v. elemzeni. Valamit első elemeire feloszlat, alkotó részeire szétválaszt, különösen a szók eredetét vizsgálja. Szókat elemezni. V. ö. ELEM. ELEMEZÉS, (el-em-éz-és) fn. 1. ELEMZÉS. ELEMEZNE, (el-e-mez-ne, v. a második e csak közbeszurás levén: el-mez-ne, s am. elmeztelenült). Mondják Komárom vidékén Csalóközben, s Kemenesalján rendetlen, igen pongyola öltözködésü emberről; kin a mez csak imígyamúgy fityeg, s testének némely részei meztelenek. Elemezne czigánygyerek. Kassay szerént am. alamuszti, alamuszi, ahonnét ő ezekkel egy eredetűnek tartja. ELEMI, (el-em-i) mn. tt. elemi-t, tb.ek. 1) Ami valamely testnek, tudománynak, öszvegnek elemeit foglalja magában. V. ö. ELEM. Elemi számtan, | elemi nyelvtan. Elemi részek. Elemi tanodák, könyvek, ismeretek. 2) A természet elemeitől származó, azokra vonatkozó. Elemi károk, csapások (tűz, víz által). ELEMIGYANTA, (elemi-gyanta) ösz. fn. Olajfának gyantája. V. ö. GYANTA. ELEMILEG, (el-em-i-leg) ih. Elemi módon; elemek módjára, formájára; elemeire osztva. ELÉMOZDÍT, (elé-mozdít) ösz. áth. 1) Szem elébe mozdít, s ez az igazi jelentése. 2) Úgy mozdít valamin v. valamit, hogy előre nyomuljon, haladjon. Használtatik mind anyagi, mind szellemi értelemben. Jobban a 2-ik értelemben előmozdít. V. ö. ELÉ, (3) és MOZDÍT. ELEMTAN, (elem-tan) ösz. fn. Tulajdonkép oly tan, mely anyagi vagy szellemi elemeket tárgyal. V. ō. ELEM. Némelyek különösen a chemia szót értették alatta, de helyette már közdivatra kapott a vegy tan vagy vegyészet. Az elemtan tehát a vegytannak csak egy részét tenné, mely a testek elemeiről értekezik. ELEMZ, (el-em-z) 1. ELEMEZ. ELEMZÉS, (el-em-éz-és) fn. tt. elemzés-t, tb. -ek. Valaminek első elemeire föloszlatása, alkotó részeire szétválasztása, különösen a szók eredetének vizsgálása. Szóelemzés. 1. ELEM. ELÉNEKEL, (el-énekel) ösz. áth. 1) Valamit énekszóval eléad. Elénekelni első hallásra a legnehesebb dallamokat. Régen hegedült arról szent Dávid, el is énekelte. (Km.) 2) Énekszóval elbucsúztat. Elénekelni a halottat. Szokottabban: kiénekel. 3) Folytonosan, tartósan énekel. Óránként elénekel. ELENGED, (el-enged) ösz. áth. és önh. 1) Valamely tartozásnak teljesítésétől fölment, fölszabadít. Elengedni az adót, az adósságot. Az egésznek árából egy részt elengedni. 2) Megbocsát. Most az egyszer elengedem amit vétettél. 3) Elolvad. Elengedt a hó. V. ö. ENGED. ELENGEDÉS, (el-engedés) ösz. fn. 1) Valamely tartozástól fölmentés. Adónak elengedése. 2) Megbocsátás. Bünnek, büntetésnek elengedése. 3) Elolvadás. V. 6. ELENGED. AKAD. NAGY SZÓTÁR. II. KÖT. ELENYEGET, (el-enyeget) ösz. áth. Egy töröl szakadt szó az enyészik igével, s am. elenyészni késztet, elbujtat, elrejt. V. ö. ENYÉGET. ELENYELÉG, (el-enyelég) ösz. önh. Folyvást, huzamosan enyeleg, enyelgéssel tölti az időt, enyelegve elmulat. V. ö. ENYELEG. ELENYÉSZÉS, (el-enyészés) ösz. fn. Állapot, midőn valami elenyészik; valaminek elveszése, megsemmisülése, eltünése. V. ö. ENYÉSZIK. ELENYÉSZIK, (el-enyészik) ösz. k. 1) Midőn valami végképen elvész, soha többé elé nem jő. A leélt idők elenyésztek. Az elköltött, elpazarlott pénz elenyészett. 