ELFAKAD. ELFAKASZTÁS, (el-fakasztás) ösz. fn. Valamely felfútt, feldagadt testnek olyatén nyomása, megszorítása, melyre az elfakadni kénytelen. V. ö. ELFAKASZT. ELFAL, (el-fal) ösz. áth. Falva, azaz mohón, nagy darabokban eleszik valamit. Az ebek elfalják egymás elől a konczokat. V. ö. EL, (2) és FAL. ELFANYALODIK, (el-fanyalodik) ösz. k. Hoszszas várakozás, sikeretlen kérés, koldulás után rosz kedvvel tovább áll, elsompolyog, mintegy fanyar, savanyú arczczal eltávozik. V. ö. FANYALODIK. ELFANYARODIK, (el-fanyarodik) ösz. k. Lassan-lassan fanyar izüvé lesz. V. ö. FANYAR. Átv. ért. kedvetlen, savanyú ábrázatba öltözik, nyájas lenni megszün. ELFANYARÚL, (el-fanyarúl) ösz. önh. 1. EL FANYARODIK. ELFÁRAD, (el-fárad) ösz. önh. Izmai, idegei a mértékfölötti mozgásban, működésben ellankadnak, s nyugalomra hajlanak. Sok járásban, munkában elfáradni. V. ö. EL, (2) és FÁRAD. ELFÁRADÁS, (el-fáradás) ösz. fn. A testi erőnek lankadó állapota, midőn a mozgást, munkát, terhet stb. nem bírja. ELFARAG, (el-farag) ösz. áth. Faragva elmetsz, eldarabol. Elfaragni a patkólandó ló körmét. A karó végét elfaragni, hogy hegyes legyen. A fenyüt igen elfaragták az ácsok. ELFARAGCSÁL, (el-faragcsál) ösz. áth. és gyak. kicsinyező. Faragcsálva kis darabokra elmetél. ELFÁRASZT, (el-fáraszt) ösz. áth. Az izmokat, idegeket mértékfölötti mozgalom által ellankasztja, | elgyöngíti. Elfárasztani sebes hajtással vagy lovaglással a lovakat. V. ö. EL, (2) és FÁRASZT. ELFÁRASZTÁS, (el-fárasztás) ösz. fn. Az izmoknak, idegeknek tulságos megfeszítés általi ellankasztása, elgyöngítése. V. ö. ELFÁRASZT. ELFÁRÍT, (el-fárít) ösz. áth. Szokottabban 1. ELFÁRASZT. ELFÁRÍTÁS, (el-fárítás) ösz. fn. Szokottabban 1. ELFÁRASZTÁS. ELFAROL, (el-farol) ösz. önh. Farolva félre nyomúl, félre fordúl, félre csúsz. Elfarol tulajdonkép a barom, midőn farral másfelé fordúl. Átv. ért. elfarol a kocsi, szekér, szán, midőn hátulja más irányban mozdúl, mint az eleje. V. ö. FAROL. ELFÁSÍT, ELFÁSIT, (el-fásít) ösz. áth. Merevedtté, merevvé tesz, rugékonyságától megfoszt, érzéketlenné, tompává változtat. Elfásítja szivét a sok és mély bánat. V. ö. ELFÁSÚL. ELFÁSÚL, ELFÁSUL, (el-fásúl) ösz. önh. Megmerevedik, oly érzéketlenné lesz, mint a fa. Leginkább átv. ért. jelenti a léleknek azon állapotát, midőn rugékonysága elvész, s a külső benyomások nem hatnak reá, mi rendszerént a nagy és sok szenvedés következménye szokott lenni. rugékonyságából kivetkezett, érzéketlen, tompa. ElELFÁSULT, (el-fásult) ösz. mn. megmerevedett, fásult sziv. V. ö. ELFÁSÚL. ELFÁZIK, ELFÁZÓDIK, (el-fázik v. fázódik) ösz. k. A hideg által- és keresztüljárja, igen megfázik. V. ö. FÁZIK. : ELFÉCSÉG, (el-fécség) ösz. önh. Fecsegve elbeszélget. A dajka elfecseg a kisdedekkel. Áthatólag fecsegve kibeszél, elmond valamit. Elfecsegi a ház titkait. Elfecsegi otthonn, mit másutt látott, hallott. V. ö. FÉCSÉG. ELFECSÉRÉL, (el-fecsérél) ösz. áth. Aprólékosan, csippelcsuppal, egymás után elveszteget, elpazarol. Nyalánkságokra, csecsebecsékre elfecsérli