Oldalképek
PDF

Ajándékozd nekik éltedet, mellynek magad hasznát nem veheted.

Ezen egészen új képzeletek, mellyek Lajosnak az élet eránt való hidegségével, és az ő jóltenni szeretésével olly igen hármonírozni láttattak, újra felébresztették az ő ingerelhető szivének lenyomott munkásságát. Felszedte magát; melankóliája enthuziázmussá, bánatja néminémű joltévő kétségbeséssé változott. Igy ád az inségnek feleslege új erőket a hordozásra, és az utolsó teher, melly a szerencsétlent semmivé tenni fenyegeti, kezdete az ő új, váratlan boldogságának. Ki számolhatja-fel szivének erőjit? úgy nézte ő a maga életét, mint a melly , egyedül a Szerencsétlent illeti, a' mellyre senki egyéb számot nem tarthat; 's igy esett neki a legvadabb telhetetlenséggel a Berghórn' intézeteinek, kifürkészte, gáncsolta a legkissebb hibát is, és igy tágitott szivének kedvetlenségén.

[ocr errors]
[ocr errors]

a jóltévőség épületét, melly hijjával lenne a te Márid' tiszta szivémek és magas szellemének! Oh Szellhof! melly boldog lészesz te! mint fogok én boldogságodon örülni! mint fogja Mári ifjúságunk álmait valókká tenni ! azon szép álmakat, mellyeket, olly nehéz valóknak képzelni!" Szellhof zavarodva halgatott, zavarodva azért, mert legalább ennyit nem várt vala. „Tartozol kezeddel Márinak!" ezt várta; de „adj hálát Istennek Máriért!" ez igen sok vólt. Hogy hozhatta volna már elő Lajosnak Henriettét? » Szellhof némán maradt 's alig szóllt. Mennél többet beszélt néki Lajos Máriról, annál némább lett. Azonkivül még olly szép képet feste néki azon boldogságról, mellyet a Mári birtokában találand, olly gyönyörű leirást tett róla, karakteréről, szeretetre méltó voltáról, hogy Szellhofnak még az a gondolat is jöve a fejébe, hogy tán hirtelenkedett is Jettivel. Állapotja folyvást szo

rongatóbb lett. Ott üle szemközt Lajossal, s nem meré szemeit felvetni. Eszközökről gondolkozék, mellyek által kivonja magát azon zavarodásból, mellybe őtet a Lajos' jelenléte ejtette, és nem látott semmit. Vége volt mindennek; mert már két nap mulva el akara jönni Jetti, hogy kedvesét és jövendőbeli lakhelyét meglátogassa. Mihelyt szerét teheté, oda hagyá Lajost, haza méne, eggymásba ölté karjait, 's szobájában, melly az előtt két órával néki a boldogság lakhelyének látszott, úgy jára fel s alá, mint eggy tömlöczben, azonban mind a' mellett is inkább aggódott azon, mint fog ki ütni a dolog, mint magán a' cselekedeten; inkább félt a Lajos' szemrehányásaitól, 's az Öreg bizodalmának elvesztésétől, mint a' Mári könnyeitől; inkább a gyalázattól mint a vétektől. De ez többnyire igy szokott lenni az emberek között!

« ElőzőTovább »