A magyar nyelv Szótára

157

MEG MEG

MEG-MEG

158

Somogyság, Bácskaság, Szilágyság, Hanság, am. az egész Somogy, Bácska, Szilágy, Han stb. Az ily tulajdonságot jelentő szókban is, mint szegénység, gazdagság, szépség, rútság, gyönyörűség, az illető gyöknek sokasága, teljes mértéke értetik, miért szépséges, am. igen szép, rútságos am. nagyon rút, gyönyörűséges igen gyönyörü.

kül megh haza mennek." (Ugyanott 24. 1.). Szárma- | gyarság, németség, oláhság, tótság am. magyarok, nézékai ez értelemben megent v. megént, v. megint v. metek, oláhok, tótok öszvege; hegység, völgység, ermeges, v. megest v. megesleg, melyek különféle tájszo-dőség, mezőség, rétség, homokság, tóság, több hegy, kások szerént divatoznak, és határozói minőségüek; völgy, erdő, mező, rét, homok, tó együtt s öszvevéve ; s ugyanazon jelentéssel bírnak, mint az öszvetett esmeg v. ismeg, v. esmég v. ismég, melyekből lett : esmét v. ismét. Mikes Kelemen törökországi leveleiben még eredeti alakjában fordul elé: „Két levelet ír, egyet a fiának... és meg mást a franczia királynak.‘ Egyezik ezzel a tájdivatos eseg (es-eg), melyből az m hang hiányzik, s alkotó részei a kötő es v. és, továbbá a gyakorlatos eg, mely Balaton vidékén, Göcsejben stb. mint igekötő, meg helyett használtatik, pl. egverték, egmondták, eglátták am. megverték, megmondták, meglátták. E szerént a meg és eg alapfogalomban megegyeznek, s valószinüleg e második a tisztább eredeti, mely mint képző is gyakorlatot jelent. A gyakorlat fogalmával szorosan párosúl az öszvekötés, ösztők az ily hasonlítási módok: a búzának legjava, az vefüggés, folytonosság, továbbá a sokaság fogalma; mert amit gyakorlunk, azt mintegy részenként teszszük, melyekből egy egész alakúl, és gyakorta tenni valamit annyit jelent, mint sokszor tenni. Innen van, hogy nyelvünkben, (s másokban is) ugyanazon képzők majd gyakoriságot, majd öszkötést és folytonosságot, majd sokaságot jelentenek; nevezetesen

Ugyanezen sokasító alapfogalom rejlik a főfokot képező leg szóban, mely vagy a meg átalakulása, pl. legszebb am. meg (még) szebb, leg-es legszebb am. még és még szebb; vagy, ami hihetőbb, öszve van húzva az el-eg (el-ig, satis) szóból, s am. usque, s jelenti a véghatárt az öszvehasonlításban. Innen érthe

almának legszépe, azaz, ami véghatárig, elig jó, elig szép. A régieknél mendtől (mindtől) használtatott a leg helyett, pl. mendtől szebb = mindennél szebb. Maga az elig v. elég is oly sokaságot jelent, mely bizonyos véghatárig terjed. V. ö. LEG (1).

E hasonlító vagy nagyító leg-től különbözik azon leg, mely névhatárzókat képez, mély hangon lag, s am. mód, forma, kép, pl. sietőleg, hasonlólag, futólag, s úgy látszik nem egyéb, mint a képet, formát jelen

hasonlólag tenni valamit am. hasonló-alak, (hasonló-kép) tenni. V. ö. —LAG, —LEG, (1).;

a) az igeképző ég (og, ög) jelenti azon cselekvés vagy szenvedés, vagy állapot ismétlését, egyszersmind öszvefüggését, mely az alapszóban csak egy-tő alak a (székelyeknél: lak) módosítása, mi szerént szerüen foglaltatik, pl. bűzöl am. büzt csinál, bűzölög, ismételt, folytonos, sok bűzt csinál; füstöl, füstöt csinál, füstölög, folytonos füstöt csinál. Ily viszony van a csep csepeg, moz mozog, szusz szuszog, kocz koczog, pör pörög stb. között. Ezen ég némely igékben ig, pl. | hajigál, gurigál, huzigál, taszigál stb. Hogy a gyakorlatos v. folytonosságot jelentő ég rokonértelmű az és v. es kötszóval, kitünik abból is, mert némely igékben felváltva használtatik, mint : tipeg tipes, nyeldeg(el) nyeldės, verdeg(el) verdės, pergel persel, tapog tapos, dörgöl dörsöl (dörzsöl) stb. Továbbá, az es-eg valamint önállólag kétszerezett gyakorlatul használ tatik hasonlóan eléfordúl mint képző is, pl. reb-éség-et (rebesget), ker-es-ég-el (keresgel), fut-os-og-ál (futosgál), rak-os-og-at (rakosgat).