pénzét. V. ö. FECSERÉL. ELFECSÉRLÉS, (el-fecsérlés) ösz. fn. Aprólékos elpazarlás, elvesztegetés. ELFED, (el-fed) ösz. áth. Eltakar, valaminek a felszinét szem elől elrejti. Elfedni tenyerével az arczát. Szőlős gazdáknál: a tőkét a hideg elől földdel betakarja. V. ö. FED. ELFEDÉS, (el-fédés) ösz. fn. Cselekvés, midőn burok, lepel alá rejtünk. valamit vagy holmit elfedünk, eltakarunk, szemek elől ELFÉDÉZ, (el-fédéz) ösz. áth. Valamit minden oldalról, vagy több tárgyat elfed, eltakar, lepel alá rejt. V. ö. FÉD. ELFEJ, (el-fej) ösz. áth. Az emlőkből a tejet kinyomkodja, kihüvelykeli. A fejést elvégzi. volt varrva vagy öszvefűzve, azt szétbontja. Elfejteni ELFEJT, (el-fejt) ösz. áth. Ami tüvel öszve a hibásan varrt üngöt. Elfejteni az ócska hálót. V. ö, FEJT. ELFEJTÉS, (el-fejtés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit elfejtünk. V. ö. ELFEJT. ELFEKÉLYESEDIK, (el-fekélyėsėdik) ösz. k. A fekély lassan-lassan ellepi, elterjed rajta. Elfekélyesedik egész teste. V. ö. FEKÉLY. ELFEKÉLYÉSÍT, (el-fekélyesít) ösz. áth. Fekélyessé tesz, a fekélyt elterjeszti valamely testen. V. ö. FEKÉLY. ELFEKETÍT, ELFEKETIT, (el-feketít) ösz. áth. 1) Eszközli, azt teszi, hogy feketévé legyen. 2) Átv. ért. Erkölcsi oldalát igen rosz szinben tünteti elé. ELFEKETÉDIK, (el-feketédik) ösz, k. Lassanlassan fekete szinűvé leszen. 125 ELFEKETÜL-ELFERDÍT ELFERDÜL-ELFOG 126 ELFEKETÜL, (el-feketül) ösz. önh. 1. ELFE-lemben : a beszédet elferdíteni am. a beszédnek ferde, nem szándékolt értelmet adni. KETËDIK. ELFEKSZIK, (el-fekszik) ösz. k. 1) Tartósan, folytonosan fekszik. Elfekszik néha délig is az ágyban. 2 Fekünni megy. Már mind elfeküttek a munkások. | 3) Máshová fekszik. Az ágyról elfeküdt a pamlagra. EL-FEL, (el-fel) ösz. igekötő, melyben az el a fel nyomosbítására szolgál. „Az Szent Iván tüzét el-felrakták vala, Istvánfi Pál a XVI. században. ELFELED, (el-feled) ösz. áth. 1) Emlékezetéből elszalaszt. Elfeledte, amit mondtam neki. 2) Kitanál, ügyességét elveszti. Elfeledi az irást, olvasást, hegedülést. V. ö. FELED. ELFELEDÉS, (el-feledés) ösz. fn. 1) Valaminek az emlékező tehetségből elszalasztása. 2) Bizonyos ügyességből kitanulás. ELFELEDKEZIK, (el-feledkezik) ösz. k. VaLamit emlékezetéből elszalaszt, kiejt, nem emlékezik. Mindenről elfeledkezik. Magáról elfeledkezik, azaz rangját, hivatalát, állását, körülményeit, viszonyát, emberi méltóságát tekintetbe nem veszi. ELFELEDHETETLEN, (el-feledhetetlen) ösz. mn. Ami soha ki nem mehet emlékezetünkből. Elfeledhetetlen a nap, melyen e sebet kaptam. Elfeledhe tetlen kedves. Mint határozó: elfeledhetetlenül. ELFELEDHETLEN, lásd: ELFELEDHE TETLEN. ELFELEDSÉG, (el-feledség) ösz. fn. 1) Az emlékező tehetség hibája, midőn a történtekre vissza nem emlékezik. 2) A történt dolognak azon állapotja, melynélfogva emléke ki van veszve. Lassan-lassan minden elfeledségbe megy. ELFÉLEGEL, (el-félegél) ösz. áth. Székely szó. Félig-meddig mond el, csak felibe teszi. Csak elfelegeli a beszédet. (Kriza). ELFELEJT, ELFELEJTÉS, 1. ELFELED, ELFELEDÉS. ELFELESÉL, (el-felesél) ösz. önh. és áth. 1) Hosszasan, tartósan felesel. Ha megboszontják, órákig elfelesel. 