EN, (1), elvont gyök, mely az encze, enged, engeszt stb. szókban él. Értelme: vékony, finom, könynyű, gyenge, lenge. Feltaláltatik t v. d előhang hozzájárultával a latin tenuis, tener, tendo, hellen Teiro, τανύω, τυγνός, τενών (in), ταναός, tan (hosszabbitni, nyujtani), perzsa tine, tend, szanszkrit tanusz, német dünn, dehnen, szláv czana stb. szókban is. Rokon még vele a magyar in; fn. V. ö. ENG törzset is.

EN, (2), régies, például a Nádor-, Bécsi, Tatrosi codexekben, Erdősinél stb. a mai én helyett.

-EN, (1), önh. igéket képez, mint : csöpp-en, csörr-en, dörr-en, biczcz-en, bill-en, lebb-en, serk-en. V. ö.AN, (1) igeképző.

|

ENÉM, régies, például a Tatrosi codexben, enyém helyett.

ENEN, régies; 1. ENNEN.

ENESE, falu Győr megyében; helyr. Enesé-n, re, röl.

ENG, (en-cg) elvont törzsök, melyből enged, engeszt, és származékaik vették eredetöket. Értelme : gyönge, vékony v. könnyű állapotban van, mindinkább inkább véknyodik, szűkül stb. 1. EN. Rokonok vele a csagataj incske, vékony, fínom (Abuska), a latin ango, angustus, a hellen ary, syris, német eng, szanszkrit angasz (szük), ang, (öszvenyomni, szűkitni) stb. Rokonok vele továbbá a magyar inog, s előtét

-EN, (2), toldalék-szórag ezekben ily-en, tel leng, gyenge stb. szók is. mily-en, így-en, ez-en, itt-en, 1. AN, (3).

—EN, (3), igehatárzó-képző : szép-en, kedvesen, nehez-en, édes-en. Részletesen 1. AN, (4).

ENGED, (1), (en-g-ed, tulajd. am. vékonynyá,

| szűkké, hajlékonynyá, gyengévé lesz ; 1. ENG), önh. m. enged-tem, ―tél, -étt. Általán : más anyagi vagy

-EN, (4), számnevekhez járuló rag, pl. négy- szellemi erő előtt meghajol, és saját erejével, hatásáen, tíz-en, ezer-en szókban, 1. AN, (5).

ENCS, (1), (en-cs) 1. ENCZ.

ENCS, (2), falvak Abaúj megyében, és Erdély ben Doboka megyében; továbbá puszta, Heves megyében; helyr. Encs-en, -re, -ről.

ENCSELKEDIK, régies, incselkedik helyett.
ENCSEMBENCSEM, (encsem-bencsem) 1. EN-

CZENBENCZ.

val, merevenségével alábbhagy. Különösen 1) Szellemi vagy anyagi feszitéssel, erőtetéssel fölhagy. Engedni valakinek a vitatkozásban. Az okosabb engedni szokott. Enged a kötél, abroncs, szij, midőn megereszkedik. 2) Szót fogad, más szavára hajt. Engedni a fensőbb parancsnak. Engedni az atyai intésnek. 3) Mondjuk a hidegről, vagy hideg, fagy által megmerevült testekről, midőn meglágyulnak. Enged a fagy, tél. Enged a

ENCSENCS, falvak Szabolcs és Szathmár me- hó, jég, midőn elolvad. Enged az idő. Igekötőkkel : gyékben; helyr. Encsencs-én, —re, —ről. Átenged, elenged, fölenged, kienged, megenged. Az illir nyelvben feltaláltatik engedovani (en

ENCZ, (en-cz) v. ENCZE, (en-cze), magában nem használtatik, hanem az öszvetett encze-bencze | gedni), engeduem (engedem), a románban : engedujeszk. vagy enczenbencz szókban fordul elé. Jelentése vékonyka, kicsin. Hasonló hozzá: incz, inczen.