b) Mint névképző folytonos voltát jelenti bizonyos tulajdonságnak vagy hajlamnak, a hervatag, förgeteg, csörgeteg, zuhatag, rengeteg, ingatag, s mindezen nemü szókban.

d) Az eg kötszóval rokonságban van a határt jelentő ig, mert midőn ezzel élünk, akkor a térnek vagy időnek két vég pontját kötjük öszve, pl. innen odáig, ezen utczától a másikig, mától holnapig, reggeltől estig, melyben a folytonosság fogalma is benne foglaltatik, valamint azon mennyiség, vagyis sokaság, melyet a két végpont öszveköt. A latinban szintén a megfelelő usque-ben a que kötszó.

e) Ha továbbá figyelembe veszszük, hogy a g és k mint legközelebbi rokonhangok általán a nyelvekben, nevezetesen a miénkben gyakran felváltva használtatnak: nem fog valószinütlennek látszani állításunk, ha azt mondjuk, hogy mind a nevek, mind az igék többesét képző k nem egyéb, mint a gyakorlatot, s többeknek öszveköttetését jelentő és k-vá keményült g, miszerént népek am. nép-eg több nép együtt véve; helyek am. hely-eg, több hely, azaz hely meg c) A ség (ság) névképző is elemezve es-eg v. hely együtt véve; emberek am. ember-eg, több ember es-eg (ismét) öszvehuzva ség (ság, mert tudva van, összevéve, ember meg ember. V. ö. -K (5). Hasonhogy az es v. és máskép : s, pl. az ég s a föld); ám-lóan az igékben: verünk, eredetileg verenk, (mint Babár néha a szóalkotásban is csonkítlanul kitétetik, pl. nyer-eség, ver-eség, sok-aság. E képzőben alapfogalom a sokaság, vagyis egynemü részekből álló, s együvé kötött egész, pl. népség am. népekből álló sokaság-egész, mintha volna nép és nép meg nép, (nép-es-eg); hasonlóan diákság, katonaság, papság, ifjuság, legénység, am. diákok, katonák, papok, ifjak, legények együtt véve, mindnyájan öszvekötve; ma

laton körül mondják), azaz ver-en-eg v. ver én-ek, vertek am. ver-te-eg v. ver-te-ek, vernek, am. ver-ön-ög v. ver-ön-ök. E nyomon haladva úgy találjuk, hogy a k mint lágyabb g-ből lett névképző is szintén sokaságot, nagyobb mennyiséget jelent a pirók, pofók, szemök, pohók, iszák, tudák, félénk, falánk, nyulánk stb. szókban, melyek közöl némelyeket és (os, ös) képzővel is ejthetünk, mint pirók piros, szemők szemes,

159

MEG MEG

MEG--MEG

160

pofók pofás, czombók czombos, iszák iszos, pohók pohos. | kijövén Győr alá.“ „Győr alá kijövén mint el másfél Honnan

