kony ormánynyal, két igen hosszú, vastag és meghajlott agyarral, rövid nyakkal, apró szemekkel, nagy, lefityegő fülekkel, vastag, idomtalan lábakkal, vékony farkkal, s vastag és ritkás szőrözetű bőrrel.

Hellenül éqas, lat. elephas, elephantus, ezekből pedig több nyelvekbe által ment, s eredetét némelyek véleménye szerént a héber szóból vette volna, melynek jelentése: 1) valamihez szokott, szelidült, 2) ökör, 3) vezér, főnök. Törökül fil.

ELÉFUT, (elé-fut) ösz. önh. Futva elé, vagy szem elé siet, jön. A sereg közöl kiszólított lovas eléfut. A gazdasszony pipegetésére eléfutnak a baromfiak. — ELÉG, (el-ég) ösz. igeképző, pl. széd-eleg, eny-eleg, leb-eleg, híz-eleg, ögy-eleg. L. L és G betük mint képzők.

ELÉG, (1), (el-é-ig vagy csak el-ig) mu. tt. eleget. Fokozatai nincsenek. Értelme: 1) Főnevek mellett annyi, minél több nem kell, vagy : mivel be lehet érni, mi a szükséget tökéletesen pótolja. Ha

ELEFÁNT, ALSÓ—, FELSŐ-, falvak Nyitrazánkban elég bor, és gabona terem. Budapestnek elég

megyében; helyr. Elefánt-on, -ra, -ról.

vize van. 2) Melléknevek vagy melléknév gyanánt álELEFÁNTAGYAR, (elefánt-agyar) ösz. fn. Azló főnevek mellett: türhető, meglehetős mennyiségü,

elefánt hosszú, kigörbedő, hófehér agyara.

helybenhagyható, s ekkor inkább névhatározó. Elég ELEFÁNTCSONT, (elefánt-csont) ösz. fn. Azon jó ház ez még. Ez a ruha elég csinos. Elég szép beszé fehér, fínom és kemény fognemű test, mely az ele- det mondott. Elég beteg az is, ki beteget emel. (Km). fántnak két nagy hosszú és előrenyomuló agyarát | Elég nyavalya a vénség. (Km). Elég kutyadolog. Töbteszi, s melyből igen fínom drágamüvek készülnek. Költői nyelven a tisztafehérségnek eszméjét fejezi ki. | Máskép elefánttetem. Elefántcsontból való torony. (A Szűz Mária litániájában).

ELEFÁNTCSONTMIVES, (elefánt-csont-mives) ösz. fn. Ki elefántcsontból különféle műveket készít. | ELEFÁNTCSONTMÜ, (elefánt-csont-mü) ösz. fn. Mű, mely elefántcsontból készült, pl. szelencze, kardmarkolat, késnyél stb.

ELEFÁNTCSONTMÜÁRUS, (elefánt-csont-műárus) ösz. fn. Aki elefántcsontból készített fényüzési

műveket árul.

ELEFÁNTCSONTPOR, (elefánt-csont-por) ösz. fn. Megégetett és porrá törött elefántcsont.

ELEFÁNTFOG, (elefánt-fog) ösz. fn. 1. ELEFÁNTAGYAR.

ELEFÁNTKÓR, (elefánt-kór) ösz. fn. Bélpoklosság egyik neme; napkeleti kór, mely rákféle fekélyekben jelenkezik, s melytől a lábszárak vastag elefántbör alaku hártyával behuzódnak. (Elephantiasis). ELEFÁNTORDÍTÁS, (elefánt-ordítás) ösz. fn. Az elefántnak sajátságos tompa vastag hangja, V. ö. BARCZAG, BARCZAGÁS.

ELEFÁNTORMÁNY, (elefánt-ormány) ösz. fn. Az elefántnak hosszasan lenyuló orra, mely egészen izmokból és idegekből áll, s melylyel kéz gyanánt él, és ételt italt vesz magához.

ELEFÁNTPAPIR, (elefánt-papir) ösz. fn. Átv. ért. a papirnak legnagyobb és legerősebb neme.

