Némelyek hajlandók hinni, hogy ezen ékeny, ÉKESKEDÉS, (ék-es-ked-és) fn. tt. ékeskedés-t, ―ékony képző a részesülői ó, ő, és könnyű (vagy köny-tb. -ek. Állapot, midőn valaki v. valami külső ék, nyen) szókból alakúlt, pl. feledő-könnyű, (azaz köny-dísz, czifraságok által kitünik, ragyog, fénylik. nyen), termő-könnyű, félő-könnyű. ÉKESKEDIK, (ék-es-kéd-ik) k. m. ékesked-tem, A törökben is eléjön ezen képző mind egyszerű tél, -étt. Ékszerek, díszitések, czifraságok által k, ak, ek stb. mind öszvetettebb kan, ghan, gien alak- | kitünik, fénylik, ragyog. Nagy ünnepélyek alkalmával ban, pl. kork-mak (félni) kork-ak (félénk v. félékeny), ékeskednek a főurak és hölgyek. Átv. ért. jeles tulajisle-mek (tenni) isle-k (tevékeny), unut-mak (feledni) donságokkal kitünik, fénylik, bír. Nagy tudományunutghan (feledékeny), ötle-mek (dalolni, énekelni) | nyal, erényekkel ékeskedni. ötle-gen (dallos, daloló). ÉKESKEDŐ, (ék-es-ked-ő) mn. tt. ékeskedő-t. Ékkel, ékszerekkel, ékes készülettel fénylő, kitünő. Átv. ért. jeles. Nagy észszel, tudománynyal és erény nyel ékeskedő férfi. ÉKESSÉG, (ék-es-ség) fn. tt. ékesség-et. 1) Tulajdonság, melyet valakinek vagy valaminek ékszerek kölcsönöznek. 2) Magok azon ékszerek, díszesz ÉKES, (ék-es) mn. tt. ékes-t v. —et, tb. —ek. Általán, ami ékkel bír, minek éke van. V. ö. EK, 3), 4). Különösen 1) valami szép v. drága szerrel czifrázott, csinosított, diszített. Virágokkal ékes hajfürtök. Gyöngygyel ékes nyak, gyürüvel ékes ujjak. Ékes öltözet, fegyver, bútorok. 2) Átv. ért. mondják a beszédről és irásmódról, mely válogatott szókból, kifejezésekből, mondatokból áll, mely a képes kifejezé-közök, melyek valakit v. valamit széppé, kitünővé, seket, szónoki és költői szabadabb fordulatokat hasz fényessé tesznek. 3) Átv. ért. kitünő jelesség, szépnálja. Ékes beszéd, ékes mondás. Ékes szólás. Ékes toll. ség. Beszéd ékessége. A szép templomok a ékességei. ÉKESĖDIK, (ék-es-éd-ik) k. m. ékesed-tem, -tél, —étt. Ékes szépségüvé lesz. V. ö. ÉKES. ÉKESEN, (ék-es-en) ih. 1) Ékkel, ékszerekkel ellátva, díszítve. Ékesen elkészített öltözék. Ékesen bútorozott szobák. Ékesen öltözött hölgy. 2) Átv. ért. válogatott szókkal, kifejezésekkel, mondatokkal. Ékesen beszélni, szónokolni, irni. ÉKESGET, (ék-es-get) áth. és gyakor. m. ékesget-tem, tél, -ett. Valamit ékkel, ékszerekkel czifrázgat, díszítget, ékessé teddegel. Ékesgetni magát, öltözetét. Ékesgetni a teremet, bútorokat. Szép mondatokkal ékesgetni a beszédet. ÉKESGETÉS, (ék-es-get-és) fn. tt. ékesgetés-t, tb. -ek. Cselekvés, midőn valamit ékesgetünk. V. ö. ÉKESGET. Szobák, bútorok ékesgetése. Hajak, öltözékek ékesgetése. ÉKESÍT, ÉKESIT, (ék-es-it) áth. m. ékesít-étt, htn. —ni v. —eni. Ékessé tesz, szépít, diszít. V. ö. ÉKES. A hajfürtöket gyöngyökkel, a nyakat aranylánczczal, a karokat drága pereczekkel ékesíteni. Átv. ért. jelessé, kedvessé, becsessé, dicséretessé tesz. A szorgalom ékesíti az ifjút. A nöt ékesíti a szemérem. A beszédet