323 ELVESZTEGEL-ELVETEMĖDĖS ELVETEMĖDĖTT-ELVEZET 324 ni. 3) Átv. ért. elveszteni az eszét; elveszteni becsüle- | rangja, állása, emberi méltósága ellen lealacsonyítja tét, hirét, nevét; elveszteni hivatalát, azaz becsületé- magát, s gonosztévő lesz. V. ö. ELVETEMĖDIK. től, hivatalától stb. megfosztatni. Elveszteni kártyán, koczkán, sorsjátékban mindenét. ELVESZTEGÉL, (el-vesztegel) ösz. önh. 1) Vesztegelve el van, azaz : henyélve, semmit sem téve tölti az időt. Használják tárgyesettel is: Elvesztegelni a napot. 2) A régieknél elhallgat valamit, nem szól bele, vagy hozzá, midőn kellene. V. ö. VESZTEG, VESZTEGEL. ELVESZTÉGET, (el-veszteget) ösz. áth. Az elvesztést gyakorolja, azaz több izben, egymás után el-el veszt valamit, elpazérol, haszontalanságokra kidob, elkölt, elront. Pénzét kutyákra, pipákra, mulatságokra elvesztegetni. Egészségét elvesztegetni. V. ö. VESZTÉGET. ELVESZTÉGETÉS, (el-vesztegetés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elvesztegetünk. V. ö. ELVESZTÉGET. Pénznek, időnek elvesztegetése. Egész ség elvesztegetése. ELVESZTEGELŐDIK, (el-vesztegelődik) lásd: ELVESZTÉGETŐDIK. ELVESZTÉGETŐDIK, (el-vesztegetődik) ösz. belsz. Vesztegetés, azaz pazarlás, mértéktelen költekezés által elfogy. Gondatlanság, rosz gazdálkodás által sok pénz elvesztegetődik. ELVETEMÈDETT, (el-vetemédétt) ösz. mn. Rangjáról, állásáról, emberi méltóságáról megfeledkezett, aljas gonosztevő, böcstelen. V. ö. ELVETEMÉDIK. ELVETEMĖDĖTTSÉG, (el-vetemédettség) ösz. fn. Erkölcsi állapot, melyben az vagyon, ki magát galádul lealacsonyítja, megböcsteleníti. ELVETEMĖDIK, (el-vetemédik) ösz. k. Elferdül, elgörbül. A kád feneke a sok nedvességtől elvetemedett. Átvitt ért. emberi méltósága, rangja, hivatala ellen gyalázatosan lealacsonyítja magát, nyilvános botránkoztató, böcstelen tetteket követ el, s mintegy elveti magát. V. ö. EL, (2) és VETEMĖDIK. ELVETEMÉNYEZ, (el-veteményez) ösz. áth. A tenyésztésre szánt magokat elveti; különösen, szoros értelemben vett veteménymagokat vagy növényeket elültet. V. ö. VETEMÉNY. ELVETEMÍT, (el-vetemít) ösz. áth. Aljasságokra, böcstelen dolgokra elcsábit. Visszahatólag : Elvetemíti magát, aljasságokra adja magát TEMEDIK, átv. ért. VETEMÉDÉTT, átv. ért. ELVETEMÜLTSÉG, (el-vetemültség) ösz. fn. 1. ELVETEMĖDĖTTSÉG. ELVESZTÉS, (el-vesztés) ösz. fn. 1) Valamely ingó vagyonnak elejtése, elhagyása, a nélkül, hogy észre vennők. 2) Pénztől, vagyontól játék által meg-nálatra való, amit el lehet vagy el kell vetni. ElveELVETENDŐ, (el-vetendő) ösz. mn. Nem haszfosztás. 3) Megölés, kivégezés. V. ö. ELVESZT. ELVET, (el-vet) ösz. áth. 1) Valamit magától eldob. Elvetette haragjában a kezében levő könyvet, hirlapot. 2) Valamit roszalva félre tesz, nem helyesel. Elvetni a hibásan fogalmazott kérelemlevelet. Elvetni a roszul varrott ruhát. 3) Magot, termesztés végett, földbe szórva, e munkát egészen elvégzi. Elvetni jó korán a buzát. A jó gazda iparkodik annak idején elvetni. Már mi elvetettünk. 4) A nőstényállat időnek elötte megellik. A megterhelt ló elvetette csikaját. A tehén elvetette borját. 