:

ENCZENBENCZ, (enczen-bencz), fn. és mn. Haszontalan, hiábavaló, apróság, csipesup, (jószág, portéka); gyerekjátékszer. Enczenbencz-árus. Heltainál enczenbencze. Rokon vele mind hangokban, mind értelemben inczifinczi.

-END, igerag; 1.AND. (2). ENDES, puszták Somogy és Szabolcs megyékben; helyr. Endes-én, ―re, -ről.

ENDRE, (1) férfi kn. tt. Endrét. Andreas. Máskép: András, Andorás, Andor, Bandi, Endrő.

Hellen avdosios-ból eredett, melynek jelentése: férfias, erős, bátor.

ENDRE, (2), 1. SZENT-ENDRE.
ENDRŐ, 1. ENDRE.

ENGED, (2), (1. fönebb) áth. m. enged-tem, -tél, —étt. Általában 1. ENGED, önh. Különösen 1) Ellene nem szegül valaminek, hagyja a dolgot folyni, meglenni. Szabad elmenetelt engedni. Magát engedni vagy nem engedni. Ne engedd magadat. 2) Valamire szabadságot ad. Nem jó mindent engedni a gyereknek. 3) Bocsát, megbocsát. A gyóntató atya az Isten személyében bünöket enged. 4) Ad. Helyet engedni valakinek. Engedje Isten! 5) Az alkuban, szerződésben a kikötött árt alább szállítja. Tiz garast engedett egy akó bor árából. Krajczárt sem engedek. Öszvetételei: elenged, kienged, megenged. Jobb azon gonoszság, mindent mindenkinek megengedni, mint senkinek semmit. (Km.).

ENGEDÉKENY, (en-g-ed-é-kény v. en-g-ed

könnyen enged, akit ide-oda hajlítani lehet; nem makacs, nem ellenszegülő; mások kivánságára, akaratára a magáéról lemondó.

– ENDRÉD, falvak Bars (Kis—, Nagy—), So-ék-ény) mn. tt. engedékeny-t v. -et, tb. -ek. Aki mogy, Sopron és Szathmár megyékben; és puszta, Veszprém megyében; helyr. Endréd-én, re, -ről. ENDREFALVA, helység Nógrád megyében; helyr. Endrefalván, —ra, —ról.

ENDRÖD, falvak Békés és Somogy megyékben; helyr. Endrőd-ön, —re, —ről.

ENE, (am. ünő 1. ezt) fn. tt. enét. Olyan borjas tehén, melyet ki nem hajtanak a csordára, hanem otthon tartanak az istállóban. Amint tartod enédet, úgy ihatod tejedet. (Dugonics). Alaphangra és értelemre rokonai: ünő, távolabbról : ana, anya. AKAD. NAGY. SZÓTÁR 1. KÖT.

ENGEDÉKÉNYSÉG, (en-g-ed-é-kény-ség) fn. tt. engedékenység-ét. Tulajdonság, melynél fogva valaki könnyen enged, nem makacskodik, ellen nem szegül, mások kivánatát, akaratát nem akadályozza.

ENGEDÉKÉNYÜL, (en-g-ed-é-kény-ül) ih. Nem makacskodva, nem ellenszegülve, hanem engedve, más véleményére, akaratára hajolva. Engedékenyül viselni magát a törvények iránt.

355

ENGEDELEM-ENGEDETLEN

ENGEDETLENKEDÉS-ENGĖMSZAGOLJ

356

ENGEDETLENKEDÉS, (en-g-ed-et-len-ked-és)

fn. tt. ―t; 1. ENGEDETLENSÉG.

