EMELINT, (em-el-int) áth. m. emelint-ett, htn. -ni, v. eni. Könnyen, kényelmesen, erötetés nélkül emel. Alig emelinteni ujjával a terhet. Lábát lejtésre emelinteni.

EMELINTŐ, (em-el-int-ő) fn. tt. emelintö-t. Általán, minden izom, mely által a testnek egyes részeit fölemeljük. Felső ajk emelintője; orrszárny emelintöje (Levator musculus).

EMELÍT, (em-el-ít) 1. EMELINT.

EMELIZOM, (emel-izom) ösz. fn. Izom a karokban, melynek feszitő ereje által történik az emelés. Az emelizom nincs mindig arányban a többi izmok erejével.

EMELKEDÉS, (em-el-ked-és) fn. tt. emelkedés-t, tb. —ek. Fölfelé irányzott mozgás, melynél fogva valaki vagy valami emelkedik, 1. ezt.

EMELKĖDĖTT, (em-el-kėd-étt) mn. tt. emelkėdett-et. Leginkább átv. erkölcsi és szellemi értelemben használtatik, s am. magas, fenséges, a mindennapiságon túl szárnyaló. Emelkedett ész. A földi gyönyörökön túl emelkedett erény.

EMELKEDETTSÉG, (em-el-ked-étt-ség) fn. tt. emelkedettség-ét. Lelki, szellemi, erkölcsi tulajdonság, melynél fogva valaki magasabb elme- és akaraterőt fejt ki, s a mindennapi köz gondolkozás- és cselekvésmódon túl szárnyal. Lelki, szellemi, erkölcsi emelkedettség.

Mit ér, ha nyervágy, haszonlesés
Ólálkodik köztük s önzéstelen
Emelkedettség nincs már a világon."

Az ember tragédiája (Madách Imre). EMELKEDIK, (em-el-ked-ik) k. m. emelkedtem, tél, étt. Általán, mintegy maga-magától magasabbra kel, felnyulik, felhuzódik. Különösen, 1) a föld középpontjától távozik. Emelkedik a szélben föleresztett sárkány, pihe, szappanbuborék; emelkedik a köd. Emelkedik a magasra repülő sas. 2) Dagad, puffad. Emelkedik a pihegő kebel, a léggel tölt éggolyó. | Emelkedik a kelő tészta. 3) Ágaskodik, nyujtózkodik, felnyúlik. Emelkedik a lába ujjaira álló ember. 4) Növekszik. Emelkedik a serdülő ifju. Emelkednek a növények. 5) Mondjuk az épületekről. Pesten sok nagy ház emelkedett rövid idő alatt. 6) Hivatal- és rangfokozatban halad. Nagy rangra, méltóságra emelkedni. 7) Valaminek ára, becse nagyobbodik. Emelkedik a gabona ára. Becsben emelkedni.

EMELKEDŐ, (em-el-ked-ő) mn. tt. emelkedő-t. Ami emelkedik, magasabbra szálló, szárnyaló; feldagadó, a föld középpontjától távolabb eső; meneteles. Égnek emelkedő sas. Emelkedő kebel. Emelkedő dombok, hegyek. Emelkedő árvíz, hullámok.

EMELŐ, (em-el-ő) mn. tt. emelő-t. Aki vagy ami emel. Emelő rud. Emelő szolga.

EMELÖCSIGA, (emelő-csiga) ösz. fn. Erőműi eszköz csigaalakban, mely forgatás által az emelcsőt fölebb és fölebb tolva a reá nehezedett terhet magasabbra nyomja.

EMELŐFA, (emelő-fa) ösz. fn. Rúd, dorong, pózna, melynek segedelmével valamely terhet fölemelünk.

EMELÖFOGÓ, (emelő-fogó) ösz. fn. Vasfogó a hámorokban, mely által a durva vastömeget a tűzbe, s innen a verőkalapácsok alá emelgetik.