száz lovasok." Ugyan ott: „Az egri törökök mintegy f) azt következtetjük, hogy a tulajdonságot je hetvenöt gyalog" stb. (Régi magyar Nyelveml. III. lentő és (as, os, ös) eredetileg folytonossági s ehez kötet. el) E szerént az el és egy hajdan felváltva haszképest néha gyakorlati vagy sokasági értelemmel is náltattak; de még ma is az első és egyedik származé bir, pl. népes város, am. sok népü, hegyes vidék kokban hasonló értelemmel birnak. Az el am. egész am. sok hegyü, erdős tájék, am. sok erdejü, beteges ezen és ilyféle mondatokban: „A templomnak soporember, am. gyakran beteg. Néha jelenti azon viszonyt, láha ketté szakada, mind el (egész) aljaiglan." „Jövémely két különböző tárgy között létezik, s ekkor ösz- nek mind el hozzáiglan,“ mit ma így mondanánk: vekötő jelentése van, pl. szeles idő, am. szél és idő mind egész aljaiglan, hozzáiglan. „Követi vala mind együtt; nedves ruha, am. nedv és ruha együtt; boros el be a papok fejedelme pitvaráig“, azaz mind egész hordó, bor és hordó, pénzes erszény pénz és erszény. be. (Münch. cod.) Ezen el abban is rokon az eg és es Az es némely szókban is, pl. lapis, haris, köris, ha- képzőkhöz, hogy szinte folytonos és gyakorlatos érmis, kódis. Az és, ás névképzőben is a folytonos- telmü igéket képez, pl. ezen igék, szinlel, ízlel, kémság alapfogalma rejlik, mert igékből oly szókat al- lel, érlel, szaglal, foglal, táplál, mind folytonos vagy kot, melyek az alapige értelmének vagyis az alap-| gyakorló jelentésück, legalább nagyobb fokozatban ige által jelentett cselekvésnek, szenvedésnek vagy ilyenek az egyszerü cselekvést jelentő színl, ízl, (ízel) állapotnak folytonos voltát fejezik ki, péld. sír-ás kéml, érl, szagl (szagol) fogl, tápl igékből. Ily viszony am. folytonos siró állapot, nevet-és folytonos ne- vagy különbség látszik lenni, szigorúan véve, a vi vető állapot, arat-ás, az arató munkának foly-gaszt és vigasztal, maraszt és marasztal, engeszt és entonos volta. Ezen képző eredeti értelme valószinüleg gesztel, hireszt és hiresztel stb. között. egyedül állapotra vonatkozott, miszerént ezek: verés, látás, ütés, nem cselekedetet jelentenének, hanem azon állapotot, melyet a gyökigének gyakorlása idéz elő, magát a cselekedetet pedig a veret, látat, ütet, fejezi ki. E szabatos különböztetésnek a régi magyar nyelvemlékekben sok nyoma találtatik, mit, fájdalom! a későbbi kor elhanyagolt.

A latin nyelvben is a gyakorlatot vagy sokaságot jelentő némely képzők a fennemlitett magyarokkal legközelebbi rokonok, pl. a tergo, vergo, mergo, spargo gyakorlatos igékben világos az eg, og képző, mintha volnának ter-eg-o, ver-eg-o, mer-eg-o, spar-og-o. Ilyenek: vort-ig-o a vorto, scaturigo, a scaturio, vorago a vor (for,) virago a vir gyökökből. A vorago mag) Az eg szórészszel, illetőleg kötszóval, egy gyarosan forogó forgó, s a virago magyarosan virogó, gyökü az egész szó, mert az,egész mindig több részt azaz viruló, t. i. ifju leány. Az ismétlést jelentő et (es, föltételez,mert az egésznek minden része öszvevéve tesz és) van ezen igékben: agitat, mittitat, quaeritat, claegy öszveséget.Eszerént egész lehet am.egy-ész v. egy-esz mitat, tussitat, az egyszerü agit, mittit, quaerit, clamat, v. egy-es is t. i. több öszvekötött részből álló egység. tussit igékből. Sokaságot jelentő es, os, ös rejlik ezekh) A régi nyelvemlékekben, nevezetesen a Tat- ben: morosus, callosus, pannosus, ominosus, generosus, rosi v. Müncheni codexben azt találjuk, hogy a meg aquosus, az egyszerü mora, callum, pannus, omen, geigekötő egyfelül az el igekötővel, masfelül az el szám- nus, aqua törzsekből. Gyakorlatos / képzővel alakulnévgyökkel, továbbá egy számnévvel, és egész mellék-tak: querulus, garrulus, patulus, gratulor, bibulus, a névvel fölcserélve használtatik. Azon codexben olvas- queror, garrio, pateo, gratus, bibo gyökökből. Kettőzsuk: „És az adósságot meghagyá neki.“ Pesti és Er-tetett 8-c (= magyar es-eg) rejlik ezen gyakorlatos dősinél, megengedé, mit mi igy mondanánk: el- v. oda hagyá, elengedé neki, t. i. a latin,dimisit' értelme szerént. „Mikor megvégezte volna ő beszédét“ e helyett elvégezte volna. „Meghagyja ember ő atyját, e h. elhagyja, odahagyja. „Kiket Isten egybe szerketett, ember meg ne válaszsza,“ e. h. el ne válaszsza. A Bécsi codexben: „És úgy meghagyák (= elhagyák latinul : deserentes) ő atyjoknak ceremóniájokat“ stb. De a mai szokás szerént is divatoznak ilyetén fölcserélések mint meggondolom, elgondolom, megismerem, elismerem, megakadok, elakadok, megélek elélek, megin dulok elindulok, stb. Itt azonban megjegyzendő, hogy a meg és el néha am. odább, tovább, tehát távolodást jelent.

| igékben: frig-esc-o cal-esc-o, sen-esc-o, matur-esco, stb. Gyakorlatot jelentő k (c) hang van ezekben: vellico, morsico, frico, varico, claudico, az egyszerü vello, mordeo, frio, varus, claudus, törzsekből. Ilyenek a magyar szunydikál, sántikál, nyeldekel, öldököl stb.