ékesítik a képes kifejezések, jeles mondatok stb. Öszvetételekben fölékesít, kiékesít. ÉKESÍTÉS, ÉKESITÉS, (ék-es-it-és) fu. tt. ékesítés-t, tb. -ek. Cselekvés, mely által valakit v. valamit ékesítünk. V. ö. ÉKESÍT. ÉKESÍTETLEN, ÉKESITETLEN, (ék-es-it-etlen) 1. ÉKESÍTLEN. ÉKESÍTETT, ÉKESITETT, (ék-es-it-étt) mn. tt. ékesített-et. Ami ékessé van téve; díszített, czifrázott. Gyöngyökkel, aranynyal ékesített ruha. ÉKESÍTLEN, (ék-es-it-len) mn. tt. ékesítlen-t, tb. -ek. Ami nincs ékesítve, kiékesítve; egyszerü, nem czifra pongyola. Ekesitlen teremek, öltözékek. Ékesitlen beszéd. Mint határozó annyit tesz ékesítlenül, ékesség nélkül. ÉKESSÉGES, (ék-es-ség-ės) mn. tt. ékességes-t. v. —et, tb. —ek. Ékességekkel teljes, gazdag, ékszerekkel diszített, igen ékes. ÉKESSÉGTELEN, (ék-es-ség-te-len) mn. tt. Ékes alakot ölt, ékessé válik. Kiékesül, neki ékesül, fölékesül. ÉKESSZÓLÁS, (ékes-szólás) ösz. fn. 1) Szónoki tehetség és ügyesség másokat valamiről meggyőzni, és valamire rábeszélni, megindítani. 2) Mesterség, mely azon szabályokat adja elő, melyek szerént beszélnünk kell, hogy másokat meggyőzzünk és megindítsunk. (Eloquentia). ÉKESSZÓLÁSI, (ékes-szólási) ösz. mn. Ékesszólást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Ékesszólási szabályok, gyakorlatok. ÉKESSZÓLÓ, (ékes-szóló) ösz. mn. Ékes beszéd által másokat meggyőző, és valamire rábeszélő, megindító. Ékesszóló követ, egyházi szónok. ÉKETLEN, (ék-et-len) mn. tt. éketlent, tb. -ek. 1) Ami ékkel megerősitve nincs. Éketlen fejszenyél. 2) Amely önhangzó ék nélkül áll, p. o. éketlen a, e, o. 3) Amit ékszerek, czifraságok nem tüntetnek ki; egyszerü, nem czifra, nem ékes. Éketlen öltözék, nyak, karok. V. ö. ÉKTELEN. hangzókat hosszú vonással megjegyzi. 3) Ékszerekkel, czifraságokkal diszít, ékessé tesz. Fölékez. ÉKEZÉS, (ék-cz-és) fn. tt. ékezés t, tb. —ėk. Cselekvés, mely által valamit ékezünk. V. ö. ÉKEZ. ÉKEZET, (ék-ez-et) fn. tt. ékezet-ét. A hosszú hangzó megjelölésére szolgáló vonás. ÉKEZETLEN, (ék-ez-et-len) mn. tt. ékezetlen-t, tb. -ek. 1) Ami ékféle toldalékkal erősítve nincs. Ékezetlen fejszenyél. 2) Vonással nem jegyzett. Ékezetlen v. rövid önhangzók. ÉKEZETT, (ék-ez-étt) mn. tt. ékezett-et. 1) Amit ékféle toldalékkal erősítettek. 2) Vonásféle ékkel jegyzett. Ékezett önhangzók. ÉKFARKÚ, (ék-farkú) ösz. mn. Minek ékalakú farka van. ÉKÍT, ÉKIT, (ék-ít) áth. m. ékít-étt, htn. —ni v.eni, par. 8. 1. ÉKESÍT. ÉKÍTÉS, ÉKITÉS, (ék-ít-és) 1. ÉKESITÉS. ÉKITMÉNY, (ék-it-mény) fn. tt. ékitmény-t, tb. -ek. Ekesitő alakzat, czifrázat, valamely testen vagy öltözéken, bútoron stb. cziczoma, diszítmény. ÉKITVÉNY, (ék-it-vény) 1. ÉKITMÉNY. ÉKIZÜLÉS, (ék-izülés) ösz. fn. Csont izülése, azaz öszvekapcsolódása, midőn egyik csont a másikba ék gyanánt, mozdulatlanul be van csíptetve, pl. a fogak az állcsontba. ÉKIZÜLET, (ék-izület) ösz. fn. Csontszerkezet, melynél fogva egyik a másikba ék gyanánt bele szorúl. ÉKKÖ, (ék-kő) ösz. fn. Ékalakúra faragott