EMELÖGERENDA, (emelő-gerenda) ösz. fn. Gerenda, mely valamit fölemel, különösen az emelesős hidakon azon két gerenda, melyhez a felvonó lánczok kapcsolvák.

EMELŐHÍD, (emelő-híd) ösz. fn. Híd, mely úgy van alkotva, hogy egyik részét föl lehessen emelni, vagy tetszés szerént lebocsátani.

EMELÖRÚD, (emelő-rúd) ösz. fn. Rúd fából vagy vasból, valamely teher fölemelésére.

EMELŐSZER, (emelő-szér) ösz. fn. Mindenféle eszköz, vagy erőmü, gép, melynek segedelmével valamit emelünk, milyenek az emelőfa, emelővas, emelőcsiga stb.

EMELÖVAS, (emelő-vas) ösz. fn. Vasból való rúd, vagy más hasonló eszköz, mely emelcsőül szolgál.

EMELT, (em-el-t) mn. tt. emelt-et. 1) Ami fel van emelve; ami más körüllevő tárgyaknál magasabbra van állítva, helyezve. Vállakra emelt teher. Ölbe emelt gyermek. 2) Egyenes, merő. Emelt fejjel járni. EMELTMÜ, (emelt-mű) 1. DOMBORMŰ.

EMELTYÜ, (em-el-tyü) fn. tt. emeltyű-t. Csavar vagy hengeralakú csiga, mely által valamit magasra feltolunk. Átv. ért. akármiféle anyagi vagy szellemi segéd, ösztön, vagy mód, mely valamit előmozdít.

EMELVÉNY, (em-el-vény) fn. tt. emelvény-t, tb. -ek. 1) Magasabb állás, mesterségesen emelt alkotmány. Emelvényről beszélni a sokasághoz. Emelvényre helyezett asztal. 2) A bányászoknál, azon idegen részek, melyek az érczek mosásánál elválván, felülemelkednek.

EMÉNG, 1. EMING, EMÖK.
EMÉNT, 1. IMÉNT.

EMERRE, (em-erre) ösz. ih. Ide, ezen részre, ezen tájékra, oldalra. Ellentéte a távolodást jelentő : amarra. Emerre jöj, ne amarra menj. Emerre közelebb, amarra hamarabb.

EMES, (em-es) mn. tt. emes-t v. —et, tb. -ek. Szoptató csecscsel ellátott, nősténycsecsü. Innen lett betüáttétellel vagy helycserével: emse (emsedisznó).

EMÉS, (em-és) fn. tt. emés-t, tb. -ék. Az emik igéből származván a n. szopás, csecstéj szivása. V. ö.

347

-

EMILIA-EMLÉK

EMLÉKBESZÉD-EMLÉKÉZETHALADÓ 348

EMITT, EMITTEN, (em-itt v. -itten) ih. Ellentéte: amott, amottan. Amaz a közelebbi helyet, emez a távolabbit mutatja ki, s megfelel e kérdésre: hol? EML, (1), (em-1) kiavult ige, mely az emlő részesülőben maiglan fenn vagyon; mult időben: emlétt. Értelme: Szoptat. Boldogok az emlék, melyek nem emlettenek. (Telegdi), azaz szoptattanak. Pestinél is emli am. szoptatja.

EML, (2), (em-1) elvont törzs. Származékai : emleget, emlék, emlét stb. Értelme: a távol levőt (térben és időben) gondolatjában eléidézi. Mennyiben származékai oly cselekvényeket jelentenek, melyek az elmetehetség kifolyásai, némelyek (pl. Kassai József) valószinűnek tartják, hogy átvetett szó, s eredetileg elm; mint az elme törzse. Miszerint emlit annyi volna, mint elmít, azaz elmébe hoz, juttat, emleget, gyakran észbe juttat, emlékezik, elméjébe, eszébe jön valami stb. Azonban úgy is vélekedhetünk (a eml Debreczeni grammatika irójával), hogy ezen törzs ugyanaz emel szóval, mely mintegy kiemel némely dolgot a régiségből, múltból vagy feledésből, úgy hogy ezen értemény minden származékára töké

letesen reá illik. L. ezen származékokat.