ELEFÁNTREND, (elefánt-rend) ösz. fn. Dániai lovagrend, melyet IV. Kanut király 1190-ben állított volt, s I. Krisztián 1458-ban megujitott. A

rend czímere arany elefánt.

bes helyett igehatározóként: elegen. Mi elegen vagyunk, de ti kevesen. Midőn a mondatban a van ige alattomban értetik, jelző gyanánt tekintendő, pl. Elég egy rés egy kerten. (Km). Elég egy ebre egy kölöncz. (Km). Elég az hozzá. (Szójárás). Elég egy bőr egy rókáról. (Km). Elég ennyi egyhuzomban. Elég egy lepény egy sütésre. (Km). Elég egy pap a templomban. (Km). Nem elég csak orrunkig nézni. (Km). Torkig elég. Untig elég. Több az elégnél. Telegdinél, s némely más régieknél eléfordúl: elég neven venni valamit, azaz beelégedni valamivel. Néha főnév gyanánt is divatozik, péld. eleget tenni; vagy igehatározó gyanánt, pl. eleget járni, dolgozni.

Gyöke el teljességet, a maga nemében sokaságot jelent, 1. EL (2).

ELÉG, (2), (1. fönebb) ih. Teljes bőségben, türhetőleg, helybenhagyhatólag. Elég ebül vagyunk. Elég roszul, elég gazul, elég bolondul cselekedtél. Elég jól, elég hamar, elég szaporán. Némely tájakon, péld. Mátyusföldén, használtatik alig helyett. Elég birtam vele, oly erős.

ELÉG, (3), (el-ég) ösz. önh. Tűz által elhamvad, elromlik. Elégett a házunk. Volt egyszer egy ember, szakálla volt kender, meggyúladt a kender, elégett az ember. (Mese). V. ö. ÉG, ige.

ELEGÉDENDÖ, (el-eg-éd-end-ő) mn. Elegendő helyett használják némely vidékiek, de emez szokottabb, ámbár amaz elemzésileg helyesebb, mert az elégedik igének részesülője.

ELÉGEDETLEN, (el-é-g-éd-etlen) mn. tt. elégedetlen-t, tb. -ek. 1) Kinek valami nem elég, ki valamivel nem éri be, ki többet kiván. 2) Átv. ért. s polgárzati tekintetben, ki az országos ügyek állapotát rosznak tartván ennek megváltoztatása végett nyugtalankodik. Elégedetlen kuruczok. 3) Mint határozó : ELÉGEDETLENSÉG, (el-é-g-éd-etlen-ség) fn.

ELEFÁNTTETEM, (elefánt-tetem) ösz. fn. 1. elégedetlenül. ELEFÁNTCSONT.

ELÉFORDÍT, (elé-fordít) ösz. áth. Valamit úgy | tt. elégedetlenség-ét. Állapot, midőn valaki azzal, ami fordít, hogy előre álljon. Eléfordítja az éghasító ka- van, be nem éri, többet kiván, a dolgok jelen állását lapot. Eléfordítja a hátas tarisznyát. Jobban elő- roszallja, s a miatt nyugtalankodik, háborog. A nép fordít. között nagy az elégedetlenség.

ELÉGEDETT, (el-ég-éd-étt) mn. tt. elégedett-et. 1 Aki azzal, ami van beéri, a dolgok jelen állását nem roszallja, többet nem kiván. 2) Vegyészileg elégedettnek (saturatus) mondatik a folyadék, midőn valamely idegen anyaggal, mely benne feloszolva van, egészen eltelik. Máskép: telült, telített.

ELÉGEDETTSÉG, (el-ég-éd-ett-ség) fn. tt. elégédettség-et. Állapot, midőn valaki azzal, ami van, beéri, többet nem kiván, holmi vágyak miatt nem nyugtalankodik. Elégedettségben élni.

ELÉGÉDIK, (el-é-g-éd-ik) k. m. eléged-tem, ―tel, —¿tt. Azzal, ami van, beéri, többet nem kiván. Ezen értelemben meg vagy be igekötöt kiván maga elé; különben, s tulajdonképen annyit tesz, mint : azon állapothoz, mértékhez közelít, melylyel be lehet érni. Mindennel megelégedni, kevéssel beelégedni.