kö, melylyel az építészek a boltivet bezárják. Szélesb ért. minden ködarab, melynek alakja ékded. ÉKMŰ, (ék-mű) ösz. fn. Fából, csontból, szaruból, köböl, aranyból stb. készített mű, mely kitünőleg csinos, szép, czifra alakja által díszül, ékességül használtatik. ÉKMŰÁRU, (ék-mű-áru) ösz. fn. Eladó, vásárra kitett mindenféle ékmű. ÉKMÜÁRUS, (ék-mű árus) ösz. fn. Kalmár, kereskedő, ki ékműveket árul. ÉKSÉG, (ék-ség) fn. Helyesebben és szokottabban 1. ÉKESSÉG. ÉKSZABÁSU, ék-szabásu) ösz. mn. Mi ék formára van kiszabva, alakítva. Ékszabásu csuklya. V. ö. ÉK, (1). ÉKSZEG, (ék-szeg) ösz. fn. Ékdeddé faragott, öntött, vert szeg, melyet valamely résbe erősítésül becsíptetnek, vagy hasításra használnak. ÉKSZEKRÉNYKE, (ék-szekrényke) ösz. fn. Kis szekrény, melyben ékszereket, drágaságokat, pl. nyaklánczokat, gyöngyöket, gyürüket stb. tartanak. ÉKSZER, (ék-szer) ösz. fn. 1) Általán minden ékmű, mely csinos, czifra, díszes alakjánál fogva kitünik és kedveltetik, milyenek a csontból, szaruból, barna rézből stb. készitett ékmüvek. 2) Drágaságok, pl. gyöngyök, gyürük, lánczok, melyek a test vagy öltözék ékesitésére használtatnak. ÉKTELEN, (ék-te-len) mn. tt. éktelen-t, tb. ék. 1) Formátlan, idomtalan, helytelen, rút, csú nya, illetlen. Éktelen szabásu ruha. 2) Szertelen, mód nélküli, mértéket haladó szörnyű. Éktelen harag. Éktelen lárma. Éktelen nagy ember. Éktelen száj, fülek, lábak. Tájdivatosan mindenféle nagyitásra is használják. Éktelen szép. Mint határozó annyit tesz: éktelenül, ékesség nélkül, idomtalanul, helytelenül; szertelenül. ÉKTELENEDIK, (ék-te-len-éd-ik) k. m. éktelened tem, -tél, étt. Éktelenné, azaz formátlan, idomtalan alakuvá lesz. Eléktelenedik. ÉKTELENÍT, ÉKTELENIT, (ék-te-len-ít) áth. m. éktelenített, htn. —ni v. —eni, par. -8. Éktelenné, azaz formátlanná, idomtalanná, rúttá, csunyává tesz. Nagy vörös orr ékteleníti arczát. Púpos hát ékteleníti termetét. ÉKTELENÍTÉS, ÉKTELENITÉS, (ék-te-lenít és) fn. tt. éktelenítés-t, tb. —ék. Cselekvés, mely által valaki v. valami éktelenné, idomtalanná, csúnyává tétetik. ÉKTELENSÉG, (ék-te-len-ség) fn. tt. éktelenség-et. 1) Formátlanság, idomtalanság, helytelenség, rutság. Termetnek éktelensége. 2) Szertelenség, mód nélküliség. Éktelenség a haragban, lármában. ÉKTELENÜL, (1), (ék-te-len-ül) ih. Szertelenül, mód és mérték nélkül; csunyául, rútul. Éktelenül nevetni, hazudni. Éktelenül ordítozni. ÉKTELENÜL, ÉKTELENÜL,(2), (ék-te-len-ül) önh. m. éktelenül-t. Éktelen, azaz formátlan, idomtalan alakot ölt, csunyára változik el. Eléktelenül. ÉKTOLL, (ék-toll) ösz. fn. Piperetoll, dísztoll, melylyel a fövegeket, fejkötőket ékesíteni szokták. ÉKTÜ, (ék-tü) ösz. fn. Tüalakú ékszer, hajfürtökbe, mellre stb. való. Arany, gyöngyös, gyémántos éktü. ÉKÜL, (ék-ül) önh. Szokottabban 1. ÉKESÜL. ÉKVÉSÜ, (ék-vésü) ösz. fn. Vésű a famíveseknél, melynek ék alakja van, s használják lyukak kivágására, simításra stb. (Stemmeisen). ÉL, (1), fn. tt. él-t, tb. —ek. 1) Tulajd. ért. valamely eszköznek, szerszámnak, fegyvernek vé konyra köszörült, simított, alakított széle, vége, mely által valamit metszeni, vágni, hasítani stb. lehet. Kés, fejsze, beretva, kard, olló, gyalú éle. Kicsorbúl, kitörik, elvásik, elkopik az éle. Két élű fegyver, pallos. A vadászok nyelvén a vadmacskának élei (Fänge) vannak, nem fogai. 