ügyben, véleményben, meg nem egyezik, egészen más irányt követ. 2) Valakivel tartós gyülölségben él. A rosz szomszédok ellenkednek egymással. 3) Kötekedik, czivódik, merő pajkosságból vagy tréfából ingerkedik. Különböztetésül v. ö. ELLENKÉZIK. ELLENKÉP, (ellen-kép) ösz. fn. 1) Kép, mely hasonlitásul egy másiknak mintegy ellenébe állíttatik ; különösen műkiállitásokban ellenképeknek mondják, melyek egymásnak megfelelőt, vagy egymással ellenkezőt is ábrázolnak, s egyik a másikkal szemközt függesztetnek ki. Máskép: ellenmás. 2) Átv. ért. erkölcsi ábrázolat, életmód, cselekvés, mely egy másikkal öszvehasonlítva, attól egészen különböző. ELLENKÉRDÉS, (ellen-kérdés) ösz. fn. Kérdés valamely tárgy körül, különösen a jogtanban, midőn a tanúk elébe adandó vagy mondandó kérdések, kérdőpontok ellenében a kérdésre vonatkozó több más ELLENJAVASLAT, (ellen-javaslat) ösz. fn. körülményekre nézve is újabb kérdések adatnak vagy Ellenjavaslás, tárgyilagosan véve. ELLENJAVASOL, (ellen-javasol) ösz. áth. 1) Valamit javasol, mi egy másik, ugyanazon tárgyat illető javaslattal ellenkezik. 2) Gyógytanban, a kór-állapot úgy megváltozik, hogy ellenkező gyógymódot tesz szükségessé. V. ö. ELLEN, (2) és JAVASOL. ELLENJEGY, (ellen-jegy) ösz. fn. Jegy, melyet valaki más jegy helyett, vagy ellenében kap. (Contremarque). Ellenjegyeket kapnak némely áruczikkek, portékák. ELLENJEGYEZ, (ellen-jegyez) ösz. áth. 1) Már más által aláirt oklevelet, saját aláírásával is megerősít; különösen pedig az előtte levő aláirás valóságát elismeri (Contrasigniren). 2) Ellenjegygyel ellát, pl. árukat. ELLENJEGYZET, (ellen-jegyzet) ösz. fn. 1. ELLENALÁIRÁS. ELLENJEL, (ellen-jel) ösz. fn. Jel, mely ellenkezőre mutat, mint más jel mutatni látszott, vagy, mint mutatnia kellene. ELLENJELENSÉG, (ellen-jelenség) 1. ELLENJAVASLÁS 2). ELLENJELENTÉS, (ellen-jelentés) ösz. fn. 1) Jelentés, mely bizonyos tárgyban egy másik jelentés ellenében tétetik. 2) Gyógytanban, a kór állapotnak egészen más alakra általváltozása, máskép ellenjavaslás. ELLENKARÓ, (ellen-karó) ösz. fn. Karó, melyet egy másikkal szemközt, vagy ducz gyanánt valaminek támasztékául vernek le. ELLENKĖDÉS, (el-len-ked-és) ösz. fn. ellenkedés-t, tb. —ėk. 1) Valakivel bizonyos ügyben, véleményben meg nem egyezés. 2) Gyülölködés, háborúskodás. 3) Kötődés, kötekedés, czivódás, ingerkedés. ELLENKĖDĖSI, (el-len-kėd-és-i) mn. tt. ellenkedési-t, tb. -ek. Ellenkedést mutató, ellenkedésre vonatkozó. Ellenkedési hajlam, ösztön, viszketeg. ELLENKĖDIK, (el-len-kéd-ik) k. m. ellenkedtem, tél, ett. 1) Valakivel bizonyos tárgyban, tétetnek fel, vagy a másik perlekedő fél, ellenfél, vagy maga a bíró által. Hívják keresztkérdéseknek is. ELLENKERESET, (ellen-kereset) ösz. fn. Jogtanilag, viszonyos panasz vagy követelés az ellen, ki bennünket előbb bíróilag megperlett. (Reconventio). ELLENKÉSZÜLET, (ellen-készület) ösz. fn. Készület, mely egy másiknak gátlására, meghiusítá sára történik, vagy mely az előbb tett készülettel ellentétben áll. ELLENKEZES, (ellen-kezes) ösz. fn. 1) Kezes, kit a másik fél állít biztosság viszonzásául. 