EMLE, (em-le) fn. tt. emlét. A régieknél, mint Pázmánnál, Telegdinél am. emlő, csecs. Boldogok a magtalanok, és a méhek, melyek nem szültek, és az emlék, melyek nem emlettenek (Telegdi). Vegye el ő paráznaságit ö orczája elől és ő törvénytörésit ő emléinek közepiből. (Bécsi codex). Némelyek az emlék és emlékező tehetség kifejezésére is használják, de ez a már meglevő jó szó (emlék) mellett, szükségesnek nem látszik.

EMLEGET, (em-1-ég-et, 1. eml, elvont törzs), áth. m. emleget-tem tél, ett. Gyakran említ, gyakran eléhoz, többször megemlékezik. V. ö. EMLÍT. Emlegetni a régi jó időket. Kérlek csak azt ne emlegesd. Összetétele megemleget. Megemlegeted te még ezt. EMLÉGETÉS, (em-l-ég-et-és) fn. tt. emlegetés-t, tb. -ek. Valamely múlt vagy távollévő dolognak az elme elébe többszöri állítása.

:

EMLÉGETŐZIK, (em-l-e-get-öz-ik) k. m. emlegetőz-tem, tél, -ött. Valamiről gyakran emlékezik. Emlegetőzni az ifjuság boldog napjairól.

EMLEJT, EMLÉT, régies alakja, említ igének (1. ezt); innen emlejtet a régieknél am. emlékezet.

EMLÉKBESZÉD, (emlék-beszéd) ösz. fn. Beszéd, eléadás, melyet valaki valamely nevezetes hazafinak vagy honleánynak, müvésznek, tudósnak, irónak stb. emlékezetére, dicsőitésére valamely társaságban, gyülekezetben élő szóval tart. Emlékbeszéd Kazinczy Ferencz, Széchenyi István fölött.

EMLEKÉP, (emle-kép) ösz. fn. Emlékül adott vagy kapott kép; helyesebben emlékkép.

EMLÉKERŐ, (emlék-erő) ösz. fn. Az emberi lélek azon tehetsége, melynél fogva az észrevett tárgyakat fölfogja, megtartja s visszaidézi.

EMLÉKÉZÉS, (em-l-ék-éz-és, 1. eml, elvont törzs); fn. tt. emlékezés-t, tb.-ék. Az emlékerőnek azon működése, melynél fogva az egykor észrevett tárgyakat, ugy, mint akkor voltak, visszaidézi. Az emlékezés tehát cselekvést jelent, s különbözik az

emlékezettől.

EMLÉKEZETÉS, (em-l-ék-éz-et-ės) mn. tt. emlékezetes-t v. -et, tb. -ek. Mire megemlékezni méltó, érdemes; nevezetes. Ez emlékezetes dolog, esemény, tünemény.

EMLÉKÉZETÉSSÉG, (em-lék-éz-et-és-ség) fn. tt. emlékezetesség-et. Emlékezetre méltó vagy érdemes dolog, esemény; nevezetesség. A régi világ emlékezetességei. Socrates emlékezetességei. (Memorabilia Socratis).

EMLÉKÉZETLEN, (em-l-ék-éz-et-len) mn. tt. emlékézetlen-t, tb. —ėk. 1) Akinek emlékezete nincs, ki hamar feled. Emlékezetlen vén ember. 2) Emlékezethaladó 1. ezt.

EMLÉKÉZETLENSÉG, (em-l-ék-éz-et-len-ség) fn. tt. emlékezetlenség-ét. Emlékező tehetség hiánya, midőn valaki az észrevett tárgyakat elfeledi, azokra nem emlékezik.

EMLÉKEZETREMÉLTÓ,

(em-l-ék-ez-et-remél-tó) ösz. mn. Mire megemlékezni érdemes; a maga nemében kitünő, nevezetes. Ezek emlékezetreméltó dolgok.