2) Valaminek kiálló, kitünő vége, csúcsa, keskenyebb oldala. Élére állítani a deszkát. Élére esni. Élére v. élire verni az aranyakat, azaz felállítva egymáshoz szorítani; átvitt értelemben rakásra gyüjteni. Arcz éle. 3) Átv. ért. főhely, főnökség, vezérség. A hadsereg, pártütés élén állani. 4) Az észre és észmüvekre alkalmazva jelent fínomságot, meglepő 487 ÉL-ÉL -ÉL-ÉLCZES 488 gondolatot, mely egyszersmind érzékenyen hat. Ész Öszvetételekben: tulélni valakit vagy valamit. E csaéle. Elmésség, epigramma, gúnyvers éle. Sajátságok: pást túl nem élem; még sokáig elél; az életre való emEllel állítani öszve a dolgokat, azaz homlokegyenest. ber a köszikla tetején is elél, (km.); elélték vagy leélEllel féllel. Ellel veszélylyel. ték a barmok a mezőt; kiélni valakit mindenéből; leélni életének legszebb éveit; a jég hátán is megél, (Km.); megélni valamit; megélem még én azt, hogy... visszaél; át- v. általél stb. Származékai élcz, éles, életlen, élez stb. Rokon vele a szanszkrit vil, am. metsz, vág, a török bile-mek, am. élezni, élesítni, (éles a törökben keszkin, kesz-mek igétől) franczia fil (többek közt am. penge éle). „Éljük át e kort egy pillanatban, Mely gyönyörtöl s üdvtől halhatatlan." Vörösmarty. ÉL, (2), önh. m. él-t. 1) Szélesebb ért. hatás, működés, erő, mozgás által lételének jeleit adja. El 8) Tulajdonitó ragu névvel : hazájának, embertársainek a szellemek. Él a lélek. Él az Isten. Él még a magyarok Istene, vagy : Él még a régi Isten. (Km.) Elnak, barátinak élni, azaz azok javára, hasznára, ked minden porczikája. 2) Szorosb ért. oly erővel és tehetségekkel van ellátva, melyeknél fogva önként mozog és érez; továbbá saját változásainak, működéseinek okait magában, szervezetében foglalja. Amaz értelemben él az ember, és élnek minden állatok; de a növényekben az önkéntesség, vagyis az önkéntes mozgás és érzés hiányzik. Sokáig, vagy rövid ideig élni. Nem élhetünk mindörökké e földön. A halak a vízben élnek, a madarak a levegőben. Aki fél, az él. (Km.) Ez a fa nem él. Némely természeti testeknél csak a mozgékonyságot jelenti: élő víz, élő kút. 3) Van, létezik, meg nem halt. Él magyar, áll Buda még. (Kisf. K.). Ö még él. Még öős (vagy szép) apja is él. 4) Átv. ért. mondjuk az emberről, amennyiben az élet kényelmeit használja. Jól, pompásan, fényesen, úriasan élni. Roszúl, szegényül, szükségben élni. „Úgy éltem, hogy életemet Visszaélni ne bánnám, | veért; hivatalának, a tudományoknak, művészetnek élni. 9) Kiható ragu névvel máséból, magáéból, készböl, mesterségéből, hivatalából élni. 10) Okadó ragu névvel élni halni a hazáért; 11) Benmaradó ragú névvel : Istenben élünk, vagyunk és mozgunk. Városban, barátságban, ellenkezésben élni. Származékai éled, élelem, élemény, élénk, éleszt, élet, éltet, élv és ékvesztéssel: eledel, eleven, eleség stb. Rokon vele a szanszkrit il [am. mozog, mozdít], mely teljesen egy eredetű s jelentésü a magyar el szóval; továbbá közelebbről a góth liban, német leben, angol live s több számtalanok, melyek amazokkal azonosithatók. A finn nyelvben elän élek, eleskelem éldegélek, eletän éltetek, elo, elet, eleme élet. S a mennyiben a magyar él szótól, eleség, eledel, élelem s élet mint gabona stb. is származnak, nem hibázunk, ha ugyanitt a latin alo táplálom szót is megemlítjük. A khaldäai nyelven is alla v. allah am. gabona. (Berekszászi). -ÉL,(1), vastaghangu párhuzamos társa: -ál, némely ékvesztő főneveket alkot igékből, mint : föd-él födelek, köt-él kötelek. V. ö. —ÁL, (1). -ÉL,(2), vastaghangon: -ál, igemódositó második személyrag, mely részint öszvehuzás által képzödik, mint: mene-el menél, teve-el tevél, menne-el mennél, tenne-el tennél; részint puszta köz szokásból megnyujtott el helyett van. Részletesebben v. ö. -ÁL, (2) és -EL, (2). -ÉL,(3), vastaghangu párhuzamos társa : —ál, igeképző, mint: üldög-él, mendeg-él, keresg-él, s g (vagy k) előhang nélkül: met-él, tök-él, seg-él stb. V. ö. -ÁL, (3). ÉLCZ, (él-cz) fn. tt. élcz-et. Mintegy az elme éle, vagyis az emberi léleknek igen finomul hasonlitó, s a hasonlitásban különösen jól találó tehetsége. Jó élcz, rosz élcz. Szeszélyes irónak vagy társalgónak fő kellékei a jó élczek. Újabb szó, régebben: elmésség vagy elménczség. ELCZES, (él-cz-es) mn. tt. élczes-t, tb. —ek. L. ELMÉS. ÉLCZESKÉDIK, (él-cz-es-ked-ik) 1. ELMÉSKEDIK és ELMÉNCZKEDIK. ÉLDEGEL, ÉLDEGÉL, (él-deg-él v. él-deg-él) önh. m. éldegél-t. Szüken, nagy gonddal, ajjal bajjal él, elél. Házról házra éldegel. Kenyéren, turón éldegel. Nyomorultan, betegeskedve csak eléldegel. ÉLDEGÉLÉS, ÉLDEGÉLÉS, (él-deg-él-és) fn. tt. éldegéles-t, tb. —ék. Szűken, nyomorultan, gondok közti sanyarú élés, tengődés. ÉLDEL, (él-del) áth. m. éldel-t. Kéjt, gyönyört, örömet érez, azokat folytonosan vagy gyakran használja. Éldelni a szép tavaszi napokat. Éldelni a farsangi mulatságokat. Éldelni a mezei élet örömeit. Másképen: élvez. ÉLDELÉS, (él-del-és) fn. tt. éldelés-t, tḥ. -ek. Cselekvés, midőn valamit éldelünk. V. ö. ÉLDEL. ÉLDELET, (él-del-et) fn. tt. éldelet-ét. Kéj, gyönyör, mennyire azt bizonyos tárgyak benyomása által érezzük. Jeles zenét, éneket hallani, valódi éldelet. Anyagi, szellemi, ártatlan, bünös, alávaló éldelet. Mennyei, felséges, dicső, művészi éldelet. Másképen: élv, élvezet. ÉLDELHETŐ, (él-del-het-ő) mn. tt. éldelhető-t. Amit éldelni, amiben érzékileg vagy szellemileg gyönyörködni lehet. ÉLDÖDI, (él-dő-di) fn. tt. eldödi-t, tb.ek. Tányérnyaló, aki mások asztalán élődik. Máskép élődi v. élősdi. ÉLECS, (él-ecs) fn. tt. élecs-et. Oly élenyvegyület, mely kevesebb élenyt tartalmaz, mint az éleg, mely képes