentése, magyarázata, megfejtése. 3) Némelyek szerént: határozatok, fogalmak, melyeknél fogva bizonyos tárgyat minden másoktól megkülönböztetünk. (Notio in abstracto).

ÉRTETLENÜL, (ér-t-etlen-ül) ih. A dologhoz nem tudva. Homályosan.

ÉRTETÖDIK, (ér-t-et-öd-ik) belsz. Ezen igével hibásan élnek némelyek értődik v. értetik helyett. Amaz oly hibás, mint mondatódik, tudatódik, mondatik, tudatik helyett. Roszul van tehát: ez magában értetődik, hanem magában értetik vagy értődik. V. ö. ÉRTŐDIK.

:

ÉRTEMÉNYEZ, (ér-t-e-mény-éz) áth. m. érteményez-tem, -tél, -ett. 1) Valaminek értelmét, ér- ÉRTHET, (ér-t-het) tehető ige, m. érthet-tem, teményét, jelentését eléadja, fejtegeti. Érteményezni-tél, -ett, par. érthess. Tárgyesetet, és kiható ragú a tanítványoknak a kézikönyvben foglalt tanokat. (Ex- neveket vonz, s am. valaminek értelmét, jelentését plicat). 2) Némelyek szerént: valamely tárgyat meg- felfoghatja. Oly világosan szólt, hogy kiki érthette. A határoz (definit). Észtanilag, vagy szónokilag értemé-mondottakból sokat érthetsz. Mit sem érthetek beszédéből. nyezni valamit. Ez utóbbi újabb kifejezéssel: értélyez. ÉRTEMÉNYEZÉS, (ér-t-e-mény-éz-és) fn. tt. érteményezés-t, tb. —ek. 1) Valamely tárgy jelentésének, értelmének fejtegetése, felvilágosítása, magyará- | zása. 2) Különösen, a tárgynak bizonyos különböztető jegyek általi meghatározása. (Definitio concrete sumta). Máskép: értélyezés.

ÉRTÉNY, falu Tolnamegyében; helyr. Érténybe, -ben, -ből.

Leányának szólott, de a menye is érthet belőle (km.).
Néha az alatt határozóval is jár. Mit érthetsz alatta?
Öszvetéve lásd: ELÉRTHET, MEGÉRTHET, RÁ-
ÉRTHET.

ÉRTHETETLEN, ÉRTHETLEN, (ér-t-het-[et-] len) mn. tt. érthetetlen-t, tb. -ek. Amit érteni nem lehet; amit homályossága miatt felfogni képesek nem vagyunk. Érthetetlen beszéd. Határozóilag am. érthe

tetlenül.

ÉRTÉS, (ér-t-és) fn. tt. értés-t, tb. —ėk. 1) Va- ÉRTHETETLENSÉG, ÉRTHETLENSÉG, (érlamely dolog jelentésének felfogása, tudása. Ezen je- | t-het[-et]-len-ség) fn. tt. érthetetlenség-it. Beszédnek,