ELÉGÉL, (el-é-ig-él) áth. m. elégel-t v. eléglétt, htu. -mi v. elégleni. Valamit elégnek tart, vél. Elég lena valakinek iparkodását. A hangugratók közé tartozik, s a ragozásban ezek szabályait követi.

ELÉGÉTT, (el-égétt) ösz. mn. 1) Tűz által elhamvadt, részeire feloszlott, elrontott. Elégett ház, elégett fa. 2) Átv. ért. kinek házát, jószágát a tűz elpusztította. Szegény elégettek vagyunk.

ELÉGGÉ, (am. el-é-ig-vé) ih. Annyira, oly mértékben, mennyire kell, vagy illik, vagy mennyivel be lehet érni, minél több nem kell. Eléggé tudakozódtam felőle. Eléggé mondottam neki, ne cselekedje azt. Állhat helyette az eleget szó. Eleget tudakozódtam, eleget mondottam.

ELÉGÍT, ELÉGIT, (el-é-ig-ít) áth. m. elégít-étt, htn. —eni v. —ni. 1) Szükséget pótol, betölt, kivánatnak eleget tesz; étellel itallal jól tart. Kielégíteni az éhezőket. 2) Fizet annyit, mennyivel tartozik. Kielégíteni a hitelezőket, a munkásokat, a mesterembereket.

ELÉGÍTÉS, ELÉGITÉS, (el-é-ig-ít-és) fn. tt. elégítés-t, tb. —ék. Szükség pótolása, betöltése; valamely kivánatnak elégtétel; jóltartás.

ELÉGKÉP, ELÉGKÉPEN, (elég-kép v. képen) ih. Eleget tevő módon, kielégítőleg.

ELÉGELL, (el-é-ig-ell) 1. ELÉGÉL. ELEGENDŐ, (el-e-ig-end-ő) mn. tt. elegendő-t.-ék. Elégnek tartás. Megeléglés. Meg van rövidítve az elégedendő részesülői szóból. Annyi, mennyivel be lehet érni, minél többet kivánni nem kell. Eredetét tekintve, minthogy jövendőt jelent, annyit tenne, mint : mivel jövőre be lehet érni, pl. Egész esztendőre elegendő (mivel beelégedendünk) ga

ELÉGLÉS, (el-é-ig-el-és) fn. tt. eléglés-t, tb.

bonánk termett.

ELEGENDŐEN, ELEGENDŐLEG, lásd: ELE

GENDÖN.

ELEGENDŐKÉP, ELEGENDŐKÉPEN, 1.

ELEGENDŐN.

ELÉGÖRDÍT, (elé-gördít) ösz. áth. Gördítve szem elé hajt, tol. Elégördíteni az ágyuba teendő golyókat. Elégördíteni a hordókat. Átv. ért. ellenvetést, nehézséget vet elé. Beszédében nagy dolgokat gördített elé. V. ö. GÖRDÍT.

ELÉGÖRDÜL, (elé-gördül) ösz. önh. Gördülve nyomúl, halad szem elé. Átv. ért. ellenvetés, nehézség áll vagy vetődik elé. Többek között az is elégördült, hogy.... Útjában, vállalatában nagy akadályok

gördültek elé.

ELÉGSÉG, (el-é-ig-ség) fn. tt. elégség-et. Szük

ELEGENDŐN, (el-eg-end-ő-en vagyis el-ég-édend-o-en) ih. Oly mértékben, oly mennyiségben, mely-ségnek, kivánságnak teljes mértékben betelése; jóllalyel jövőre be lehet érni. Elegendőn megjutalmazni a kás. Nehéz minden embernek elégségét tenni. Elégségig vités tettet valamely fekvő birtokkal. Búzánk, borunk evett és ivott. elegendőn termett.

ELEGENDŐSÉG, (el-eg-end-ő-ség vagyis: elég-ed-end-ő-ség) fn. tt. elegendőség-et. Oly mérték, mennyiség valamiből, mivel jövőre be lehet érni. Takarmánynak, gabonának elegendősége.

ELÉGÉS, (el-égés) ösz. fn. Valamely testnek tűz általi elhamvadása, feloszlása, elromlása. Elégés ellen védelmezni a házat.