2) Másodkezes, ki az első kezes mellett áll jót. V. ö. KEZES. ELLENKÉZÉS, (el-len-kéz-és) fn. tt. ellenkezés-t, tb. -ek. Igen rokon az ellenkedés szóval, azon különbséggel, hogy az nem jár szükségképen gyülölséggel, vagy mást bántani, ingerelni akarással, pl. lehet bizonyos ügyben, véleményben két személy között ellenkezés, de azért nincs ellenkedés. V. ö. ELLENKEDIK és ELLENKÉZIK. ELLENKÉZÉSI, (el-len-kéz-és-i) mn. tt. ellenkézési-t, tb. -ek. Ellenkezést nyilvánitó; ellenkezésre vonatkozó. Ellenkezési vágy, ösztön, düh. ELLENKEZESSÉG, (ellen-kezesség) ösz. fn. 1) Kezesség, melyet viszonyosság tekintetéből a másik fél nyujt. 2) Másodkezesség, mely az első kezes mellett adatik. V. ö. KEZES, KEZESSÉG. ELLENKÉZET, (el-len-kéz-et) fn. tt. ellenkezet-et. 1) Két öszvehasonlított tárgyaknak azon állapota, minél fogva egymástól egészen elütnek, különböznek. (Contrast). 2) Két személynek vagy testületnek oly állapota, viszonya, minél fogva egymás ellen törnek. ELLENKÉZIK, (el-len-kéz-ik) k. m. ellenkeztem, ―tél, —ett. Értelme igen rokon az ellenkedik igéével, csakhogy ez inkább személyekre, s erkölcsi testületekre vonatkozik; amaz pedig elvont tárgyakra is alkalmaztatik, midőn t. i. azt akarjuk rólok jelenteni, hogy egyiknek fogalma a másikét elrontja, kizárja, megsemmisíti, pl. a harag és szelídség, a mér 185 ELLENKÉZŐ-ELLENMARS ELLENMÁS ELLENNYILATKOZÁS 186 - ELLENMÁS, (ellen-más) 1) ösz. mn. Mi a másiknak vagy másikon fölváltva megfelel, s mintegy ellentételül váltakozik, pl. ellenmás lábakkal dobogtatják tánczközben a földet. (Alternus). 2) fn. A másiknak ellentéte, ellenkezője. tékletesség és torkosság ellenkeznek, azaz mintegy ellen- | fúttak neki. 2) A szemközt jövő ellenhad felé inköz választja el őket, nem jó volna ellenkednek. dulás. : Mást megsérteni ellenkezik a természeti joggal (nem ellenkedik). A pártok mindig ellenkeznek, de azért nem mindig ellenkednek, vagyis nem mindig ingerlik, gyülölik egymást. V. ö. —KEDIK és -KÉZIK, KÖZIK. ELLENKÉZŐ, (el-len-kéz-ő) mn. tt. ellenkező-t. 1) Általán, egymással öszve nem férő, egyet nem értő, különböző irányban működő. 2) Különösen, észtanilag, ami a másik tárgy eszméjét kizárja, pl. a jó és rosz, szép és rút, nagy és kicsin, ellenkezők. (Contraria). 3) Ellenszegülő, ellenálló, ellenműködő. Ellenkező akarat, ellenkező erő. 4) Szemközt álló, általellenben levő. Az ellenkező sánczból lödözni. Az ellenkező parton álló hadak. ELLENKEZŐKÉP, ELLENKEZŐKÉPEN, (ellenkező-kép v. —képen) 1. ELLENKÉZŐLEG. ELLENKÉZŐLEG, (el-len-kéz-ő-leg) ih. 1) Egészen más irányban, más móddal. Ellenkezőleg cselekedni, mint a parancs szól. 2) Ellenállólag, ellenszegülve. Ellenkezőleg nyilatkozni a felsőség irányában. 