A német nyelvben megfelel nekik a) az ig, ich, icht, pl. Heil heilig, Fleiss fleissig, Hunger hungerig (hungrig), a kicsinyezve gyakorlatos häuslich (häusel-ich), Rohr röhrich, Thor Thöricht stb. b) az isch pl. bübisch, c) a kicsinyítve gyakorlatos 7 az ily igékben: lüfteln, hefteln, mächteln, schaukeln stb.

Végül megjegyezzük, hogy a közhasználatban meg és és közt különbség van. ‚Meg' csak egyes szókat köthet öszve: én meg te, meg a bátyám, de mondatokat nem (kivévén ha pedig helyett áll); minél fogva rendszerént számok öszveadásánál élünk vele: tíz meg tíz húsz, száz meg száz ezer.

Hogy az el (teljesség) néha am. egy v. egész, kitünik a következőkből. Borsod vármegyének 1641, és 1642-diki tanuvallási levelében áll: „Az egri törökök mint el (mint egy) harmincz számu török gyalog MEG, (2), igekötő. A MEG (1) alatt monkijövén Győr alá.“ Ismét : „Mint el tizenhat lovasok | dottakból az is tünik ki,hogy a meg kötszóval egy az

161

MEG-MEG

MEG - MEG

162

igekötő meg, tájdivatosan eg, amennyiben itt is valami | igen, már megírtam. Innen némelyek azon nézetben egészet, bevégzettet képez. T. i. a meg igekötös ige oly vannak, mintha a ,meg igekötő jövőt jelentene; ami cselekvést vagy állapotot, illetőleg szenvedést jelent, nem áll; mert mint láttuk, multat is jelent; de vanmely rendszerént teljes egészet, végrehajtott, véghez nak igen sok összetételek is leginkább nem tulajdon ment, végig, azaz a szélső határig terjedő cselekvést értelemben, melyek a jelent is kifejezik, néha mintstb. képez. Megjön, megérkezik, bevégzett állapotok; egy nagyobb nyomatékosságot kölcsönözvén neki, pl. úgy hogy meg legközelebb rokon az eg gyökkel,egész megmondom neked, megbocsátok, megátkozlak, megbí szóban, vagy ig, (usque) határvető raggal,mintha volna: zom önt, meghagyom nektek; ha meg nem bántlak, kérek egészen vagy végig. A göcseji, ormánysági, belső somo- tőled kölcsön száz forintot; a lónak négy lába van, méggyi,eg alakot tarthatjuk a legeredetibbnek, pl. egette is megbotlik (szokásos jelen); sokban megesünk mind= megette), eglőtte (= meglötte); általában ezen nyájan stb. stb. Az egyes czikkeknél igyekeztünk az nyelvjárásokat egyebekben is a legelső eredetiség bé- ilyeneket lehetőleg megjelölni. lyegzi, pl. ház-be, kertnál szókban, még mindig az ere- Némelyek a meg' igekötönek,vissza értelmet deti alkatrészeket szemléljük. Mihez képest az egy- is tulajdonítnak; de ez tévedés; pl. midőn azt mondszerü ige kivált a tiszta jelenben még csak folyamat- juk valakiről, hogy megtér, itt már a,tér szóban rejban létező, be nem végzett jelentéssel bir. Ily viszony lik a,viszza' fogalına, midőn azt mondjuk : megfizeti van példákul ezen igék között: abrakol, megabrakol; a kölcsönt, itt is már maga a,fizet' szóban rejlik a abroncsol, megabroncsol; aczéloz, megaczéloz; akadá- visszatérités; vagy néha nem is bir,vissza' jelentéslyoz, megakadályoz; alapít, megalapít; épít, megépít; sel, ha t. i. nem kölcsönből eredt a tartozás, pl. megaláz, megaláz; alkuszik, megalkuszik; árad, megárad; fizeti a kárt. A görög bölcsek jeles mondatinak fordíárt, megárt; avasodik, megavasodik; bánt, megbánt; tásában eléjön Hamar megkivánja (a szerencse) botlik, megbotlik; ír, megír; néz, megnéz, s több szám- azmelyeket adott", midőn a ,meg szó ma ugyan talanok. Ezen különbségekre kimondhatatlan figye-,vissza' szóval cseréltetnék föl, de itt is az,adott' lemmel kell lenni, főképen az egyszerű jelenben, szóban