ENGEDELEM, (en-g-ed-el-em) fn. tt. engedelm- tésre nem hajt, azt nem teljesíti. Engedetlen alattvaet. 1) Szabadságadás valamire, kérésnek helybenha-lók; engedetlen szolga; engedetlen fiú, gyerek. gyása. Engedelmet nyerni, kapni. Engedelemért folyamodni. Engedelemre várni. Engedelemmel tenni valamit. Elöljárói, atyai, királyi engedelem. 2) Megbocsátás elkövetett hibáért. De ezen értelemben nem helyesen használtatik, mert engedelmet kérünk, hogy valamit tehessünk; ha pedig valamit hibásan, roszul tettünk, azért bocsánatot kérünk.

ENGEDELÉMLEVÉL, (engedelem-levél) ösz. fn. Valamely eljárásra felszabadító levél; valaminek tevésére engedelmet, szabadságot adó levél.

ENGEDETLENKĖDIK, (en-g-ed-etlen-ked-ik) k. m. engedetlenked-tem, —tél, —étt. Szót nem fogad, parancsra, intésre nem hajt; ellenszegül.

ENGEDETLENSÉG, (en-g-ed-etlen-ség) fn. tt. engedetlenség-ét. Szófogadatlanság, parancsra, intésre nem hallgatás, azoknak nem teljesitése; ellenszegülés. ENGEDETLENÜL, (en-g-ed-etlen-ül) ih. Szót, ENGEDELMES, (en-g-ed-el-m-es) mn. tt. engenem fogadva, parancsra, intésre nem hajtva; ellendelmes-t v. —et, tb. -ek. 1) Szófogadó, parancsra, szegülve. intésre hallgató. Engedelmes fiú, jobbágy. 2) Aki nem ENGEDMÉNY, (en-g-ed-mény) fn. tt. engedmakacskodó, hanem könnyen hajtható. 3) Holmi ap-mény-t, tb. -ek. Általán, oly cselekvény, mely által róbb hibákat, csinyeket elnéző, nem zsémbes, enge- más javára, hasznára valamit odaengedünk. Különödékeny. A nevelőnek bizonyos esetekben engedelmesnek sen, jogtani ért. azon cselekvény, mely valamely kökell lennie. 4) Szolgálatra készséges. Engedelmes szol- vetelésnek megvételére, vagy akármely keresetre, kegája! Rövidebben némelyek igy is kezdik használni: reseti jogra nézve a tulajdonos által más valakire ruengelmes. káztatik. Váltói, zálogi engedmény (Cessio).

ENGEDELMESEN, (en-g-ed-el-m-es-en) ih. Szót fogadva, parancsot, intést teljesítve, magát a felsőbb akaratnak alávetve. Rövidebben: engelmesen ENGEDELMESKĖDĖS, (en-g-ed-el-m-es-kėdés) fn. tt. engedelmeskedés-t, tb. —ék. Szófogadás, parancsokra, intésekre hallgatás, s azok teljesitése. Rövidebben engelmeskedés.

ENGEDELMESKEDIK, (en-g-ed-el-m-es-kedik) k. m. engedelmesked-tem, tél, ett. Szót fogad, parancsra, intésre hallgat, s azokat teljesíti. A jó indulatú fiú szüleinek, nevelőjének engedelmeskedik. Rövidebben engelmeskedik.

:

ENGEDELMESSÉG, (en-g-ed-el-m-es-ség) fn. tt. engedelmesség-ét. Szófogadás; a parancsnak, intésnek meghallgatása s teljesitése; akaratunknak egy

felsőbb akarathoz alkalmazkodása. A Nádor-codexben am. engedékenység.

ENGEDMÉNYĖS, (en-g-ed-mény-ės) fn. tt. engedményes-t, tb. -ék. Személy, kire az engedmény átruháztatik. V. ö. ENGEDMÉNY.

ENGEDMÉNYEZ, (en-g-ed-mény-éz) áth. m. engedményez-tem, tél, étt. Valamely követelés megvételének, s bármely igény jogát másra ruházza. ENGEDMÉNYEZŐ, (en-g-ed-mény-éz-ő) fn. tt. bocsát ki. Másképen átengedő. V. ö. ENGEDengedményező-t. Személy, ki engedményt ad vagy MÉNY.