2) Feleselve eltagad, elvitat valamit. ELFEN, (el-fen) ösz. áth. Fenve elkoptat. Elfenni köszörükövön a kés élét vagy sarját. V. ö. és FEN. EL ELFENÜL, (el-fenül) ösz. önh. Fenevad természetűvé, vagy ráknemű kórrá változik el. V. ö. FENE. ELFERDÜL, ELFERDÜL, (el-ferdül) ösz. önh. Egészen ferdévé lesz. Elferdül a csizma sarka. Elferdül a roszúl rakott kazal. ELFÉRGESĖDIK, (el-férgesedik) ösz. k. Elszaporodnak benne a férgek. Az elérett turó elférgesedik. ELFÉRJEZ, (el-férjez) ösz. áth. A leányt férjhez adja. Népnyelven nincs szokásban, csak némely irók használják. ELFESEL, (el-fesel) ösz. önh. Szokottabban 1. ELFESLIK. ELFESLÉS, (el-feslés) ösz. fn. A varrásnak, kötésnek szétfoszlása, elszakadása. ELFESLIK, (el-feslik) ösz. k. A varrás elfoszlik, elszakad. Elfeslik a ruha, azaz a varrása foszlik el, nem a kelméje, szövete. V. ö. FESLIK. Mondatik a fák héjairól is, midőn lehámlanak. Feslik a hárs. (Km). ELFEST, (el-fest) ösz. áth. Festés által elhasznál, elfogyaszt. Minden festékét elfestette már. V. ö. FEST. ELFÉSÜL, (el-fésül) ösz. áth. Fésüvel elsimít, elhárít. Elfésülni a hajat egyik oldalról a másikra. V. ö. EL és FÉSÜL. emlős állatokról általán, midőn elszaporodnak, fiakat, ELFIASODIK, (el-fiasodik) ösz. k. Mondjuk az kölykeket stb. nemzenek, szülnek. ELFICZAMÍT; ELFICZAMODIK, 1. KIFI CZAMÍT; KIFICZAMODIK. ELFICCZENT, (el-ficczent) ösz. áth. Elhibáz nyelvével. Székely szó. ELFILLENT, (el-fillent) ösz. áth. Ezen alakban, azaz igekötővel, visszaható névmást kiván maga mellé. Elfillentem magamat, elfillented magadat stb. azaz : hazugságot mondok, mondasz stb. A hazud igének kiméletesebb kifejezése. V. ö. FILLENT. ELFINTERÍT, (el-finterít v. -fénterít v. —fintorit) ösz. áth. Félretol, félrehúz. Székely szó. ELFINTORÍT, (el-fintorít) ösz. áth. Az orrát, arczát mintegy félretolja, mikor t. i. valami valakinek nem tetszik. Némi gúnyos értelmű. ELFIRKÁL, (el-firkál) ösz. áth. Firkálva elront, elveszteget, elmocskít. Sok papirt haszontalanul elfirkál. ELFITÍT, (el-fitít) ösz. áth. L. ELFINTERÍT, ELFINTORÍT. ELFOG, (el-fog) ösz áth. 1) A szabad állapotELFENYÉGET, (el-fenyéget) ösz. áth. Fenye-ban levő állatokat, lesből, vagy üzve, kergetve hatalgetve elüz, elijeszt, elkerget, eltávolít. Elfenyegetni a tilosban járó vadászokat. V. ö. FENYEGET. ELFÉR, (el-fér) ösz. önh. Bizonyos térben elegendő helye van. Ezen kamrában ezer mérő jószág elfér. Sok jó ember elfér egy kis helyen. (Km). mába ejti. Elfogja az agár a nyulat, a macska az egeret, a pók a legyet. 2) Valakit rabságba ejt. Elfogni a tolvajt. Elfogni háboruban az ellenséget. 3) Valamit elvon, elhúz, megtagad. Elfogni a munkások, cselédek bérét. Elfogni a cselédtől a szükséges eledelt. ELFERDÍT, ELFERDIT, (el-ferdít) ösz. áth. 4) Letartóztat. Elfogni a leveleket, az ellenséghez szálEgészen ferdévé teszen; másfelé csavar. Átvitt érte-lított fegyvereket. 5) Menetében, mozgásában valamit 127 ELFOGAD-ELFOGLAL ELFOGLALÁS-ELFOGULTSÁG 128 akadályoz. Elfogni a szelet, elfogni a vizet. 