3) Vezérszó gyanánt szolgál a körmondatban, midőn az utómondat az előmondatnak ellene tétetik. ELLENKIRÁLY, (ellen-király) ösz. fn. Személy, ki a királyi czímet a törvényes király ellenében bitorolja vagy a kisebb párt által választatik el. ELLENKÖNYV, (ellen-könyv) ösz. fn. Általán számadási könyv különféle hivatalokban, melyet az illető ellenőr viszen, ír. ELLENKÖNYVVIVŐ, (ellen-könyv-vivő) ösz. fn. A számadó hivatalokban azon személy, ki az ellenkönyvet írja. V. ö. ELLENKÖNYV. ELLENKÜZD, (ellen-küzd) ösz. önh. Valamely erőnek hatását viszonhatással megrontani, elmellőzni törekszik. V. ö. ELLEN, (2) és KÜZD. ELLENMÉREG, (ellen-méreg) ösz. fn. Általán gyógyszer, mely egy másiknak erejét elrontja. (Antidotum). Különösen mérgezés ellen beadott vagy használt más méreg. ELLENMETSZÉS, (ellen-metszés) ösz. fn. Metszés, mely egy másik metszés általellenében vagy ellenkező oldalon történik. ELLENMOND, (ellen-mond) ösz. önh. Tulajdonító ragu nevet vonz. 1) Másnak állítását tagadja. Egyik szónok ellenmond a másiknak. 2) Valakinek vagy valaminek ellene nyilatkozik, s idegenségét jelenti iránta. Ellenmond az ördögnek és minden pompáinak. 3) Törvényi ért. valami ellen innepélyesen kikel, szóval ellenszegül; máskép: ellenszól, ovakozik, óvást tesz. 4) Olyasmit állít, mely egy más állítással ellenkezik. Ellenmond maga magának. ELLENMONDÁS, (ellen-mondás) ösz. fn. 1) Más állitásának tagadása. 2) Valami v. valaki ellen idegenkedést jelentő nyilatkozás. 3) Törvényi ért. ünnepélyes ellennyilatkozat, máskép: óvás, ellenszólás. (Protestatio). 4) Két oly dolognak állitása, melyek egymást kizárják, s egyszerre igazak nem lehetnek, pl. ezen fiú jó, és, ezen fiú szófogadatlan, ez ellenmondás. V. ö. ELLENMOND. ELLENMONDÓ, (1), (ellen-mondó) ösz. fn. 1) Aki valamely tárgyban egy másik ellen tagadólag, ellenkezőleg nyilatkozik. 2) Törvényi ért., aki innepélyesen valamely határozat, itélet stb. ellen kikel, ELLENLÁBAS, (ellen lábas) ösz. fn. A föld-s annak érvényességét tagadja, máskép: ellenszóló, iratban így nevezzük azokat, kik, a földteke gömbö- | ovó, ovakozó. lyűségét tekintve, a félgömb ellenkező részein egymás ellen fordított lábakkal állanak. (Antipodes). ELLENLÁBUAK, (ellen-lábuak) ösz. többes; 1. ELLENLÁBAS. ELLENLAJSTROM, (ellen-lajstrom) ösz. fn. Másod rendü lajstrom, melyet különféle hivatalokban nagyobb biztosság végett a főlajstrom mellett szerkesztenek. V. ö. ELLEN és LAJSTROM. ELLENLAKÓ, (ellen-lakó) ösz. fn. 1. ELLEN LÁBAS. ELLENLAPKA, (ellen-lapka) ösz. fn. A vámokon, réveken, belépteknél stb. adatni szokott jegy, mely egy hozzá való másik jegynek megfelel, s mintegy ellenőrül szolgál. (Contrebillet). ELLENLÁZADÁS, (ellen-lázadás) ösz. fn. A lázadás ellen kiütött újabb lázadás, zendülés. ELLENMONDÓ, (2), (1. fönebb) ösz. mn. Olyasokat állító, mik együtt igazak nem lehetnek. Ellenmondó tanuvallomások. ELLENMUNKÁLAT, (ellen-munkálat) ösz. fn. Munkálat, mely egy másiknak megrontására, hiusitására irányoztatik. Vétethető mind szellemi, anyagi értelemben. mind ELLENMUNKÁLKODIK, (ellen-munkálkodik) ösz. k. A végre munkálkodik, hogy más munkát sikeretlenné, hiúvá tegyen, megsemmisítsen. ELLENNYILÁS, (ellen-nyilás) ösz. fn. 1) Általán nyilás, mely egy másiknak ellenében alkalmaztatik. Különösen 2) a sebészeknél, oly