rejlik a ‚vissza értelme. midőn leginkább csak a nem tulajdon értelem- Gyakran nem egyéb nyomatékosabb meghatáben vett igék tartják meg ezen,meg igekötőt rozásnál, mint föntebb érintők, s mint olyant a rémint alább is látandjuk. Az ilyen és sok más igék a giek nem mindig vagy nem oly sűrűn használták, fenn említett értelemben nem vesznek fel el igekötöt, mint mi ma használjuk; pl. a régi halottas beszédés a melyek ezt is fölveszik, sokszor távolságra, tova ben: „Hogy oldja ő bünét“ „Szabadócsa (v. szavagy túl menő cselekvésre s állapotra vonatkoznak, badóha) őt ördöng ildetvétől “ „Isten bulcsássa ő pl. megrohan és elrohan, megérik és elérik (túl érik), bűnét“ „Kit Úr ez napon ez homus világ timnümeghízott elhízott, megázik elázik stb. V. ö. EL, (2), czebelül mente." Ezeket ma így mondanók : megoldigekötő. A régiek még nem mindenütt különböztették | ja, megbocsássa, megszabadítsa, megmentse. A Müncheni meg e két igekötöt; innen az ily régies változa- codexbeli úri imában sem fordul egyszer is elé; noha tok: megvégezte beszédét és elvégezte; meghagyja em- már e korban széltiben divatozott a meg használata, ber ő atyját, és elhagyja; kiket Isten egy beszerkesz-pl. „És megmosá ő testét, és megkené ő magát mentete, ember meg ne válassza, és el ne válaszsza, mint fentebb mondva volt. Pesti Gábornál is gyakran eléjön megszakgatá am. el- v. szétszakgatá a farkas a bárányt, a kánya az egeret, békát, galambot. A carthausi névtelennél: „Ennehány (= egynehány) esztendő után hagyá meg (= el) az fejedelemséget“ (Toldy F. kiadása 51. 1.) stb. A nyelvszokás jóformán ma is egy értelemben használja ezeket is: meg- Még egy nevezetes jelenséget kell a,meg' igeakad, elakad; megszökik, elszökik; megég, elég; megkötőnél megemlítenünk; t. i. vannak némely esetek, él, elél; megemészt, elemészt; megered, elered; megin- melyekben nem bevégzett, hanem épen ellenkezőleg dúl, elindúl; megfeledkezik, elfeledkezik; meggondol, kezdő cselekvés vagy állapot fejeztetik ki, pl. ebben: elgondol, stb. Ellenben mást-mást jelentenek: meglát megszalad nem azt teszi, hogy a szaladás valamely és ellát; megad és elad; megnyom és elnyom; meg-bevégzett cselekvény, hanem azt, hogy valaki vagy száll és elszáll stb.

Különös figyelmet érdemel, hogy miután a jelen többé-kevésbé tartós időt jelent, a,meg' pedig rendszerént bevégzett cselekvést vagy állapotot, innen igen gyakran történik, hogy a ,meg' igekötöt jelenben nem használhatjuk, hanem csak multban és jövőben; pl. ha kérdenék: Megírtad a levelet? erre így felelhetünk: Még nem, csak most írom, de nemsokára megírom; vagy ha már elvégeztem, ezt felelem: Meg v. AKAD. NAGY SZÓTÁR IV. KÖT.

től (= mendtől) jobb mirrával (mirhával), és megválogatá ő fejének haját.... és ő menden öltözetivel megékesejté ő magát.“ Bécsi codex. (Judith 28. l.). Ily nyomatékosabb meghatározás által önható vagy közép igéknek gyakorta határozott és átható értelmet kölcsönöz, pl. megböjtöl, megiszik, meghalad, megjár, megkaczag, megmász.

valami épen most kezdi a szaladást, és előbb nyugalmas állapotban volt; hasonlók: megszalaszt, megfutamít, megfutamik, és az igeszó ellenkező értelmében : megáll, (midőn t. i. valaki a mozgás v. menés közben egyszerre nyugalmas állapotba teszi magát), megál lít; hasonló ez is: meglát (hirtelen valamit, melyet az előtt nem látott), sőt mások is: megtud, megismer. Ezekben úgy látszik, hogy az egyszerre' jelentése vagyis beálló jelentés lappang.