EMLÉKÉZIK, k. m. emlékeztem, -tél, -étt. Régiesen: emlekezik, (t. i. a második e is rövid). Immár nem emlekezik meg. És ott megemlekezendel. (Tatrosi codex). Emleköztedért. (Benigna asszony imádságos könyve). Emlekezeteknek könyvei. (Bécsi codex). Leható, vagy felható ragu neveket vonz maga után. Értelme : a régebben észrevett tárgyakat bizonyos idő múlva visszaidézi elméjébe, s azokat képzeletben mintegy eléteremti, eléállitja, a multból, feledésből kiemeli. Emlékezni gyermeki tetteinkről. Emlékezzünk régiekről, A Szittyiából kijöttekről. (Csáti Dem.) Emlé kezni a multakra. Emlékezzél öseid dicsőségére. Öszvetételei: megemlékezik, rá-, visszaemlékezik. Leható raggal (ról = ra-el), folytonosság fejeztetik ki. Emlékezzünk régiekről folytonosabb, tartósabb emlékezést jelent mint emlékezzünk régiekre.

EMLÉKEZŐ, (em-l-ék-ez-ő) mn. tt. emlékező-t. Az észrevett tárgyakat elmében tartó, és visszaidéző. Emlékező erő, tehetség. Az esemény részleteire emléke

zö tanú.

EMLÉKÉZTET, (em-l-ék-éz-tet) áth. m. emlé

czélra való, hogy emlékeztessen. Ily emlékjelek a sírkövek, szobrok, emlékpénzek stb.

EMLÉKKÉP, (emlék-kép) ösz. fn. Kép, mely arra való, hogy emlékeztessen valakire vagy valamire. EMLÉKKÖ, (emlék-kő) ösz. fn. Köalkotmány, köszobor, kökereszt stb. mely bizonyos személy vagy tárgy emlékezetére állittatott.

EMLÉKKÖNYV, (emlék-könyv) ösz. fn. 1) Könyv, melyben különféle személytől irt emléklapok foglaltatnak. 2) Kereskedők, iparüzők oly előkönyve, melybe leginkább csak a hitel-üzletek iratnak.

EMLÉKLAP, (em-lék-lap) ösz. fn. Barátink, ismerősink, tisztelőink stb. számára irt lap, melyet nekik emlékeztetésül adunk. Több ily emléklapokból emlékkönyv áll öszve.

EMLÉKLEVÉL, (emlék-levél) 1. EMLÉKLAP. EMLÉKMONDÁS, EMLÉKMONDAT, (emlékmondás vagy mondat) ösz. fn. Jeles mondat, mely valamely nevezetes tárgyra, igazságra, történetre, személyre vonatkozik, s arra emlékeztet. magyart" ez volt Zrínyi Miklós a költő emlékmondata.

Ne bántsd a

EMLÉKNAP, (emlék-nap) ösz. fn. Nap, mely valamely nevezetes történetre, eseményre emlékeztet; különösen az ily történetnek vagy eseménynek évenként eléforduló napja. Szent János fejvételének innepe, a szerencsétlen mohácsi ütközetnek emléknapja. EMLÉKOSZLOP, (emlék-oszlop) ösz. fn. Oszlop, mely valamely személy, vagy dolog, történet emlékezetére van állítva. A jeles embereknek emlékoszlopokat emelni. V. ö. OSZLOP.

EMLÉKÉZTETÉS, (em-l-ék-éz-tet-és) fn. tt. emlékéztetés-t, tb. —ek. 1) Valaminek eszünkbe juttatása. 2) Figyelmeztetés valamire. V. ö. EMLÉKÉZTET.

sel érem; 1. ezt.

:

EMLÉKÜNNEP, (emlék-ünnep) ösz. fn. Ünnep, valamely jeles személy dicsőitésére, vagy szerencsés történetből származott öröm kijelentésére, egyszersmind emlékezetül szentelve.