nyilás, melyet a sebtől vagy daganattól távolabb eső részen nyitnak, hogy a kóranyagot, mely a sebben vagy daganatban létezik, életveszély nélkül másfelé háritsák, s a meg eredő genyet azon kifolyassák. ELLENMARS, (ellen-mars) ösz. fn. 1) A hadviselésben oly induló, melyet a hadsereg tesz, midőn ELLENNYILATKOZÁS, (ellen-nyilatkozás) ellenkező irányba megyen, mint eleinte indulni kezdett ösz. fn. 1) Nyilatkozás, mely egy másikkal ellenkező vagy látszott. A sereg megindult, s egyszerre ellenmarsot | értelemben történik. Ellennyilatkozást bocsátani ki bi zonyos köz ügyben. 2) Valamely tény elleni nyilatkozás, ellenmondás. ELLENNYITÁS, (ellen-nyitás) ösz. fu. 1. ELLENNYILÁS 2). ELLENNYOM, (ellen-nyom) ösz. fn. Valamely | állatnak, vadnak nyoma, mely egy más nyommal szemközt van; vagy: a visszatérőnek lábnyoma. A tolvajt, nyomai és ellennyomai után indulva, elcsipték. ELLENNYOMOZÁS, (ellen-nyomozás) ösz. fn. Nyomozás, kutatás, melyet valamely ügyben az ellenfél tesz vagy tetet. ELLENNYUGTA, ELLENNYUGTATVÁNY, (ellen-nyugta v. -nyugtatvány) ösz. fn. Nyugtatvány, melyet viszont a kapott nyugtatvány felől adunk. V. ö. ELLEN, (4) és NYUGTATVÁNY. ELLENŐRSÉG, (ellen-őrség) ösz. fn. 1) Ellenőri hivatal. Elnyerni az ellenőrséget. Ellenőrséget viselni. 2) Szélesb ért. felügyelés, a dolgok, hivatalok menetének, hivatalos működéseknek, foglalatosságoknak, eljárásoknak szoros figyelemben tartása. Ellenörség alá helyezni, ellenőrség alatt tartani valakit. ELLENÖSZTÖN, (ellen-ösztön) ösz. fn. Ösztön, mely egy másikkal ellenkező érzésekre, tettekre stb. gerjeszt. V. ö. ELLEN, (4) és ÖSZTÖN. ELLENÖZÖN, (ellen-özön) ösz. fn. lásd: EL LENÁR. ELLENPANASZ, (ellen-panasz) ösz. fn. Panasz, melyet valaki a másik félnek előrebocsátott panaszára teszen; különösen: törvénykezési ért. oly panasz, melyet a bepanaszlott fél a panaszló ellen ugyanazon ELLENNYUJTÁS, (ellen-nyujtás) ösz. fn. Se-ügyben és törvényszék előtt emel. bészi műtét, midőn a kimenyült vagy ficzamodott tagot ellenkező irányban megnyujtják, hogy rendes helyzetét visszanyerje. ELLENOK, (ellen-ok) ösz. fn. Ok, védelem, bizonyítvány, mely valamely állítás ellenében hozatik fel; ellenkező állítást vitató ok. ELLENOLDAL, (ellen-oldal) ösz. fn. Általán valamely testnek oldala, mely a másikkal ellenkező irányban áll, pl. a pénzeken a fejet mutató oldal ellenoldala a másiknak, és viszont; a posztó szine és fonákja v. visszája ellenoldalak. ELLENÓVÁS, (ellen-óvás) ösz. fn. Óvás ellen intézett más óvás. (Reprotestatio). ELLENŐR, (ellen-őr) ösz. fn. Különféle számadó s más hivatalokban azon személy, biztos, tisztviselő, ki egy másik hivatalnok aláirásait ellenjegyzi, | vagy a pénztárra közösen felügyel, például azt ellenzár alatt tartja, az ellenkönyvet viszi stb. Sóhivatali, uradalmi, kereskedelmi, pénztári, harminczadi ellenőr. ELLENŐRI, (ellen-őri) ösz. mn. Ellenőrt illető, ellenőrre vonatkozó. Ellenőri felügyelés. Ellenőri hivatal, fizetés. ELLENÖRKÖDÉS, (ellen-örködés) ösz. fn. 1) Tiszti munkálkodás, melynél fogva valaki az ellenőrséget, ellenőri hivatalt viszi. 