2) Szem elől eltünik, eltéved. Itt volt, egyszerre elenyészett. V. ö. EL, (2) és ENYÉSZIK. ELENYÉSZT, (el-enyészt) ösz. áth. 1) Valamit veszendővé tesz, megsemmisít. Elenyészteni a sok pénzt. 2) Eltüntet, eloszlat. A nap heve elenyésztette a ködöt, a felhőket. V. ö. EL és ENYÉSZT. ELENYÉSZTÉS, (el-enyésztés) ösz. fn. Cselekvés, mely okozza, véghez viszi, hogy valami elenyészszék; megsemmisítés, eltüntetés. ELENYÉZ, (el-enyéz) ösz. áth. Mesterségesen, pl. bűvölés, szemfényvesztés által eltüntet, elrejt. V. ö. ENYÉSZIK és ENYÉZ. ELEP, puszta Szabolcs megyében; helyr. Elepén, —re, —ről. ELEPED, (el-eped) ösz. önh. Epedve elemészti magát, elfogy. Mély fájdalomban elepedni. V. ö. EL és EPED. ELEPEDÉS, (el-epedés) ösz. fn. Szomorkodó indulatban, pl. bánatban, búban, szerelemben elfonynyadás, elemésztődés, elfogyás. ELEPEDT, (el-epedt) ösz. mn. Lassu és tartós fájdalomban elfogyott, elemésztődött. ELEPÉSÉDIK, (el-epésédik) ösz. k. Az epe ellepi, elterjed benne, ingerlékeny, haragos természetüvé leszen. ELEPESZT, (el-epeszt) ösz. áth. Valamely fájdalmas, lassan rágódó indulat elfonnyasztja, elemészti. Elepeszti a bú, a reménytelen szerelem. ELÉPÍT, (el-épít) ösz. áth. Épitve elhasznál, épületre elkölt, fordít. Elépíteni minden pénzét. Elépíteni az öszvehordott köveket, téglákat. ELÉR, (1), (el-ér) ösz. önh. 1) Bizonyos czélig, határig eljut. Éjszakára elérni a faluig, csárdáig. 2) Elnyúlik, elterjed, elhat. A királyok keze messze elér. Ezen kötél, egyik parttól a másikig elér. V. ö. EL, (2) és ÉR önh. | 8 víz fenekét; kezével elérte a fán lógó gyümölcsöt. Csáklyával elérte a partot. 3) Bizonyos időt megél. Elértem életem 60-dik évét. V. ö. EL, (2) és ÉR áth. ELÉRÁNT, (elé-ránt) ösz. áth. Maga elébe vagy magához ránt, hirtelenében elévesz. ELÉRKÉZIK, (el-érkézik) ösz. k. Tulajdonképen időről mondjuk, midőn annak valamely pontja szaka elközelít, teljesedésbe jut. Elérkezett már azon idő, hogy dolgainkkal rendbe jöjünk. Személyről s oly dologról, mely nem időre vonatkozik, azt mondjuk megérkezik. (Megérkeztek a vendégek. Megérkezett a gőzhajó. Mikor érkezik meg a vonat a vasúton ?). ELERNYED, (el-ernyed) ösz. önh. Kopás, viselés által elritkúl. A szövetekről mondatik. Elernyed ELÉRCZÜL, (el-érczül) ösz. önh. Éreznek ter-ség miatt oda lesz; 2) nagy munkában ellankad, elaz ócska köpönyeg, ümög. Átv. ért. 1) a nagy szegény ,,Azt a gazda hogy meglátta, Egy nagy botot eléránta." Székely népköltési gyüjtemény. mészetét, tulajdonságait ölti föl; érczczé változik el. ELÉRCZÜLÉS, (el-érczülés) ösz. fn. Elváltozás, midőn valamely ásvány idegen részekkel, pl. mirenynyel vegyülve érczalakot ölt. ELERED, (el-ered) ösz. önh. 1) El kezd folyni. Eleredt az orra vére. Elered a megrekedt víz, vizelet. 