5) Elvetni a sulykot, azaz, nanagyot hazudni. (Közm.). Elvetni (valaminek) a gondját, többé nem gondolni vele. tendő rongyok. Elvetendő versek. Ez nem elvetendő. kelletlen, alkalmatlan tárgynak, dolognak félretevése, ELVETÉS, (el-vetés) ösz. fn. 1) Haszontalan, elmellőzése. 2) Termény, növény magvainak tenyésztés végett földbe vetése. V. ö. ELVET. ELVÉTÉS, (el-vétés) ösz. fn. Tudatlanságból vagy ügyetlenségből eredő elhibázás. ELVETÖDIK, (el-vetődik) ösz. belsz. 1) Rendetlenség által elhányódik, szokott helyéről máshová jut, minél fogva hamar reá akadni nehéz. Elvetődnek 2) Véletlenül, történetesen, nem szándékolva jut el az irományok, holmi apróbb szerek, tük, gyürük stb. valahová. Jártában elvetődni valakihez. ELVETTET, (el-vettet) ösz. áth. 1) Valamely eszköz által bizonyos tárgyat helyéből elmozdít, elemel. Elvettetni ruddal a szekér farát. Elvettetni lő ELVÉT, (el-vét) ösz. áth. Valamit elhibáz, tudatlanságból vagy ügyetlenségből máskép tesz, mint kellene. Elvéteni az utat. Elvéteni az irást. Elvéteni a házat, azaz más házba menni, mint a hová szándé-porral a kösziklát. 2) Eszközli, parancsolja, hogy a kozik. Elvéteni a szót. V. ö. VÉT. gabonát elvessék. Némely gazda korán elvetteti a buzát. ELVETEKĖDIK, (el-vetekedik) ösz. k. Valamely tárgy fölött folytonosan, tartósan vitáz; véleményre nézve mással ellenkezik. ELVETÉL, (el-vetél) ösz. önh. Kanczáról, tehénről, s más állatról mondják, midőn idétlent szül. Terhes asszonyról csak pórias nyelvben és megvetésből használják. ELVÉTVE, (el-vétve) ösz. ih. 1) Közbe-közbe, néha-néha, ritkán, mintegy történetesen, véletlenül. Csak úgy elvétve látogat meg bennünket. A parlagi gyümölcsök között elvétve jók is találtatnak. 2) Elhibázva. ELVEZET, (el-vezet) ösz. áth. 1) Útmutató, kalaúz, vagy társ gyanánt elmegy valakivel. Elvezetni ELVETÉLÉS, (el-vetélés) ösz. fn. Idétlen ellés. a gyermeket az iskolába. Elvezetni a vendéget a váELVETEMĖDĖS, (el-vetemédés) ösz. fn. Álla-ros jelesebb intézeteibe. 2) Szorosabb ért. valamely pot, midőn valami elvetemedik; cselekvés, mely által eszköznél fogva, vagy valamijét tartva visz maga 325 ELVEZETÉS-ELVIRÁGZIK ELVIRÁGZOTT-ELVITET 326 után. Elvezetni az ökröt szarvánál fogva a járomhoz. | rózsák. Elvirágzik a szőlő. Átv. ért. ifju kora elmúlik. Elvezetni kötőféken a lovat. Elvezetni kezénél fogva a Addig legszebb a leány, míg el nem virágzik. V. ö. VIgyermeket. 3) Valaminek folyását bizonyos irányban RÁG, VIRÁGZIK. eligazítja. Elvezetni az álló vizet valamely folyóba, árokba. 4) Gyógytani ért. a nyavalyát könnyebb gyógyitás végett más helyre származtatja el. ELVIRÁGZOTT, (el-virágzott) ösz. mn. Ami virágzani megszünt, ami elhányta virágait. Elvirágzott gyümölcsfák, rózsák. Átv. ért. ki a fiatal kor legszebb serdülő éveit túl élte. Elvirágzott ifjak, leányok. ELVIRÍT, (el-virít) ösz. önh. Tulajd. a növénymondják, midőn virítani megszünik. V. ö. EL, (2) és VIRÍT. ELVEZETÉS, (el-vezetés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit, vagy valamit elvezetünk. V. ö. ELVEZET. Utasnak elvezetése. Lónak, ökörnek elve-ről zetése. Víz, mocsár elvezetése. Nyavalya elvezetése. ELVEZETŐ, (el-vezető) ösz. mn. Általán, aki valakit vagy valamit elvezet. Különösen, a gyógytanban, mi a nyavalyát más helyre szállitja el. Elvezető gyógyszerek. (Derivantia). ELVI, (el-v-i) mn. tt. elvi-t. Elvet illető, elvre vonatkozó. Elvi kérdés. Elvi cselekvény. ELVÍ, (el-ví) ösz. áth. 1) Valamit víva elnyer, megszerez. Elvíni az ellenség sánczait. Elvíni a harczdijul kitett jutalmat. Elvíni mások elől a dicsőséget. 