a savakkal egyesülni s felsőbb rendű vegyületet, t. i. sót alkotni. Göröglatin neve: oxydulum. (Török József). V. ö. ÉLEG. ÉLEDŐ, (él-ed-ő) mn. tt. éledő-t. Ami az életnek jeleit kezdi adni, ami érezni, mozogni, vagy belső erejénél fogva működni kezd. Ájulásból éledő beteg. Eledő fák, virágok. ÉLEG, (él-eg) fn. tt. éleg-ét. Élenynyel bizonyos arányban vegyült egyesült test (oxydum), mely tehát széles értelemben minden élenyvegyületet jelent, s az ily értelemben vett élegek vagy savak, sav természetűek (acida), vagy aljak (bases), vagy közönyösek, azaz sem a savak, sem az aljak sajátságaival nem bírnak, s e két utolsó rendbeliek szűkebb értelembeni élegeknek neveztetnek. Az alj természetú éleg a savakkal egyesülve, szinte úgy mint az élecs, sót képez. (Török József tudor és tanár után. A vegytan ismerete kisebb nagyobb mértékben minden művelt földmivelőnek, iparosnak és kereskedőnek szükséges levén, az ebben eléforduló lényegesebb műszókat, dolgozatainkban szintén fölvettük, s ebbeli munkánkban Török József tagtársunk kiváló segítséggel vala). Nyelvészeti tekintetben, valamint az éleny-nek mint elemnek magyar elnevezése (1. ÉLENY és —ENY képző) igen szerencsésnek mondható, úgy az éleg szóban az eg képző az egy szóval rokonítható, (mint egész szóban is) és mint föntebb láttuk, egyesülést jelent, t. i. az éleny-nek más testtel, illetőleg más elemmel egyesülését, mely nyelvtanilag úgy alakúl, hogy mind az élenynyel egyesült elemet jelentő szó, mind maga az éleny elveszti elemi (any, eny) képzőjét (mint magában a valóságban is elemi természetét), és csak a két tőszó tétetik össze, az él tőszóhoz végül az eg, mint az egyesülést jelentő képző járulván; így lesz hamany- (kalium-)nak az élenynyel ÉLED, (él-ed) önh. m. éled-tem, -tél, -ett v. egyesüléséből: ham-él-eg, a szikeny-éből: szik-él-eg, —t. 1) Állatokról szólva am. a holtnak látszó, vagy arany-éból : ar-él-eg. Önként következik, hogy a mely igen beteg, elájult, ellankadt visszakapja érző tehet-elemek any, eny képző nélkül állanak, azok az öszvetéségeit, és mozgó erejét. A vízből kihúzott ember éledni telben is így maradnak, pl. vas-éleg, réz-éleg. Így tétekezd. A szárazon heverő békák az esőre fölélednek. 2) tik össze az élecs szó is, melyben az ecs az egyesüA növényeket illetőleg am. foganszik, növényi műfoganszik, növényi mű- lésnek kisebb fokát jelenti, pl. ar-élecs, vas-élecs, ködése elkezdődik. Élednek az ültetett füzkarók. Eső- réz-élecs. ben hamar megélednek a lebujtott virágok. 3) Átv. ért. mozgásnak indúl, vesztegleni megszün. Föléledt benne az utazási, tapasztalati vágy, ösztön. Föléledt benne a kutyavér. (Km.). ÉLEDÉS, (él-ed-és) fn. tt. éledés-t, tb. —ėk. Állapot, midőn az állat vagy növény élni kezd, a belső működésnek, s illetőleg mozgásnak, érzésnek jeleit adja. ÉLEDÉZ, (él-ed-éz) önh. m. éledéz-tem, -tél, -ett, par. z. Mindig jobban és jobban éled, az önkéntes mozgásnak és érzésnek hova tovább több jelei mutatkoznak