Oldalképek
PDF
ePub

lalta, másról, mivel az elveket, mellyeket Magyarországra nézve Lobkovicz felállított, a ministertanács egyéb tagjai is elfogadták; s igy a bajok Hocher, Martinicz és Nosticz ministersége alatt is mind nagyobb halomra gyültek. Az iszonyú Kobbot, ki a lázadás tüzét embertelen kegyetlensége által a felvidéken annyira felszította, számos panaszokra elmozdította ugyan Kassáról a kormány; de utóda Spankau, szintugy lázadónak tartott minden magyart mint Kobb; s bár határozott parancsot vett Bécsből, hogy a vallási viszályokba magát ne ártsa s a protestansokat katonai erővel ne háborgassa 1), vadászatait mindazáltal a kuruczok ellen ö is folytatta, a népet ő is zsarolta, minél fogva a kuruczok is mindinkább szaporodtak, a zavargások is mindinkább terjedtek.

Mint Magyarország, úgy Erdély is két pártra szakadt volt; egyiknek feje Bánffy Dénes, tanácsos, a kuruczok s elégületlenek segélyezését ellenzette, a másik vezére Teleki Mihály, ki, miután Bánffy a pártdühnek áldozatául esett, a fejedelemnél tulnyomó befolyásra jutván, a kuruczokat ujabb reményekre ébresztette. Ö magát 1675 tavaszán egy nyilt levele által az elégületlenek főhadnagyává adván ki, Szatmárt megtámadta s bár annak nem árthatott, kalandjai alkalmával még is sok kárt tön a királyi birtokban 2). Spankau meghalálozván, 1676 elején Strasoldo neveztetett kassai fögenerállá. Ez felszólítást küldött szerte az elégületlenekhez, térnének vissza törvényes királyuk hűségére; de egyedül intések nem lehettek már elegendők azokat megbékéltetni, kik alkotmányos szabadságuk felforgatásáról panaszkodtak, s ugy voltak eltökélve, hogy inkább mind egyig elvesznek, mint sem szabadságaik helyreállitása, sérelmeik orvoslása

1) Cornelius Katonánál: 34, 239.-) U. o. 211. De la Croix: Etat general de l' Empire Ottoman. 2, 67.

Az elégületlenek szövetsége a francziákkal. 313

1 nélkül éljenek a német katonák zsarnoksága alatt. Strasoldó boszuságában a felszólítás sükeretlensége miatt, a kuruczok elleni vadászatot s kegyetlen kivégeztetéseket elődei peldájára szinte megkezdette. Értesülvén, hogy a debreczeniek a kuruczoknak sok élelemszereket adnak, a várost feldúlatta. A kuruczok ezt njabb betörésekkel boszulták meg, mellyek egyikén Strasoldot Ónodnál megverték, Jászót fölégették, a tokaji szüretet elfoglalták 1).

8. S. Leopold sükeretlen kisérletei a békét helyreállítani. A lázadók szövetsége a franczia királylyal, s elölépéseik Tökölyi vezérsége

alatt.

Leopold a franczia és svéd háborútól mind súlyosabban nyomattatván, hogy a Magyarországban fekvő német hadnak is legalább egy részét kivezethesse, eltökélte magát, megtenni az első lépést az elégületlenek megengesztelésére, se végből 1676ban a főrendek közöl többeket Bécsbe hivott; Apaffy is küldött követet a tanácskozásra. Egyező volt valamennyinek véleménye, hogy a béke elöbb helyre nem állhat, mig a német zsoldosok mind ki nem vezettetnek, országgyülés nem tartatik, nádor nem választatik, a tisztségek, mellyeket németek birnak, magyaroknak nem adatnak, és a törvénytelen adók el nem törültetnek. De ezen kivánságokban, kivált abban, hogy az egész német katonaság kivezettessék, megegyezni a kormány nem volt hajlandó 2). És a remények ekként ismét meghiusúltak. 1677 elején Barkóczy által ismét ügyekezett ugyan a kormány lecsilapitani az elégületleneket; de miután Strasoldó helyett megint a ke-gyetlen, gyűlölt Kobb lett kassai főkapitánynyá, az igéreteknek

') Katona: 240. 3) Wagner: Hist. Leop. 1, 548. Cornelius Katonánál; 34, 250. kövv.

azok nem hittek, s a kuruczok erdélyiekkel és törökökkel összeszövetkezvén, újabban s annál nagyobb hévvel megkezdték rabló s pusztító kalandjaikat, minthogy már a franczia király segedelmére is támaszkodtak. Teleki Mihály, az erdélyi fejedelem kincstárnoka Acaccia Roger franczia ügyvivővel már 1675ben alkuba bocsátkozott, mellybe aztán Tökölyi Imre, Kende, Szalay s az elégületlenek több más fő emberei is bevonatván, Fogarason olly szerződést kötöttek, miszerint az elégületlenek 12 ezernyi hadat állítsanak, a franczia király pedig havonként 15 ezer tallért fizessen s hat ezer nehéz lovast küldjön segedelmökre 1). A szerződés megerősítése végett Sándor Gáspár Parisba küldetett; miután pedig ez követségét sükerrel végezte volna, a szövetséget 1677ben Teleki Mihály ösztönzésére az erdélyi fejedelem is aláirta, s bár alattvalóinak egy része e miatt zúgolódott s öt a töröknél is bevádolta, mindazáltal abban egyezett meg a franczia királylyal, hogy ez 6000, a fejedelem pedig 15 ezer vitézzel legyen segedelmére az elégületleneknek, miért ennek amaz havonként öt ezer aranyat fog fizetni. E szövetségnek, miután Köprili Ahmed nagyvezir 1676ki octoberben meghalt, a török részéről sem vettelett akadály; és maga Kara Musztafa új nagyvezír is nyiltabban hajlott az elégületlenekhez 2).