2) Soká ví. Félnapokig elví. V. ö. VÍ. ELVICSKAD, (el-vicskad) ösz. fn. Mondják működésben levő gépnek valamely részéről, midőn félre billen, kicsuklik. Különösen a székelyeknél: elvicskad a szövőszék, midőn félre megy. ELVIDDEGÉL, (el-viddegél) ösz. áth. Lassanlassan, egymás után, részenként elvisz. Elviddegélni ELVIRÍTÁS, (el-virítás) ösz. fn. Állapot, midőn a növény virítani megszünik. ELVIRÚL, (el-virúl) ösz. önh. Többé nem virúl, megszünik virúlni. Arczának rózsái elvirultak. ELVISEL, (el-visel) ösz. áth. 1) Valamely terhet, bajt, kínt elszenved, eltür. Elviselni békével az élet viszontagságait. 2) Ruhaneműt, öltönyt egészen elhasznál; elkoptat. Bármily durva ruhát is elvisel. Ezen köpenyt már igen elviselték. V. ö. EL, (2) és VISEL. ELVISELÉS, (el-viselés) ösz. fn. 1) Elszenvedés, eltürés. Kinnak, fájdalomnak, üldözésnek elviselése. 2) Ruhanemünek elhordása, elhasználása, elkoptatása. V. ö. ELVISEL. ELVISELHETETLEN, (el-viselhetetlen) ösz. a hátára vett terhet. Saját termesztményeit elviddegélni | mn. Amit elviselni, eltűrni nem lehet. V. ö. ELVIa vásárokra. SEL. Elviselhetetlen teher, kin, fájdalom. Határozóilag am. elviselhetetlenül, el nem viselhetőleg. ELVIGYORODIK, (el-vigyorodik) ösz. k. Vigyorogva, azaz fogait mutogatva, láttatva elneveti magát. V. ö. VIGYOROG. ELVIGYOROG, (el-vigyorog) ösz. önh. Folytonosan vigyorog. Elvigyorog rajta, tudja Isten meddig. Némely izetlen tréfán a buta emberek elvigyorognak. V. ö. VIGYOROG. ELVIHARZIK, (el-viharzik) ösz. k. A vihar elmúlik; az idő megszünik viharos lenni. Elviharzott fejeink fölött az ég. Átv. ért. a külső vagy belső háború megszünik, lecsendesedik. Elviharzottak a magyar nemzet egéről a török fegyverek, és polgári villongások. V. ö. VIHAR. ELVILEG, (el-v-i-leg) ih. Elv szerént; az előre bocsátott elvvel vagy elvekkel egyezőleg. Elvileg vitatkozni valamely tárgyról. Ezen dolog elvileg áll, de nem alkalmazásban is. ELVILEGĖS, (el-v-i-leg-ės) mn. tt. elvileges-t v. et. L. ELVI. ELVILLAN, (el-villan) ösz. önh. Villanva elszáll, eltünik. Elvillantak fejeink fölött a mennykövek. Átv. ért. sebesen, villám módjára eltávozik, elmúlik. Gyors paripán elvillant mellettünk. V. ö. VILLAN. ELVILLÁZ, (el-villáz) ösz. áth. Villával elszed; mások elől elkap, eltakarít valamit. Elvillázni a kaszált szénát. Elvillázni a szérüről a nyomtatott szalmát. Elvillázni más elől a konczokat. ELVIRÁGZIK, (el-virágzik) ösz. k. Virágzani megszűnik, virágait elhányja. Elvirágzanak a fák, ELVISELHETLEN, (el-viselhetlen) 1. ELVI SELHETETLEN. ELVISELT, (el-viselt) ösz. mn. 1) Elszenvedett, eltürt, kiállott. Elviselt kinok, fájdalmak. 2) Egészen elhasznált, elkoptatott. Elviselt ócska ruhák. ELVISZ, (el-visz) ösz. áth. 1) Távolra, más helyre visz. Elvinni valamit kézben, hón alatt, háton, fejen. Elvinni hajón, kocsin, lóháton, gyalog. 