2) Elterjed a seb. (Kriza gyüjteménye). ELERÉGET, (el-eréget) ösz. áth. Egymás után elbocsát, elmenni enged. Eleregetni béke idején a katonákat. A bekötött lovakat eleregetni. V. ö. EL és ERÉGET. ELÉRÉPÜL, (elé-répül) ösz. önh. Repülve eléjő, elétünik. Tavaszszal elérepülnek a gólyák, fecskék. Az elhintett búzára elérepülnek a verebek, galambok. ELÉRÉS, (el-érés) ösz. fn. 1) Teljes megközelítése annak, aki előre ment. 2) Bizonyos távolságra eljutás. 3) Valaminek kézzel lábbal, vagy akármely eszközzel megilletése. A víz fenekének elérése. V. ö. ÉR, önh. és áth. 4) A növény vagy gyümölcs kifejlődésének tetőpontja, midőn már veszni indul. V. ö. | ÉRIK. ELERESZT, (el-ereszt) ösz. áth. 1) Megengedi vagy eszközli, hogy elmenjen, elbocsát. Elereszteni iskolából a gyermekeket. Elereszteni az árkok közé szorított vizet. Elereszteni hordóból a bort. 2) Valamit tartani, szorítani megszűn. Elereszteni kézből a kötelet. V. ö. EL, (2) és ERESZT. ELERESZTÉS, (el-eresztés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit eleresztünk, igének minden értelmében. Foglyok eleresztése. Kötél nek eleresztése a kézből. ezen erőtlenül; 3) elsenyved. V. ö. ERNYED. ELERNYEDÉS, (el-ernyedés) ösz. fn. Valamely szövetnek ruhának viselés által elmállása, elritkulása. Átv. ért. végső romlásig elszegényedés; ellankadás, elsenyvedés. ELERŐTLENEDÉS, (el-erőtlenédés) ösz. fn. Gyengülő állapot, midőn a test lassan-lassan minden erejét elveszti. ELERÖTLENEDIK, (el-erőtlenédik) ösz. k. Lassan-lassan minden erejét elveszti. Vénségre elerőtlenedik a test. A hosszas nyavalyában elerőtlenedett. Sok munkában elerőtlenedni. ELERÖTLENÍT, (el-erőtlenít) ösz. áth. Okozza, eszközli, hogy a test végkép erőtlenné legyen. V. ö. ERÖTLEN. ELERŐTLENÍTÉS, (el-erőtlenítés) ösz. fn. Valakinek v. valaminek minden erejétől megfosztása, erőtlenné tevése. V. ö. EL, (2) és ERÖTLENITÉS. ELERŐTLENÜL, (el-erőtlenül) ösz. önh. Lassan-lassan erőtlen állapotba megy által, erejét elveszti. Sok és súlyos munkában elerőtlenülni. ELERŐTLENÜLÉS, 1. ELERŐTLENÉDÉS. ELÉRT, (1), (el-ért) ösz. mn. Idején túl érett, annyira kifejlődött, hogy ezután már nem gyarapodni, hanem veszni fog. Elért gyümölcs. Máskép: elérett. V. ö. ELÉRIK. ELÉRT, (2), (el-ért) ösz. áth. Valaminek értelmét felfogja, jelentését, czélzását, eszével föléri. Elérti amit mondok. Elérti a tréfát. Másképen: megért. V. ö. EL, (2) és ÉRT áth. ELÉRTÉKTELENÍT, (el-értéktelenít) ösz. áth. ELÉRHETETLEN, (el-érhetetlen) ösz. mn. 1) Eszközli, okozza, hogy valami egészen értékét veszsze, gyors Akit akár testi, akár erkölcsi vagy szellemi haladásában megközelíteni, utólérni nem lehet. 2) Amihez eljutni lehetetlen. Elérhetetlen távolság, magasság. Mint határzó elérhetetlenül. : hogy ára, becse ne legyen. ELÉRZÉKÉNYEDÉS, 1. ELÉRZÉKÉNYÜLÉS. ELÉRZÉKENYEDIK, (el-érzékényédik) ösz. k. Az érzéstől mintegy elolvad, ellágyúl. Elérzékenyedem, ELÉRHETLEN, (el-érhetlen) ösz. mn. 1. EL- midőn sirást hallok. A szívhez szóló beszédre elérzékeÉRHETETLEN. nyednek a hallgatók. Igen lágy szívű, hamar elérzékenyedik. ELÉRHETŐ, (el-érhető) ösz. mn. Akit vagy amit elérni, amihez eljutni, amit megnyerni lehet. V. ö. ELÉR. ELÉRIK, (el-érik) ösz. k. Az érésnek tetőpontját