Oldalképek
PDF
ePub

Prefektusom! Hála Istennek, hogy a' régit a' halál eggyszerre ad acta tette, a' hová ő minden én plánjaimat relegálta! Ez ifjú és füzes ; enthuziászta ábrándozás nélkül, lágy érzésekkel teljes; eggy szóval, a mint mondám, könyűbe lábbadtak szemei. Valahány intézeteimet mind jeleseknek találta!“ „Mind ?" kérdé Lajos: ,,mind csakugyan nem jelesek." „De ki is volna olly akadékos és szörszálhasgató mint

„Minden, kedves Atyám! valaki csak hibát lát valamelly jó tettben, azonban pedig szeretné, hogy a' jó tett tökéletes volna!" „Valóban, az utolsó Brunszviki útadtól fogve az Angyal sem elég tiszta előtted." „Úgy mondja Atyám; de ha ez igaz volna is, én ezen útamban még az utolsó reményemről is lemondottam, és most már csupán csak más emberekért élek! Rosz néven veszi-e tőlem, hogy én az embereknek, a' kikért élek, a'

te?

kik most boldogságomnak eggyetlen forrásává lettek, semmit se nézek. el? Hiszen én szeretném Kegyednek minden munkájit ollyaknak lel. ni, hogy az Isten se találna beunek kivetőt. Gondolja-e hogy szólnék ellene, ha nem érzeném, nem tudnám, hogy Kegyed sokkal nemesbb szívű, hogy sem az útnak közepén megál. lapodjék? Azért szállok, mert Kegyed sokkal nagyobb ember, inint sem kisebbiteni lehetne, és minden felderúló nappal a' múltnak fogyatkozását meghazudtolja. Kegyed, kedYes Barátom, valóban sokkal nemesebb lelkű, hogy sem szüntelen való dicsérgetésre szüksége volna. A'Kegyed' szive úgy van alkotva, hogy azt érdemelje, de a' füle nem úgy, hogy azt halgassa. Jójjön-el bár am új Prefektus; hiszem hogy meg fogo ja tanúlni méltóbban tisztelni az Urat, nem dicsérgetések által.

A nemes lelkü Lajos egészen szivéből beszélt. A' jóltétel és az

emberiség szükséges volt az ő sziVének. Másokban inagával tett ő jól. A jóltévőségnek tiszta szelleme uralkodott az ő mejjében gyermekségétól fogva , és végre olly természetté vált benne, mint más emberekben a lehellés. Nem nézett hát ő sem rejtekre, sem emberekkel teljes piaczra, mikor jót akart tenni; csupán csak azt nézte benne hogy szive hajlandóságának eleget tegyen. Ter. mészetes módon gyakorlotta tehát a' jóltévőséget, a' nélkül hogy abban manirt tartott volna. A' hol lelte a szerencsétlent, ott segitett rajta. Sót beszélt is a' maga jó téteiről minden 'czeremónia nélkül, ha az alkalom úgy hozta magával; azonban százszor is tett jól, hogy azt eggy ember se tudta, még maga a szerencsétlen se. De Berghórn Úrral nem igy vala a' dolog. Nemes szivú, nagy lelkű, jóltévő volt ő; de a módban, melly szerint jóltévő légyen, majd annyit tartott, mint

magában a rényben. Szellhofnak tehát az ő valóban szivéből jövő di cséretével nagyon kellett munkálkodni az öregre, és azon szemrehányások, mellyeket ma Lajosnak tett, igen természetesek valának. Mindazáltal megölelé a jó Lajost, és kéré hogy halgasson arról.

Csakugyan igaz is volt, hogy miólta Lajos Brunszvikból visszaérkezett, kevesebbet tehetett néki kedvére az öreg, mint az előtt. Ez is igen természetes volt. A' Berghórn jószágába tett visszút alatt, melly meglehetős, sokáig tartott, elég alkalma vólt Lajosnak, magá. ról és sorsáról reflexiókat tenni. Most már bizonyosnak látta szerencsétlenségét. Róza másé volt. Minekutánna első bánatją elmúlt, elkezdé a' maga jövendőbéli életét néminemű hidegséggel fontolgatni. Valameddig csak előre nézhetett, a' reménynek semmi súgárát sem látta jövendő éltében. „Én hát éltem már!" felkiálta;

tehát végem van már!“ Eggy mélybú férkezett iszivébe; nehéz bảnat vette lelkét körül, 's ezen állapotban jutott-el Berghornhoz. Nehány hetekig e' leverő bánatban lézengett, a' nélkül hogy öreg Barátjának az okát felfedezte volna. Midón pedig ez csakugyan igen fürkészné, ezt mondotta: „Nékem végem van. Ama plántában melly eggy bogarat táplál, több czél van, mint én bennem. Az én életem ezentúl csak álom, sót kevesebb az álomnál, eggy nehéz keserves teher." Az öreg elkezdett vele disputálni, és csakugyan meg. győzte nehány napok alatt, hogyba élete ó reá magára nézve becstelen és czéltalan is, de nem az másokra nézve. „Jer, Fijam ! nézd úgy magadat, mint eggy jóltévó Szellemet, a' ki nem látatva az emberektől, jól teszen ő velek. Te semmit se vársz többé az emberektől; annál többet adj tehát nekik ! Légy nékik Minden, ha ők semmik tenéked.

« ElőzőTovább »