EMLÉL, (em-le-el) áth. m. emlél-t. Kiavult régi ige, am. szoptat, csecscsel táplál, emlővel itat. Újabb időben némelyek használják az emlékezik vagy

EMLÉLÉS, (em-le-el-és) fn. tt. emlélés-t, tb. -ek. 1) Emlővel táplálás, szoptatás. 2) Emlékezés.

vet emlékeztetőül.

EMLÉKIRÁS, EMLÉKIRAT, (emlék-irás vagy irat) ösz. fn. 1) Irás vagy irat, valamely tárgynak vagy személynek emlékezetére, mely ha igen rövid: emléklap. 2) Irás, mely valakit valamire figyelmeztet. EMLÉKJEL, (emlék-jel) ösz. fn. Ingó vagy ingatlan jel, illetőleg mű, mely bizonyos személyre, tárgyra, eseményre stb. emlékeztet, egyenesen azon

EMLÉNY, (em-le-eny) fn. tt. emlény-t, tb. — ék. Új, de általán felkapott szó, s költői kifejezése az ismeretes nefelejts nevü, kék virágu növénynek; lásd: NEFELEJTS.

EMLÉS, (em-l-és) fn. tt. emlés-t, tb. —ek. Emlővel táplálás, szoptatás. Törzse az elavult: eml (szoptat).

EMLESZ, (em-l-esz) fn. tt. emlesz-t, tb. -ék. Emelő eszköz, emelő gép, emelcső. Ritka használatú új szó.

EMLET, (em-l-et) kiavult régi áth. Szoptat. Tulajdon tenned emlöddel emletél. (Benigna asszony imádságos könyve). Mire emlettek csecsből? (Döbrentey codex. Káldinál : szoptattak).

EMLÉT, régies alak, említ helyett.

EMLÉZ, (em-le-ez) áth. m. emléztem, --tél, ett. Szókat, mondatokat, beszédet stb. ismételt olvasás által betanul, emlékezetébe ró, különösen a végett, hogy elmondhassa. Emlézni a feladott leczkét. Költeményeket, szerepet emlézni.

EMLÉZÉS, (em-le-ez-és) fn. tt. emlézés-t, tb. ék. Tanulás neme, midőn valamit emlézünk. V. ö. EMLÉZ.

EMLÖS, (em-l-ö-s) mn. tt. emlős-t, v. —et, tb. -ék. Emlőkkel biró. Emlős állatok. Vétetik főnév gyanánt is, de ekkor többese : emlősök.

EMLÖÜTÉR, (emlő-ütér) ösz. fn. Ütér az emlőben. V. ö. ÜTÉR.

EMNÉNE, (em-néne) ösz. fn. Öregebb nötest

EMLÉZETTAN, (emlézet-tan) ösz. fn. Tan, mely azon módszert adja elé, mikép kell emléznünk, azaz szavakat, mondatokat stb. emlékező tehetségünkbe rónunk.

EMLÍT, (em-l-ít) áth. m. említett, htn. —ni v. -eni. 1) Beszédközben, mint már megtörténtet, vagy legalább meglevőt egyebek közöl eléhoz. Többi között azt is említette, hogy stb. 2) Érint, félig meddig emlékezetbe hoz. Említettem neki az adósságot, de mintha nem is hallotta volna, nem felelt. 3) Idéz. Példakép említeni az ősök dicsőségét, a jeles emberek mondatait. Összetétele : megemlít, fölemlít.

EMLÍTÉS, EMLITÉS, (em-l-ít-és) fn. tt. említés-t, tb.ek. Szólás, mondás, mely által említünk valamit; emlékezetbe juttatás. V. ö. EMLÍT.

EMLÍTETT, EMLITETT, (em-l-it-étt) mn. tt. említett-et. Eléhozott, idézett, mondott; miről már szó volt. Fennemlített tárgy. Imént említett dolgok. A minap említett könyv elékerült.