meghaladván veszésnek indúl. A körte szilva már maholnap elérik. ELÉRKEZÉS, (el-érkézés) ösz. fn. Távolról bizonyos helyre és időre eljutás. Máskép: megérkezés. ELÉRZÉKENYÍT, (el-érzékenyít) ösz. áth. Egészen érzékenynyé tesz, ellágyít, részvétre, sirásra stb. indít. Az árvák keserű panasza elérzékenyítette szívemet. ELÉRZÉKÉNYÍTÉS, (el-érzékenyítés) fn. Ellágyítás, részvétre indítás. V. ö. ELÉRZÉKENYÍT. ELÉRZÉKENYÜL, (el-érzékenyül) ösz. önh. Érzékenynyé változik el, szive ellágyul, elolvad. A 117 ELÉRZÉKÉNYŰLÉS-ELESTVELĖDIK legkeményebb szív is elérzékenyül, midőn e csapást látja. ELÉRZÉKÉNYŰLÉS, (el-érzékenyülés) ösz. fn. Érzékenynyé változás. ELÉRZÉKÉNYÜLT, (el-érzékenyült) ösz. mn. Érzékenynyé változott, érzékenynyé lett, ellágyult, megindult szívü. Elérzékenyült hallgatók. ELESÉG, (el-e-ség, él gyöktől) fn. tt. eleség-ét. Általán, minden, mi az állatoknak eledelül szolgál. Gyünév lévén nem mondatik egyes eledelről, hanem több vagy nagyobb mennyiségben öszvegyüjtött felol. Ilyenek. 1) Család vagy testület szükségére beszerzett enni való. Hadi, tábori eleség. 2) Takarmány, máskép szüleség, a barmok számára takarított széna, szalma, zab stb. V. ö. ÉL ige, és ELEDEL. ELESÉGADÓ, (elcség-adó) ösz. fn. 1. ELE SÉGVÁM. ELESÉGÁRUS, (eleség-árus) ösz. fn. Kereskedő, üzér, kofa stb. aki eleségnemü czikkeket árul. ELESÉGVÁM, (eleség-vám) ösz. fn. Némely országokban divatozó adó, fogyasztási adó neme, melyet a vásárlott vagy vásárlandó eleségtől fizetni kell. ELESÉGVÁMLEVÉL, (eleség-vám-levél) ösz. fn. Bizonyítvány, mely szól a lefizetett eleségvámról. V. ô. ELESÉGVÁM. ELESÉGVÁMMENTES, (eleség-vám-mentes) ösz. mn. Ki eleségvámot fizetni nem tartozik, vagy mitől eleségvámot fizetni nem kell. Eleségvámmentes áruczikkek. ELESÉGVÁMOS, (eleség-vámos) ösz. fn. Hatósági, nevezetesen pénzügyérségi személy, tisztviselő, vagy az eleségvám haszonbérlője, ki a határozott eleségvámot beszedi. ELESES, (el-esés) ösz. fn. Tulajdonkép: a járókelő állatnak lerogyása, eldőlése, midőn sulyegyenét veszti. Ki az eleséstől fél, ne menjen a jégre. (Km). V. 6. ESÉS. ELESFALU, helység Hont megyében; helyr. Elesfalu-ba, -ban, -ból. ELESIK, (el-esik) ösz. k. Tulajdonkép: elesik a járókelő (nem csúszó mászó) állat, midőn sulyegyenét vesztve eldől, lerogy. A kis gyermek, mig járni megtanul, gyakran elesik. Elesett a lúd a jégen, majd folkel a jövő héten. (Népd). Átv. ért. valamely reménytöl, keresettől, vagyontól megfosztatik. Elesett a várt örökségtől. Elesett a reméllett hivataltól. ELÉSZALAD, (elé-szalad) ösz. önh. Szsladva eléjön, elétünik. V. ö. SZALAD. ELÉSZÁLLINGÓZIK, (elé-szállingózik) ösz. k. Egyenként jön elé, mintegy szálanként nem csoportban mutatja magát. ELÉSZERKETÉL, (elé-szerketél) ösz. áth. Székely szó am. elékeresgél. (Kriza János). ELĖSZIK, (el-észik) ösz. k. 1) Folytonosan, tartósan eszik. Eleszik két három óráig, míg jól lakik. 