rajta. Használják különösen, midőn többekről van szó. Éledeznek a fojtóléges pinczéből kihúzott munkások. Éledeznek a mennykőcsapástól el kábultak. ÉLEDÉZÉS, (él-ed-éz-és) fn. tt. éledézés-t, tb. -ek. Lassanként folytonos éledés. ÉLEGÍT, (él-eg-ít) áth. m. élegít-étt, htn. —ni V. -eni. Valamely elemet élenynyel vegyít, azaz vegyileg egyesít, mi által azon két test más alakú- s tulajdonságúvá leszen. ÉLEGÍTÉS, ÉLEGITÉS, (él-eg-it-és) fn. tt. élegítés-t, tb. —ék. Vegyészeti működés, midőn valamely elem élenynyel egyesíttetik. ÉLEGÜL, (él-eg-ül) önh. m. élegül-t. Valamely elem élenynyel vegyül, azaz vegyileg egyesül. V. ö. ÉLEG. ÉLEGÜLÉS, (él-eg-ül-és) fn. tt. élegülés-t, tb. ék. Azon vegyfolyamat, mely közben az éleny más elemekkel egyesül. (Oxydatio). ÉLELEM, (él-el-ém) fn. tt. élelmet. Eledel; mindenféle enni való, táplálék, mely az állati élet fentartására szükséges. Télrevaló élelmet betakarítani. Élelemmel ellátni a házat. ÉLELEMADÓ, (élelém-adó) ösz. fn. Adó neme, melyet némely országokban az élelmi szerektől fizetnek, fogyasztási adó. ÉLELEMALKU, (élelem-alku) ösz. fn. Szerződés, mely szerént valakinek bizonyos időre, vagy halála napjáig élelmet igérünk, pl. élelemalku van a házassági kötésben, midőn a férj özvegyi kitartást igér nejének. ÉLELEMDÍJ, (élelém-díj) ösz. fn. Jövedelem, melyet valakinek élelem fejében adnak. ÉLELEMGOND, (élelém-gond) ösz. fn. Gond az élelmi szerek beszerzésében, a háznak szükséges táplálékkal ellátásában. Az élelemgond, főleg a családatyát illeti. ÉLELEMKERESET, (élelém-kereset) ösz. fn. Akármiféle munka, foglalkodás, szolgálat, hivatal stb., mely által élelmi szükségeinket födözzük. ÉLEMÉDÉS, (él-em-éd-és) fn. tt. élemédés-t, tb. -ek. 1) Korosodás, idősödés, vénülés. 2) Új életre kapás, magához jövés. V. ö. ÉLEMÉDIK. ÉLEMÉDÉTT, (él-em-éd-étt) mn. tt. élemėdėttet. Koros, idős, nem fiatal, meglett idejü, a vénséghez közelitő. Élemedett férfi. Megélemedett. ÉLEMÉDIK, (él-em-ed-ik) k. m. éleméd-tem, -tél, ett. 1) Korosodik, idősödik, az életkorban vénség felé halad. Elélemedik, megélemedik. 2) Az életnek jeleit kezdi adni. Fölélemedik bágyadt, elájult állapotából. ÉLEMÉNY, (él-e-mény) fn. tt. élemény-t, tb. -ek. 1) Aminek használata, gyakorlata kellemesen, kedvesen hat az érzékekre, s az éldelet szóval igen rokon. A gazdag ember válogathat az éleményekben. A vadászat kedves éleményem. Használják átv. ért. is. Könyved olvasása sok éleményt szerzett nekem. 2) Ré ÉLEMĖS, (él-em-ės) mn. tt. élemés-t v. et, ÉLELEMMÓD, élelem-mód) ösz. fn. Azon esz-gebben: eleség, táplálék. közök, melyek által valaki a szükséges élelmi szereket beszerzi, milyenek, pl. a különféle mesterségek, tb. -ek. Koros, idős, meglett korú, vénséghez közeszolgálatok, hivatalok stb. Némely embernek többféle lítő, élemédétt. élelemmódja van. ÉLELEMPÉNZ, (élelém pénz) ösz. fn. Pénz, melyet valakinek asztaltartás helyett v. fejében adnak. Élelempénzt adni a