Oldalképek
PDF

azért is az ő leányai tehették, a mit akartak. O a maga régulájira bizta * magát, 's nem vette-észre, hogy a' ( Románokban csak ártatlan tiszta szivről van a beszéd, nem pedig olly leányokról, kik a szerelmeskedéseknek örökös Nézőjátékaik közt nevekedtek-fel. !

Elég hogy ő e régulát igen alkalmasnak lelé, 's leányai azt tették, a mi nekik tetszett, és e régula szerint valóhan igen szeretetre méltó teremtményekké is lettek. Beszészédesek, illendőséggel szabadok valának, a nélkül hogy valaha zava- rodást mutatnának. Nagy respektben tarták a férfiakat, és ámbár minden bálokban megjelentek, mindazáltal maga a rágalom se tudott rájok egyebet, holmi apró Románkákon kivül, de a mellyeket ők egész végig minden lehető illendőséggel vittek-ki, Jetti igen szeretetre méltónak lelé Szellhof Urat, Szellhof pedig Jettit. Nem is lehetett más

képen. Jetti megmondá azt az atyjának. „Igen jól van!" az atyja eggy

[ocr errors]
[ocr errors]

szott, mintha valókká váltak volna mejjében azon érzemények, mellyeket eleinte csak szinlelt valaEggy szóval, hogy ne tartóztassam az olvasót annak leirásával, mint sohajtoztak s nyögtek ők, a' mit száz más Románban is megolvashatnak , 's mint hiteték-el magokkal, hogy ők eggymást a kétségbeesésig szeretik, csak azt mondom, hogy Henriettének százszor is kedve jött a dolgott félbeszakasztani, mint hogy ezen emberen egészen bolonddá lett. Ma mellette ült, sohajtozott; szerelmének meggyónása a nyelvén vólt. Csak eggy pillantat hijja vólt még, hogy ki nem ömlött, a midőn hirtelen felállt, visszanyelé azt, 's mint eggy dühödt elnyargalt. Másnap hideg vólt, szitkozódott, zsémbelt az egész világra, sirról és halálról beszélt, holott Jetti eggy kemény szót sem szóllt neki; sőt inkább olly erősen szorongatá kezeit, hogy az újjai

[ocr errors][merged small]

mint ezer fiatal emberek, mind a ketten megesküdtek volna rajta, hogy eggymást halálba szeretik. Szellhofigen komolányan fontolgatá a dolgot. Szerette Jettit , 's Máriútjában volt boldogságának. „Micsoda? hátha te – az nem megy. Hátha Mári – ő le nem mond. De boldogtalanná legyek-e én, hogy gyermek koromban gondolatlan voltam ? Boldogtalanná tegyem-e , Márit is , Henriettét is, hogy szavamat ne szegjem? Én Márival, én Henriette nélkül boldog nem lehetek; meghalok a bánat és szerelem miatt, Henriette is, végre Mári is. Már megesett a szerencsétlenség ; szaporitsam-e azt? A legkisebb rosz

szat kell választanom. Kéntelen vagyok! Mári, kéntelen vagyok!" A' szegény Máritól elphilosophálta a' férjét. - Azonban nem olly könnyen méne ez, mint a hogy philosophálta vala; mert lelkismérete hatalmas kifogásokat tett az egész gyönyörű okoskodás ellen. Szellhof nem vólt gonosz ember. De Henriette mindég ismét bévoná őtet a szenvedelmek” örvényébe, ő pedig örömest engedé magát vonattatni. Megvolt a nagy - elmélkedés, sóhajtozás, jajgatás, végezés , 's mindég közelébb voná a szenvedelem és hiúság a két szerelmeseket. Végre eggy napon szó nélkül, magyarázat nélkül a Jetti' szép keblén feküvék Szellhof, és az ő karjaitól áltölelve aratá annak ajkairól a szerelemnek első édes csókjait. Majd ismét előjöve a megbánás, végre pedig a gyónás: „Jetti, én téged halálba szeretlek; de nem vagyok többé szabad." Vigyázott ugyan

« ElőzőTovább »