,Ahol ki nem telik az úri vendégség
Annak úti társa a nincsen elégség."
Székely népköltés. Krizától.

ELÉGSÉGÉS, (el-é-ig-ség-ės) mn. tt. elégséges-t v. -et, tb. -ek. Szükséget megszüntető, kivánatot beteljesítő; bőséges. Elégséges étel, ital. Elégséges takarmánynyal el vagyunk látva. Ez annyi embernek

ELÉGÉSZIK, (el-ég-ész-ik) k. 1. ELÉGEDIK | nem elégséges helyiség. V. ELÉGSZIK.

ELEGET, (el-eg-et) ih. Nagy mennyiségben, nagy bőségben, gyakran, sokáig. Eleget ettem, ittam. Eleget beszéltem neki, de hiába. Eleget láttam őt. Én már eleget éltem.

ELÉGET, (el-éget) ösz. áth. Valamely testet tüz által elhamvaszt, részeire feloszlat, elromlaszt. Egy télen sok fát elégetnek Budapesten. Elégetni a titkos irományokat, leveleket. V. ö. ÉGET.

ELÉGETÉS, (el-égetés) ösz. fn. Valamely gyulékony testnek tűz általi elhamvasztása, részeire föloszlatása, elrontása. Holmi gizgaznak elégetése.

ELÉGSÉGESEN, (el-é-ig-ség-és-en) ih. Teljes mértékben, bőségben, mennyiségben, minden további kivánást, szükséget megszüntetőleg. Elégségesen lakoltunk büneinkért. És elégségesen folytak a vizek. (Káldi, 4. Esdr. 1. 20.)

ELÉGSZER, (el-é-ig-szer) ih. Annyiszor, a mennyi elég; sokszor, gyakran. Elégszer mondtam, ne tedd azt. Elégszer voltam nálatok.

ELÉGSZIK, (el-é-ig-szik) k. multját az elégédík igétől kölcsönzi: elégédtem, elégédtél, elégedett, valamint a mutató mód jelenjén kivül általán a többi időket is elégedem, elégedjél, elégedném, elégédendėm,

:

107

ELÉGTELEN-ELEGY

ELEGYÁRUK-ELEGYÍTHETŐ

108

elégedni, elégedvén, elégédő, 1. ELÉGÉDIK. A termé-egyveleg származott. Mi szerint elegy alapérteménye szet kevéssel megelégszik. (Km). A szerencse ritkán elég- | volna : több különböző részekből öszveállított, kevert szik meg egy csapással. (Km). valami egy. V. ö. VEGY.

ELÉGTELENÜL, (el-é-ig-telen-ül) ih. Elégség nélkül, elégtelen állapotban, elégtelen módon.

ELEGYÁRUK, (elegy-áruk) ösz. fn. többes számban, tt. elegyáruk-at. Különféle nemü vegyes, keverék áruk, péld. a szatócsoknál.

ELEGYBELEGY, (elegy-bel-egy) kettőzött szó. 1) fn. tt. elegybelegy-et. Holmi különnemü részekből öszveállott vegyíték, keverék, 2) mn. kevert, hánytvetett, diribdarab, háji báji. Elegybelegy régi kéziratok. ELEGYEDIK, (el-egy-ed-ik) k. m. elegyed-tem,

tél, ett. 1) Keveredik, vegyül valamivel. Ha a bor eczettel elegyedik, szinte eczetté válik. 2) Valamibe avatkozik. Más ügyébe, dolgába elegyedni.