2) Áthatólag : valamit evéssel fölemészt. Eleszi társai elől a legjobb falatokat. ELÉSZÓLÍT, (elé-szólít) ösz. áth. Valakit szólít, illetőleg hí, hogy jöjjön elé. Elészólítani a szolgákat, a poroszlókat. ELÉSZÖKIK, (elé-szökik) ösz. k. Szökve eléjön, eléáll. A kecske elészökik a galyak közöl. V. ö. SZÖKIK. " " ELESZTEBB, ELESZTÉBB, (el-ö-st-ebb, 1. ELÖST) régies ih. a mai előbb helyett. Kiről elesztebb beszéd lött vala." „Ez elesztebb Mesopotamiaban lakozott." Kit immár elesztebb Adárnak mondnak vala." Bécsi codex. És hogy áldoznék elesztebb ő neki." Szent Katalin legendája. „Elesztéb lássok azt meg, hogy hányképen leszön az rágalmasság.“ Oly embör, ki megyön szerzetbe, elesztéb Istennek adja mindön ez velági jószágát." Góry-codex. Eléjön a Nádor-codexben s Debreczeni Legendáskönyvben is. V. ö. ELÖST. " ELESZTEBELI, (elesztebb-beli) ösz. mn. Régies a mai előbbi, elöbbeni helyett. Az elesztebeli napok szerént." Bécsi codex. ELESZTERGÁZ, (el-esztergáz) ösz. áth. Valamit esztergai eszközzel elnyes. V. ö. ESZTERGA. ELÉTASZÍT, (elé-taszít) ösz. áth. Taszítva elé vagy előre nyom; az utóbbi értelemben jobban előtaszít. Elétaszítani az árus ládákat. Elétaszítani a menéstől vonakodót. V. ö. ELÉ, (2) és TASZÍT. ELETET, (el-étet) ösz. áth. 1) Mezőt, füvet, takarmányt vagy akármely eleséget a barom által fölemésztet. Eletetni a vetéseket, a szomszéd buzáját. 2) Szilárd testet bizonyos olvasztó szer által elkoptat, részekre feloszlat. A holttetemet pokolkövel, a vasat választó vízzel eletetni. V. ö. ÉTET. ELÉTOL, (elé-tol) ösz. áth. Tolva elé mozdít, eléállít. Told elé a kocsit és fogj be. ELÉTOLAKODIK, (elé-tolakodik) ösz. k. Tolakodva elé- vagy előre jön. A nagy tömeg közöl elétoELESKÜSZIK, (el-esküszik) ösz. k. 1) Folyto-lakodni. V. ö. ELÉ, (3) és TOLAKODIK. nosan esküszik. 2) Esküvel eltagad, s ekkor áthatólag használtatván tárgyesetet kiván. Elesküszi a hitét, nemzetét, hazáját. ELESKÜVÉS, (el-esküvés) ösz. fn. Esküvel erősített eltagadás. ELESTVELĖDÉS, (el-estvelėdés) ösz. fn. 1) A napnak lealkonyodása. 2) Estveli ideig eljutás, elkésés. ELESTVELÉDIK, (el-estvelėdik) ösz. k. 1) Az idő késő estére hajlik. 2) Valakit a késő est elér. Elestreledtünk már, tovább nem mehetünk. ELÉTÖR, (elé-tör) ösz. önh. Erőszakosan, vagyis a körülötte vagy előtte álló akadályokat elrontva, szétzúzva elé avagy előre nyomúl. ELÉUGRAT, (elé-ugrat) ösz. mivelt. Lovas emberről mondatik, midőn lóháton hirtelen eléterem valahonnan. Eléugratott a rejtekből. ELÉUGRIK, (elé-ugrik) ösz. k. Ugorva itt vagy ott terem, elétünik, eléáll. A vitéz veszélyben látván bajtársát legott eléugrott. Hegedüszóra eléugranak a legények. 119 ELÉÚSZIK-ELEVENÉSZIK ELEVENGYÖKÉR—ELEVENÜL 120 ELÉÚSZIK, (elé-úszik) ösz. k. Úszva elésiet, | ket és módokat az elevenedik igétől kölcsönzi, lásd: eléjön. A vízbe dobott uszkár ismét eléúszik. ELEVENÉDIK. ELEV, (el-ev) fn. tt. elev-et. Molnár Albertnél tanigazság, melyet előre fölteszünk, mint bebizonyított dolgot. (Lemma). ELEVE, (el-ev-e) ih. Előre, mindenek előtt, elő időben. Azt eleve láttam, tudtam. Eleve megértettem, eleve megmondottam. Régibb iratainkban a térről is mondatik. Eleve megyen vala. Eleve