2) Szélesb ért. valami nek v. kinek figyelemmel tartása, s mintegy felügyelőségnek gyakorlása. ELLENÖRKÖDIK, (ellen-örködik) ösz. k. 1) Ellenőri hivatalt visel, ellenőri szolgálatot tesz. A kir. adóhivatalnál ellenőrködni. 2) Szélesb ért. valamit v. kit szoros figyelemmel kísér, s mintegy felügyelői tisztet gyakorol fölötte. ELLENÖRKÖDŐ, (ellen-örködő) ösz. mn. El ELLENPÁPA, (ellen-pápa) ösz. fn. Pápa, ki a pápai nevet és méltóságot a törvényesen választott pápa ellen bitorolja, s a többség szavazatának daczára, az anyaszentegyház fejévé feltolakodik. ELLENPARANCS, (ellen-parancs) ösz. fn. Parancs, mely az elébb kibocsátott parancscsal ellenke zőt rendel, s vagy ugyanazon személytől, hatóságtól, vagy egészen mástól adatik ki. ELLENPÁRT, (ellen-párt) ösz. fn. Párt, mely ellenkezőjét állitja vagy vitatja annak, mit a másik állít vagy vítat, mely a másikkal ellenkezőleg nyilatkozik, ellenkező szellemben vagy irányban működik. V. ö. ELLEN, (4) és PÁRT. ELLENPÁRTI, (ellen-párti) ösz. mn. Ellenpárton levő, ellenpárthoz tartozó. V. ö. ELLENPÁRT. Ellenpárti vélemények, szavazatok, vítatások, mozgalmak, működések. ELLENPECSÉT, (ellen-pecsét) ösz. fn. Pecsét, melylyel valamely okiratot a másik fél maga részéről is megerősít. Reáütni a szerződésre az ellenpecsétet. ELLENPONT, (ellen-pont) ösz. fn. 1) Szélesb ért. pont, mely egy másikkal ellenkező vagy ellenörködő czélból alkalmaztatik. 2) A zenészetben hangjegyek elrendezése, az ellen- vagyis kísérő társhangok jelölésére. Átvitt értelemben maga az ellenhang. ELLENRENDSZABÁLY, (ellen-rend-szabály) ösz. fn. Oly rendszabály, mely egy másikat megsemmisít, vagy megsemmisítni czéloz. ELLENREPEDÉS, (ellen-repedés) 1. ELLEN HASADÁS. ELLENRÉS, (ellen-rés) ösz. fn. 1. ELLENHA SADÁS. ELLENRÉSZ, (ellen-rész) ösz. fn. 1) Valami lenőri hivatalt vagy szolgálatot gyakorló, pótoló. El-nek ellenfele, ellenoldala. 2) Ellenfél. 3) Testületnek párt- vagy ellenségkép egymás ellen álló felekezetei. Az ellenrésztől egészen más vélemények hallatszanak. lenőrködő tiszt a kir. adóhivatalnál. ELLENÖRKÖNYV, (ellen-ör-könyv) ösz. fn. 1. ELLENKÖNYV. ELLENÖRÖZ, (ellen-őröz) ösz. áth. A hivatalos számadásokat, saját hivatalos jegyzéseivel kíséri, az ellenkönyvet viszi stb. V. ö. ELLENÖR. Ellenőrözni a kiadásokat és bevételeket. ELLENSÁNCZ, (ellen-sáncz) ösz. fn. Sáncz, melyet egyik háboruskodó fél a másiknak sáncza ellen hányat. ELLENSÁNCZOL, (ellen-sánczol) ösz. önh. Egyik csatázó fél a másik ellen sánczot hány. 189 ELLENSÁNCZOLÁS-ELLENSZÁMOLÁS ELLENSZÁNDÉK – ELLENSZÓLÁS 190 ELLENSÁNCZOLÁS, (ellen-sánczolás) ösz. fn. | fél számolásának helyes vagy helytelen volta kitün Hadi munkálkodás, midőn az ellenfelek egymás ellenébe sánczokat hánynak. jék. 2) Lerovás, melyet egyik fél a másik fél számolásából lehúz. 