159

MEG-MEG

MEG--MEG

160

pofók pofás, czombók czombos, iszák iszos, pohók pohos. | kijövén Győr alá.“ „Győr alá kijövén mint el másfél

Honnan

száz lovasok." Ugyan ott: „Az egri törökök mintegy hetvenöt gyalog" stb. (Régi magyar Nyelveml. III. kötet. el) E szerént az el és egy hajdan felváltva használtattak; de még ma is az első és egyedik származékokban hasonló értelemmel birnak. Az el am. egész ezen és ilyféle mondatokban: „A templomnak soporláha ketté szakada, mind el (egész) aljaiglan.“ „Jövé

f) azt következtetjük, hogy a tulajdonságot jelentő és (as, os, ös) eredetileg folytonossági s ehez képest néha gyakorlati vagy sokasági értelemmel is bir, pl. népes város, am. sok népü, hegyes vidék am. sok hegyü, erdős tájék, am. sok erdejü, beteges ember, am. gyakran beteg. Néha jelenti azon viszonyt, mely két különböző tárgy között létezik, s ekkor ösz-nek mind el hozzáiglan,“ mit ma így mondanánk : vekötő jelentése van, pl. szeles idő, am. szél és idő mind egész aljaiglan, hozzáiglan. „Követi vala mind együtt; nedves ruha, am. nedv és ruha együtt; boros el be a papok fejedelme pitvaráig“, azaz mind egész hordó, bor és hordó, pénzes erszény pénz és erszény. be. (Münch. cod.) Ezen el abban is rokon az eg és es Az es némely szókban is, pl. lapis, haris, köris, ha- képzőkhöz, hogy szinte folytonos és gyakorlatos érmis, kódis. Az és, ás névképzőben is a folytonos- telmü igéket képez, pl. ezen igék, szinlel, ízlel, kémság alapfogalma rejlik, mert igékből oly szókat al- | lel, érlel, szaglal, foglal, táplál, mind folytonos vagy kot, melyek az alapige értelmének vagyis az alap- gyakorló jelentésüek, legalább nagyobb fokozatban ige által jelentett cselekvésnek, szenvedésnek vagy ilyenek az egyszerü cselekvést jelentő színl, ízl, (ízel) állapotnak folytonos voltát fejezik ki, péld. sír-ás kéml, érl, szagl (szagol) fogl, tápl igékből. Ily viszony am. folytonos siró állapot, nevet-és folytonos ne- vagy különbség látszik lenni, szigorúan véve, a vivető állapot, arat-ás, az arató munkának foly-gaszt és vigasztal, maraszt és marasztal, engeszt és entonos volta. Ezen képző eredeti értelme valószinüleg | gesztel, hireszt és hiresztel stb. között. egyedül állapotra vonatkozott, miszerént ezek: verés, látás, ütés, nem cselekedetet jelentenének, hanem azon állapotot, melyet a gyökigének gyakorlása idéz elő, magát a cselekedetet pedig a veret, látat, ütet, fejezi ki. E szabatos különböztetésnek a régi magyar nyelvemlékekben sok nyoma találtatik, mit, fájdalom! a későbbi kor elhanyagolt.

g) Az eg szórészszel, illetőleg kötszóval, egy gyökü az egész szó, mert az egész mindig több részt föltételez,mert az egésznek minden része öszvevéve tesz egy öszveséget.Eszerént egész lehet am.egy-ész v. egy-esz v. egy-es is t. i. több öszvekötött részből álló egység. h) A régi nyelvemlékekben, nevezetesen a Tatrosi v. Müncheni codexben azt találjuk, hogy a meg igekötő egyfelül az el igekötővel, masfelül az el számnévgyökkel, továbbá egy számnévvel, és egész melléknévvel fölcserélve használtatik. Azon codexben olvassuk: „És az adósságot meghagyá neki.“ Pesti és Erdősiuél, megengedé, mit mi igy mondanánk: el- v. oda | hagyá, elengedé neki, t. i. a latin,dimisit' értelme szerént. „Mikor megvégezte volna ő beszédét" e helyett elvégezte volna. „Meghagyja ember ő atyját, e h. elhagyja, odahagyja. „Kiket Isten egybe szerketett, ember meg ne válaszsza,“ e. h. el ne válaszsza. A Bécsi codexben: „És úgy meghagyák (= elhagyák latinul deserentes) ő atyjoknak ceremóniájokat" stb. De a mai szokás szerént is divatoznak ilyetén fölcse-| rélések mint meggondolom, elgondolom, megismerem, elismerem, megakadok, elakadok, megélek elélek, megin dulok elindulok, stb. Itt azonban megjegyzendő, hogy a meg és el néha am. odább, tovább, tehát távolodást jelent.