6) Betölt. | mérföldet foglal el. 2) Kivív, harczban, háboruban Nagy helyet fog el ezen bútor a szobában. 7) Elmetsz. hatalmába kerít. Az ellenség elfoglalta a várt. 3) A jó kés elfogja a fát. A jó beretva elfogja a szakált. Birtokába lép. Elfoglalni az apáról maradt telket, 8) Ellep, erőt vesz. Elfogta a félelem, az ijedség, a házat. 4) Hivatalát megkezdi. Elfoglalni az elnöki bánat. Szüvit a bánat êfogta“ (székelyesen am. el- széket. 5) Elkoboz. Az örökös és végrendelet nélkül fogta). V. ö. FOG. meghalt nemesek birtokát és szerzeményét a királyi ügyész foglalja el. 6) Sok időbe, erőbe kerül. Elfoglal a sok munka, a hivatal. ELFOGAD, (el-fogad) ösz. áth. 1) Valamiben megegyezik, valamire rááll. Elfogadni az ajánlást. 2) Elvállal. Elfogadni valamely terhet, munkát. 3) A jövevényt, vendéget üdvözli, házához veszi. Elfogadni az utasokat. 4) Váltójogban: Elfogad valaki valamely idegen váltót, midőn annak kifizetését arra irt bizonyos szóval vagy szavakkal (rendszerént ezzel : elfogadom) és saját nevének aláírásával, még pedig vagy előző nevének megemlitése nélkül, egyszerüen (egyszerü elfogadás), vagy valamely előző nevére (névbecsülési elfogadás) igéri. ELFOGLALÁS, (el-foglalás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit vagy valakit elfoglalunk. Vár elfoglalása. Örökség elfoglalása. Hivatal, elnöki szék elfoglalása. V. ö. ELFOGLAL. ELFOGLALT, (el-foglalt) ösz. mn. 1) Minden idejét munkában, vagy bármily ügyekben töltő. 2) Hatalomba, birtokba ejtett, kerített. Elfoglalt városok, várak. Elfoglalt örökség. ELFOGLALTATÁS, ELFOGLALTSÁG, (elfoglaltatás v. el-foglaltság) ösz. fn. Idejének és ere ELFOGADÁS, (el-fogadás) ösz. fn. 1) Valamiben megegyezés. 2) Elvállalás. 3) A vendégnek, ide-jének teljes felhasználása. gennek üdvözlése, és beszállásolása. 4) Azon tény, midőn a váltó elfogadtatik. V. ö. ELFOGAD. ELFOGADÁSI, (el-fogadási) ösz. mn. Elfogadást illető, arra vonatkozó. Elfogadási aláírás, a váltójogban azon tény, midőn a váltót, azaz a váltósumma kifizetésére megbizást, az intézvényezett saját nevének aláírásával elvállalja. ELFOGADHATÓ, (el-fogadható) ösz. mn. 1) Amire reá lehet állani, miben meg lehet egyezni, mit elvállalhatni. Elfogadható ajánlatok, föltételek, terhek. 2) Szállásra bevehető. Elfogadható utas, idegen. lelki állapot, midőn valaki el van fogódva. 1. ELFOELFOGÓDÁS, (el-fogódás) ösz. fn. Szorongó GÓDIK. ELFOGÓDIK, (el-fogódik) ösz. belsz. Félelem, szégyen, vagy más kellemetlen behatás miatt némi belső nyugtalanságot, szorongást érez. Elfogódni az első nyilvános föllépéskor, pl. a szinpadon, szószéken. Elfogódni valamely nagy úr előtt. ELFOGÓDOTT, (el-fogódott) ösz. mn. Aki el van fogódva. Elfogódott dalszinész, elfogódott szónok. v. ö. ELFOGÓDIK. V. ELFOGOTT, (el-fogott) ösz. mn. Rabságba ejELFOGADMÁNY, (el-fogadmány) ösz. fn. Vál- tett, fogolylyá tett; hatalomba kerített; üzve, vatójogban am. elfogadási kötelezettség, vagy elfogadászva megkapott. Elfogott hadvezér. Elfogott tolvaj. Elfogott vadak. dott váltó. ELFOGADÓ, (el-fogadó) ösz. fn. 1) Általán, a ki valamit, valakit elfogad. V. ö. ELFOGAD. 