EMLÍTGET, (em-l-it-get) gyak. áth. m. említ get-tem, -tél, étt. pl. emlitgess. Gyakorta, több ször, ismételve említ; emleget.

EMLŐ, (em-l-ő) fn. tt. emlő-t. Eredeti régies értelemben részesülő, az elavult eml (1) igéből, s am. szoptató. Emlő bér (Sándor Istvánnál), emlő melly, emlő tag (Révaynál). V. ö. EML. Jelennen kizáró értelme csecs.

EMLÖBÉR, (emlő-bér) ösz. fn. Bér, melyet a szoptató dajkának fizetnek.

EMLÖBIMBÓ, (emlő-bimbó) ösz. fn. Az emlőnek bimbóalaku vége, melyet a szopó kisded szájba vesz, csecsbimbó.

EMLÖCSONKÍTÁS, (emlő-csonkítás) ösz. fn. Sebészi műtét, midőn a rákfekélyes emlőt elmetszik. EMLŐGYULADÁS, (emlő-gyuladás) ösz. fn.

Lobos bántalom az emlőn.

EMLŐK, (em-l-ő-k) mn, tt. emlők-öt. Kinek nagy emlője, csecse van. Olyan, mint szem szemök, pofa pofók stb., csakhogy emlők emlő szónak többese is levén, a föntebbi, mint különben is használatba alig ment uj szó, nem igen ajánlatos.

EMLÖKEMÉNYEDÉS, (emlő-keményedés) ösz. fn. Az emlőnek kóros állapota, midőn az öszvegyü

szopta.

EMÖ, (em-ö) régies igenév, és mn. am. Szopó. 1. EM (ik). Innen van csecs-emő = csemő kisded, ki még csecset szop.

csecsszopó. Cse

EMÖCS, EMÖCSE, (em-öcs v. -öcse) ösz. fn. Öcs, azaz fiatalabb férfitestvér, ki velünk ugyanazon anya vagy dajka tején nevelkedett.

EMÖD, falu Borsod megyében; helyr. Emöd-ön, re, -ről. Már a Névtelen jegyzőnél is eléjön Emeud. EMÖK v. -EMÜK, régies személyrag, pl. ösemük (ősünk) szóban, a régi halotti beszédben ; tehát nyilván en vagy em többese: emek, s a zárt é tájejtés szerént ö-vé változván: emök. V. ö. —ENK.

EMÖK, (em-ök v. em-ő-k) fn. tt. emök-öt. Savanyú lé, melyet sajtkészítéskor a turóból kinyomnak, s mintegy kifejnek, kiemnek. Máskép eming.

EMÖKE, NAGY-, falu, KIS-, puszta Nyitra megyében; helyr. Emökén, —re, -ről.

EMÖS, (em-ö-ös) mn. tt. emős-t v. -ek. Szopó, szopós, csecsemős gyermek.

-et. tb.

EMÖSÉG, (em-ö-ség) fn. tt. emőség-ét. Szopós állapot. Csecsemőség a gyermek szopós állapota, kora. Csecsemőségétől fogva beteges ifju.

EMPLÉNY, (em-p-l-ény) 1. EPLÉNY. Marczalvidéki tájszó.

EMREKE, (ein-reke v. raka?) fn. tt. emrekét. Növénynem az öthímesek seregéből és kétanyások rendéből, galléri soklevelük, virágai egyenlők, gyümölcse tojásdad, szörös. (Athamanta). Kassai József szerént Imre (vagy Emre) kicsinyezője volna.

EMSE, (em-se) fn. tt. emsét. Nőstény disznó, magló disznó. Emse disznó. Emse malacz. Nem egyéb, mint a megfordított em-es, azaz emmel (csecsesel) biró. A finnben is eléjö emisä. V. ö. EME, (1), EMIK.

EMTESTVÉR, (em-testvér) ösz. fn. Ugyanazon emlő, vagyis ugyanazon anya vagy dajka tején ne

velkedett testvér.