ENGEDMÉNYI, (en-g-ed-mény-i) mn. tt. engedményi-t, tb. -ek. Engedményt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Engedményi jog.

ENGEDO, (en-g-ed-ő) mn. tt. engedő-t. Aki enged. Vétetik főnévül is, midőn am. jogát másra ru

házó személy.

ENGEDVÉNY, (en-g-ed-vény) fn. tt. engedvény-t, tb. -ék. Maga az okirat, melyben jogunkat másnak engedjük át.

ENGELÉM, (en-g-el-ém) 1. ENGEDELĖM. ENGELMES, (en-g-el-m-es) lásd: ENGEDELENGELMESSÉG, (en-g-el-m-es-ség) lásd: ENGEDELMESSÉG.

MES.

ENGEDÉLY, (en-g-ed-ély) fn. tt. engedély-t, tb. -ék. Szabadság, mely szerént valamit tennünk megadatik vagy engedtetik. (Concessio). Különbözik : engedmény. ENGEDÉLYEZ, (en-g-ed-ély-éz) áth. m. engedélyéz-tem, -tél, -ett. Valaminek tevésére szabadságot ad vagy enged. ENGEDÉLYEZÉS, (en-g-ed-ély-éz-és) fn. tt. engedélyezés-t, tb.-ék. Szabadságadás valaminek te-et) 1. ÉN.

vésére.

ENGEDÉS, (en-g-ed-és) fn. tt. engedés-t, tb. -ek. Szellemi vagy anyagi feszülésnek, erőtetésnek alább hagyása. V. ö. ENGED.

ENGEDET, (en-g-ed-et) fn. tt. engedet-ét. A Nádor-codexben am. engedelem. Eléjön ugyanitt engedöt alakban is, engedelmesség és hajlandóság értelemben.

ENGEM, ENGÉMET, (am. én-g-ém, én-g-em

ENGEMNÉBÁNTS, (engém-né-bánts) ösz. fn. Növényfaj a fájvirágok neméből; szára felálló, tallátszó, üresbélü, bötykös czikkelyü, virága sárga. Máskép: Hozzámnenyúlj. Üvegszáru fű. (Impatiens nolitangere).

ENGEMSZAGOLJ, (engém-szagolj) ösz. fn. Olyan formára alakítva, mint: nefelejts, nebánts. Neve az igen kedves illatu ambrafűnek. (Teucrium marum). Néhutt: élet füve, macskafű, Diószeginél : életillat

ENGEDETLEN, (en-g-ed-et-len) mn. tt. engedetlen-t, tb. —ek. Aki szót nem fogad, parancsra, in-tarorja.

ENGESZT, (en-g-eszt) áth. m. engeszt-ett, htn. -ni v. ―eni. Valamit lágygyá tesz, olvaszt; esz-engeteg-ét. Engedékeny, aki könnyen enged, engedni közli, hogy engedjen. A déli szelek meg- vagy fölen- hajlandó. V. ö. -ETEG, -ATAG, képző. gesztik a havat, jeget. Divatból kiment, de fölélesztésre érdemes ige.