2) Jogtanban ki az ajánlott váltói megbizatást elvállalja azon kötelezéssel, hogy a benne foglalt sommát lefizeti. 3) Így nevezik néhutt a korcsolyát, melyen a terhet leeregetik, vagy felcsusztatják. ELFOGÚL, (el-fogúl) ösz. önh. Előszeretetből, részrehajlásból, vagy akármily titkos vonzalomból, valamely tárgy iránt kedvezőbb véleményt táplál, mintsem az valóban érdemelné. ELFOGULÁS, (el-fogulás) ösz. fn. Részrehajló lelki állapot, illetőleg vonzalom, midőn valaki el van fogulva. 1. ELFOGÚL. ELFOGÁS, (el-fogás) ösz. fn. 1) Erőszak, melylyel a szabad állapotban levő állat, más állatnak vagy ELFOGULATLAN, (el-fogulatlan) ösz. mn. embernek hatalmába ejtetik. 2) Rabbá tevés, letar-Részrehajlatlan, előszeretet nélküli, semmi vonzalom tóztatás. Szökevények, tolvajok elfogása. 3) Elvonása, által félre nem vezetett, kedvezésre nem hajló, szóval, elhuzása bizonyos járandóságnak. Cselédbér elfogása. ki el nincs fogulva. V. ö. ELFOGÚL. Elfogulatlan bíró. Mint határozó: elfogúlatlanul. V. ö. ELFOG. ELFOGAT, (el-fogat) ösz. áth. és miveltető. A szabad állapotban levőt hatalmába keríti, fogolylyá, rabbá teszi. Agarakkal elfogatni a nyulakat. Hajdukkal elfogatni a zsiványokat. ELFOGDOS, (el-fogdos) ösz. áth. és gyak. Egymás után többeket elfog, rabbá tesz, hatalmába kerít. A macska elfogdossa a ház egereit. V. ö. FOGDOS. ELFOGDOZ, (el-fogdoz) ösz. áth. lásd: EL FOGDOS. ELFOGLAL, (el-foglal) ösz. áth. 1) Valamely tért, helyet betölt. Biharvármegye kétszáz négyszögu | ELFOGULATLANSÁG, (el-fogulatlanság) ösz. fn. Lelki állapot vagy tulajdonság, midőn valaki elfogúlva nincsen. V. ö. ELFOGÚL. ELFOGULT, (el-fogult) ösz. mn. Aki el van fogúlva. V. ö. ELFOGÚL. Elfogúlt mübiró. Képes kifejezésben: elfogult itélet, vélemény; elfogult szív, hajlam, indulat stb. ELFOGULTLAN; ELFOGULTLANSÁG, lásd: ELFOGULATLAN; ELFOGULATLANSÁG. ELFOGULTSÁG, (el-fogultság) ösz. fn. Lelki állapot, illetőleg az itélő tehetség hibája vagy hiánya, 129 ELFOGZIK-ELFOJT ELFOJTÁS-ELFORDÍT 130 ELFOJTÁS, (el-fojtás) ösz. fn. 1) A lélekzés midőn valaki el van fogulva. V. ö. ELFOGÚL. Elfo- | galtságból kedvező véleménynyel lenni. Elfogultság nélnek külső erőszak általi elfogása, akadályozása. 2) Átv. ért. a szeszes italoknak, különösen bornak, sörnek, mustnak a levegőjárástól elzárása. 3) Képes beszédben az indulatok elnyomása. V. ö. ELFOJT. käl itélni valamiről. ELFOGZIK, (el-fogzik) ösz. k. Fogait elhányja. Elfogzanak a gyermekek, midőn első fogaik kihullanak. ELFOGY, (el-fogy) ösz. önh. 1) Felhasználtatik, elkel, nincs több belöle. Elfogyott a borunk, kenyerünk, azaz, megittuk, megettük. 2) Lassanként semmi sem marad, eltünik, elmúlik. Elfogyott a holdvilág. Elfogytak a régi jó napok. Teremt-e Isten több magyart, Míg a világ, míg napja tart, Ha mink is elfogyánk." Vörösmarty. ELFOJTÓDIK, (el-fojtódik) ösz. belsz. Részént külső erőszak, részént belső működés által elfúlad, elszorúl, s a kitöréstől maga magában megszűnik. ELFOLTOZ, (el-foltoz) ösz. áth. Szövetet, kelmét foltokra elhasznál, felvarr. Elfoltozni a maradékgyolcsot, posztót, selymet, bőrt. ELFOLY, (el-foly) ösz. önh. 1) Folyva tovább megy, odább halad. Elfoly a víz. Sok víz elfoly addig a Dunán. (Km). A bor kiütötte a csapot, és elfolyt. V. 3 Elszárad, kiszárad. Ezen ember egészen elfogy.