Oldalképek
PDF
[ocr errors]

ságához, a Szellhofról való gondolat. Ótet is elvesztette, mert hivtelen vólt hozzá. Mást szeretett, nem őtet. Letérdeple gyermeke előtt, megcsókolá annak kezeit: „Gyermekem, gyermekem!" felkiálta, „3eggy szerencsétlen szerelem gyalázattal teljes létet ada néked, 's eggy még szerencsétlenebb szerelme anyádnak, örökössé teszi gyalázatodat!" A gyermek mosolyga, anyja felé terjeszté kis karjait, és monda: „Anyám, ne sirj! én jó vagyok és egésséges!" Mári elrejté könnyeit, minthogy a gyermek kérte, és kis kezeivel az ő könnyeit törölgette. Olébe fogá a gyermeket, de abban a pillanatban felfogadá, hogy se Müllernek se Szellhofnak - felesége nem lessz. Müllernek azért, hogy őtet szerencsétlenné ne tegye, Szellhofnak azért, hogy őtet meg ne csalja. Ezen elhatározás után nyugodtabbnak érzé magát, mint addig. Ujra álmodozék ugyan Müller felői, a mi

könnyeibe került; de semmi ilIyféIe álmodozás nem ingathatá-meg elszánását; sőt maga az a fáradtság, mellybe ez az elszánás kerűlt, még nyugodtabbá tevé. Úgy látszék néki, mintha e remény nélkül való szerelemmel lakolna vétkéért, és azon áldozattal, mellyet a Szüzesség Géniuszának tett, eltörölné első szerencsétlen szerelmét. Midőn mind ezeket elgondolta, nagyobbnak 's erősbbnek érzé magát. A mocskatlan ártatlanság villánya minteggy újra eleveníteni láttatott tekintetét. „Úgy van," monda ő, „a véteknek is van kevélysége, az a kevélység, midőn az eset után ismét felkel az ember!" A kertbe méne; Burkárdot az allé elején találta, 's egyenesen elejébe méne. Hallja, kedves Atyám! Kegyed emlitétte a feleségének, hogy ohajtaná, hogy én a Müller' felesége legyek. Kétségkivül a Kegyed erántam való szeretete szülte ezen ohajtást. Müller nemes szivű

ember; de éppen azért, édes Atyám, hogy olly nemesszivü éppen ollyan nemesszivű feleséget is érdemel, azonban..." * , „Éppen azért ohajtanám, hogy felesége légy." „A' Kegyed szeretete, édes jó Atyám, a Kegyed szeretete erán-/ tam , igaztalanná teszi Kegyedet Müller eránt, a kit jobban tartozna szeretni, mint engemet. Akármit mondjon is Kegyed, az én mentségemre: de azt mondja-e a világ? Az én atyám mindent elszenved, elszenvedi az inséget 's szerencsétlenséget; csupán csak a gyalázatot veszi érzékenyen. Müller Királyok' társaságában is kevély lehet, de az én oldalam mellett nem. Vétkem őtet is terhelné, az én gyalázatom - az övé is lenne, még pedig, annál inkább, mennél nagyobban szeretne engemet!" – „Ábrándozol, édes jó Márim! Hiszen azt ő tudja legjob" pedig én magától jártam vé

gire." – „Igen is e mostani pillantatra. Itt minnyájan szeretnek engemet, minnyájan elfelejtették mi vagyok én, s hogy hibáztam. Müller is elfelejti Kegyetekkel eggyütt. De - elfelejtette-e a világ? mondja-meg! 's ha ez azt Müllernek eszébe juttatná, ha egy gúnyos, eggy csípős jegyzés azt néki eszébe juttatná mikor nem kellene ? ha ő eggy megfertézett, kigúnyolt asssony mellet csak tetszöképen is annak gyalázatjában magát osztozni gondolná; ha már ő, e férget szivében hordozván, velem élni kéntelenitetne, én pedig sokkal szerencsétlenebb és nyomorúbb azon érzés által, hogy ötet boldogtalanná tettem, halálomat kivánnám, mondja - meg! szeretné-e akkor Kegyed, hogy e házasságot eszközlötte?" – „Alázatos szolgája! eredj Szellhofhoz, vagy a' kihez akarsz; én eggy szót se szóllok! Visszaveszem ohajtásomat. Azt gondoltam, szeretitek eggymást." – „'S

« ElőzőTovább »