Oldalképek
PDF
ePub

azért is az ő leányai tehették, a`mit akartak. Ő a' maga régulájira bizta magát, 's nem vette-észre, hogy a' Románokban csak ártatlan tiszta szivről van a' beszéd, nem pedig olly leányokról, kik a' szerelmeskedéseknek örökös Nézőjátékaik közt nevekedtek-fel.

Elég hogy ő e' régulát igen alkalmasnak lelé, 's leányai azt tették, a' mi nekik tetszett, és e' régula szerint valóhan igen szeretetre méltó teremtményekké is lettek. Beszészédesek, illendőséggel szabadok valának, a' nélkül hogy valaha zavarodást mutatnának. Nagy respektben tarták a férfiakat, és ámbár minden bálokban megjelentek, mindazáltal maga a rágalom se tudott rájok egyebet, holmi apró Románkákon kivül, de a' mellyeket ők egész végig minden lehető illendőséggel vittek-ki. Jetti igen szeretetre méltónak lelé Szellhof Urat, Szellhof pedig Jettit. Nem is lehetett más

[ocr errors]

képen. Jetti megmondá azt az atyjának. „Igen jól van!" az atyja eggy kicsit hosszúnak lelé a' Szellhof' pályáját.,,Ezt meg kell röviditeni. Mondott-e neked valamit Jetti ?" „Még nem, Atyuskám! de van nekem szemem!“. ,,No csak vigyázz hát 66

Jetti vigyázott, 's nem sokára látá nagy örömére Szellhofot sohajtani, szemeit elforditani, 's mindenfélét tenni, a' mi csak eggy reguláris szerelem' kezdetéhez tartozik. Jetti is, ha észrevette, hogy Szellhof reánéz, sohajtott, elforditotta szemeit, andalgott, megszoritá lopva a' Szellhof' kezét, 's epedezve a' földre szegzé szemét, 's végre magára nézve is komollyá vált a' dolog. Akkor osztán felugrott Szellhof, nagy lépésekkel járkált fel 's alá a' szobában, karjait eggymásba őltvén, mintha kétségbe esett volna; mert Mári akaratja ellen eszébe jutott, 's utoljára néki is úgy lát

szott, mintha valókká váltak volna mejjében azon érzemények, mellyeket eleinte csak szinlelt vala.

Eggy szóval, hogy ne tartóztassam az olvasót annak leirásával, mint sohajtoztak 's nyögtek ők, a' mit száz más Románban is megolvashatnak, 's mint hiteték-el magokkal, hogy ők eggymást a' kétségbe esésig szeretik, csak azt mondom, hogy Henriettének százszor is kedve jött a' dolgott félbeszakasztani, mint hogy ezen emberen egészen bolonddá lett. Ma mellette ült, sohajtozott; szerelmének meggyónása a' nyelvén vólt. Csak eggy pillantat hijja vólt még, hogy ki nem ömlött, a' midőn hirtelen felállt, visszanyelé azt, 's mint eggy dühödt elnyargalt. Másnap hideg vólt, szitkozódott, zsémbelt az egész világra, sirról és halálról beszélt, holott Jetti eggy kemény szót sem szóllt neki; sőt inkább olly erősen szorongatá kezeit, hogy az újjai

Mi

mefájultak belé; és még is az ostoba dühös meg nem szünt a' sirról beszélni, sőt utoljára el is szaladt onnan, 's otthon fél óráig ült az asztalra könyökölve, megevett bánatjában eggy sült tyúkot, 's enyel gett szép szolgálójával. És még is mint ezer fiatal emberek, mind a ketten megesküdtek volna rajta, hogy eggymást halálba szeretik. Szellhof igen komolányan fontolgatá a' dolgot. Szerette Jettit, 's Mári útjában volt boldogságának. esoda? hátha te az nem megy. Hátha Mári — ő le nem mond. De boldogtalanná legyek-e én, hogy gyermek koromban gondolatlan voltam? Boldogtalanná tegyem-e, Márit is, Henriettét is, hogy szavamat ne szegjem? Én Márival, én Henriette nélkül boldog nem lehetek; meghalok a' bánat és szerelem miatt, Henriette is, végre Mári is. Már megesett a szerencsétlenség; szaporitsam-e azt? A legkisebb rosz

szat kell választanom. Kéntelen vagyok! Mári, kéntelen vagyok!" A' szegény Máritól elphilosophálta a' férjét.

Azonban nem olly könnyen méne ez, mint a' hogy philosophálta vala; mert lelkismérete hatalmas kifogásokat tett az egész gyönyörű okoskodás ellen. Szellhof nem volt gonosz ember. De Henriette mindég ismét bévoná őtet a szenvedelmek' örvényébe, ő pedig örömest engedé magát vonattatni. Megvolt a nagy elmélkedés, sóhajtozás, jajgatás, végezés, 's mindég közelébb voná a szenvedelem és hiúság a' két szerelmeseket. Végre eggy napon szó nélkül, magyarázat nélkül a' Jetti' szép keblén feküvék Szellhof, és az ő karjaitól áltölelve aratá annak ajkairól a szerelemnek első édes csókjait. Majd ismét előjöve a megbánás, végre pedig a gyónás:,,Jetti, én téged halálba szeretlek; de nem vagyok többé szabad." Vigyázott ugyan

« ElőzőTovább »