-ENK, az én (régiesen en) első személyi névmás legszabályszerübb többese (enek, s az e kiugraENGESZTEL, (en-g-eszt-el) áth. m. engesztel-t. tásával: enk). Csak mint személyrag fordul elé, mind Tulajdonkép, és régies értelemben engedni kény- a régieknél igen gyakran, mind némely mai tájbeszerít, alávet. És erősen parancsolá, hogy ne kedvez-szédben is, mint ver-enk e helyett verünk; így emzen semminemű országnak, és minden erős városokat lekezzenk (Ének Pannonia megvételéről), tisztességenk letörjön, és engesztelje mind ő hatalmának alája. (Gó- (Emlékdal Mátyás király halálára), nekenk (Pannonia ry codex 56. 1. 5. sor). 2) Átv. ért. kérlel, haragot megvételéről) stb. Tulajdonképen az ö-höz közelebb csillapít, boszút szüntet. Nem győztük engesztelni, álló zárt é van itt is benne, mert ugyanezen emléannyira felháborodott. Megengesztelni a sértett félt. A kekben és szólásokban a megfelelő alrag: onk, pl. régieknél, pl. Góry-, Bécsi codexben rendesen subju- szokás-onk, kiált-onk, árult-onk (nem szokás-ank). gat, subjicit (alávet, hódit) értelemben fordul elé. Többire lásd: SZEMÉLYNÉVMÁS és SZEMÉLYRAGOK.

359

ENNYIRE-ENYECSK

ENYECSKE-ENYELGÉS

360

mennyiségét jelöli ki. Ennyi pénzem van ni! Néha | a romlani, rohadni induló testben, vagy test fölvétetik ez értelemben is: ily sok. Íme ennyit szenved- szinén. tem minden haszon nélkül. Ki látott valaha ennyi embert együtt? Ellentéte a távolra mutató : annyi.

ENNYIRE, (ez-nyi-re) ih. Ily messze, egész ezen helyig, pontig. Ennyire csapott ki az utósó árvíz. Ennyire jöttünk egy napi uttal. Használtatik indulatszó gyanánt is. Ennyire jutottunk tehát! Ennyire elvetemedtek! Néha jelenti valamely ügynek mibenlétét, állapotát. Ennyire vagyunk az osztálylyal, mint látjátok. Távolra mutatólag annyira.

ENNYISZER, (ez-nyi-szer) ih. Ennyi ízben, ily sokszor. Élünk vele, midőn két sokszorozó szám, vagy mennyiség közől a közelebbikre mutatunk. Ellentéte a távolságra viszonyló: annyiszor. Nem annyiszor voltunk roboton, mint az ispán rovásán áll, hanem ennyiszer, mint itt nálam van felróva.

ENSÉG, (en-ség) székely tájejtéssel am. inség.
-ENT, igeképző; 1. —ANT, (2).

-ENTE, ösz. képző cseprente névben, mintegy csep-er-ent-ő vagy csep-er-int-ő: az ent képző e-je tehát éles . Ebben régente a közepső e zárt é, de különben is régen önálló szó és te a másik, mint toldalékos határozói képző.

ENY, (1), elvont gyök, mely más-más értelmű származékokban él. 1) Nyák- vagy nyálkaszerű ragadós anyag, honnan : enyv, enyves, enyvez, enyek, enyekes. Előtéttel rokona : geny, genyed. Innen 2) rejtésre, eltakarásra vonatkozó származékok gyöke, milyenek enyez, enyeget. 3) Eltünést, elmulást jelent enyészik, enyészet szókban, a midőn rokona in gyök, inség, székelyesen enség szóban. 4) Lágyulást, szelidülést, engedékenységet jelent ezekben: enyh, enyhe, enyhít, enyhül, enyhüdik. Rokona vagy azon en, melyből enged, engeszt származnak, vagy ehny a törzs; 1. ENYH. 5) Gyermekes, nevetgélő vagy tréfálkodó, nyájaskodó természeti hang, honnan: enyeleg, enyelgés. Rokona nya gyök-elem,,nyájas' szóban, s fordítva any,,anyalog' szóban.

ENY, (2), Molnár Albertnél am. iny; 1. ezt.
ENY, (3), helynév 1. ÉNY.

-ENY, mély hangon -ANY, névképző, újabb időben a vegyészetben az elemek elnevezésére szokott az elfogadott gyök- vagy törzshöz függesztetni, pl. él-eny, szen-eny, ér-eny, kön-eny. Nincs helye oly elemeknél, melyek már mint tiszta elemek a köz életben is saját névvel fordúlnak elé, ú. m. ezüst, kén, réz, s a mély hangúak közöl vas, ón, ólom. Egyébiránt 1. -ANY névképző.