ö. FOLY. 2) Átv. ért. Elmúlik, egymás után eltűnik. Hosszu forró nyárban elfogy a kutak vize. ELFOGYÁS, (el-fogyás) ösz. fn. 1) Felhasználtatás, elkelés; eltünés, elmulás. 2) Elszáradás, elsorvadás. V. ö. FOGYÁS és ELFOGY. ELFOGYASZGAT, (el-fogyaszgat) ösz. gyak. áth. Lassan-lassan, apródonként elfogyaszt, elhasz nálgat, elköltöget, míg végre semmi sem marad. ELFOGYASZT, (el-fogyaszt) ösz. áth. Elhasznál, elkölt, eszközli, hogy elfogyjon. Elfogyasztani az eleséget. Elfogyasztani mindenét, a mie volt. lásd: FOGYASZT. ELFOGYASZTÁS, (el-fogyasztás) ösz. fn. Leginkább élelmi szerek elhasználása, elköltése. ELFOGYASZTGAT, 1. ELFOGYASZGAT. ELFOGYATKOZÁS, (el-fogyatkozás) ösz. fn. Valaminek lassan-lassan elfogyása, azaz részeinek egymás utáni elveszése, elmulása. V. ö. EL, (2) és FOGYATKOZÁS. ELFOGYATKOZIK, (el-fogyatkozik) ösz. k. Oly állapotban van, melynél fogva lassan-lassan elfogy, részenként elvesz, elmulik, eltünik. V. ö. EL, (2) és FOGYATKOZIK. Elfolynak a napok, évek. Elfolyt ifjuságom szép ta vasza. ELFOLYÁS, (el-folyás) ösz. fn. 1) Valamely hig testnek lejtős uton elgördülése. A víznek, bornak elfolyása. 2) Átv. ért. az időnek elmulása, eltelése, egymás utáni következése. Néhány évek elfolyása alatt sok történik a földön. V. ö. FOLYÁS. ELFOLYAT, (el-folyat) ösz. áth. 1) Vigyázatlanul, gondatlanság miatt híg cseppekből álló testet elfolyni hagy. Elfolyatni hordóból a bort. 2) Lecsapol, készakarva elereszt. Csatornák által elfolyatni a rétről az álló vizet. V. ö. EL, (2) és FOLYAT. ELFOLYDOGÁL, (el-folydogál) ösz. önh. és gyak. Folydogálva, azaz szép lassan és csendesen folyva elmegy, elgördül. A kis csermely elfolydogál a kövecses mederben. ELFONNYAD, (el-fonnyad) ösz. önh. Tulajdonkép a növényekről mondjuk, midőn életnedveik megromolván, vagy elfogyván, lekonyulnak, öszveránczosodnak, hervadni, száradni indulnak. Elfonnyadnak a leszakasztott falevelek, virágok. Elfonnyad a szárazság miatt, vagy a féregtől rágott gyönge vetemény. Átv. ért. elfonnyad az állati test, midőn nyavalyák rongálják, s a szükséges tápláló nedvektől megfosztják. V. ELFOGYDOGÁL, (el-fogydogál) ösz. k. és gyak. Szép lassan és apró részekben elfogy, elhasz-ö. FONNYAD. náltatik, eltünik, elvesz. V. ö. ELFOGY. Pénze garasonként, forintonként elfogydogál. ELFOGYHATATLAN, (el-fogyhatatlan) ösz. mn. Ami soha el nem fogyhat, kimeríthetetlen. Elfogyhatatlan isteni kegyelem. Mint határozó: elfogyhatatlanul. ELFONNYADÁS, (el-fonnyadás) ösz. fn. A növényi vagy állati testnek, a nedvek megromlása vagy hiánya miatt elhervadása, elszáradása. V. ö. ELFONNYAD. ELFONNYADT, (el-fonnyadt) ösz. mn. Ami el van fonnyadva. Forró hőségben elfonnyadt virágok, falevelek. ELFONNYASZT, (elfonnyaszt), ösz. áth. A növényi vagy állati testet a nedvek megrontása vagy elvonása által elhervasztja, ellankasztja, kiszárítja. V. ö. ELFONNYAD. A forró nap elfonnyasztja a fák leveleit. A gyökéren rágódó férgek elfonnyasztják a növényt. ELFOGYHATLAN, 1. ELFOGYHATATLAN. ELFOJT, (el-fojt) ösz. áth. 1) Tulajdonkép, a légcsőnek öszveszorítása, a szájnak befogása, vagy akármely akadály által a lélekzetet elnyomja. 