jőnek. (Tatrosi cod.). Legrégibb nyelvemlékünkben szintén a föntebbi módon írva mint főnév jelent istent: Teremteve eleve mi isemucut, azaz teremté elő vagy élő (isten) mi ősünket. Révai fejtegetése szerént am. élő (vivens), azon időben tehát szerinte az Isten szó mellett ez is divatozott volna, mely a héber syrus, chaldeai nyelvben is él, el, eloa, elohu alakokban fordúl elé. Antiq. Lit. Hung. 122. stb. 1. V. ö. ELEVEN. ELEVENGYÖKÉR, (eleven-gyökér) ösz. fn. I. CZITVOR. ELEVENÍT, ELEVENIT, (el-ev-en-ít) áth. m. elevenít-étt, htn. —eni v. -ni. 1) Ami nem él vagy megholt, megdöglött, azt életre támasztja, elevenné teszi. V. ö. ELEVEN. 2) Élénkké, vidorrá, mozgé konynyá tesz. A jó bor föleleveníti a szomorúkat. ELEVENÍTÉS, (el-ev-en-ít-és) fn. tt. elevenítés-t, -ek. Cselekvés, mely által valaki vagy valami elevenné lesz. tb. ELEVENÍTŐ, ELEVENITŐ, (el-ev-en-ít-ő) mn. tt. elevenítő-t. 1) Elevenné tevő, életre támasztó, fölélesztő. 2) Vidító, élénkké tevő. Elevenítő mulatságok, szerek. ELEVENKE, (el-ev-en-ke) mn. tt. elevenkét. ELEVED, (el-eved) ösz. önh. Az ev elterjed Virgoncz, élénkded. Mondatik kisebb állatokról, merajta, ev lepi el. Eleved a seb. V. ö. EV. lyek élénksége aránylag nem nagy hatásu, és ifjakról, leányokról, gyermekekről. ELEVEDÉS, (el-evedés) ösz. fn. A sebnek, kifakadásnak azon foka, midőn evbe megyen által. V. ö. EV. ELEVEÉRŐ, (eleve-érő) ösz. mn. Korán érő, jókor érő. Eleveérő körte, cseresznye, burgonya, kukoricza. ELEVEN, (el-ev-en, él gyöktől) mn. tt. eleven-t, tb. -ek. 1) Lényről mondatik, mely él, melynek életműködései gyakorlatban vannak. Hogy ne ugrálna az eleven, mikor a holt is mozog. (Km). A Bécsi codexben az Istenről is mondatik : Mert nem imádok kézzel alkotott bálványokat de eleven Istent, ki teremtette mennyet és földet.“ Dániel proféta 14. fejezet. Ma: élő Isten. Miből megtetszik, hogy az eleven vagy élő Isten a bálvány-nak tétetik ellenébe. 2) Ép, mozgó, romlatlan, élénk. Eleven szín, eleven szemek, eleven kéneső, eleven föld, eleven szén. Átv. Valakinek elevenére tapintani, elevenébe hatni, azaz érzékeny oldalát érinteni. A Debreczeni Legendás könyben eleveny. Eredetre nézve az él ige részesülőjének (élő, éleve) származéka, s képzésre olyan, mint: merő, merev, mereven. Ilyformán fejlett ki a hal-ból halavány, tel-ből televény, kel-ből kelevény. ELEVENÉDÉS, (el-ev-en-ed-és) fn. tt. elevenedés-t, tb. —ék. Élni kezdés. Élénkülés. V. ö. ELEVENEDIK. : ELEVENOLAJ, (eleven-olaj) ösz. fn. Földi olaj, földi gyanta. ELEVENSÉG, (el-ev-en-ség) fn. tt. elevenség-ét. Az ép testben a vér könnyü forgásának jelensége, mely leginkább vidor, élénk, mozgékony lejtésekben mutatkozik. Elevenség a szemekben, a járásban, menésben, a beszédben. Átv. ért. a léleknek ébersége, könnyü repkedése, a tárgyak fris felfogásában ügyessége. ELEVENSÖVÉNY, (eleven-sövény) ösz. fn. Általán élő cserjékből, bokrokból, növényekből álló sövényféle kerítés. Különösen 1. FANZÁR (Lycium). ELEVENSZÉN, (eleven-szén) ösz. fn. Égő