-ENY, névképző, mely inkább a hosszú ény rövidülete, pl. fövény, némely tájszólásban föveny; 1. ÉNY. ENYE v. ENNYE, kedélyszó, 1. EJNYE. ENYECS, (eny-ecs) elvont törzsök. Kicsinyező értelmű az eny gyökből, s jelent kicsi lágyságot, gyöngédséget, puhaságot. V. ö. ENY, 1).

ENYECSKE, (eny-ecs-ke) fn. tt. enyecské-t. L.

ENYECSK.

ENYECSKÉS, (eny-ecs-ke-es) mn. tt. enyecskés-t v. —et, tb. -ek. Csuszós, sikamlós nyálkával bevont. Enyecskés csiga. Enyecskés béka, kigyó.

ENYED, puszta Pozsony megyében; NAGY—, mezőváros; FEL— v. FELSŐ— falu, KIS-ENYED, falu Erdélyben, Alsó-Fejér megyében. Helyr. EnyedEn, re, -ről. ENYEG, (eny-eg) fn. tt. enyeg-ét. Nyálka, nyulós hártya. Enyeg a rohadni induló húson; enyeg a nyelven, a kipállott szájon. Másképen: enyek, nyák. ENYEGĖS, (eny-eg-és) mn. tt. enyeges-t v. -et, tb. -ek. Enyeggel bevont, nyálkás. Enyeges hús, enyeges nyelv. Máskép: enyekes.

ENYEGESEDÉS, (eny-eg-és-éd-és) fu. tt. enyegesedés-t, tb. -ek. Valamely testnek, bizonyos romló állapotában, enyeggel, azaz nyálkával behuzódása. Máskép: enyekesedés.

ENYEGESEDIK, (eny-eg-és-éd-ik) k. m. enyegesed-tem, -tél, -étt. Enyeggel, azaz nyálkával, hártyával, csuszós anyaggal behuzódik. Enyegesedik az állott hús, a turó, a téj. Enyegesedik a seb.

ENYEGET, (eny-ẻ-get) áth. m. enyeget-tem, |—tél, —étt. Eltakar, elföd, beburkol, mintegy enynyel, azaz nyálkával, hártyával behúz. Az ö fenéjét enyegeti Isten szavával. (Pázmán).

ENYEGETÉS, (eny-ég-et-és) fn. tt. enyégetés-t, tb. -ek. Befödés, betakarás, hártyával, nyálkával behuzás.

ENYEK, ENYEKĖS, ENYEKĖSĖDIK, lásd : ENYEG, ENYEGĖS, ENYEGĖSĖDIK.

ENYEL, (eny-cl) fn. tt. enyel-t, tb. —ěk. Nyájas, édes tréfa. Az enyeleg igének törzsöke, s mint ilyen kevéssé divatozik.

ENYELEG, (eny-el-ég) önh. m. enyelég-tem v. enyelget-tem, -tél v. enyelgettél, enyelgett, htn. -ni v. enyelgeni. 1) Nyájasan, édesen tréfál, gyöngéden kötödik, nem annyira elmés ötletekkel, mint az érzéshez szólva. Enyelegni leginkább gyermekekkel, leányokkal, asszonyokkal szokás, midőn a nekik kedves tárgyakról holmi kecsegtetőt, nevettetőt mondunk. 2) Szerelmesen nyájaskodik. Enyeleg a legény szeretőjével. 3) A régieknél annyit is tett, mint gagyog, csacsog, kisded módjára beszél. Székelyesen: anyolog. L. ANYALOG.

ENYELES, (eny-el-ės) mn. tt. enyeles-t v. -et, tb. -ek. Gyöngéden, nyájas-édesen tréfáló. Enyeles szerető. Enyeles udvarló. Ritka használatú. Eléjön

Szabó Dávidnál.