E szerződés szerint tehát gróf Boham franczia pénzen fogadott hat ezernyi lengyel és tatár haddal 1677ki octoberben az országba jött, s a Vesselényi Istvántól vezérlett mintegy 15 ezernyi erdélyi haddal egyesülvén, a császári sereget Nyalábnál megverte s Nagybányát néhány más várral elfoglalta. De alig oszlott el e sereg téli szállásokra, a ret

1, 531.

*) Hammer: 3, 673.—2) U. o. 699. Wagner: Hist. Leop.

Tökölyi Imre vezérré választatik.

315

tenetes Kobb újra iszonyúan kezdett kegyetlenkedni az elfogott elégületlenek s mind azok ellen, kik a velök tartásról gyanúba estek. Egy nyilt levelet köröztetett a vármegyékben, mellynek czimén vérveresre festett akasztófa, karó és kerék volt ábrázolva, s mellyben ezen ördögi szerekkel fenyegetett mindenkit, ki a kuroczokkal egyetért 1). És valóban jaj volt annak, ki a szörnyeteg kezébe került; némelylyeket elevenen nyúzatott, másokat lassu tüzön süttetett, karó vagy kerék által végeztetet ki. Mind ezt a kuruczok hasonló kegyetlenséggel viszonozták az elfogott labanczoknak.

Leopold a francziáktól, lengyelektől és törököktől gyá– mólított lázadásnak az egész országra kiterjedésétől félvén, 1677 végén (dec. 10) felszólította a magyar tanácsosokat, adnának véleményt, mi módon volna a naponként növekedő baj orvoslandó s a belbéke helyreállítandó? Gubasóczy váczi püspök egyebek közt azt javaslá, bocsátkoznék a fölség az elégületlenekkel alkudozásba az alkotmány helyreállitása iránt, mit a megyék is már annyiszor sürgettek követeik által 2). A jobb tanácsokat azonban még mind ellenzették az ellenséges indulatu Hocher, Ampringen s más német lanácsosok; minek következtében a kedélyek lecsöndesítésére annál egyéb sem történt mint, hogy a szörnyeteg Kobb a kassai főkapitányságból ismét visszahívatott. Helyét azonban megint idegen, gróf Wrbna foglalta el.

A franczia Boham a lengyel haddal 1678 tavaszán ismét visszatérvén, az elégületlenek s az erdélyiek seregével Nagybánya táján táborba szállott. A hadnagyok itt tanácsot

') Szirmay: Not. Hist. Cottus. Zempl. 246. —1) Ld. e véleményeket Kazynál: Lib. 12, 225.260.

tartván, Teleki Mihályt választották fővezérré, majd midőn ez a francziákkal meg nem egyezhetvén, a tábort elhagyta, az egész sereg egy szóval lélekkel Tökölyi Imrét, a nagy lelkű, elragadó ékesszólásu, bátor, körmönfont, szóval vezérnek született ifju grófot kiáltotta ki vezérévé, fejedelmévé. Már elébb felszólítás bocsáttatott a vármegyékhez, mellyben minden nemes halálos büntetés alatt köteleztetett megjelenni a táborban. És a nemzeti s vallási szabadság védelme, mi jelszóul tüzetett ki, nagy inger lön a német zsoldosok zsarnoksága alatt majdnem kétségbeesett népben arra, hogy a felszólítást számosan kövessék; rövid idő alatt 20 ezerre szaporodott az elégületlenek tábora 1).

Leopold e fenyegető mozgalmakról értesülvén, a hűségben megmaradt förendeket Pozsonyba ismét tanácskozásra hívta össze, s biztosul Hocher statuscancellárt küldé le közébök. A magyarok véleménye most is az volt, mellyet már elébb írva küldöttek fel: vitessék ki a német had, tartassék országgyülés, választassék nádor, törültessenek el a törvénytelen adók, a hivatalok adassanak magyaroknak. Midön a heves indulatú Hocher ismét s valamennyitől csak azt hallaná javasoltatni, mit már annyiszor hallott s félrevetett, haragra gyúlván, a magyarok ellen szitkokra fakad s valamennyit, az egész nemzetet tömegben pártosnak, lázadónak nevezi. Egy ideig néma csend követi e szörnyű szót a fájdalomtól elfojtott gyülekezetben. Fellép ezután Pálffy Tamás nyitrai püspök s cancellár az elbusult urak közöl, és hevesen áradozva kel ki a féktelen nyelvü minister ellen; de közbe szól ez, és ismétli, hogy a tizedik is alig volna híve a királynak; a püspök erre méltó felindultában válaszolja, miszerint ők is szintugy, mint Hocher egy ur alattvalói, ki

') Kovachich: Script. Min. 1, 306. Cornelius Katonánál : 34, 320.

« ElőzőTovább »