2) Átv. ért. a szeszes italokat oly szorosan bedugja, hogy a levegő hozzájok ne férjen. Elfojtani a mustot, az ürmost. 3) Képes beszédben, a belsőleg forrongó indulatot kitörni nem engedi. Elfojtani a haragot, a ELFORDÍT, ELFORDIT, (el-fordít) ösz. áth. gyülöleéget. Vagy a már kitörött mozgalmakat, in- 1) Valamit bizonyos tárgyról másfelé irányoz. Elfordulatokat elnyomja. Elfojtani a lázadást. Első csirá-dítja rólam szemeit. Elfordítja fejét, arczát. 2) Renjában elfojtani a szerelmet. des helyzetéből másba tesz által. Elfordítani a csizma AKAD. NAGY SZÓTÁR. II. KÖT. 9 131 ELFORDÍTÁS-ELFORRÁS ELFOSZLÁS-ELFÖZ 132 ELFOSZLÁS, (el-foszlás) ösz. fn. Rostos, szövetes testnek, kelmének stb. szálakra szétválása. ELFOSZLIK, (el-foszlik) ösz. k. 1) Általán a testnek részei, illetőleg rétegei egymástól elválnak. Elfoszlik a jól megkelt és sült kenyér vagy kalács béle. 2) Különösen, a bőr, héj, külső burok elválik belse sarkát. Elfordítani a fejre tett kalapot. 3) Elteker, elesavar. Elfordítani a csavart, a csigát, a derékszeget, a kocsi rudját. 4) A könyvet másutt nyitja föl. 5) Átv. ért. Elmagyaráz, más értelemre húz, másfelé irányozza a szót, beszédet, roszul, fonákul fog fel valamit. Elfordítja a mondottakat. V. ö. FORDÍT. ELFORDÍTÁS, ELFORDITÁS, (el-fordítás) ösz.jétől. Elfoszlik a fakéreg. 3) A szövet szálai, rostjai szétbomlanak. Elfoszlik az ócska vászon, gyolcs. V. ö. EL, (2) és FOSZLIK. fn. 1) Valaminek bizonyos tárgyról másfelé irányzása. 2) Valaminek rendes helyzetéből elmozdítása. 3) Eltekerés, elcsavarás. 4) A könyvnek más helyen kinyitása. 5) Átv. ért. A beszéd irányának elmagyarázása, félreértése, fonák felfogása. V. ö. ELFORDÍT. ELFORDÚL, ELFORDUL, (el-fordúl) ösz. önh. Állásában, helyzetében, mozgásában más irányt vesz. Elfordulni arczczal az utált lénytől. Elfordulni a nap-| tól. V. ö. FORDÚL. ELFORDULÁS, (el-fordulás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg mozdulás, melynél fogva valaki vagy valami fordulva más irányt veszen. ELFORDULT, (el-fordult) ösz. mn. Aki vagy ami el van fordulva. V. ö. ELFORDÚL. Elfordult arczczal hallgatni a szemrehányásokat. ELFORGÁCSOL, (el-forgácsol) ösz. áth. Fanemű testet forgácsokra elgyalúl, eldarabol, elfaragcsál. Átv. ért. idejét, erejét elforgácsolni, am. aprólékos, haszontalan, szakgatott, nem folytonos munkára elvesztegetni. ELFORGÁCSOLÓDIK, (el-forgácsolódik) ösz. belsz. Gyalulás, faragás, vágás alatt forgácsokra szakadoz, töredezik. Az asztalosműhelyben sok fa elforgácsolódik. ELFORGÁS, (el-forgás) ösz. fn. 1) Kerek, gömbölyü, hengerded testnek saját tengelye körül tovább haladása. 