Oldalképek
PDF
ePub

azért is az ő leányai tehették, a'mit akartak. Ő a' maga régulájira bizta“ magát, 's nem vette-észre, hogy a Románokban csak ártatlan tiszta sziyről van a beszéd, nem pedig olly leányokról, kik a szerelmeskedéseknek örökös Nézőjátékaik közt nevekedtek-fel.

Elég hogy ő e' régulát igen alkalmasnak lelé, 's leányai azt tették, a' mi nekik tetszett, és e' régula szerint valóhan igen szeretetre méltó teremtményekké is lettek. Beszészédesek, illendőséggel szabadok valának, a' nélkül hogy valaha zava. rodást mutatnának. Nagy respektben tarták a férfiakat, és ámbár minden bálokban megjelentek, mindazáltal maga a rágalom se tudott rájok egyebet, holmi apró Románkákon kivül, de a' mellyeket ók egész végig minden lehető illendőséggel vittek-ki, Jetti igen szeretetre méltónak lelé Szellhof Urat, Szellhof pedig Jettit. Nem is lehetett más

képen. Jetti megmondá azt az atyjának. „Igen jól van !" az atyja eggy kicsit hosszúnak lelé a' Szellhof " pályáját. „Ežt. meg kell röviditeni. Mondott-e neked valamit Jetti?"

Még nem, Atyuskám! de van nekem szemem!“ „No csak vigyázz hát !

Jetti vigyázott, 's nem sokára látá nagy örömére Szellhofot sohajtani , szemeit elforditani, 's mindenfélét tenni, a' mi csak eggy reguláris szerelem' kezdetéhez tartozik. Jetti is, 'ha észrevette, hogy Szellhof reánéz, sohajtott, elforditotta szemeit, andalgott, megszoritá lopva a Szellhof" kezét, 's epedezve a földre szegzé szemét, s végre magára nézve is komollyá vált a dolog. Akkor osztán felugrott Szellhof, nagy lépésekkel járkált fel is alá 'a' szobában, karjait eggymásba öltvén, mintha kétségbe esett volna; mert Mári akaratja ellen eszébe jutott, 's utoljára néki is úgy lát

szott, mintha valókká váltak volna mejjében azon érzemények, mellyeket eleinte csak szinlelt vala.

Eggy szóval, hogy ne tartóztassam az olvasót annak leirásával, mint sohajtoztak 's nyögtek ők, a mit száz más Románban is megolvashatnak, 's mint hiteték-el magokkal, hogy ők eggymást a' kétségbe esésig szeretik, csak azt mondom, hogy Henriettének százszor is kedve jött a' dolgott félbeszakasztani, mint hogy ezen emberen egészen bolonddá lett. Ma mellette ült, sohajtozott; szerelmének meggyónása a' nyelvén volt. Csak eggy pil-, lantat hijja volt még, hogy ki nem ömlött, a' midón hirtelen felállt, visszanyelé azt, 's mint eggy dühödt elnyargalt. Másnap hideg volt, szitkozódott, zsémbelt az egész világra, sirról és halálról beszélt, holott. Jetti eggy kemény szót sem szóllt neki; sőt inkább olly erősen szorongata kezeit, hogy az újjai

mefájultak belé; és még is az ostoba dühös meg nem szünt a' sirról beszélni, sőt atoljára el is szaladt onnan, 's otthon fél óráig ült az asztalra könyökölve, megevett bánatjában eggy sült tyúkot, 'senyelgett szép szolgálójával. És még is

: mint ezer fiatal emberek, mind a ketten megesküdtek volna rajta, hogy eggymást halálba szeretik. Szellhof igen komolányan fontolgatá a' dolgot. Szerette Jettit , 's Mári útjában volt boldogságának. „Miesoda? hátha te az nem megy. Hátha Mári - ő le nem mond. De boldogtalanná legyek-e én, hogy gyermek koromban gondolatlan vol. tam? Boldogtalanná tegyem-e ,

Márit is , Henriettét is, hogy szavamat ne szégjem? En Márival, én Henriette nélkül boldog nem lehetek; meghalok a' bánat és szerelem miatt, Henriette is, végre Mári is. Már megesett a szerencsétlenség ; szaporitsam-e azt ? A' legkisebb rosz

70

szat kell választanom. Kéntelen vagyok! Mári, kéntelen vagyok !" A' szegény Máritól elphilosophálta a' férjét.

Azonban nem olly könnyen méne ez, mint a' hogy philosophálta vala ; mert lelkismérete hatalmas ki. fogásokat tett az egész gyönyörű okoskodás ellen. Szellhof nem volt gonosz ember. De Henriette mindég ismét bevoná őtet a szenvedelmek örvényébe , ő pedig örömest engedé magát vonattatni. Megvolt a' nagy elmélkedés, sóhajtozás, jajgatás, végezés , 's mindég közelébb voná a' szenvedelem és hiúság a' két szerelmeseket. Végre eggy napon szó nélkül, magyarázat nélkül a' Jetti szép keblen feküvék Szellhof, és az ő karjaitól áltölelve aratá annak ajkairól a szerelemnek első édes csókjait. Majd ismét előjöve a'megbánás, végre pedig a' gyónás : ,,Jetti, én téged halálba szeretlek, de nem vagyok többé szabad.“ Vigyázott ugyan

« ElőzőTovább »