ENYELG, (eny-el-g) 1. ENYELEG.

ENYELGES, (eny-el-g-és) fn. tt. enyelgés-t, tb. -ék. Szelíd, nyájas-édes, érzéshez szóló tréfálko

ENYECSK, (eny-ecs-k) fn. tt. enyecsk-ét. Csu-dás; szerelmi dévajkodás, pajzánság, gyöngéd köszós, vékony nyálka, mely hártya-formában alakú tekedés.

361

ENYELGŐ-ENYÉM

ENYÉMEK-ENYÉSZT

362

ENYELGŐ, (eny-el-g-ő) mn. tt. enyelgő-t. Nyå- | teszi: könyvem az, melyet elvittek, nem más vagyojas-édesen, szeliden tréfálkodó; szerelmesen dévajko- nom, pl. kalapom, lovam stb. dó, pajzánkodó. Enyelgő beszéd. Enyelgő szerelmesek. Használtatik főnév gyanánt is, s ekkor oly személyt jelent, ki rendesen enyelegni szokott.

ENYELGÖS, (eny-el-g-ös) mn. tt. enyelgös-t v. -et, tb. -ek. 1) Enyelegni látszó, enyelegni szeretö, enyelgöforma. Enyelgős beszéd. Enyelgős legény. 2) Szerelmeskedő, nőkkel csintalankodó, gyöngéden

kötődő.

Érdekes tudni, mennyire üt öszve más nyelvekben is a magyaréval az első személyi birtokos névmás, t. i. törökül benim, mongolul minu, mandsur nyelven mini, zendül mama, hellenül suós, sun, spór, latinul meus, mea, meum, szanszkritul mat, aszmat, francziául mon, mien, spanyolul, olaszul mio, németül mein, gothul meins, dánul, svédül min, angolul: my, mine, hollandul mijn, a szláv nyelvekben moi, moj, moy stb. stb.

ENYÉMEK, 1. ENYÉIM.

ENYÉIM, (en-é-i-m) enyém oly többese, mely Lehet-e más nyelvekben a mondottakat oly szép az egyes első személynek több birtokát jelenti, 1. ENYÉM. A köz életben és némely irók által is hasz egyszerűn elemezni, mint a magyarban (én-é-m, hol nált : enyémek nyelvtanilag csak annyiban tekinthető mind a három elem a legtisztábban áll, s mind igen helyesnek, mennyiben személyre, t. i. a családbeli és fontos nyelvtani szerepet visel, t. i. én önálló szó, az énhez tartozó némely más személyekre vonatkozik,é birtokot képvisel, pl. Pál-é, m első személy birtoképen azon különbséggel, mely van Páléi és Pálék kö-raga), mások megitélésére bizzuk. zött, noha Pálék alakban rendszerént maga Pál is benfoglaltatik, mintha volna: Pálé-ök, vagyis inkább csak Pál-ők; enyémek alatt pedig csak az énhozzám tartozókat értjük, engemet vagy magamat nem. Azonban enyémek a szófejtés szerént enyém-ök levén, az ennek csakugyan megfelelő értelem tökéletes, t. i. énhozzám tartozó személyek. Épen így divatos némely tájbeszédben, (például Erdélyben is) mién

kek mienk-ök.

ENYÉSZ, (eny-ész) önh. m. enyész-tem, -tél, -étt. Szem elől eltűn, lassanként vész, elvész. V. ö.

ENY, (3). Önhatólag, vagyis ik nélkül használtatik, midőn az eltünés, elmulás, elveszés, mintegy belső oknál fogva, belső működés által történik, vagy történni látszik. Enyész a nap, midőn lemenőben van. Enyész az elvonuló felhő. Szenvedőleg, azaz ik-kel (enyészik) ragozandó, midőn külső kényszerülés jár hozzá. Gyógyitás által elenyészik a seb. Elenyészik a köd, ha a szél tova kergeti.