2) Hosszabb időszaknak elmulása. Egy évnek, egy századnak elforgása alatt. ELFORGAT, (el-forgat) ösz. áth. 1) Kerek, gömbölyü, hengerded testet, saját tengelye körül elhajt. Elforgatni a hordót, a kereket. Elforgatni a pe- | csenyeforgatót, a nyársat. 2) Rendes helyzetéből valamit kimozgat. Elforgatja szemeit. 3) Levelenként felhány, fölvet. Elforgatni a könyvet. ELFORGATÁS, (el-forgatás) ösz. fn. 1) Kerek, hengerded, vagy más testnek saját tengelye körül elhajtása. 2) Valaminek rendes helyzetéből kimozgatása. 3) A könyv leveleinek másutt és másutt felnyitása. ELFOROG, (el-forog) ösz. önh. 1) Folytonosan forogva mozog, halad, kering. A megkent kerék csikorgás nélkül és könnyen elforog. 2) Átv. egymás után elmúlik. Elforog az idő. ELFORR, (el-forr) ösz. önh. 1) Forrva elgőzölög, elpárolog, elfut. 2) Forrni megszün, a forrást bevégzi. Elforrtak az új borok. V. ö. EL, (2) és FORR. ELFORRÁS, (el-forrás) ösz. fn. 1) Forró meleg következtében elpárolgás, elgőzölgés. 2) Az erjedő forrásnak bevégzése. Must elforrása. | ELFÖ, (el-fő) ösz. önh. Igen megfő. Elfő a hús, midőn minden nedve kiforr, s csak rostjai maradnak. Elfő a tészta, midőn igen meglágyúl. V. ö. EL és FÖ. ELFÖCSCSEN, (el-föcscsen) ösz. önh. Mondjuk nedvről, midőn erős nyomás, rázás stb. által nagyobb cseppekben vagy tömegben az illető edényből, mederböl stb. elszökken. Elföcscsent a megtaszított korsóból a víz. Elföcscsent a nyála. ELFÖCSCSENT, (el-föcsesent) ösz. áth. Valamely nedvet erősebb nyomás, ütés által helyéből úgy kicsap, hogy focscsenjen. V. ö. FÖCSCSEN. Elföcscsenteni a megtaszított sajtárból a tejet. ELFÖCSKEND, (el-föcskend) ösz. áth. A nedvet cseppekben vagy sugarakban elszórja, szétlövelli. ELFÖCSKENDEZ, (el-föcskendez) ösz. áth. A nedvet többször, egymás után folytatólag, apróbb vagy nagyobb cseppekben, sugarakban elszórja, szétlövelli. Elföcskendezni a tűzoltó kádakból az állott vizet. V. ö. FÖCSKENDEZ. ELFÖCSKENDIK, (el-föcskendik) ösz. k. A nedv cseppekre vagy sugarakra oszolva, sebesen elömlik. Elföcskendik a tűzoltó csőböl kinyomott víz. ELFÖCSKENT, (el-föcskent) ösz. áth. lásd: ELFÖCSKEND. ELFÖD, (el-föd) ösz. áth. 1) Valamely test felszínét, feltünő oldalát eltakarja, látás elől elrejti. Elfödi az ablakot függönynyel. Elfödi tenyerével arczát. A felhök elfödik a napot, holdat, csillagokat. 2) Ellep. Elfödi a gaz a földeket. A hegy oldalát elfödik a szőlök, tetejét az erdők. ELFÖDÉS, (el-födés) ösz. fn. 1) A test felszinének eltakarása a végett, hogy látszató ne legyen. Az arcznak nagy szégyen miatti elfödése. 2) Ellepés. V. ö. ELFÖD. ELFÖDÖZ, (el-födöz) ösz. áth. Valamit egész terjedelmében elföd, eltakar. ELFÖDÖZÉS, (el-födözés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit elfödözünk. V. ö. ELFÖDÖZ. EL-FÖL, 1. EL-FEL. ELFÖL, (el-fől) 1. ELFŐ. ELFÖLÉS, (el-fölés) ösz. fn. Némely vidékeken használják elfövés helyett. 1. ELFÖVÉS. ELFÖVÉS, (el-fövés) ösz. fn. Állapot, midőn valamely testet, különösen ételneműt a forró víz párja, göze kellő mértéken túl általjár, és megpuhít. ELFÖZ, (el-főz) ösz. áth. Ételneműt, pl. húst, tésztást, vagy más testet forró vízben kellő mértéken |