3) Ellenőri számolás. ELLENSZÁNDÉK, (ellen-szándék) ösz. fn. Más szándékával ellentétben álló, ellenkezőt akaró szándék. V. ö. SZÁNDÉK. ELLENSÉG, (el-len-ség) fn. tt. ellenség-ét. 1) Tulajdonképen, mint gyűnév, azon emberek testülete, kik irántunk gyülölettel viseltetvén rajtunk boszút állani törekesznek, kárunkat keresik; különösen kik fegyvert fogva más nemzetet, országot rontani indulnak, igyekeznek. Legkülönösebben egyik hadsereg gel szemben álló, harczoló másik hadsereg. Jön az ellenség. Kicsiny ellenséget sem jó megvetni. (Km). Fu-egy személytől vagy testülettől, akár különbözőktől. tó ellenségnek aranyhidat csinálj. (Km). Ellenséggel ezimborálni. Az ellenséget megszalasztani, meggyözni. 2) Mondatik egyes személyről, vagy tárgyról is, menynyiben azok kárunkra vannak, ellenünk törnek. Sok ellensége van. Ezt még az ellenségemnek sem kivánom. (Km). Halálos ellenségem. Házi ellenség a test; fris a roszra, jóra rest. (Km). 3) Ellentétetik a barát szónak. Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: szeresd barátodat, és gyülöld ellenségedet. Én pedig mondom nektek stb. (Idvezítőnk). 4) Tágasabb ért. ellenpártok, felekezetek, kik valamely czél kivitelében meg nem egyeznek, kik ellenkező eszközökkel törekesznek egymás terveit meghiusítani. V. ö. ELLEN, fn. ELLENSZAVAZAT, (ellen-szavazat) ösz. fn. Szavazat, mely ugyanazon tárgyban, kérdésben egy másik szavazat ellen történik, legyen az akár azon ELLENSZEGÜL, (ellen-szegül) ösz. önh. 1) Valamely erőnek, müködésnek, hatásnak ellene áll, azt korlátolni, megsemmisíteni törekszik. Tulajd. ragu nevet vonz. A tolakodók ellenszegülnek egymásnak. A köszirt ellenszegül a csapkodó haboknak. 2) Átv. erkölcsi ért. `mások akaratával, szándékával, különösen felsőbb akarattal, parancscsal, törvénynyel daczol, azoknak engedelmeskedni nem akar. A lázadók ellenszegülnek a kormánynak. V. ö. ELLEN, (2) és SZEGÜL ELLENSZEGÜLÉS, (ellen-szegülés) ösz. fn. 1) Valamely erőnek, működésnek, hatásnak viszonyos erő, működés, hatás általi gyöngítése, elmellőzése. 2) mn. ELLENSZEGÜLT, (ellen-szegült) ösz. Anyagi, vagy szellemi erő, müködés, hatás ellen törekvő, daczoló. Uraságnak ellenszegült jobbágyok. Törvénynek ellenszegült népek. ELLENSÉGES, (el-len-ség-ės) mn. tt. ellensé Átv. ért. daczolás mások akarata, különösen a tör gès-t v. —et, tb. —ek. Más kárára, veszedelmére tövény, parancs, hatóság, felsőbbség stb. ellen. rekvő, másnak javát, előmenetelét gátoló, rontó, mást gyülölő. Ellenséges indulat, akarat. „Ellenségesek valának egymással" (inimici erant ad invicem. Tatrosi cod.) ma ellenséges indulattal valának egymáshoz v. egymás iránt.“ ELLENSÉGÉSEN, (el-len-ség-és-en) ih. Ellen-haladónak arcz, homlokirányában fuvó, s a menetet, ség módjára. Ellenséges indulattal. Ellenségesen beütni haladást gátló, fentartóztató szél. Az ellenszél visszaa szomszéd tartományokba. V. ö. ELLENSÉG. veri a hajókat. Az erős ellenszél miatt lassan haladnak a lovak. ELLENSÉGESKEDÉS, (el-len-ség-és-ked-és) fn. tt. ellenségeskedés-t, tb. -ek. 1) Általán, másnak kárára, veszedelmére törekvés, másnak folytonos gyülölése. 