szén, parázs. V. ö. SZÉN. ELEVENSZÜLŐ, (eleven-szülő) ösz. mn. Általán, ami elevent szül. Különösen az állatok azon osz tályairól mondatik, melyek nem tojások, hanem élve hozott magzatok által szaporodnak és tenyésznek, milyenek az emlős állatok. ELEVENEDIK, (el-ev-en-éd-ik) k. m. elevenedELEVENTE, ELEVENTEN, (el-ev-en-te vagy tem, —tél, —étt. 1) Ami életnélküli volt, vagy meg--ten) ih. 1) Elevenen, azaz élve, nem halva. Elevente holtnak látszott, élni kezd. A tetszhalott elevenedik. A eltemetni valakit. Elevente megnyúzni a békát. 2) Éltékiszáradva hevert békák elevenednek, midőn eső éri őket. ben, midőn még eleven vagy élő volt „Mert e hitető 2) Élénk, vidor, mozgékony kezd lenni. A lábadozó még elevente (vivens) így mondott." Tatrosi codex. betegnek szemei, orczái elevenednek. Máté 27. A régi magyar Passióban : Mert ez csalárd mondotta még eleventébe." Olyan mint ifjonta, éjente, naponta (melyet hibásan használnak,naponként kelyett). ELEVENEN, (el-ev-en-en) ih. Élve, nem halva, nem dögölve. Némely halakat elevenen, némelyeket döglötten visznek a piaczra. Elevenen eltemetni valakit. ELEVENÉSZIK, (el-ev-en-ész-ik) k. Csak a jelen időben használtatik ezen alakjában, a többi idő- 1. ELEVENEN, ELEVENTE. ELEVENÜL, ELEVENÜL, (1), (el-ev-en-ül) ih. ELEVENÜL, ELEVENÜL, (2), (el-ev-en-ül) önh. 1) Élettelen, vagy holtnak tetszett állapotból élő állapotba megy által. Fölelevenülnek a holtak is, ha ez történik. 2) Vidámúl, élénkké lesz, neki frisül. ELEVENVÖRÖS, (eleven-vörös) ösz. mn. Világos vörös, mely a sötét vagy haragos vörösnek ellentétetik. Elevenvörös pipacsok. ELEVERENDĖL, (eleve-rendėl) ösz. áth. Valakinek jövendő sorsát előre elhatározza, valakit bizonyos állapotra vagy czélra szán. ELEVERENDELTSÉG, (eleve-rendeltség). Hittani ért. a régi Pelagiánusok tana, mely szerint az Isten előre meghatározta az egyes emberek üdvözülését vagy elkárhozását, nem tekintvén azok erényes vagy gonosz tetteikre. (Praedestinatio). : ELEVÉRŐ, (elev- v. eleve-érő) ösz. mn. Korán, jókor érő. Elevérő burgonya, kukoricza. Használják Gömörben, Bodrogközben stb. Eredetileg eleve érő. ELEVESĖDIK, (el-evesédik) ösz. k. Egész terjedelmében evessé leszen, ellepi az ev. Elevesedett a seb. ELÉVÉSZ, (elé-vész) ösz. áth. Valamely félre álló, elrejtett, eltett tárgyat szem elé hoz, magához vesz. Unalmában elévesz egy könyvet, és olvas. Vedd elé, ha eltetted. Ha el nem költötted volna, jó lenne most elévenni. Ha eléveszem azt a botot. ELEVEZ, (el-evez) ösz. önh. Evezve, odább balad, csónakon, dereglyén stb. eltávozik. Általán, evezős, vizi járművön elmegy. ELEVEZÉS, (el-evezés) ösz. fn. Evezve tovább baladás, eltávozás, illetőleg: elladikázás, elcsónakozás, elhajózás. ELÉVÍT, ELÉVIT, (el-évít) ösz. áth. Valamely jogot elévültté tesz. Máskép: elidősít. V. ö. ELÉVÜLT, ELÉVÜL. ELÉVÍTÉS, ELÉVITÉS, (el-évítés) ösz. fn. Valamely jognak elévültté tétele. Máskép: elidősités, idősités. ELFACSARÁS, (el-facsarás) ösz. fn. Valaminek facsarás általi elfordítása. ELFAGY, (el-fagy) ösz. önh. Fagy által elromlik. Mondatik a