Hogy az el (teljesség) néha am. egy v. egész, kitünik a következőkből. Borsod vármegyének 1641, és 1642-diki tanuvallási levelében áll: „Az egri törökök mint el (mint egy) harmincz számu török gyalog kijövén Győr alá." Ismét: „Mint el tizenhat lovasok

A német nyelvben megfelel nekik a) az ig, ich, icht, pl. Heil heilig, Fleiss fleissig, Hunger hungerig (hungrig), a kicsinyezve gyakorlatos häuslich (häusel-ich), Rohr röhrich, Thor Thöricht stb. b) az isch pl. bübisch, c) a kicsinyítve gyakorlatos az ily igékben: lüfteln, hefteln, mächteln, schaukeln stb.

Végül megjegyezzük, hogy a közhasználatban meg és és közt különbség van. ‚Meg' csak egyes szókat köthet öszve: én meg te, meg a bátyám, de mondatokat nem (kivévén ha,pedig helyett áll); minél fogva rendszerént számok öszveadásánál élünk vele: tíz meg tíz húsz, száz meg száz ezer.

MEG, (2), igekötő. A MEG (1) alatt mondottakból az is tünik ki,hogy a meg kötszóval egy az

161

MEG-MEG

162

igekötő meg, tájdivatosan eg, amennyiben itt is valami | igen, már megírtam. Innen némelyek azon nézetben egészet, bevégzettet képez. T. i. a meg igekötös ige oly vannak, mintha a meg igekötő jövőt jelentene; ami cselekvést vagy állapotot, illetőleg szenvedést jelent, nem áll; mert mint láttuk, multat is jelent; de vanmely rendszerént teljes egészet, végrehajtott, véghez nak igen sok összetételek is leginkább nem tulajdon ment, végig, azaz a szélső határig terjedő cselekvést értelemben, melyek a jelent is kifejezik, néha mintstb. képez. Megjön, megérkezik, bevégzett állapotok; egy nagyobb nyomatékosságot kölcsönözvén neki, pl. úgy hogy meg legközelebb rokon az eg gyökkel,egész megmondom neked, megbocsátok, megátkozlak, megbíszóban, vagy ig,(usque) határvető raggal,mintha volna: zom önt, meghagyom nektek; ha meg nem bántlak, kérek egészen vagy végig. A göcseji, ormánysági, belső somo- tőled kölcsön száz forintot; a lónak négy lába van, méggyi,egʻalakot tarthatjuk a legeredetibbnek, pl. egette is megbotlik (szokásos jelen); sokban megesünk mind(= megette), eglötte (= meglötte); általában ezen nyájan stb. stb. Az egyes czikkeknél igyekeztünk az nyelvjárásokat egyebekben is a legelső eredetiség bé- ilyeneket lehetőleg megjelölni. lyegzi, pl. ház-be, kertnál szókban, még mindig az ere- Némelyek a meg' igekötőnek,vissza értelmet deti alkatrészeket szemléljük. Mihez képest az egy- is tulajdonítnak; de ez tévedés; pl. midőn azt mondszerü ige kivált a tiszta jelenben még csak folyamat- juk valakiről, hogy megtér, itt már a,tér szóban rejban létező, be nem végzett jelentéssel bir. Ily viszony lik a,viszza' fogalma, midőn azt mondjuk : megfizeti van példákul ezen igék között: abrakol, megabrakol; | a kölcsönt, itt is már maga a fizet' szóban rejlik a abroncsol, megabroncsol; aczéloz, megaczéloz; akadá- visszatérités; vagy néha nem is bir,vissza' jelentéslyoz, megakadályoz; alapít, megalapít; épít, megépít; sel, ha t. i. nem kölcsönből eredt a tartozás, pl. megaláz, megaláz; alkuszik, megalkuszik; árad, megárad; fizeti a kárt. A görög bölcsek jeles mondatinak fordí árt, megárt; avasodik, megavasodik; bánt, megbánt; tásában eléjön: „Hamar megkivánja (a szerencse) botlik, megbotlik; ír, megír; néz, megnéz, s több szám- azmelyeket adott", midőn