ELEGYENGETÉS, (el-egyengetés) ösz. fn. 1) Valamely rögös térnek, folytonos munka általi egyenessé tevése, simára huzása. 2) Szövevényes, nehéz

ELEGYENGET, (el-egyenget) ösz. áth. 1) VaELÉGTÉT, ELÉGTÉTEL, (elég-tét v. tétel) lamit folytonos munka által egyenessé tesz. Elegyenösz. fn. 1) Általán kötelességnek, tartozásnak telje- getni a zsombékos réteket, a hantos földeket. 2) Valasítése. 2) Különösen, jogtanilag: kárnak visszatérímely ügyet, mely némi nehézségekkel van öszvekaptése, sértett becsületnek visszaállítása. Elégtételt adni csolva, helyesen elintéz, bevégez. 3) Tréfás kifejezésvalakinek. 3) Fenyítő törvényben: büntetés, melyet ben: elpuhít, jól elver valakit. Elegyengették a hátát. a gonosztevőre biróilag szabnak és végrehajtanak. 4) Erkölcsi ért. oly cselekedet, mely által a sértő, vagy bűnös fél önként, lelke belső sugalmából megbánja tettét, s azt valamely külső jellel, például meg-ügynek elintézése. követés által nyilvánítja. 5) Ker. katholikai ért. a penitencziatartás szentségének azon alkotó, sőt lényeges ösz. fn. 1) Visszálkodást, pert mindakét félnek megrésze, melynélfogva a töredelmesen meggyónt bűnös elégedésére elintéz. 2) Szövevényes ügyet megfejt, a gyóntató atyától rendelt jóságos cselekedeteket | nehézségeit eloszlatja. végrehajtja, az ajánlott vagy parancsolt lelki gyógyszereket lelkiösmeretesen használja, a bűnre vezető alkalmakat kerüli, s az egyházi fenyíték által kiszabott büntetést kiállja.

ELÉGTEVŐ, (elég-tevő) ösz. mn. Ki az elégtételt jogi, fenyítési, erkölcsi vagy vallási értelemben teljesíti. V. ö. ELÉGTÉT.

ELEGYENLÍT, ELEGYENLIT, (el-egyenlít)

ELEGYES, (el-egy-es) mn. tt. elegyes-t, v. et, tb. -ek. Elegy, azaz különnemü vagy faju részekből álló. Elegyes gabona, mely péld. buzából és rozsból áll. Elegyes kövér hús, melynek némely részei kövérek, mások ösztövérek.

ELEGYEST, (el-egy-es-t) ih. Keverve, vegyest, különnemü vagy faju részekből állva. Vörös bort fe

ELÉGÜL, ELÉGÜL, (el-é-ig-ül) önh. m. elé-hérrel elegyest inni. gül-t. Be, meg igekötőkkel használtatik : beelégül, megelégül, azaz : beéri valamivel, többet nem kiván. V. ö. ELÉGSZIK.

ELÉGÜLÉS, ELÉGÜLÉS, (el-é-ig-ül-és) fn. tt. elégülés-t, tb. —ék. Valamivel beérés, valamin megnyugvás. Elégülését kijelenteni.

ELÉGÜLETLEN, ELÉGÜLETLENSÉG, 1. ELÉGEDETLEN, ELÉGEDETLENSÉG.

ELÉGÜLT, (el-é-ig-ül-t) mn. tt. elégült-et. Aki valamivel beéri, valamin megnyugszik.

ELÉGÜLTEN, (el-é-ig-ül-t-en) ih. Megelégedve; megnyugodva.

ELÉGÜLTSÉG, (el-é-ig-ül-t-ség) fn. tt. elégültség-ét. Állapot, midőn valakinek kivánsága, vágya teljesedve van; jóllakás. Elégültségig enni.

ELEGY, (el-egy) mn. tt. elegy-et. Vegyes, kevert, mi több idegen nemü részekből áll. Vízzel elegy bor. Elegy irományok. Elegy versezetek.

ELEGYETLEN, (el-egy-etlen) mn. tt. elegyetlen-t, tb. —ėk. Nem vegyes, nem vegyült, vegyületlen, tiszta. Elegyetlen tiszta borok.

ELEGYÍT, ELEGYIT, (el-egy-ít) áth. m. elegyít-ett, htn. —eni v. —ni. Vegyít, kever, különnemű részekből valamit öszveállít. Elegyíteni a szénát árpaszalmával. Téjbe lisztet elegyíteni. Egybeelegyíteni. Fehér liszthez feketét elegyíteni. Átv. ért. magát elegyíti am.

avatkozik. Magát idegen ügyekbe hivatlanul elegyíteni. ELEGYÍTÉS, ELEGYITÉS, (el-egy-ít-és) fn. tt. elegyítés-t, tb.-ék. Keverés, vegyítés. V. ö. ELEGYÍT.