2) Elkap, elfog, ellop, elragad. Elvitte a víz, a szél, a fergeteg. Elvitte a halál. Igyál ne igyál, elvisz a halál. (Bordal). Vigyen el az ördög. Elvitték katonának. Elvitték a pénzét. Sajátságok: Ezt el nem viszed. Ezt el nem viszed szárazon. Nem viszed el büntetés nélkül. Vissza nem hozom fejében vitte el. (Km.). ELVISZEGET, (el-viszeget) 1. ELVIVÉGET. ELVITAT, (el-vitat) ösz. áth. Vitatva magának tulajdonít valamit. Elvitatni a testvért illető osztályrész felét. Elvitatni a játékbeli nyereséget. V. ö. EL, (2) és VITAT. ELVITEL, (el-vitel) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elviszünk. V. ö. ELVISZ. Árúk elvitele hajón, tengelyen. Fizetni az elvitelért. ELVITELI, (el-viteli) ösz. mn. Elvitelhez tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Elviteli költségek. V. ö. ELVITEL. ELVITET, (el-vitet) ösz. áth. és miveltető. Cselekszi, eszközli, hogy valakit vagy valamit elvigyenek. Elvitetni a gyapjút, gabonát, a vásárra. Elvitel ni a legényt katonának. Elvitetni valakit kocsin, hajón. V. ö. VISZ. ELVITORLÁZ, (el-vitorláz) ösz. önh. Tulajd. ért. felhuzott vitorláju hajón eltávozik. Szélesebb és átv. ért. hajón elmegy, elevez. V. ö. VITORLA. ELVIVÈGET, (el-vivéget) ösz. áth. Lassan-las-vés, san, egymás után elvisz; gyakran elvisz. Elvivegetni a kis gyermeket ide-oda sétálni. V. ö. ELVISZ. ELVIVÉS, (el-vivés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit elvisznek valahová. ELVIZEL, (el-vizel) ösz. áth. Hugyozva bemocskol, benedvesít; elhugyoz. Elvizelni az ágyat, az utczaszögleteket. Visszaható névmással: elvizelem magam, elvizeled magad, elvizeli magát stb. azaz elhugyozom, öszvehugyozom magam stb. ELVIZEZ, (el-vizez) ösz. áth. Vízzel elönt, elmocskol, megnedvesít. Elvizezni mosdáskor az asztalt, pallót. Elvizezni a ruhát. ELVON, (el-von) ösz. áth. 1) Vonva tovább szállít, más helyre tesz át. V. ö. VON. Elvonni a szekeret, hajót, dereglyét. 2) Mástól valamit elhúz; a mást illető tárgyból valamit elvesz, vagy letartóztat. Elvonni a cselédek bérét. Elvonni egy két krajczárt a napszámból. 3) Visszahatólag: valamitől tartózkodik, visszahuzódik. Elvonni magát az emberek társaságától. 4) Megtagad. Elvonni valamit saját szájától. El vonni kegyelmét a folyamodóktól, segitségét a szegényektől. 5) Bölcsészeti ért. a tárgyak köz jegyeiből általános fogalmakat alkot, (abstrahit). 6) Félre- vagy széthúz, szétterjeszt. Elvonja a száját. Elvonja a takaró fátyolt. ELVONÁS, (el-vonás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elvonunk. V. ö. ELVON. Szekér elvonása. Bérnek elvonása. Ismeretek elvonása. Szájnak el vonása. ELVONCZOL, (el-vonczol) ösz. áth. Vonczolva, azaz nagynehezen, erőködve, fáradságosan elvon. ELVONT, (el-vont) ösz. mn. 1) Általán, ami el van vonva, 1. ELVON. Elvont teher, kocsi. Elvont bér, jutalom. 