a ,meg szó ma ugyan talanok. Ezen különbségekre kimondhatatlan figye-,vissza' szóval cseréltetnék föl, de itt is az,adott' lemmel kell lenni, főképen az egyszerü jelenben, szóban rejlik a ‚vissza értelme. midőn leginkább csak a nem tulajdon értelem- Gyakran nem egyéb nyomatékosabb meghatáben vett igék tartják meg ezen,meg igekötöt rozásnál, mint föntebb érintők, s mint olyant a rémint alább is látandjuk. Az ilyen és sok más igék a giek nem mindig vagy nem oly sűrűn használták, fenn említett értelemben nem vesznek fel el igekötöt, mint mi ma használjuk; pl. a régi halottas beszédés a melyek ezt is fölveszik, sokszor távolságra, tova ben: „Hogy oldja ő bünét“ „Szabadócsa (v. szavagy túl menő cselekvésre s állapotra vonatkoznak, badóha) őt ördöng ildetvétől “ „Isten bulcsássa ő pl. megrohan és elrohan, megérik és elérik (túl érik), | bűnét“ "Kit Ur ez napon ez homus világ timnümeghízott elhízott, megázik elázik stb. V. ö. EL, (2), czebelül mente." Ezeket ma így mondanók : megoldigekötő. A régiek még nem mindenütt különböztették ja, megbocsássa, megszabadítsa, megmentse. A Müncheni meg e két igekötöt; innen az ily régies változa- codexbeli úri imában sem fordúl egyszer is elé; noha tok: megvégezte beszédét és elvégezte; meghagyja em- már e korban széltiben divatozott a meg használata, ber ő atyját, és elhagyja; kiket Isten egybeszerkesz- pl. „És megmosá ő testét, és megkené ő magát mentete, ember meg ne válassza, és el ne válaszsza, mint töl (= mendtől) jobb mirrával (mirhával), és megfentebb mondva volt. Pesti Gábornál is gyakran elé- válogatá ő fejének haját.... és ő menden öltözetivel jön: megszakgatá am. el- v. szétszakgatá a farkas a megékesejté ő magát." Bécsi codex. (Judith 28. I.). bárányt, a kánya az egeret, békát, galambot. A car- Ily nyomatékosabb meghatározás által önható vagy thausi névtelennél: „Ennehány (= egynehány) esz- közép igéknek gyakorta határozott és átható értelmet tendő után hagyá meg (= el) az fejedelemséget" kölcsönöz, pl. megböjtöl, megiszik, meghalad, megjár, (Toldy F. kiadása 51. 1.) stb. A nyelvszokás jófor- megkaczag, megmász. mán ma is egy értelemben használja ezeket is: megakad, elakad; megszökik, elszökik; megég, elég; megél, elél; megemészt, elemészt; megered, elered; megindúl, elindúl; megfeledkezik, elfeledkezik; meggondol, elgondol, stb. Ellenben mást-mást jelentenek: meglát és ellát; megad és elad; megnyom és elnyom; megszáll és elszáll stb.

Még egy nevezetes jelenséget kell a ,meg' igekötönél megemlítenünk; t. i. vannak némely esetek, melyekben nem bevégzett, hanem épen ellenkezőleg kezdő cselekvés vagy állapot fejeztetik ki, pl. ebben: megszalad nem azt teszi, hogy a szaladás valamely bevégzett cselekvény, hanem azt, hogy valaki vagy valami épen most kezdi a szaladást, és előbb nyugalmas állapotban volt; hasonlók: megszalaszt, megfutamít, megfutamik, és az igeszó ellenkező értelmében : megáll, (midőn t. i. valaki a mozgás v. menés közben egyszerre nyugalmas állapotba teszi magát), megál lát; hasonló ez is: meglát (hirtelen valamit, melyet az előtt nem látott), sőt mások is megtud, megismer. Ezekben úgy látszik, hogy az egyszerre jelentése vagyis beálló jelentés lappang.

« Előző Tovább »

Könyvek

A magyar nyelv Szótára, 4. kötet