ELEGYÍTETT, ELEGYITÉTT, (el-egy-ít-ett) mn. tt. elegyített-et. Kevert, vegyített, idegen vagy különnemü részekből öszveállított. Elegyített érczek. Vízzel elegyített bor.

ELEGYÍTHETŐ, (el-egy-ít-het-ő) mn. tt. elegyíthető-t. Amit másféle valamivel keverni, vegyíteni lehet. Elegyíthető borok, érczek.

Eredetileg talán elvegy volt, az el és vegy (mixtum) elemekből. Átvetve hasonló értelmű: egyel, mely- ELEGYKERESKEDÉS, (elegy-kereskedés) ösz. ből egyelít elegyít, továbbá az egyvel, melyből fn. Elegyárukkal kereskedés.

ELEIBE, (el-é-je-be v. el-é-je-ve) 1. ELÉBE. ELEIN, (el-ő-i-n v. elő-je-en) határozó. Am. elején, tiszta suly. az első részben, valaminek kezdetén.

ELEKES, (2), falu Erdélyben, Alsó-Fejér megyében; helyr. Elekes-én, —re, -ről.

ELÉL, (el-él) ösz. önh. Életét folytatja, meg nem hal. Még elélhet tudja Isten meddig. Holtig majd csak elélünk. Áthatólag tárgyesettel: 1) bizonyos időt életben eltölt. Elél még egy-két esztendőt. 2) Elfogyaszt, eleszik iszik valamit. Eléli minden vagyonát.

ELÉLEMÉDÉTT, (el-élemédétt) ösz. mn. Aki hosszu életet élve elkorhadt, elvénült. Elélemedett agg emberek.

ELÉLEMĖDIK, (el-élemédik) ösz. k. Élete hosszu időre terjedvén elkorhad.

ELÉLOPÓDZIK, (elé-lopódzik) ösz. k. Lopódzva eléjő, azaz, titkon, sunnyogva, elébuvik. V. ö. ELÉ és LOPÓDZIK.

Ezen szóról sokan azt tartják, hogy az a latin elementum-ból metszetett el; azonban mellőzve, hogy ezt magában a latinban nem egykönnyen lehet megfejteni, s általán alimentum módosulatának hiszik, száz meg száz magyar példánk van reá, hogy az el dús sarjadékú tisztán magyar gyökünkből a legszabályosabban, s legegyszerűbben alakúlt. Az el gyöknek egyik közvetlen származéka elő, mely a régi nyelvemlékekben első értelemben is vétetett. Az ő képző, mint számtalanszor eléjön nyelvünkben, igen könnyen változott ü-vé, ez ismét valamelyik ajakhanggá, mint ezekben is nyel-ö nyel-v, ölö ölv, enyő v. enyű enyv, melyek mindkét alakban is léteznek vagy a tájbeszédben vagy a régi nyelvemlékekben. ELELŐZ, (el-előz) ösz. áth. m. elelőz-tem, —tél, De az ajakhang sok esetben közbe veszen még egy -ött. Előmunkát teljesít, öregéből, nagyjából elcsé- segéd önhangzót is, mint al al-ó al-om és al-ap, figyel pel, péld. gabonát, magvas kendert. Kemenesali szó. figyel-ő figyel-em, ural ural-ó ural-om, ol oló olv és olom v. ólom, jár-ó jár-v jár-om, sőt még további kiELÉLT, (el-élt) ösz. mn. 1) A gyönyöröknek sarjadzással is mint mer-ő mer-ev mer-ev-en, el-ő el-ev túlságos élvezése vagy sok viszontagságok, nyavalyák el-ev-en stb. V. ö. -ALOM főnévképző. Jelen alakmiatt időnek előtte megvénhedt, elkorhadt. Elélt fia-jában csak az újabb korban lett divatos, de eléjön talság. 2) Életben eltöltött. Ha elélt napjaimra viszszagondolok.

ELÉLÖK, (elé-lök) ösz. áth. Valamit úgy lök, meglök, hogy elényomuljon, lóduljon.