segédiróknak, inasoknak. ÉLEMÉS, (él-em-és) fn. tt. élemés-t, tb. -ek. Régies, am. élés, élet. ÉLEMETĖS, (él-em-et-ės) mn. tt. élemetes-t, tb. —ek. Egyike a régente divatosabb etés, atos öszvetett ÉLELÉMSZÉR, (élelém-szér) ösz. fn. Minden- képzökkel alakult szóknak, milyenek kellemetes, szeféle eledel, melylyel az állati élet fentartatik, külö-relmetes, szorgalmatos, alkalmatos stb. am. koros, idős, nösen az emberek táplálékára beszerzett enni valók, meglett, vénséghez közelítő. pl. liszt, zsír, hús, burgonya stb. ÉLELÉMTÁR, (élelém-tár) ösz. fn. Tárház, melyben élelemszerek tartatnak, valamely nagyobb testület, intézet stb. számára. Katonai élelemtár. ÉLELÉMVÁM, (élelém-vám) 1. ÉLELÉMADÓ. ÉLELMES, (él-el-m-es) mn. tt. élelmes-t v. -et, tb. -ek. 1) Élelemmel ellátott. Élelmes vár, város. 2) Ügyes, ki meg tudja élelmét keresni. ÉLELMETLEN, (él-el-m-et-len) mn. tt. élelmetlen-t, tb. —ék. 1) Élelem hiányával, szűkében levő. Élelmetlen szegény vidék. -ek. ÉLELMEZ, (él-el-m-ez) áth. m. élelmez-tem, —tél, -ett, par. -Z. Élelemmel ellát; valamely testület, intézet, hely számára szükséges eleséget betakarít. Élelmezni a városba szállitott katonaságot. ÉLELMEZÉS, (él-el-m-ez-és) fn. tt. élelmezés-t, tb. -ěk. Cselekvés, mely által valamely testületet, intézetet, helyet élelemmel ellátunk. Katonaság élelmezése. Várnak, városnak élelmezése. ÉLELMEZŐTISZT, (élelmező-tiszt) ösz. fn. Tisztviselő, kinek kötelessége valamely testületet élelemszerekkel ellátni. Hadi élelmezőtisztek. ÉLELMI, (él-el-m-i) mn. tt. élelmi-t, tb. -ek. Élelemhez tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Élelmi szerek, előkészületek. ÉLEM, (él-em) fn. tt. élem-et. Csak származékaiban használt szó, am. kor, életkor, melyet leélünk, életfolyam. Származékai élemédik, élemédés, élemé dett, élemény, élemetes stb. ÉLENG, (él-eng) önh. m. éleng-tem, —tél, —étt, htn. -ni v. —eni. Általán gyakoritó hatással, vagy folytonosan él valamely szenvedélyben. A hős hajdankor telt szivünk felé leng, Kisfaludy K. Különösen gonddal, bajjal, nehezen, szüken él, tengödik. Csak úgy élengünk. ÉLÉNK, (él-énk) mn. tt. élénk-ét. Kiben az élet jelei fris mozgás, taglejtés, beszéd, szemjárás stb. által mutatkoznak; virgoncz, fürge. Élénk ifju, élénk szónok. Némely mozgékony testekről is: élénk szemek. Átv. ért, az érzékekre vagy lélekre különösen ható, erőteljesen működő. Élénk beszéd. Élénk színi eléadás. Élénk forgalom, kereskedés. Élénk város. Képzésre hasonló a szintén igékből származott félénk, nyalánk, nyulánk, falánk szókhoz. V. ö. -ÉNK, képző. ÉLÉNKEN, (él-énk-en) ih. Élénk módon, virgonczan, fris,, mozgékony taglejtésekkel, eleven érzéssel. V. ö. ÉLÉNK. ÉLÉNKÍT, ÉLÉNKIT, (él-énk-ít) áth. m. élénkit-ett, htn. -ni v. -eni. Élénkké, vidorrá, fürgévé tesz. V. ö. ÉLÉNK. ÉLÉNKITÉS, (él-énk-it-és) fn. tt. élénkítés-t, tb. -ek. Cselekvés, mely által élénkké teszünk valakit vagy valamit. ÉLÉNKSÉG, (él-énk-ség) fn. tt. élénkség-ét. Tulajdonság, midőn valaki vagy valami az életnek, vi |