2) Bölcsészeti ért. oly fogalomról mondjuk, mely egyedül a tárgyak közös tulajdonságait tekinti, melyeket az ész úgyszólván elvon az észrevett tárgyaktól. (Abstractum). Ellentéte: alkalmazott vagy összetes, (concretum); péld. ezek: ember, állat, növény, ásvány, elvont fogalmak: Péter, (csendes nevü) ló, ez a rózsa, arany öszvetesek. Elvont ismeretek, elvont itéletek. Elvont számjegyek. Elvont mennyiség. Elvont gyök, (olyan gyök, melytől minden rag és képző, az elemzés szabályai szerént, külön választatván, ily alakjában nincs köz használatban. pl. a fakad, epeszt, forog igék gyökei: fak, ep, for. Ellentéte : önálló gyök, mely a mondott alakban is köz használatú; 1. Gyök). ELVONTAN, (el-vontan) ösz. ih. Bölcsészeti ért. valamely tárgynak egyedül közönséges tulajdonságait tekintve, nem pedig különös tulajdonságaival egyedileg öszvevéve. Elvontan vizsgálni az embert, azaz általánosan az emberi természetet, nem különösen Pétert vagy Pált. Ellentéte összetesen. | ELVONTATÁS, (el-vontatás) ösz. fn. Cselekmidőn valamit elvontatnak. ELVONÚL, (el-vonúl) ösz. önh. 1) Elhúzza, félrehúzza magát. Elvonulni a perlekedők társaságából. Elvonulni valamely magányba. 2) Elterjed, elnyúlik. Elvonult a szája. Elvonúl az idő. 3) Lassanlassan eltávozik. Elvonúl a förgeteg; elvonulnak a felhők. Átv. ért. elvonul fejeinkről a veszély. nés, valahonnan vagy valahová elhuzódás, magányba ELVONULÁS, (el-vonulás) ösz. fn. 1) Félremetérés. 2) A visszatartásnak egyik neme, mely leginkább bizalmatlanságból ered. 3) Elterjedés, elnyulás. 4) Lassankénti eltávozás. V. ö. ELVONÚL. ELVONULT, (el-vonult) ösz. mn. Magányba tért, magába zárkozott, a társaságtól eltávozott. Elvonult embergyülölő. ELVONULTSÁG, (el-vonultság) ösz. fn. Állapot, midőn valaki a társaságtól elvonja magát, Öszvehúzva él, magányban tartózkodik. ELVONVA, (el-vonva) ih. 1. ELVONTAN. ELVÖ, (am. el-ve-ő, 1. ELVE) kiavult mn. Tulsó, túl eső, túl levő. Duna elvő, azaz Dunán túli felső Magyarország. (Heltai). ELVÖL, (am. el-ve-ő-l v. el-ve-ül) kiavult névutó. Túl, a másik oldalon, tulsó oldalon. Ezen kérdésre hol? Jordán elvől azaz Jordánon tul. A gyülekezet, ki áll vala tenger elvől azaz tengeren túl. (Tatrosi codex). Ethiópiának folyói elvöl. (Bécsi codex). V. ö. ELVE. ELVROKON, (elv-rokon) ösz. mn. Rokon, vagy ugyanazon elvekkel biró. Mi ugyanazon párt emberei, s elvrokonok vagyunk. V. ö. ELV. ELVROKONSÁG, (elv-rokonság) ösz. fn. Ugyanazon elvekkel birás. Elvrokonságban lenni, azaz, ugyanazon elvek szerént gondolkodni és cselekedni. ELVSZÍNEZET, (elv-színezet) ösz. fn. Módositás, némi változatosság, melynél fogva ugyanazon elvet a külön egyének vagy pártok egymástól némileg eltérő módon alkalmazzák. ELVTÁRS, (elv-társ) ösz. fn. Társ, ki ugyanazon elvekkel bír, ugyanazon elvek szerént cselekszik. Máskép : elvrokon. ELZAJLIK, (el-zajlik) ösz. k. 1) Zajt csinálva elmulik, eltünik, zajlani megszűnik. Elzajlott az öszvecsődült népsokaság. 2) A folyóról mondják, midőn téli hideg időben a zaj, azaz jég eloszlik róla. V. ö. ZAJ. ELZÁR, (el-zár) ösz. áth. 1) Valamit zár által erősítve elrekeszt, elcsuk. Elzárni a tolvajok elől a kapukat, ajtókat, szekrényeket. V. ö. ZÁR áth. 2) Szé lesebb ért. valamit úgy bekerít, hogy hozzá férni ne lehessen. Elzárni a várost, midőn dögvész uralkodik a szomszéd helyeken. Elzárni korlátokkal, palánkkal, sövénynyel valamit. 