2) Különösen, másnak fegyver, háboruskodás általi rongálása; két vagy több személynek, vagy testületnek visszavonásban levő állapota. ELLENSÉGÉSKÉDIK, (el-len-ség-és-ked-ik) k. m. ellenségesked-tem, -tél, étt. 1) Általán, másnak kárára, veszedelmére folytonosan törekszik, gyűlölködik. 2) Különösen, måst fegyverrel, háboruval rongal; valakivel folytonos visszálkodásban él. ELLENSÖ, (el-len-ső) mn. tt. ellensö-t. Ami valaminek ellenébe van téve, állítva. Átellenben levő. Ellenső hadak. Ellenső oldal. Ellenső kép. ELLENSZÉL, (ellen-szél) ösz. fn. A menőnek, ELLENSZÉR, (ellen-szer) ösz. fn. 1) Általán szer, mely valaminek erejét, hatását, működését gátolja, seminivé teszi. 2) Különösen gyógyszer, mely a kórt elhárítja, megszünteti; vagy más gyógyszererejét elrontja. V. ö. SZER, fn. ELLENSZERÜ, (ellen-szerű) ösz. mn. Ellenke ELLENSULY, (ellen-suly) ösz. fn. Suly, melynek egy másiknak ellenébe tétetik, hogy azt lenyomja, erejétől, hatásától megfoszsza, pl. ellensuly a kútgém ző módu, nemű, tulajdonságu. Ellenszerű bánásmód. végén. Átv. ért. minden szellemi erő, működés, mely egy másiknak hatását korlátolja. A különböző pártok | egymással ellensulyban vannak. ELLENSZÍV, (ellen-szív) ösz. fn. Idegenség, idegenkedés, gyülölő indulat. Ellenszívvel viseltetni valaki iránt. ELLENSZÓ, (ellen-szó) ösz. fn. Ellenvetés, el lenmondás. ELLENSZÓLÁS, (ellen-szólás) ösz. fn. Valamely dolog ellen, melyet reánk nézve igaztalannak, törvénytelennek tartunk, szóbeli nyilatkozás, mely alkalommal egyszersmind törvényre hivatkozunk. (Protestatio). Szélesb ért. mindenféle ellenmondás. ELLENSZÓNOKOL, (ellen-szónokol) ösz. önh. Egy másikkal ellenkező véleményű, ellenkező elveket vítató beszédet tart. ELLENT, (el-len-t) igekötő. Ellenkező szándékot nyilvánítva. Ellentáll, ellentmond. Ugyanezek használtatnak az egyszerű ellen igekötővel is: ellenáll, ellenmond. ELLENTÁLL, (ellent-áll) ösz. önh. 1) Valamely erőnek, működésnek ellene munkálkodik, daczol; szembeszáll. Ellentállani a rablóknak, a veszélynek. 2) Valamit kitart, valaminek ereje által legyőzetni magát nem hagyja. A jó bunda ellentáll a legkeményebb fagynak. A bagaria csizma ellentáll sárnak, víznek. 3) Régibb magyar törvényi értelemben perorvoslat, midőn valaki a birói itélet végrehajtását erőszakkal vagy csak erőszakot jelentő, mutató valamely tettel, pl. pálcza vagy kihúzott kard mutatásával akadályozza. ELLENTÁLLÁS, (ellent-állás) ösz. fn. Valamely erőnek, működésnek, hatalomnak, parancsnak stb. ellene szegülés, törekvés; szembeszállás; a birói itélet végrehajtását akadályozó valamely tett nyilvánítása. Ellentállási szándék. Ellentállási perorvoslat. ELLENTÁMADÁS, (ellen-támadás) ösz. fn. 1) Támadás, lázadás valaki ellen, pl. a törvényes hatóság, az elöljáróság stb. ellen. 2) Támadás ellen intézett támadás. V. ö. TÁMADÁS. ELLENTÁNCZ, (ellen-táncz) ösz. fn. A franczia tánczok egyik élénk és könnyed neme, melyet rendesen egy bokorban nyolczan járnak. (Contredanse). ELLENTANÚ, (ellen-tanú) ősz. fn. Más tanu ellenébe állított tanu, ki ellenkezőt bizonyít, mint amaz első. A tanuvallomásokat ellentanukkal megczáfolni. ELLENTANUSÁG, (ellen-tanuság) ösz. fn. Tanuság, mely egy más tanuság ellenében állít, bizonyít valamit. ELLENTÁRS, (ellen-társ) ösz. fn. Személy, ki valamely ügyben, keresetben ellenünk van, ellenfél, vetélkedő társ. ELLENTARTÁS, (ellen-tartás) ösz. fn. Régies szó, 1. ELLEN, (2) és ELLENSZEGÜLÉS. ELLENTARTÓ, (ellen-tartó) ösz. mn. Ellenszegülő, valamivel v. valakivel daczoló. Régies. 