Oldalképek
PDF

érzékenyen : „gyümölcstelen ?" – „Igen is gyümölcstelen: mert csakugyan nem itélheti-meg az Ur, ha vallyon nem gyümölcstelenek valának-e jó téttei, minthogy azt nem tudja; minthogy az Ur csak ád, a nélkül hogy gondolna vele, vallyon valaki az Ur adakozása által boldoggá lett-e. Az Ur adott; a szegény megköszönte, 's az Ur semmit se tehet-bé a könyvébe, a szegénynek köszönetén kivül. 'S csak most látom, kedves barátom, kedves Atyám, miért szitkozódik olly sokszor a háládatlanok ellen. Ezt meg nem tudtam eggyeztetni a Kegyed szivével. Most értem már. Kegyed mind öszve köszönetet vesz jótétiért. Az én atyámnak nincs szüksége a köszönetre; ő megelégszik azon érzéssel hogy boldogokat csinál, Kegyednek pedig talám soha sem vólt ez a jobb érzete!"

. Ezt az öreg szinte rossz néven vette: pörölt a felett Lajossal, de

[ocr errors]

mennél inkább pörölt, annál erősebben vítatá Lajos, hogy még ő nem tanúlt-meg jóltévő lenni. Még eggyszer elővevé a könyvét, tudakozódék eggyes emberek után, kiknek részökre itt nagy summák álltak, 's némelly kérdezkedések után, mellyeket mingyárt megtehettek, csak hamar kisült némellyekre, hogy a' pénz rajtok csakugyan nem segített. Az öreg elhalgata eggy kis szeszéllyel; de ez naptól fogva még is más formát nyere a könyv, 's minthogy eggyszer a fejébe vette az öreg Ur hogy jóltévő légyen, még pedig a' Lajos megfogása szerint, tehát ez szükségessé tette a szerencsétlenek' környülményeinek olly szoros kitudaklását, hogy Berghorn mingyárt eleinte a Kérők közt két szemtelent fedezett-fel, a kik sok inséget költöttek magokról, azonban pedig csak pénzt akartak, mellyet kedvek jött az öreg Urtól, kinek adakozását jól ismerték, kicsalni. Midőn

pedig legelőször érzette azon jutalmazó érzést, hogy eggy boldogot csinált, a Lajos nyakába ugrott. „Fijam," igy kiálta-fel, „minősummákat pazérlottam-el !, Terengettét! » melly boldog lehet az ember, ha pénze van!“ Lajos ismét figyelmessé tevé őtet az igazi emberiségre. „Édes Atyám!" úgymonda ő; „ha igy folytatja, meddig fogja beérni értékével? Mi szükség a vizet csapolgatni, holott be lehet a lyukat dugni, mellyen az bémegy? Dugja-bé az inség forrását. Tegye jobbakká a' jószágaiban lévő embereket, 's a' nyomorúság magában tűnni fog." Ekkor beszélle néki, eggyet-mást az Elkbergi intézetekről.

agyat," kiálta az üreg,. homlokára ütvén: „hogy engemet e gyermeknek kell oktatni, miként lehessek ember!“ Azonnal elkezde némelly Ellbergi intézeteket követni, de mindent igen hamar kapott, és ugyan

azon pillantatban akart aratni, a' mellyben vetett. „Kedves Ur," mondá Lajos; „ha igy folytatja Kegyed, igen jó szinjátszókká fognak lenni jobbágyai, de nem jobb emberekké." „Fijam, meg akarom még a gyümölcsöt érni, azonban öreg ember vagyok!" – „Tehát az Ur már most eggy fát sem ültetne valamelly puszta helyre, minthogy annak gyümöl- . csét nem szedheti? A rény, kedves Berghorn Ur, olly növevény, a melly késő hoz gyümölcsöt, és lassan nevekedik. Nekem úgy tetszik, mintha az Ur abban, a mit cselekszik, inkább magát tekintené, mint a tulajdonképen való czélt." Az öreg gondolkozóba esék. „Hogy ismét igazadnak kell lenni, te tücsök fogó!" felkiálta. Kéré Lajost, hogy maradjon nála eggy ideig, és várja-meg őtet, mig eggy kis útazást tesz. Lajos megigéré. Az öreg Ellbergre utazott, hogy önn-szemeivel lássa, ha Lajos nem nagyitotta-e hiúságból a

dolgot. Ott tartózkodott idegen köntösben [eggynehány napokig, 's az öreg Burkárd eránt véghetlen tisztelettel eltelve, tére-vissza. - Látni az én magyarázásom nélkül is, hogy az öreget nem lelkesité a Lajos tiszta jóltévő szelleme. Igen nemes szivvel birt, de azonban e nemes sziv mellett nagy hiúsággal. Sőt bosszankodott is eleinte, hogy Lajos az ő maga viseletét nem lelte olly nemesnek, mint ő maga ; mindazáltal a valóság, és az ő nemes lelke ismét eltörlé ezen bosszankodást. Annál forróbban igyekezett pedig most az ifjúnak bámúlását minél megfontoltabb jóltévősége által felgerjeszteni. De hibázott; mertLajos a rény” jutalmát sokkal nagyobbnak, azon érzést, hogy valakit boldoggá tettünk, sokkal tisztábbnak 's mennyeiebbnek tartá, sem mint igen természetesnek ne lelné, e tiszta 's mennyei gyönyörre törekedést. Azért 6 éppen nem bámúlt rajta hogy az

« ElőzőTovább »