3) Akadályt vet elő. Elzárni az utat, utczát. Elzárni a közlekedést. 4) Valakit vagy valamit letartóztatva őrizet alá fog. Elzárni a tilosból behajtott marhákat. Elzárni a befogott rablókat. ELZÁRÁS, (el-zárás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit vagy valakit elzárunk. V. ö. ELZÁR. Városnak, útnak, utczának elzárása. Gonosztévők elzárása. ELZÁRKOZIK, (el-zárkozik) ösz. k. Maga magát elzárja; az ajtót vagy kaput zárral erősítve, magára csukja. Elzárkozni a közelgető ellenség elől. Elzárkozni a kelletlen vendég elől. ELZÁROL, (el-zárol) ösz. áth. Zárral erősítve a kinyitás ellen biztosít. Elzárolni a kaput, ajtót. V. ö. ZÁR, fn. ELZÁRT, (el-zárt) ösz. mn. Tulajd. ért. ami zárral van a hozzá férhetés ellen erősítve. Elzárt ajtó, kapu. Szélesb ért. elrekesztett, korlátokkal körülvont, akadályozott. Elzárt város; elzárt utak. Átv. ért. elvonúlt, magányban levő, elzárkozott. Elzárt életet élni. ELZÁRTSÁG, (el-zártság) ösz. fn. Állapot, midőn valaki másoktól elkülönözve, elválva, magába vonúlva él; midőn érzéseit, gondolatait mintegy magába zárja. ELZAVAR, (el-zavar) ösz. áth. 1) Zavarva v. zavarás által rendetlenségbe hoz, öszvevissza hány, kever. Elzavarni a perhez tartozó különféle iromá nyokat. 2) Zajt csinálva elűz, elkerget. A vadászok elzavarták a nyulakat, őzeket, foglyokat. 3) Tiszta, leülepedett folyadékot egészen homályossá, zavarossá tesz. Elzavarni a sajtárban, csöbörben álló vizet. V. ö. EL, (2) és ZAVAR. ELZAVARÁS, (el-zavarás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elzavarunk. V. ö. ELZAVAR. ELZÁVÁROL, (el-závárol) ösz. áth. Závárral elcsuk. Elzávárolni a kaput, ajtót. V. ö. ZÁVÁR. ELZOKOG, (el-zokog) ösz. önh. 1) Folytonosan, tartósan zokog; 1. ezt. 2) Tárgyesettel: zokogva elpanaszol vagy megsirat valamit. Alig birta elzokogni keservét. ELZORDÍT, (el-zordít) ösz. áth. Zorddá változtat el, zord alakuvá tesz. A havazó, fergeteges téli napok elzordítják a láthatárt. ELZORDONIT, (el-zordonít) 1. ELZORDÍT. ELZORDONÚL, ELZORDÚL, (el-zordonúl v. -zordúl) ösz. önh. Zordonná vagy zorddá változik el. ELZÖLDELLIK, (el-zöldellik) ösz. k. Zöldelleni megszünik, zöldellése elmúlik. Elzöldellettek a elzöldellettek gabonák, s már érni kezdenek. Ősz van, a mezők. V. ö. EL, (2) és ZÖLDELLIK. ELZÖLDÜL, (el-zöldül) ösz. önh. Átv. ért. használják leginkább a haragos emberről, midőn elfutja az epe, s arcza zöld szinbe öltözik. Úgy fölmér gedt, szinte elzöldült bele. ELZUG, (el-zúg) ösz. önh. 1) Zúgva elvonul, eltávozik. Elzúgtak a hullámok. Elzúgott a förgeteg. 2) Zúgni megszünik. Elzúgtak a harangok, ágyúk. V. ö. EL, (2) és ZÚG. ELZÚZ, (el-zúz) ösz. áth. Zúzva elront, laposra nyom, nyomva megöl. Elzúzni lábakkal a dinnyét. lábát. V. ö. ZÚZ. Átv. ért. és megvetőleg szólva: Elzúzni a férgeket. A keresztül menő kerék elzúzta a semmivé tesz. Elzúzlak, ha moczczanni mersz. ELZÜRLIK, 1. ELSZÜRLIK. ELZSÁKOL, (el-zsákol) ösz. áth. 1) Zsákkal, zsákszámra elhord, elvisz. Elzsákolni a búzát kamrából hajóra. 