2) Boncztanban, hálószövetü bőr, különösen a szemek alkotásában. (Retinaculum). ELLENTERJESZTÉS, (ellen-terjesztés) ösz. fn. Törvényes vagy hivatalos eljárás, midőn valamely ügyben a másik fél ellen új bizonyítványokat, okokat és okleveleket terjesztünk az illető helyeken elé. Mások követelése, szándéka, nyilatkozása ellenében saját gondolkodásunk, érzelmünk nyilvánítása. zőjét foglalja magában. Valamit ellentét által fölvilágosítani, pl. görbe az, ami nem egyenes; sötét az, ami nem világos. Itt a görbe és nem egyenes, a sötét és nem világos ellentétek. 2) Két hasonlótlan tárgyak szembeállítása, hogy annál inkább kitünjenek, s nagyobb hatással birjanak. (Contrast). 3) Észtanban, két ellenkező itélet vagy mondat öszveállítása. 4) Állapot, melynél fogva egyik tárgy a másikkal bizonyos tulajdonságokra nézve ellenkezik. Ellentétben álló tárgyak. 5) Kereskedői nyelven ellentételnek mondatik, midőn a kereskedői könyvben valamely hiba új tétellel kiigazíttatik. (Contraposition). ELLENTÉTELĖS, (ellen-tételés) ösz. mn. 1) Általán, oly tulajdonságokkal biró, melyek egy másikéival ellenkeznek. 2) Különösen észtanilag, mi ellenkezőt állít, mint a másik. Ellentételes itéletek, mondatok. ELLENTÉTELÉZ, (ellen-tételez) ösz. áth. Valamely állítás ellenébe mást állít. Különösen a kereskedőknél, midőn a kereskedői könyvben ellentétellel igazítják ki a hibát. V. ö. ELLENTÉTEL. ELLENTÉTES, (ellen-tétes). L. ELLENTÉ TELES. ELLENTĖVÉS, (ellen-tévés) ösz. fn. Tevés, cselekvés, mely valamely rendelet, parancs, törvény ellen intéztetik. ELLENTI, (el-len-t-i) mn. tt. ellenti-t, tb. —ek. Ellenső, ellentétben levő. ELLENTILTAKOZÁS, (ellen-tiltakozás) ösz. fn. Egy másik tiltakozás elleni viszontiltakozás (Reinhibitio). ELLENTISÉG, (el-len-t-i-ség) fn. tt. ellentiséget. Két különböző tulajdonságu tárgyak öszveállitása a végett, hogy a különbség annál inkább kitünjék. (Contrast). ELLENTMOND, (ellent-mond) lásd: ELLEN MOND. ELLENTÖREKEDÉS, (ellen-törekedés) ösz. fn. Valakinek v. valaminek ellenére, daczára teljes erejü, s hatályos munkálkodás. V. ö. TÖREKEDÉS. ELLENTÖRÖ, (ellen-törő) ösz. mn. Valakinek v. valaminek daczára, kárára, rontására teljes erővel, hatályosan működő. ELLENTUDÓSITÁS, (ellen-tudósitás) ösz. fn. Tudósitás, mely az elébbivel ellenkezik; mely a másikat visszavonja. A táborból ellentudósítások érkeztek a csata felől. ELLENTUSA, (ellen-tusa) ösz. fn. Tusa, valamely erő, hatás, megtámadás ellen. V. ö. TUSA. ELLENTÚSZ, (ellen-túsz) ösz. fn. Túsz, kit nagyobb biztositás végett egyik fél a másiknak v ELLENTÉT, ELLENTÉTEL, (ellen-tét v. -tétel) ösz. fn. 1) Állitás, mely egy másiknak ellenke-szonyosan ad. V. ö. TÚSZ. |