Oldalképek
PDF

Prefektusom! Hála Istennek, hogy a régit a halál eggyszerre a d a c t a tette, a hová ő minden én plánjaimat relegálta! Ez ifjú és füzes; enthuziászta ábrándozás nélkül; lágy érzésekkel teljes; eggy szóval, a' mint mondám, könyűbe lábbadtak szemei. Valahány intézeteimet mind jeleseknek találta!“ – „Mind?" kérdéLajos: „mind csakugyan nem jelesek." – „De ki is volna olly akadékos és szörszálhasgató mint te?“ – „Minden, kedves Atyám ! valaki csak hibát lát valamelly jó tettben, azonban pedig szeretné, hogy a jó tett tökéletes volna!" – „Valóban, az utolsó Brunszviki útadtól fogve az Angyal sem elég tiszta előtted." – „Ugy mondja Atyám; de ha ez igaz volna is, én ezen útamban még az utolsó reményemről is lemondottam, és most már csupán csak más emberekért élek ! Rosz néven veszi-e tőlem, hogy én az embereknek, a kikért élek, a'

kik most boldogságomnak eggyetlen forrásává lettek, semmit se nézekel? Hiszen én szeretném Kegyed-, nek minden munkájit ollyaknak lelni, hogy az Isten se találna bennek kivetőt. Gondolja-e hogy szólnék ellene, ha nem érzeném, nem tudnám, hogy Kegyed sokkal nemesbb szívű, hogy sem az útnak közepén megállapodjék? Azért szóllok, mert Kegyed sokkal nagyobb ember, mint sem kisebbiteni lehetne, és minden felderűlő nappal a múltnak fogyatkozását meghazudtolja. Kegyed, kedves Barátom, valóban sokkal nemesebb lelkű, hogy sem szüntelen való dicsérgetésre szüksége volna. A Kegyed szive úgy van alkotva, hogy azt érdemelje, de a füle nem úgy, hogy azt halgassa. Jőjjön-el bár az új Prefektus; hiszem hogy meg fogja tanúlni méltóbban tisztelni az Urat, nem dicsérgetések által. A nemes lelkü Lajos egészen szivéből beszélt. A jóltétel és az

emberiség szükséges volt az ő szivének. Másokban magával tett ő jól. A'jóltévőségnek tiszta szelleme uralkodott az ő mejjében gyermekségétől fogva, és végre olly természetté vált benne, mint más emberekben a lehellés. Nem nézett hát ő sem rejtekre, sem emberekkel teljes piaczra, mikor jót akart tenni; csupán csak azt nézte benne hogy szive'

hajlandóságának eleget tegyen. Ter

mészetes módon gyakorlotta tehát a jóltévőséget, a nélkül hogy abban manirt tartott volna. A hol lelte a szerencsétlent, ott segitett rajta. Sőt beszélt is a maga jó téteiről minden czeremónia nélkül, ha az alkalom úgy hozta magával; azonban százszor is tett jól, hogy azt eggy ember se tudta, még maga a sze

rencsétlen se. De Berghórn Úrral

[ocr errors]

módban, melly szerint jóltévő légyen, majd annyit tartott, mint magában a rényben. Szellhofnak tehát az ő valóban szivéből jövő dicséretével nagyon kellett munkálkodni az öregre, és azon szemrehányások, mellyeket ma Lajosnak tett, igen természetesek valának. Mindazáltal megölelé a jó Lajost, és kéré hogy halgasson arról.. . , Csakugyan igaz is vólt, hogy miólta Lajos Brunszvikból visszaérkezett, kevesebbet tehetett néki kedvére az öreg, mint az előtt. Ez is igen természetes vólt. A Berghórn jószágába tett visszút alatt, melly meglehetős sokáig tartott, elég alkalma vólt Lajosnak, magáról és sorsáról reflexiókat tenni. Most már bizonyosnak látta szerencsétlenségét. Róza másé vólt. Minekutánna első bánatja elmúlt, elkezdé a maga jövendőbéli életét néminémű hidegséggel fontolgatni. Valameddig csak előre nézhetett, a reménynek semmi súgárát sem látta jövendő éltében. „Én hát éltem már!" felkiálta;

[ocr errors]
« ElőzőTovább »