2) Átv. tréfás ért. valakit jól megdönget, elpufogat, meglazsnakol. ELZSÁKMÁNYOL, (el-zsákmányol) ösz. áth. Ragadozva, eredetileg zsákra szedve, elvisz, eltulaj donít valamit. esikar, zsarolással eltulajdonít, magáévá tesz valaELZSAROL, (el-zsarol) ösz. áth. Zsarolva kimit. Elzsarolni a szegény ember utósó falatját. V. ö. EL, (2) és ZSAROL. ELZSAROLÁS, (el-zsarolás) ösz. fn. Erőszakoskodás, mely által valaki más vagyonát kicsikarja, s magának tulajdonítja. ELZSEBEL, (el-zsebél) ösz. áth. Szoros ért. valamit zsebre szedve elvisz. Átv. ért. eltulajdonít, zsebbe dugva ellop. V. ö. ZSEB. ELZSÉMBÉL, (el-zsémbél) ösz. áth. Valakit zsémbelve, zsémbelés által elűz, eltávolít. V. ö. ZSÉMBÉL. ELZSIBBAD, (el-zsibbad) ösz. önh.Tulajd .ért, a kézről és lábról mondják, midőn a vérkeringés mintegy megszünni látszik benne, s ennél fogva érzéketlenné lesz. Fejem alatt elzsibbadt a kezem. Nagy ütőelsenyved. V. ö. ZSIBBAD. désben elzsibbadt a lába. Némely vidéki szólás szerént ELZSIBBADT, (el-zsibbadt) ösz. mn. A tagokról, különösen a kezekről és lábakról mondjuk, midőn elzsibbadnak. Elzsibbadt kéz, láb. V. ö. ELZSIBBAD. Átv. ért. érzéketlen, eltompúlt, elsenyvedt. Elzsibbadt szív. ELZSIBBASZT, (el-zsibbaszt) ösz. áth. Cselekszi, hogy valami elzsibbadjon, azaz érzéketlenné, tompává legyen, s ideiglen mintegy elaludjék, elhaljon. V. ö. ELZSIBBAD. A nagy erőtetés elzsibbasztja az érzékeket. A hosszas evezés elzsibbasztja a karokat. ELZSILIPĖL, (el-zsilipel) ösz. áth. A vizet zsilip által elfolyatja, zsilipen leereszti. V. ö. ZSILIP. ELZSILIPĖLĖS, (el-zsilipělés) ösz. fn. A viznek zsilipféle nyiláson eleresztése, elfolyatása. ELZSÍROZ, (el zsíroz) ösz. áth. Zsírral elmocskol, elszennyesít. Elzsírozni a ruhát, bútorokat, pallót, falakat. ELZSIVÁNYKODIK, (el-zsiványkodik) ösz. k. Zsivány életmódot üz, folytat. Tárgyesettel: zsivány módra eltulajdonít, elvesz valamit. Az uzsorások elzsiványkodták vagyonomat. V. ö. ZSIVÁNY. EME. ELY, régies, ily helyett; 1. ezt. | EMBEL, 1. ÖMBÖLY. EMBER, (em-bér v. em-b-er) fn. tt. ember-t, tb. -ek. Jelentésének többféle szinezetei vannak. Ugyanis ember 1) Legszélesb ért. minden okos, eszes állat akármily korú és nemü, tehát, gyermek, ifju, férfi, agg, leány, asszony. Az ember okos állat. Az ember halandó. 2) Szorosb ért. oly férfi nemü, ki tökéletesen ki van fejlődve, megérve. Innen mondjuk : Ö még csak gyerek, nem ember. Majd ha ember lesz belőled. Emberré növekedni. 3) Ellentétetik némely tájakon közbeszédben az asszony, nő szóknak, s férfi nemüt jelent. Két asszony volt ott, és egy ember. Emberekből szedik a katonákat, nem asszonyokból. 4) Nemesebb ért. kitünő tulajdonságokkal biró ember. Ember a talpán v. talpra esett ember. Ember a gáton. Ember kell a gátra. Ember légy fiam. Aki ember, jöjön ide. No, ki az ember? Emberére akadni. Ez az én emberem. Csak ez az ember. Emberré tenni valakit. Úgy hiszem, emberrel van dolgom. " Minden ember legyen ember és magyar.“ EM, (1), a közelre mutató e toldott változata ezen öszvetételekben: em-ez, em-itt, em-ily, em-így, em-ide, em-innen, em-erre. Eléjön a régieknél önmagában is : Pártokat ötének János király ellen, királyt emelének em az Németországból." Farkas András a XVI. században. Vastaghangon párhuzamos, illetőleg ellentétes társa am : am-az, am-ott stb. V. ö. AM, távolra mutató. EM, (2), elvont gyök. 1) Jelent valami ma-5) Polgári osztályok és életmódok megkülönböztetégasat, fölfelé állót, nyulót az emel, emelkedik stb. seül is szolgál, t. i. közelebbi határozóval mellette. származékokban. 