ENYÉSZET, (eny-ész-et) fn. tt. enyészet-ét. 1) Mondjuk a napról, midőn leszáll. Napenyészet. 2) Más tárgyakról, midőn megszünnek lenni, midőn elvesznek, eltünnek. Világ enyészete. Földi örömek enyészete. Testnek enyészete. Önmagában, egészen elvontan is használtatik, midőn semmivé lételt (vagyis teljes átváltozást) jelent. Anyagi részünkre (testünkre) nézve mindnyájan az enyészet martalékai leszünk.

ENYÉSZETÉS, (eny-ész-et-ės) mn. tt. enyészetes-t v. —et, tb. —ek. Ami enyészet alá van vetve, mulandó, tünékeny.

ENYÉSZHETETLEN, (eny-ész-het-etleu) mu. tt. enyészhetetlen-t, tb. —ék. Ami el nem enyészhetik, elromolhatatlan; állandó, maradandó. Az emberi lélek enyészhetetlen. Határozókép am. enyészhetetle

ENYÉM, (am. en-é-m v. én-é-m, a tatrosi codexben állandóan csak n-nel [eném] és nem ny-vel fordul elé); első személyü birtokos névmás, tt. -et, tb. enyéim. Fölveszi a névragokat: enyémnek, enyémre, enyémről, enyémtől, enyémből, enyémbe stb. Fölveszi tetszés szerint a névelőt is: az enyém; de a régiek nem igen használták s takarékosságból inkább elhagyandó. Jelenti az egyes első személynek egy birtokát. Ha állitmányul (praedicatum) használtatik, a melléknevek szabályait követi, pl. ez a ház enyém. Ha pedig főnév helyett vétetik, a főnevek szabályai alá esik, pl. Nekem is van kardom, neked is, de enyémnek jobb éle van. T. i. egészen főnévül is használtatik s jelenti az én tulajdonomat. Jobb egy enyém, mint száz másé. (Km.) Mint melléknév a főnév előtt nem állhat közvetlenül, hanem közvetve igenis, pl. nem mondhatom, ez az enyém ház, hanem, ez a ház enyém v. enyém ez a ház, azaz jelzőül (epithe-nül, el nem enyészhetőleg. ton) nem használtatik, hanem csak mint mondományvagy állítmányul (praedicatum) vagy pedig mint fő- ENYÉSZHETETLEN. név alanyúl (subjectum) is. Midőn az egyes első személynek birtokát nyilván akarjuk kifejezni, akkor enyém saját elemeire osztatik fel én-é-m, s ebben a közepső é helyett maga a birtokul jelelt szó tétetvén, például erő, a többi marad úgy a mint van: én erő-m, (vagy névelővel is : az én erőm) így : én ház-am, én barát-om, én hajó-m, én könyv-em. Tudni kell, hogy itt elül az én csak nyomosbitásul, nyomatékul használtatik, úgy, hogy én könyvem azt teszi : enyém nem másé, én könyvemet vitték el = enyém a könyv nem másé, melyet elvittek; könyvemet vitték el pedig azt

ENYÉSZHETLEN, (eny-ész-het-len), lásd:

ENYÉSZHETLENSÉG, (eny-ész-het-len-ség) fn. tt. enyészhetlenség-ét. Oly állapot, melyben valami el nem enyészhetik.

ENYÉSZIK, (eny-ész-ik) k. 1. ENYÉSZ.

ENYÉSZT, (eny-ész-t) áth. m. enyészt-étt, htn. —ni, v. —eni. Eltüntet, lassan-lassan megsemmisít, eszközli, hogy valami elenyészszék. A nap sugarai és a szelek enyésztik a ködöt. V. ö. ENYÉSZ. A régieknél am. elrejt. „És egy csoport lisztbe enyészté el magát." Pesti Gábor meséi. „Elenyészti vala“ (celabat). Bécsi cod.