növényekről és állatokról, midőn életmüszereik vagy tagjaik a nagy hideg által elfonnyadnak, elsenyvednek, s további müködéseikben akadályozvák. Elfagytak a vetések, szőlők. Elfagyott keze, lába, orra, füle. V. ö. FAGY, önh. ELFAGYÁS, (el-fagyás) ösz. fn. Az állati vagy növényi testnek, műszereknek fagy általi megromlása, V. ö. FAGY, önh. ELFAGYOTT, (el-fagyott) ösz. mn. Fagy által megromlott. Elfagyott kezek, lábak. Elfagyott gabona, szőlő. V. ö. FAGY. ELFAJLIK, (el-fajlik) ösz. k. Szokottabban 1. ELFAJZIK. ELFAJÚL, ELFAJUL, (el-fajúl) ösz. önh. Eredeti fajától eltér, más természetet ölt, mint eredeténél fogva kellene birnia; elsatnyúl, elhitványúl. Néha a vitéz, bátor apák gyermekei gyávákká fajulnak el. Elfajúl a barom, a növény, midőn nem hasonló nemes faj által szaporodik, tenyészik. Kórtanilag: elfajulnak a nyavalyák, midőn újabb, s egészen különböző kórjelekkel tünnek föl. Erkölcsi ért. gonoszszá, erkölcstelenné változik el. Elfajult gyermek. V. ö. FAJ. ELFAJÚLÁS, ELFAJULÁS, (el-fajulás) ösz. fn. Az eredeti fajtól eltérés, midőn az állat vagy növény más természetet ölt, mint eredeténél fogva kel lene birnia. V. ö. ELFAJÚL. latnak ELFAJULTSÁG, (el-fajultság) ösz. fn. Az álvagy növénynek azon állapota, midőn eredeti fajának jellemeiből ki van vetkőzve. Erkölcsi ért. az erény útjáról elvetemedés. ELFAJULT, (el-fajult) ösz. mn. Önfajától eltért, elütött; elsatnyult, elhitványúlt; az erkölcsiség útjáról eltévelyedett, gonosz. Öseitől elfajult nemzeELÉVÜL, ELÉVÜL, (el-évül) ösz. önh. Bizo-dék. Elfajult gonosz fiú. V. ö. FAJ, ELFÁJÚL. nyos, a törvény által meghatározott idő alatt nem gyakoroltatott valamely jog megszünik, sőt ezáltal gyakran másik részről életbe lép, pl. ha valaki bizonyos birtokban a törvény által határozott idő alatt jogát nem gyakorlá, hanem azt más tevé, anélkül hogy akadályoztatott, vagy zavartatott volna benne; az ily birtok, az azt használó részére és javára elévül, máskép: elidősül, s ezen elévülés arra nézve, akire az így elévült jog ruháztatott, némely jogászok által és polgári törvénykönyvekben, pl. az osztrákban, elbirtoklásnak mondatik. ELFAJZÁS, (el-fajzás) ösz. fn. Az állatnak vagy növénynek eredeti nemétől inkább külső, mint belső okokból történő eltérése. ELFAJZIK, (el-fajzik) ösz. k. Inkább külső, mint belokoknál fogva tér el fajától, milyenek az állatok és növényekre nézve a föld, az éghajlat, a táplálék változtatása, fajok keveredése stb. ELFAJZOTT, (el-fajzott) ösz. mn. Eredeti fajának jelleméből, leginkább külső okoknál fogva kivetkőzött, más fajuvá változott. Idegen éghajlat alatt ELÉVÜLÉS, ELÉVÜLÉS, (el-évülés) ösz. fn. Midön valamely jog, az eredeti jogbirtokosnak elhanyagolása miatt, bizonyos idő mulva elenyész és gyakran egy másikra, t. i. arra száll, ki azt azon idő alatt akadály és ellenvetés nélkül használá vala. Más-elfajzott állatok, növények. kép: elidősülés, idősülés, idősület (Praescriptio). V. ö. ELÉVÜL ELFAKAD, (el-fakad) ösz. önh. Fakadva szétmegy, elömlik, elreped. A megnyomott halhólyag elfa |