ELÉLTESĖDIK, (el-éltesédik) ösz. k. Elvénül, elöregedik, agg korba jut.

elev alakban mint főnév már Molnár Albertnél is. —ELĖM, (el-ėm) névképző, vastaghangon -ALOM, 1. ezt.

ELÉMÁSZ, (elé-mász) ösz. önh. Mászva szem ELÉLÜKKEN, (elé-lükken) ösz. önh. Véletle-elé jön, elényomúl. Eő után elémásznak odvaikból a nül eléáll. Székely szólás. (Kriza gyűjteményében). békák. V. ö. MÁSZ.

ÉLEMĖDĖTT, (él-em-ed-étt) mn. tt. élemédétt-et. Nagy kort élt, vén koru. Élemedett ember.

ÉLEMÉDIK, (él-em-éd-ik) k. m. éleméd-tem, -tél, étt. Éltes koruvá lesz, vénül, megvénül, agg korba jut.

ELEMEL, (el-emel) ösz. áth. 1) Valamit egy helyről másra emelve tesz, visz, helyez által. V. ö. EL, (2) és EMEL. 2) Tréfás kifejezéssel: ellop.

ELÉMELYÉDIK, (el-émelyėdik) ösz. k. Valamitől elundorodik, csömört kap. V. ö. ÉMELYEG, ÉMELYEDIK.

ELÉMELYÍT, (el-émelyít) ösz. áth. Elundorít, kellemetlen íze által utálatra gerjeszt, fölkeveri a gyomrot. Az igen édes szerek elémelyítik a gyomrot.

ELEM, (el-em) fn. tt. elem-et. Eredeti értelménél fogva am. elő, első, ös valami. V. ö. EL, (1) és AM, EM, OM, ÖM képzők. Különösen. 1) A természettanban, a testnek azon alkotó részecskéi, melyekből az eredetileg öszveállott. Valamely testet elemeire feloldani. Különösen egyszerű elemek, melyek fölbonthatlanok, akár azért, mivel valósággal egyszerüek, akár azért, mivel a felbontásra megkivántató módok és eszközök még előttünk ismeretlenek. Ezek más néven vegyelemek vagy alapanyagok, melyek száma a tudomány jelen állásában a 60-at meghaladja, ilyenek a légnemü elemek: éleny, köneny, legeny, szeneny, fémnemüek horgany, vas, réz, ezüst, arany stb. Megjegyezzük, hogy az any eny végzetet, mely az elem kifejezésére szolgál, oly testek mellé nem szükséges tenni, mely a természetben tisztán föltaláltatván már a köz életben is saját nevezettel bír, pl. vas, réz, ezüst, ón, ólom. Az arany szó, mely különben is több más nyelvcsaládokban feltaláltatik, már a köz életben is csak any végzettel divatos. 2) A tanrendszerben, a tudománynak első alapja, melyre az építve van. A nyelvtan, a számtan, a bölcselkedés elemei. 3) A nyelvtanban, az egyes szók alkotó részei. A szót elemeire felbontani, péld. e szónak utasok, elemei: ut-as-ok, ennek vereget, elemei: ver-ég-et. 4) Valamely szellemi, erkölcsi egésznek részei. Az európai nemzetek törvényei régi és újabb elemekből állottak öszve. 5) Átv. ELEMEZ, (el-em-ez) áth. m. elemez-tem v. elemért. olyas valami, ami nélkül el nem lehetünk, ami | zéttem, -tél v. elemzettél. —étt v. elemzett, htn. -ni

ELEMÉSZT, (el-emészt) ösz. áth. 1) Veszendővé tesz, elpazarol, elprédál, elsikkaszt. Elemésztette az apjáról maradt örökséget. 2) Titkon elöl, elfojt. Ha lehetne, egy kanál vízben elemésztene bennünket. V. ö. EMÉSZT.

ELEMÉSZTÉS, (el-emésztés) ösz. fn. 1) Elvesztés, elpazarlás, elsikkasztás. 2) Ölés, gyilkolás által titkosan véghez vitt elvesztés.

ELEMÉSZTŐDIK, (el-emésztődik) ösz. belsz. Magamagában elvész, elsikkad, mintegy önmagát elemészti.