2) Szivást, szopást, szoptatást; szár- Főember, nemesember. mesterember, jobbágyember, polmazékai : emik, emő, emlő, emt, emészt; továbbá szop-gárember, parasztember, gazdaember, cselédes ember. tató nőállatot ezekben: eme, emse. Rokonok vele a 6) Jelent alattvalót szelídebb kifejezéssel. Ki emberei magyar ene, unő, ana, anya, héber N (anya), EN vagytok? Herczeg Eszterházy emberei vagyunk. Az én (táplál, nevel), szanszkrit ma, mada, ambá (anya), emberem, azaz szolgám. 7) Ragasztatik a nemzetek hellen uάuua, uάuun, uaia, német Amme stb. V. ö. nevéhez: magyarember, kunember, németember, horvátember. 8) Ragasztatik a kort és állapotot jelentő nevekhez. Gyerekember, korosember, öregember, vénember, házasember, asszonyember, némber (nő-ember), özvegyember; papi v. egyházi, világi, hadi ember. 9) Számtalan jó és rosz tulajdonságok neveit veszi föl jelző gyanánt : Derék, jó, jámbor, okos, talpraesett, becsületes, igaz, szelid ember. Hitvány, rosz, ostoba, gyáva, mamlasz, becstelen, czigány, vad ember. Szegény ember, gazdag ember. Kis ember, nagy bolond ember. Gazember, kocziporember, czudar, csúnya, piszok, pipogya, kótyonfitty, gyimgyom, csiribiri ember. Kemény, kuruczember. Betyár, zsiványember. 10) Elfogadja a hasonlitó fokot is emberebb am. kifejlődöttebb ember; és különb ember. Némely közmondások: Ember volt s megholt. Nagy buzaféreg a henye ember. Kicsin ember sem szalmaszál. Kis ember nagy bottal jár. Minden ember ember, de nem minden ember becsületes ember. Olyan ember, mint a falat kenyér. Terem az ember, mint a gomba. Mindnyájan emberek vagyunk. Nem singgel mérik az embert. Embert szaván, ökröt szarván (fognak meg). Embere szavának. Embert illet a szó. Ember teszen fogadást, eb a ki megállja (arról mond EM, (3), kiavult áth. 1) szop. V. ö. EMIK. 2) Eszik. Nincsen mit emniik, azaz emniek v. enniök, (Podgorszki János, szentmártoni kapitány levelében Jakusich Ferencz, győri alkapitányhoz 1577-diki dec. 2-dikáról). Senkinek sem barmát, sem marháját el nem veszik, adjanak emnik egy kevés ideig (Illésházy István levelében Thurzó Györgyhöz 1606. jul. 30.). Rokon értelemben ma is gyöke emészt szónak és származékainak. V. ö. EM, (2). -EM, (1), névképző; hangrendileg párhuzamos társa a nyilt am. Képez részint önálló főneveket, mint kell-em, jell-em, szell-em, részint mint középképző elvont törzsneveket, pl. az él-em-édik, vet-emedik, vet-em-it, fél-em-lik, fél-em-it, gyür-em-lik stb. igékben. V. ö. AM, (1) névképző. | : —EM, (2), első személyrag az egyesszámban. 1) Oly nevekhez járul, melyek többesszáma nyilt ek, pl. kez-ek, kez-em, fej-ek, fej-em, kerek-ek, kerek-em, tenyer-ek, tenyer-em. 2) Vékonyhangu névutókhoz és névragokhoz: mellett-em, elött-em, fölött-em, nek-em, vel-em, től-em. 3) Igékhez a multban: ment-em, jöttem, vert-em, tört-em, és a tárgymutató alakú kapcso- | ják, ki rosz szavatartó). Nem lehet az ember hirtelen |